A Super Smash Bros.-ról mélyebben

2014. október 09. 10:08 - supermario4ever

Elég sokat játszottam az utóbbi időkben az új Super Smash Bros.-szal, így lássunk egy kicsit részletesebb elemzést. Tetszik, nagyon tetszik. Eddig jobbnak tartom, mint a Brawl-t, a Wii-s Smash Bros.-t mostani fejjel nem szeretem annyira. Túlságosan nagymenőre akarták csinálni, ezáltal elvesztette a spontaneitását, ami például a Melee-ben még megvan, a GameCube-osat is többre tartom a Brawl-nál. De most az új játék van fókuszban. Az új harcosok tetszenek, már néhányukról nem tudom, hogy a Kid Icarus-ból, vagy a Fire Emblem-ből vannak eredetileg, ezeket a sorozatokat nem ismerem. Viszont Little Mac-nek örültem, új főkarakter lesz nálam. PUNCH OUT!! menő játék, hősünk pedig kellőképp erős, csak nem tudom, hogy honnan a Final Smash-e, mert én nem tudok arról, hogy egy játékban is szörnnyé változott volna. Ilyen nagydarab szörnnyé változik, és ütlegel mindenkit, ahogy ér. Szoktam néha Wii Fit Trainer-rel is játszani, ő nem annyira erős. A mozdulatai a különböző jóga és izomerősítő gyakorlatokból van, ami kicsit furcsának hat, de az vicces, amikor a Napüdvözlés (Sun Salutation) jógapózt csinálja az egyik speciális támadás gyanánt, és a Nap olyan szinten viszonozza az üdvözlést, hogy megjelenik harcosunk előtt, és fegyverként felajánlja magát. Hatásos. A Final Smash-e érdekes: Az összes gyakorlat sziluettje megjelenik előtte, és azokat alkalmazza támadás gyanánt.

Azt hittem, hogy külön meg kell nyitni, de csak tüzetesebb szétnézés után jöttem rá, hogy alapból készíthetünk Mii harcost. Három alaplehetőség van: "kézi harcos" (verekedős), kardharcos és fegyveres. Nekem a kardos tetszett a legjobban, ehhez menő támadások párosulnak, és a ninja-ruha pedig csak tökéletesíti az ideális harcos képét a szememben. Így nézek ki:

HNI_0024Ez ilyen lopakodós, hátulról támadós stílus. Játék közben, ha szünetelünk, lehet képet csinálni, és ez sikeredett abban a pillanatban. Nálamnál menőbb harcost a Föld nem hordott a hátán. Amúgy egész gyorsan ráéreztem az irányításra, egy pillanatra nem is tudtam eldönteni, hogy most én fejlődtem ennyit, vagy a gépi játékosokat gyengítették meg ennyire, de többször tudtam vert helyzetből fordítani. És még rengeteg minden van. Nem is állok még készen teszt írására, mert rájöttem, hogy sokkal több tartalom van benne, mint eddig gondoltam. De majd. Addig is (és persze utána is) kiélvezem minden egyes pillanatát. Jó lesz ez, nagyon.

Komolyabb update-en ment át a Nintendo 3DS konzol menüje. Nemcsak hogy testre szabható letta menü dizájnja, hanem képeket is lehet csinálni. Eszembe jutott, hogy így a digitális gyűjteményünkről is lehet képeket készíteni. Emígyen:

[caption id="attachment_8679" align="aligncenter" width="320"]HNI_0025 3DS Classics játékok[/caption]

[caption id="attachment_8680" align="aligncenter" width="320"]HNI_0026 Game Boy játékok I.[/caption]

[caption id="attachment_8681" align="aligncenter" width="320"]HNI_0027 Game Boy játékok II.[/caption]

[caption id="attachment_8682" align="aligncenter" width="320"]HNI_0028 Game Boy Color játékok[/caption]

[caption id="attachment_8683" align="aligncenter" width="320"]HNI_0029 Game Boy Advance játékok[/caption]

[caption id="attachment_8684" align="aligncenter" width="320"]HNI_0030 NES játékok I.[/caption]

[caption id="attachment_8685" align="aligncenter" width="320"]HNI_0031 NES játékok II.[/caption]

[caption id="attachment_8686" align="aligncenter" width="320"]HNI_0032 DSiWare játékok[/caption]

Akárhogy is nézzük, nagyon belehúzott a Nintendo. A Wii U-s Super Smash Bros. is olyan extrákkal fog megjelenni 2014. december 5-én, ami nem igazán jellemző rájuk. GameCube controller adapter, Amiibók, új GameCube controller, a régiek is köthetők az adapterhez... Egyetlen rossz, hogy sajnos az adapter segítségével csak a Super Smash Bros. játszható, semelyik másik Wii U játék nem. De így is azt mondom, hogy fantasztikus, amit a Nintendo csinál, egyben nem értem, hogy miért kellett leküldeni magukat a pokolba, hogy ilyen nagyszerű ötletekkel rukkoljanak elő.

Szólj hozzá!

Nintendo 2DS

2013. augusztus 28. 19:35 - supermario4ever

Nintendo 2DSElőször Truner mutatta meg nekem, azt hittem, hogy csak egy rajongó által kitalált kis gépezet. Hiszen milyen viccesen nézne ki egy össze nem csukható Nintendo 3DS, nem igaz? Mivel április 1-je nem mostanában lesz, ezért a hír igaz, jön a harmadik kiadású Nintendo 3DS, mely Nintendo 2DS néven fog futni. Még leírni is rossz, hát még nézni... Egyébként tele van előnyökkel: Olcsó lesz (Angliában £109.99), nem lesz benne a 3D-s funkció, de minden más megmarad. És a legdurvább: Nem lesz összecsukható. Egy hatalmas kézikonzol lesz a kezünkben. Én egyébként ritkán használom a 3D-t, ugyanis észrevettem, hogy elkezdett romlani a látásom, és ez a 3DS után jött elő. Eleinte olyan éles látásom volt, mint a sasnak, de egy ideje már homályosabban látok, ha távolra nézek. Szerencsére nem vészes, csak a messze a kis betűket nem tudom elolvasni. Úgyhogy nekem nem lenne problémás, ha a 3D nem lenne benne. A gombkiosztás egy kicsit furcsa, de ami tetszik, hogy a 3DS XL-hez hasonlít a dizájnja, így azt az érzést kelteti bennem, mintha ilyen olcsóbb kiadásban kapnám meg azt a gépet, amit egyébként is be akartam szerezni, csak a magas ára miatt nem tudtam. Pontos méreteket én még nem nem tudok, de így képről elnézve, a kijelzője a sima 3DS méretéhez "állhat közelebb".

Megjelenés: 2013. október 12 (ezt olvastam, én inkább 11-et mondanék, mert az esik péntekre, és konzolok általában pénteken jelennek meg), én olyan 39.990 forint körülire tippelem meg az árát.

Szólj hozzá!
Címkék: Nintendo 3DS

3DS Hungary találkozó zenekvízének megoldásai

2013. április 28. 18:49 - supermario4ever

Már biztosan lezajlott a zenekvíz (ha csak nem jött közbe semmi...), ezért kirakom most az eredményt. Mivel nem vagyok ott, ezért nem tudok statisztikával szolgálni, ezért a megoldás alatt 1-2 mondatos gondolatot írok le, hogy melyiket miért választottam. Majd megkérem LernenBoy-t, hogy ha van lehetősége, akkor jöjjön át jövő csütörtökön is, és hozza el a megoldásokat, abból tudok statisztikát összeállítani, meg megkértem, hogy írjon 1-2 mondatot a reakciókról, néhány játékzene esetében (ahol jelezni is fogom), kifejezetten kíváncsi lennék az általános reakciókra, hogy fogadják, milyen érzések ülnek ki az arcokon. Lássuk hát:

RAPID

  1. Super Mario 3D Land - Desert Overworld Amikor egy sivatagos pályán vagyok ebben a játékban, szeretek úgy játszani rajta, hogy jó alaposan körbenézek, ugyanis nagyon szeretem ezt a zenét, csak ezért szedtem le a teljes OST-t. Bár a Super Mario 3D Land-ről egyébként is elmondható, hogy átlag feletti a zenéje, ez nálam a csúcs.
  2. The Legend of Zelda: Link's Awakening DX - Woods Theme Népszerű Virtual Console játék körünkben is, ezért mindenképp szerettem volna egy zenét innen is, hát legyen az, ami a legkedvesebb számomra.
  3. Aladdin - The Cave of Wonders Amíg én csinálom a 3DS Hungary-s zenekvízt, addig lesz Disney játékzene. A Super Nintendós Aladdin nálam alapmű, ez a zene pedig nagyban megalapozza a 2. világ hangulatát, mely a kőtigrisben (talán neve is van, de most így hirtelen nem ugrik be) játszódik, amikor megyünk a lámpásért.
  4. Pikmin - Opening theme A Pikmin részint elfeledett játék, GameCube-ra kijött 2 rész, és azzal vége (illetve nemsokára jön a harmadik). Viszont szerény Nintendós társaságunkban aki játszott vele, az mind szereti, csak régen volt téma, kíváncsi leszek, hogy kiben milyen érzéseket kelt ez a játékzene.
  5. Street Fighter II - Character Select SNES klasszikus játék, bár a zenéje nem kiemelkedő, de szerettem volna, ha nemcsak a listán szerepelne, hanem meg is szólalna. Erre kíváncsi leszek, hányan fogják tudni.
  6. Wii Fit - Main Theme Ha már ilyen menő tornáztató-programunk van, itt az ideje, hogy ezen zene felhangoztatával másokat is mozgásra inspiráljak. Remélem, hogy el fognak fogyni a boltokból a Wii Fitek nekünk köszönhetően.
  7. Super Smash Bros. Brawl - Ashley's Song (JP) A japán Ashley's Song nekem konkrétan sláger. Kicsit tartok attól, hogy ez a dal inkább már csak emlék másoknak, ugyanis érdekes sorsra jutott ez a játék. Már megjelenése előtt 1 évvel vártuk, elgondoltuk, hogy mekkorákat fogunk játszani vele online. Így is lett, sokat játszottunk, sokáig volt nagy szám ez a játék, aztán ahogy elmaradoztak a online bulik, úgy lett csend körülötte. De amit még érdekesebbnek tartok, hogy most már olcsón be lehet szerezni, tehát az eszmei értéke is elveszett. Pedig, amikor csütörtökön LernenBoy-jal játszottunk vele, bennem megvan a hangulat, én most is nyitott vagyok online meccsekre.
  8. Pokémon Stadium 2 - Main Menu Bagszinak szántam külön easter egg-ként, meg hasonlóként, hiszen általa 1. helyen áll a keresett játékok listáján, és többször volt, hogy karnyújtásnyira volt tőle, hogy megszerezze az angol változatot, de az utolsó pillanatban elúszott... Az első résszel egyébként én is játszottam egy jónéhányszor, és egészen jókat harcoltam benne.
  9. WarioWare Inc.: Minigame Mania - Kat's Oriental Blues Nálam a WarioWare Inc. volt az első bizonyíték, hogy Game Boy Advance-re is lehet olyan zenét írni, amelyet, ha egy kicsit csinosítunk, akár nagykonzolra is elmenne. Ennek a zenének köszönhetően betéve ismerem Kat és Ana mikrojátékait, és mindegyiken nagy élmény játszani, mert ez a fantasztikus szerzemény nagyon jó hangulatot ad a játéknak.
  10. Zombi U - Main Theme Különösebb emlékem nincs a Zombi U-hoz, csak azt akartam, hogy legyen egy Wii U játék is a listában, és az lehetőleg ne a New Super Mario Bros. U legyen, nehogy Mario-túltengése legyen a zenekvíznek. Azért remélem, hogy ha másképp nem is, kizárásos alapon tudni fogják, ezért is tettem be utolsónak, hogy könnyebb legyen betippelni, ugyanis élek a gyanúperrel, hogy közülünk nem sokat játszottak Zombi U-val.

NINTENDO 3DS

  1. Mario Kart 7 - Koopa City Az egyik legérdekesebb zenét választottam ki a játékból, ehhez fogható nem nagyon volt még a Mario Kartokban. Kicsit komolyabb, nekem olyan elmerengős, komolyan veteti velem a versenyt.
  2. Kid Icarus: Uprising - Dark Pit's Theme Ahogy minden Nintendo által kiadott játék, ez is megkapta a maga hírverését nálunk is.  A Kid Icarusra azért vetült még ennél is nagyobb reflektorfény, mert a második, egyben az utolsó rész valamikor 1992 körül jelent meg Game Boy-on. És mivel sokakban szép emlékeket ébreszt a játék, főleg azért, mert a Brawl-ban visszatért Pit, a főhős. Remélem, fogják tudni.
  3. Nintendogs + Cats - Club Dog Egyszerűen nem maradhat ki a Nintendogs + Cats a listámból, ez a kedvenc zeném a játékban. Amikor unalmamban feltettem a lemezt a kisállataimnak, akkor úgy voltam vele, hogy csináljunk disco-bulit, és egészen megfogott a zene. A minőséget nem kritizálni! Sehol nem találtam semmilyen OST-t a játékból, ezért YouTube-ra feltett zenét vettem fel AudaCity-vel, azt próbáltam hallgatható minőségűre felhozni, de amikor ellenőrzésképp meghallgattam a többivel, szembesülnöm kellett vele, hogy nem nagyon sikerült, a video is olyan volt, hogy 3DS-en ment a játék, és azt vette fel az egyén, ahogy táncolnak rá az állatai.
  4. The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D - Water Temple Az Ocarina of Time mindenkinek klasszikus, a Water Temple pedig mindenkinek "kedvenc". Nem hiába van idézőjelben, ugyanis sokak szerint az egyik legnehezebb dungeon a játékban, ezért voltam kíváncsi, hogy kiben milyen érzést kelt ez a játék, mert mi is imádjuk. Én egyébként pozitív értelemben szerettem meg a templomot, ugyanis ez a zene engem hipnotizál, elmerülök a dungeon-ben, nem zavar semmi, hagyom, hogy sodorjon a zene hangulata, és egyszer csak azon kapom magam, hogy már itt a főellenség, és vagy 1 óra is eltelt, pedig csak perceknek éreztem. Inkább az szokta idegesíteni a játékosokat, hogy sokszor kell cipőt cserélni, és néha vissza kell menni például vízszintet váltani, hogy tovább tudjunk menni. De én nagyon élvezem mindig, amikor itt vagyok.
  5. Luigi's Mansion 2 - Main Theme Hoppá, most vettem észre, hogy a megoldólapon nem javítottam ki az 5. játékzene részlet megoldását, remélem, LernenBoy tudni fogja, amikor javítani fogja. O_O Ha nem, akkor ez vicces szituáció lesz. Ez most kíváncsivá tett. Innen látom, hogy röhögnek rajtam, mert még én sem tudom, hogy mit raktam be. -_- Egyébként az volt, hogy én eredetileg a rapidba akartam tenni Luigi's Mansion 2 zenét, de egyszerűen nem találtam meg, YouTube-hoz meg csak végső esetben akartam nyúlni. Aztán, ami a megoldólapon van, annak sem találtam meg a zenéjét, úgyhogy úgy döntöttem, hogy csak legjutúbozom a zenét, aztán ott volt letöltőlink. Így lett végül LM2. Természetesen most van nagy divatja a játéknak, remélhetőleg sokáig megmarad a hírneve.

MARIO

  1. Super Mario 64 - Water theme Amikor annak idején játszottam vele, még csak hírből ismertem az internet, és hogy bárhogy magaménak tudjam a játék zenéjét, szinte csak álom volt. Ezért azt csináltam, hogy mikrofonos magnóval felvettem kazettára, és rengetegszer visszahallgattam. Ez a zene is a maga kellemes lassúságával, hangzásával szinte teljesen beleolvaszt a játékba, és elmerülünk benne, ahogy Mario is a vízben. És biztos vagyok abban, hogy sokan ismerik, és eltalálták
  2. Super Mario World - Forest of Illusion Eredetileg Mario & Yoshi vagy Mario's Picross zenét akartam másodiknak, de sehol nem találtam meg őket. Aztán az már csak utólag jutott az eszembe, hogy megcsinálhattam volna ezt, hogy emulátoron megy a játék zenéje, és leszedem. De maradt ez, ami szép emlékű számomra, hiszen a Koopalingek közül nekem mindig Roy Koopa lesz a személyes kedvenc, ő az illúziók erdejének "őrzője". Biztos vagyok benne, hogy sokan tudták.
  3. Mario Golf - Koopa Park Na erre nagyon kíváncsi vagyok, hogy hányan találják el. Többször írtam arról, hogy mennyire szeretem a Mario Golfot, és egy kicsit szívfájdalmam, hogy nem tudom megszerettetni a néppel. Ez is tipikusan olyan zene, mely által annyira belemerülök a játékba, hogy teljesen belefeledkezek, és nem érzem másfél órának azt az időt, mire eljutok az utolsó, 18. pályáig. A madarak csiripelése által pedig teljesen harmóniában van a tájjal, és még külön könyvet tudnék írni arról, hogy mennyire szeretem ezt a játékot, főleg ezt a zenét.
  4. Mario Kart: Double Dash!! - Sherbet Land Ahogy mindig a kedvnc zenéimet választottam ki az adott játékhoz, nem volt ez másképp a GameCube-os Mario Kart esetében sem. Havas, jeges pálya, így is eléggé csúszós a ebben a Mario Kart-ban a kocsi, a jég csak még jobban hozzá tesz. Nem könnyű, de legalább a zene inspirál.
  5. Mario Party DS - DK's Stone Statue Továbbra is kedvenc, mondjam még? MONDJAAAAD! Hát jó. ^^ De komolyra fordítva a szót, amikor először játszottam a Mario Party DS-sel, totálisan meg voltam lepve azon, hogy egy ilyen komolytalanabb játéknak is ilyen jó, fülbemászó zenét írtak. Nagyon szeretem ezt a zenét, remélem, sokan fel fogják ismerni, hiszen nemrég volt Mario Party DS verseny, és pont ezen a pályán ment. Tehát sok helyes választ kérek!

Na ennyi volt. Remélem, hogy mindenkinek tetszett. További statisztikával remélhetőleg minél hamarabb. :)

Szólj hozzá!

Társasági nap

2013. április 25. 23:49 - supermario4ever

Sajnos amióta Békéscsabán élek, azóta ez nagy szó. Na persze nem úgy kell elképzelni, hogy remete életet élek, egyszerűen minden kapcsolatom megszakadt, mind baráti, mind osztálytársi viszonylatban. Bár van egy ismerősöm, akivel amikor nagyon néha beszélgetek, mondja, hogy majd meglátogat, azóta is jön. -_- Úgyhogy örültem, hogy jött LernenBoy, bár a vicc az, hogy pont azt nem csináltuk, ami miatt ténylegesen jött. Ugyanis az előző 3DS Hungary találkozón kitalálta a zenetotót. Egészen jó ötlet, de egy másik helyről inspirációt véve, úgy döntöttem, hogy a most vasárnapi találkozóra én is besegítek, és legyen zenekvíz. (Ugye nem haragszol Tuki? ^^') Ugyanolyan egyszerűsített feladatlapot csináltam, mint a MAT-os con-ra.

Egy kicsit tennék is kitérőt errefelé, mert nem nagyon mertem kiírni a 3DS Hungary oldalára, mert féltem, hogy leszólnak, hogy túl késő, de ide mégis kiteszem, aztán végül oda is, hogy nehogy azért érje szó a ház elejét, hogy csak ide tettem ki, elég ha azért ér, mert 3 nappal a találkozó előtt teszem ki a lehetséges játékokat. XD A szokásos rapid kategória mellett még két hosszabb lesz: Nintendo 3DS, és Mario játékok, ezeket listázom először:

Nintendo 3DS

  • Super Mario 3D Land (2011)
  • The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D (2011)
  • Nintendogs + Cats (2011)
  • One Piece: Unlimited Cruise SP (2012)
  • Kid Icarus: Uprising (2012)
  • Heroes of Ruin (2012)
  • Angry Birds Trilogy (2012)
  • Epic Mickey 2: The Power of Illusion (2012)
  • Luigi's Mansion 2 (2013)
  • Monster Hunter 3: Ultimate (2013)
(Mindig 3012-t akarok írni 2013 helyett -_-)

Mario játékok

  • Super Mario Bros. (1985)
  • Super Mario World (1992)
  • Mario & Yoshi (1992)
  • Mario's Picross (1995)
  • Super Mario 64 (1996)
  • Mario Golf (1999)
  • Mario Party 2 (2000)
  • Mario Kart: Double Dash!! (2003)
  • Mario Party DS (2007)
  • Mario Tennis Open (2012)
A rapid kategóriában még fellelhető egyéb játékok:
  • Super Mario Land 2: 6 Golden Coins (1992)
  • Pikmin (2002)
  • Pilotwings 64 (1996)
  • Aladdin (1992)
  • Duck Tales (1990)
  • Zombi U (2012)
  • Castlevania II: Simon's Quest (1987)
  • Pokémon Stadium 2 (2001)
  • Super Smash Bros. Brawl (2008)
  • Mario Kart DS (2005)
  • Dr. Kawashima's Brain Training: How Old Is Your Brain? (2006)
  • Mario Bros. (1983)
  • Street Fighter II (1992)
  • The Legend of Zelda: Link's Awakening DX (1999)
  • WarioWare Inc.: Minigame Mania (2003)
  • Shin Megami Tensei: Devil Survivor Overclocked (2013)

Aztán majd még eldöntöm, hogy nagyon kedves, vagy nagyon nemkedves leszek a többiekhez. :I Azt bizton elmondhatom, hogy én nem hallgatok az olyan véleményekre, hogy jaj, de nehéz volt, mert egy ismeretlen játék nagyon mélyen elrejtett zenéje szólal meg. Ha olyan kedvem lesz, mindenki táncolni, meg bulizni fog, ha olyan, akkor csak pislogni fog egymásra a társaság, hogy mi van. Az van, hogy most én csinálom a feladványt, és nagyon fog neki mindenki örülni. ;)

10 órára jött egyébként LernenBoy busza Szegedről, amikor hazaértünk, először még egyedül játszott, én még a gépen foglalatoskodtam egy kicsit. Gyakorlatilag végig csak játszottunk, egy kis Super Mario All-Stars, egy kis Mario Kart 64, egy kis Super Mario Kart, egy kis Super Smash Bros. Brawl, egy kis... volt még valami? Végülis tökmindegy. A Super Mario Kart rendesen felvitte az adrenalinszintemet, ugyanis megpróbáltuk 150cc Special Cup-on valamilyen serleget összegyűjteni, abban még semmilyen nincs a Virtual Console-os részben. Majdnem sikerült, a Rainbow Roadon úgy döntött a gép, hogy elveszi az összes életemet, és be kellett fejeznem. Ez a Mario Kart a mai napig nagyon nehéz, és csak úgy tudtam a bajnokság előző négy pályáján végigmenni, hogy villámot vagy / és csillagot kaptam, másképp én nem is tudom, hogy végig lehet-e menni, de szívesen meghallgatnék trükköket effelől. A Brawl meg szinte nosztalgia-élmény. Azt is mennyit nyomattuk, amikor új volt (a régi Nintendós társasággal), és mostanra meg szinte mindenki elfelejtette. Vajon ugyanez lesz a sorsa a 3DS-es és Wii U-s Smash Bros.-oknak is? Csúnya lenne.

A 17 órási busszal ment el, a visszaúton, amikor megérkeztem, akkor láttam, hogy mégiscsak megjött a csomag, amit a nővérem küldött születésnapomra. Vagyis annak értesítője, elmentem érte a postára. Tökre megörültem a Paper Mario: Sticker Star guide-nak. ^_^ Ezeknek a könyveknek számomra mindig nagy eszmei értékük van, pusztán mert Nintendo licensz kiadvány, tele artworkökkel, hasznos tippekkel tanácsokkal. Végignézegettem, listázva van az összes matrica, a benne rejlő képességük, és mindegyik pályáról több oldalas leírás van, és tanács, hogy melyik pályán melyik taktikát érdemes alkalmazni. Bogarat is ültetett a fülembe, hogy de menő lenne, ha meglenne ez a játék nekem. De előbb menő legyen munkát találni. :I

Az adatrögzítős melóra sem hívtak vissza. Mondjuk, amikor anyámnak elmeséltem, mi volt az interjún, kicsit kiakadt azon, hogy 15 embert hívtak oda, és csak 4-et hívnak vissza, akikre számítanak. Végiggondolva nem volt nehéz rájönni, hogy igaza van, hiszen egy adatrögzítés egyáltalán nem olyan jellegű munka, hogy több emberből kelljen a legjobbat kiválasztani, azt egy kis túlzással szinte bárki meg tudja csinálni. Nálam itt is inkább az volt a baj, hogy nincs fix pesti címem. Én nem gondoltam volna, hogy ez ekkora probléma lesz, mert nekem az volt az eddigi tapasztalatom, hogy albérletet elég könnyű úgy találni, hogy ha megvan a megfelelő hely, akkor oda döntő többségében azonnal be lehet költözni, és én erre támaszkodtam.

Az este folyamán megcsináltam a Generasia oldalán a Rey együttes lapját. Egy igencsak kevéssé ismert japán együttes, én is csak a GUNDAM TRIBUTE FROM LANTIS albumról ismertem meg őket, oda énekeltek fel egy dalt, egész jó hangja van a srácnak. Aztán láttam, hogy több olyan animének vagy tokusatsu sorozatnak az ending dalát énekelték, melynek openingjét a JAM Project adta elő, ezért elkezdtek komolyabban érdekelni. Nézegettem, köztudottan az eladási adatok is szoktak érdekelni, és döbbenten láttam, hogy az eddig megjelent 4 kislemezből csak egyetlen egy került fel az Oricon chartra, az is csak a 192. helyre. Furcsak egyébként, mert igényes zenét csinálnak, kifejezetten ritka az, hogy egy fiatal fiúbanda élő hangszereken játszik: Egy énekes, két gitáros (gondolom az egyik szóló, a másik ritmus), egy basszeros, és egy dobos. Egyébként egy stúdióalbumot jelentettek meg: H.A.B címmel (Hit and Break!), azt meghallgatva arra jutottam magamban, hogy szép dolog az élő zene, de annyira egy síkon mozognak a dalok, a 13 dalból 2 volt az, amit úgy ki tudtam emelni, hogy ezek talán jobbak a többinél. A többi 11 dal annyira egybefolyik, gyakorlatilag semmi különbséget nem tudok tenni közöttük.

Tegnap kitettem az új angela albumot, tök véletlen bukkantam rá. Ezért is szoktam napi szinten nézni a rejtett japán weboldalt, ahol a teljes anime kiadványok eladási adatait listázza valaki, mert innen is értesülök az új megjelenésekről, ami érdekelhet, és itt tudtam meg, hogy van új angela lemez. Megint olyat csináltak, hogy eldobom magam tőle. Annyira bírom az énekesnőnek a stílusát, ilyen egyedi hangszínt, és hangjátékot még sehol nem hallottam, és annyira élvezetessé teszi a dalokat. Most hallgattam meg komolyabban, három dalt tudok kiemelni, ami nagyon tetszik: Kyoukaisen Set me free, Always Suki Dayo, és az To be with U!. Ja, meg a KINGS, de hát az kislemezes dal, arról beszéltem korábban, hogy mennyire jó lett. Azt sajnálom, hogy a THE LIGHTS OF HEROES kislemezről nem másolták ki az új Shangri-La dalt, az komolyan mondom, jobban tetszik, mint az eredeti.

Egyébként JAM Project-et is hallgattam ma, nagyon régen nem hallottam már a Bakuchin Kanryou! Rescue Fire dalt, és most nagyon jó volt újra meghallgatni. És most egy kicsit bátrabb voltam, ugyanis ebben a dalban is vannak olyan hangmagasságok, amiket reménytelennek tartottam kiénekelni, de most tettem egy kósza próbát, és valamiért az az érzésem, hogy mégsem annyira reménytelen. Csak az a baj, hogy nincs meg az az erő a hangomban, ami a tagokban megvan, arra jó lenne rágyúrni, és akkor tök menőn tudnám énekelni akár a nehezebb dalaikat is. De ez ilyen kb. 5 év alatt elérhető vágyálom leírása pár mondatban. ^^'

2 komment

Nintendo 3DS XL csomagok

2013. április 03. 14:56 - supermario4ever

A 2012-es karácsonyi szezonra való tekintettel három speciális Nintendo kiadású Nintendo 3DS XL konzol látott napvilágot:

506dd211c107c6Pikachu sárga színű Nintendo 3DS XL

Pikachu sárga színű Nintendo 3DS XL konzol, mely mellé nem jár játék.
Megjelenés: 2012. december 6.

cMario Kart 7 Pack

Fehér színű Nintendo 3DS XL, mely digitális változatában tartalmazza a Mario Kart 7 játékot
Megjelenés: 2012. november 15.

CMM_3DS_3DSXLBundles_SM3DL_mediaplayer_largeSuper Mario 3D Land Pack

Fehér színű Nintendo 3DS XL mely digitális formában tartalmazza a Super Mario 3D Land játékot.
Megjelenés: 2012. november 15.

Szólj hozzá!
Címkék: Nintendo 3DS

Nintendo 3DS XL

2013. április 03. 14:12 - supermario4ever

nintendo-3ds-xl2012. július 28-án új Nintendo 3DS modell érkezett, a Nintendo 3DS XL, mely 90%-kal nagyobb kijelzővel rendelkezik. A felbontás megmaradt, mégsem tűnnek pixelesnek a játékok, sokkal inkább részletgazdagabbnak.

Az alábbi táblázat segítségével összehasonlítható a két 3DS modell méretei:

Nintendo 3DS Nintendo 3DS XL
A konzol magassága 138 mm 173 mm
A konzol szélessége 134 mm 156 mm
Felső kijelző átmérője 3,53" (kb. 90 mm) 4,88" (kb. 124 mm)
Felső kijelző szélessége 76,8 mm 106,2 mm
Felső kijelző magassága 46,08 mm 63,72 mm
Alsó kijelző átmérője 3,02" (kb. 76,1 mm) 4,18" (kb.106,2 mm)
Alsó kijelző szélessége 61,44 mm 84,96 mm
Alsó kijelző magassága 46,08 mm 63,72 mm

Ha megvásároljuk a konzolt, az alábbi kiegészítőket találjuk benne:

  • Nintendo 3DS XL konzol
  • Nintendo 3DS XL stylus
  • 4 GByte méretű SDHC memória kártya
  • 6 db AR kártya
  • Különböző leírások, füzetek.

FIGYELEM! A Nintendo 3DS XL konzolhoz nem jár AC adapter, és az AC Adapter dokkoló, de bármely Nintendo 3DS, Nintendo DSi XL, vagy Nintendo DSi töltő kompatíbilis a konzollal, vagy külön meg lehet vásárolni.

Nagyobb SD kártya

Amíg a sima Nintendo 3DS-hez 2 GByte méretű SD kártyát kaptunk, addig az XL mellé 4 GByte-nyi SD kártyát csomagoltak, így több játékot menthetünk a kártyánkra, melyeket az eShop-ról vásároltunk meg, és persze több képet menthetünk el, melyet a Nintendo 3DS Camera programmal készítettünk, és több zenét tehetünk rá, melyet a Nintendo 3DS Sound-dal játszhatunk le.

Hosszabb üzemidő

A jobb minőségű akkumulátornak köszönhetően a Nintendo 3DS XL tovább bírja egy töltéssel, mint az alap modell.

Nintendo 3DS XL 3,5-6,5 óra
Nintendo 3DS 3-5 óra

A tényleges működési idő függ attól is, hogy mekkora fényerősséggel játszunk, és hogy 3D-n játszunk-e. Valamint Nintendo DS játék esetében az akkumulátor még tovább bírja.

Minden funkció elérhető, ami Nintendo 3DS-en is volt

Minden funkció, program elérhető Nintendo 3DS XL-en. Minden alapból beépített program használható, a 3D ugyanúgy működik, lehet 3D-s képeket, videókat készíteni, AR kártyákkal játszani, és minden játék és program letölthető eShop-ról. Részletes leírás a Nintendo 3DS-ről itt olvasható.

Néhány kiegészítő információ

  • A konzol mérete összecsukva: 156mm × 92mm × 22mm
  • Súlya: 336 g (úgy, hogy benne van az SD kártya, egy játék, és egy Stylus)
  • Stylus: A Nintendo 3DS XL külön saját stylus-t kap, melynek mérete 96 mm, de természetesen bármelyik egyedi, vagy előző konzolhoz kapott Stylus használható vele.
  • Töltési idő: kb. 3,5 óra
Szólj hozzá!
Címkék: Nintendo 3DS

Nintendo 3DS csomagok

2013. április 03. 13:04 - supermario4ever

A Nintendo 3DS-t a 2011-es karácsonyi időszakra különböző csomagokban jelentek meg. Háromféle csomag volt elérhető:

nintendo3ds_mario_pakSuper Mario 3D Land Pack

A fehér színű Nintendo 3DS konzol mellé csomagoltak egy Super Mario 3D Land játékot is.
Megjelenés: 2011. december 2.

nintendo_3ds_rose_pack-nintendogs-cats-1Nintendogs + Cats Pack

A rózsaszín Nintendo 3DS mellé  csomagoltak egy Nintendogs + Cats Golden Retriever & New Friends játékot is.
Megjelenés: 2011. december 2.

bThe Legend of Zelda 25th Anniversary Limited Edition Pack

A fekete színű egyedileg mintázott Nintendo 3DS konzol mellé egy csomagoltak speciális borítójú The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D játékot.
Megjelenés: 2011. november 25.

Szólj hozzá!
Címkék: Nintendo 3DS

Nintendo 3DS leírás

2013. április 03. 10:04 - supermario4ever

A Nintendo 3DS 2011. március 25-én jelent meg Európában, ez a Nintendo DS utódja. A 2010-es E3-on mutatkozott be, és a nagyszerű marketingnek, valamint a sok lehetőségnek köszönhetően az egyik legsikeresebben induló konzol lett. Ha kibontjuk a dobozt, az alábbiakat találjuk benne:

  • Nintendo 3DS konzol
  • Hálózati töltő
  • Tartó és töltőállvány
  • 2 GByte SD memóriakártya
  • 6 db. AR kártya
  • Használati útmutatók
  • Garancia

Aki a hivatalos forgalmazó, a Nintendo Magyarország által vásárolta meg a 3DS-t, az kapott még egy 116 oldalas magyar nyelvű használati utasítást.

A kézikonzol egyik legnagyobb innovációja a szemüveg nélküli 3D-s hatás, mely úgy lehetséges, hogy a 3D-s hatást kiváltó "Parallax Barrier" LCD képernyő van a felső kijelzőben. Ez azért is előnyös, mert nem mindenkinek olyan a szeme, hogy bírja a 3D-t, így a mélység a felső kijelző mellett jobbra levő csúszkával szabadon állítható, vagy akár teljesen kikapcsolható. A játékok grafikailag nagyon sokat fejlődtek a Nintendo DS-hez képest, körülbelül a GameCube szintjét hozza.

A Nintendo 3DS-ben van lépésszámláló is. Minden 100 megtett lépés után kapunk egy aranyérmét, egy nap maximum 10 aranyérmét kaphatunk. Ezt különböző játékokban vagy programokban válthatjuk be extrákra.

Internethez is tudjuk kötni konzolunkat, akár már a legelején, a kezdeti beállításoknál meg tudjuk csinálni. Csak annyit kell csinálni, hogy kiválasztunk egy internetkapcsolatot, megadjuk a jelszót, ha kéri, és azonnal rácsatlakozik. Három internet kapcsolatot ment el a Nintendo 3DS. Nagy előny a DS-hez és a Wiihez képest, hogy ha kézikonzolunk felismeri az adott kapcsolatot, ahova már csatlakozunk korábban, akkor automatikusan rácsatlakozik. A DS-nél és a Wii-nél mindig külön rá kellett csatlakoztatni. Arra figyeljünk, hogy ha szeretnénk az internet-adta lehetőségeket használni, akkor United Kingdom-ra legyen állítva a 3DS-ünk, ugyanis magyar szerver sajnos még nincs.

Az internethez kapcsolódik a StreetPass, és a SpotPass jelenség, mely szintén a Nintendo nagy újítása. A Streetpass lényegében arról szól, hogy ha Sleep Mode-ban tartjuk a 3DS-ünket (összecsukva), és ha találkozunk egy olyan emberrel, akinek szintén van 3DS-e, akkor a két kézikonzol kapcsolatot létesít egymással. Megosztjuk egymással az adatainkat, mivel játszottunk, és melyik játékban hogy teljesítettünk. Sőt, bizonyos játékokban, ahol erre lehetőség van, ott lezajlik egy meccs, anélkül, hogy bármit is csinálnánk. Az eredmény elmentődik. A SpotPass pedig az internet által fogad adatokat. Ezt elsősorban azok játékok használják, melyekkel lehet online is játszani.

Az akkumlátor sajnos nem bírja sokáig. Ha 3D-ben teljes fény- és hangerőben játszunk, akkor 3-4 óra alatt lemerül. A konzol elején levő kék fény pirosra vált, azt jelzi, hogy már kevés energia van a gépben, de ha villog, akkor már nagyon kevés ideig fogja bírni, ekkor már mindenképp tegyük töltőre. A kék fény mellett levő narancssárga jelzi, hogy töltődik a 3DS. Átlagosan 3 és fél óra alatt töltődik fel a konzol.

A Nintendo 3DS-be az alábbi szoftverek vannak beépítve:

  • Nintendo 3DS Camera: A DSi-ben 2 kamerát helyeztek el, egy külsőt, és egy belsőt. A 3DS-ben már három van, kettő külső, és egy belső. A két külső kamera együttes működésének segítségével tudunk 3D-s képeket készíteni. A kamera felbontása 0,3 MP, így a képek 640×480 pixel felbontásúak lehetnek. Színmélységben sem jeleskedik a 3DS-ünk, de nem is azért találták ki ezt a funkciót, hogy fényképészek ezzel a készülékkel csináljanak tájképeket, csupán önmagunk szórakoztatására, hiszen az elkészült képekkel még számtalan módon lehet módosítani. Nyújtani, graffitizni, sőt a kameramód változtatásával különböző effekteket adhatunk képeinknek. Az elkészült fényképek jpg formátumban mentődnek el, így a számítógépünkön is megnézhetjük a képeket. A kamera videót is rögzít, sőt a 2011. december 8-ai szoftverfrissítésnek köszönhetően 3D-s videókat is készíthetünk.
  • Nintendo 3DS Sound: A DSi csak aac formátumú zenéket játszott le, a 3DS már az mp3-akat is látja. Az SD kártyánkra mentett zenéket keresi meg, és azokat játssza le. Különböző hanghatásokat adhatunk a daloknak, mint például visszhangozzon, vagy olyan legyen, mintha egy régi rádióból szólnak, vagy 8-bites zenék legyenek, esetleg instrumental, tehát leveszi az énekhangot. Ezt a jobb oldali négy kis kockát ábrázoló ikon segítségével tudjuk aktiválni. Mellett bal oldalt egy grafikon-szerű ikont látunk, ezzel kedvünkre gyorsíthatjuk, lassíthatuk a zenét, valamint mélyebbre, magasabbra vehetjük a hangszínt. A program nemcsak zenét játszik le, hanem segítségével hangot is felvehetünk.
  • Mii Maker: Itt készíthetjük el a Miinket, kétféle módon is. Első lehetőség, hogy a megadott sablonokból megcsináljuk magunkat, vagy a Nintendo 3DS lefényképez minket, annak alapján elkészíti a Miinket. Ezt persze szabadon módosíthatjuk. A Mii Maker kommunikál a Nintendo Wii Mii Channel programjával, így akár onnan is átvihetjük a Miinket.
  • Mii Plaza: A Miik, akikkel találkoztunk Streetpass, vagy Spotpass (közös játék) által, itt sorakoznak. Meg tudjuk nézni az adataikat, valamint a Streetpassolt társunkkal játszani is tudunk. Két játék van: Puzzle Swap és StreetPass Quest. A Puzzle Swap lényegében egy kirakósgyűjtő játék, azon emberrel, akivel találkoztunk, ha ő is gyűjti a puzzle darabkákat, meg tudjuk nézni, hogy melyik képből mely darab van meg neki, és ha olyat találunk, ami nekünk nincs meg, azt megosztja velünk. A másik játék a StreetPass Quest. Ez egy RPG játék, ahol mi vagyunk fogságba ejtve, és a StreetPassolt társaink (amikor összetalálkoztunk velük) szellemekkel, szörnyekkel harcolnak, hogy a végső főellenséget legyőzve kiszabadulhassunk. A Mii Plazában tudjuk aktiválni a StreetPasst és a SpotPasst is, valami kikapcsolni azt.
  • Nintendo eShop: Az internethez csatlakozva itt tudunk letölthető játékokat vásárolni, melyek rendszerint 2-9 fontba kerülnek. Megnézhetjük az adott játékból készült videót, trailert, de akár review-t is írhatunk róla, értékelhetjük azt. És itt tudjuk a korábban letöltott, de valamilyen oknál fogva elvesztett játékunkat újra letölteni. Az eShop-ról itt részletes ismertetőt olvashattok.
  • AR Games: A Nintendo 3DS mellé kaptunk ún. AR kártyákat. Hat darab van belőlük: Egy kérdőjeles, és öt Nintendo karakteres. Az AR egy rövidítés, Augmented Reality kifejezést foglalja magában, mely jelentése: kiterjesztett valóság. A programot aktiválva elindul az AR kamera, és ha alatta van egy AR kártya, akkor azt beolvassa, és kijön az AR kártyából egy Nintendo karakter, az, melynek kártyáját a kamera alá tettük. Ezeknek lehet a pozícióját, méretét változtatni, sőt az analóg karral mozgatni is tudjuk őket. Először a kérdőjel-kártyát kell alátartani, azzal választunk játékmódot. Lehet graffitizni, horgászni, Miikkel játszani, Shooting játékkal játszani. Ha elvesztettünk egy kártyát, a hivatalos Nintendo weboldalon szabadon letölthetők.
  • Face Raiders: Szintén egy játék a kamerával. Először a játék lefényképez minket, majd ellenségként támad ránk, feladatunk megölni őt, vagyis saját magunkat.
  • Activity Log: Aktivitási statisztika. A konzol részletes kimutatást vezet arról, hogy mely nap hány lépést tettünk meg, és mely játékkal hányszor, és összesen mennyi időt játszottunk.
  • Download play: Társaságban helyi multiplayer játékokba itt tudnak csatlakozni azok, akiknek nincs meg az adott játék. Előbb kiválasztjuk, hogy 3DS, vagy DS játékhoz szeretnénk csatlakozni, ezután a gép keresi a játékot, mi csatlakozhatunk hozzá, ha a jó játékot találta meg.
  • System Settings: Itt tudjuk a konzolt testreszabni. Internet- és szülői beállítások, adatokat lehet törölni, valamint többek között itt lehet update-elni, vagy System Transfer is itt lehetséges.
A Nintendo 3DS a Nintendo DS által kitaposott utat járja. És bár a sikeres start után apadtak az eladások a nagyon magas ár miatt, mára a későbbi árcsökkenésnek, és a fantasztikus játékoknak köszönhetően leggyorsabban fogyó konzol lett.
Szólj hozzá!
Címkék: Nintendo 3DS
süti beállítások módosítása