Hayashibara Megumi és Okui Masami: Get along kislemez

2021. szeptember 01. 21:43 - supermario4ever

Az előző, Okui Masami: DEVOTION album ismertető postjának sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy szeretnék egy újabb japán kiadványt bemutatni, méghozzá azt, amelyik a legnagyobb hatással volt rám. Amelyik bevitt a japán könnyűzenébe. Ez pedig Hayashibara Megumi és Okui Masami: Get along kislemeze. Magának a kiadványnak nincs kerek évfordulója, hiszen 1995-ös (tavaly kellett volna írnom róla...), de talán azt vehetjük évfordulónak, hogy 15 éve, vagyis 2006-ban találkoztam először a rajta szereplő két dallal. És hogy megszerettem, az nem kifejezés. A kislemez számomra olyan szintű jelentőséggel bír, mint a '60-as évek fiataljai számára a Beatles megjelenése, de magyar vonatkozásban ide említhetném az Illés, Omega, Metro hármasát is. Azért bír számomra hatalmas jelentőséggel, mert nemcsak a dalok kiválóak, hanem a két énekesnő között is nagyon érzékelhető a kémia. Hogy szerettek együtt dolgozni és hogy ez a kislemez fontos mindkettejük számára.

Ismertem már pár Hayashibara Megumi dalt, mielőtt ezt hallgattam volna, viszont ez volt az első, ahol Okui Masami hangját hallottam és már elsőre is komoly hatást gyakorolt rám. Különleges, japánokra nem jellemző hangja van, tipikusan a sok közül is könnyedén felismerhető énekhang. Ennek hatására kezdtem el Okui Masami dalokat is hallgatni és lettem óriási rajongója.

Nem ez az első közös munkája a két énekesnőnek, bár ez az első, ahol egyenrangú partnerként dolgoztak. Úgy hozta ugyanis a sors, hogy Okui Masami kezdeti karrierjében is volt lehetőségük találkozni, méghozzá az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II animének köszönhetően. Vagyis annak az OVA változatában, ugyanis Okui Masami ott énekelt egyébként fantasztikus dalokat. Az OVA-nak köszönhetjük a REINCARNATION és az It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- kislemezeket, melyek hűen bizonyítják, hogy Okui Masami sokra hivatott. Ami érdekesség még egyébként, hogy nemcsak Okui Masami 1995-ben jelent első albumára kerültek fel a kislemez dalai, de a címadó dalokat Hayashibara Megumi is felénekelte az Enfleurage albumára, ami szintén 1995-ös megjelenés.

De volt még egy közös munkájuk, ugyanis Okui Masami besegített Hayashibara Megumi: SpHERE albumának munkálataiba is. Egészen pontosan a Nakeba ii No és a be Natural dalokban vokálozott. De még milyen szépen! Hayashibara Megumi mögül tisztán kihallható Okui Masami hangja. Bár ezt jóval később hallottam / tudtam meg, hogy ők ketten már itt is együtt dolgoztak, de a Get along kislemezt megelőző közös munkákat is elhallgatva olyan érzésem volt, hogy itt többről van szó, minthogy valaki csak úgy kitalálta a Slayers animéhez ők ketten énekeljék fel közösen a betétdalokat. Biztos vagyok abban, hogy a barátság hozta össze ezt a duettet.

A címadó dalt, a Get along-ot, az az Arimori Satomi szövegíró, Hidetoshi Sato zeneszerző páros írta, akik közösen a '90-es években sok anime betétdalt írtak a King Records kiadó StarChild részlegénél. És azt kell mondjam, hogy jó érzékkel írtak dalokat. Általában jól össze tudták egyeztetni az animéhez és az előadó egyéniségéhez a dalokat. Itt meg aztán különösen könnyű dolguk volt, hiszen Hayashibara Megumi olyan hitelességgel tudta kölcsönözni Lina Inverse-nek a hangját, hogy szinte elhihetnénk, hogy ő maga is ilyen a valóságban. A Get along szövege is pont olyan, mint Lina személyisége. Bár az az igazság, hogy Hayashibara Megumi ide, Get along oda, a Slayers soha nem volt igazán nagy kedvencem. Annyira nem rajongok az ilyen jellegű fantasy történetekért. Viszont Lina Inverse személyisége annyira erős és emlékezetes volt, hogy arra még 13-15 év után is tisztán emlékszem. Ennek alapján pedig pedig el tudom mondani, hogy a Get along teljes mértéking egy Lina Inverse character song. Nem az a tipikus pozitív hangvételű dalszöveg, hogy mondjuk "Igenis meg tudom csinálni, képes vagyok rá, bármit elérhetek, ha keményen küzdök érte..." hanem az az "ezt is akarom, azt is akarom, ide nekem mindent, mert nekem minden jár". Ha valaki látta a Slayers-t, tisztán emlékezhet arra, hogy Lina nem az a tipikusan pozitív főhős volt. Talán pont azért volt az anime annyira népszerű, mert volt benne egyfajta szerethető pajkosság, gonoszság, amivel sokan tudtak azonosulni. Mindamellett maga a fantasy világ is jól fel volt építve. Az ending dal, a KUJIKENAIKARA! érdekessége, hogy bár ennek a szövegét is Arimori Satomi írta, viszont a zene nem más munkáját dicséri, mint Okui Masami-ét! Okui Masami már a karrierjének legelejétől írt zenét, szöveget, és tényleg hallani a zenében némi különbséget. Erőteljesebb, hangsúlyosabb, ami abból a szempontból mindenképp érdekes, hogy általában az openingek szoktak hangsúlyosabbak lenni, de itt pont az ending az, ami erőteljesebb lett.

Mind a két dalból készült videoklip, melyek ugyan egyszerűbbek lettek, de jelzik, hogy ezt a kislemezt komolyan gondolták.

https://www.youtube.com/watch?v=fCoTZkFYAUM

A Get along videoklipnél a helyszín nehezen ismerhető fel, mert az egész sötét, csak a két énekesnő látható. Ének közben táncolnak, ami jól láthatóan nincs komolyan megkoreografálva, de azt legalább jól csinálják, lazák, spontának a mozdulataik. Mondjuk nagyon csúnya lenne egy KPOP fiúcsapat színvonalú tánc ehhez a dalhoz. Pont ez az egyszerűség az, ami igazán jó, hiszen maga a dal is inkább spontán, így mondhatjuk, hogy a tánc is odaillő. Meg persze jelenetek az animéből.

A KUJIKENAIKARA! videoklipjét pedig egy stúdióban vették fel.

https://www.youtube.com/watch?v=s__Ev1kCTNg

Mivel az énekesnők fejlén nincs a fejhallgató, ami felvételkor szokott ott lenni, ezért sejthetően a videoklip kedvéért vonultak stúdióba, nem akkori felvétel, amikor ténylegesen felvették a dalt. Szerintem maga a forgatás nem tartott sokáig. Úgy képzelem el, hogy több kamera is volt a háttérben és mindegyik egyszerre működött. Az egész dalt kb. négyszer-ötször eljátszották, felénekelték és aztán utómunkálatokkal állították össze a megfelelő jelenetekkel videoklippé. Itt is jellemzően egyszerűbb táncmozdulatokat hajtottak véghez, viszont itt több volt a móka, a bolondozás, ami utal egyébként arra is, hogy a két dal közül ez az erősebb, hangsúlyosabb, élőbb. Hayashibara Megumi pedig a pólója átlal egyből fitnesz tanácsadóvá is avanzsált, köszönhetően a rajta lévő "Walking is good for the health" feliratnak. Jeleneteket meg itt is láthatunk az animéből, ami engem személy szerint meglep, mert nem úgy emlékszem, hogy itt idéztek volna az animéből. De úgy tűnik, hogy mégis.

A kislemez meg átlagos animés kislemezhez képest is sikeres volt. Bár már ekkor is voltak nagy eladási példányszámot produkáló anime kislemezek, de az összesen 76.800 eladott példány mindenképp figyelemre méltó. Már csak azért is, mert mindkét előadónak ez a kislemez jelentette a kiugrót, az áttörést. Hayashibara Megumi sikerszériája is innentől számítható, de Okui Masami is ennek a kislemeznek köszönhetően lett országosan ismert és kedvelt énekesnő. De maga a Slayers is kihúzta Hayashibara Megumi-t a "gyerekkarakterek seiyuu-ja" skatulyából, mert bár ezelőtt is olyan animékben voltak olyan felnőtt szerepei, mint a Ranma 1/2, Mobile Suit Gundam: War in the Pocket vagy a fentebb említett Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II, de jellemzően gyerekeknek kölcsönözte a hangját, amihez tényleg alkalmas is volt. Ennek következtében sok gyerekdala is van, de egyértelműen a Slayers volt az a választóvonal, mely után nemcsak hogy megugrott a karrierje, hanem meg is komolyodott. Ezután szinte csak "felnőtt" dalokat énekelt. Most így ami kivételként eszembe jut, az a Di Gi Charat 2003-as egyik spinoffja, a Piyoko ni Omakase pyo!, ahol szintén gyerekhangon szinkronizál, illetve a character dalokat is gyerekhangon énekelte fel. De az biztos, hogy a Slayers egyfajta vízválasztó volt a karrierjében. Az eladási adatok egyébként érdekesek alakultak, mert a legmagasabb, 36. helyet nem az első, hanem a második héten érte el a kislemez, ami ritkának számít Japánban. A képet viszont árnyalja az, hogy az első héten, amikor a 38. helyet érte el, akkor 19.620-at adtak el a kislemezből, míg a második héten, 16.990-cel állt a 36. helyen. Tehát erősebb volt az első hét. A kislemez egyébként összesen 8 hétig volt listán.

A közös munkának, ha úgy vesszük, sokáig volt utóélete. Ott van például a harmadik közös Slayers daluk, a Nemurenai Yoru wa..., valamint ezután is több animében dolgoztak közvetve együtt. Úgy, hogy Hayashibara Megumi ott szinkronizált, Okui Masami meg a dalt énekelte fel, vagy másnak írt ott dalt. Nem is annyira kicsi az a lista.

  • Bakuretsu Hunters
  • Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko
  • Saber Marionette szériák
  • Jungle de Ikou!
  • Akihabara Dennou Gumi (Cyberteam in Akihabara)
  • Di Gi Charat szériák
  • Tales of Eternia

Mindemellett Hayashibara Megumi több Okui Masami koncerten is vendég volt. Vendég volt az 1995-ös Gyuu bemutatkozó albumának lemezbemutató koncertjén, valamint a 2001. március 13-i születésnapi Birth Live koncertjén. És a teljesség kedvéért álljon itt az a további néhány Hayashibara Megumi dal, melynek Okui Masami vokálozott:

  • Just be conscious
  • Successful Mission
  • I'll be there
  • hesitation
  • Plenty of grit

Úgyhogy van előélete és utóhatása a kislemeznek bőven, ezért is tartom mérföldkőnek a megjelenését, egyáltalán maga a dal is olyan minőségű az anime dalok körében, hogy teljesen a japán könnyűzene rabjává tett. Mindennek már 15 éve... És nagyon örülök neki, hogy így történt. ^^

Szólj hozzá!

A 107. befejezett anime

2016. július 06. 15:30 - supermario4ever

A My Anime List profilomban jegyzett animék listáján. Végére értem a Cyberteam in Akihabara (Akihabara Dennou-Gumi) animének, és hát ez is beírta magát a "nem az igazi" kategóriába. Ezt is azért néztem, mert az openinget és az endinget Okui Masami énekli, és mivel az OP, a Birth egyik legjelentősebb dala (mindegyik születésnapi koncertjén elénekli), az ED, a Taiyou no Hana pedig az egyik kedvenc balladám tőle, ezért pironkodtam magamban, hogy eddignem láttam, hát akkor gyorsan pótoljuk be.

Igazából már csak azért sem adtam nagy esélyt az animének, mert a Birth és a labyrinth (movie opening) kislemezek borítóján az anime főszereplői láthatók, és képről nemigen jöttek be, nem néztem ki hogy egy komoly animét kreálnának ilyen karakterekkel. De mivel meg akarok nézni minden olyan animét, amit valamelyik kedvenc előadóm énekli az openinget vagy / és az endinget, ezért adtam egy esélyt neki. Megjegyzem, MÉRETES ez a bizonyos lista. Ezzel nem jártam valami jól. Amin meglepődtem, hogy majdnem ugyanúgy zárták le ezt az animét, mint a Saber Marionette J to X-et. A jelentős különbség ott van, hogy a Saber Marionette-ben volt értelme annak a lezárásnak, konkrétan majdnem meghatódtam rajta, annyira tetszett, a Cyberteam in Akihabarában meg nincs. Legalábbis nem találtam értelmét, az volt a első gondolatom, hogy azért zárták le úgy, ahogy, mert ha kicsik is nézik az animét (amire jó esély van, mivel a főszereplők 12-14 év körüli lányok), akkor ne szembesüljenek korán az elválással, az elengedéssel, gondolván, hogy annak fájdalmát még nem tudnák feldolgozni. De ez csak tipp.

Nemcsak a befejezéssel volt problémám, hanem az egész történetvezetéssel. Lényegében két szálon futott az anime, ezek pedig nagy kontrasztban álltak egymással. Voltak egyrészről a lányok, akik élték a maguk gondtalan gyerekkorát, nekik is volt Pata-Pi-jük, ami minden japán gyerek álma, aztán hirtelen megtámadják őket a rosszakarók. Erre a Pata-Pi átváltozik, hirtelen harcos lesz belőle. Kiderült, hogy az ő állatkáik különlegesek. De miért? Ez a történet másik szála, amikor visszamegyünk több száz évet, hogy megértsük a Pata-Pi-k megalkotásának (feltalálásának) a körülményeit, okait. Ez a két történet meglehetősen kontrasztos, mert elég komolyan mesélik, hogy mik történtek néhány évszázada, főleg a világháborús időkből vannak történelmi események. Valami veszély leselkedik a világra, ami 2011-re fog megvalósulni (1998-as az anime... érdekes úgy animét nézni, hogy akkoriban úgy készítették, hogy a jövőben játszódik, most meg már múltnak számít), ezt akadályozzák meg a lányok. Bizonyos szempontok alapján lettek ők kiválasztva, akik aztán főszereplők lettek. Bennük ártatlanság lakozik, mind az ötüknek álmaik vannak, mindegyiké más, de összeköti őket az, hogy rendületlenül (kicsit rosszmájúan mondva: naivan) hisznek benne. Inkább a naivitás jelző igaz rájuk, ugyanis azért nem tudtam megszeretni az animét, mert egyik lányt sem tudtam megszeretni. Mindnyájan (korukból kifolyólag) érzelmileg éretlenek. Illetve van egy kivétel, Tsubame, aki legkésőbb csatlakozik a csapathoz. Rá azért voltam kíváncsi, mert Hayashibara Megumi a seiyuu-ja, és hát ugye rá külön figyelek. Hát, nagyon kapartam a falat gondolatban, mert ilyen depressziós, magának való lányt adni egy olyan szinkronszínésznőnek, aki harsány, élettel teli karaktereket szokott szinkronizálni, erős disszonancia, nem is jött be egyáltalán. Volt ilyenre példa, a Neon Genesis Evangelion, de az teljesen más volt. Tsubame hihetetlen idegesítő volt, de inkább azon őrlődtem magamban, hogy miért pont Hayashibara Megumi? MIÉRT PONT Ő??? Aztán persze kiderül a háttértörténete, és hirtelen kivirul. Helyrejön az élete, de igazság szerint nem csodálkoznék azon, ha Hayashibara Megumi olyat nyilatkozna, hogy nem büszke erre a szerepre. Nem érzem azt, hogy kihozta volna képességei legjavát.

A másik, amit furcsának tartottam, hogy a lányok nagyon későn lettek beavatva, hogy miért ennyire különlegesek a Pata-Pi-jük (konkrétan a 22. részben, miközben egy 26 részes animéről van szó), és hogy mi ez a világmegmentő szerep, amibe bekerültek. Addig azt láttam, hogy nem értik, hogy miért támadják őket az ellenséges erők, a Pata-Pi-k csak átváltoznak, és harcolnak. Külön érdekesség, hogy a lányok a sorozat közepétől egyesülnek a virtuális állatkáikkal, és ők maguk is harcosokká válnak. Valószínűleg maga a stílus nem jön be nekem, azt hiszem, hogy kinőttem már a Mahou Shoujóból. Mert láttam már olyan animét, amiben a lányok különböző jellemek. Van az idegesítő, van az mindentudó, van magányos farkas, és hasonlók. Nekem teljesen kimaradt annak idején a Sailor Moon, a Tokyo Mew Mew volt az első Mahou Shoujo, és annak idején nagyon is szerettem. Bár igaz, hogy elsősorban azért, mert akkor lettem animés, és teljesen rácsodálkoztam az animés világra. A Dark Mahou Shoujót ajánlották nekem többen is, konkrétan a Madokát. Mindenképp kipróbálom, betettem a "plan to watch" listába. A Cyberteam in Akihabarát pedig jóindulattal 6 pontra értékeltem. Elsősorban azért, mert bár a vége nem tetszett, de alatta Okui Masami: Birth dalának egy ballada verziója szólt, amit viszont azonnal a szívembe zártam. Ja, és itt hangzott fel először Hayashibara Megumi: Cynthia Aisuru Hito dala, amit a 2002-es feel well albumon hallottam először. Azon a "Dear Tsubame Version" van, már ekkor gyanús volt, hogy ehhez az animéhez köze van, és hát igen. A 11. részben volt hallható először, majd felcsendült a 20. rész végén is, amikor megismerhettük Tsubame háttértörténetét. Már az is rossz jelnek mondható, hogy soha nem szerettem ezt a dalt. Nem ugrottam át, úgy voltam vele, hogy ha már rajta van az albumon, akkor hallgassuk meg, de nem szerettem meg, és az anime hatására sem került hozzám közelebb.

De vége van, összességében felejtős alkotás volt. A teljesség kedvéért azért megnézem majd a movie-t, mely a "2011nen no Natsuyasumi" alcímet kapta, nem utolsó sorban Okui Masamitól a labyrinth dal nagy kedvenc, úgyhogy már csak azért is megnézem, hogy halljam az animében is, de sokat nem remélek tőle. A következő anime pedig a To Heart széria lesz. Ez is olyan, nem feltétlen néz ki jól, de a második szériához szerves köze van Suarának, és ugye Suara az mégiscsak Suara, nem egy mezei japán énekes, aki csak úgy énekelget. Meglátjuk, milyen lesz. Meg azért is lelkesedtem be, mert nagyon nehéz volt megtalálni a Dungeon Travellers OVA-t az animéből, eleinte olasz felirattal találtam meg. Mondtam is magamban, hogy frissíthetem fel az olasz nyelvtudásomat (tanultam négy évig gimnáziumban), de aztán meglett angolul. Esélyt mindenképp kap, lehet, hogy nagyon jó dolog fog kisülni belőle.

Szólj hozzá!

Heti történések

2010. november 26. 10:52 - supermario4ever

Régóta írtam már így blogpostot. ^^' No, ez nem azt jelenti, hogy nem történt semmi. A Moonlight Meidóról még gyorsan annyit, hogy a hivatalos oldalra is kikerült, hogy bezártak. Tényleg nagyon sajnálom, mert jó hely volt, és nagyon hangulatos! Kétszer voltam ott összesen, (illetve háromszor is, ha azt is bevesszük, hogy AnimeConon is voltam ott keresni Animelandes Megumi Hayashibara CD-t.) de mind a kétszer nagyon jól éreztem magam ott. És remélem, hogy ez a bezárás csak átmeneti lesz, és ha másik helyen is, de újra megnyitnak.

Hétfőn voltam a Vörösmarty téren, kíváncsi voltam, hogy mitől ennyire híres a karácsonyi vásár, és tényleg nagyon szép. Nagyon tetszik az, hogy nem plázában volt összezsúfolva többszáz üzlet, hanem egy téren árusok árulták az általuk készített társaikat. Nagyon szépek voltak, és a hangulatot is megadta a szép zene, a szálló kürtős kalács illata.

Nagyon megörültem, amikor Amina kiírta a blogjába, hogy mégis lesz karaoke az Animekarácsonyon. ^^ És természetesen lesz helyben nevezős verseny is. Tessék minél többen eljönni, ez is nagyon jó buli lesz! A versenyre először Okui Masami: Taiyou no Hana dalát gondoltam (Cyberteam in Akihabara ED song), de végül úgy döntöttem, hogy itt az idő kipróbálni magam férfi előadótól énekelni, így Kitadani Hiroshi: We are! dalára esett a választásom, mely a One Piece 1. openingje. Nem egy könnyű dal! És ahogy így elkezdtem gyakorolgatni tegnap, arra jutottam, hogy nehéz, de menni fog, ha sokat gyakorlom. Bár valahányszor JAM Project, vagy valamelyik énekes dalát hallgatom szólóban, azt gondolom, hogy nem elég képezni a hangot, mert nagyon fontos a hangfekvés is, és ha valakinek nem olyan a hangja, az képezheti akármennyire is, nem fogja tudni kiénekelni a dalokat.

Itt egy példa, Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder dala

Szerintem erre a hangra születni kell. Különben mostanság ezt a dalt hallgatom, kevés az ennyire hangulatos dal.

De itt egy másik példa: Kageyama Hironobu: EVER LAST

Énekes legyen a talpán, aki így el tudja énekelni ezt a dalt!

Ma elmegyek a Multiformatba az új Wiimote-omért. ^^ Két hete hétfőn voltam ugye a Game Parkba, ott nem fogadták el a Multiformatos garanciát, még aznap elmentem oda, azt mondták, hogy holnap hívnak. Természetesen azóta is telefonálnak, úgyhogy egy hét múlva hétfőn visszamentem, akkor azt mondták, hogy a Nintendóhoz került szervizbe (ez eléggé meglepett, mivel elvileg nem hivatalos garancia, mégis Nintendóhoz kerül), és hogy menjek vissza csütörtökön. Visszamentem múlt héten csütörtökön, akkor azt mondták, hogy új Wiimote-ot kapok majd, valamikor a jövő héten, azt mondták a péntek, azaz a mai nap a biztos. És elmegyek érte.

Szólj hozzá!

Shin Koihime Musou ~Otome Tairan~

2010. április 30. 17:37 - supermario4ever

Hét éve tartó sorozat szakadt meg Okui Masami zenei pályafutásában. Legújabb kislemeze, a Renka Tairan felkerült az Oricon listára! Hogy Okui Masami kiadvány fent legyen az Oricon listán, 7 éve volt példa. Akkor a Masami Kobushi albuma érte a 17. helyet. Azóta sem láttunk fent. Egyre lejjebb, és lejjebb csúszott. A legrosszabb heti helyezése 160. hely, melyet a RING kislemeze produkált. És ezen a héten visszatért, méghozzá a 35. helyre. Az utóbbi időkben talán ennél a kislemeznél nem vártam, hogy felkerül a Japán Oricon chartra, mert ő maga egyáltalán nem reklámozta a kislemezt. Egyszer kitette a hivatalos honlapjára, hogy tudjunk róla, de semmi különös. Borítót is szinte csak a megjelenés napja előtt láthattunk. És mégis... A siker titka valóban a reklámozás, de ezt a kislemezt, de az evolution kiadó (mely az ő saját kiadója) adta ki, hanem a Pony Canyon. Erről sem tudtam, hogy más kiadó fogja kiadni, de ők biztos jobban promotálták. Meg is lett az eredménye, kint van az Oricon listán.

Ilyen a kislemez borítója:

okui_masami_renka_tairan.jpg

Nekem nagyon tetszik, igazi, 2010-es anime grafika. És hogy milyenek a dalok? Hát, hallatszik rajtuk, hogy nem Masami írta. Annyira egyedi, és jellegzetes a zenéje, ezen kislemezen szereplő 2 dal kicsit kommerszebb lett. De azért próbálták eltalálni a stílusát, fogjuk rá, hogy sikerült. De olyan zenét, mint ő, senki nem képes írni. De így, többszörös végighallgatás után tetszik. De az egész 17 éves pályafutását remekül el lehet különíteni. Ugyanis a kezdetekben Toshiro Yabuki volt Okui Masami producere, menedzsere, zeneszerzője. Neki is van egy egyedi stílusa, melyet nagyon jól tudott Masamihoz igazítani. Az ő tapasztalata emelte fel igazán Okui Masamit a háttérvokálosi rangból (mivel emígyen kezdte 1989-ben), és az ő fantasztikus stílusának köszönhetően lettek az első Masami albumok olyan jók, amilyenek. Makkun már az első időkben is próbálkozott szövegírással, Toshiro Yakubi felfedezte, hogy jól ki tudja fejezni az érzéseit, de még csiszolni kell. És egyre több dalnak ő maga lett a szövegírója. 2002-ben megszakadt a munkásságuk, és az ezévben megjelent crossroad albumát Masami már teljesen maga producerelte, és szinte az összes dalt ő maga írta, és fel is lehető, a fokozatos stílusváltás erre az albumra ért be. Ezután jöttek a rockos hangzású dalok, de szinte minden stílusban kipróbálta magát, valamennyiben sikeresen. De valami remekül tudja a saját stílusát ötvözni a többi zenei stílussal, már-már műfajt teremt.

Ha ilyen jó zenéket csinál, miért nem sikeres? Erre több válasz is van. Egyrészt ő maga csinálja a reklámot, ami nem jut el széles körbe. Szinte csak a blogjában ír róla. A Self Satisfaction albumáról írt nagyon sokat, sőt képeket is tett ki a dal felvételeiről, mégis csak a 127. helyet tudta elcsípni. Kész röhej. Ok lehet az is (ebben nem vagyok biztos, csak hallottam) hogy az albumait csak Akihabarában forgalmazza, tehát csak az ottani lemezboltokban lehet kapni.

Kevésbé ismertségének az oka még, hogy többnyire olyan animéknek énekelte a dalait, melyek nem terjedtek el széles körben. Vagy azért, mert OVÁk, vagy mert a témájuk miatt csak felnőtteknek ajánlott a megtekintése. Ilyen az erősebb ecchi. De nem hentai. Elég sok animében megvillannak a női mellek, valamint szoknya alá nyerhetünk betekintést (ez az egyik nagy oka, hogy rajongóinak döntő többsége férfi). Ha összegyűjtjük, hogy 17 év alatt mely animéknak énekelt, azért szép kis lista jönne össze:

  • Girl from Phantasia - 1993 (itt debültált)
  • The Wind of the Willows ~Willow Town Monogatari~ - 1993 (Egy 1908-ban írta angol gyermekregény anime adaptációja)
  • COMPILER - 1994 (Ez egy két részes OVA)
  • Tekkaman Blade - 1994 (ezt nevezhetjük az első komolyabb munkásságának, már önmagában az sokat dobott az ismerettségén, hogy az ennek az animének énekelt dalait Megumi Hayashibara is felénekelte.)
  • Ghost Sweeper Mikami - 1994 (a mozifilm betétdala az ő munkássága)
  • Slayers - 1995-1998 (azt gondolom, hogy nem kell ecsetelni, hogy mit jelent ez az ő életében, ez adta a végső lökést az ismerettsége felé. Az egyik OVA, melynek ő énekelte a dalát, a Slayers EXCELLENT 1998-as, így került oda ez az évszám)
  • Neon Genesis Evanglion - 1995 (Igen, ennek az animének is énekelt dalt!)
  • Megami Paradise - 1995 (két részes OVA)
  • Bakuretsu Hunters - 1995 (Kasumi Matsumurával együtt énekelték az endinget)
  • Mahou Tsukai Tai! - 1996 (Erről nagyon kevesen tudnak, mert csak az OST CD-n jelent meg az ending dal, melyet ő énekelt)
  • Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko - 1996-1999 (Két OVA készült a mangából, majd 1999-ben jött a sorozat)
  • Jungle de Ikou! - 1997 (Három részes OVA)
  • Shoujo Kakumei Utena - 1997, 1999 (Animesorozat a női szerelemről)
  • Cyberteam in Akihabara - 1998-1999
  • DiGi Charat - 1999-2001 (egy 16 részes pár perces sorozat, melyet két OVA követ)
  • Tales of Eternia - 2001 (PSX játékból készült animesorozat)
  • Yu-Gi-Oh! - 2001
  • Kore ga Watashi no Doushijin-sama - 2005 (hosszú kihagyás utána ismét anime dalt énekelt)
  • RAY the Animation - 2006 (13 részes sorozat, csak ajánlani tudom!)
  • Gift - 2006 (egy részes DVD dráma)
  • Muteki Kanban Musume - 2006 (Az egyik legviccesebb sorozat, mit valaha láttam)
  • Jikuu Keisatsu Wecker Sigma - 2007 (DVD-n megjelent dorama)
  • Ontama! - 2009 (Rövid ONA, melynek openingjét May'n-nel énekelt közösen)
  • Shin Koihime Musou ~Otome Tairan~ - 2010 (Itt tartunk most)

Ez ahogy így hirtelen összeszámoltam, 24 anime, ezekből 10-ban van ecchi jelenet. Azért szép is repertoárt tudhat magam mögött, és még korántsem teljes. Én abban reménykedek, hogy ez a mostani sikere kicsit megdobta a népszerűségét, és hasonló helyezéseket fog produkálni, vagy még jobbakat.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása