Kisgyerek csillagharcos

2018. november 29. 15:42 - supermario4ever

A 226. részig bírtam a Bleachet. Untam már korábban is, de mindig bíztam, hogy ha lemegy az aktuális értelmetlen harc (mert tényleg az), akkor utána jobbra fordul a történet. De ez nem történt meg. És mivel azt láttam, hogy az újabb és újabb harcoknak csak az erőfitogtatás a lényege, semmi értelem és tartalom nincs mögötte, ezért dobtam a sorozatot.

Helyette egy olyan animét kezdtem el nézni, amire igazából rá se néznék, ha nem lennék Nintendós. Ez pedig a Hoshi no Kirby. Nehéz is lesz elfogulatlanul írni az animéről, mert Kirby elképesztően aranyos karakter, és a játékai is szerethetőek. Könnyűek, mégis hihetetlenül játszatja magát.

Az első Kirby játék még 1992-ben jelent meg Game Boy-ra. Az első néhány játék elsősorban Japánban volt népszerű. És a szigetországban a mai napig imádják Kirbyt. Ami nem is csoda, hiszen minden egyes dologért rajonganak, ami aranyos. A játékoknak mindig is volt világszerte egy relatíve szűk rajongótábora (Mario- és Zelda játékokhoz képest mindenképp szűknek mondható) elsősorban a Super Smash Bros. széria hatására lett széles körben ismert és kedvelt Kirby.

Annak ellenére, hogy Japánban már a kezdetektől népszerű karakter volt Kirby, az anime csak 2001-re készült el. Aki ismeri a Nintendo jogi dolgokhoz való viszonyát, az nem lepődik meg ezen, nagyon nem is térnék ki rá. A lényeg annyi, hogy a Nintendo nagyon védi a franchise-ait. Tisztában vannak azzal, hogy azok nagyon népszerűek, sok esetben eszméletlen mennyiségű jogdíjakat kérnek el azért, hogy egy-egy karakterük valahol megjelenhessen, ezért is van az, hogy a Pokémont leszámítva nagyon nincs olyan Nintendo sorozat, amiből érdemleges anime készült volna. Mert van például a Super Marióból is, de azok csak rövid special-ok, aminek ráadásul komoly mondanivalója sincs, a rajzolás is rettenetesen csúnya. De a Pokémon mellett a Kirby az a Nintendo sorozat, amiről ki lehet jelenteni, hogy érdemleges sorozat készült. 100 rész lett végül az anime, és eszméletlen szépre sikeredett. A szépségnek fő oka az, hogy az anime készítésében jelentős szerepet játszott a HAL Laboratory fő munkatársa Sakurai Masahiro, aki kitalálta Kirby-t.

Annak ellenére, hogy a Hoshi no Kirby elsősorban gyerekeknek készült sorozat, mégis ki lehet jelenteni, hogy a játéksorozat rajongói számára is ajánlható az anime, kortól függetlenül. Aki szabadjára tudja engedni a gyermeki énjét, az egy nagyon aranyos, szerethető animét fog nézni. Kirby ugyanis egy végtelenül szerethető karakter. Talán egy kicsit esetlennek, vagy inkább gondtalannak tűnik, de ennek is van oka. Kirby ugyanis egy csillagharcos lesz, méghozzá a legerősebb, aki Nightmare-től fogja megmenteni az univerzumot. Kiderül, hogy ő az, akiről próféciák beszélnek, csak akad egy kis probléma. Valahogy a csillag alakú űrhajóba kerül, ami lerobban, így Kirby kényszerleszállást hajt végre, a Pupu Village-be ér földet. Kiderül róla, hogy neki még a szülőföldjén lenne a helye, ugyanis emberi években nézve 1-2 éves szintjén van. 200 évvel korábban lépett színre. Persze az ellenérdekeltek (mint például King Dedede) tudomást szereznek Kirby létezéséről, és hogy ki is ő valójában, el is akarják tenni láb alól. No de legkevésbé sem horror-thrillert vagy krimit képzeljünk el, mégiscsak gyerekeknek készült műről van szó. Sőt, ez az anime gyenge pontja. Nem akarták, hogy kemény legyen, ezért olyan idióta, debil harcokat találtak ki, mintha csak a Pokémont nézném, ahogy a Rakéta csapat szerencsétlenkedik Ash-ékkel. King Dedede a Kirby játék főellensége, a játékban ugyan okoz némi nehézséget a legyőzése, de hogy az animében nem az esze miatt szeretjük, az is tény. A nagydarab kövér pingvin számomra soha nem volt szerethető karakter. Sok esetben inkább azt éreztem, hogy csak útban van, mert a tette mögött semmi elképzelés, koncepció nincs. Ő van kapcsolatban a Holy Nightmare Inc. céggel, mely gyártja az ellenségeket, melyekkel fel kell venni a harcot Kirbynek. De hősünk hiába kisgyerek még, azért akad segítsége, amiknek köszönhetően sikerrel megvívja a harcot a gonosz ellen. Itt van például a játékokból ismert képességek átvétele. Érdekesség, hogy itt nem az adott karaktert vagy ellenséget szippantja be Kirby, azt talán túlzottan morbidnak gondolták az animekészítők. A hozzá kapcsolódó tárgyat szippantja be, és annak köszönhetően lesznek Kirbynek különleges képességei. A másik segítség a Warp Star, amely Kirby közlekedési eszköze lesz földi élete során. Ez a csillag nem közvetlen segíti hősünket, segítségével gyorsan tud repülni a levegőben, összezavarva az ellenséget. De tényleg nem a harcok a sorozat erőssége, mindenesetre jó néhány ellenség ismerős lesz majd a játékokból. Inkább a maga gyerekes (jó értelemben) bájával hódítja meg a szíveket.

De akár a zenéjével is, ugyanis az opening nekem nagyon tetszik. Első hallásra átlagos gyerekdalnak tűnik, de fülhallgató mellett hallgatva nagyon érvényesül az erős, ritmikus ütőhangszeres hangzás ("Kirby March" az opening címe), és hihetetlenül hangulatossá teszi a dalt. Az énekhang is kellemes, bár az előadó neve annyira nem ismert: Shanchii (katakanával). Régóta ismerem a dalt, de máshol nem hallottam a nevét. De nagyon kellemes, kedves hangja van, mintha játszani hívná nemcsak a gyerekeket, de a gyereklelkű felnőtteket is.

https://youtu.be/oCDOF11p33w

Az ending is ötletes, igazából egy instrukció, hogy rajzoljunk Kirby-t és King Dededét.

https://youtu.be/pjGWGWG3rjo

Lehet próbálkozni. Amúgy ez is nagyon aranyos, a rajzóra végén az "Ohayou! Kirby harapeko da" és a "Kanarazu! Dedede wa yatte kuru" szövegek pedig emlékezetessé teszik a dalt. Szoktam énekelni magamban, amikor spontán eszembe jut, és egyedül vagyok. Jó a dallamvezetése.

Különben ez az anime a gyerekek szintjén, de megmutatja nekik a való életet, méghozzá annak az árnyoldalát is. Például a 6. részben, amikor King Dedede elindítja TV csatornáját (Channel DDD), és az egész Pupupuland egy emberként, birkaként nézi, amikor King Dedede valóságként tár eléjük, azért elgondolkodtatott, hogy hát igen... Mifelénk is van ilyen. Aztán egy másik részben amikor King Dedede saját kénye-kedvére kivágja az erdő fáit, hogy golfpályát építsen, azért érzékelhető volt a vezetői gőg. Csak hát attól gyerekeknek szóló anime, hogy egyrészt a valósághoz képest "finomítva" mutatja be, másrészt meg mindig legyőzik King Dededét. Az mondjuk nem tiszta számomra, hogy kerül King Dedede a palotába, de ott egy család lakik, akinek két gyereke van. Egy fiú, Bun, és egy lány, Fumu. A lány az okos kettejük közül. Ő az, aki mindig gyanakodva szemléli az eseményeket. Ő az, aki érdeklődő, nem éri be a sablonos válaszokkal. Csak ezáltal némileg elveszti a hitelességét a személyiségét, mert olyan, mintha külsősként bevonták volna a történetbe. Ő az, aki ismeri a forgatókönyvet, tudja, hogy ki a jó, ki a rossz. Nem tűnik okoskodónak, tehát nem mondanám idegesítőnek, csak lelövi a nézőnek a poént, amit mondjuk felnőtt szemmel egyébként sem nehéz kitalálni. Inkább gyerekeknek rossz, akik gondolkodnának a látottakon, annak Fumu lelövi a poént.

Ettől függetlenül ajánlom az animét mindenkinek, aki szívesen lazítana egy könnyed, gyerekeknek való történettel. De ezt leginkább a Nintendo játékosok és Kirby rajongók fogják értékelni.

Szólj hozzá!

Hoshi no Kirby

2018. október 27. 00:24 - supermario4ever

Több videojátékból adaptált anime is létezik. Sajnos a Nintendo ebben sem igazán jeleskedik, mert bár ott a Pokémon, de azon túl csak néhány példát lehet mondani, melyek jelentősebb anime adaptációt kaptak. Ilyen a Kirby játéksorozat, melyből 2001-2003 között csináltak egy 100 részes sorozatot. Igazából annyira nem meglepő, hogy a Kirby-t adaptálták, hiszen Japánban elképesztően népszerű a játéksorozat már a kezdetek óta. Konkrétan csak Japánban több példányt adtak el a Game Boy-os, NES-es, SNES-es Kirby játékokból, mint a világ többi részén. Inkább a Super Smash Bros. sorozatban köszönhetően terjedt el, és kedvelte meg a Nintendós közösség, és inkább az újabb játékok voltak népszerűek.

De hát hogy nem fedezték fel úgy Kirby-t, mint Yoshit, aki legalább annyira aranyos, mint a zöld dinoszaurusz. Kirby volt az, aki megszerettette velem a rózsaszínt, és azt mondom, hogy ez az aranyosság színe. Azóta, ha rózsaszínt látok, inkább az epres, pirosgyümölcsös édességekre asszociálok, hiszen azok többségében rózsaszínűek.

Elég is ennyi kitérő, lássuk is az animét. Azt előre leszögezem, hogy ehhez az animéhez kell egy gyereklélek, másképp nem lehet élvezni. Pár napja, amikor leültem az 1. rész elé, kicsit kellemetlenül éreztem magam. Mondtam is magamban, hogy ebből én már kinőttem, nekem komolyabb animék érdekelnek. De a 2., 3. részre részre teljesen elengedtem ezeket a gondolatokat, és élveztem az animét a maga minőségében. Mert amúgy egy nagyon jó animéről van szó, jól átvitték a játékot. Sőt, úgy tudom, hogy itt kapott Kirby saját történetet. Ahogy utánanéztem a történetnek, nem találtam más olyan forrást, ahol Kirbynek már az első játékok alatt lenne saját története. Itt derül ki, hogy ő egy űrlény, aki amúgy felveszi a harcot az univerzumot uraló Nightmare ellen, de a legenda szerint erre csak 200 év múlva került volna sor. Kirby túl hamar került fókuszba, kényszerleszállás miatt került Pupu Village-be. És mivel sokan ismerik a majdani erejét, tudják, hogy ő lehet majd veszélyes Nightmare-re, ezért sokan már most el akarják elpusztítani. Ami nem is esélytelen, ugyanis Kirby az animében gyerek, egyedül teljességgel tehetetlen a rosszal szemben. Egyedül a Warp Star-ral tud erőt felmutatni, annak segítségével elbánni az ellenséggel, például King Dededével, aki Pupu Village uralkodója. Ő lenne az egyik fő negatív karakter, de annyira buta, hogy semennyire nem lehet komolyan venni. Viszont Sir Meta-Knight személyisége korántsem annyira titokzatos, mint a játékokban, ahol néha segíti őt, máskor meg Kirby ellen harcol. Az animében tudható, hogy segíti Kirby-t. Ő az, aki mindent tud róla, tőle tudjuk meg a történetet, és habár a háttérből, de ahol csak tud, segít rajta.

Az openinget már régóta ismerem, valami elképesztően aranyos és fülbemászó. Hallatszik, hogy gyerekeknek lett felénekelve, de annyira élvezetes, hogy felnőtt fejjel is kellemes hallgatni, és nagyon megmarad a fejemben.

https://youtu.be/oCDOF11p33w

Az előadó egyébként SHANCHII, a címe pedig Kirby March, nem véletlen.

Ez az első lehetőség, hogy megnézhetem mind a 100 részt. Eleddig nem volt az összes elérhető, de volt Wii-n Kirby TV channel, ott azonban csak az első 52 rész volt elérhető, annak is az angol változata.

Merthogy a 4K!DS Entertainment licenszelte az animét, és Kirby: Right Back at Ya! címmel ment. Nem hiszem, hogy részleteznem kell, hogy mennyivel jobb a japán verzió.

Egyébként jól visszaadja a videojátékok hangulatát, valamint azok elemeit. Sok karakter szerepel, akik a játékokban akár segítők, akár ellenségek. És jól ki lett találva az is, ahogy a Pupu Village lakosai kinéznek, ugyanis például a gomba alakú ellenség a néz ki úgy a Kirby's Adventure-ben, mint a lakosok (A Cappy-k) az animében. Az anime egyébként azért is néz ki ennyire jól, mert a Sakurai Masahiro is részt vett az anime készítésében, ő pedig ugye a Kirby játékok kitalálója. Így az anime hű a játéksorozathoz.

Van egyébként mangasorozat is Kirby-ből de az valami elképesztően ronda lett. Ott inkább arra ügyeltek, hogy a karakterek mangás stílusúak legyenek. Ezért Kirby is ilyen gülü-szemű rózsaszín kis gömb lett, akire egyszerűen rossz ránézni. Az anime viszont nagyon szép lett, és ajánlom mindenkinek megnézésre, aki egy kis időre el tudja engedni a felnőtt énjét.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása