Konstrakta: In Corpore Sano

2022. május 27. 21:06 - supermario4ever

Mindig vannak az Eurovíziónak olyan különlegességei, melyek ének vagy előadás terén nyújtanak valami egyedit, valami olyat, ami erősen elüt az Eurovíziós sablontól. Tavaly ez Olaszországra volt igaz, illetve nekem Belgium előadása tetszett nagyon, idén ezen megtisztelő címet személy szerint Szerbiának adnám. Konstrakta egy rendkívül érdekes dallal, előadással képviselte Szerbiát az Eurovíziós Dalfesztiválon. Értékelte is a közönség: 5. helyen végzett, 312 ponttal.

De nézzük magát a dalt is. Ki jutna eszébe a kézmosás fontosságáról énekelni? És az előadás volt érdekes. Finoman szólva sem az a fajta világszínvonvalú előadás, egy kis színpadon is elő lehet adni, de mégis emlékezetes, azonnal felfigyel rá a közönség. Lényegében egy lavór mögött ült az énekesnő, néhány körülvették és szinte robotos mozdulatokkal hogy kell szépen kezet mosni, közben mutatta, hogy mennyire tiszta. És közben arról énekel, hogy milyen csodálatos, hogy van immunrendszerünk, így van, mi megvéd a belső betegségektől. Nyugodtan kimehet a napra, sétáltathatja a kutyáját, és a többi. De ami miatt a leginkább tetszik, az a sejtelmes zene és ének. Nagyon tetszik, hogy a zene inkább a háttérben van, mégis lehet érezni, hogy fontos szerepe van, mert izgalmassá is teszi a dalt, meg a sokat sejtető hangulata is azt érzékelteti, mintha valami nagy dolog fog történni. A zene lényege ez: Végig fenntartja az érdeklődést. Ugyanígy az ének: Az énekesnő nem énekel több oktávnyi hangtartományban, de itt nem is kell, mert az ének is annak izgalmát tartja fenn, hogy itt valami nagy dolog van készülőben.

Tehát jól ki van találva a dal, és többször is gondolkodtam azon, hogy érdemes-e valami értelmet keresni a dalnak, azontúl, hogy olyan, mintha az ÁNTSZ rendelte volna meg, hogy higiéniára tanítsa az embert. Oda jutottam magamban, hogy ha van mélyebb értelme, akkor ez egy irónia, egy gúnydal. A YouTube-on megnézhető a videoklip, és a dalszöveg le van fordítva angolra, és meg kell hagyni, érdekes dolgok jönnek ki.

https://www.youtube.com/watch?v=3S1jrYq87Zw&ab_channel=EurovisionSongContest

Azáltal, hogy a művészvilágtól várja el a keze tisztaságát, a pilátusi "mosom kezeimet" mondást juttatja eszembe. Valamint a szöveg vége, amit olyan gyorsan mond az énekesnő, ott van a lényeg: Amikor sorolja a különböző belső betegségeket, de azok ugyan mit számítanak, ha a külső rendben van? Mintha arra akarna rávilágítani, hogy ha a külsőségek rendben vannak a művészvilágban, minden rendben van. Senkit nem érdekel, hogy rothad a belső. Ezzel viszont közvetve az Eurovízió kritikája is lehetne, hiszen ott is a külsőségek mindenek felett. Egy biztos: Nagyon különleges volt, élmény hallgatni, látni a produkciót.

Egyébként is szeretem az olyan előadásokat, amik csak látszólag egyszerűek, de valójában sokkal többet mondanak. Ez Konstrakta dalára is áll. Határozottan azt gondolom, hogy a robotos mozdulatok is a látszatnak szólnak. Hiszen például az Eurovízión is minden tökéletesen meg van rendezve, mindent robotként adnak elő a színpadon, szépen kezet mosva (tehát szépen kisminkelve).

Ez az Eurovíziós dalverseny egyetlen funkciója, amiért érdemes nézni. Ilyen különleges dalokat felfedezni, annak Európa-szerte hírét vinni. Idén Konstrakta az egyik, akit ér ez a megtiszteltetés. Köszönet érte, hogy megmutatta a dalát, gazdagabbá tette az idei Eurovíziót!

Ének: 7/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 9/10
+ Igazi egyedi dal, amit élmény hallgatni.
- Egy fajsúlyosabb szöveggel mestermű lehett volna a dal.

88%

Szólj hozzá!

Eurovíziós Dalfesztivál 2022 döntője

2022. május 15. 13:22 - supermario4ever

No, hát semmi meglepetés nem ért azzal, hogy Ukrajna nyerte meg az Eurovíziót. Erre már márciusban nagy esélyt adtam, amikor először hallottam a dalukat, illetve nincs mit tagadni azon, hogy a háború is nagyban segítette az országot. Továbbra is ambivalens érzéseim vannak Ukrajnával kapcsolatosan, mert a dalt még most is nagyon jónak tartom (főleg ebben a mezőnyben...), tehát megnyerhették volna maguktól is, de kérdés, hogy ennyire megnyerték volna? Aligha. Mégis jónak tartom, hogy ekkora fölénnyel nyertek. Nem hiszem, hogy van ország, mely valaha 439 pontot kapott volna a szavazóktól, de határozottan azt gondolom, hogy ennek pozitív üzenete van. Pozitív üzenete van annak, hogy Európa ennyire egységesen kitart egy ország mellett, mely most hatalmas krízisben van. Ez óriási egységről tanúskodik, itt lehet beszélni arról, hogy "együtt erősek vagyunk". Persze, lehet beszélni arról is, hogy az Eurovíziót nagyon régóta beárnyékolja a politika és az ideológia, az idei év különösen terhes volt a politikai hátszéltől. De személyes megítélésem szerint ennek itt most pozitív üzenete van. Örülök neki, csak a megszervezés... Nagyon kíváncsi leszek arra, hogy Ukrajna hogy lesz erre képes. Mert ha vége is lesz a háborúnak, azért egy ország újraépítése és újraindítása elhúzódó feladat lesz.

Egyébként a műsort YouTube-on néztem végig, és szinte végig "kép a képben" módon, mert azért annyit nem ér a dolog, hogy órákon át csak erre összpontosítsam a figyelmemet. Voltak most is jók, akik az első elődöntőben tetszettek (a másodikat nem láttam), azok most is jók voltak. Tetszett Norvégia előadása, jó volt a litván énekesnő, Moldova továbbra is vicces volt, egyedül a holland énekesnő, S10 előadását néztem teljes képernyőn. Rá nagyon figyeltem. Szép volt most is és talán most jobban kezelte az izgalmát, de nem lehetett nem észrevenni, hogy most is nagyon izgult. De azt gondolom, hogy jól kezelte. Itt-ott ugyan voltak hamisságok, de kevésbé remegett a keze és a hangja. Meg tetszett, hogy az előadása olyan egyszerű volt. Nem voltak táncosok, nem voltak mindenféle show-elemek, csak az énekesnő a maga egyszerűségével és szép hangjával. Örülök annak, hogy megmutatta magát Európának.

Egyetlen olyan előadó van, akit nem láttam a második elődöntőből és nagyon tetszett, az Szerbia. Nocsak, van valaki, aki nemcsak idétlenül táncikál a színpadon és produkálja magát, hanem van jelentése is az előadásának? Szép. Tetszett, hogy az énekesnő már-már robotosan mutatta, hogy kell kezet mosni. Nagyon jól kitalálták az előadást, lényegében eljátszotta a dal szövegét. Ugyan egyszerű volt, de legalább volt mögötte koncepció, egyedi volt az ötlet. Olyan, amire pár másodperc után felfigyelek, és azt érzem, hogy itt valami jó dolog van születőben. Az továbbra is csak az Eurovíziót minősíti, hogy egy ennyire könnyű, nem olyan bonyolult koncepcióra épült előadással kitűnni. De talán nem túlzok, ha egyedül csak a szerb énekesnő előadásának volt valódi tartalma és jelentése, és az előadás is tetszetős volt.

A végső pontszámok meg... Továbbra is azt gondolom, hogy a pontokkal együtt azért igazságot is osztanak. Például a szerb énekesnő a zsűritől ugyan nem kapott sok pontot, legyen. El tudom fogadni, hogy szakmailag túl egyszerű volt. Sokáig a hátsó helyek egyikén volt Szerbia. De hogy aztán a közönség jól felhúzta, és végül 312 ponttal az ötödik lett (sokáig egyébként az élen volt), azt jelzi számomra, hogy értékelték az előadás egyedi mivoltát. Hasonlóan a közönség húzta fel Norvégiát és Moldovát, bár nem ekkora lendülettel, de tisztességgel helyt álltak. Hollandia esetében viszont pont fordított volt a helyzet. S10 a zsűritől kapott relatíve magas pontszámot és volt a Top 10 környékén, aztán a közönség 42 pontja... Ha jobban meggondolom, érthető. Az jó dolog, hogy Hollandiában kelendők az olyan jobb előadók, mint S10, Froukje vagy MEAU, de egy olyan színpadon, ahol főleg a show elemek számítanak, ott sajnos nem fog tudni érvényesülni egy olyan énekesnő, aki szépen énekel, szép dalt hozott el, van valódi jelentése, de semmi előadás nem volt a produkciójában. Az Eurovízió nem arról szól, hogy elmélyüljük a dal jelentésében, hanem a show-ról. De annak örülök, hogy S10 megmutatta magát Európának, és megmutatta azt, hogy Hollandiában is írnak jobb dalokat, érdemes a holland könnyűzenére is figyelni. Ennek egy szeletét jó volt látni egy európai versenyen, szép az a 11. hely 171 ponttal.

Ami miatt újabban sokat kritizálják az Eurovíziót (jogosan), hogy egyre inkább LMBT-show-vá válik, ez idénre is igaz volt. A spanyol énekesnő meleg táncosokkal tarkította az előadását, görbüljek meg, ha az olasz énekes páros nem egy meleg pár az ausztrál énekes nyíltan vállalja a homoszexualitását, az izlandi lányegyüttes, meg transzjogokat hirdet az országában. Közülük a spanyol és az olasz előadás szerepelt jól, az ausztrál és az izlandi viszont kifejezetten rosszul. Úgyhogy szerencsére nem minden az LMBT-"tagság", és igenis figyelembe veszik a dal minőségét. Az ausztrál énekes semmi mást nem csinált, hogy kirakatba tette a saját életét, hirdetve, hogy "not the same". Most vagy úgy nem ugyanaz, hogy más, mint amilyen gyerekkorában volt, vagy más, mint a többi ember. Akármelyik is, ne csináljon mártírt magából, és ne hajoljon le olyan mélyre a pontokért. Illik a dalnak tartalmat is adni. Ugyanez vonatkozik az izlandi lányegyüttesre is: Nagyon szép, hogy kiállnak a transznemű gyerekek jogaiért, biztos vagyok abban, hogy nagyon nehéz így indulni az életben, de tessék tartalmat adni a dalnak. Egyébként se az olasz se a spanyol dal nem tetszett. És ha már olaszok: A tavalyi győztes, Maneskin fellépett tegnap, és valami olyan kiváló dalt hoztak el, hogy meg merem kockáztatni, hogy idén is megnyerték volna az Eurovíziót.

Szerettem volna a végére két videót is beágyazni, de nem tudom, mert nem YouTube-ról van, hanem a nu.nl-ről. Mindenesetre rálinkelek, érdeklődőknek, hollandul tudóknak érdemes megnézni. Itt S10 beszél arról, hogy ez volt életének legjobb előadása. Kicsit csalódott a 11. helye miatt, de összességében jól érezte magát. Csak ismételni tudom magam, hogy tényleg nincs mit szégyenkeznie, nagyon jó, hogy megmutatta magát Európának. Ebben a videóban meg azt magyarázzák, hogy Ukrajna nemcsak a háború miatt nyert. Mutatják, hogy áll össze a közönség pontozása, hogy érzékeljük, mit is jelent az a 439 pont. Illetve méltatják a dalt is, szerintük csak a dallal is esélyük lett volna a győzelemre.

Nos, ennyi. Izgalmas lesz a jövő évi, őszintén kíváncsi leszek a szervezés mikéntjére.

Szólj hozzá!

Eurovíziós Dalfesztivál 2022 - 1. elődöntő

2022. május 11. 07:15 - supermario4ever

Annyira hosszan nem fogok írni az Eurovízióról, de egy pár gondolatot megosztanék. Tegnap este volt az első elődöntő, ahol 17 ország előadójából jutott tovább 10.

Mert egyébként egyáltalán nem volt buli, az idei felhozatal a tavalyihoz képest az idei katasztrofális volt. Voltak egy páran nagyon jók, a két nagy várományos: Ukrajna és Hollandia most voltak. Illetve két olyan ország előadója van pluszban, akik tetszettek: Moldova és Norvégia. Örömteli is, hogy mind a négy továbbjutott. Bár pont az ukránoknál hallottam sok hamis hangot, illetve nagyon látszott a holland énekesnőnél, S10-nél, hogy izgult. Remegett a keze, bizonytalanságot sugárzott az arca. Ennek ellenére nagyon szépen énekelt, kellemes volt hallgatni. Moldova együttese nagyon vicces volt, Norvégia együttese meg az elektronikus zene egy igényesebb változatát hozta el, megérdemelték, hogy bekerüljenek a döntőbe.

Aki még jó volt, de nem az én stílusom, az Litvánia. Nagyon jól énekelt az énekesnő, csak ez a Liza Minelli-féle túlzott nőiesség nem az én stílusom. De igazából megérdemelte a továbbjutást, szép volt. Aki még jó lett volna, az Bulgária, mert egy jó rock dalt hoztak el, de nem igazán tudott énekelni az énekes. Van az, hogy valaki izgul, és emiatt itt-ott hamisan énekel, de azért lehet hallani, hogy egyébként tud énekelni, csak ott nem ment jól. Ezt Bulgáriánál nem éreztem, nem volt az énekesnek semmi hangszíne.

A többiek... Volt egy-két érdekesebb előadó, de a többsége inkább érdekesnek akart tűnni, de nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Ki is esett Lettország és Szlovénia, akik nem voltak rosszak, mert akartak valami újszerűt mutatni, de egyrészt ilyet már láttunk, másrészt maguk az előadók sem voltak annyira karizmatikus személyiségek. Voltak rettenetesen unalmas dalok is, amik nem is voltak rendesen megírva. Hogy ilyenből bejutott Svájc és Görögország... Hát, mivel mindenképp 10-en jutnak tovább, ezért hiába voltak 5-en igazán jók, mindenképp be kell jutni 5 rosszabbnak, hogy a létszám teljes legyen. De hogy voltak borzalmas előadások... Azért hála istennek, annyira azért nem zuhant a színvonal, hogy ilyenek is továbbjussanak. Azt mégis hogy gondolta Albánia, hogy egy énekelni nem tudó énekesnőt indítanak egy európai versenyre? Ugyanígy Dánia és Ausztria is hogy gondolták, hogy behoznak valami show-nak látszó előadást, de az egész semmiről se szólt? Meg is érdemelte ez a három ország, hogy ne jusson tovább.

A műsorvezetők ugyanúgy borzalmasok, személyiség nélküliek voltak, mint tavaly. Semmi saját, semmi egyedi nem volt az előadásukban, csak a szokásos unalmas, viccesnek tűnő hülyéskedések, a szemükben pedig a "ma itt néhány ember élete egyszer s mindenkorra megváltozik" tekintet, és hogy mekkora csodát látunk itt. Meg merem kockáztatni, hogy akinek az értelmi szinte üti már egy átlag 12 éves gyerekét, az ezt nemhogy nem veszi be, de gyomorforgatónak tartja a műsorvezetők ripacskodását. Néhány előadó által helyet kap az egyéniség, de alapvetően nem akarom, hogy az Eurovízió világa legyen az általános a médiában.

Magyarországon lévén YouTube-on követtem az adást, Humbby barátom nézte holland TV-ről az adást. Annyira nem kommentáltuk most egymásnak a látottakat, mert tényleg nem igazán volt mit. Minek írjam le neki sokadjára, hogy "te saai" vagy "vreselijk" vagy "de zanger kan niet zingen" amikor így is azon dolgozok magamban, hogy azért már érzékelhető legyen, hogy B1-es szinten van a hollandom, és választékosabban fejezzem ki magam. Ezt ez a műsor kifejezetten hátráltatta. De az tetszett, hogy mondta, hogy a holland műsorvezetők sem győzték minősítgetni az előadásokat. Egyébként Hollandiát utoljára jelentették be, hogy tovább jutott. Kíváncsi lettem volna, hogy hogyan reagálták volna le, ha S10 nem jut tovább. Igazuk lett volna, bármi rosszat is mondtak volna. S10-re szükség van, S10 a példa arra, hogy a mai holland pop zene átlagon felüli, és hangot is kapnak ott az igazán jó előadók.

Arra viszont továbbra is reális esélyt látok, hogy Ukrajna nyeri meg az egész versenyt. Akkora üdvrivalgás volt a daluk után és amikor bejelentették, hogy továbbjutottak, hogy nem lehet nem feltételezni, hogy akár meg is nyerhetik. Ha tényleg nyernek, erősen gyanítható lesz, hogy szolidaritásból nyernek, akármennyire is megérdemelnék az eladásuk alapján. De hogy hogy rendeznék meg 2023-ban az Eurovíziót, az külön talány, amikor kisebb gonduk is nagyobb annál, minthogy Eurovíziót rendezzenek jövőre. De erről majd szombaton, a döntő után.

Szólj hozzá!

Go_A: Shum

2022. március 26. 16:54 - supermario4ever

Egy Eurovíziós Dalfesztivál nemcsak arra lehet jó alkalom, hogy egy ország, vagy annak együttese bemutatkozzon, hanem akár arra is, hogy bemutassák a maguk kultúráját. Ki oly módon, hogy, hogy a saját nyelvén énekel, ki úgy, hogy saját stílust, akár saját országának népzenei elemeit mutatja be. Ukrajna élen jár ebben, és tavaly is egy kiváló dallal jelentkeztek, ezt szeretném kicsit részletesebben bemutatni.

Már tavaly felfigyeltem a dalra, és akkor azt gondoltam, hogy ha Ukrajna nyer, akkor egy olyan dal fog nyerni, mely emeli az egész Eurovízió színvonalát. Mert hát persze, terjednek mindenféle összeesküvés-elméletek a versenyről, hogy mik zajlanak a háttérben. És mivel láttam is valóságalapját, ezért sokáig nem is foglalkoztam a versennyel. De tavaly felfedeztem magamnak, hogy ha elengedjük a dalfesztivál cukormázas cirkuszát és dobjuk gondolatban az összeesküvés-elméleteket, akkor azért nagyon is megéri figyelemmel követni, hogy nagyszerű dalokkal találkozzunk. Hiszen ha nincs az Eurovízió, akkor soha nem találkozok Go_A: Shum című dalával és egy igazi mesterművel lettem volna szegényebb.

Lényegében ugyanazt a modern zenei elemekkel fűszerezett népzenét művelik, mint amit nálunk a Nox művelt, csak egy fokkal magasabb nívón. Az megáll, hogy a mi Péter-Szabó Szilviánk is ugyanúgy kiválóan énekel, mint a Go_A énekesnője, viszont a Go_A zenéje, stílusa sokkal inkább érződik sajátnak. És valahogy az egész sokkal jobban él. Persze van is miért élnie, egy fordítást olvasva (ukránul mégsem tudok) ez egy tavaszváró dal, mintegy megidézi a tavaszt, hogy ébredjen a természet, vele az emberek is. Mivel semennyire nem ismerem az ukrán kultúrát és hagyományokat, ezért nem tudom megmondani, hogy mennyi a népzenei, népdalokhoz kötődő elem a szövegben, de gyanítom, hogy van köze hozzá, mert konkrétan a "Shum" címet sem lehet lefordítani, tehát sejthetően egy ukrán hagyományhoz köthető, akár egy mítoszhoz is.

Az biztos, hogy az énekesnő csodálatosan énekel. Van ereje, energiája, tele van érzelemmel, hallatszik, hogy nagyon is átérzi azt, amiről énekel. A zene pedig fantasztikus. Nagyon jól megtalálták a harmóniát a szintetizátor és a népzenei elemek között. És nekem különösen bejön, aki nem elkötelezettje egyik zenei stílusnak sem, így ha több műfajt kevernek, abból jó eséllyel számomra valami jó születik, főleg, ha ízlésesen van vegyítve. Itt ebből a szempontból kiváló munkát végeztek. Olyan szinten él az egész együtt, hogy az valami hihetetlen. A gyorsuló zenét is a természet, a nép ébredésének tudom be.

https://youtu.be/U7-dxzp6Jvs

Nagyon jó iránynak tartom a könnyűzene ily módon történő megújítását, mert így nemcsak valami új dolgot kapunk, amit eddig kevesen műveltek komolyan, ezáltal, innovatívnak hat, hanem mert betekintést nyerünk az adott ország hagyományaiba is. Erre a Go_A kiváló példa. Meg hát persze, most a háború is felértékeli a dalt, ugyanis valahányszor hallgatom ezt a dalt, mindig oda jutok magamban, hogy egy olyan ország, melynek népétől egy ilyen zene kitelik, az egyszerűen nem akarhat rosszat.

Ének: 10/10
Zene: 9/10
Szöveg: 10/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 9/10
Hangulat: 10/10

+ Mert napjainkban is születnek mesterművek
- Talán a hangszerelés lehetne egy kicsivel gazdagabb

95%

Szólj hozzá!

Ukrajna a 2022-es Eurovízió dalfesztiválon

2022. március 12. 10:13 - supermario4ever

Kíváncsiságból meghallgattam Ukrajna Eurovíziós dalát is. Részint a háború miatti személyes érintettség okán, részint azért is, mert nagyon tetszett a tavalyi ukrán dal, és érdekelt, hogy idén mivel indulnak. Nos, örömmel állapítottam meg, hogy idén megint valami nagyon jó dalt hoztak el nekünk.

https://open.spotify.com/album/7cNf78nTSY57eTOE1auaBk?si=Pv8ZPT4AQM6SSaKt6iqY5w

Mivel nem vagyok semelyik zenei típus elkötelezett rajongója, ezért tudom szeretni azt is, ha valaki ötvöz stílusokat. Azt még inkább, ha valaki valami egyedit hoz ki, mert abban mindig valami egyéniséget vélek kihallani. És én nagyon szeretem, egy előadó a maga egyéniségét közvetíti a dalaival, ha még tudok is azonosulni vele, az már tényleg a (non) plus ultra. Itt is valami ilyesmit sejtek felfedezni. Nem tudom megnevezni a fúvós hangszert, ami hallható a dalban, de nagyon tetszik. A zene is nagyon jó lett, és a srácok is tehetségesek. Rapben is, meg az ének is nagyon jó lett.

Úgyhogy szerintem nagyon jó lett a dal, esélyük van a végső győzelemre is. Bár azt gondolom, hogy Ukrajna nehéz helyzetben van most az Eurovízión, mert látok reális esélyt arra, hogy meg fogják nyerni, és nem biztos, hogy csak a dal miatt (bár megérdemelnék), hanem sokkal inkább a háború miatti szolidaritásból. És hát gondolom, jóval korábban eldőlt, hogy melyik dallal fog Ukrajna indulni az Eurovízión, és biztos vagyok, hogy a srácok sem így tervezték ezt az egészet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy eljutnak-e a májusi döntőig, és ott mi lesz velük.

Egy valamit viszont nem tudok értelmezni. Az együttes a Spotify profiljának bannerjének egy elég furcsa üzenetet írt ki, és ez olvasható a videoklipjük "borítóképén" is YouTube-on.

https://youtu.be/SQfZbvGsW_g

Ezt az üzenetet többféle módon tudom értelmezni.

  1. Állítsuk meg mi az orosz támadást! De mi egyszerű emberek, mit tudunk tenni? Mi ugyanúgy csak tehetetlen nézői vagyunk ennek a szörnyű rémálomnak, mint ők.
  2. Álljunk le a videójuk nézésével! Ennek viszont elég kellemetlen áthallása lenne az együttes részéről. Mert értem én az érzelmi "felzúdulást" (nem jut eszembe jobb szó...), de biztos, hogy erre van-e most szükség?
  3. Ne azzal fejezzük fejezzük ki Ukrajna iránti szolidaritásunkat, hogy hallgatjuk a dalukat, nézzük a videoklipjüket.

Még talán a harmadik a legjobb, illetve arra gondoltam még, hogy az angol fordítás nem tökéletes, és lehet, hogy ukránul van úgy megfogalmazva, ahogy azt valóban értelmezik. Rákérdezek majd az ukrán barátomnál. Mellesleg ugyanez az üzenet olvasható a tavalyi Eurovíziós dalfesztivál előadójának Spotify oldalának bannerén.

https://www.youtube.com/watch?v=sDeMfL8Ib9A&ab_channel=Go_A

Ahogy a videoklipjük borítóképén is ugyanez a szöveg olvasható. Egyébként nemcsak a dal kiváló, hanem a videoklip is nagyon egyedi lett. Szeretek ilyen előadókkal ismerkedni.

Szólj hozzá!

Hollandia a 2022-es Eurovíziós Dalfesztiválon

2022. március 08. 23:03 - supermario4ever

Pár napja hozták nyilvánosságra, hogy egy bizonyos S10 nevű énekesnő indul Hollandia színeiben az Eurovíziós dalfesztiválon. Meglepett, mert őt speciel ismerem, hallottam már néhány dalát. Ő is az a fajta énekesnő, aki saját stílust képvisel, amit mindenképp értékelek, de meghallgatva az első albumát nekem túlzottan elvontnak tűnt. A 100%NL rádióban hallottam először az "Adem Je In" című dalát, az nagyon megtetszett, azért is kezdtem el jobban utánanézni, hogy ki is ő.

Nemcsak azért örömteli, hogy ő indul az Eurovízión, mert egy olyan előadó fogja Hollandiát képviselni, akinek hallhatóan saját stílusa van, hanem végre holland nyelvű dallal indul Hollandia! A dal címe "De Diepte", ami szintén nagyon jó lesz. Sőt, ha a dal minőségét nézem, akkor ha Duncan Laurence a maga dalával nagyon megnyerte az Eurovíziót, akkor S10-nek még annál is jobban meg kéne nyerni. Igazság szerint Duncan Laurence az utóbbi időkben igencsak leértékelődött nálam. Már akkor is kellemetlen volt számomra az a túlérzékenység, amivel énekli a dalait, meg hogy hollandként angolul énekel. Aztán ahogy felfedeztem egyre több holland előadót, úgy tudatosodott bennem, hogy a holland könnyűzene sokkal több ígéretes előadót tartogat, akik ráadásul hollandul énekelnek!

S10 dala, amivel indul az Eurovízión, hasonlóan jó, mint az "Adem Je In". Melankólikus, lényegében a fájdalom mélységéről az attól való félelemről szól. S10 hangja erős, főleg az énekesnő adja a dal erejét. Mert alapvetően nem a hangszerek dominálnak. Nem is szól annyira sok hangszer. Egy gitár, inkább a refrénnél szól erősebben a dal, de egyértelműen az énekesnő dominál. Ami nem tetszik (bár ez lehet, hogy inkább egyéni), hogy a dallam nem igazán megjegyezhető. Nem az a fajta dal, amit először meghallgatok, és máris dúdolom. Ezt többször kell végighallgatni. De érdemes, és jó szívvel ajánlom.

https://open.spotify.com/album/6XAKVt3CT7r1Zf0uiMWt7o?si=EVZj0ny6ST2_BF77oL-7GA

Szólj hozzá!

Hooverphonic: The Wrong Place

2021. május 24. 22:59 - supermario4ever

Szeretnék kicsit részletesebben írni a dalról, mely az idei Eurovíziós Dalversenyen Belgiumot képviselte. Jobban bemutatni, hátha érthető lesz, hogy miért tartom őket az idei év nagy vesztesének. De igazából már a borító is kifejező, tetszenek a beállított pózok. Érzékelteti, hogy van mondanivalója a dalnak. Ennek azért örülök, mert írtam már arról korábban, hogy amióta a CD, mint olyan "kihalófélben" van és az előadók sokkal inkább streamer oldalaikra teszik ki a zenéiket, ezért sok esetben a borító inkább egy szükséges eszköze lenne a digitális kiadványnak és nem tesz hozzá semmi a dal mondanivalójához, vagy az album koncepciójához. Jelen esetben szerencsére nincs erről szó, jó érzékkel csinálták meg a borítót. A középen álló férfi, aki teát szolgál fel, olyan, mintha ő lenne az inas az asztal elején ülő házaspárnak. Szemmel láthatóan tényleg nincsenek a helyükön.

A dal is ugyanezt a fajta kettősséget érzékelteti. Együtt van a nő a férjével (ha már házaspárnak tituláltam őket), de igazából mégsem. Vergődik magában az énekesnő, hogy szereti a férfit, de igazából csak a múlt érzései tartják mellette. Mert ma már nemhogy nem kap semmit tőle, ami táplálná a szerelmüket, hanem még minden kicsinyes dolgon összevesznek. De mégis… ez a fajta kettősség jellemzi az egész dalt, ugyanis az énekesnő ugyan nem énekel szomorúan. Tehát nincs az, hogy majd kitör, akkora fájdalom van benne, nyugalmat hallani a hangjában. Nyugalmat, mégis lehet érzékelni, hogy nem érzi jól magát ebben a házasságban. Ő maga nem akarja kimondani, a refrénben a háttérvokálban halljuk:

You're in the wrong place

Ez az énekesnő belső hangja, ami folyamatosan gongatja a vészcsengőt, hogy a pasi rossz helyen van nála, engedje el, de nem megy...

I see his smiley face that makes me wanna cry

Nagyon mély érzésekkel van a férfi iránt, ezért vergődik magában az énekesnő, hogy ugyan minden hülyeségen veszekednek:

Don't you ever dare to wear my Johnny Clash T-Shirt

Ha már ilyet mond az egyik a másiknak, ott már nagyon finom kifejezés az, hogy "válságban" van a kapcsolat. Ez már tényleg az az állapot, hogy menthetetlen a házasság. Az énekesnő valójában az érzelmeinek a rabja. De jön a megoldás, mert a dal végén már maga az énekesnő is énekli, hogy "You're in the wrong place", ami egyértelmű jele annak, hogy felébredt és megérett érzelmileg arra, hogy kilépjen a kapcsolatból.

Furcsán hangozhat, de valójában rettenetesen nehéz elengedni valakit, akit nagyon szeretünk, de a kapcsolat egyáltalán nem úgy alakul, ahogy az ideális lenne. Van ebben tapasztalatom, meg kell érni arra, hogy elengedjük a másik felet. Amikor tényleg szívből megértjük, hogy ez a kapcsolat már sehova nem vezet és készek vagyunk határozottan, magabiztosan kimondani, hogy eddig és ne tovább. Ezért is szerettem meg nagyon ezt a dalt, mert egyből éreztem, hogy miről szól. A zene is kiválóan meg van írva, nagyon jól érzékelteti a énekesnőben dúló vívódást, hogy ugyan nyugodt a hangja, a refrénben is nyugodtan énekel és ugyan hiába tartja a férfinél a múlt érzelmei, valójában nagyon rosszul érzi magát. Rengeteget hallgatom ezt a dalt, és egyébként a dal hallgatása közben nincs feltétlen rossz érzésem. Akkor van, amikor ugyan nem hallgatom, de a fejemben tovább szól a dal, akkor jön vissza az az üresség, amit akkor éreztem, amikor elvesztettem azt a bizonyos valakit. Sírni nem akarok, de nagyon átjön a dal érzelmi mondanivalója.

A videoklip is zseniális:

https://www.youtube.com/watch?v=0EQyG1Yjlgw

Az épület kopársága a házasság minőségére reflektál és hogy az énekesnő itt-ott menyasszonyi ruhában látható, jelzi hogy valahol akarja ezt a kapcsolatot, de egy percre sem mosolyog. Sokkal inkább látszik a kétségbeesés az arcán, az énekesnő valójában nagyon jól tudja, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Nagyon jól visszaadja a dal hangulatát, a zene is, az ének is. Ez a dal meg van írva!

Nézelődtem az interneten, sokan szurkoltak az együttesnek és sokan fel voltak háborodva az eredményükön. Valaki olyat írt, hogy "Az egyetlen komolyan vehető előadás volt idén az Eurovízión!" Valaki meg találóan azt írta, hogy "The Eurovision is the wrong place for this band." És azt kell mondjam, hogy igaza van. Ez az együttes túl jó az Eurovízióhoz. Egyszerűen azért, mert egyébként is nagyon ritka, hogy egy olyan dal lesz népszerű, amelyik komplex érzelmeket dolgoz fel és nem az csak, hogy "Takarodj a lakásomból, te rohadt szemét állat!" vagy akár mondhatnám konkrétan az idei felhozatalból idézve, hogy "Baby, it's not a maybe!" A mainstream szórakoztatás ma már főleg nem progresszivitásról szól. Nem a komplex érzelmeken van a hangsúly, nem tanítani akar, vagy akár utat mutatni, egyszerűen csak szórakoztatni. És a szórakoztatáshoz elég az egyszerűbben megírt (jobb esetben) tartalom nélküli dalok. Ugyanez az Eurovízió díszlete: Jelentés nélküli szépség. A külsőség mindenek felett, ami meg a tartalmat illeti... ugyan már, hagyjuk! Annak továbbra is örülök, hogy a közönségszavazáson az együttes azért elért 71 pontot és a 13. helyen ott volt a középmezőnyben. Ez azért jelzi, hogy van igény az ilyen zenére is. Én nagyon hálás vagyok ennek az együttesnek, hogy eljöttek az Eurovízióra, megmutatták magukat, precedenst mutattak a minőségi zenére. Nagyon ritka az ilyen mély érzelmű, valódi jelentést hordozó dal. Az meg az Eurovízió szégyene, hogy csak 3 ponttal "méltatták" a dalt, meg egyáltalán az, hogy csak a győztest tartják számon. Mindenki más megy a kukába! Ennyit ér a külsőség és a műmosoly meg a hányingert keltő szirupos beszéd a műsorvezetőktől. Nekünk, nézőknek feladatunk, hogy kiragadjuk azokat, akik ugyan nem nyertek, de minőséget hoztak a színpadra. Feladatunk ez akkor is, amikor egyébként tényleg jó előadó nyert. Hiszen jó esetben nemcsak egy előadás érdemli meg a figyelmet, többen is hozhattak jó dalt. Ezt az együttest pedig különösen a helyére kell tenni és precedenst mutatni a rádió-inkomatibilis, komplex tartalommal bíró dalokkal, hogy ez a társadalom érett az ilyen érzelmekre és akit csak lehet, erre irányítani. Ez a dal felnőttszámba veszi a hallgatóságát!

Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Komplex, minden ízében minőségi dal, igazi kincs a könnyűzenei életben
- Túl jó a mainstream közönségnek

96%

Szólj hozzá!

A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál döntője

2021. május 23. 12:30 - supermario4ever

Tegnap lement az idei Eurovíziós Dalfesztivál döntője. Két okból sem írtam róla azonnal. Egyrészt majdnem éjjel 1-ig tartott és eléggé fáradt voltam a végére, másrészt annyira ledöbbentett a pontozás, az egész eredményhirdetés, hogy azt nekem fel kellett dolgoznom. Az egyik legjobb nyert, kétségkívül örvendetes, hogy Olaszországba megy az Eurovízió, de hogy... Komolyan azt hittem, hogy botrányba fullad az egész. Az szerencsére elmaradt, de nekem erre tényleg aludnom kellett.

Mondjuk érdekes módon a döntőn elhangzott dalok jobban tetszettek, még azok is többségében, akik az elődöntőn nem tetszettek. El is gondolkodtam, most vagy az ISFP-s énem szabadult el, vagy tényleg ennyivel jobbak voltak, de egyértelműen a döntőbeli előadások tetszettek a legjobban.

Mindenek előtt a holland városok. Nincs egyébként változás, ugyanazok voltak még egyszer, mint az elődöntőkben, de álljon itt egybe az összes:

  • 's-Hertogenbosch (2×)
  • Maastricht
  • Utrecht
  • Bourtange
  • Vlissingen
  • Delft
  • Lisse
  • Amsterdam (3×)
  • Rotterdam (2×)
  • Vinkel
  • Boornspijk
  • Schiermonnikoog
  • Scheveningen
  • Heerlen
  • Agelo
  • Lelystad
  • Giethoorn
  • Ouddorp
  • Arnhem
  • Eindhoven

Voltak városok, amiket többször is bemutattak, de például Leeuwarden kimaradt. Így Frízföld most teljesen kimaradt, pedig azért több szót érdemel. A jeges pokol (De hel van '63) című holland filmben mondták azt, hogy Frízföld az Északi sark része és nem véletlen. A gyorskorcsolya és az Elfstedentocht az ország szimbóluma, azt illett volna valamilyen módon bemutatni. De ahogy gondolkodok, emlékeim szerint Groningen provinciából egyáltalán nem mutattak be települést.

És az előadások. Összességében tényleg jobb volt most mindenki. Aztán azon gondolkodtam el, hogy jó eséllyel azért hallottam most mindenkit jobbnak, mert egymást húzták fel az énekesek az előadásaikkal. Az angol, a német, a spanyol és a holland előadás volt olyan, amivel egyáltalán nem tudtam mit kezdeni, de volt 22 legalább közepes színvonalú előadás, akikért valamennyire érdemes volt. Belgium volt a 4., úgyhogy egy nagy kedvenc egyből az elején lement. Izgatottan vártam, hogy most milyenek lesznek és ők speciel sajnos rosszabbak voltak. Olyan érzésem volt, hogy ezt most elizgulta az énekesnő. Itt-ott hamis volt és most nem járt át az a katarzis élmény, ami kedden. Kár értük.

Bemutattak néhány előadást, amit a netről szedegettek össze, tik-tok színvonalú videókat olyanokól, akiket inspirál az Eurovízió. Csak hogy meglegyen a napi LMBT-adag, ugyanis az önjelölt énekesek többsége meleg vagy drag queen volt. Akiknek a látvány mindenek felett és nem érdeklik a mögöttes tartalmak. Amin sokkal inkább felháborodtam, az a 10 év körüli francia kislány volt, aki állítólag az Eurovíziós Dalfesztivál Junior győztese volt. Most komolyan: Létezik Eurovíziós Dalfesztivál Junior? Ahol gyerekek állnak ki a színpadra énekelni? Most nézem, hogy nagyon is, méghozzá elég régóta... Borzalmasan fájdalmas látvány volt a francia kislány, mert semmi, de semmi jele nem volt a gyermeki lényének. Az egész fizimiskája művi volt, tényleg olyan volt, hogy gyermeklétbe ragadt felnőtt, akit kicsinált a művészvilág. Egy ilyen gyereknek tényleg az iskolában, a játszótéren a helye, és nem azért mert konzervatív, régimódi szülő vagyok (lennék), hanem azért, mert egy gyereknek legyen gyerekkora, mert a saját maga által megélt élményeiről, érzéseiről tud majd felnőtt korában hitelesen énekelni. Már ha énekes akar lenni, és tényleg ő akarja azt és nem a szülők nyomják be. Ismertek ennek a lelki hátterei, amikor a szülő nem valósítja meg az álmát, ezért a gyereként "nyújtja be a számlát", ezzel tönkretéve az egész életét, mert sok esetben a gyerek nem azt akarja csinálni, amit a szülei erőltetnek rá. Ennek a kislánynak konkrétan elvették a gyerekkorát, de mondhatnám úgy is, hogy az egész életét, mert egy konzumvilágban nő fel, ahol nem tapasztalja meg a való életet. Abból a steril környezetből hogyan is énekelhetne az átlagembernek? Persze, a szöveget megírhatják neki és műérzésekkel az arcán és a hangjában előadhatja, de az soha nem lesz saját, soha nem lesz hiteles. Én ilyen énekesre nem vagyok kíváncsi, de ennyire borzalmas az is, hogy egy ilyen gyereknek elveszik a gyerekkorát. Látva a francia kislány arcát, tőle már sok mindent elvettek.

Szóval most jobban tetszettek az előadások. Még Izland előadása is, akiket kényszeresen viccesnek tartottam, most jókat mosolyogtam rajtuk (jó értelemben), Portugália viszont most is olyan volt, hogy egyediek voltak, de inkább nem az én stílusom. Bulgária is jobban tetszett, jó volt látni az érzelmeket az énekesnő arcán és talán jobban is énekelt. Illetve nagyon tetszett a dal címe: "Growing up is to get old". Sok igazság van benne. Ukrajna népzenéje továbbra is nagyon bejött, de a prímet egyértelműen Finnország és Olaszország vitte a rock zenéjével. Ők csinálták a legnagyobb bulit. Aztán sok volt a diszkózene, voltak közülük kifejezetten jók is, de az egész annyira egy kalap alá ment, hogy nagyon senkit nem tudok kiemelni. Olyan jobb fajta rádiós dalok, de szinte csak Málta énekesnőjét tudom kiemelni. Szegény, hatalmas teremtés, de a feminista jellegű "Baby, it's not a maybe!" jellegű szövege megnevettetett. Egyébként nagyon jól énekelt, az egész fizimiskája kifejezetten Mohamed Fatima érzetet adott. De persze. Feminista dalok jöttek például Szerbiától és Oroszországtól, ezek nem maradhattak ki. De legalább olyan országokból énekeltek erről, ahol van némi érvénye, így nem azt az érzetet adta, hogy előjogokat követelnek a nőknek. Csak nehogy túlzásba vigye. Meg mindig elfelejtem megemlíteni Litvánia együttesét, pedig ők is nagyon jók voltak. Ők is egyediek voltak, kifejezetten erősítették a színvonalat.

Nagyjából ennyiben tudnám összefoglalni az előadásokat. Persze a műsorvezetők jellemtelenségéből most is kaptunk ízelítőt: "Micsoda energiák forronganak a színpadon!" "Ebben a 3 percben az énekes megválthatja a világot!" Aztán a közönségnek: "A te szavazatod megváltoztathatja a végeredményt!" Ezeket már meg sem hallom. Az előadások után volt egy remix az addigi néhány győztes dalokból kifejezetten ötletes volt. Illetve Duncan Laurence annyira meg volt említve, hogy jobbulást neki, de ahogy elnézem a "koronavírus" szó tabu.

De térjünk rá a végeredményre, mert az valami eszméletlen volt. Addig nem is volt gond, amíg a 39 ország hirdette az eredményét, mindenki megkapta a maga pontjait. Kifejezetten kellemes volt látni, hogy Belgium azért folyamatosan kapott pontokat. Nem vártam őket konkrétan az élre, de az, hogy több országtól is kaptak 5-6 pontokat, azt hiszem egyszer még 10-et is (2. legtöbb pont egy országtól), az azért jelezte számomra, hogy van igény egy ilyen jellegű zenére. Viszont a közönség részéről egyértelműen Svájc VS Franciaország párbaj lett. Egyébként a francia énekesnő is kifejezetten kellemes volt, határozottan jobb dallal érkezett. A svájci énekes meg az az INFP-féle túlérzelgős dal, ráadásul borzalmas hanggal. Úgyhogy ha Svájc nyert volna, azt mondtam volna magamban, hogy na, győzött az Eurovízió cukormázas világa. De szerencsére nem.

Mert jött a szakmai zsűri (televoters) pontozása és az úgy felborította a rendet, hogy komolyan azt hittem, hogy botrány lesz. Ugyanis 4 ország is 0 pontot kapott. Nem mondom, a legrosszabbak: Anglia, Németország, Spanyolország és Hollandia, de rendesen kifütyülte a közönség az eredményeket. És egyébként tényleg borzalmas volt. Ez a négy előadó állt egyébként is az utolsó 4 helyen és ahogy a két műsorvezető bejelentette a 0 pontot... meg ez az egész televoters rendszer egy hatalmas arrogancia. "Nem volt elég, hogy 39 ország alig adott nektek pontokat? Nesztek, itt van újabb 0 pont, basszátok meg!" És hogy mennyire nem követem az Eurovíziót, jól jelzi, hogy én erről a televoters rendszerről most hallok először. Most is egyébként Humbby-val beszéltük meg az előadásokat, rákérdeztem nála és elmondása szerint ez már 2014 óta van. Most nézem itt a részletes eredményt és csak most jövök rá, hogy miről is van itt szó. Ahogy elnézem, itt az van, hogy minden egyes ország delegál egy zsűrit és ők is osztják ugyanúgy a pontokat, mint a közönség, csak jó eséllyel szakmai alapon. Bízzunk benne legalábbis... Mert aztán a 4 ország után után jöttek a pontok... mit jöttek? Repkedtek a pontok! Aki a közönség eredménye alapján hátul volt, de a kritikusoktól sok pontot kapott, az szépen előre repült, aki pedig nem kapott sok pontot, az viszont szépen lassan hátra lett sorolva. Mert ők ugyanazt a 12-10-8... pontrendszert adják az előadóknak, mint az egyes szavazók, csak ők egy vagy néhány ember személyében döntenek ugyanannyi pontról, mint az adott ország nézőinek ezrei, vagy akár milliói. Nagyon nincs egyenes arányban a pontozás. Hiszen a televoters egy (vagy néhány) emberként felülbírálhatja egy egész ország döntését. Ez egyfelől jó, mert egyébként tényleg inkább a jobbak kaptak magasabb pontszámot. A televoters szavazatának köszönhetően olyan országok lehettek néhány percig az első helyen, mint például Ukrajna, Izland, akik meg is érdemelték volna akár a győzelmet is. Csak az döbbentett meg, hogy itt száz pontok repkedtek. Annyira nem tudtam napirendre térni az egész felett, hogy már Humbby-nak is magyarul írtam, hogy "Mi a fasz ez?" Persze, mondhatjuk, hogy így a minőség is szerepet kap, de hogy Belgium csak 3 pontot kapjon a televoters rendszerben az kritikán aluli! Egyből ők lettek a legnagyobb vesztesei számomra az egész versenynek, mert a középmezőnyben álltak, a 13. helyen 71 ponttal, de végül legcsúsztak a 19. helyre a 74 pontjukkal. Egyszerűen övön aluli eredmény! Mert jó, nem volt annyira jó a belga együttes, mint az elődöntőn, de még így is lényegesen jobbak voltak, mint sokan mások, akik jóval több pontot kaptak. Igazán értékelhették volna, hogy ők maguk zenéltek, az énekesnőnek egyedi hangja van, és ugyan nagyon izgult, de amit tudott, kihozott magából. A hibái miatt ugyan ne kapjanak száz pontokat, de 60-70 pontot bőven megérdemeltek volna. Rettenetesen sajnáltam őket, egyértelműen Belgium a legnagyobb vesztese az egész versenynek. Mert összességében tényleg a jobbak kapták a legtöbb pontot a zsűritől, ahogy fentebb is írtam: Ukrajna, Izland, Finnország, úgyhogy van létjogosultsága a televoters rendszernek, de ne száz pontok repkedjenek, mert teljesen elinflálja a közönség szavazatát. Egyébként sincs semmi érvénye a műsorvezetők szirupos, hányingert keltő szövegeinek, de hogy erre mondják azt, hogy "Szavazz! A te szavazatod megváltoztathatja a végeredményt!" Hát egy nagy faszt változtathat meg! Hol számít az én szavazatom az akár százmillióhoz képest, főleg úgy, hogy a tetejébe a televoters szavazatok istent játszva felülbírálják a nézők szavazatát? Rettenetesen dühös vagyok erre az egészre. Azt gondolom, hogy maximalizálni kéne a televoters szavazatait, mondjuk összesen 100 vagy 150 pontra, hogy legyen még valami érvénye a közönség szavazatának. Mert nem azt a 318 pontot vitatom el Olaszországtól, nagyon jók voltak, megérdemelték. Hanem, hogy szinte nincs is érvénye így már a nézői szavazatnak, ha egy ország által legtöbbet szavazott énekese ugyanúgy 12 pontot kap a sok millió szavazótól összesen, mint eddig. Nagyon nincs rendben a szavazatok súlya.

Az olaszok egyébként nagyon jók voltak, megérdemelten nyertek és kifejezetten üdvözítő volt látni, hogy egyébként a televoters eredményének köszönhetően került a helyére Ukrajna, Finnország, Izland, és Litvánia is feljött a 8. helyre, akik szintén nagyon jók voltak. De Bulgária is meg tudta tartani a jó helyezését. Csak Belgiumot sajnálom rettenetesen. Megérdemelték volna, hogy a középmezőnyben maradjanak. Egyébként azt tippelem, hogy azért találták ki ezt a televoters rendszert, hogy elejét vegyék azoknak az összeesküvés-elméleteknek, amiket régen lehetett hallani, hogy a szomszédos országokba szavaznak át emberek, illetve azokra az országokra, akikkel jó gazdasági kapcsolata van. Nem tudom, hogy ezt annak idején nyilatkozták-e, vagy volt-e olvasható, de ha tényleg 2014 óta van a televoters rendszer és láthatóan a helyére tett néhány előadót, akkor hogy nyerhetett az az osztrák szakállas énekesnő? Meg keresem azt az autista és down-szindrómás skandináv hard rock együttest, akit egyszer hallottam és szintén nagyon rosszak voltak. Állítólag egyszer ők is nagyon jól szerepeltek, de őket már nem találtam.

De mindegy is. Ez valami hihetetlen volt. A szavazási rendszer nekem nem tetszik, hiába tette idén többségében helyre az eredményt, számomra ezzel érvényét vesztette a nézők szavazása. Érteni vélem, hogy miért találták ki, de túl nagy a szakmai zsűri befolyása, mindenképp csökkenteném a pontjukat. Olaszországgal kétségtelen, hogy az egyik legjobb nyerte meg a versenyt, örültem nekik és fogom is nézni jövőre és ezen túl minden évben az Eurovíziót. A jó előadőkért. Mint például a belga együttesért, akikről fogok még írni. Meg kell tennem, amit megtehetek, nem hagyhatom annyiban a 19. helyüket!

Szólj hozzá!

Eurovíziós dalverseny 2. elődöntő

2021. május 21. 00:12 - supermario4ever

A mai nap megvolt az Eurovíziós dalfesztivál második elődöntője, melyben 17 ország vetélkedett a döntőbe jutásért. A műsorvezetők ugyanolyan semmitmondóak voltak, teljesen felesleges a jelenlétük. Igazából számomra az egész látványosság csak egy szükséges eleme az egész műsornak, ha nincs mögöttes jelentése (márpedig itt nem volt) akkor nem érdekelnek a külsőségek. Inkább az előadók. Hogy ők milyenek voltak?

Mielőtt rátérnék, listázom most is a bemutatott holland városokat:

  • Eindhoven
  • Zandvoort
  • Almere
  • Vinkel
  • Nannewijd
  • Schiphol
  • Schiermonnikoog
  • Eiland
  • Amsterdam
  • Rotterdam
  • Nisse
  • Maastricht
  • Heerlen
  • Delft
  • Agelo
  • Middelburg
  • Nijmegen

És az énekesek... Érdekes, hogy amíg az első elődöntőben szélsőségesebbek voltak az előadások, voltak nagyon jók és nagyon rossz énekesek, most inkább egyenletesen közepes volt. Volt egy-két kiemelkedő előadás, de igazán jók csak a finnek voltak. Megörültem, hogy végre egy kemény rockbanda! Igencsak felrázták az állóvizet. Bár a portugálok is viccesek voltak, őket is jó volt látni, a srác hangja viszont nekem annyira nem jött be. Illetve az izlandi csapat akart még érdekesnek tűnni, de az előadásuk inkább kellemetlen volt. Többen is próbálkoztak valamit táncolni, de többségük inkább álltak volna egy helyben. A legkellemetlenebb Dánia előadása volt. Járkálás, rohangálás, ugrálás, koncepció nélküli mozgás... A '80-as éveket idéző disco zenéjük is inkább vicces volt.

Több férfi előadó is próbált érzelgős lenni, de ezek többsége vagy túlzása vitte az érzelmeket vagy erőltetett volt. A grúz cisz-férfi romantikus előadása volt a legrosszabb, mert semmi érzelem nem látszott az arcán. Ausztria és Svájc meg túlzásba vitte az érzelgősséget.

Aki viszont hasonlóan jó volt, mint tegnapelőtt a román lány, de hibázott, az a bolgár énekesnő. Bár lényegesen jobb volt, láthatóan nem izgult annyira, csak sajnos többször volt hamis. De kifejezetten kellemes látvány volt. Alapvetően egyébként jól énekelt, nem vitte túlzásba a látványt, és látszott az arcán, hogy van egyénisége. Úgyhogy voltak jobbak is, de ma a finneket egyértelműen senki nem múlta felül. A többi meg jobbára az a tipikus, mai rádiós, diszkós dal volt. Kevés volt az egyéniség. Viszont azt lehet mondani, hogy a mostani előadók összességében talán jobban énekeltek, nem volt senki olyan, akinél végképp kikapcsoltam a YouTube-ot.

Nagyjából ennyiben tudnám összefoglalni az előadásokat. Az előző évek nagy nyerteseiből most is idéztek. Duncan Laurence is ugyan megjelent, de nem úgy, ahogy tervezték. Elvileg ma is fellépett volna, de koronavírusos lett, így csak a visszaemlékezéseknél tudott "jelen lenni", az meg jó eséllyel felvételről ment. De ennyivel elintézték, jó eséllyel azért nem tettek róla említést, hogy ne okozzanak pánikot, hogy talán már kedden is koronás volt és szétfertőzte az egész Eurovíziót. Amúgy megtörténhet... Bár jó eséllyel kedden is tesztelték és akkor még negatív volt.

Az eredményhirdetés most alapvetően pozitív volt, mert inkább a jobbak jutottak tovább. Bár az is igaz, hogy ma nem volt olyan, akinél égnek állt volna a hajam, ha továbbjut. Bulgária és Finnország továbbjutott, úgyhogy egyértelműen a jobbak is kapnak helyet. Aztán vannak, akik esetleg megérdemelték, de a középmezőny (színvonal terén) annyira sűrű volt, hogy bárki, aki kiesett, talán joggal mondhatta volna, hogy ő miért jutott tovább és én miért estem ki? Hogy a grúz srác kiesett, az rendben volt, talán Észtország együtteséért volt kár. De például Lettország énekesnője is jobban járt volna, ha valami színt visz az előadásába és akkor lett volna esélye arra, hogy továbbjusson, ahogy Dánia is megérdemelten esett ki. Az eredményhirdetésnél pedig vélhetően szándékosan hagyták a végére a finneket, mert őket őket mindenki várta a döntőbe. A 9. továbbjutó kihirdetése után a közönség már egy emberként skandálta, hogy "FINLAND! FINLAND!" Egyébként azt tippelem, hogy magának az Eurovíziónak is jót tesz, ha helyet adnak ilyen kemény rock együttesnek, mert növelhetik a nézőik számát. Az biztos, hogy tényleg szükség van ilyen együttesekre, előadásokra.

Azért összességében elmondható, hogy a jobbak mind továbbjutottak, ami azért igenis emeli az Eurovízió színvonalát. Nálam Belgium VS Finnország versennyé avanzsálódott az idei Eurovízió, de mindenképp üdvös lesz, ha tényező lesz Bulgária (főleg, ha a szombati előadás jobb lesz), illetve a biztos továbbjutók közül Olaszország érdemelné meg az előkelő helyek valamelyikét. Kíváncsi leszek a szombati napra. Poén lenne, ha Rotterdamból mondjuk Antwerpenbe menne jövőre az Eurovízió. Nem kellene sokat utaztatni a díszletet.

Szólj hozzá!

Eurovíziós Dalverseny 1. elődöntője

2021. május 19. 00:40 - supermario4ever

Soha életemben nem követtem komolyan az Eurovíziós dalfesztivált, de most, hogy Hollandiában van, úgy döntöttem, hogy megnézem. Tekintve, hogy Magyarország nem vett részt, ezért online tudtam csak követni, YouTube-on lehetett szabadon nézni. Sokat nem vártam tőle, mert az egyik ok, ami miatt nem követem a dalversenyt, az, hogy a látványvilágot finoman szólva is túlzásba viszik. Most sem volt másképp, az egész műsor több szempontból is borzalmas volt. Egyrészt a négy műsorvezető ruházata is rettenetes, másfelől meg a teljes mértékig nyilvánvaló műmosolya meg azok a szirupos beszédek... A végén volt egy nagy baki, pár másodpercre látszott a kijelző, ahol az a szöveg ment, amit felolvastak a műsorvezetők. Egyébként sem gondolnám, hogy olyan nagy kreativitás kellett a mézzel leöntött cukros szöveg "megkomponálására", de nem is láttam a műsorvezetők arcán, hogy egyébként egyéniségek lennének. Pont ilyen személyiség nélküli arcok kellenek egy ilyen semmitmondó műsor vezetésére.

A másik, ami nagyon nem tetszett, hogy a dalok közti szünetekben egy-egy holland várost, tájat mutattak be, de igazából semmi különlegeset nem mutattak be az adott településről. Voltak szélmalmok, meg jellegzetes holland házak, illetve tetszett Vlissingennél a tengerpart, de semmi olyasmi nem volt, ami megmutatta volna, hogy mitől lehet különleges Hollandia. Csak az a kis animált házikó volt fókuszban, sajátságos berendezéssel, ahol emlékeim szerint a soron következő énekes jelent meg. Egyébként az alábbi városokat, tájegységeket "mutatták be":

  • Amsterdam
  • Rotterdam
  • Utrecht
  • Amersfoort
  • Leeuwarden
  • Vlissingen
  • Eext
  • Veluwezoom
  • Giethoorn
  • Bourtange
  • Broek op Langedijk
  • 's-Hertogenbosch

Ezeket jegyeztem fel. Humbby barátommal beszéltük meg az énekeseket Discordon neki jegyeztem fel a holland városokat. De bizton állíthatom, hogy én azon az egy hétvégén sokkal többet láttam Hollandiából, mint amit ezek a kis bejátszások mutattak.

És az énekesek? Érdekes volt abból a szempontból, hogy az első fele döntő többségében borzalmas volt, viszont a második fele sokkal jobb volt. Az első 8-ból egyedül Litvánia és Ciprus voltak a jók, a többi 6 meg... Hát, nagyon drága lehetett az énektanár, hogy nem tudták bevállalni, én ugyan nem tudom, de hogy egyik rettenetesebb volt, mint a másik, az egyszer biztos. A litvánok egy teljesen egyedi dallal jöttek elő. Jól is énekelt az énekes és az előadásmód is emlékezetes volt, maga a dal is remek volt. Az nálam 8 pontot ért 10-es skálán. Utána nem győztem szórni a 2-4 pontokat... Semmi hang, borzalmas előadásstílus, sablonos szöveg... egyáltalán mit keresnek a színpadon? Ciprus jött 8-ként, az is olyan előadás volt egyébként, hogy tipikus rádiós dal, de a jobbik fajtából.

Aztán a második fele már lényegesen jobb volt. Jött 9-ként Belgium, és egyből el is vitték a prímet. Messze ők nálam voltak a legjobbak. Pont, ahogy szeretem: Nem adtak túl sokat a látványosságra, mégis emlékezetes maradt az előadás. Ennyi borzalmas előadás után visszahozták a reményt, hogy mégis van valami értelme az Eurovíziónak, mert végre egy énekelni tudó énekesnő, a csapat többi tagja élő hangszereken játszott, az előadásmód is teljesen rendben volt. Pont az, hogy semmi tánc, semmi komoly smink nem volt, az együttes kiállt és eljátszott egy fantasztikus dalt! És ezt szeretem! Nem a táncosokkal elbábozott mozdulatsorok miatt volt emlékezetes az előadás, hanem attól, hogy volt karizmája az énekesnőnek. Olyan kisugárzása volt, hogy még most is beleborzongok, ha eszembe jut. Úgyhogy egyértelműen a belgák voltak a legjobbak és erősen kétlem, hogy a csütörtöki második fordulóra jön bárki is, aki jobb lenne náluk.

Aztán innen már a többiek is jók voltak. A román csajt sajnáltam nagyon, akinek jó hangja volt, de annyira izgult, hogy túl sokat énekelt hamisan. Pedig ő is ígéretes volt. Aztán aki még nagyon tetszett az az ukrán csapat. Ukránul énekelt az énekesnő, nekem továbbra is bejön a népzene-popzene elegye és az énekesnőnek is jó hangja volt. De nem volt konkrétan Nox-feelingem, ez erősebb volt a Noxnál. A máltai előadás volt még egyedi: Egy kövér, sötétebb bőrű csaj, mondhatnánk, hogy az egyedi külsejével akart kitűnni, de nem! Tudott énekelni és a dal is egész jó volt. Úgyhogy azért jöttek szépen sorban a jobb előadások.

Az Eurovízió másik főszereplője az előző évad győztese, Duncan Laurence volt. Ahhoz képest, hogy tavalyelőtt még kifejezetten szimpatikusnak tartottam, ma már egyáltalán nem vagyok elájulva tőle, sőt... Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a fejébe szállt a dicsőség, egyre inkább azt érzékelem, hogy el van telve magával. Távolról sem annyira jó énekes, hogy körbeünnepelje egész Európa. Nekem a Love don't hate it tetszik tőle, de az azt követő dalok, mint a Someone Else meg a Feel Something már távolról sem annyira egyediek. Egyébként olyan érzésem van, mintha az Arcade-dal kiénekelte volna a szerelmi bánatát, azzal európa-szerte sikert aratott és most egy tündérmese főszereplőjének érezné magát, hogy megtörtént vele az a csoda, amit a hollywoodi filmekben láthatunk. Sikert csinált a szerelmi bánatából.

Bemutattak néhány előadót a csütörtöki második fordulóból. Olaszország ígéretesnek tűnik a maga rockzenéjével, de lám, az LMBT is kellőképp képviselteti magát Németország és Hollandia meleg énekeseket delegált a dalversenyre. Mellesleg igen, tényleg kezd már túlzottan LMBT lenni az egész Eurovízió. Több néző szivárvány zászlót lobogtatott, illetve egyéb bejátszásoknál is láttam. Nehogy tényleg az legyen, hogy szinte már kötelező jelleggel kell lobogtatni a meleg zászlót mindenféle PC jegyében és már-már az LMBT-nek előjogai legyenek.

10 ország jutott tovább a 16-ból, közülük 3-nak örültem nagyon:

  • Belgium
  • Ukrajna
  • Litvánia

Amikor tényleg jó előadók jutnak tovább, az azért ad némi érvényt az Eurovíziónak és nézhetővé teszi még azok számára is, akik hozzám hasonlóan hánynak a szirupos látványvilágtól. Örvendetes volt még a máltai énekesnő továbbjutása is.

További 3 ország, akiknek nagyon nem kellett volna továbbjutnia:

  • Svédország
  • Oroszország
  • Norvégia

Ők a műsor első felének borzalmas előadók listájából valók. A svéd srác (ha jól emlékszem fiú volt...) ilyen tipikusan "You are so strong, you are the best" típusú sablonszöveggel jött, de egyébként semmi hangja nincs. Ő is olyan volt, mintha kiválasztottság-tudattal jött volna az Eurovízióra. Az orosz lány is szörnyen énekelt, ráadásul az előadásmód is szánalmas volt, de állítom, hogy ő az erősen feminista szövege miatt jutott tovább. Aminek egyébként még van is legitimitása, mert az orosz nőket "hívta csatába". Csak sem az énekesnő személye, sem a dal volt erre alkalmas. A norvég srác meg jellegtelen, semmitmondó volt.

És ha már jellegtelen semmitmondás, akkor ugyanígy továbbjuthatott volna a szlovén, az asztrál és az észak-macedón versenyző is, de ők valahogy a helyükre kerültek és kiestek. A román lányt sajnáltam, hogy nem jutott tovább, de véleményem szerint neki az a jobb, hogy most kiesett. Jó hangja van, jó dalt hozott, de még nem áll készen arra, hogy nagyszínpad előtt énekeljen emberek milliói előtt (online vagy TV-knek). Aki ennyire izgul és emiatt elrontja az előadását, annak még érnie kell mentálisan, hogy tényleg jó énekes váljon belőle.

Hát ennyi volt. Ha lehántom a túltolt látványosságot a "mindenki olyan csodálatos volt, az egész világ annyira tökéletes" jellegű szöveget és a rossz előadásokat, akkor a kb. 140 percből nagyjából 15-20 perc volt igazán élvezhető. Innestől kezdve nagyon-nagyon optimistának kell lenni ahhoz, hogy bárki azt mondja, hogy azért a 15-20 percért megéri. Én mindenesetre megnézem a második fordulót, meg a szombati döntőt, de nem gondolom, hogy a jövőben követni fogom az Eurovíziót.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása