Macskarisztokraták díszdobozban

2016. december 14. 23:25 - supermario4ever

008Az animekarácsonyon a Disney-s zenekvíz hatására leginkább a Macskarisztrokraták jutott az eszembe, hogy régen mennyire szerettem, és ha legalább ötvenszer nem láttam, akkor egyszer sem. Úgy döntöttem, hogy megveszem a díszdobozos kiadást, ha már a Tesco nagy Disney-vásárt tart. Igazából korábban láttam a Media Markt-ban sok Disney-klasszikust "egyen"-díszkiadásban, és akkor annyira lázba hozott, hogy úgy döntöttem, hogy megveszem mindet. Mármint természetesen mindegyikből egyet-egyet. De aztán elgondolkodtam magamban, hogy biztos, hogy akarom ezt? Sok Disney DVD-m van már, kell, hogy még egyszer megvegyem mindegyiket? Oda jutottam magamban, hogy nem. Főleg, hogy megfogadtam magamban, hogy DVD-k esetében mindegyikből az eredeti, első kiadást veszem meg. Ezalól egyedül a Macskarisztokraták a kivétel, mert ezt szeretem a legjobban. Egyébként sem vagyok annyira oda a Pro Videós Disney kiadványokért, mert fekete tokban vannak, szinte semmi extra, csak a maga egyszerűségében van jelen. Az InterCom volt az igazi.

Amúgy ezzel a kiadással korábban találkoztam már Angliában, ott még 2014-ben megjelent így újra az összes (ott tényleg az összes, a nálunk kevésbé ismertek is) Disney klasszikus, de nemcsak DVD-n, hanem Blu-ray-en. Emellett még az is tetszett, hogy sorszámozva voltak, aszerint, hogy hányadik a klasszikusok sorában. Például a Macskarisztokraták a 20. volt, akkor ez volt a "Disney Classics 20". Ha így jön át Magyarországra, akkor sokkal nagyobb eséllyel vettem volna meg a többit is. Sőt! Ha Blu-ray-en is megjelent volna, arra biztosan igent mondtam volna, hiszen ilyen díszdobozos kiadás nagyszerű lehetőség arra, hogy igényes borítóval megszerezzük a kedvenceinkből az összeset. A sorszámozás meg azért jó dolog, mert jobban megadja a "gyűjtemény-feelinget", azáltal, hogy növekvő számsorrendben egymás mellé lehet tenni, és azáltal, hogy egységesben kiadásban van meg, jobban érezteti a gyűjtemény-mivoltát a DVD-knek vagy a Blu-rayeknek. De aki figyeli a Disney kiadványokat, annak feltűnhetett, hogy nagyon híján vannak a Blu-rayeknek. Még régebben olvastam, hogy a Pro Videónak nem sikerült megegyezni a Disney kiadványok valami szerzői birtokosaival, nem emlékszem rá, hogy kikkel, de a lényeg az, hogy megszüntetik a Disney Blu-Rayek forgalmazását. Valószínűleg az eladások tekintetében voltak problémák, de arra is gondoltam, hogy a jogdíjak lehetnek elképesztő magasak, hiszen most ugyan olcsón hozzá lehet jutni Disney DVD-khez, de amióta Disney kiadványok voltak, mindig izgalmatlanul drágák voltak. A Macskarisztokratákra konkrétan emlészem, 1.800 forint volt videokazettán, ami 1994-1995 körül nagyon drágának számított. Ehhez képest manapság meg mi az a 900-1.000 forint a DVD-re?

009A Macskarisztokratákból összesen hatféle kiadványról tudok, ezek közül néhány azért már megvan:

  • Első kiadású videokazetta 1994-1995 körülről
  • Második kiadású videokazetta, amikor jöttek a DVD-k, újra kiadtak valamennyi Disney klasszikust videokazettán is.
  • Harmadik kiadás lenne akkor az első DVD változat, amit az előzőnél említettem.
  • Negyedik kiadás az úgynevezett aranygyűjtemény, amibe 20 Disney klasszikus tartozik. Ennek egyike a Macskarisztokraták
  • Ötödik kiadás az a DVD, amit most vettem meg.
  • Hatodik kiadás a Blu-ray.

Ezek közül az utolsónak van előjoga nálam, az élvez prioritást.

 

Szólj hozzá!

Az utolsó Official Nintendo Magazine

2014. október 17. 22:57 - supermario4ever

Hát döbbenten vettem tudomásul, hogy vége az Official Nintendo Magazine-nak. Meg is fogadtam magamban, hogy ha nem is végleg, de amíg itt leszek Angliában, addig megveszek minden számot. Nem tartott sokáig. Mondjuk vicces, mert az újságosnál nem esett le, hogy az utolsó számot fogom megvenni, szokásomhoz híven kerestem a videojátékos újságok között, megvettem, aztán már csak utólag láttam oldalt, hogy "Xmas" szám, és nem december. Egy évben ugyanis 13 szám jelent meg, mivel négyhetente jöttek ki az új számok, így a havi számozásban mindig előbb jártak. Ennek eredményeként a decemberi szám után mindig megjelent egy karácsonyi is. A novemberi szám még szeptemberben jelent meg. De a lényeg az, hogy hiába volt a címoldal aljára írva, hogy "last issue ever", nem tűnt fel. Majd amikor otthon elkezdtem olvasni, akkor sem értettem, miért írnak olyan játékokról tesztet, ami még meg sem jelent (future reviews). A Top 100-as listát meg betudtam az új SSB páros megjelenésének. Majd aztán felmentem valamiért az újság weboldalára, már nem emlékszem, hogy miért, ott láttam először, hogy vége. Nagyon meglepődtem, majd jobban szemügyre vettem az újságot, összeállt a kép, és akkor láttam meg, mi van az aljára írva. Nekem így sokszor lassan esnek le a dolgok, többször mondta nővérem, olyan vagyok, mint a Jóbarátokból Joey. Vagy lassan esik le a tantusz, vagy teljesen félreérti a dolgokat.

Az újság tekintetében nem is azért "nem örülök" neki, mert már nem lesz Nintendós újság, hanem mert ez azt jelzi, hogy már Angliában is haldoklik a nyomtatott sajtó. Bár itt még rengeteg témában lehet különféle magazinokat kapni, de nagyon úgy tűnik, hogy ezek száma az elkövetkezendő 5 évben drasztikusan csökkenni fog. 2012 táján megszűnt az NGamer magazin (később Nintendo Gamer), most ez következik. Amúgy már lehetett sejteni, hogy nem olyan már a magazin helyzete, mint régebben, ugyanis pár éve még mindenféle apró menőségeket csomagoltak az újságok mellé, és nagyobb kartonban adták őket, de ez idővel megváltozott, már csak maga az újság jelent meg, és legtöbbször posztert, vagy Pokémon TCG-t csomagoltak mellé. És úgy tűnik, hogy most már semmi sem lesz. A Top 100-as listára visszatérve, gondolom abból, hogy mely artworkök vannak nagyban és melyekből adnak posztert, nem nehéz kitalálni, hogy mely két játék van az első két helyen. Szép, nagyon szép. Zelda OoT a második, a Mario Galaxy pedig az első. Mondjuk én speciel fordítva raktam volna ki, mert az első Super Mario Galaxy-t annyira nem bírom, a második sokkal jobb volt. Meg persze néhány játékot máshova tettem volna, de hát ez így is van rendjén, hiszen nincs az a lista, mely a világ összes emberének megfelelne.

Aztán elkezdtem átértékelni magamban az újságot ilyen 576 KByte, 576 Konzol jelentősségűre, melyeknek nagyon szeretem a régi számait olvasni, és úgy döntöttem, hogy szétnézek az eBay-en, hogy mennyire lehet kapni az Official Nintendo Magazine régi számait. Lehet, szép számmal, és nem is drága (legalábbis ahhoz képest, amire számítottam), ilyen 2-4 fontért postával elvihető egy-egy régi szám. Majd szépen lassan elkezdem bepótolni őket. Innen tudtam meg egyébként, hogy nagyjából 1992. októberében jelenhetett meg az első szám, mert novemberit, decemberit, valaki második és harmadik számként hirdette meg. Tényleg létezett már a Nintendo hőskorától az újság. Amúgy az eredeti számozás 2006-ig ment, onnastól valamiért újra kezdték. Én eredetileg a Wii megjelenésére datáltam az új számozást, csak most láttam, hogy már 2006 nyári számok is már az új elején vannak. Gondolom, valami kiadó- vagy stábváltás lehetett az oka. Az új számozásban amúgy ez a 114. szám, tehát eddig ment az újság. A régi valami 160-ig ment, tehát összesen körülbelül 275 szám lehet. Otthon is van egy jó néhány régi szám, ezek szinte kivétel nélkül a nővérem jóvoltából lettek meg. Az első szám, ami megvan, az valami 2000. novemberi, most így hirtelen nem ugrik be, Csak az, hogy Zelda: Majora's Mask van a címlapon. Na majd látjuk, hogy lesz, mivel nagyon szeretek újságot lapozgatni, olvasgatni, képekben elmerülni, szagolgatni (a friss nyomdaillat...), ezért én ebben is maradok régimódi, és ha tudok, igyekszek minél több régi számot beszerezni, és ez a gondolat most lelkesít.

Meg most minden boldogságom tárgya az új Okui Masami CD, amit szintén az Amazontól rendeltem ugyanattól az eladótól, akitől a Mitsu kislemezt is. Csak félig vagyok boldog, és félig üresnek látom a poharat, ugyanis vele együtt Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari kislemezt is megrendeltem, de azt nem postázta. Volt mellette egy papír, hogy nem képes egyszerre kettőt postázni. Meg tudom bocsájtani, és még attól is el tudok tekinteni, hogy nem értem, hogy miért nem képes egyszerre postázni, nem ismerem, hogy mennek az eladónál a dolgok. De mivel ez a két kislemez párban együtt az igazi, ezért rendeltem meg őket együtt, és ezért vártam őket egyszerre. Úgy voltam vele, hogy addig nem bontom fel ezt, amíg nem jön meg a másik, de csak nem bírtam ki. Nagyon szeretem, csodálatosan szép karácsonyi lassú zene. Amúgy ez az a dal, amire mondta nekem Tukeinon, hogy ha megtanulnám, indulhatnék vele karaoke versenyre. Még megtörténhet. Különben több éve tervezem, hogy a Melted Snow és az Ohmi Tomoe kislemezeket karácsonyra megveszem. Minden évben elterveztem, aztán jött az október, november, december, a lehetőség meg elszállt. De most van. Vele együtt boldogság is van. Van egy érdekes hangulata az evolution kiadású Okui Masami albumoknak, kislemezeknek, erre ez a gyűjteménykép világított rá. Ezek mind az énekesnő saját kiadója gondozásában megjelent albumok és kislemezek, és olyan érzésem volt, mintha ezeket a kiadványokat nemcsak az köti össze, hogy azonos az előadójuk, hanem ... nehéz értelmesen úgy szavakkal elmagyarázni, hogy ne tűnjön hülyeségnek. Az a lényeg, hogy minden egyes Okui Masami kiadás egy hatalmas kincs, és folyamatosan, amint lehetőségem lesz, beszerzem az albumait és kislemezeit, hogy a gyűjtemény teljes legyen.

Valaki keresett a blogban eladó Marie figurát a Macskarisztokratákból felnőtteknek. Aki egészségesen gyereklelkű, annak tárháza végtelen, de én szívesebben vennék Berliozzal kapcsolatosan valami figurát, jelezve, hogy nekem ő a kedvencem. Csak ez a fajta gyűjtögetés inkább a lányok privilégiuma, nekik meg erre csak egy kislány macska felel meg, úgyhogy én kiestem ebből a szórásból.

1 komment

2013. tavaszi MondoCon - Vasárnap

2013. április 07. 22:43 - supermario4ever

Szokás szerint kevésbé eseménydús nap, de legalább annyira jó hangulatban telik, mint a szombati.

Először a MAT pultnál voltam. Örülök, hogy ismét lesz MAT-os con. 2013. július 6-át mindenki jelölje be, 10 éves a Magyar Anime Társaság, és ennek örömére ismét a Petőfi (miért írok Pétert? -_-) Csarnokban ünnepelünk. Most azért lesz menő mert új igazgatóság, teljesen feújították az épületet. Én azt remélem, hogy lesz saját terme a karaokénak. A sátor hangulatosabb, de akusztikailag nulla. Egyébként ötletesen reklámozza a MAT a cont szokásukhoz híven, egyedül a Hungaromeme-es MATricával nem vagyok kibékülve. Kivételesen vicceset találtak ki, jól sikerült, de a meme-kért csak a fiatalabb korosztály rajong, és ezzel részint (szerintem persze) kizárják az idősebbeket.

Jó volt a hangulat, de nekem igazából így sem nagyon tetszett, hogy a zenekvíz az első program, szerintem elkélne a hagyományos karaoke amolyan bemelegítésként. Most csoportban zenekvízeztünk Kedvesjudittal, és Lam’O-val, hárman összehoztunk valamit. A hangulat jó volt, Tukeinon hozta a szokásos "segítőkész" formáját. El is képzeltem, ahogy kiparodizálna minket, mondjuk az Irigy Hónaljmirigy, és Tuki személyében mindig mondaná például, hogy "ezt az animét tegnapelőtt kezdtem el nézni", vagy "ezt a nagynéném ajánlotta a múlt héten, és bejött." vagy esetleg "ebből annak idején egy nap alatt 68 részt megnéztem, annyira bejött". A többségénél csak tippeltem, Lam’O volt az, aki sokat tudott. Nekem az Another ment, a K, amik most így eszembe jutnak. Jó volt angelát hallgatni. Ja, meg a Kyoukai Senjou no Horizon II opening. Chihara Minori: ZONE//ALONE. Leea mondta is, hogy csinál belőle LQ-s kfn-t. Okvetlen kíváncsi leszek rá. Az előadós résznél most is sokat tudtam magamtól. Ha nem is ismerem annyira az előadót, de az énekstílusából, és hangneméből ki tudtam találni, hogy kit hallgatunk épp. Mizuki Nana hangja jellegzetes, a nyolcadik volt a legdurvább. Nagyon kedves Tukitól, hogy mindenkire gondol egy-egy dal erejéig, rám ekkor esett a választása. Mi is volt a választások között? Chihara Minori, Suara, Okui Masami, Ogata Megumi, és angela. Ezzel bebiztosítottam magamat, hogy ezt tudni fogom, mert egy van, amit nem ismerek (Ogata Megumi, illetve egy dalt ismerek tőle, a Momen no Handkerchief, de ezt is csak Ohmi Tomoe által). Felcsendül a zene, nem ismerem fel az előadót, akkor csak Ogata Megumi lehet... de várjunk! Ancient memories... ÉDES ISTENEM!!! De rég hallottam ezt a Suara számot! Hát akkor látni kellett volna engem, milyen arcot vágtam, Tuki nagyon röhögött rajtam. Hogy tudta kiválasztani ezt a dalt? XD Ez egyébként a PS3-ra megjelent ToHeart2 játék ending dala, a Taiyou to Tsuki album 14, vagyis záródala. Hát érdekes volt. Azt hiszem, hogy a végére 51 pontot gyűjtöttünk össze, ahogy kilestem, ezzel nem lettünk helyezettek. Még mindig a 2010. őszi zenekvízben teljesítettük az akkori hármassal a legjobban, akkor 54 pontot értünk el, és harmadikok lettünk.

A vásáron szétnéztem Leeával, és találtam egy Zelda manga dobozt, benne a melléjáró poszterrel 800 forintért. Én azt megveszem magamnak. Úgysem lesz soha lehetőségem megvenni dobozostul együtt az összes mangát (nincs is értelme, hiszen megvan a Link to the Past és az Ocarina of Time 1. kötet), így megvettem ezt, bár tudom, hogy ezzel az Animeland is jól jár, hiszen külön olcsóbban tudja eladni, és a dobozt is biztosan el tudja valakinek olcsóbban adni (jelen esetben nekem). Én is jól járok, mert így nekem is megvan, és ha meglesz a többi rész is, beleteszem őket. És mást nem is vettem. Terveztem levásárolni a kuponkedvezményt, de így nem. :|

A hagyományos karaokén mindenki nagyot alakított, amúgy ma kevesebben voltunk. Nem volt például Night, Neela, Megumi és Lucy. De jött ma is Leea, Narumi, Kedvesjudit, és persze a szervezőség is jelen volt. Amúgy vicces volt, ahogy jöttem conra, ha már megemlítettem az egyéneket. Megyek át Kőbánya-felső aluljárónál, és ott a messzeségben látom valakit, azt hittem, hogy Leea. Utánakiabálok, nem néz hátra. A harmadik után néz oldalra, és akkor látom, hogy hopp, téves hívás, ez egy srác. A sötét kabát, és a világos baseball sapka megtévesztett. ^^' Leeának hosszú a haja, csak a messzeségben nem látszik a sapkája mögött, és ő is Kőbánya-felsőnél száll le. De mi páran jót buliztunk. Én háromszor énekeltem:

  • Slayers: feel well
  • Fantasia: Dare Yori mo Zutto...
  • Macskarisztokraták: Thomas O'Pamacska dala

Az elsőt tegnap este próbálgattam az utcán, amikor hazamentem. Egyedül voltam, miért is ne énekelhetnék szabadon? Mellesleg a Disney Bűbája után egyébként is ki akartam próbálni, hogy én is tudok-e olyan hatást kiváltani az énekléssel az emberek között. :D Szóval az volt a gyakorlás lényege, hogy ennek a verséi sem annyira mélyek, így próbálgattam, azt gondoltam, hogy jól megy, és igen. ^_^ Ilyennel kéne versenyezni. A Dare Yori mo Zutto... eleje kicsit mély volt, de ezt egyszer mindenképp el akartam énekelni, mert hát ki debütálna ilyen menő dallal, ha nem Okui Masami? A Macskarisztokraták meg egy grátisz, szintén siker, a részemről is. Milyen érdekes, hogy a dal végén hallható "bizony" szótól féltem, hogy csak nehogy buzisan mondjam ki, ehhez képest azt mondtam jól, és a közepén hallható "igen" (amikor ránéz Thomas Hercegnőre), volt az, ami kicsit érdekesre sikeredett. De élveztem, hiszen miért is ne szerethetnék énekelni? Egyébként a Swort Art Online: crossing field (LiSA) dala nagy divat lett manapság. Mondjuk, tetszetős, le is szedtem a kislemezt korábban, de odáig nem jutottam el, hogy meg is hallgassam. Végig jól éreztük magunkat.

A Gamer zenekvíz is jó volt. Abban nem tudom, hány pont sikeredett össze, de egy jópárat tudtam tippből is. A Commodore 64-eket volt érdekes hallgatni, egy pillanatra elképzeltem, hogy abban az időben játszom, de azt már végképp nem tudom visszaidézni, hiszen akkor születtem. A Disney-t viszont végig tudtam. Sokat ki lehetett találni, hiszen a többséget az eredeti klasszikusban (vagy sorozatban) is lehetett hallani. A Kingdom Hearts-ot, és az Epic Mickey-t nem tudtam, ezt a kettőt hangulatából találtam ki. A platformerben volt egy Super Mario Galaxy 2 is, melynek szintén örültem.

És akkor ezzel nagyjából ennyi is nekem. 16 órakor volt Jpop videó, melyből természetesen ki akartam maradni a sikítások miatt. A másik meg az, hogy 2 órás volt, és ha maradok még akkor is karaokén, akkor nem biztos, hogy elérem az utolsó vonatot, ami 19.10-kor indult. Úgy tűnik, hogy igaz, hogy Tukeinon most volt utoljára karaoke főszervező, hiszen élete máshova tereli. Élőben már nem maradt lehetőségem, de ezzel a dallal elbúcsúznék tőle, ha nem találkoznánk többet:

http://www.youtube.com/watch?v=MWQ2WdN4S7k

Ez az utolsó dal Megumi: Fuwari albumáról, nekem tipikusan ilyen búcsúdal. Kicsit szomorkás, kicsit visszatekintős, de elengedős. Ha tényleg utoljára találkoztunk élőben, akkor sok sikert! ^_^ Csináltam még néhány képet, majd holnap közzéteszem.

1 komment

Bűbájos önirónia eredménye

2013. február 14. 16:05 - supermario4ever

Mindig lehet nekem ajánlani filmeket, zenéket. Az, hogy nem nézem meg azonnal, az nem azt jelenti, hogy nem érdekel, csak nem szántam rá magam. Ugyanígy voltam a Disney stúdió egyik filmjével, a Bűbájjal.

És annál jobbat szórakoztam rajta, ez a film tömény önirónia. Mi történik akkor, ha a Disney világából valaki a valódi világba csöppen? Valószínűleg sok meglepetés fogja érni, hiszen, ha az emberek felnőnek, túl sok szabálynak kell megfelelni, melyet gyermekkorban csak azért néztek el nekünk, mert ránk mondták, hogy hagyd hát, gyerek! Aztán jön a "problémás" (azért idézőjelben, mert rajtunk áll, hogy mit kezdünk a kihívásokkal) felnőttkor, amikor mindenki rohan, senkinek nincs ideje a másikra, frusztrált és kiégett. Ez nemcsak a nagyon kemény meló, és sok lemondás miatt van, hanem mert sokan illúziónak hiszik a saját gyerekkoruk szépségét. A film játékosan erre mutat rá, hogy amit gyerekkorunkban megéltünk, és amiről akkor álmodtunk, az valóság is lehet. Tetszett nekem az animáció és a film közötti váltás, és jól megválasztották a szereplőket, hasonlítanak az animált másukra. Gizelle, akit a gonosz mostoha dobott a kútba, New Yorkban találja magát, és döbbenten látja, hogy mennyire más itt minden, mint az ő világában. Itt nem létezik a "Boldogan éltek, míg meg nem haltak" végű történet, itt másképp zajlik az élet. A történetet inkább nem mesélném el, aki nem ment moziban az úr 2007. évének december havának mikulás napján, vagy utána néhány hétig, hogy megnézze ezt, az sürgősen pótolja be. Rég nevettem ennyit egy filmen, kedvenc jelenetem az volt, amikor a herceg a busz tetején állt, kardjával beleszúr a buszba, és majdnem eltalál egy öregasszonyt. Hát én azon besírtam. Igaz, hogy elsősorban a Hófehérke és a Hét Törpe (énekkel hívja az állatokat a hercegnő) és Hamupipőke (bál, üvegcipő) klasszikusokból vannak paródiák, de az egész film egy tömény vígjáték, kevés az a film, mely ennyire szórakoztat.
Egyébként komolyan is lehet beszélni a történetről, mert a való életet is kiparodizálja. Azáltal, hogy a párok döntő többsége kiábrándul egymásból, és elválnak csak azért, mert már nem olyan szép az élet, mint a mézes hetekben. Megfutamodnak a problémáktól, ahelyett, hogy megoldanák azt. Tetszett az, hogy Gizelle öntudatlanul is kibékített egy házaspárt úgy, hogy a férj füle hallatára mondta, hogy milyen szép a felesége. Sok esetben a megszokás miatt akarnak válni, nem látják egymásban a szépet, de ha rávilágítanak, rájönnek arra, hogy mennyire boldogok voltak együtt. Ez egy jó házasságterápia lehetne, de csak akkor, ha az elején igaz szerelem volt közöttük.

Egy Disney klasszikus van, amit nem néztem még soha, néhány hete elővettem, azóta kétszer is megnéztem: Susi és Tekergő. Ilyenkor érzem, hogy azért jónéhány remekmű kimaradt az életemből. Rendkívül aranyos, főleg az eleje, amikor a kis Susi mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdijaival aludjon. Jól van, egy éjszakára megengedik. Nyilván egy éjszaka alatt nőtt fel. :D A vége volt még nagyon aranyos, amikor Susi és Tekergő végül egy pár lesznek, és már négy kölykük is van. Én azt gondolom, hogy ha egy olyan ember szívét is megérintik ezek a jelenetek, akik nem kifejezetten családcentrikusak, akkor ott valami nagyon nagy dolgot csináltak. Nagyon szép lett a befejezés.

Nemrég találtam a zsibvásáron egy Macskarisztokraták képeslapot. Nem olyan nagy dolog, 100 forint volt, nem is írtam volna róla, de jobban megszemlélve, mégis szót érdemel, ugyanis választ kaptam egy kérdésre, ami fogalkoztatott. Ugyanis a képen jól látható, hogy korabeli képeslapról van szó, és a hátulján magyarul van írva, hogy "arisztokraták", a macska valamiért kimaradt. ^^' De a jobb alsó sarokban levő Walt Disney Productions felirat is szerintem utalás arra, hogy ez ment annak idején a mozikban nálunk, ami ugye azért nagy szó, mert az előző rendszerben nem sok nyugati produkció jöhetett át. Úgy tűnik, hogy a Disney klasszikusok átjöhettek a vasfüggönyön.

Szólj hozzá!

Nintenaristocats

2013. február 06. 11:01 - supermario4ever

Amikor már minden lehetőséget kiaknáztunk a Nintendogs + Cats játékban, és már csak megszokásból nézünk rá kedvenceinkre, adjunk új értelmet a játéknak! Amikor néhány hónapja néztem a Macskarisztokratákat, akkor jöttem rá, hogy akár nekem is lehetnek ilyen macskáim a Nintendo játékának jóvoltából. Ekkor még azt gondoltam, hogy veszek egy másik Nintendogs + Cats játékot. Még lett is volna pénzem használtan olcsóbbat venni, de aztán, ahogy jobban átgondoltam az egészet, arra jutottam, hogy felesleges ezért még egy verziót venni. Aztán most vasárnap megnéztem a rajzfilmet, akkor jöttem rá, hogy ha eladományozom a meglévő narancssárga cirmos macskámat, és két kutyámat, akkor nem kell másik verziót venni. Így cselekedtem. A hotelbe lehet adományozni a már "megunt" állatainkat, előbb figyelmeztetnek, hogy soha többet nem láthatjuk őket, majd biztosítanak minket arról, hogy jó kezekbe kerülnek az állatok. A macska mellett a Shiba Inu-t, és a Máltai kutyát adományoztam el, így jöhetett három új macska:

[caption id="attachment_6538" align="aligncenter" width="400"]Berlioz Berlioz[/caption]

[caption id="attachment_6539" align="aligncenter" width="400"]Toulouse Toulouse[/caption]

[caption id="attachment_6540" align="aligncenter" width="400"]Marie Marie[/caption]

Most ők hárman vannak nálam. Igyekeztem nagyjából megfelelő színű macskát választani, és a nemre is odafigyeltem. Berlioz-t volt a legkönnyebb "megtalálni", elég sok sötét színű macska közül lehet választani. Ahogy megnéztem őt a videokazetta bortítóján, nem feltétlen koromfekete (olyan is volt, azok nagyon szépek voltak, mondhatom), inkább ilyen sötétszürke. Toulouse esetében már nehezebb volt naracssárga szőrzetű kandúr macskát találni, de fehér nőstényt már nagyon nehéz volt találni. Döntő többségük különböző színűek világos árnyalatai voltak, végül sikerült ilyen fehéret találni. Aztán igyekeztem olyan masnit, szalagot adni nekik, amilyen a rajzfilmben van, de nem sikerült. Berlioz-nak, ugye piros szalag van a nyakán, olyan a játékban nincs, ezért kapott egy csengős nyakörvet, talán ez reprezentálja a legjobban a szalagot a kínálatból. Toulouse-nak kék nyakkendője van, az a baj, hogy normális nyakkendő nincs a játékban. Vagy ilyen nagy, amit végül ráadtam, de abból csak piros, vagy olyan kicsi, ami végül Marie-hez került, de két kicsi a homlokon eléggé lányos. És Marie-nak van egy nagyobb rózsaszín nyakkendő a nyakán, valamint egy kis rózsaszín masni a homlokán. A homlokára kapott két kicsit. Csak piros van, rózsaszín nincs.

Már most teljesen új értelmet nyert a játék, remélhetőleg sokáig fogom így használni a programot.

Szólj hozzá!

Macskarisztokraták 2

2013. január 18. 09:45 - supermario4ever

Sajnos nem lesz hivatalosan, bár olvastam arról, hogy volt szó, hogy lesz folytatása 2006 táján, de végül törölték. Nemrég nyílt Békéscsabán egy képregényes antikvárium, elég sok minden kapható ott, szinte még én is meglepődtem, csak hát sajnos a régi nagy ritkaságok nem olcsók. Az eladó megmutatott egy régi vastag könyvet, amiben több, mint 50 '50-es évek beli képregény van egyben, és azt adja 28.000 forintért. Na most ismerve szerény városom vásárlóerejét, és ahogy én sejtem, hogy mekkora érdeklődés van a képregények iránt, az sajnos ott marad, pedig biztos gyűjtőknek nagy kincs lenne. De ne legyen igazam. Rengeteg sok Garfield, Disney-s képregény van, sok könyvet, még matricás albumot is láttam. A Donald kacsa érdekel, és szerintem 400 forintért nem sok, de amikor megláttam a Tini Nindzsa Teknőcök matricás albumot... 1. osztályos sem voltam, amikor olyanom volt. XD Nagyon meglepődtem, amikor láttam, szinte teljesen elfelejtettem, hogy volt olyan is.

Valamint találtam még Disney Vidám Mesék könyvet. Nekem ilyenem volt, csak elveszett. Ebben van három rövidebb Disney klasszikus történet kicsit másképp: Macskarisztokraták (Az úri macskák kalandjai), Hamupipőke, és Susi és Tekergő (A Kis Tekergő). A Kis Tekergő amolyan folytatása a klasszikusnak. A Macskarisztokraták történetet átlapozgattam, van annyira érdekes, hogy akár az első film folytatása lehetne, bár itt-ott van 1-2 furcsaság.

Minden rendben van, Madame Adelaide Bonfamille nagyon szereti a macskáit, Hercegnő pedig tanítgatja a kiscicáit, hogy méltó úri macskák legyenek, ha felnőnek. Az utcáról betéved Thomas O'Pamacska, akit befogadnak (na ez milyen már?). Ő viszont kóbormacska, és sok rosszra tanítja a kicsiket: Marie hogy fújtasson, Toulouse a karmait erősítette, míg Berlioz azt gyakorolta, hogyan közelíten meg észrevétlenül valamit. Amikor Hercegnő észreveszi, leszidja Thomas-t, aki megígéri, hogy megjavul. Este vendége érkezik a Madame-nak, aki hozza a kutyáját is. Thomas morog a kutyára, és viszont, így nagy galibát okoznak. A vendég dühösen viszi el a kutyáját, míg Madame leszidja Thomas-t (Megnézném, ahogy egy macskaimádó idős hölgy leszid egy macskát), aki szomorúan hagyja el a házat. Ám a kiscicák Thomas után erednek, nem akarják, hogy elmenjen. Amikor a kandúr észreveszi őket, rájuk parancsol, hogy azonnal menjenek vissza, ám ők nem fogadnak szót, és hátulról követik. Thomas a zenész kóbormacska barátaihoz megy, a kismacskák ekkor jönnek elő. Ekkor Thomas már nem küldi őket haza, és együtt zenélnek, táncolnak. Nagyon jól érzik magukat, ám a rögtönzött koncertet elmossa a vihar. Thomas gyosan elbújik a kiscicákkal, ám az esőben Marie megcsúszik, és viszi az áradás. (hmm, volt egy hasonló jelenet a klasszikusban) Thomas gyorsan megmenti őt, és hazaviszi a cicákat. A ház előtt teszi le őket, ő gyorsan elmegy. Hercegnő és a Madame nagyon megörülnek a cicáknak, de hol van Thomas? Amíg a kiscicákat megitatják, addig Thomas után erednek. Előkerül, visszahívják, hogy lakjon velük. Visszatér, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Egy kis kiegészítés, és simán lehetne belőle egy 60 perces folytatás, szerintem még egész jó film lenne. Egyébként van még egy másik Vidám mesék könyv, és abban van Róka és a Kutya történet, akkor csak eljutott hozzánk valahogy. A benne levő másik két történt főszereplőjét egyáltalán nem ismerem, soha nem is hallottam róla. Igazából megvenném a könyvet, de sokallom az 1.200 forintos árát.

Szólj hozzá!

Top 10 Walt Disney #2

2012. december 15. 21:07 - supermario4ever

Macskarisztokraták

aristocats-wallpaper-1-713556Ez az a Disney klasszikus, melyre legendaként fogok emlékezni, mint gyerekkorom legmeghatározóbb rajzfilmes élményére. Persze ehhez a "ranghoz" nagyban hozzájárult a macskák iránti végtelen rajongásom, de ez nem lenne elég, ha nem spékelték volna meg egy nagyszerű történettel, szerethető macskákkal, és emlékezetes dalokkal.

The AristocatsPárizs, 1910. Madame Adelaide Bonfamille egykoron híres operaénekesnő volt (ez így nem derül ki, csak van egy erős utalás rá, amikor az ügyvéd barátjával a Carmen-ről beszélnek), most egyedül él abban a hatalmas villában. Nincsenek élő rokonai, így minden szeretete Hercegnőé (Duchess), és három kismacskájáé, Berlioz-é Touluose-é, és Marie-é. Éppen hazatartanak, Edgar, a komornyik vezeti a lovat. A madame szerencsére azon idős hölgyek közé tartozik, akik megőrizték víg kedélyüket. Egy barátját várja Georges VénKujon-t.

Épp készülődik a madame, amikor Georges megérkezik. Valószínűleg már a 100. élvetévén is túl van, mondja is, hogy nem olyan fürge már, mint 80 évesen. De szerencsére vidám természete megmaradt, és ma is aktívan dolgozik ügyvédként. A madame ezért hívta ide, hiszen valószínűleg már nem fog sokáig élni, és szeretne örökösökről gondoskodni. Erre a szomszéd szobában ténykedő Edgar is felfigyel. Az ügyvéd azt hiszi, hogy Adelaide mindent a komornyikra akar hagyni, de gyorsan helyesbít, hogy először a macskák örökölnek. Edgar-t ezt nagyon rosszul érinti, persze vág az esze, és tudja, hogy ha nincsenek a macskák, azonnal ő örököl mindent, így egy ügyes tervvel eltünteti a macskákat.

144875_1Persze nem azonnal. Este a kiscicák az egyik szobában játszanak. Berlioz és Marie harcolnak, amikor a kis kandúr szabályosságra inti Marie-t. Toulouse meg is jegyzi: "A nők sosem harcolnak szabályosan". A játéknak egy Marie fejére esett gyertya vet véget, amikor megjelenik az anyjuk, inkább a képességeiket csiszolják. Touluose nekiáll festeni, miközben Berlioz zongorázik, Marie énekel. Eközben Edgar a konyhában készíti a macskáknak a vacsorát: A krémek krémje á la Edgar. Ám most módosítja, ugyanis egy nagy adag altatót is tesz a vacsorába. És már tálalja is a macskáknak. Úgy tűnik, nagyon finomra sikeredett, még a macskák barátja, Roquefort, az egér is felfigyel, és odakéreti magát. A macskák idővel elálmosodnak, de még az egér is elalszik.

144882_1Éjszaka Edgar akcióba lép. Beteszi a macskaágyat a motorja mellé, és elindul egy messzi tájra. Ám ekkor nem is sejti, hogy rossz irányba indul el, ugyanis két kóbor vadászkutya felé tart, kiknek hobbija, hogy megugassák az emberek járműveit. Felfigyelnek Edgar motorjának hangjára, azonnal akcióba is lendülnek. Érdekes harc alakul ki kettejük között, melynek végén a macskaágy kiesik Edgar motorjából.

144874_1Még éjszaka felébred Hercegnő a nagy villámlásra, kétségbeesetten tudatosodik benne, hogy nem otthon van, de szerencsére megvan mind a három gyereke. Visszaalszanak, reggel Hercegnő egy énekre ébred fel. Felfigyel a hang forrására, igencsak szimpatikus számára az éneklő kóbormacska, Thomas O'Pamacska. A kandúr azonnal beleszeret Hercegnőbe, aki a dal végén megdicséri. Majd amikor komolyra fordul a szó, és Hercegnő elmeséli, hogy mi a baj, hogy Thomas még ekkor is csak arról áradozik, hogy nekik édes kettesben kéne varázsszőnyegen repülniük Párizsba repülniük. Idillikus álma kártyavárként omlik össze, amikor megjelennek a kismacskák: Hárman? Négyen? ÖTEN? O_O Koós János volt Thomas magyar hangja, az egyik legnagyobb alakítása az volt, amikor mézes-mázasan mondja a macskákra nézve, hogy "milyen helyesek". De problémáján gyorsan felülkerekedik, és minden erejével azon van, hogy segítsen rajtuk. A tejszállító kocsit kényszeríti nem is annyira barátságos módszerekkel, hogy vegye fel őket útitársként. Megáll a sofőr, majd megint fel kell húznia a kocsit (miután felhúzta saját magát), hogy el tudjon indulni. Eközben Thomasék beszállnak. Az, hogy a kocsi tejet szállít, nagyon jól jön, ugyanis a cicák megéheznek. Thomas egy kedves játékkal a macskák elé tálalja a reggelit, á la carte. A macskák nagyon örülnek, de az idill nem tart sokáig, ugyanis a sofőr észreveszi őket. Iszonyú haragra gerjed, elüldözi a macskákat. Így sajnos nem jutottak messzire, hosszú út vár még rájuk.

A madame szomorúan veszi tudomásul, hogy macskái eltűntek. Eközben Edgar büszén mutatja a lovának Frou-Frou-nak, hogy címlapra került a műve, az évszázad macskarablása. Nagy dicsekvés közepette jut eszébe, hogy a kalapját otthagyta a kutyáknál. El kell mennie érte!

cats3A macskák meg próbálnak hazajutni. Egy vasúti sínen a kiscicák vonatosat játszanak. De nem sokáig, mert szemből jön a vonat. Thomas mindenki leugrásra késztet, ám Marie túlságosan leugrott, beleesik a folyóba. Thomas azonnal utánaered, hogy megmentse a kislányt, ami sikerül is, de csakhamar kiderül, hogy nem tud úszni. Szerencséjére - vagy tán épp pechére? - arra jár két lúd: Libamélia, és Libabigél. Miután jót poénkodtak azon, hogy születésük óta lúdtalpasak, észreveszik a bajba jutott hősünket. Nem hisznek a szemüknek, amikor látják, hogy egy macska úszni tanul. Segítenek hát neki. De ettől csak még nagyobb bajba keveredik, amikor a libák nagynehezen kisegítik a partra. Thomas nagyon haragszik rájuk, Hercegnő próbálja megbékéltetni. A libák végig azt hitték, hogy Thomas Hercegnő férje, amikor tisztázza magát, hogy nem az. A két pletykás összenéz: "Valóságos botrány! Nézd ezt a csavargót! Szélhámos! Nézd azt bamba vigyort az arcán! És milyen romlott a tekintete!" Hercegnő gyorsan elsimítja az esetet, és segítséget kér tőlük, hogy hazajussanak Párizsba. Szerencséjük van, ők is arra tartanak.

Csakhamar beérnek a fővárosba, a közeli étteremben egy libát üldöznek, nagy nehezen kikergetik. Mit ad isten? Ő Valdo, a libák nagybátyja. Már megint berúgott. Vacsorát akartak készíteni belőle, valami libaétel, fehér borral megöntözve. Nem inkább átitatva? De a bortól hamar feledi bánatát, a két unokahúga hazatámogatja, közben jókat nevetnek. Ezek a franciák tudnak élni.

144880_1Éjszaka Edgar visszatér a két kutyához a kalapjáért, és a macskaágyért. Nagyon kemény csatát vív értük, de most ő kerül ki győztesen. De Párizsban a macskák már nagyon elfáradtak, meg kellene pihenniük. Thomas bár sejti, hogy nem tetszene Hercegnőéknek, de megmutatná neki azt a házat, amit a bandájával otthonának használnak. Na tessék! Épp rázendítettek! Átbulizzák az éjszakát. Ez egy nagyon érdekes jelenet, mert több rajzolási hiba van itt, néhány apró jelenetben elég rondák lettek a macskák. Meg egyszer Berlioz van a zongoránál, majd Toulouse kerül oda... Úgy tűnik, a készítők is átmulatták ezt a jelenetet. A dáridó után Hercegnő lefekteti a kiscicákat aludni, majd Hercegnő, és Thomas beszélgetnek. A kandúr nem érti, hogy Hercegnőék miért akarnak ennyire visszamenni, úgy magyarázza el, hogy a Madame-nak nincs senkije, és nagyon szereti őket. Vissza kell menniük.

600full-the-aristocats-screenshotÚgy tűnik, hogy Thomas tudomásul vette, másnap délelőtt visszatérnek a házhoz. A kiscicák boldogan rohannának be, de bezárták a macskanyílást. A nyávogásra Madame kimegy, biztos megjöttek a macskák, ám ezt Edgar is észreveszi, és ő a gyorsabb. Gyorsan zsákba teszi a macskákat, és elrejti őket. Eközben Madame csalódottan veszi tudomásul, hogy a macskák mégsem jöttek haza. Roquefort füleli a macskákat, hogy ki segíthetne nekik, azonnal Thomas után ered. Mondja, hogy Hercegnő és a kiscicák bajban vannak. Ő elkezd intézhedni, menjen, és szóljon a kóbormacskáknak. Roquefort nagyon megijed, de elmegy értük. Amikor odaér, a rémülettől meg sem tud szólalni, nagyon nehezen jut eszébe Thomas O'Pamacska neve. Hát, valóbam nem szép gyerekek, de amikor meghallják, ők sem haboznak.

144881_1Edgar eközben készülődik, hogy ördögi tervét végrehajtsa: A zsákot, melyben a macskák vannak, egy ládába teszi, és egészen Timbuktuig postázza el, de szerencsére hamar megjelenik Thomas. Kemény harcot vív a komornyikkal, de Frou-Frou segít neki. Megérkeznek a többiek is, de Edgar elviszi a csomagot, még akkor is, ha ez lesz élete utolsó cselekedete. A ládát már rázárta, ezért Roquefort próbálja kinyitni, sikerrel. Thomas gyorsan kiengedi a macskákat, és a csata végére Edgar-t zárják be a ládába, és már jön is a futár érte.

A Madame nagyon boldog, hogy a macskák visszatértek. Fényképet készít róluk, mondja is az ügyvédnek, hogy házába szeretné elhelyezni a város összes kóbormacskáját. Kezdetnek befogadta Thomas barátait, akik máris rázendítettek: Minden ember macska nem lehet!

Egyébként lett volna Macskarisztokraták 2 2007-re, de törölték. Pedig kíváncsi lettem volna, Edgar hogy érzi magát Timbuktuban, és miként működik a ház macskaotthonként.

Még én magam is meglepődtem, hogy ez ennyire hosszú lett. De hát most na. Ha ezt annak idején legalább húszszor nem láttam, akkor egyszer sem. Nagyon szeretem ezt a klasszikust, szinte minden egyes macskának külön jelleme van, és nemcsak a dalok maradtak meg bennem, hanem bizonyos szófordulatok. Ez nemcsak azért van, mert annyiszor láttam, hanem mert nagyon jó lett a magyar szinkron is, és néhány mondat megmaradt a fejemben. Az akkor még gyerekek is nagyon tehetségesek voltak, akik a kiscicák hangját adták, Berlioz (a fekete cica) örök kedvenc marad. Rengeteg sok emlék fűz hozzá, de mégis trónfosztás történt... Hogy melyik, és miért, holnap kiderül.

Szólj hozzá!

Macskarisztokraták tracklist

2012. április 19. 05:18 - supermario4ever

Még mindig nem sikerült megtalálni a Macskarisztokraták filmzenét magyarul CD-n vagy kazettán, viszont kitartó keresés után ráleltem a tracklistre:

  1. Macskarisztokraták
  2. Minden kultúrmacska tudja
  3. Thomas O'Pamacska dala
  4. Minden ember macska nem lehet
  5. Lágy melódia
  6. Macskaszerelem
  7. Az álnok komornyik
  8. A macska kilenc élete
  9. Liba-risza
  10. Az szélmalom - Az álnok komornyik
  11. Blues
  12. Macskajaj
  13. Akkordok kékben
  14. Kedves dallam
  15. Két kutya és a motorbicikli
  16. Minden ember macska nem lehet (reprise)

Totál elfelejtettem, hogy a "scales & arpeggios" magyarul minden kultúrmacska tudja címet kapta meg. Egyébként a kazettát megtaláltam tegnap este, a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár karalógusában. Itt azt írja, hogy kölcsönözhető, gondolkodtam azon, hogy bemegyek, és ha más nem, akkor legalább emlékezetből megnézzem, hogy néz ki a borító. De szívem szerint egyeztetnék arról, hogyan vehetném meg. ^^'

Szólj hozzá!

Egy lánc a múlthoz

2012. április 16. 20:15 - supermario4ever

A MondoConon megvettem a Zelda: Link to the Past mangát. Végig is olvastam, szerintem az Ocarina of Time manga jobb, annak jobb a története, és az egész valahogy kedvesebb. Viszont már korábban gondoltam arra, hogy jó lenne megint játszani a Link to the Past-tel. Elő is vettem Super Nintendóra. Valahogy az eleje nem hozott annyira lázba, az első dungeon zenéjét nagyon szeretem, de nem jár már át az a régi érzés. De játszani fogom tovább, mert a többi dungeon jó, meg a Disney játékokkal is szeretnék játszani.

Már csak azért is, mert a Dzsungel könyve SNES játék eddig nem olyan jó reklám, de amit énekelt tegnap MondoConon Tukeinon musical az nagyon tetszett. Meg is hallgattam a teljes CD-t (Dés László + Geszti Péter szerzőpáros albumát), vannak nagyon jó dalok benne. A játék meg eléggé káosz. Átláthatatlan terep, ronda grafika, és állítólag kevésbé hű a történethez. Most kiderül, mert hamarosan megnézem a rajzfilmet. Magával a pályával annyi a gond, hogy hatalmas, de nem látni, hogy merre kell menni, és Maugli minden egyes hülyeségben megsérül.

A Disney játékok, és videók mellett keresem a magyar zenéket. Nem hittem volna, hogy ennyire nehéz lehet megtalálni őket. Az Oroszlánkirály kazettára is csak nagyon véletlen találram rá a vaterán. Örültem neki, szeretném mindegyik hasonló korú Disney filmzenét megtalálni magyarul CD-n és kazettán is. Az alábbiak élveznek prioritást:

  • Macskarisztokraták
  • Aladdin
  • Pocahontas
  • Az Oroszlánkirály
  • A Notre Dame-i toronyőr

Régen megvolt nekem a Macskarisztokraták és a Pocahontas kazettán, de azok eltűntek, szeretném azokat is megszerezni ismét. Aki tud, az segíthet. ^^' Utánanéztem, és van karaoke verziója az Oroszlánkirály daloknak, úgyhogy lehet, hogy csinálok belőle kfn-eket. El is akartam kezdeni, de a magyar "Az élet az úr" dal 3:53 hosszú, míg a Circle of Life (karaoke) 3:28. És Sony Sound Forge-ban látva lényeges csúszások vannak a két dalban. De ha a vokálos Circle of Life szintén 3:28 hosszú, akkor azt fogom csinálni, hogy arra időzítem rá a magyar szöveget. Csak az kell, hogy kijöjjön szótagra, háttérképek már vannak, szebbnél szebbek. Ha összejön, holnap megcsinálom.

A Macskarisztokraták videokazetta pedig a második kiadás. Ugyanis, 2001-2002 táján, amikor nagyon felfutott nálunk a DVD, elkezdték kiadni őket lemezen. Ám, gondoltak arra is, akinek még nincs DVD lejátszója, azok megvehették VHS-en. Akkoriban csillagászati áruk volt, ugyanis a DVD 6.990 forint volt, míg a videokazetta 3.190 forint volt. A gyűjteménybe vettem meg, de egyszer mindenképp meg fogom nézni. Nagyon szép kiadás. Keresem az első DVD-s kiadást (ugyanezzel a borítóval) is. Majd Békéscsabán megnézem a Mulannal, és a 101 Kiskutya 2-vel.

Szólj hozzá!

Születésnapi csomag

2012. április 12. 19:13 - supermario4ever

Ugyan csak szombaton lesz a születésnapom, de összeválogattam magamnak egy kisebb-nagyobb csomagot:

A két Nintendós újságot tegnap kaptam anyámtól. Most is tele van érdekes és jó cikkekkel, viszont meglep, hogy a Nintendo Gamer-hez nem járt ajándék, pedig azt agyon szokták nyomni apróságokkal. Ennek köszönhetően 49p-vel csökkent az ára, most már £4.50. Az Official nintendo Magazine mellé egy poszterfüzet járt, 8 poszter van benne, ebből természetesen csak 4 használható fel egyszerre.

A Macskarisztokraták DVD-t az Europark Saturnban vettem 1.699 forintért. Mivel gyerekkorom nagy kedvence, ezért megért annyit. Egyszer láttam tavaly a rajzfilmet, de előtte utoljára szerintem csak 1996-ban. Érdekes is ennyi év után újranézni. Ugyanannyira szeretem, de több dolgot vettem észre. Például akkoriban a rajzolási stílus egyáltalán nem tűnt fel, de most totál meglep, hogy nem újították fel digitálisan, amikor 1993-ban kiadták videokazettán, mint a 101 Kiskutyát később, amikor megjelent újra. És érdekes, hogy pont a régi verziót láttam nemrég a 101 kiskutyából, az 1961-eset. A Macskarisztokraták 1970-es, de totál ugyanaz a rajzstílus, még kevés benne a számítógépes munka. És az a helyzet, hogy így DVD-n nem mutat annyira szépen. Szerintem ráfért volna egy ráncfelvarrás, digitálisan teljesen felújítani a rajzot, én örültem volna. Az Aladdin is nagyon szép így felújítva. Utánanéztem annak is, hogy ment-e 1971 környékén a magyar mozikban, de erről nem látok információt, így élek a gyanúperrel, hogy mi, magyarok, csak videokazettán láthattuk először, ugyanis arról sem olvastam, hogy esetleg a '90-es évek elején ment-e a mozikban. Hát így nem csoda, hogy nem sokan emlékeznek rá. Azt azért el kell ismerjem, hogy a macskák iránti végtelen rajongásomnak köszönhetően szerettem meg ennyire a rajzfilmet, és ha akkoriban nem láttam legalább 20×, akkor egyszer sem. Már akkoriban is nagyon szerettem Kassai Ilona hangját (A Madam-é). A rajzstílus mellett még magán a külsőségeken is elcsodálkoztam. Ugyanis akkoriban annak ellenére, hogy elég korán képbe kerültem az évszámok terén, nem sokat mondott nekem az, hogy 1910-ben játszódik a történet. Most meg teljesen rácsodálkoztam az utcákra, mennyire más hangulatuk volt, és a villára, hogy nézett ki, amiben a macskák laktak. Egyébként nekem a kismacskák közül mindig is Berlioz volt a személyes kedvenc, mostani fejjel is ő a legszimpatikusabb. Az Arpeggiónak is most néztem utána, hogy mi az. Ami még meglepett, hogy Thomas O'Pamacska kóbor barátai egy-egy országról vannak elnevezve. És volt egy macska, amelyik iszonyúan csúnyán nézett ki, nagyon utáltam ránézni, most meg nevetek magamon, mert ő volt a kínai macska. Nem Kínából származó macskát kell elképzelni, hanem egy kicsi, ferde szeműt, egyébként sziámi-féleség. Nos, igen, töredelmesen be kell, hogy valljam, hogy koránt sem voltam egész életemben ennyire ázsia-barát, mint most. Hát régen, amikor én is nézegettem a híradót, és amikor Kína, vagy Japán volt, akkor mindig eltakartam a szemem, mert nem értettem, hogy miért olyan csúnya, kicsi azoknak az embereknek a szeme, és hogy miért olyan nyomott az arcuk, és miért lelapult a hajuk. Persze, nem kellett sok, hogy megbarátkozzak a külsejükkel, most meg... Oda vágyok, hát ne vicceljetek. Az már csak hab a tortán, akkor volt sikeres a Jó reggelt Vietnam című film, és én akkoriban azt hittem, hogy Vietnam valahol Közel-Keleten van, Irán környékén. Csak amikor később komolyan nézegettem a térképeket, és az Ázsia térképnél szembesültem, hogy hol is van valójában. A Macskarisztokratákra visszatérve, az is most tűnt fel, hogy George VénKujon hangja Kenderesi Tibor volt. Igen, a közkedvelt Dagobert bácsi, és Zseniális teknős hang, sajnos nemrég távozott el közülünk. :( Szóval most is nagyon jó volt nézni a rajzfilmet, nem bántam meg, hogy megvettem a DVD-t. Ha realista lennék, igazat adnék azoknak, akik azt sérelmeznék, hogy nincsenek benne akkora dramaturgiai hatások, mint például az Aladdinban, vagy az Oroszlánkirályban, ennek fényében érthető, hogy nem lett annyira sikeres, viszont az mégis furcsa, hogy kb. 20 éve úgy kiadták videokazettán, hogy nem ment előtte moziban.

Tegnap találkoztam Kumitével, vásároltam nála is. Először csak a Game Boy Coloros Wario Land II, és a Game Boy Advance-es Donkey Kong Country 3-ban egyeztünk meg, aztán meglepetésképp elhozta nekem a Super Mario Land dobozát. Én rááldoztam az 1000 forintot, ez akkora ritkaság, és kincs, hogy az első kiadása a doboznak, nem a piros keretes, valami Nintendo Choice-os (már akkoriban is megjelölték az 1 millió+ eladású játékokat, és új köntösben jelentek meg), úgyhogy jöhetett. A két játék meg kellemes, a Donkey Kong Country 3-at, tegnap este, amikor kipróbáltam, szabályosan kerestem, hogy merre ell egyáltalán elkezdeni. O_O Nem esett le, hogy a hajóval kell menni, és hogy egyáltalán csak hajóval lehet elérni az első világot. Nekem már most gameplay videó kellett, mi lesz majd később? O_O Az mindenképp könnyebbség, hogy bárhol, bármikor lehet menteni, de mintha a játék egyébként is könnyebb lenne. A Wario Land II-t épp, csak elkezdtem, nekem egy kicsit furcsának tűnt. Lehet, hogy én várok túl sokat Wariótól, mert ő ugye az a végtelenül vicces, bolondos karakter, akit sokan szeretünk, az elején még nem nagyon akart kialakulni. Hátha később.

Ma voltam a Play Maniában, ugyanis volt 3 SNES kazetta, amit kinéztem magamnak korábban, ma ebből kettőre szert tettem: Oroszlánkirály és a Dzsungel Könyve. Még a Street Fighter 2-t néztem ki magamnak, de már elvitték, viszont a Hupikék Törpikék is jó játék, ezért megvettem. Az Oroszlánkirály felirata bár német, de maga a játék angol, ezt ott nem tudták, ezért 1.500 forintért adták, míg a másik kettő 2.500 forint volt, mert azok angolok. A három együtt, bár 6.500 volt, de odaadták 6.000 forintért. Mivel az Oroszlánkirályt - ahogy korábban írtam - már a Virgin csinálta SNES-re is, ezért mindenben megegyezik a PC verzióval. Sokat játszottam azzal suliban, és nem emlékszem arra, hogy valaha is túl tudtam jutni a 2. pályán, most sem ment. Az a rész, amikor Szimba mindenféle állatok között futkos a rajzfilmben. Ez az, amikor dobálnak minket a majmok, a zsiráfok fején járunk orrszarvú felkap minket, és struccon utazunk. És a struccos résznél nem tudtam soha továbbjutni, és most is sokszor meghaltam ott, ahol kétszer kellett ugrani. A kivitelezése világos, de nem értettem, hogy Szimba mibe akad be, ami a halálát okozza. Muszáj voltam erről is videót. Ja, hogy később kell ugrani. De utána sem jutottam sokáig, mert most meg azon vagyok fennakadva, hogy miért nem fogja meg a vizilovak farkát? Ott is meghaltam vagy 20×. A játékban egyébként kétszer lehet újrakezdeni, és egyszer 9 élet áll rendelkezésre. Az oroszlán is macska... De nagyon aranyos játék, élmény játszani vele. A Dzsungel Könyvét soha nem láttam, de érdekel. Így a játék nem is volt akkora hatással rám, aranyos ugrálós, el lehet játszogatni vele. Kicsit sötét a kép, és nehéz látni, hogy mi hol van. A Hupikék Törpikékkel játszottam régen, az tetszett nekem. Most is jó játék, bár az első pálya elég érdekes, hogy a törpék az ellenfelek, de az utána levő erdő már sokkal érdekesebb. Majd ezt is végigjátszom.

Úgyhogy most ennyi, de még nincs vége, remélem, hogy a MondoConon találok The Legend of Zelda: Ocarina of Time part 2 mangát. És a jegyet is megvettem magamnak a SakuraZakában. Van még nekik jónéhány, úgyhogy aki még szeretné megvenni, egyáltalán nincs lemaradva.

2 komment
süti beállítások módosítása