Gondolkodtam valami találó címen, amivel sajátságos módon kifejezhetném az anime mondanivalóját, de semmi ilyesmi nem jutott eszembe, így maradt a cím. Nemrég néztem végig, és nagyon a hatása alatt voltam. Azért lehet sztoriorientált történetet elmesélni 13 részben, de ehhez az is kell, hogy a forgatókönyvíró tudja, hogy mennyi is valójában az anime hossza. Mert azért kifoghatunk jónéhány olyan 12-13 részes animét, ahol 8-9 részig teljesen normális mederben megy a történet, aztán a végefelé elkezd rohanni az egész, és elcsúszik az egész. Olyan érzésem van ezen bakik láttán, hogy eleinte azt hitték, hogy 120 részes lesz az anime, csak aztán észreveszik, hogy az ott egy légypiszok, nem egy nullás, és elkezdenek őrült sebességgel rohanni a végével és kidolgozatlan lesz a dolog. Persze ehhez az is kell, hogy ne legyen túl bonyolult a történet, vagy ne fusson több szálon.
A Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu esetében ilyen gond nincs, végig a maga medrében megy a történet. Lassan, ami azért érdekes, mert alapból nem rajongok a lassú sztorikért, de ez nagyon bejött. Pedig szó nincs egyszerű történetről, csupán ez olyan, amit el lehetett mesélni 13 részben, és lezártnak éreztem a végére. Azt el kell ismerjem, hogy amíg Leea nem magyarázta el nekem, hogy mi az a "Rakugo", addig nem nagyon tudtam hova tenni az egészet. Azóta teljesen másként nézek az animére, a végére nagyon megszerettem. Kiírtam a véleményemet az AoiAnime fórumára, ezt másoltam be ide, illetve kicsit módosítottam. Ismét spoiler-dús post következik, úgyhogy állj meg, ha meg akarod nézni az animét, de még nem tettél így.
Az biztos, hogy több szempontból is érdekes a történet, már a két főszereplő srác kontrasztos jelleme is önmagában említésre méltó. Sukeroku már-már bohém személyiségével Yakumo merev, nehéz természete áll szemben. Mind a kettejüknek eléggé rossz soruk volt, amikor összetalálkoztak, a két különböző természet számomra azt mutatja, hogy különböző módon lehet a nehézségeket feldolgozni. A két srác közül Yakumo a szimpatikusabb. Annak ellenére tudok vele jobban azonosulni, hogy nem szeretem, ha valaki nem mutatja ki az érzelmeit, de Sukeroku jelleme már túl egyszerű, már amiatt nem tudok azonosulni vele. Mert mit csinál? Szórakozik, csajozik, berúg, mindezek mellett nagyon igénytelen, a személyiségében is látszik, hogy nincstelen volt. Ha jól emlékszem, Yakumo nem volt árva, de őt férfi gésának tanították be, amikor kisfiú volt. Ebből láthatunk jeleneteket, ha ezen rövid visszaemlékezésekből is, de betekintést nyerhettünk abba, hogy mennyire kemény a gésák élete. Neki a lába nem bírta a kiképzést, utána csak mankóval tudott járni. Ezért kellett otthagynia addigi életét. Arra nem emlékszem, hogy akart is rakugo lenni, vagy csupán ez adatott neki.
Az meglepett, nem is láttam nagyon arra példát, hogy az 1. rész lényegében az egész történet végét mutatja meg. Érdekes volt számomra, hogy Yakumo nem tiltakozott, amikor Sukeroku lánya megvádolta, hogy ő ölte meg a szüleit. Ezek után azt gondoltam, hogy azt fogom látni a történetben, hogyan romlik meg a két srác kapcsolata, míg gyilkosság lesz a vége. Gyerekként találkoztak, már itt nyilvánvaló volt a jellembéli különbség, és hogy ki az, akinek ezzel problémája lesz. Aztán amikor felnőttek lettek, komolyan azt hittem, hogy tényleg gyilkosság lesz a vége, mert ahogy haladtunk egyre előrébb, láttam, Yakumo egyre ellenségesebben viselkedik Sukeroku-val. Később kiderült, hogy talán mégsem fogja megölni, mert lehetett látni, hogy jó, Yakumo nehezen viseli Sukeroku túlzott lazaságát, de konkrétan gyűlöletet soha nem láttam a szemében.
Viszont a 10. rész komolyan megijesztett, amikor meghalt a mester, és Yakumo nemhogy nem ejt könnyet a temetésen, de a szertartás után durva átéléssel meséli a Shimigami történetet. Megint kezdtem gyanakodni, hogy csak gyilkos lesz, de amikor a két férfi több év után összetalálkozik, megint nem láttam utalást arra, hogy ő követi el a halálos bűntettet. Egyébként Sukeroku lánya erősen emlékeztetett külsőre az Asatte no Houkou egyik gyerekszereplőjére. Folyton Karadát juttatta eszembe. Végül a 12. részben megtörtént az elkerülhetetlen. De nemhogy nem Yakumo ölte meg Sukeroku-t és Miyokichi-t (a kislány anyját, aki eredetileg Yakumo szeretője volt), hanem meg akarta menteni őket. Azt nem értem, hogy miért vállalta magára a lánya előtt a gyilkosságot, amikor pont, hogy meg akarta menteni őket? Az ugyan volt, hogy amikor Sukeroku ki akart szabadulni Yakumo segítő keze alól, akkor nem "tiltakozott" ellene, de ezt még passzív gyilkosságnak sem mondanám. Csak egy magyarázatot tudok elképzelni, hogy bűntudata volna legbelül, hogy nem húzta fel őket. Az biztos, hogy nagy hatással volt rám az a jelenet.
Mivel nagy Hayashibara Megumi rajongó vagyok, külön figyeltem, hogy fog szinkronizálni. Az openingen megdöbbentem. Sok egyedi dala van, de ehhez hasonlót még nem hallottam tőle. Nagyon örülök, hogy 2016-ban is képes megújulni. Igaz, hogy maga az anime is megkívánta ezt a stílust, Shiina Ringót nagyon megtalálták ezzel a dallal, Hayashibara Megumi pedig hihetetlen élethűen visszaadta énekében Miyokichi személyiségét. A szinkronizálás is érdekes volt számomra, ugye ő leggyakrabban harsány, erőteljes karakterek hangjait adta, és bár Megumi-samának is alapvetően erős hangja van, mégis mindig változtatott a hangján, de most a saját rendes hangján szinkronizálta Miyokichi-t. Szép munka volt, de korántsem éreztem dominánsnak. Egyrészt Miyokichi jelleme is teljesen más, hiszen itt ő az önsajnáltató, férfiakat köré bolondító nőszemély, már-már "végzet asszonya". Mindkét férfival volt "dolga". Először Yakumóval állt össze, de igazából nem lehet hibáztatni a laza kapcsolat miatt, mert Miyokichi már az elején tisztázza, hogy a testéből él, ennek ellenére belemegy a kapcsolatba. Bár Yakumo többször többször hárította a közös találkozásokat a munkára hivatkozva, ekkor sajnáltatta magát a csaj, hogy vele soha nem foglalkozik, neki a munka a mindene. Egy idő után Sukeroku lett az áldozat, aminek gyermekáldás lett a vége. De még micsoda gyermek. Felnőtt korában láthatjuk az első és az utolsó részben, hogy elég erősen az apjára ütött.
És lesz második évada is az animének! Nagyon várom.
Már az új Suara és Hayashibara Megumi kislemezek után is azt gondoltam, hogy a 2016-os év nagyon erős lehet japán zene terén, de úgy tűnik, ezt az új Pokémonos kislemez is meg fogja erősíteni. Végre új Matsumoto Rica kislemez! ^_^ Nagyon időszerű volt már tőle egy új pokés kislemez, hiszen az utolsó, ami megjelent tőle, az a Yajirushi ni Natte! volt még 2012-ben. Kellett már az újdonság tőle, és sokat is reméltem tőle, mivel az eddigi Matsumoto Rica pokés kislemezek is nagyon jók voltak, és nagyon reméltem, hogy a legújabb kislemez is követi majd az eddigieket minőség tekintetében. De még mennyire! Ismét egy élettel teli, igazi light rock dalt hallhatunk. Pörgős dal, gondolom, amilyen a Pokémon anime maga is. Nem követem amúgy az animét. Egyszer a fejembe vettem, hogy végignézem az összes részt. Az elején nagyon jól ment, de amikor a 120. rész körül azzal szembesülök, hogy ugyanazokba a sablontörténetekbe futok bele epizódról epizódra, kezdtem nagyon megunni a dolgot, és abba is maradt az anime. Arra emlékszem, hogy az Advanced már megint nagyon jó volt, azt néztem egy időben, de odáig eljutni... Azért látszik, hogy már lassan a 900. rész körül tartanak, vagy talán már annál is tovább. Hiszen azért egy ennyire hosszú sztorit nem lehet végig konstans módon érdekesen tartani. Nem lehetséges, hogy minden egyes része érdekfeszítő legyen. Nincs is így. Maradok a zenénél, Matsumoto Rica kiváló énekesnő, és játszok a játékokkal. Ha megjönnek a Pokémon Red / Blue / Yellow játékok 3DS Virtual Console-ra, újra nagy Pokémonozásokba kezdek.
Hayashibara Megumi és öngyilkosság? Ez olyan szinten szinten képtelenség, minthogy kéken lángol a tűz. Nem kell megijedni, nem lett öngyilkos az énekesnő, csupán a legújabb dalában énekel valami hasonlóról. Maga a "Shinjuu" szó sem megfelelő az öngyilkosság kifejezésre, mégis sokan így fordítják le. A japán nyelv egyik nehézségét pont az adja, hogy rengeteg szavuk van, és nagyon furcsa, egyedi jelenségekre is külön, sajátos szót adnak. Ezeket nem is lehet a mi szókincsünkkel lefordítani. A 
Nagyon kevés közös kép lelhető fel Hayashibara Megumi-ról és Okui Masami-ról, pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire emblematikus páros ők számomra. A Slayers opening és ending megtették a hatásukat, de most ismét együtt jelentek meg. A 2015-ös King Super Live koncerten mind a ketten énekeltek és egy közös fotó erejéig összeálltak. Titkon mindig reménykedtem abban, hogy idén újra feléneklik a Get along számot, amolyan 20th Anniversary Edition, hiszen idén 20 éves ez a szám. Ilyenről egyelőre nincs hír, de ennek a képnek nagyon örülök. Mind a ketten énekeltek külön-külön, de ami érdekes, hogy felhangzott ezen a koncerten a Get along, de nem ők énekelték közösen. -_- Ezen kicsit kiakadtam. Egyáltalán nem énekeltek közösen, akkor vadásznám a videót az interneten. Mellesleg érdekes, hogy a közös munkájuk után is megmaradtak barátai lenni egymásnak, de szakmai téren csak egyszer tudtak közösen dolgozni, amikor Okui Masami-nak 2008-ban megjelent a Tribute to Masami Okui ~Buddy~ albuma, és Hayashibara Megumi meghívta a Heartful Station rádióadásába vendégnek. De Hayashibara Megumi soha nem lépett fel például az Animelo Summer Live-on, vagy nem szerepelt egy @Tunes. adásban sem, melynek műsorvezetője Okui Masami volt. De ugyanígy megjelenhetett volna a JAM Project által vezett Anipara Ongakukan TV műsorban, de ez sem történt meg. Úgyhogy ez a kép kincset ér. Vicces az öltözködésbeli különbség: Hayashibara Megumi szinte utcai viseletben, míg Okui Masami milyen csinos. Pedig annak idején, 20 éve Okui Masami a rövid hajával ő volt az, akinek lazább volt a stílusa. Úgy tűnik a Lantis kikupálta.
Mind a hármat nagyon vártam, ebből már kettő el is érhető interneten, a Hayashibara Megumi-ra még várni kell. Kezdjük is az elsőként megjelent albummal, az Okui Masami legújabb, szám szerint a 17. stúdióalbumával, mely Symbolic Bride címet kapta. Nagyon vártam az albumot, Makkun-tól új dalokat hallani mindig nagyon jó élmény. Ahogy elérhető lett, azonnal rárepültem, és alig vártam, hogy meghallgassam. Viszont a hatalmas nagy lelkesedésből gyorsan kijózanodtam. No nem azért, mert annyira rossz lenne az album, szó sincs róla, ismét nagyon igényes korong készült, a lelkesedés gyors múlásának egészen más oka van. Okui-sama eddig is kifejezte saját nőiességét néhány dalban, melyek mind színesítették az albumot, de a Symbolic Bride az első olyan album, mely szinte teljes mértékig a női érzésekről, a nőiesség megéléséről szól. Így férfiként nem tudok azonosulni a dalokkal, ez az első olyan Okui Masami album, amivel problémám van.