Miből lesz a cserebogár

2014. augusztus 29. 10:30 - supermario4ever

Nagyon rég nem éreztem, hogy ennyire sínen vagyok, minden nagyon jól alakul. Még szerdán voltam a WirralMet iskola Birkenhead-i épületében érdeklődni angol nyelvtanfolyam iránt, és konkrétan utolsó pillanatban jelentkeztem, ugyanis másnap volt a szintfelmérő. Erre természetesen el is mentem. Maguk a feladatok annyira nem, de a rendszer nagyon emlékeztetett a TELC-es nyelvvizsgára. Azt hallottam egyébként, hogy külföldön nagyra becsülik a TELC rendszerét, mert ha jól tudom a feladatokat az adott anyaországban állítják össze, és ott is javítják. Teszt volt döntő többségében, meg szövegbe kellett behelyettesíteni a megfelelő szót, valamint levelet kellett írni egy külföldi ismerősnek, aki jelezte, hogy ellátogatna a szülőországunkba, és lássam el tanácsokkal. Igyekeztem választékosan fogalmazni, azért ha megerőltetem magam, akkor megy. Ott azonnal kiértékelték a tesztet, kicsit olyannak tűnt, mintha kutyafuttában cselekedtek volna. 37 pontot értem el az 50-ből, ezzel a jobbik csoportba kerültem. Level 1 és level 2 van, és nekem a kettes jutott. Azt mondom, hogy nem olyan rossz, kezdetnek megfelel, de ha tényleg az lesz, hogy végleg itt maradok, akkor minden helyzetben kiválóan kell beszélni angolul, és akkor bizony a végére nem 50 pont kell, hanem legalább 60 az 50-ből. És most erre iszonyú lelkesedést érzek. Szeptember 8-án kezdődik a tanfolyam, egy héten háromszor kell menni hétfőtől szerdáig 9 és 12 óra között. Összesen egy éves lesz. A teszten persze mindenféle nemzetiség megfordult, az egész világ három kis teremben.

Amúgy a teszten pont azok nem mentek, amiket már nem nagyon tanultam. Mert talán kiírtam ide korábban, de én angolt össze-vissza tanultam, mivel általános iskolában és gimnáziumban németet tanultam, valamint középiskolában az olasz volt a második nyelvem. Az olasz nyelv iránti érdeklődés még a Játék Határok Nélkül egyik "maradványa", ugyanis, ahogy írtam, az olaszok voltak a magyarok mellett, akiknek nagyon szurkoltam, és mivel láttam, hogy van lehetőség a nyelvük megtanulására, ezért mellette döntöttem. De ne tettem volna... Tényleg nagyon sok múlik a tanáron, a végén már csak a túlélésre játszottam. Tehát, angolul először magántanárnál tanultam 1997-1999 között, majd ahogy elment a kezdeti nagy lelkesedés, úgy maradt abba. Ezek után dalszövegekből, innen-onnan lestem el szavakat, kifejezési formákat. Majd tanárnál ismét 2006-tól kezdtem el tanulni, miután leérettségiztem, és képzésekre jártam. Ez elment 2010-ig. Igazából sok haszna volt, mert sok mindent megtanultam, de mivel haladó csoportba kerültem, ezért egy árok képződött. Mert ugye tanulgattam én a két időintervallum között is, de nem a nyelvtant. Például az alap igeidőket ismerem, de hogy a különböző múlt és jövő időket mikor használjuk, azt már nem. Remélem majd erre is sor fog kerülni. Meg sokszor keverem a szavakat angolul, elsősorban a hasonló kiejtésűeket. Például előfordul, hogy a drága szó helyett tapasztalatot mondok (expensive - experience). Vagy keverem azokat az igeidőket is, amiket tudok. Múltban megtörtént eseményekről jövő időben beszélek. Ezek csak úgy jönnek, gondolkodás nélkül, és ez néha kavarodást eredményez.

Elkezdtem komolyabban nézni az albérleteket. Több eshetőségre is felkészülök, de az biztos, hogy ha tényleg fizetnek nekem egy egyszobás stúdiólakást is, akkor nem lesz nekem rossz sorom. Sok felújított, vagy új építésű házat adnak ki, mely a képek alapján igazán szépnek tűnik. Csak annyi, hogy berendezetlen. De mondta nővérem, hogy nem baj, mert tudnak bútort, ágyat adni és hogy ne lelkesedjek arról, hogy adományboltokban milyen olcsón lehet hozzájutni, mert akkor már kezdem azt érezni, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Valószínűleg a jövő héten tudok költözni, de ezt még meg kell beszélni.

És most, hogy úgy néz ki, hogy maradok, vásároltam néhány olyan dolgot, amiket már akkor vettem volna, ha biztosra kiderül, hogy nem megyek haza. A DVD és egyéb kínálatot mindig is kerültem, hogy ha hazamegyek akkor ne legyen gond a hazaszállítással. Azt hiszem egy második nagy Harry Potter korszak veszi kezdetét, az összes DVD első kiadását be akarom szerezni, valamint a könyveket is, hogy ne csak érdekes történetet olvassak, hanem fejlesszem az angol tudásomat. Az első két filmet megnéztem, és mivel tartani akarom a sorrendet, ezért a hatodikkal várni fogok. Mint ahogy a könyvből is először az elsőt akarom elolvasni. Azt meg nem is figyeltem, hogy az első DVD felső részéről hiányzik a sárga csík, ami ott van a második DVD-nél, és most már tudom, hogy mit jelent: 4:3-as képarányú, és nem 16:9-es. Hiba volt ezt nem figyelni, de ezért nem viszem vissza, mert annyira olcsó a DVD, hogy érték tekintetében nem játszik már szerepet. £1.99 volt egy HP, és azért vettem hármat, mert együtt £5 voltak. A Gyűrűk urát is azért vettem meg, mert érdekel. Tudtam, hogy mekkora kultusznak örvendett már annak idején, de mivel az első filmet nem láttam, csak a másodikat a moziban, ezért az egész nem állt össze egy egésszé, így kevés dolog maradt meg bennem. Szinte már megaláztatás, hogy £1-ről 75p-re értékelték le, pedig eredeti első kiadás a belső papírja is benne van. Nem hiszem el, hogy ennyire nincs értéke a DVD-nek, pedig annak idején mekkora lendülettel indult. Biztos voltak ezek a maguk idejében 15-20 fontok. Mindegy, csak én járok jól, mert igen jutányos áron be tudom szerezni azokat, amik érdekelnek.

Üdítők tekintetében ez a nagy kedvenc:

Az összes fajta kóla közül ennek van a legjobb íze, és hogy koffeinmentes, az talán kicsit egészségesebbé teszi.

Szólj hozzá!

Csonka Játék határok nélkül és új "sorozat"

2014. augusztus 17. 22:52 - supermario4ever

Totál meglepett, hogy hamarosan vége lesz a Játék Határok Nélkül 1999-es évadának. Ugyanis a 7. elődöntő után lesz a döntő, holott eddig a kilencedik, korábban a tizedik után volt. Már akkor is nagyon úgy nézett ki, és igazából most is látszik, hogy már az 1999-es évi játékokra sem volt nagyon pénz. Nem tudom, mi lehetett a háttérben, hogy ez amolyan áthidaló év lett volna, remélték, hogy 2000-re több támogatás jön, vagy tudták, hogy vége lesz, csak ezt még meg akarták csinálni. Amúgy nekem egy ideje az a véleményem, hogy nem változik az igény a média világában, hanem változtatják, és a kettő között óriási különbség van. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha kiszolgálta volna azokat a célokat, melyeken az akkor új műsorok alapultak, akkor hogy tovább szponzorálták volna a játékokat, ennek fényében inkább jobb, hogy abbamaradt. Megmondom őszintén, ezért félek is, hogy milyen lesz a 2014-es megújult sorozat, remélem, nem fog elveszni az eredeti szellemisége. Amúgy tegnap este megnéztem az 1996-os év harmadik elődöntőjét, mivel ebben is hat csapat játszik, ezért kíváncsi voltam, hogy milyen az 1999-es évi elődöntők láttán a 3 évvel korábbi. Több életet érzek a '96-osban, és ezt nem "akadályozza" az, hogy itt is 50 ponttal lehetett már nyerni. Meg nekem hiányoznak az eredménytáblák szignáljai, azok megadták a hangulatot. Nem volt nehéz kitalálni, de érdekes volt hallani, hogy az 1996-os jelenlegi állás táblázatának alatt hallható szignál, az 1995-ös gyorsított változata. Úgyhogy lassan teljes lesz a Játék Határok Nélkül repertoár, pótolhatatlan kincs. Gondoltam rá, hogy veszek neki külön pen drive-ot, vagy külső merevlemezt és külön vitrinben fogom tárolni, és különleges bánásmódot fog kapni.

Hát, ahogy elnézem, különleges bánásmódot is kell kapjon, mert az egész, ami eddig megvan, az 78,2 GByte, tehát 128 GByte-os pen drive kellene hozzá, ami most kezd elterjedni, ezért itt még ilyen £50-ért van. Bár láttam az eBay-en £8-ért. Gyanús... nagyon gyanús...

Nem új TV sorozatról szeretnék írni, hanem itt szeretnék egy új sorozatot kezdeni, méghozzá F-Zero karakterek bemutatása kezdődne holnaptól. Még sehol nem láttam róluk magyarul leírást, és mivel innovatívnak menő lenni, ezért én. 30 karakter van, úgyhogy egy havi munka lesz. Olyan sokat nem akarok, inkább csak ismertetni, hogy kik ők, kocsijukról írni, animés szereplésükről. Nézem is az animét, jelen állás szerint átlagon felülinek minősítem. Komolyabb, mint az átlag játékadaptációk, kifejezetten élvezetes, az opening (HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH) és az ending (Maeda Ai: Resolution) is elég jók. Szinte minden karakternek saját feladata, küldetése van. A lényeget már korábban megírtam, nem akarom ismételni magam. Amúgy a GBA-s Maximum Velocity-ben az első bajnokságban (mely Pawn névre van elkeresztelve) sikerült az Expert-et is teljesíteni, ez az alapból megnyitottak közül a legnehezebb. Meg is nyílt a Master, amit olyan nehéznek képzeltem el, hogy mindenki alapból megelőz, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy hamar kimenjen az erő a kocsimból. Hát, tényleg nem könnyű, minden egyes versenyző kemény ütközéssel jelzi előzési szándékát felém, de elég jól sikerült tartani magam. És amikor láttam, hogy a második pálya után is második lettem, elégedetten mutattam magamra, hogy ez vagyok én, én, ÉN!!! De a harmadik pálya után már elbuktam, de annak is nagyon örülök, hogy elképzelésemen felül teljesítettem, ugyanis azt gondoltam, hogy már az első pályán el fogok taknyolni. Ez nem így lett, és még több gyakorlással bizony F-Zero Maximum Velocity mester lehet belőlem. Aki végig csinálja a Master szintet, az tényleg megérdemli a mester címet.

Szólj hozzá!

Játék Határok Nélkül 1999

2014. július 28. 21:28 - supermario4ever

Kicsit megszaladtam a kilencessel a címben, és majdnem a 18000 évvel későbbi adásról kezdtem el írni. ^^' De a lényeg. Hát, levetíti az M3 az 1999-es Játék Határok Nélkült is. Soha nem felejtem el, hogy annak idején mennyire csalódott voltam. Már önmagában amiatt is, hogy csak 6 csapat volt. Ez nekem már azt jelezte elő, hogy valami baj van. Bár akkoriban nem láttam az 1996-osat, ezért nem tudtam, hogy nem az ezredforduló előtti évi az első, melyben 6 csapat volt csak. Ugye 1997-től kezdtem el nézni, és ahhoz képest kevésnek tűnt a hat csapat, olyan lassú volt, de ami még érdekesebb, hogy úgy tűnik, hogy nem nagyon maradtak meg bennem az újdonságok, ugyanis nemhogy totál elfelejtettem, hogy nem egy, hanem két csapat maradt ki egyszerre, hanem még be sem ugrott, hogy esetleg volt ilyen. És egyszerre ketten játszottak fonaljátékot. Ez azért rossz, mert azokban a játékban, ahol kimaradtak, ott csak négyen játszottak, így 4 ponttal gazdagodott a játék győztese. Még az a szerencse, hogy jokerezni csak akkor lehet, amikor mind a hatan játszanak, így azért meg lehet ugrani pontok tekintetében, de hogy 50-55 ponttal lehet nyerni, az nagyon kevés. De van egy érdekes pontja az 1999-es játékoknak. Ennek akkoriban nagyon haragudtam, de mostani fejjel nagyon jónak tartom. Ugyanis az eredménytábla háttérzenéje szignifikánsan megváltozott, olyannyira, hogy nem is emlékeztet az előző évek hangulatos zenéire. De mostanra azt mondom, hogy nagyon tetszik, mert konkrétan a Nintendo 64-es Mario Party játékok zenéire emlékeztetnek. És akár egyéb gondolatokra is alapot adhat, mivel az első Mario Party 1999 elején jelent meg, így lehet tovább gondolni, hogy mivel a MP is sokban hasonlít a Játék Határok Nélkül szellemiségéhez, ezért találtak ki hozzá hasonló zenét.

De annak idején éreztem, hogy valami nincs rendben, és hogy ebben a formában nem mehet tovább a játék. És megmondom őszintén nem is csodálkoztam rajta 2000-ben, hogy nincsenek új adások. Annyira nem volt rossz, de ezt élveztem a legkevésbé, konkrétan majdnem elaludtam. Most még csak az első adás volt, de szinte biztos, hogy az 1999-es lesz a sereghajtó az eddigi hét évből. De ezek adásait is megőrzöm magamnak az örökkévalóságig. És most már 100%-osan biztos vagyok valamiben:

1997-ES JÁTÉK HATÁROK NÉLKÜL MINDENEK FELETT!!!

Magasan a legjobb. De ezeket az adásokat majd otthon fogom nézni novemberben, mert tényleg annyira különleges számomra az 1997-es adások, ennél érzem a legjobban, hogy visszamegyek abba az időbe. És ez szent és sérthetetlen, ezt csak magyar közegben lehet elérni.

Szólj hozzá!

Tomodachi Life demo

2014. június 28. 23:47 - supermario4ever

Állítólag véletlenszerűen választották ki, hogy kik kapnak letöltőkódot a Tomodachi Life Welcome Version-höz, nekem jutott. Mondjuk érdekes dolog, nem értem, hogy miért ne lenne érdeke a Nintendónak, hogy mindenki kipróbálja. Na mindegy, ez már legyen az ő dolguk. A lényeg az, hogy kaptam, és ki is próbáltam. A cím árulkodó, életszimulátorról van szó, Nintendo módra. Nem ez az első ilyen próbálkozása a cégnek, ugyanis ott van az Animal Crossing és a Nintendogs is, de most nem kell se állatot keresztezni, se kutyákat nevelni, hanem szimplán Mii-nk életét kell egyengetni a játékban. Jókat nevettem azon, hogy hangszínt, beszédstílust is be lehet állítani, valamint személyiséget is. Egy nagy szállodában gyűlnek össze a Mii-k, átjárnak egymás szobájába, beszélgetnek, játszanak együtt, vagy közösen elmennek valahova. Így alakulnak ki barátságok, szerelmek. A szigetet nagyon fantáziadúsan "sm4e-island"-nek neveztem el, mivel 10 karakteres lehet csak. Jellemző, hogy megint csődöt mond a fantáziám. Képregényfigurákhoz hasonlóan buborékok vannak, de nem szövegeket olvashatunk bennük, hanem az a bizonyos "füstjel" jelenik meg, ami a haragot szokta jelezni. Senki nem akar törni-zúzni, csupán így jelzik a Mii-k, hogy igényük van: Éhesek, szomjasak, vagy előfordulhat, hogy például lakberendezési ötletük akad, ezt másképp jelzi. Lehetett még Mii-ket is betenni, hogy ne egy lakatlan szigetek éljek. Miután nagyon ismerősök, barátok nincsenek, ezért Hayashibara Megumi-t és Okui Masami-t vittem be a játékba, róluk még régen készítettem még a Wii-be Mii-t. Egyből barátja lettem mindkettőnek, Okui Masami még méltatja is a japán nyelvtudásomat, hiszen örömmel konstatálja, hogy tudom, hogy a Tomodachi japánul barátokat jelent. Ez ilyen véletlen, hogy pont egy japán, mert állítom, hogy bármelyik nemzetiségű Mii is hasonlóképp örülne az A1-es szintű japán nyelvtudásomnak. A csúcspont egyértelműen az volt, amikor hárman összegyűltünk, és nem tudom ki adta az ötletet, ugrálásban manifesztálódott minden örömünk. Még képet is csináltam:

HNI_0008Ez a kép sikerült a legjobban, bal oldalt van Okui-sama, jobb oldalt előttem meg Megumi. Tényleg nem tudom kinek az agyából pattant ki, de betegre röhögtem magam rajta. Elképzelem, ahogy három felnőtt azzal adja ki örömét, hogy ugrálnak körös-körül. Meg persze volt rockzenekar nálunk is. Egy koncertteremben alkottunk hárman együttest. A két énekesnő volt a gitáros, én pedig az énekes punk-frizurával. Hát ezzel a fazonnal nem fogunk Get along-ot énekelni... Ezt már nem tudtam lefényképezni, mert pont az utolsó pillanatban vettem észre, hogy az X-gombbal lehet fényképezni. Lényegében ennyi volt a demo. Eddig is tudtam, hogy a játék nem ér meg 30 fontot, ebben csak megerősített a próbaverzió. Viszont egy 15-20 fontért jöhet, ha arról van szó, de biztos, hogy nem maholnap viszik le a használt árát. Amúgy nem mozgatja meg úgy a fantáziámat.

Manapság egyébként is ilyen betegre röhögős időszakom van, ugyanis tegnap láttam a Jóbarátok 2. évadának 12. részét, amikor Joey-val randizik az a lány, aki tisztára azt hiszi, hogy ő doktor nemtudomkicsoda, akit az egyik filmjében eljátszott. A lényeg az, hogy egyszer ez a lány elmegy hozzá, mert látta a filmben csókolózni egy lánnyal, amikor vele jár... Leönti őt egy pohár vízzel, és a többiek azt találják ki, hogy úgy mentik meg Joey-t a lánytól, hogy kitalálnak róla valami történetet, hogy rászedi a lányokat, és mindegyik leönti egy-egy pohár vízzel. Az előadás, ahogy számunkra nyilvánvaló a kitaláció, és ahogy leöntik, azt nem bírtam ép ésszel végignézni.

Elindult az 1998-as Játék Határok Nélkül is az M3-on. Nagyon kíváncsi voltam erre is, mert ebből már jóval több mindenre emlékszem, mint a '97-esből. Így összehasonlítva, marad az 1997-es elsőszámú kedvencnek. Jó oldala az újabb évadnak, hogy sokkal több játék van egy fordulóban: 15, míg egy évvel korábban 10 volt. A műsoridő ugyanakkor maradt a kb. 1 óra 20 perc, és így tömörnek hat egy-egy műsor, olyan mintha ledarálnák gyorsan az egész műsort, így nem jön át annyira a hangulat. E tekintetben mérföldekkel jobb volt a '97-es. Ez az emlékezés meg érdekes dolog, ugyanis, ahogy figyeltem az 1997-es adásokat, folyamatosan az volt az érzésem, hogy ezt mintha láttam volna annak idején, erre mintha emlékeznék. De csak a 9. forduló az, ami olyan tisztán ugrott be, mintha tegnap láttam volna utoljára. Ekkor állt össze a kép, hogy csak a 9. fordulót vettem fel videóra annak idején, és annyiszor visszanéztem, hogy konkrétan Gundel Takács Gábor szavai, hanglejtései pontosan visszajöttek. Pedig talán 15 éve láttam utoljára. Amikor még otthon voltam, akkor hallottam egy nagyon jó mondatot a Ridikülben, azt hiszem, Jókai Anna mondta, mégpedig hogy a szerelem soha nem múlik el, csak hibernálódik. Egyrészt saját tapasztalat, hogy igaz, másrészt meg ez a hibernálás-dolog szinte minden téren igaz, hiszen, ahogy írtam a '90-es évek zenéiről korábban, ahogy felrémlettek régi emlékek abból az időből, tényleg egy az egyben visszahozzák azokat az időket. Ugyanez van a Játék Határok Nélkül 1997-es év 9. fordulója kapcsán is. Olyan szinten felrémlettek a játékok, Borbás Mária, Gundel Takács Gábor szavajárásai, hogy az valami hihetetlen. Tényleg olyan ez, mint az agyban egy képzeletbeli könyvespolc, ahova könyvként elraktam ezeket, akkor nagyon sokat olvastam, aztán eltettem, és bár 15 évig elő nem vettem, de úgy feljöttek, mintha tegnap hallottam volna utoljára. Ettől a résztől kezdve vettem fel az összes adást videóra, de letörlődött (ezért nem tudtam visszanézni később). És eszembe is jutott az is, ahogy múlt vasárnap láttam az 1998-as év első adását, hogy csalódott is voltam akkoriban. Egyrészt, hogy hét csapat volt, nem nyolc, másrészt meg a lassítás, valamint a pont- és az eredménytábla alatt hallható zenék teljesen eltűntek. Furcsának tűnhet, mert kívülállónak jelentéktelen lehet, de nekem nagyon megadták a hangulatot. Főleg a ponttáblázat háttérzenéje maradt meg. Most semmi nincs. Az új főcímzene sem rossz, de összességében az 1997-es év magasan veri nálam az összeset. Talán az 1995-ös áll a második helyen, mert tetszett a műsorvezetők egyéni játéka. Az 1998-asból a fix játékok nagyon megmaradtak az emlékezetekben, a szumós játékot sokaktól hallottam, hogy emlékeznek rá. A rókás is vicces volt, amikor rókajelmezben kellett a frissen tojt tojásokat gyűjteni. A '98-as lesz a bronzérmes, mert nagyon jó ötletek voltak benne, csak összecsapottnak érződik.

Szólj hozzá!

Az 1996-os Játék határok nélkül

2014. június 07. 21:59 - supermario4ever

Hétfőtől máig "egyhuzamban" lenyomtam a Játék határok nélkül 1996-os évadát. Szinte nem is túlzás kijelenteni, hogy hikikomori módjára merültem bele a játékba, voltam ma Kung Fu-n és gondolatban a játék módjára pontoztam a látottakat, meg sokat is volt a gondolataimban, nagyon rá tudok függeni egy-egy dologra.

Alapvetően nem volt rossz az 1996-os év, legnagyobb problémám az volt, hogy csak 6 csapat volt így nem volt az igazi. Hála istennek az a srác, Márton Csaba, a férfi műsorvezető csak az első fordulóban volt jelen, így elég csak arra úgy gondolnom, mint egy nagy baki. Még úgy sem vezette jól a műsort, hogy túltettem magamat azon, hogy szemmel láthatóan kijárta a menő-képzőt. Semmi egyéniség nem volt a beszédében a betanult kifejezéseket mondogatta, amiket olyan sportriporterektől lehet hallani, akiknek nincs egyéniségük. Ami igazán fárasztó volt tőle, hogy mindig elhadarta a jelenlegi állást, de úgy, hogy csak mondta a várost és a pontszámot. Semmi olyasmi, hogy x csapat y ponttal vezet, vagy z csapat nagyon le van maradva, és a végére már fárasztó volt hallgatni, hogy változatosság nélkül elhadarja a pillanatnyi állást. Volt egy-két jó beszólása, de túlsúlyban voltak azok, melyek negatív értelemben lefárasztottak. Úgyhogy örültem annak, hogy csak egy elődöntőben kommentált. Nem is azzal van a baj, hogy Gundel Takács Gáborhoz viszonyítom, hanem önmagában olyan műsorvezető, riporter, akinek nem túl nagy karriert jósolnék, ha élő lett volna az adás. De nem is lett nagy karrierje, mert nem emlékszem arra, hogy később vezetett volna bármit is, de nem is figyeltem az évek során, hogy mi van vele, mert csak most ismertem meg. A hölgy kollégáját Farkas Beatrixet már jellemeztem, de azóta "újdonság" számomra, hogy az első fordulóban az egyik játékot ő kommentálta. Ha lehet, még rosszabbul csinálta, mert az még csak hagyján, hogy nem volt találó, amit mondott, de többször tartott szünetet, amikor nyilvánvalóan érezhető volt, hogy számára volt a legkínosabb, hogy úristen, miket mondjon. Hallgatni arany... És legyen is elég ennyi, mert tényleg nem szeretek rosszakat írni senkiről, nem az én stílusom.

Maga a játék a részt vevők száma miatt nem volt az igazi, de a játékok most is találóak voltak. Most figyeltem fel arra (bár korábban is volt rá példa) hogy jobban ügyeltek arra, hogy a háttérzene adja meg a játék hangulatát, szellemiségét. Mindig nevettem azon, amikor valamelyik állat jelmezébe öltöztek, "megszólalt" az az állat is a háttérzenében. Az egyik legviccesebb az volt, amikor tyúkként tojásokat vittek át a visszafele forgó körplatformon. Az mondjuk nehéz játék volt. A legtalálóbb háttérzene az egyik görög játék alatt volt, amivel az egyik karácsonyi legendájukat elevenítették meg. Miszerint valami manók, vagy démonok berontanak házakba és azzal szórakoznak, hogy elrontják a karácsonyi vacsorát és a karácsonyfát leégetik, vagy ledöntik (szelektív memória...). És a játék alatt a Csendes éj rockváltozata ment. Nagyon tetszett. Amúgy maga a játék kivitelezése is nagyon ötletes volt, ugyanis két fiú, mint a démonok, kettesével vitték el a kajákat, és az egyik ellenfél csapat lánya egyesével visszahozta azokat, és az a játékos nyert, amelyik a legtöbb kaját tudta ellopni.

A magyarok most eléggé pechesek voltak, főleg az utolsó játék miatt, mert azt rendre elrontotta szinte mindegyik város (mindegyik fordulóban ugyanaz volt), így a nyolcadik döntőig egy első helyezésünk sem volt. De aztán jött az 1993-as játék győztese, a kecskeméti csapat, és megmutatták, hogy mi a magyarok istene! Rendesen helyre tették a többi csapatot, és megmutatták az előző forduló magyar csapatainak, hogy is kell ezt játszani. Volt egy szép jelenet is a 9. fordulóban. A rossz oldala az volt, hogy a svájci csapat egyik játékosa betegség miatt eleve nem tudta vállalni a játékot. Emellett az első játékban részt vevő svájci játékos megsérült a játék alatt, így ő sem tudta vállalni a játékot a továbbiakban, így a svájciak kiszálltak a játékból. A szép az volt, hogy a svájci szurkolótábor megtapsolta őket, és az összes többi csapat egyenként odamentek kezet fogni velük. Egyrészt együttérzésüket kifejezni, másrészt meg gratulálni, hogy eljöttek. Ez a sport. Úgyhogy maradtak öten, de a maximális pontszámot természetesen meghagyták 6-ra, hogy ne induljanak hátrányból a tekintetben, hogy kevés esélyük lenne döntőbe jutni. Az utolsó helyezett pedig 2 pontot kapott így. Viszont ezen forduló fonaljátéka nagyon rosszul sült el. Nehéz volt: három játékos egymás felett lóg, és fel kell adni egymásnak vízibombákat (vízzel töltött léggömböket), viszont a távolság olyan nagy volt, hogy alig tudták elérni egymást. A lényeg az, hogy ha feljut a harmadik játékoshoz, neki kell az oldalt álló játékosnak dobni, aki baseball ütővel "eldobja", ez számít egy pontnak. Ez csak a szlovéneknek sikerült, de nekik is csak egyetlen egyet. A durva az volt, hogy ők kaptak 6 pontot, az összes többi csapat, akik találat nélkül maradtak, mind 1-1 pontot kaptak. Durván nemtetszésének adott hangot a közönség, ami nem csoda, mert tényleg igazságtalan volt. Nemcsak azért, mert erre az egy fordulóra 2 pont volt a minimális pontszám, hanem azért is, mert nincs méltatva az igyekezet. Én például, 3-3 pontot adtam volna a többieknek, mert az tényleg durva lett volna, ha minden csapat, akinek nem sikerült egy vízibombát sem elbaseballütőzni, azok mind 5-5 pontot kapjanak a szlovének mögött (így a szlovének sikere nem számítana olyan nagynak), de az egy pont nagyon méltatlan.

Végülis az 1996-os JHN sem volt eseménytelen. De az biztos, hogy a 2014-es év a Játék határok nélkül éve, ugyanis nemcsak hogy az M3 ismétli a régi adásokat, hanem végre igazak a pletykák: LESZNEK VADONATÚJ JÁTÉKOK!!! Magyarországon már le is forgatták az új részeket, és még idén leadják. Legjelentősebb változás, hogy most már nem városok szerint lesznek a csapatok, hanem országok szerint, ugyanis nemcsak Európa játszik majd. Ázsia színeiben Indonézia fog játszani, Afrikát Egyiptom képviseli, de Amerikát három ország fogja egybe: Kanada, USA és Brazília. Három európai ország külön játszik: Magyarország, Franciaország és Oroszország. Mi a jó öreg sárga színt kaptuk meg, melyben régen is játszottunk. Különben érdekesség, hogy mi 1993-ban Tunéziától vettük át a sárga színt, akik csak 1992-ben játszottak. Tunézia volt az egyetlen nem európai ország a régi időkben. Mostanra ugye ez most már megváltozik. Hát, nagyon kíváncsi leszek, milyen lesz egy olyan játék, amit imádok régi mivoltjában, megmondom őszintén, azért tartok a változásoktól, ugyanakkor meg izgalommal várom, hogy mit fognak felmutatni. Azzal már lefektették az alapokat, hogy ismét Gundel Takács Gábor lesz a műsorvezető.

Szólj hozzá!

Nintendós írások, valamint 1997-es Játék Határok Nélkül

2014. június 02. 19:54 - supermario4ever

Én itt a színfalak mögött továbbra is serényen dolgozok a Mariós oldalon, most nagyon belemerültem a konzolok leírásába. Ez tényleg felér egy fizika órával, hogy mi van a motorháztető alatt. És élvezem, pedig különösen soha nem érdekelt, hogy miből áll például egy TV vagy egy rádió, csak magát a műszaki cikkeket szeretem, hogy ilyen a képe, olyan a hangja, de hogy ezekért mi felel, az nem különösebben hozott lázba. A Nintendo gépek esetében ez érdekessé vált számomra. Azért is jó, hogy ilyen részletességgel írok róluk, mert ezzel nemcsak "szimpla" rajongó leszek, hanem mélyebben is ismerem, értem a dolgokat. Bár műszerész vizsgát nem tennék, és szerelő sem lennék. Olvassatok inkább:

Nintendo 64 Nintendo GameCube

Többször átolvastam ezeket is, úgyhogy elvileg minden rendben van vele, egy-két dolgot meg nem tudtam már nyelvhelyességileg sehogy megoldani. Nyelvész még nem vagyok.

Iszonyatosan hálás vagyok a közmédiának, hogy az 1997-es Játék határok nékül adásait is leadják. MINDEN EGYES pillanatát élvezem. Az nincs bennem, hogy láttam egy-egy adást, csak néhány játék rémlik fel, hogy igen, ez volt annak idején. A hangulat viszont annyira megvan, hogy este, amikor nézem, már sötétedik (Itt Angliában még 22 órakor is viszonylag világos van), teljesen bele vagyok temetkezve, és azt érzem, hogy 1997-ben vagyok. Ilyen szórakoztató műsorok mellett én azt mondom, hogy ajándék volt a '90-es években gyereknek lenni. Úgy szurkolok nem is csak a magyaroknak, hanem úgy általánosságban a legjobbnak, mint más férfi focimeccseken, vagy mintha most menne élőben, egyenesben. Számomra ez életre szóló élmény. És szinte biztos vagyok abban, hogy ha nézik azok is, akik annak idején játszottak, hasonló véleménnyel vannak.

És elhatároztam, hogy megerőltetem magam, és megnézem az 1996-os évad részeit is. Nem rossz, csak tényleg a két műsorvezető borzasztó. Mondjuk a férfit csak akkor kell elszenvednem, amikor nem Gundel Takács Gábor vezeti az adott elődöntőt. A nő, akinek a nevét megjegyeztem, Farkas Beatrix, nem lenne annyira rossz, csak azt látom rajta, a műsorvezetés, riporterkedés, egyáltalán a média minden csínját-bínját megtanulta. Sőt olyannyira, hogy elvesztett egy számomra nagyon fontos dolgot, amiről már itt is többször beszéltem: spontaneitás. Tehát az, ahogy kérdezte a játékosokat, ahogy ismertette az aktuális játékot, ahogy bemutatta az adott várost, minden mesterkélt volt, és emiatt nekem nem szimpatikus. Bár nem emlékszem rá, hogy bármikor is láttam volna, úgyhogy nem alkotott maradandót. Konklúzió: Nem jövedelmező ez a fajta műsorvezetési módszer. Ennél még a Geszler Dorottya is sokkal jobb volt, akiről olvasom, hogy biztosan apuci protezsálta be. Ő ilyen kettős, mert lehet érezni, hogy előre betanult szöveget mond, de benne van az a spontán kifejezési mód, aminek köszönhetően minden kétségem "elszállt", amikor az első adásokban megláttam őt, és láttam, hogy jól csinálta. Csak nagyjából emlékeztem rá, ő is eltűnt elég hamar. És nem tudtam volna róla elképzelni, hogy egy ilyen műsort levezessen, és mégis ment neki. Én úgy ítélem meg, hogy ért ahhoz, amit csinál, innestől kezdve nem érdekel, hogy ki kit hova protezsál. De az tény, hogy a női műsorvezetők tekintetében Borbás Mária a legeslegjobb. Meg azok az elődöntők a legjobbak melyeket Gundel Takács Gábor vezet. Egyrészt ő a rögtönzés nagymestere. A mostani vetélkedőkben is amilyen vicces beszólásai vannak, mindig megnevettet, de a Játék határok nélkülben azért jó, amit csinál, mert nemcsak úgy beszél a játékosokról, hogy név szerint említi őket, vagy csak hogy magyarok, vagy férfi, női, stb. hanem mindig úgy hívja őket, amilyen jelmezben vannak, vagy amit játszanak, és mindig viccesen jellemzi az adott szituációt. Például az egyik 1997-es játékban volt az, hogy kukacként kellett gyümölcsökön átmenni, és akkor az egyik ország játékosai beragadtak, és ezt nagyjából így mondta: "Ezek a kukacok már úgy túlették magukat, annyira meghíztak hogy már nem is férnek át". Ezek legtöbbször találóak, jópofák, de én annyira belemélyedek a műsorokba, hogy én még az ilyen találó beszólásokon is úgy nevetek, mintha valami kabarét néznék. Ennyire belefeledkezek abba, amit látok. És akkor nekem minden egyes pillanat mennyország.

Azért soron kívül tegnap este megnézem az 1996-os döntőt, mert kíváncsi voltam, hogy nyertek a magyarok. Nem volt annyira egyértelmű, mint az 1993-as, vagy az 1998-as (erre nagyon emlékszem), de tény, hogy menő küzdelemben múlták felül a többieket. Volt egy érdekes jelenet az elején: Miután bemutatták a játékosokat és a műsorvezetőket, mondták, hogy a bírókra egy kicsit várni kell, addig hallgassuk meg egy rockzenekart. Hát nem a bírók voltak annak a bizonyos rockzenekar tagjai? -_- Nagyon durva volt látni a főbírót is, Dennis Pettiaux-t hosszú hajparókával "énekelni", és a többieket gitározni, dobolni, a két női bíró pedig mint háttérvokalisták táncoltak. Egyedül a görög és a magyar bírók nem hordtak parókát, mert hosszú hajuk volt, de a többiek... Nagyon ötletes volt, kellett 1-2 perc, mire feldolgoztam a látottakat.

Szólj hozzá!

Seacombe Ferry - New Brighton sétány

2014. május 19. 00:38 - supermario4ever

Bár nem volt olyan szép idő, mint tegnap, ennek ellenére úgy döntöttem, hogy mégiscsak elmegyek sétálni egyet a folyóparton. Igényeltem már, ugyanis Nintendo DS leírást írok a Mariós oldalra, és még épp csak a fele van kész, és már több mint 2000 szó volt. Iszonyat hosszú lesz, és már kezdtem belefásulni az írásba. Úgyhogy kellett is a szünet, 12.30-ra összeszedtem magam, és útnak indultam. Az iskolán át mentem a tengerpartra, ott van a környéken a Seacombe Ferry vasútállomás, mellette rögtön ott van a tengerpart, mely lényegében egy sétány, mely New Brighton-nal köti össze a kiindulási pontomat. Nagyon szép hely, teljesen megihletett. Egyébként is preferálom a tengerpartot, ha nyaralás kapcsán feltennék nekem a tipikus kérdést, hogy hegyvidék vagy tengerpart, akkor egyből a vizes vidéket választanám, a folyó, tenger közegét nagyon szeretem, ahogy a strandolás is hiányzik. Különben ez folyópart, nem tengerpart, tegnap rosszul írtam, hiszen ez a Mersey folyó, túloldalán van Liverpool (ami nem májmedence, ki kell hogy ábrándítsam a poéngyárosokat). Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sok képet csináltam, 71 készült el, nem csoda, hogy a tölthető elem már végképp kiakadt a végére. Így is sokáig bírta nagyon. New Brighton-ban a számomra már jól ismert bohóc köszönti a városba érkezőket:

És megtaláltam azt a házat, ahol nővéremék laktak előzőleg albérletben. Tudtam, hogy a tengerpartnál laktak, csak azt nem, hogy pont itt. És még mindig kiadó a ház (gondolom szobánként, nem mindig veszik ki mindegyiket). Kellemes emlék volt újra látni a házat.

Aztán séta visszafelé. A sétány 3,5 km, ezt megduplázva plusz az út a házunkig, legalább 10 km-t sétáltam most délután, a 3DS-em szerint 20.981 lépést tettem. Nem is volt lábam a végére, az biztos! De ez nem számít, mert nagyon élveztem a gyalogutat. Az elkészült képeket ide tettem ki:

Seacombe Ferry - New Brighton promenade

És ha már 3DS, az az öt album, amit rátettem, végig kiszolgáltak zeneidővel, az alábbiakat hallgattam:

  • LGT - 424 mozdonyopera
  • LGT - A fiúk a kocsmába mentek
  • Skorpió - Zene tíz húrra és egy dobosra
  • Skorpió - Azt beszéli már az egész város
  • Okui Masami - V-sit.
Mostanság a régi magyar zenéket hallgatom, egy japán album is felkerült, hogy azért ne felejtsem el, honnan fúj a mai igényes pop zene szele.

A ma esti boldogságom forrása pedig:

!!! 1997-es Játék határok nélkül !!!

Hát végre eljutottunk ide! ^_^ Kedvenc évadom, mert itt kezdtem el nézni, és tetszett, hogy 8 csapat volt, meg az egész rendszer itt forrott ki, ahogy néztem az eddigieket is. Bár az 1996-osat rendre kihagytam, mert az első fordulóban az a két műsorvezető egyén, akiknek fogalmuk sincs, mitől jó a műsorvezetés, nagyon elvették a kedvemet, hogy nézzem. Aztán beszéltem emberekkel, mondták, hogy még egy pár adásra visszatér, de azért a többségét Gundel Takács Gábor vezeti már. Nem nagyon inspirált kisakkozni, hogy most akkor melyiket ki vezeti, meg az sem lelkesített, hogy a részt vevő csapatok száma csak 6 volt, így kihagytam. De az 1997-es már maga volt a csoda. Megjelent Borbás Mária, mint műsorvezető:

JSF 1997 Borbás MáriaEkkor ismertem és szerettem meg. Valamint erre az évre reformálták meg a pontozási ráblázatot is:

JSF 1997 ponttáblázatJSF 1997 eredménytáblázatEz volt a legelső, amit láttam életemben, és alig vártam, hogy újra láthassam. Ugye mivel itt nincs magyar TV csatorna, ezért csak "segéd"programmal és "segéd"weboldallal tudom nézni, rettenetesen hálás vagyok annak a "segéd"egyénnek, aki hozzájárul ahhoz, hogy Angliából is nyomon tudom követni a Játék határok nélkül adásait. Most már több, mint aktív néző leszek.

Szólj hozzá!

Heti Hetes okozta jókedv

2014. április 15. 01:40 - supermario4ever

Egész végig nagyon jókedvem volt, csak az 1996-os Játék határok nélkül első adása elrontotta a hangulatot. Nagyon remélem, hogy ez a két műsorvezetőnek álcázott egyén csak egy baki volt, és a másodikra visszatér Gundel Takács Gábor, mert nemcsak arról van szó, hogy Gundelt senki nem helyettesítheti, akkora egyéniség, hanem egyáltalán nem szimpatikusak.

A jókedv és a nevetés tárgya az volt, hogy Huicong megjegyezte, hogy a tegnap esti nevetésem olyan volt, mintha egy ördög a kezében tartaná az elkészült tűzlabdát és örül neki. És ezen röhögtek egész idő alatt a bátyám nevelt lányával Barbival. Amikor már kinevették magukat, akkor jön át az egyikük szólni, hogy legyek csendben. De nagyon szép, lágy hangon. Csoda, hogy bírta nevetés nélkül... Az volt, hogy néztem a Heti Hetest, és olyan jó volt a tegnapi adás, hogy szénné röhögtem magam rajta. A sok idétlen vicc, meg a megjegyzések egymásra, de kétségtelen, hogy az a legviccesebb, amikor Farkasházy meséli a maga történeteit, melyeknek általában vagy az a végük, hogy bizonyos szituációból milyen szerencsétlenül jött ki, vagy hogy kiderült, hogy valamelyik rokona micsoda híresség, vagy híresség kapcsolatában áll. És ahogy a többiek heccelik, és mindig beleszólnak, az legalább kitesz egy 20 percet. A tegnapi adás végére jutott ez, és nagyon nehezemre esett, hogy ne röhögjek hangosan, mert annyira vicces, ahogy komolyan tálalja a maga szerencsétlenkedéseit, meg mintha nem értené, hogy miért történik az, ami történt. Ezzel kitehetnének egy külön adást. Mint ahogy Váncsa István is kitehetne egy külön adást, ő múlt héten volt vendég. Benne az a vicces, hogy milyen hasonlatokkal jön egy-egy hírhez.

De ma meg az történt, hogy az egyik lány előttem háttal állt, és nem tudtam, hogy melyik volt, mert mindkettejüknek sötét, hosszú haja van. Elkezdek magyarul beszélni, mert szent meggyőződésem, hogy Barbi volt. Erre Huicong fordul hátra buta arccal, hogy mit akarok én? Úgyhogy készek vagyunk teljesen. Angliában ezen a héten kezdődik a tavaszi szünet, ezért a nővérem kitalálta, hogy tavaszi nagytakarítás lesz, én az előszobát kaptam. Angliában hosszabbak az évközi szünetek, de a nyári szünet csak július közepén kezdődik. Hogy ez a jobb-e, vagy ami nálunk van, azon lehet vitatkozni, de tény, hogy nálunk a júniusnak különleges varázsa van, amikor érdemben már senki nem tanul. Itt egy nap 9-re mennek a gyerekek iskolába, és 15 órakor végeznek.

Ja, meg ne felejtsem említeni, hogy reggel azért itthon is megünnepeltük a születésnapomat, kaptam gyümölcstortát. Finom volt, ízlett mindenkinek. Takarítás után meg Birkenhead-be mentem át, hogy gazdát keressek a ma kapott £20-nak, de nem akadt jelentkező. A CEX-ben van Mario Tennis Open £12-ért, sokat gondolkodtam, hogy megvegyem-e de eszembe jutott, hogy annyira idegesített a gép csaló mivolta, hogy úgy döntöttem, hogy nem bosszantom magam vele. Végül egy DVD-t vettem magamnak 1 fontért az egy gésa emlékiratait. Még soha nem láttam, de nagyon kíváncsi vagyok rá, mindenki dicséri. Időt még nem tudtam szakítani rá. Amúgy az egyik boltban korábban láttam Mrs. Doubtfire DVD-t 3 fontért, azt kerestem, de nem emlékeztem, hogy melyikben volt. Nem is lett meg, pedig nagyon szeretem azt a filmet. Végül átbuszoztam Liscard-ba, hátha itt találom meg, de csak egy másikat vettem meg. Ugyanis a Cashgenerator üzlet nagytévéjén egy film ment, ami felkeltette az érdeklődésemet, ugyanis a kínai küzdősportokról szól, ez pedig a karatekölyök. Eleinte nem akartam megvenni a DVD-t, mert megjártam már többször is, hogy hirtelen jött impulzus alapján vásároltam, és annak nem mindig volt jó vége. De végül csak megvettem, de a Cashconverters-ben, mert itt 1 font volt (a másikban 1,20), és jobb állapotú is volt a borító. Na erre már időt szántam otthon, és megnéztem. Határozottan jó film, és még attól is eltekintenék, hogy klisés, mert a kivitelezés tetszett. Aki nem ismerné, a történet lényege, hogy egy néger srác anyja Pekingben kapott állást, így Kínába repülnek. És itt egyből a mélyébe zuhan, ugyanis egy kínai tizenéves kung fu csapat laposra veri a gyereket, aztán hogy most csak azért, mert szemet vetett a csapatvezető srác szerelmére, vagy mert nem tetszett neki, hogy néger, az nem derült ki számomra. Emellett nekem nem tetszik, hogy nincs más kínai karatés csapat, ami azért problémás, mert rettenetesen negatív színben mutatja be őket. A kínai srác ugyanis úgy tapossa össze a szerencsétlen négert, mint egy üres flakonos üveget, emellett végig bosszús, már-már gyilkos tekintettel néz rá. És más kínai csoportot nem nagyon mutat be a film. Persze kiderül, hogy az edzőjük arra tanítja a fiúkat, hogy a megszerzett fizikai képességüket arra használják, hogy másokkal elbánjanak, ha kell eltörjék a lábát. Lábtörés épp hogy nem lesz, de aztán a néger fiú is talál magának egy edzőt, aki saját módszerrel farag belőle Kung fu harcost. Gyakorlatilag az egész film a két fiú közötti csatározásról szól, melynek szerintem sejthető, hogy ki lesz a győztese, de a vége nagyon idealista. Bár tömegével lenne ilyen a valóságban is. Ilyen jellegű történetet Disney klasszikusok csokrai mutatnak be, de a filmet nézhetővé teszi, hogy szimpatikusak a szereplők. Persze megvannak a szükséges váratlan fordulatok is, és persze az is értelmet nyer, ami első látásra furcsának tűnik.

Itthon örömmel vettem tudomásul, hogy jól tettem, hogy nem vettem Mario Tennis Open-t, ugyanis Nintendo 3DS-re az Epic Mickey 2: Power of Illusion akciós lesz digitálisan. Az lesz az a Disney játék, mely játékmenetre a klasszikus Magical Quest-féle Mickey egérre hajaz, és valamennyi Disney szereplő jelen van. Így megér nekem £8.99-et. Nagyon várom a csütörtököt. A Mario Golf: World Tour demo miatt is!

Szólj hozzá!

Játék határok nélkül - 1993 1. forduló

2014. január 25. 07:39 - supermario4ever

Műsorvezető: Geszler Dorottya

Wales-i Rhyl városában rendezték meg az első fordulót, a játékok mind az Alice Csodaországban történetét elevenítik meg.

Résztvevő városok:
Portugália: Santarém (Zöld)
Magyarország: Paks (Sárga)
Svájc: Le Bouveret (Fehér alapon piros pöttyös)
Csehország: Sedlčany (Narancssárga)
Olaszország: Brebbia (Kék)
Wales: Rhyl (Piros)
Görögország: Agryroupolis (Sötétkék alapon fehér pöttyös)

Felvétel: 1993. május 23.
TV-ben leadták: 1993. június 27.

1. játék

1. játékA főszereplő az a fehér lovag, aki segít Alice-nek eljutni Tükörországba. Általa eléri az utolsó sakktáblát, így ő is királynő lehet. Három fiúnak és három lánynak kell a medence közepén levő lóra ráülni és amikor mind a hatan fent vannak, akkor kell az egyik játékosnak a ló szájából kivenni a sárgarépát.

Jokert kértek: Magyar és portugál csapatok.

Magyar játékosok: Makrai Csaba, Kiss Attila, Korkonyi Tamás, Szabó Ilona, Németh Katalin, Keresztes Lívia

Eredmények: 1. Santarém [P] - 6 ember 0:42 (2×7 pont)
2. Paks [H] - 6 ember 0:57 (2×6 pont)
3. Brebbia [I] - 6 ember 1:00 (5 pont)
4. Le Bouveret [CH] - 6 ember 1:02 (4 pont)
5. Rhyl [GB] - 6 ember 1:15 (3 pont)
6. Sedlčany [CZ] - 6 ember 1:20 (2 pont)
7. Agryroupolis [GR] - 3 ember 0:37 (1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 14 pont*
2. Paks [H] - 12 pont*
3. Brebbia [I] - 5 pont
4. Le Bouveret [CH] - 4 pont
5. Rhyl [GB] - 3 pont
6. Sedlčany [CZ] - 2 pont
7. Agryroupolis [GR] - 1 pont

2. játék

2. játékA sakktáblán játszódik ez a játék. A bástyából ki kell mászni, majd a legalsó elemét el kell tolni a pálya végére. Majd kapnak egy-egy magas rudat, melynek segítségével fel kell tenni a bástya középső részét az alsóra, majd felső elemét a középsőre.

Jokert kért: Csehország

Magyar játékosok: Berger Gábor és Pálffy Katalin

Eredmények: 1. Le Bouveret [CH] - 3 bástyaelem 2:05 (7 pont)
2. Santarém [P] - 2 bástyaelem 0:40 (6 pont)
3. Paks [H] - 2 bástyaelem 0:45 (5 pont)
4. Sedlčany [CZ] - 2 bástyaelem 1:44 (2×4 pont)
5. Agryroupolis [GR] - 1 bástyaelem 0:07 (3 pont)
6. Rhyl [GB] - 1 bástyaelem 0:08 (2 pont)
6. Brebbia [I] - 1 bástyaelem 0:08 (2 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 20 pont*
2. Paks [H] - 17 pont*
3. Le Bouveret [CH] - 11 pont
4. Sedlčany [CZ] - 10 pont*
5. Brebbia [I] - 7 pont
6. Rhyl [GB] - 5 pont
7. Agryroupolis [GR] - 4 pont

3. játék

3. játékAmikor Alice megérkezik a gyönyörűszép kertbe, kertészekkel találkozik, akik a fehér rózsákat festik át pirosra. Muszáj átfesteni, mert ha a lány rájön, hogy piros helyett fehér rózsát ültettek tévedésből, akkor lefejezteti őket. A fehér rózsákat úgy kell pirosra "átfesteni", hogy egy játékos dobálja a saját színű rózsáját a medence túloldalán levő társának, akinek a fején levő kosárszerűséggel el kell kapni, fel kell mászni, és rátenni a fehér rózsákra. Miközben egy ellenfél játékos próbálja megakadályozni, hogy minél több rózsa átkerüljön a medence túlsó oldalára. Amely virágot nem tudják elkapni, azt már nem vehetik fel.

Jokert kért: Olaszország

Részt vevő játékosok: Szabó Ilona, Makrai Csaba, ők kapják el a fejükkel a rózsákat.
Kiss Attila dobálja a virágokat.

Magyarokat akadályozta: Wales
Németh Katalin akadályozta a portugálokat magyar színekben.

Eredmények: 1. Le Bouveret [CH] - 5 virág 1:36 (7 pont)
1. Brebbia [I] - 5 virág 1:36 (2×7 pont)
3. Rhyl [GB] - 5 virág 1:50 (5 pont)
4. Sedlčany [CZ] - 5 virág 1:57 (4 pont)
5. Santarém [P] - 4 virág 1:37 (3 pont)
6. Agryroupolis [GR] - 3 virág 1:21 (2 pont)
7. Paks [H] - 3 virág 1:56 (1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 23 pont*
2. Brebbia [I] - 21 pont*
3. Le Bouveret [CH] - 18 pont
3. Paks [H] - 18 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 14 pont*
6. Rhyl [GB] - 10 pont
7. Agryroupolis [GR] - 6 pont

4. játék

4. játékCarroll egyik figurája az ismert angol gyermekmondókából ismert dingi-dungi tojás, aki nagyképű, és ezért Alice ki nem állhatja. Ebben a játékban egy akadálypályán kell három játékosnak végigmenni. Két játékos alkot egy tojást, a harmadik pedig egy pirítós. Először a tojásszeletelőn kell átpasszírozni magukat, majd a hatalmas fehér és sárga labdával teli medencébe (ez szimbolizálja a tükörtojást) kell beleugrani, végül egy szűk helyiségbe menni. Ha becsukják az ajtót, akkor van vége a játéknak.

Magyar játékosok: Körösztös Lívia és Horgonyi Tamás alkotják a tojást, míg Pálffy Katalin a pirítós.

Jokert kértek: Svájc, Wales és Görögország

Eredmények: 1. Brebbia [I] - 0:33 (7 pont)
2. Le Bouveret [CH] - 0:39 (2×6 pont)
3. Agryroupolis [GR] - 0:43 (2×5 pont)
3. Paks [H] - 0:43 (5 pont)
5. Santarém [P] - 0:48 (3 pont)
6. Sedlčany [CZ] - 0:52 (2 pont)
7. Rhyl [GB] - 1:14 (2×1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Le Bouveret [CH] - 30 pont*
2. Brebbia [I] - 28 pont*
3. Santarém [P] - 26 pont*
4. Paks [H] - 23 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 16 pont*
5. Agryroupolis [GR] - 16 pont*
7. Rhyl [GB] - 12 pont*

5. játék

5. játékAz őrült kalapos világában mindig fél 5 van, vagyis teadélután. Az asztalon jóval több teríték van, mint ahány vendég. Ha bepiszkították az egyik csészét, egyszerűen csak odébb ülnek. A nyuszi bedobta a hatalmas mormotát a teáscsészébe, de segít neki kimászni. Három játékos vesz részt. Az első játékos dobálja a teafiltereket a nyuszinak, aki megpróbálja bedobni a teáscsészébe, ahol a mormota van. Neki kell a teafilterek segítségével kimászni, és akkor van vége a játéknak, ha a nyuszi és a mormota felmászik oda, ahol az első játékos van.

Geszler Dorottya itt játszik, ő dobja a nyuszinak, vagyis Makrai Gábornak a teafiltereket. A mormota pedig Németh Katalin

Eredmények: 1. Santarém [P] - 1:06 (7 pont)
2. Paks [H] - 1:21 (6 pont)
3. Le Bouveret [CH] - 1:30 (5 pont)
4. Sedlčany [CZ] - 1:30 (4 pont)*
4. Rhyl [GB] - 1:30 (4 pont)*
4. Agryroupolis [GR] - 1:30 (4 pont)*
4. Brebbia [I] - 1:30 (4 pont)*
*Nem tudták befejezni

Jelenlegi állás: 1. Le Bouveret [CH] - 35 pont*
2. Santarém [P] - 33 pont*
3. Brebbia [I] - 32 pont*
4. Paks [H] - 29 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 20 pont*
5. Agryroupolis [GR] - 20 pont*
7. Rhyl [GB] - 16 pont*

6. játék

6. játékAz oroszlán és az egyszarvú koronát gyűjt, annak ellenére, hogy az a királyé. A kettejük közötti harc egyenlő, ezért a játékban közösen gyűjtik. A medencéből kell kivenni az oroszlánnak a koronát, és az egyszarvú szarvára dobni. Egy fiú és egy lány játszik, a fiú az oroszlán, aki a közepén található medencéből szed fel egy koronát, és a lány az orrszarvú, akinek a szarvára dobja.

Magyar játékosok: Makrai Csaba (oroszlán), Körösztös Lívia (egyszarvú)

Eredmények: 1. Santarém [P] - 7 korona 1:50 (7 pont)
2. Sedlčany [CZ] - 4 korona 1:59 (6 pont)
3. Rhyl [GB] - 2 korona 1:27 (5 pont)
4. Paks [H] - 1 korona 0:47 (4 pont)
5. Le Bouveret [CH] - 1 korona 1:04 (3 pont)
6. Agryroupolis [GR] - 1 korona 1:25 (2 pont)
7. Brebbia [I] - 1 korona 1:39 (1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 40 pont*
2. Le Bouveret [CH] - 38 pont*
3. Paks [H] - 33 pont*
3. Brebbia [I] - 33 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 26 pont*
6. Agryroupolis [GR] - 22 pont*
7. Rhyl [GB] - 21 pont*

7. játék

7. játékA folyton vigyorgó macska a "kapuja" a krokettnek, melyet Alice játszott a szívkirálynővel. Most flamingók játszanak sündisznókkal. Három lány és két fiú játszik: Két fiú és két lány alkot egy-egy flamingót úgy, hogy a lány a fiún áll. A lány fogja az ütőt, azzal terelgeti a labdát a sündisznónak, aki elkapja a labdát, és begyűjti.

Részt vevő játékosok: Fiúk: Kiss Attila és Horgonyi Tamás. Lányok: Pálffy Katalin, Szabó Ilona, Németh Katalin (ő kapja el a labdákat)

Eredmények: 1. Santarém [P] - 8 labda 1:09
2. Le Bouveret [CH] - 8 labda 1:14
3. Brebbia [I] - 7 labda 1:05
4. Paks [H] - 5 labda 1:11
5. Rhyl [GB] - 4 labda 1:12
6. Sedlčany [CZ] - 2 labda 1:11
7. Agryroupolis [GR] - 1 labda 0:42

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 47 pont*
2. Le Bouveret [CH] - 44 pont*
3. Brebbia [I] - 38 pont*
4. Paks [H] - 37 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 28 pont*
6. Rhyl [GB] - 24 pont*
7. Agryroupolis [GR] - 23 pont*

Utolsó játék

8. játékEgy esernyő szolgál ladikként, mellyel Alice és az ikrek mennek át a medence túlsó oldalára. Majd Alice ott marad, és összerakja a kereplőt, melynek darabjait az ikrek viszik el hozzá. Két fiú játszik ikrekként, Alice a lányjátékos, és a saját kezükkel eveznek át.

Magyar játékosok:
Ikrek: Berger Gábor és Makrai Csaba
Alice: Pálffy Katalin

Eredmények: 1. Le Bouveret [CH] - 2:08 (14 pont)
2. Santarém [P] - 2:11 (12 pont)
3. Paks [H] - 2:24 (10 pont)
4. Rhyl [GB] - 2:35 (8 pont)
5. Brebbia [I] - 2:36 (6 pont)
6. Sedlčany [CZ] - 3:00 (4 pont)*
7. Agryroupolis [GR] - 3:00 (2 pont)*
* Nem tudták befejezni, de a csehek tovább jutottak a játékban.

Végeredmény:

1. Santarém [P] - 59 pont* 2. Le Bouveret [CH] - 58 pont* 3. Paks [H] - 47 pont* 4. Brebbia [I] - 44 pont* 5. Sedlčany [CZ] - 32 pont* 5. Rhyl [GB] - 32 pont* 7. Agryroupolis - 25 pont*

2 komment

Ismét Játék határok nélkül

2014. január 04. 10:38 - supermario4ever

Ismét "új" sablon, az előzőt csak a karácsonyi időszakra tartogattam. Amúgy jól nézett ki, valószínűleg majd jövő karácsonykor is kiteszem. Mindenesetre ez a sablon régen volt nekem, most visszaváltottam erre, mert nagyon tetszik, hogy két oldalas a menüje, valamint rugalmas a szélessége. Azért preferálom ezt jobban, mert így kitölti az egész monitort, és nem maradnak üresjáratok. Bár a képek elhelyezése okán hátrány is lehet, hiszen ha valakinek szélesebb monitorja van, akkor a képek elhelyezkedése igencsak problémás lehet, ha szélesebb, és belelóg egyik kép a másikba, míg mondjuk akinek nem olyan nagy felbontású, az meg jónak látja. Talán legjobb lenne, ha nekem lenne a legszélesebb (pl. 1920×1080), és akkor úgy tudom igazítani, hogy nekem jó, és akkor a többieknek csak még jobb lesz.

Már korábban írtam a Játék határok nélkül műsorról, és most is annyira lelkesít, hogy újra láthatom, hogy hihetetlen. Hihetetlen, hogy a TV ismét visszanyeri az értelmét. Mindazonáltal, hogy megmosolyogtatók a jelmezek, és egy-egy feladat, amit teljesítenek, ezt lehet esetleg a műsor "cirkusz-mivolta", de ez mind eltörpül azon pozitívumok mellett, amit a műsor nyújt. Megmutatja a sport örömét, a csapatjáték fontosságát, mindezek mellé társul a hazaszeretet erősítése is, hiszen egy-egy ország játékosai a küzdeni akarásukkal pozitív színben tünteti fel az országot, és itt minden egyes részt vevő ország büszke lehet magára. Úgyhogy a Játék határok nélkül majdhogynem az Olimpiával egyenértékű számomra, hiszen a célok ugyanazok, csak a egyes versenyszámok sokkal fantáziadúsabbak, játékosabbak, meg hát nincs akkora jelentősége, mint a világjátékoknak. De a részt vevő csapatokat biztosan nagy büszkeséggel tölti el, hogy helyt tudtak állni egy ilyen versenyben. És itt nemcsak a győztesekről van szó, hanem mindenkiről, hiszen a játék végén az összes játékos nemzetiségtől függetlenül együtt ünnepel. Kell ennél több?

Ma reggel a múlt vasárnapi rész ismétlése volt, ma 16.25-kor lesz az 5. adás, ma Tapolca városának csapatai mérik össze tudásokat a többi részt vevő országéval. Az előző négy részt vevő magyar város, az alábbiak voltak:

  1. Paks
  2. Debrecen
  3. Gödöllő
  4. Sárospatak

Egyetlen egy negatív pillanata volt az eddigi adásoknak, konkrétan a másodikban, amikor azt hiszem pont mi jokereztünk, és az egyik magyar játékos igen keményen, trágár szavakkal illette a magyar bírót, mert szerinte igazságtalanul pontozott. Ez nagyon nem tetszett, erre gondoltam magamban azt, hogy egy sportembert akármekkora igazságtalanság ér, azért az önuralmát ne veszítse el. Még akkor sem, ha azt érzi, hogy kemény munkája veszett kárba. Nehéz játék is volt, hat hangszert kellett egy lejtős pályára feltenni, miközben az egyik ellenfél játékos (aki egy másik országot képvisel) vízzel spricceli a terepet, így nagyon csúszós volt. Az pontosan (számomra) nem derült ki, hogy mi volt az igazságtalanság alapja, de nagyon durván kiakadt rajta, jó párszor kisípolták. Mindezektől függetlenül rendkívül jó műsor, alig várom a fél 5-öt, hogy láthassam az újabb részt. Én csak 1997 óta néztem akkoriban, ezért teljesen meglepett, hogy Borbás Mária helyett Geszler Dorottya volt a műsorvezető annak idején. Annyira nem ismertem őt, csak így régmúltból ugranak be képek, de megmondom őszintén, nem szavaztam neki nagy bizalmat. De teljesen megcáfolt. Nagyon jó műsorvezető volt, és nagyon tetszett az is, hogy ezekben az időkben még volt az, hogy a műsorvezetőnek is részt kellett venni egy játékban. Nyilván olyanban vettek részt, melyek nem igényelnek nagy fizikai erőt, mivel ők nem edzettek a csapattagokkal, de így is nagyon tetszett, amiket csináltak. Kár, hogy ezt később kivették, legalább is nem emlékszem arra, hogy ez a későbbiekben volt.

És akkor csodálkoznak, hogy egyre inkább retrós vagyok. Hát hol vannak azok a TV műsorok, melyek ezeket az erényeket felmutatják? Ennek kapcsán még egy gondolat erejéig visszatérve a szilveszteri bulira, amikor a Wii Party U-n, játszottuk a "mégis minek gondolsz engem?" játékot, tehát amikor egy adott játékosról tettek fel kérdést, és arra válaszolt ő, meg tippeltek a többiek, hogy szerintük hova sorolja magát? Pont nálam volt az a kérdés, hogy mennyire követem a divatot? nem idézem pontosan, de az egyik véglet volt a "Divat? Az meg mi?" a másik pedig, hogy "vakon követem a trendeket". És én igencsak az első felé húztam el a csúszkát, bár annyira azért nem, de a lényeg az, hogy miután a mai korból nem nagyon lehet értékeket felmutatni, ezért hajlok egyre inkább a régi műsorok, zenék felé. Ezért is vagyok hálás a közmédiának, hogy behozták az M3-at, mert visszahozták azokat a műsorokat, melyeket még érdemes volt nézni. És az is biztos, hogy a Játék határok nélkül átlagon felüli nézettséget produkál.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása