Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu

2016. június 14. 13:45 - supermario4ever

Gondolkodtam valami találó címen, amivel sajátságos módon kifejezhetném az anime mondanivalóját, de semmi ilyesmi nem jutott eszembe, így maradt a cím. Nemrég néztem végig, és nagyon a hatása alatt voltam. Azért lehet sztoriorientált történetet elmesélni 13 részben, de ehhez az is kell, hogy a forgatókönyvíró tudja, hogy mennyi is valójában az anime hossza. Mert azért kifoghatunk jónéhány olyan 12-13 részes animét, ahol 8-9 részig teljesen normális mederben megy a történet, aztán a végefelé elkezd rohanni az egész, és elcsúszik az egész. Olyan érzésem van ezen bakik láttán, hogy eleinte azt hitték, hogy 120 részes lesz az anime, csak aztán észreveszik, hogy az ott egy légypiszok, nem egy nullás, és elkezdenek őrült sebességgel rohanni a végével és kidolgozatlan lesz a dolog. Persze ehhez az is kell, hogy ne legyen túl bonyolult a történet, vagy ne fusson több szálon.

A Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu esetében ilyen gond nincs, végig a maga medrében megy a történet. Lassan, ami azért érdekes, mert alapból nem rajongok a lassú sztorikért, de ez nagyon bejött. Pedig szó nincs egyszerű történetről, csupán ez olyan, amit el lehetett mesélni 13 részben, és lezártnak éreztem a végére. Azt el kell ismerjem, hogy amíg Leea nem magyarázta el nekem, hogy mi az a "Rakugo", addig nem nagyon tudtam hova tenni az egészet. Azóta teljesen másként nézek az animére, a végére nagyon megszerettem. Kiírtam a véleményemet az AoiAnime fórumára, ezt másoltam be ide, illetve kicsit módosítottam. Ismét spoiler-dús post következik, úgyhogy állj meg, ha meg akarod nézni az animét, de még nem tettél így.

Az biztos, hogy több szempontból is érdekes a történet, már a két főszereplő srác kontrasztos jelleme is önmagában említésre méltó. Sukeroku már-már bohém személyiségével Yakumo merev, nehéz természete áll szemben. Mind a kettejüknek eléggé rossz soruk volt, amikor összetalálkoztak, a két különböző természet számomra azt mutatja, hogy különböző módon lehet a nehézségeket feldolgozni. A két srác közül Yakumo a szimpatikusabb. Annak ellenére tudok vele jobban azonosulni, hogy nem szeretem, ha valaki nem mutatja ki az érzelmeit, de Sukeroku jelleme már túl egyszerű, már amiatt nem tudok azonosulni vele. Mert mit csinál? Szórakozik, csajozik, berúg, mindezek mellett nagyon igénytelen, a személyiségében is látszik, hogy nincstelen volt. Ha jól emlékszem, Yakumo nem volt árva, de őt férfi gésának tanították be, amikor kisfiú volt. Ebből láthatunk jeleneteket, ha ezen rövid visszaemlékezésekből is, de betekintést nyerhettünk abba, hogy mennyire kemény a gésák élete. Neki a lába nem bírta a kiképzést, utána csak mankóval tudott járni. Ezért kellett otthagynia addigi életét. Arra nem emlékszem, hogy akart is rakugo lenni, vagy csupán ez adatott neki.

Az meglepett, nem is láttam nagyon arra példát, hogy az 1. rész lényegében az egész történet végét mutatja meg. Érdekes volt számomra, hogy Yakumo nem tiltakozott, amikor Sukeroku lánya megvádolta, hogy ő ölte meg a szüleit. Ezek után azt gondoltam, hogy azt fogom látni a történetben, hogyan romlik meg a két srác kapcsolata, míg gyilkosság lesz a vége. Gyerekként találkoztak, már itt nyilvánvaló volt a jellembéli különbség, és hogy ki az, akinek ezzel problémája lesz. Aztán amikor felnőttek lettek, komolyan azt hittem, hogy tényleg gyilkosság lesz a vége, mert ahogy haladtunk egyre előrébb, láttam, Yakumo egyre ellenségesebben viselkedik Sukeroku-val. Később kiderült, hogy talán mégsem fogja megölni, mert lehetett látni, hogy jó, Yakumo nehezen viseli Sukeroku túlzott lazaságát, de konkrétan gyűlöletet soha nem láttam a szemében.

Viszont a 10. rész komolyan megijesztett, amikor meghalt a mester, és Yakumo nemhogy nem ejt könnyet a temetésen, de a szertartás után durva átéléssel meséli a Shimigami történetet. Megint kezdtem gyanakodni, hogy csak gyilkos lesz, de amikor a két férfi több év után összetalálkozik, megint nem láttam utalást arra, hogy ő követi el a halálos bűntettet. Egyébként Sukeroku lánya erősen emlékeztetett külsőre az Asatte no Houkou egyik gyerekszereplőjére. Folyton Karadát juttatta eszembe. Végül a 12. részben megtörtént az elkerülhetetlen. De nemhogy nem Yakumo ölte meg Sukeroku-t és Miyokichi-t (a kislány anyját, aki eredetileg Yakumo szeretője volt), hanem meg akarta menteni őket. Azt nem értem, hogy miért vállalta magára a lánya előtt a gyilkosságot, amikor pont, hogy meg akarta menteni őket? Az ugyan volt, hogy amikor Sukeroku ki akart szabadulni Yakumo segítő keze alól, akkor nem "tiltakozott" ellene, de ezt még passzív gyilkosságnak sem mondanám. Csak egy magyarázatot tudok elképzelni, hogy bűntudata volna legbelül, hogy nem húzta fel őket. Az biztos, hogy nagy hatással volt rám az a jelenet.

Mivel nagy Hayashibara Megumi rajongó vagyok, külön figyeltem, hogy fog szinkronizálni. Az openingen megdöbbentem. Sok egyedi dala van, de ehhez hasonlót még nem hallottam tőle. Nagyon örülök, hogy 2016-ban is képes megújulni. Igaz, hogy maga az anime is megkívánta ezt a stílust, Shiina Ringót nagyon megtalálták ezzel a dallal, Hayashibara Megumi pedig hihetetlen élethűen visszaadta énekében Miyokichi személyiségét. A szinkronizálás is érdekes volt számomra, ugye ő leggyakrabban harsány, erőteljes karakterek hangjait adta, és bár Megumi-samának is alapvetően erős hangja van, mégis mindig változtatott a hangján, de most a saját rendes hangján szinkronizálta Miyokichi-t. Szép munka volt, de korántsem éreztem dominánsnak. Egyrészt Miyokichi jelleme is teljesen más, hiszen itt ő az önsajnáltató, férfiakat köré bolondító nőszemély, már-már "végzet asszonya". Mindkét férfival volt "dolga". Először Yakumóval állt össze, de igazából nem lehet hibáztatni a laza kapcsolat miatt, mert Miyokichi már az elején tisztázza, hogy a testéből él, ennek ellenére belemegy a kapcsolatba. Bár Yakumo többször többször hárította a közös találkozásokat a munkára hivatkozva, ekkor sajnáltatta magát a csaj, hogy vele soha nem foglalkozik, neki a munka a mindene. Egy idő után Sukeroku lett az áldozat, aminek gyermekáldás lett a vége. De még micsoda gyermek. Felnőtt korában láthatjuk az első és az utolsó részben, hogy elég erősen az apjára ütött.

És lesz második évada is az animének! Nagyon várom.

Szólj hozzá!

Logikátlan befejezés és karaoke tervek

2016. április 10. 18:04 - supermario4ever

Már többször írtam arról korábban, hogy vannak dalok, melyek valódi jelentésére, varázsára csak sokkal később jövök rá, mint amikor először meghallgattam. Ilyen nekem most Yonekura Chihiro: Hoshi ni Naru Made dala. Ismertem már régebbről, de tegnap új szintre lépett nálam. Az este úgy döntöttem, hogy meghallgatom a 2004-ben megjelent azuré albumát, és amikor ez a dal jött, mint egy varázslat, el lettem bűvölve a dal által. Elhallgattam már korábban is, ha volt, örültem neki, de tegnap este azt éreztem, hogy csodát tesz velem ez a dal. Megjelent külön kislemezen is, aztán ott hallgattam többször, és ismét éreztem, hogy katarzisba kerülök a dallal. És van karaoke verziója is, úgyhogy majd fogok vele dolgozni. Fontolgatom amúgy a Yonekura Chihiro dalokból a kfn-t, csak az a baj, hogy bár elég sok kislemez megvan tőle (még ha 128 kbps-ben is), viszont alig van róla háttérkép, mert bár az albumok mind elérhetők 320 kbps mp3-ban és flac-ban, de a borító nincs bescannelve, így nem nagyon van róla háttérkép. Ugyanazokat meg nem akarom annyiszor felhasználni, másrészt meg szeretem, ha "korhű" képeket használhatok egy adott karaokéhoz. Például, ha egy dal 1997-es, akkor az 1997-es képeit szeretném az énekesnőnek használni háttérképnek a kfn-ben. Okui Masami-nál ezt meg lehet csinálni, mert az összes albuma be van scannelve, és szerencsére a photoshop- és GIMP-szakértő rajongók kellőképpen aktívak, hogy ezeket háttérkép formájában is fel lehessen használni. Meg Okui Masami dalokkal azért is könnyebb dolgozni, mert jóval több animés dala van, így anime háttérképek is rendelkezésre állnak. Yonekura Chihiro is ismert, mint anison énekesnő, de van jónéhány kislemeze, melyek nem köthetők animéhez, így azokhoz az énekesnő saját képeit használnám fel. Csak híján vagyunk a borítóknak. Bár vele azért is nehéz, mert vannak alig ismert animéi. Például a Rokumon Tengai Mon-Colle Knights-hoz nagyon nehéz volt normális minőségű (mind felbontás, mind "tartalom" tekintetében) képet találni. Majd egyszer megcsinálom a Just Fly Away és a Return to myself kislemez dalait is, de most a Prince of Tennis van előtérben.

Mert nézem, nézem és fenntartásokkal ugyan, de élvezem. Tegnap duplarészt (filler) láttam, a 87-88. epizódokat, és megint nagyon jó volt. A 64. rész volt nagyon ötletes, nem kevésbé a fentebb említett duplarész is. Nagyon jó ötleteket találnak ki, tele van burkolt öniróiával, és a körítés is nagyon tetszik. Ma a 89. rész jön, gondolom, megyünk vissza az eredeti sztorihoz. Alapvetően tényleg jó, de kicsit kezd unalmassá válni, hogy ennyi idő után is meglepődnek, hogy pl. Echizen Ryoma Twist Serve-vel szervál, vagy hogy bevetik a Boomerang Snake-et, vagy alkalmazzák a Drive B-t, ezek mind bombabiztos győzelmet garantálnak. Azért az lászik, hogy bőven alkalmaztak shounen elemeket az animében, nemcsak a jó nevű ütések miatt, hanem mert tényleg olyan harc megy a teniszpályán, hogy már-már Shongoku is tanulhatna tőlük. A másik meg... szinte már nem is számít spoiler-nek, ha kiírom, hogy egy bajnokság, úgy zajlik, hogy egy jön egy ellenfél játékos egy másik akadémiából (prefektúrából), akik mindig meglepik az egyik Seigaku-s (ez az akadémia, ahol az anime lényegében játszódik, innen származnak főhőseink) játékosainkat. Kilátástalannak tűnik a mérkőzés, majd aztán hirtelen megrázza magát, megfordítja a jelenlegi állást, és mit ad isten? Meg is nyeri a meccset. Persze keményen izzadva, mert olyan szintű párbaj megy a pályán, hogy még a mi világelsőink (Novak Djokovic és Serena Williams) is szinte tehetetlenek lennének. De hát erről szól egy shounen anime, nem igaz? Viszont a másik, ami nem tetszik - és ez igaz általában a sportanimékre - hogy nincs jellemfejlődés. Az egy dolog, hogy nincs komoly történet, mert ne legyen, azzal nincs baj, de hogy jellemfejlődés nincs, azt kevésbé nyelem le. Főleg annak fényében, hogy a 26. részben Ryoma apja úgy "búcsúzott el", hogy na milyen szép fejlődésen fog átmenni a fia. Én jellembéli fejlődésre gondoltam, ennek fényében zavaró számomra, hogy ugyanolyan pökhendi és kivagyi, mint az első részben. Mintha semmi nem történt volna, pedig miért is ne lehetne jellemfejlődés egy sportanimében, hiszen általános tény, hogy a sport fegyelemre, kitartásra és hasonlókra tanít. Ebből kifolyólag lazán lehetne fejlődés egy animében, de igazából mindenki ugyanolyan, mint az első részben. Mintha a belső tulajdonság egy statikus állapot lenne. Hosszasnak tűnik a hibák sorolása, de tényleg a Prince of Tennis még mindig sokkal nézhetőbb, mint például a Free!, de még a Tsubasa Kapitány sem tetszett. A negyedik openingnél és az ötödik endingnél tartok most az animében, elég érdekesek:

  • Ikuo: LONG WAY - Ismerem az énekest régebbről, hiszen Okui Masami-nak is írt néhány dalt, meg a koncertjein ő a basszeros. Elég jó énekes, meg kell hagyni, jól bánik a rock zenével. A hangja is rockos stílusú, a dal is ilyen, és nagyon jól áll neki. Nagyon izgalmasnak indul, de a disszonanciát a refrénben nem szeretem. Ettől függetlenül fülbemászó, többször éneklem magamban az angol részét. 8/10
  • Fureai: Kaze no Tabibito - Nagy örömmel tölt el, ha olyan férfi előadót hallhatok, aki érzelgősebb dalt énekel, és tudok azonosulni vele. Most is egy ilyennel van dolgom. Maga a cím is adja magát, de azt gondolom, hogy ez a dal igazából Tezukát búcsúztatja, aki átmenetileg elhagyta a csapatot. Nagyon szép, búcsúzós hangulata van. 10/10
Nemrég fejeztem be a Shoujo Kakumei Utenát, és háát... Nyers lenne azt mondani, hogy csalódott vagyok, de eléggé logikátlan a befejezés. Lehet neki értelmet adni, meg belemagyarázni dolgokat, de igazából az már egyéni látásmód kérdése. Mert miért csinálta Himemiya a 39. rész elején azt, amit, aztán miért bánja meg, és miért "indul el" tökéletesen az ellenkező irányba? Cselekedet tekintetében... Mindenesetre nagyon örültem, amikor meghangzott Okui Masami-tól a Rose & Release. Igaz, csak a Rondo-revolutionnak (opening) egy lalázós változata, de sokkal jobban szeretem mint az eredetit. Meg fogom majd nézni a movie-t is, az Adolescence Mokushiroku-t is. Egyrészt remélem, hogy méltó befejezése lesz a történetnek (már, ha az anime történetének folytatása lesz), másrészt meg annak a betétdala Okui Masami: Toki ni Ai wa című dala, ami nagy kedvenc.

Most viszont a Lost Universe-t nézem az Utena után. Ez nemcsak azért keltette fel a figyelmemet, mert Hayashibara Megumi alkotás, hanem mert a Slayers mangakájának alkotása, és reméltem, hogy hasonló humor vannak ebben is. Hát, humort eddig nem nagyon láttam, de inkább az a bajom az animével, hogy űrbéli, futurisztikus története van, ami tőlem tökéletesen távol áll. És ez az anime sem keltette fel az érdeklődésemet a téma iránt. Így nagyon nem is tudok mit írni róla, mert ezzel bebukott nálam a dolog. Végignézem, mert csak 26 részes, és úgy vagyok vele, hogy legyek műveltebb, ha Hayashibara-samáról van szó, de amúgy teljes közönnyel nézem az animét. Nagyon nem is tudom, hogy mi történik, és megmondom őszintén, nem is foglalkoztat. Az opening és az ending azért ne maradjon ki az elemzésből:

  • ~infinity~∞: Sokban hasonlít a Successful Mission dalra, de korántsem olyan erős. Nem is nagyon hozza a Hayashibara Megumi-tól elvárt minőséget. Bár amikor megismertem, egyedi ötletei miatt sokat hallgattam (pl. második refrén utáni suttogó háttérvokál hang), de igazából ez a dal komolytalan számomra, nincs benne olyan, ami az átlag fölé emelné. 6/10
  • EXTRICATION: Az ending már több szót érdemel. Hayashibara Megumi is egyedi hangszínben énekel, és ez izgalmassá teszi a dalt, de a zene "témája" is érdekesebb, jobban magához vonja a figyelmemet. A karaoke verziót is szeretem hallgatni. 8/10
Az openingre is igaz, hogy egyedi hangszínben énekel az énekesnő, de az egy sablonos anime dal. Mindazonáltal a kislemez rendkívül sikeres volt, a 8. helyet érte el az Oricon chart-on és 141.510 példánnyal a 3. legsikeresebb szóló kislemeze az énekesnőnek. Amúgy az animében is egyedi hangon szinkronizál, konkrétan fel sem ismertem a hangját, de aztán meglett. Hozzászoktam, hogy harsány karaktereknek adja a hangját, és bár Canal (mindenkinek furcsa - bár logikus - angol neve van) is cserfes, de nem annyira hangos, mint például Lina Inverse, így Hayashibara Megumi is másfajta hangot ad neki. Ma láttam a 3. részt, majd kiderül, hogy esetleg feldobja-e valami.
Szólj hozzá!

És az új Pokémon kislemez...

2016. február 10. 19:02 - supermario4ever

Matsumoto_Rica_-_XY&ZMár az új Suara és Hayashibara Megumi kislemezek után is azt gondoltam, hogy a 2016-os év nagyon erős lehet japán zene terén, de úgy tűnik, ezt az új Pokémonos kislemez is meg fogja erősíteni. Végre új Matsumoto Rica kislemez! ^_^ Nagyon időszerű volt már tőle egy új pokés kislemez, hiszen az utolsó, ami megjelent tőle, az a Yajirushi ni Natte! volt még 2012-ben. Kellett már az újdonság tőle, és sokat is reméltem tőle, mivel az eddigi Matsumoto Rica pokés kislemezek is nagyon jók voltak, és nagyon reméltem, hogy a legújabb kislemez is követi majd az eddigieket minőség tekintetében. De még mennyire! Ismét egy élettel teli, igazi light rock dalt hallhatunk. Pörgős dal, gondolom, amilyen a Pokémon anime maga is. Nem követem amúgy az animét. Egyszer a fejembe vettem, hogy végignézem az összes részt. Az elején nagyon jól ment, de amikor a 120. rész körül azzal szembesülök, hogy ugyanazokba a sablontörténetekbe futok bele epizódról epizódra, kezdtem nagyon megunni a dolgot, és abba is maradt az anime. Arra emlékszem, hogy az Advanced már megint nagyon jó volt, azt néztem egy időben, de odáig eljutni... Azért látszik, hogy már lassan a 900. rész körül tartanak, vagy talán már annál is tovább. Hiszen azért egy ennyire hosszú sztorit nem lehet végig konstans módon érdekesen tartani. Nem lehetséges, hogy minden egyes része érdekfeszítő legyen. Nincs is így. Maradok a zenénél, Matsumoto Rica kiváló énekesnő, és játszok a játékokkal. Ha megjönnek a Pokémon Red / Blue / Yellow játékok 3DS Virtual Console-ra, újra nagy Pokémonozásokba kezdek.

Ja, és akinek nem volt elég Hayashibara Megumi-ból az Usurai Shinjuu kislemez és a DUO album után, az itt is hallhat tőle egy kicsit, hiszen a harmadik dal a Rakéta csapat dala. És ugye Musashi (Jessie) Hayashibara Megumi japán hangján szólal meg. A dalban is természetesen ő énekel. Meglepően jó lett a dal! A japán Pokémonos dalok közül elsősorban Matsumoto Rica dalait szeretem, ő az egyedüli, aki komolyan énekel. A többi dal döntő többségében gyerekes, és azt gondolom, hogy nem mindegyik élvezhető felnőttek számára is. Ehhez képest a Rocket-Dan Danka nagyon jó lett, Hayashibara Megumi pedig külön öröm számomra. Bár Meowth japán szinkronjának énekhangját gyűlölöm. Több saját dala is van, néhányuk Matsumoto Rica kislemezen is rajta vannak, számomra végigszenvedősek.

A kislemez pedig nagyon jól szerepel az eladási listán, hiszen a 11. helyen debütált. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy rettenetesen gyenge héten érte el ezt az amúgy jó helyezést, hiszen 3.998-as eladással 11. helyen lenni az tragédia... 25. hely körül kellene lennie a néhány évvel ezelőtti gyakorlat szerint. De hát semmi sem a régi már eladások terén Japánban sem.

És meg is van a címadó dal szövege, sőt nagyszerű Pokémon X / Y háttérképeim vannak, úgyhogy olyan kfn-t kanyarítok belőle, hogy csak na. Íme a dalszöveg:

Matsumoto Rica: XY&Z

Hey! Kalos wo terasu ano asahi no you ni
(nitro charge atsuku ikouze)
saa! susumouze itsudemo junbi wa OK
(kataya burihen genjizaide)

kasanariau omoi ga shinkuro shite
kesshite kienai kizuna ni naru kara
doko mademo tsuyoku nareru
oretachi nara woh woh woh yeah?

ikuZ!! hageshiku moeru battle
ikuZ!! pinchi wa chance daze
ikou Z!! kishika isei
zettai ni akiramenai
oretachi wa akiramenai

Hey! Tatoe donna kabega michi wo fusai datte
(itsudemo atatte kudakero de)
saa! kono te deshouri no hoshi wo tsukamunda
(orenai fukutsu no kokoro de)

oretachi wa itsudemo donna toki mo
onaji kokoro de tsunagatteru kara
nando demo tachiagaruze
omae to nara

ikuZ!! tezuyoi raibaru tachi
ikuZ!! kimero ichi geki hissatsu
ikou Z!! makerarenai
omoi ga koko ni aru kara
yume ga ore ni wa aru kara

ikuZ!! kachi mo makeru itami mo
ikuZ!! nandemo wakeaeru
ikou Z!! nakama ga iru
oretachi wa ichinin janai

ikuZ!! hageshiku moeru batoru
ikuZ!! pinchi wa chance daze
ikou Z!! kishika isei
zettai ni akiramenai

ikuZ!! yuzurenai yume ga aru
ikuZ!! kanarazu get daze
ikou Z!! te wo nobashite
itsuka egaita mirai he
daremo shiranai takami he

saa! agete ikuze (100 man bolt)
sou! tachi mukatte tomo ni ikou ze
mita koto no nai yume no mukou made

Szólj hozzá!

Az első benyomások Hayashibara Megumi: Usurai Shinjuu kislemezéről

2016. február 10. 18:32 - supermario4ever

Hayashibara_Megumi_-_Usurai_ShinjuuHayashibara Megumi és öngyilkosság? Ez olyan szinten szinten képtelenség, minthogy kéken lángol a tűz. Nem kell megijedni, nem lett öngyilkos az énekesnő, csupán a legújabb dalában énekel valami hasonlóról. Maga a "Shinjuu" szó sem megfelelő az öngyilkosság kifejezésre, mégis sokan így fordítják le. A japán nyelv egyik nehézségét pont az adja, hogy rengeteg szavuk van, és nagyon furcsa, egyedi jelenségekre is külön, sajátos szót adnak. Ezeket nem is lehet a mi szókincsünkkel lefordítani. A jisho.org szerint a shinjuu azokkal a kanjikkal, mely a dalcímben szerepel, kettős öngyilkosságot jelent, legfeljebb szerelmesek öngyilkossága. Kicsit Rómeó és Júlia feeling. Amúgy érdemes a jisho.org-ról okoskodni, mert azt is részletezi, hogy egy adott szó honnan származik, miért létezik.

Szóval a dal. Igen, ez is egy anime openingje, méghozzá a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu openingje. Nagyon érdekes anime, nézem, és megmondom őszintén, addig nagyon unalmasnak tartottam, amíg Leea el nem magyarázta a karaoke fórumban, hogy is van ez az anime valójában. Ezelőtt ugyanis soha nem hallottam a Rakugókról. A Rakugo egy sajátos foglalkozás, egy ember vicces, de tanulságos történetet mesél el. A nehézsége abban áll, hogy érdekesen kell elmondania a sztorit, úgy, hogy a hangjával utánoznia kell a szereplőket. Az nem tisztázott előttem (legalábbis nem emlékszem ilyenre az animében), hogy előre megírt történetet kell megtanulnia és visszamondania, vagy ott rögtönzi. Akármelyik is, nagyon nehéz. A lényege, hogy a történetnek a végén mindig tanulságosnak kell lennie. Leea még viccelődött is, amikor magyarázta, hogy ha nekünk van Stand-up comedy, akkor a japánoknak ez a sit-down comedy-jük. Ugyanis lótuszülésben ül a rakugo végig, amíg meséli a történetet. Van háttértörténete is az animének, ugyanis két fiatal felnőtt a főszereplő, akik gyerekkorunkban költöztek be egy olyan házba, ahol ezt tanítják. Természetesen két külön személyiség, az egyik vidám, már-már bohókás jellem, a másik meg zárkózott, senkinek nem mutatja ki az érzéseit. Az életvidám srác barátkozna vele, de ez nehezen megy. Eltelik néhány év, ők felnőttek. Egyszer egymás után mesélnek történetet a nagyközönségnek, persze teljesen másképp. Persze a fogadtatás is teljesen más. Kezdem érteni, hogy mire utal a "shinjuu" szó az anime címében. Mindenesetre nagyon lassú a történet menete, ezért is volt, hogy nem tetszett első körben, de aztán, ahogy el lett magyarázva, hogy miről is szól valójában, kifejezetten érdekesnek tartom, és érdekel, hogy mi is lesz a vége a történetnek.

És az opening: Úristen, amikor meghallottam, teljesen beleszerettem. Ez egy teljesen egyedi hangzás Hayashibara Megumi-tól, de a cím is utal rá, hogy ez nagyon más. És nagyon tetszik, annak ellenére, hogy egyébként gyűlölöm a jazz-t. Lőjetek le nyugodtan, de ez az igazság. De az Usurai Shinjuu nagyon izgalmas dal, a dallamvilág nagyon bejön. És ez a suttogó, sokat sejtető ének is külön érdekessé teszi a dalt. Annak ellenére, hogy Hayashibara Megumi-t általában a vidám, oldott, gondtalan dalok jellemzik, volt néhány vad próbálkozása, melyek változatossá tették a repertoárját, de ilyen még nem volt soha. Szeretném átadni azt az érzést, amit a dal nyújt, de ez tényleg olyan, hogy meg kell hallgatni a dalt, csak akkor jön át a hangulat.

Kár, hogy csak a címadó dal ennyire jó, a B-side track már korántsem ennyire érdekes. Hasonló stílusú, de semmi érdekes nincs benne, ami az átlag fölé emelné. Lehet, hogy egy jazz-rajongó tudja értékelni a második dalt is, de nekem semmit nem mond. De a címadó dal éljen sokáig! Ha majd kiismertem mindkét dalt, majd írok róluk részletesen.

Szólj hozzá!

Egy korszak lezárása

2015. december 31. 23:50 - supermario4ever

Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.

De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.

Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:

Suara: Nue Dori

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.

És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.

Top 10 előadók 2015

  1. JAM Project (2.498)
  2. Okui Masami (1.785)
  3. Matsumoto Rica (1.422)
  4. Hayashibara Megumi (1.177)
  5. Suara (924)
  6. Yonekura Chihiro (792)
  7. Endoh Masaaki (557)
  8. Zorán (506)
  9. Kitadani Hiroshi (456)
  10. Mizuki Ichiro (311)

Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:

Top 10 albumok 2015

  1. Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (414)
  2. Hayashibara Megumi: Time Capsule (405)
  3. Okui Masami: Symbolic Bride (373)
  4. JAM Project BEST COLLECTION XI X less force (345)
  5. Suara: Koe (345)
  6. Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Songs Best (282)
  7. Kitadani Hiroshi: SCORE (207)
  8. Mizuki Ichiro: THE HERO!! ~Mr. Anison~ (126)
  9. Kushida Akira: 40 Shuunenkinen BEST ~TV size Shuu + Mishuuroku Shinkyoku (126)
  10. Matsumoto Rica: RICA the BEST (118)

Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dominálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?

Top 10 kislemezek 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (200)
  2. Hayashibara Megumi: Sanhara ~Seinaru Chikara~ (179)
  3. Matsumoto Rica: OK! (171)
  4. Matsumoto Rica: Challenger!! (161)
  5. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (153)
  6. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (140)
  7. Matsumoto Rica: Spurt! (122)
  8. Suara: Fuantei na Kamisama (121)
  9. JAM Project: B.B. (115)
  10. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (110)

Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?</p>

Top 100 dalok 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
  2. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
  3. Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
  4. Matsumoto Rica: Spurt! (105)
  5. Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
  6. Matsumoto Rica: OK! (95)
  7. JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
  8. Suara: I'm a beast (92)
  9. Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
  10. Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
  11. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
  12. JAM Project: B.B. (78)
  13. JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
  14. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
  15. Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
  16. Hayashibara Megumi: Stay (69)
  17. Suara: Nue Dori (69)
  18. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
  19. Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
  20. Matsumoto Rica: Rival! (65)
  21. Matsumoto Rica: TYPE:WILD
  22. JAM Project: Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~
  23. Matsumoto Rica: High Touch!
  24. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (Instrumental)
  25. Matsumoto Rica: Challenger (Original Karaoke)
  26. Suara: Yume ka Utsutsu ka
  27. JAM Project: PLATONIC
  28. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  29. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~
  30. Endoh Masaaki: DESTINY
  31. Okui Masami: M2000 ~PROLOGUE~
  32. Kitadani Hiroshi: Justice of darkness ~Youkai Ningen Bem no Theme~
  33. Rúzsa Magdi: Ég és Föld
  34. Okui Masami: Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~
  35. Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
  36. JAM Project: Raiba ~Tusk of thunder~
  37. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ (off vocal)
  38. Suara: Koe wo Kikasete
  39. JAM Project: Over the Top!
  40. Endoh Masaaki: BELIEVE IN NEXUS
  41. angela: Exist
  42. Mizuki Ichiro: Devilman no Uta (21st Century Ver.)
  43. Matsumoto Rica: Aa, Mujou ~Genroku Chaya Oharu~
  44. Matsumoto Rica: Spurt! (Original Karaoke)
  45. Suara: Kachoufuugetsu
  46. JAM Project: Over the Top! (Off Vocal Version)
  47. The Bucketheads: The Bomb! (These Sounds Fall Into My Mind)
  48. JAM Project: RISING FORCE
  49. Endoh Masaaki: Oh, Senhora! ~Koi no Album Bura Kyuuden~
  50. JAM Project: Breakthrough
  51. Suara: Blue Bird
  52. Suara: Kimi no Maede wa Shounen no Mama
  53. Prognózis: Tele van a város szerelemmel
  54. Okui Masami: CHAOS LOVE
  55. Carpe Diem: Carpe Diem
  56. Yonekura Chihiro: Seize the Days
  57. JAM Project: TORNADO
  58. Suara: Future World
  59. Alex Gaudino: Destination Calabria
  60. Yonekura Chihiro: Lion no Tsubasa
  61. Kitadani Hiroshi: Endless Dream
  62. Sakuraba Motoi: Tiny's Theme
  63. Matsumoto Rica: Oyasumi Boku no Pikachu
  64. Endoh Masaaki: LIVE in Baghdad
  65. Technotronic: Get Up! (Before The Night Is Over)
  66. Kageyama Hironobu: Super Survivor
  67. Kitadani Hiroshi: Ex Dreamer
  68. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
  69. Hayashibara Megumi: Happy Happy
  70. Kushida Akira: Hoero Jiban!
  71. JAM Project: Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~
  72. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni-
  73. Hayashibara Megumi: Clover Innocence
  74. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  75. JAM Project: Shoot the Monster!
  76. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ (off vocal)
  77. JAM Project: Shoot the Monster! (off vocal)
  78. Okui Masami: Mata Ashita
  79. Okui Masami: Dogma
  80. Okui Masami: FISSION
  81. Okui Masami: Koi Suru Omoi
  82. Suara: Fuantei na Kamisama
  83. JAM Project: my memory, your memory
  84. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~ (off vocal)
  85. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni- (off vocal)
  86. Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
  87. Hayashibara Megumi: raks-ati ~Kimi wo Mamoru~
  88. Matsumoto Rica: Minna ga Iru Kara
  89. Okui Masami: Sora no Uta
  90. Okui Masami: Aoi Namida
  91. Neon Jungle: Welcome to the Jungle
  92. JAM Project: WANDERERS
  93. JAM Project: Ideyo, Gaia Leon
  94. Kato Emiri: Ichigo Jam
  95. KAORI: Watashi, Makenai ~Haruka no Theme~
  96. Okui Masami: labyrinth
  97. Okui Masami: REINACARNATION
  98. Okui Masami: Energy
  99. r.o.r/s: escape (Instrumental)
  100. JAM Project: Gasshin! God Gravion
Szólj hozzá!

A japán zene 2015-ös éve

2015. december 31. 19:04 - supermario4ever

Mármint azon része, melyben érdekelt vagyok. Mivel tegnap volt az év utolsó szerdája, ezért idén nem jelenik meg több japán zenei kiadvány (egyébként is december 31. van), azt gondolom, érdemes átnézni, milyen albumok és kislemezek jelentek meg ebben az évben.

Eléggé változatos és szélsőséges az összkép, ami a megjelenéseket és az eladási adatokat illeti. Voltak visszatérők, voltak nagy sikerek, és hatalmas bukások is. Némely esetben joggal gondolhattuk, hogy egy előadó új kezdet elé néz a nagy sikerével, de sajnos volt olyan is, ahol kérdőre vonhatnánk az adott kiadvány létjogosultságát vagy a szörnyű eladási adatok miatt, vagy a minősége miatt. Lássuk havi bontásban a legfontosabb megjelenéseket:

Február:

  • Február 11: angela - Exist
  • Február 11: angela - "Soukyuu no Fafner" Complete Best Album
  • Február 11: JAM Project - B.B.
  • Február 25: Okui Masami - Takarabako -TREASURE BOX-

Március:

  • Március 18: Fukuyama Yoshiki - Magnolia

Április:

  • Április 22: JAM Project - Kessen the Final Round

Május

  • Május 20: angela - ONE WAY

Június:

  • Június 10: Okui Masami - Symbolic Bride
  • Június 17: Hayashibara Megumi: Time Capsule
  • Június 17: JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force

Július:

  • Július 22: JAM Project - EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~

Szeptember:

  • Szeptember 9: JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM Motto! Motto!!

Október:

  • Október 7: Endoh Masaaki - ENSON3
  • Október 14: Suara - Koe
  • Október 21: Hayashibara Megumi - Sanhara ~Seinaru Chikara~
  • Október 21: JAM Project - THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  • Október 21: ALI PROJECT - Haramitsu Renge
  • Október 28: Yonekura Chihiro - BEST OF CHIHIROX II

November:

  • November 4: Suara - Fuantei na Kamisama
  • November 18: Matsumoto Rica - Soup

December:

  • December 23: JAM Project - Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~

Azért idénre bőven volt kiadvány, bár az is igaz, hogy ennek kb. fele JAM Project, vagy tagjainak újdonsága. És ahogy írtam, eléggé változatos az összkép. A legrosszabb a JAM Project 15. évfordulós albuma, az gondolatban a kukában landolt. Sokat gondolkodtam annál az albumnál, hogy a stílusuk nem sokat változott az idők során, sőt a hangulatvilág megmaradt, de akkor miért nem voltak képesek a régi dalaikat úgy előadni, mint annak idején? Olyan, mintha kiégtek volna, semmi tűz nincs bennük. Pedig nagyon jó lehetett volna. Volt egy ALI PROJECT album és kislemez, de szándékosan csak a kislemezt listáztam ki. A stúdióalbumnak a tavalyi után egyáltalán nem szavaztam bizalmat. A kislemezt is csak nagyon nehezen vettem elő, konkrétan tegnap. Azzal is úgy voltam, hogy biztosan nem olyan, már, mint a korábbi nagyok. Egy kicsit sajnálom, hogy nem bíztam benne, mert bár tényleg nem lett annyira jó, mint azok a bizonyos nagyok, de messze felülmúlja az utóbbi évek stúdióalbumainak dalait. Látni kellett volna, micsoda mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam az énekesnő hangját. Annyi érzés és emlék tért vissza, hogy hihetetlen. Hiányzott azért, megmondom őszintén. Azt hiszem, meg fogom szeretni a kislemezt, csak nem az a fajta, amelyiket végighallgatom elsőre, és minden gondolatom körülötte forog. Angelától is kihagytam egy kislemezt. Lehet, hogy az ő esetükben is kár volt, hogy hanyagoltam őket idén. Az Exist annyira tetszett, hogy számomra ott van minden idők legjobb angela dalai között. A Kishi Koushinkyoku-t egyszer meghallgattam (ez maradt ki), egyedi volt meg minden, de egyáltalán nem inspirált arra, hogy többször végighallgassam.

Azért arra mindenképpen jó ez az összegzés, hogy átgondoljam, hogy mik voltak idén a számomra érdekes megjelenések. mert így végül meghallgattam az angela DEAD OR ALIVE kislemezt is, és bejött nagyon. Érdekes, hogy általában egy előadónak ha egy kislemezén az adott opening és ending dala is szerepel, akkor mindkét dal erős, de ha csak az opening vagy az ending a címadó dal, akkor a második dalon érződik, hogy lényegében csak kitölti a helyet, de korántsem annyira domináns, mint a címadó dal. Az új angela kislemez esetében meg jobban tetszik az ending dal, a második. Ezzel is csak most ismerkedek, így komolyan nem tudok véleményt írni róla. De az biztos, hogy örülök, hogy megismertem és végül örvendek az új ALI PROJECT és angela kislemeznek.

És mi van a többiekkel? Okui Masami az élő példája a szélsőségeknek. Az év elején megjelentetett Takarabako -TREASURE BOX- kislemezzel több rekordot is megdöntött. Például soha nem volt olyan jó helyezése, mint az új kislemezzel, a 15. hely nagyon szép teljesítmény tőle. Azt reméltem, hogy a Symbolic Bride album ha nem is követi feltétlen ezt a trendet, de jobb teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek albumai. Ehhez képest a legrosszabbul teljesítő album lett az énekesnő összes albuma közül. Hatalmas csalódás volt, nem is gondoltam volna, hogy van lejjebb a Self Satisfaction II eladásainál. Mondjuk magát az albumot is nehezen szoktam meg, többször végig kellett hallgassam, hogy magamévá tegyem. De azóta semmi gondom nincs vele, és szeretem. A JAM Project-nek egy kiugró példája van. A THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ kislemez... nagyon rég nem volt kiadványuk 10.000-es eladás fölött, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy akár dobogós is lehet az összes JAM Project kislemez között. Nézem a ONE-PUNCH MAN animét, érdekes egy sorozat. Holnap fogom az utolsó részt megnézni. Érdekes ez a paródia dolog. Tetszetős, de nem tudtam azonnal magamévá tenni. Majd később írok róla többet is. Szóval van ez a kislemez kiugró eredménnyel, de a többi négy... Nagyon lent van. És már tudható, hogy a Guren no Tsuki kislemeznek is jó, ha meglesz a 2.000-es összeladás, de amúgy ugyanott folytatták, ahol az EMERGE-nél félbehagyták. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ilyen eladások mellett érdemes-e újabb kislemezeket kiadni. Nem gondolom, hogy így megéri anyagilag, ilyen lendülettel nem fognak tudni sokáig aktívak maradni. Bár a B.B. kislemez nagyon tetszik. Megjelenésekor sokat énekeltem magamban a "Bloody Brother!" refrén szöveget. Suara az, aki csak pozitív teljesítményt ért el, ő az egyik nagy visszatérő. Azzal, hogy újra van Utawarerumono anime, nagyban visszahozta az énekesnőt a pályára. Szép sikerei vannak a Fuantei na Kamisama kislemeznek. Mondjuk nem csoda, az anime is nagyon jó lett. Remélhetőleg ez a visszatérés tartós lesz. A Koe album is szépen szerepelt. Imádom, sokat hallgattam idén.

Ennyi lenne idénre. Örülök annak, hogy sokkal több kiadvány jelent meg idén kedvenc előadóimtól, mint tavaly. Örülök a visszatérőknek, Suarának, Hayashibara Megumi-nak, Yonekura Chihiro BEST OF CHIHIROX II albumáért is hálás vagyok. És már tudható, hogy a jövő év eleje is erős lesz, hiszen dupla szezonos az Utawarerumono, így jön az új Suara kislemez, a JAM Project már február elején jelentkezik a soron következő kislemezzel, mivel a GARO -Guren no Tsuki- anime is dupla szezonos. Hayashibara Megumi is új kislemezzel és albummal készül februárra. Nagyon várom őket. Remélem, hogy a 2016-os év is ennyire gazdag lesz japán zenei téren, mint az idei.

Szólj hozzá!

Zenekvíz a 2015-ös Animekarácsonyra

2015. december 20. 19:14 - supermario4ever

Tukeinon elküldte külön E-mailben a linket nekem a mostani animekarácsonyra készített zenekvízt, amikor kitette. Meg kell hagyni, nagyon nehéz volt, bár a nehézség viszonylagos, hiszen aki jártas az animékben, az ismeri a zenéit is. Nekem nagyon rosszul ment a teszt, 64 pontból csak 10-et értem el, közülük is a felébe beletrafáltam. Ez részint azt is jelenti, hogy nem vagyok jártas az új animékben. Követem, hogy mi az aktuális, de nem nézek bele, mert az utóbbi időkben nagyon ritkán nézek animéket. Zenék tekintetében is erősen rétegződtem. Aki rendszeresen olvas, az tudhatja: JAM Project és tagjainak zenéi, különösen Okui MasamiHayashibara MegumiSuaraYonekura Chihiro, meg régebben ALI PROJECT körében mozgok, de az ALI PROJECT az utóbbi időkben eléggé kiábrándítóak, közelében nincsenek annak a minőségnek, amit néhány éve nyújtottak.

Szóval elsősorban ők, és ha elkezdek animét nézni az azért van, mert a felsoroltak közül az egyik énekli az openinget vagy / és az endinget. Ez igazából rossz módszer, mert ez egyáltalán nem garantálja, hogy tetszeni is fog az az anime, amelynek dalát valamelyik kedvenc előadó adja elő. Például, amikor megtudtam, hogy Okui Masami a SHIROBAKO animének fogja a 2. openingjét énekelni, belekezdtem az animébe, és egyáltalán nem jött be. Nem is azért, mert lányoknak való, mert ennyire nem válogatok nem szerint animéket, hanem maga a történet, a cselekmény, az érzelmek megjelenítése túl egyszerű. És a túlzott egyszerűsége miatt nem hiteles. Alapvetően aranyos dolog, hogy az öt (eleinte talán három) lányt a csokis fánk tartja össze, ez szép szimbólum a barátságra, de a lányok érzelmeinek megjelenítése is túlzottan egyszerű. Így nem keltette fel az érdeklődésemet, és nem foglalkoztat, hogy mi van velük, hogy valósítják meg az álmaikat. Ugyanígy másik példa, a Garo -Honoo no Kokuin- anime, annak mindkét openingjét a JAM Project énekelte, eleinte nem is indult rossznak az anime, mert értettem az utalásokat, de a benne levő erőszakos jelenetek nekem túl durvák, nem bírtam nézni. Tehát nem jó módszer, bár van ellenpélda, például az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen (Suara), a ONE-PUNCH MAN (JAM Project) és a K: Return of Kings (angela, bár most Horie Yui) jók, de megálltam az első résznél, mert nézek nyugati sorozatokat is, és azért ennyit nem akarok TV / laptop előtt ülni. De a zenekvíz inspiráló hatással volt rám. Hátha folytatom majd valamikor

Szólj hozzá!

Forró őszi szezon

2015. szeptember 18. 11:29 - supermario4ever

Méghozzá japán zene tekintetében. Én nem is tudom, mikor volt olyan, amikor ilyen rövid belül ennyi album és kislemez jelenik meg, ami érdekel. Az alábbiak:

Szeptember 9:

  • JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM MOTTO! MOTTO!
Október 7.
  • Endoh Masaaki: ENSON3
Október 14.
  • Suara: Koe
Október 21.
  • Hayashibara Megumi: Sanhara -Seinaru Chikara-
  • JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
Október 28.
  • Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II
November 4.
  • Suara: Fuantei na Kamisama
December 23.
  • JAM Project: Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~

Ez 8 megjelenés az utolsó 4 hónapra, nagyon szépnek számít. Szinte visszaidézi a 2009-2010-es időket, amikor ezek az előadók sokkal aktívabbak voltak.

A JAM Project idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját és ezt egy feldolgozásalbummal ünneplik meg, ami már meg is jelent. Először nem gondoltam, hogy fel kéne rá figyelnem, mert azt hittem, hogy egy szimpla válogatásalbum, a dalok eredeti változataival. Ma reggel beszélgettem egy argentin sráccal, aki szintén rajongó, tőle tudtam meg, hogy a dalok újra fel vannak énekelne. Na így már más... lenne, ha nem lennének rajta egészen új dalok is. Bár nyilván úgy jó egy ilyen album, ha felöleli az egész 15 évet, de sokkal szívesebben vettem volna, ha olyan dalok kerülnének túlsúlyba, amiket Okui Masami, Fukuyama Yoshiki és Kitadani Hiroshi még nem énekeltek fel (mivel később léptek be), szívesen hallgatnám, hogy milyenek lennének az ő hangjukkal, új hanszereléssel a régi dalok. Ezzel szemben csak két régi dal van, a CRUSH GEAR FIGHT!! és a SOULTAKER. Szeretem a Rescue Fire és a TRANSFORMERS EVO. dalokat is, de ezeket már hallottuk ebben a felállásban. Akkor lehet nagyon jó az album, ha valami teljesen új hangszereléssel, érdekes zenei motívumokkal lennének teli a dalok, az nagyon feldobná azokat. Úgyhogy nem reménytelen a dolog. Egyelőre nem tudtam meghallgatni, majd holnap válik elérhetővé. Viszont ami kellemes meglepetésként ért, hogy a 15. helyet érte el az Oricon charton, nem is gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lesz. Ezzel pedig elérték, hogy eddig ez az együttes legjobb helyezése a karrierje során, nagyon szép, hogy pont egy ilyen jelentős albummal sikerült ezt elérni. És milyen stílszerű, hogy 15. évfordulós album a 15. helyet érte el. Valamit nagyon tudnak a Lantis-nál.

Aztán még két kislemez lesz tőlük. Az októberi egy anime openingje lesz, méghozzá a ONE PUNCH MAN sorozaté, míg a decemberi megjelenésű az új GARO sorozat openingje. Nem nehéz kitalálni, ha egy JAM kislemez a GARO sorozathoz készül. Ha a címben ilyen szavak vannak, mint "Yami", "Dark", "Thunder" és hasonlók, az csakis GARO sorozathoz készülhet. Láttam egy részt belőle, ugyanis a GOLDSTORM széria 11. részében szerepelt Okui Masami, és hát gondoltam, nem hagyhatom ki. Sajnos csak pár másodperces szerepet kapott (de valami csodaszép volt), és maga a sorozat sem kötött le. Nem inspirált arra, hogy néznem kéne a legelejétől. A dalokról meg majd kiderül, hogy milyenek, még félek, mert sajnos az utóbbi idők JAM kislemezei nem arról híresek, hogy elvarázsolnak, magukkal ragadnak és el nem engednek. De az esély jár nekik, nagyon is. Még egy Breakthrough színvonal és mindent megbocsájtok nekik.

Hoppá, igencsak kellemes meglepetés volt,  hogy Endoh Masaaki újabb ENSON albummal jelenik meg. Annyira nem hallgattam az első 2 ENSON albumot, ez a kiadvány sokkal inkább érdekesség lesz számomra, minthogy alig fogom tudni kivárni, hogy meghallgassam a számokat. Viszont az első ENSON albumról ki tudok emelni néhány nagyszerű szerzeményt. Az egyik ilyen a GO GO POWER RANGERS, mely az egyik angol címadó dalnak egy sajátos változata, kétségtelen, hogy nagyon jól áll Endoh Masaaki-nak. A másik nagyon ötletes feldolgozás, az In the Chaos, mely ugye JAM Project dal. Okui Masami énekli fel, a rap pedig Endoh Masaaki mesteri előadása. Az ENSON albumon ezt felcserélték, Endoh Masaaki énekli a fő részt és Okui Masami rappel. Nagyon jó ötlet volt, és az egyedi hangszerelés is csillagos ötös. Amit nem szeretek ezeken az albumokon, hogy ha énekel női előadóktól dalokat (pl. Kimi ga Tame - Suara, Asu he no Brilliant Road - angela, Arashi no Naka de Kagayaite - Yonekura Chihiro), azokat mind egy-egy szinttel lejjebb énekli, így nincs meg az a varázsa, hangulata a daloknak, amik az eredetiben megvoltak, amik olyan egyedivé tették a dalokat. Mert amúgy maga az ének hibátlan, csak Endoh Masaaki esetében szerintem azért értelmetlen lejjebb vinni (tudom, hogy azért viszik le az adott női dalt, ha férfi énekli, hogy passzoljon a hangjához), mert akkora hangterjedelme van, hogy operaénekesnek is szinte már túl jó, ezért lazán el tudta volna abban a hangszínben énekelni. Egyedül ez, de amúgy nagyon rendben vannak ezek a feldolgozásalbumok. Ismert már az ENSON3 dallista, amire mindenképp kíváncsi vagyok, az a Kimi no Shiranai Monogatari, My Soul, Your Beats! A többit nem ismerem. Illetve van egy szám, melynek címe: Good-bye Good Luck. Erről eleinte azt hittem, hogy az Okui Masami dal lesz, az i-magination albumról, majd kiderül, hogy valami Naruto feldolgozás. Soha életemben nem hallottam még. Már egyáltalán nem követem a Narutót, és a dalokat sem tudom, hogy melyik, melyik, pedig egy időben nagyon érdekeltek. Akkor majd kíváncsi leszek az ENSON3-ra.

Hosszú idő után visszatér Suara! Ember legalább ennyire boldog legyen, mint én, amikor értesültem az új albumról és kislemezről. Alig várom őket. Viszont az album (Koe) nagyon érdekes. A Limited Edition kiadás gyakorlatilag 2 mini-albumból áll. Az első lemezen 6 szám van, míg a másodikon 5. Furcsa az elosztás, hiszen ráférne egy albumra. Viszont az elosztás logikus, hiszen az első lemez 6 animés dalt tartalmaz, míg a második 5 saját dalt. És rákerül mind a négy digitális kislemezként megjelent dal is! Valamint végre helyet kap stúdióalbumon a Niji Iro no Mirai és Future World dalok is, de hogy a Blue Bird lemarad az szívfájdalom, mivel az egyik nagy kedvencem tőle. A Fuantei na Kamisama pedig az új kislemez, mert bizony lesz új Utawarerumono anime sorozat, és csak Suara énekelheti az új openinget. Oly izgatottan várom, az Adarnánál máris lefoglaltam a dalokat, már hallom a lelki füleimmel, hogy imádni fogom, és élvezet lesz belőlük kfn-t csinálni.

Hayashibara Megumi olykor-olykor visszatér, megiszik velünk egy kávét, elbeszélget velünk, majd ismét eltűnik évekre. Nagyjából így lehetne jellemezni az elmúlt 10-12 évének karrierjét, de ő ezzel nagyon boldog. Nagyon fontos, hogy úgy adjon ki új albumokat és kislemezeket, hogy abba szívét-lelkét beleteszi, hiszen így szólnak a dalai szívből. És ha úgy érzi, hogy ezt nagy időközökkel tudja megtenni, akkor tegyen így. Egy régi klasszikust vettek elő, a 3×3 EYES animét. Arról egyelőre nem tudok, hogy új sorozat indulna-e, lehet, hogy valami OVA, Movie vagy játék betétdala lesz az új dal, kíváncsi vagyok rá. Konkrétan nem lehet bekategorizálni a 3×3 EYES dalokat, így nem tudom, hogy milyen stílusú dal várható, de nagy érdeklődéssel várom majd.

Végül Yonekura Chihiro. Karrierjének 10. évfordulójára jött a BEST OF CHIHIROX, most, a 20. évfordulóra pedig a BEST OF CHIHIROX II. Ennek a dallistája is ismert, csak a 2005-2014 között megjelent dalok szerepelnek rajta. Ez egyrészről jó, mertnem ismétlődnek a dalok folyamatosan, másrészről meg ezek a dalok is megkapják a maguk tiszteletét azáltal, hogy felkerülnek válogatásalbumra. De azért is örülök ennek a válogatásalbumnak, mert olyan dalok is helyet kapnak rajta, melyek nem jelentek meg sem kislemezen, sem albumon, csak az adott anime vagy videojáték OST albumán volt hallgató. Két CD-s lesz az album, a második lemez egy koncertalbum lesz, azon lesznek rajta a sokak által szeretett igazi klasszikusok, mint az Arashi no Naka de Kagayaite és az Eien no Tobira. Úgyhogy nagyon várós.

Lesz miről írni a közeljövőben japán zenék tekintetében, és én ennek nagyon-nagyon örülök. Várom őket nagyon!

Szólj hozzá!

Új Hayashibara Megumi & Okui Masami közös kép

2015. június 22. 11:03 - supermario4ever

Hayashibara Megumi & Okui MasamiNagyon kevés közös kép lelhető fel Hayashibara Megumi-ról és Okui Masami-ról, pedig nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire emblematikus páros ők számomra. A Slayers opening és ending megtették a hatásukat, de most ismét együtt jelentek meg. A 2015-ös King Super Live koncerten mind a ketten énekeltek és egy közös fotó erejéig összeálltak. Titkon mindig reménykedtem abban, hogy idén újra feléneklik a Get along számot, amolyan 20th Anniversary Edition, hiszen idén 20 éves ez a szám. Ilyenről egyelőre nincs hír, de ennek a képnek nagyon örülök. Mind a ketten énekeltek külön-külön, de ami érdekes, hogy felhangzott ezen a koncerten a Get along, de nem ők énekelték közösen. -_- Ezen kicsit kiakadtam. Egyáltalán nem énekeltek közösen, akkor vadásznám a videót az interneten. Mellesleg érdekes, hogy a közös munkájuk után is megmaradtak barátai lenni egymásnak, de szakmai téren csak egyszer tudtak közösen dolgozni, amikor Okui Masami-nak 2008-ban megjelent a Tribute to Masami Okui ~Buddy~ albuma, és Hayashibara Megumi meghívta a Heartful Station rádióadásába vendégnek. De Hayashibara Megumi soha nem lépett fel például az Animelo Summer Live-on, vagy nem szerepelt egy @Tunes. adásban sem, melynek műsorvezetője Okui Masami volt. De ugyanígy megjelenhetett volna a JAM Project által vezett Anipara Ongakukan TV műsorban, de ez sem történt meg. Úgyhogy ez a kép kincset ér. Vicces az öltözködésbeli különbség: Hayashibara Megumi szinte utcai viseletben, míg Okui Masami milyen csinos. Pedig annak idején, 20 éve Okui Masami a rövid hajával ő volt az, akinek lazább volt a stílusa. Úgy tűnik a Lantis kikupálta.

De esküszöm, ha lenne anyagi lehetőségem, én pénzelném az új közös kislemezüket, újrahangszereltetném a Get along-ot és a KUJIKENAIKARA-t, és addig promotálnám, míg el nem érnék a milliós eladást. Jaj, nekem kellett volna az 5 milliárdot megnyerni az ötös lottón, nemes célra ment volna el.

Szólj hozzá!

Okui Masami: Symbolic Bride - első benyomások

2015. június 20. 19:26 - supermario4ever

Ez a hónap igencsak "eseménydús" számomra japán zene tekintetében, ugyanis három nagy kedvencem jelentet meg új albumot:

  • Okui Masami: Symbolic Bride (Június 10.)
  • JAM Project BEST COLLECTION XI ~X less force~ (június 17.)
  • Hayashibara Megumi: Time Capsule (június 17.)

Okui Masami - Symbolic BrideMind a hármat nagyon vártam, ebből már kettő el is érhető interneten, a Hayashibara Megumi-ra még várni kell. Kezdjük is az elsőként megjelent albummal, az Okui Masami legújabb, szám szerint a 17. stúdióalbumával, mely Symbolic Bride címet kapta. Nagyon vártam az albumot, Makkun-tól új dalokat hallani mindig nagyon jó élmény. Ahogy elérhető lett, azonnal rárepültem, és alig vártam, hogy meghallgassam. Viszont a hatalmas nagy lelkesedésből gyorsan kijózanodtam. No nem azért, mert annyira rossz lenne az album, szó sincs róla, ismét nagyon igényes korong készült, a lelkesedés gyors múlásának egészen más oka van. Okui-sama eddig is kifejezte saját nőiességét néhány dalban, melyek mind színesítették az albumot, de a Symbolic Bride az első olyan album, mely szinte teljes mértékig a női érzésekről, a nőiesség megéléséről szól. Így férfiként nem tudok azonosulni a dalokkal, ez az első olyan Okui Masami album, amivel problémám van.

Az új album mondanivalója nagyon érett. 47 éves már az énekesnő, így már talán el is várható az érzelmi érettség, és szerencsére vannak rajongók, akik nagy lelkesedéssel nemcsak romanizálják a dalszövegeket, hanem angol fordítást is írnak. Néhány kész is van, ezek alapján a szövegek egy érett nő énekel a szerelemről, a barátságról, az életről. Ami miatt nagyon tetszik az album, hogy végtelenül optimista, kevés olyan Okui Masami album van, mely tisztán optimista, ez ilyen. Ugyanis nem úgy énekel a szerelemről, hogy csak egy illúzió, elmúlik, nem ér semmit, hanem hogy a sok csalódás után is meg kell adni az esélyt arra, hogy tanulva a hibáinkból újabb esélyt adjunk annak, hogy megtaláljuk az igazit. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy nem jutott el az üzenet a rajongókhoz, ugyanis az album csak a 65. helyet érte el az Oricon charton, és 838 példányt adtak el belőle az első héten. Ha nem lesz a jövő héten második heti eladás, akkor ez lesz az Okui Masami albumok közül a legrosszabbul teljesítő eladások tekintetében. Valószínűleg marketing, promóciós okokat is lehet erre mondani, meg hogy nem vesznek már Japánban sem CD-t az emberek (65. helyen 838 példányszám iszonyú kevés) de azt gondolom, hogy az album tematikája miatt rengeteg rajongót zárt ki, ugyanis az énekesnő rajongóinak döntő többsége férfi, főleg azért, mert olyan visual novel-ek dalait is énekelte, melyekkel férfiak játszanak. Amivel ajánlani lehet az erősebb nemű rajongóknak, hogy az album tematikája miatt azt érezhetjük, hogy betekintést nyerhetünk Okui Masami életébe, érzéseibe, bár ezt a korábbiakra is el lehet mondani.

Dalonkénti jellemzést viszont még nem tudok írni, ugyanis az egyik nagy problémám az albummal az, hogy az új dalok nem maradnak meg a fejemben. Elvesznek a többi között, tizenkettő egy tucatban feeling és hasonlók. Egyedül a CHAOS LOVE, ami különleges közöttük, az egy trance stílusú dal, szerencsére mindig van ilyen, jól áll az énekesnőnek, színesíti az albumait. Részletesebb értékelést majd később írok, amikor meglesznek a szövegfordítások (annyira még nem tudok japánul), és meg fogom jegyezni a dalokat. Mert jó album, de a többi Okui Masami albumhoz képes szegényesebb. Nagyon remélem, hogy később meg fogom szeretni az albumot. Mindenesetre meg kell becsülni, mert az énekesnő azt nyilatkozta, hogy csak azért születhetett meg ez az album, mert most kevesebb munkája volt a JAM Project-nek, így tudott új szólóalbumot készíteni. Azért őszintén remélem, hogy nem ez lesz az utolsó album.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása