Higgyünk-e a holnapban?

2021. augusztus 07. 23:01 - supermario4ever

Suara ebben erősít meg a legújabb dalában, ami július 21-én jelent meg kislemezen Senjin Genmu címen. Mindig örvendetes számomra egy új Suara dal vagy kislemez, mert kifejezetten mély érzelmű énekesnő és tudok is azonosulni azzal, ahogy kiénekli az érzéseit, emellett kifejezetten kellemes hangja van. Így kíváncsi voltam az új Utawarerumono dalra.

Sajnos az új dallal sikerült bebizonyítani, hogy Suara nem képes minden minden stílusban énekelni. A zene egyáltalán nem illik bele Suara repertoárjába, az Utawarerumono franchise-ba meg még annyira sem. Így sajnos a Senjin Genmu jelen állás szerint simán feliratkozik az énekesnő eddigi legrosszabb dalai közé. Szerencsére eléggé kicsi a társaság, de egyszerűen annyira elüt a többi Utawarerumono daltól, hogy nem is indulhat velük egy ligába. És érzékelhetően Suara is sem tud mit kezdeni ezzel a stílussal, úgyhogy ez a dal egy tévedés. Alapvetően szeretem az elektronikus zenét, de ezen a dalon érzékelhetően nem dolgoztak sokat. Lehet ilyet írni egy vocaloid előadónak, meg megvannak az erre szakosodott énekesek, akiknek ez áll jól, de Suara sajnos nem tartozik közéjük.

Valószínűleg arról van szó, hogy nem akartak ugyanarra a sablonra írni még egy Utawarerumono dalt, ezért valami mást akartak elővenni. Ez a "más" alapvetően üdvözítő, mert kitalálhatnak valami egészen jó dolgot is, de hogy sehogy ne legyen illeszthető az eddigi repertoárba, az erősen problémás. Készült videoklip is a dalból.

https://www.youtube.com/watch?v=7L7rW8px74I

Ebből is nekem az jött le, hogy Suara sehogy nem tud azonosulnak a dallal. A mozdulatokon látszik, hogy megtanítottak valami egyszerű koreográfiát az énekesnőnek, de pont abban látszik, hogy mennyire nem áll jól neki a dal. Suara egyébként sem nevezhető táncversenyre, de ezzel nincs semmi baj. A baj azzal van, ha ezt erőltetik. Az a fontos, hogy nagyon szépen énekel és jól állnak neki a mély érzelmek. Ilyen jellegű dalokra nagy táncosok szoktak komolyabb koreográfiát eltáncolni. Ehhez képest Suara mozdulataiban semmi koncepció nincs. Nem akartak semmi komolyat "ráerőltetni", mert érzékelték, hogy a végeredmény csak még rosszabb lesz. Ahogy visszagondolok Suara 2005 óta tartó énekesnői karrierjére, nem tudok olyan dalt visszaidézni, ami ennyire elütött volna a stílusától és ami ennyire rosszul álljon neki. Arra voltak kísérletek, hogy valami újat próbáljanak ki, ezek rend szerint jól is sültek el, mert nem ütött el annyira a tőle megszokott daloktól, de ekkora hibát még nem vétettek. Ez az első olyan dal, ami még csak nem is áll jól az énekesnőnek.

Őszintén remélem, hogy ez csak egyszeri tévedés volt. Egyébként a kislemez másik két dala, az "Adeaizuki" és a "Koto no ha" már közelebb van Suara egyéniségéhez, de a címadó dalért nagy kár. Mondjuk volt egy ilyen furcsa kilengés még 2018-ban, a Kotowari, ami szintén ilyen nagyot akart szólni, de aztán csak az "aki sokat markol, keveset fog" elmélete valósult meg. Remélem, legközelebbre jobbat kapunk és nem egy lefelé ívelő karrier kezdetét látjuk.

Szólj hozzá!

Újdonságok vs nosztalgia

2020. január 25. 22:40 - supermario4ever

Most, hogy felszabadultam a vizsgaidőszakból, ismét rendezgetem a kategóriákat a blogban. És ahogy beleolvasgattam a régi blogpostokba, eszembe jutott, hogy manapság eléggé keveset hallgatom a régi nagy japán kedvenceket: Hayashibara Megumi, Okui Masami, JAM Project, Suara és társai. Ennek baromi egyszerű oka van: Sajnos manapság nagyon kevés új dallal jönnek ki. Ebben gondolom, az is közrejátszik, hogy mivel nagyon lecsökkentek ezen előadók kiadványainak eladásai, ezért nem éri meg a kiadóknak foglalkoztatni őket. Igazából nem is az újdonságérzet hiányzik, hanem sok más dalt megismertem, amiket megszerettem, és általuk sok új impulzus ért, ami... nagyon csúnya lenne azt írni, hogy elinflálta a régieket, mert ez így nem igaz, hanem háttérbe szorította.

Nemrég volt egy beszélgetésem az egyik Discord szerveren, hogy a '90-es években mennyivel jobb volt minden. Annak ellenére, hogy sokáig én is úgy voltam vele, hogy áldás, hogy a '90-es években voltam gyerek, mert akkor már nem volt kommunizmus, de még nem ért minket annyi impulzus, mint a mostani gyerekeket az internet korában, ma már inkább azt gondolom, hogy találjuk meg a maiak között is az értékeket. Mert vannak. Most már egyre inkább úgy vagyok vele, hogy a hajam kihullik a "régen minden jobb volt" szövegtől. Megvoltak a maga jó dolgai a '90-es éveknek, de legalább ennyi hazugság volt akkor is, csak ezeket egyrészt elfedi az a tény, hogy a jókat gyerekként éltük meg, másrészt akkor más volt az értékrend. Ezért más volt akkor a trend, mint ahogy más most is. Őszintén azt gondolom, hogy nem rosszabb, csak más. És a mai trendek között is meg lehet találni azt, ami nekünk szól, csak nyitottnak kell lenni, és befogadni azt, amit jónak hallunk.

És az, hogy megtalálom őket, segít abban, hogy jobban megélem a jelent. Sokáig csak a japán zenében éltem, és kizártam magamból a nyugatiakat. Mondjuk ebben az is közrejátszott, hogy 2006-ban, amikor találkoztam a japán zenével, akkor egy nagyon rossz időszakból kerültem egy nagyon jóba, ez akkor nagyon komolyan rányomta arra a bélyegét, hogy a zenei ízlésem jelentősen megváltozott. Sok idő kellett, mire rájöttem, hogy nemcsak azért zártam ki a nyugati zenéket, mert azt gondoltam, hogy nincs semmi érték ma már nyugatról, hanem mert többek között arra a nagyon rossz időszakra emlékeztettek. Ahogy sikerült elengedni őket, és egyre gyakrabban hallgatok rádiót (angol, német és holland rádióadók... ^^), rájöttem arra, hogy ugyan a trendek valóban változtak, ezáltal a zene is, és vannak olyan dalok, amiken mosolygok, hogy ez mégis kinek tetszik? De meg lehet találni azokat, amik nekünk szólnak. Azért kerültem az "érték" szót, mert azt inkább "minőségi" aspektusban szeretem használni. Tehát ha szól valamiről a dalszöveg, meg van írva a zene, és az egész egyben van. De ha csak erre mennénk rá, akkor azért lássuk be, hogy tényleg szinte teljesen kizárnánk a jelent. Ugyan szoktam zenéket, filmeket kritizálni, de vannak olyan dalok, amiket nem az értékük miatt szeretek, hanem a hangulatuk miatt. Van olyan, hogy most arra van szükségem, hogy ellazuljak. Akkor épp nem akarok okoskodást, vagy olyan gitárszólót hallgatni, hogy csak győzzem visszatenni az államat a helyére, hanem csak szóljon valami, ami tetszik, és ellazít.

Főleg a néhai Rock FM, és később a Rocker Rádió hallgatása során tudatosodott bennem, hogy csak azért, mert egy dalt élő hangszerekre írtak meg, nem jelenti egyúttal azt, hogy értékes is. Mert könnyen előfordul, hogy vagy a dalszöveg mondanivalója érvénytelen számomra, vagy az énekes stílusa olyan, hogy nem egyszer inkább kikapcsoltam a rádiót, csak ne halljam. Ez ma is eszembe jutott, amikor a Csaba Centerben voltam, és szólt a Magna Cum Laude: Vidéki Sanszonja. Valószínűleg a kisebbséghez tartozok, de én nem szeretem azt a dalt. Erős tudatosságot érzékelek abban a dalban, hogy mivel akkor lett ismert, amikor sok igénytelennek titulált zene ment a rádiókban, és mintha éreztetni akarták a Vidéki Sanszonban van valami, ami miatt kiemelkedik az aktuális trendekből. Nem érzem a spontaneitást. De ez persze a saját gondolatom, elképzelhető, hogy "hátsó szándék" nélkül íródott a dal.

De bőven lehet példát mondani arra, hogy csak azért, mert egy dal élő hangszerekre lett írva, nem jelenti egyenesen arányosan azt, hogy az igényes is. Szintetizátorra írt zenék közül is lehet kiváló műveket találni, elég csak a Depeche Mode-ra gondolni. De csak hogy visszatérjek a japán zenére, két olyan céget (vagy ügynökséget... nem tudom, hogy hívják őket) ismerek, akikről tudom, hogy trance-ben mozognak: I've Sound és Elements Garden. Az Elements Garden elsősorban Chihara Minori-nak, Mizuki Nanának ír dalokat, de néhány dalt JAM Project-nek is írtak. Alapvetően szeretem őket, de az I've Sound által írt zenéket tartalmasabbnak, egyedibbnek érzem. Náluk van például Shimamiya Eiko, Kawada Mami, KOTOKO, Kurosaki Maon, de még Okui Masami is énekelt két dalt, amik kiválóra sikeredtek. De az I've Sound kiváló példa számomra arra, hogy elektronikus zene is lehet kiváló, igényes, nem utolsó sorban fájdalmas. Hallatszik, hogy dolgoztak azon a dalon: Van dallama, odafigyeltek az énekre, a hangszerelésre. Ezek pedig mind emlékezetessé teszik a dalt.

Ezért is van az, hogy nem köteleződök el egy zenei stílus mellett sem. Mindegyikben megtalálom azt, amiről úgy érzem, hogy nekem szól. Ugyanígy a mai értékek között is. Nem gondolom, hogy érdemes azzal jönni, hogy hétvégente reggelenként voltak a rajzfilmblokkok, vasárnap volt Disney-délután, a joghurtos pohárban 200 g joghurt volt, meg a jó ég tudja még mivel. Ma már könnyen összehozhatunk magunknak hétvégi rajzfilmblokkokat, Walt Disney délutánt, és bármit, amit hiányolunk a '90-es évekből. Hiszen ott vannak a DVD-k, Blu-ray-ek, stream programok, a Spotify-nak köszönhetően akár a '90-es évek kedvenc dalaiból is összeállíthatunk egy saját lejátszási listát. Mindenre van lehetőség.

Néha azért most is szeretek "visszavonulni" úgymond, és vizionálom, hogy ha lesz majd tartós lakhelyem (saját lakásban nem gondolkodok), be fogok rendezni oda egy retro-szobát, ahol kifejezetten a régi, '90-es évekbeli dolgok lesznek. A berendezés már adott: van régi képcsöves TV-m, van videokazetta-, kazettagyűjteményem, videómagnóm, kazettás lejátszóm, retro Nintendo konzolom. Csak a szoba kell. Jó lesz majd oda visszavonulni, de alapvetően azon vagyok, hogy a mai dolgok között találjam meg azokat, amiket szerethetek. És csak hogy visszautaljak a post elején megemlített régi nagy japán kedvencekre: Szó nincs arról, hogy ezentúl őket soha többet. Nagyon megvan a méltó helyük, és ha kijönnek valami új dallal, kislemezzel, vagy albummal, elsők között meghallgatni.

Szólj hozzá!

Zenei összegzés 2019-re

2019. december 31. 18:01 - supermario4ever

No, mivel év vége, ezért összegezném az idei évemet 2019-re vonatkozóan. Vágjunk is bele a közepébe, mert semmi meglepetés nincs abban, hogy ez az év számomra teljességgel a Haikyuu!!-ról szólt. Nemcsak zenei téren, de az anime, manga terén is, nem utolsó sorban szereztem néhány külföldi barátot a Haikyuu!!-nak köszönhetően, hogy meg ne feledkezzek arról a párkapcsolatról, ami ugyan véget ért, és fájt is, de ami könnyebbség, hogy megmaradtunk barátnak. Szóval nem túlzás kijelenteni, hogy a Haikyuu!! teljesen megváltoztatta az életemet, olyan hatással van rám, hogy gyerekkoromban Super Mario és 20 évesen Hayashibara Megumi és Okui Masami. Így az idei zenei hallgatásaim is eléggé egyhangúnak mondhatók, ugyanakkor minden rekordot megdöntöttek. Egyetlen egy előadót, albumot és dalt nem hallgattam annyiszor, mint az első helyen lévőket. Lássuk is a listát.

Top 10 előadó 2019

  1. Hayashi Yuuki (4.372)
  2. Tachibana Asami (2.727)
  3. SPYAIR (658)
  4. Okui Masami (486)
  5. NICO Touches the Walls (455)
  6. tacica (358)
  7. Rammstein (257)
  8. BURNOUT SYNDROMES (242)
  9. Sukima Switch (217)
  10. Suara (197)

Top 10 album 2019

  1. Haikyuu!! COMPLETE BEST (1.642)
  2. TV animation: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (1.595)
  3. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 1 (1.203)
  4. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 2 (1.183)
  5. TV animation: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shirotorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (1.175)
  6. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (1.116)
  7. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (763)
  8. Kern András: Harry Potter és a Bölcsek Köve hangoskönyv (178)
  9. Metallica: Load (177)
  10. Rammstein: Rammstein (102)

Top 10 kislemez 2019

  1. SPYAIR: Imagination (288)
  2. Mark Ronson: Nothing Breaks like a Heart (147)
  3. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  4. JAM Project: THE EXCEEDER (141)
  5. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (122)
  6. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (113)
  7. T.M.Revolution: HOT LIMIT (89)
  8. Calvin Harris & Dua Lipa: One Kiss (71)
  9. Suara: Tenmei no Marionette (67)
  10. tacica: Hatsunetsu (45)

Top 100 dalok 2019

  1. Tachibana Asami: Tantan (519)
  2. Hayashi Yuuki: Explanation (484)
  3. Hayashi Yuuki: Zasshoku (480)
  4. Tachibana Asami: Tsuki no Wa (417)
  5. SPYAIR: Imagination (352)
  6. Hayashi Yuuki: Kodoku (316)
  7. Hayashi Yuuki: Kake (306)
  8. Tachibana Asami: Umaku Ikanai (306)
  9. Hayashi Yuuki: "1 Ten" (295)
  10. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (217)
  11. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi (197)
  12. tacica: LEO (182)
  13. Hayashi Yuuki: Court Jou no Ou-sama (179)
  14. Sukima Switch: Ah Yeah!! (178)
  15. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete (169)
  16. Hayashi Yuuki: Chousokkou (163)
  17. tacica: Hatsunetsu (157)
  18. SPYAIR: I'm a Believer (152)
  19. Mark Ronson: Nothing Breaks Like a Heart (147)
  20. Metallica: Until it Sleeps (146)
  21. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  22. Tachibana Asami: Aseri (128)
  23. Galileo Galilei: Climber (127)
  24. SPYAIR: Trust your anthem (124)
  25. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! (119)
  26. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are (116)
  27. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (114)
  28. Tachibana Asami: Fukurou (112)
  29. Tachibana Asami: Koujounachi no Tatakai (107)
  30. Hayashi Yuuki: Nebari (107)
  31. Pearl Jam: Even Flow
  32. JAM Project: NEW BLUE
  33. T.M.Revolution: HOT LIMIT
  34. Hayashi Yuuki: Kako
  35. Hayashi Yuuki: Otonatachi
  36. Rammstein: Deutschland
  37. Kanno Yoko: von (feat. Armór Dan)
  38. Cavin Harris and Dua Lupa: One Kiss
  39. Hayashi Yuuki: Juuintachi
  40. Misokkasu: Rising Rainbow
  41. Madonna: Nobody Knows Me
  42. Okui Masami: Akasha
  43. Dua Lipa: New Rules
  44. JAM Project. NEW BLUE (off vocal)
  45. Suara: Tenmei no Marionette
  46. Hayashi Yuuki: Koutekishuu
  47. Depeche Mode: Martyr
  48. Taro Bando & Hajime Wakai: Title BGM
  49. Avicii: Hey Brother
  50. Yonekura Chihiro: Promise
  51. Duy Manh: Xin Duoc Hoai Mong
  52. Red Hot Chili Peppers: By the Way
  53. Tachibana Asami: Hinata to Kageyama
  54. In-Grid: Tu es Foutu
  55. Tachibana Asami: Tsuki no De
  56. Alter Bridge: Show Me a Leader
  57. Calvin Harris and Sam Smith: Promises
  58. Shapeshifters: Lola's Theme
  59. Rammstein: Du hast
  60. Hayashi Yuuki: Itadaki no Keshiki
  61. Morikubo Showtaro: FOCUS
  62. Aimer: Dareka, Umi wo.
  63. Aya Tanaka: Space Match
  64. Hayashi Yuuki: Haikyuu!!
  65. Bikini: Veled akarok
  66. Taro Bando & Hajime Wakai: THE LONG DISTANCE OF MURDER
  67. Hayashi Yuuki: Hon'ne
  68. Eruption: One Way Ticket
  69. Michael Schulte: All I Need
  70. Suara: Uruwashiki Sekai
  71. John Newman: Love Me Again
  72. meg rock: clover
  73. Sasaki Sayaka: Kamon
  74. Hayashi Yuuki: Sakusen Kaigi
  75. Felix Jaehn: Love on Myself
  76. Metallica: King Nothing
  77. Hayashi Yuuki: Youchou
  78. Hayashi Yuuki: Kagaku Henka
  79. Hayashi Yuuki: Kageyama Tobio
  80. Hayashi Yuuki: Akogare
  81. Hayashi Yuuki: Toppakou
  82. Tachibana Asami: Se-n-pa-i
  83. Hayashi Yuuki: Senpai no Jitsuryoku
  84. MARGINAL#4: GALAXYLINER
  85. Ozaki Yuuki: Trigger
  86. Hayashi Yuuki: Trauma
  87. Hayashi Yuuki: Saikyou no Otori
  88. Hayashi Yuuki: Henjin Sokkou
  89. Hayashi Yuuki: Haisha
  90. Hayashi Yuuki: Shiai wo Kasaneru Tani ni
  91. Hayashi Yuuki: Shinka
  92. Hayashi Yuuki: Omoshiroi Team
  93. Tachibana Asami: "Murabito B"
  94. Hayashi Yuuki: Oikawa Tooru
  95. Tachibana Asami: Ikari
  96. Daddy Yankee: Con Calma
  97. Imany: Don't Be So Shy
  98. Sakura Kumi: Mew Lettuce no Theme
  99. Hayashi Yuuki: Combi Tanjou
  100. Hayashi Yuuki: Team Mate
Forrás: Last.fm profil
Szólj hozzá!

Első gondolatok a Suara: Tenmei no Marionette kislemezről

2019. november 29. 13:48 - supermario4ever

Suara - Tenmei no Marionette (single)Sajnos mára nagyon ritkák lettek azok a japán album és kislemez megjelenések, amik érdekelnek, így minden egyes kiadást meg kell becsülni. Külön örültem annak, hogy bár a Suara: Tenmei no Marionette dalt digitálisan is megjelentették korábban, megjelent kislemezen is, két másik dallal, és az instrumental verziójukkal.

Igazából nem hallgattam meg a dalt, amíg csak digitálisan volt elérhető. De amint megjelent kislemezen is, máris elkezdett érdekelni. Új Utawarerumono dalról van szó, így nagyjából lehet sejteni, hogy mire számíthatunk. Suara 2006 óta folyamatosan énekel az animéhez, videojátékhoz dalokat, és mivel fel lehet fedezni köztük hasonlóságot, lehet sejteni, hogy milyen dal lehet az új.

Suara - Tenmei no MarionetteEnnek ellenére ért meglepetés. Nem a dal lett teljesen más, mert tipikus Utawarerumono dal, a meglepetés abban ért, hogy imádom. Annyira furcsa, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy egy sablon alapján írják az Utawarerumonóhoz a dalokat, mégis egyszerűen nem tudom megunni. Valamit nagyon betaláltak ezzel a zenei világgal. Az új dalban sincs semmi egyedi. Tetten érhető benne a "Nue Dori" érzésvilága, a "Hikari" dinamikája és a "Kimi no Maede wa Shounen no Mama" melankóliája, hozzáadtak egy kis extrát, és kész a dal. És működik. Nem lehet megunni. Eltalálták nálam ezt a hangulatvilágot, nagyon tudok azonosulni érzelmileg ezekkel a dalokkal. És meg lehet nálam csinálni azt, hogy kisebb módosítással, de el lehet adni ugyanazt. Egyszerűen most is libabőrös leszek, ahogy hallom a fejemben a dalt. Suara pedig csodálatosan megénekli azt az érzést, amit a dal hordoz magában. Egyedi hangja van, nagyon szeretem. És nemcsak arról van szó, hogy tud énekelni, hanem hihetetlen hallani a kedvességet és szeretetet a hangjában. Mindig megnyugtat, amikor hallom őt énekelni.

De meg tudom érteni azt is, ha valaki azt mondja, hogy mindig ugyanaz, és ez neki már unalmas. Mert csak egy sablon alapján készülnek a dalok. Ugyanezt éreztem én is Yonekura Chihiro daloknál is egy idő után. Csak Suara esetében nálam bevált a recept.

De csak a címadó dal sikeredett ennyire jóra. Még két dal van a kislemezen, azok nem lettek ennyire emlékezetesek. A második dal túl lassú, ráadásul rá akarták venni, hogy kis túlzással élve, de operai szinten énekeljen. Mondjuk azt, hogy Suara tisztességes munkát végzett, de a hangja nem alkalmas ilyen énekre. Én pont azt szeretem benne, hogy teljesen természetes énekstílussal képes hiteles érzelmeket énekelni. Legalábbis, amivel tudok azonosulni. Hallatszik, hogy alkalmaz énektechnikákat, mégis természetesnek hat az éneke. Ez különleges képesség, amivel nem sokan rendelkeznek. Ez pedig mindennél többet ér, ezért szeretem Suarát. A harmadik dal meg egyáltalán nem maradt meg bennem. Azt meg kell hallgassam még egy párszor. Amit mindenképp megteszek, mert szeretnék részletes kritikát írni az új kislemezről.

A címadó dalból pedig videoklip is készült.

https://www.youtube.com/watch?v=B0ze6bOpn6M

Szólj hozzá!

10 éves albumok

2019. augusztus 21. 23:30 - supermario4ever

Alig hiszem el, hogy már 10 éve jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction albuma és Okui Masami feat. May'n: Miracle Upper WL kislemeze. Ilyenkor azért én is érzem az idő múlását, ha csak belegondolok, hogy mennyire élénken él a fejemben annak a bizonyos 2009. augusztus 21-i dátum élménye (meg a 2009 nyári AnimeCon emléke), amikor megjelent ez az album és a kislemez.

Követtem is annak idején, mert Okui Masami sokat írt az albumról a blogjában. A készülő dalokról, azokhoz fűződő tapasztalatairól, érzéseiről. Érdekes volt látni az Ienai Kara felvételekor készített egy közös fotót a vonós zenekarral, akivel felvette a dalt, azt a képet most is erősen látom magam előtt. Úgyhogy már abból a szempontból is nagyon sok emlék köt az albumhoz, hogy mennyit olvastam róla megjelenés előtt, és mennyire vártam a megjelenését. Hát még amikor megjelent, és másnap, 2009. augusztus 22-én letölthettem magamnak. Azt az érzést, amikor először végighallgattam. És ahogy beleszerettem az egész albumba, azt soha nem fogom elfelejteni. Ott jegyzem minden idők legjobb albumai között. Nem is vártam sokáig azzal, hogy meglegyen eredetiben, amint volt rá anyagi lehetőségem, megvettem.

IMG_20190821_092224

És itt a kislemez is, ami szintén fantasztikus élmény. A közös dalt May'n-nel annyira nem szeretem (de itt most az "annyira nem szeretem"-et úgy kell érteni, hogy 8/10-es dal, a többi 9-10/10-es értékű) de a B-side track a TO DIE FOR ×××, szintén olyan dal, aminek olyan szinten a hatása alá kerültem, hogy akkoriban éjjel-nappal ezt a dalt hallgattam. Tehát két fantasztikus kiadvány jelent meg egy napon. Egyébként is, ha valaki engem kérdez, a 2009-es évet tartom a japán anime zenében a legerősebb évnek, de ha nem lett volna más kiadvány abban az évben csak ez a kettő, amit lefényképeztem, már ezek is nagyon erőssé tették volna az év zenei felhozatalát. De 2009-ben mindenki, aki élt és mozgott a japán anime zenében a legjobbat hozta ki magából. Chihara Minori, ALI PROJECT, Hayashibara Megumi, JAM Project, angela, Kuribayashi Minami, Suara... hogy csak egy pár nevet említsek. Mind-mind maradandót alkottak 2009-ben.

És furcsa oly módon megélni az idő múlását, hogy nagyon aktív voltam a japán zenében, amikor megjelent ez az album és kislemez, és most hallgatni őket, már nosztalgiával tölt el. Mert hogy meghallgattam ma is, és furcsa volt konstatálni, hogy ma már inkább réginek számítanak ezek a dalok. Mert hogy sok erős emlékem van 2009-ből, és hogy már inkább nosztalgiával töltenek el. De hát így múlik az idő, amit nem lehet megállítani, és szerencsére mostanság is történnek velem dolgok, amikre majd jó lesz visszaemlékezni. Ez egy nosztalgikus, visszatekintő post volt, de igyekszem a jelenben élni.

Szólj hozzá!

Japán zenei megjelenések 2018-ban

2018. december 31. 11:11 - supermario4ever

A nagy összegző blogpost következik, ami 2009 óta hagyomány nálam. Természetesen most is azokkal a japán kiadványokkal foglalkozok, amikben érdekelt vagyok.

Ebben az évben is voltak jó, és felejtős albumok és kislemezek. Kicsit késve ugyan, de Hayashibara Megumi kiadott egy albumot 50. születésnapja alkalmából (tavaly volt 50 éves), ami szokatlanul sötét hangulatúra sikeredett. Nagyon keveset hallgattam. Okui Masami énekesnői karrierjének 25. évfordulója alkalmából készített egy minőségében áltagon felüli albumot. Suara viszont erősen felemás albumot dobott piacra, ahogy a JAM Project új BEST COLLECTION albumán lévő új dalok közül is a többségén érződik az alkotói válság, az új ötlet hiánya. Néhány kiemelkedő dal (pl.: Okui Masami: Ai wo Shiru, Suara: Amayadori, Yonekura Chihiro: Promise) emlékezetessé teszi az évet, de összességében a 2018-as év messze elmarad a legjobbnak ítélt 2009-es évtől. Sőt, ki is lehet jelenteni, hogy 2009 trónját már semmi nem fenyegeti.

De lássuk az idei listát.

Január:

  • Január 31: TRUE - Sincerely
  • Január 31: Chihara Minori - Michishirube

Február:

  • Február 28: Kita Shuhei / Yonekura Chihiro - HOWLING SWORD / Promise
  • Február 28: Psychic Lover - Silent Prisoner

Március:

  • Március 7: FLOW THE BEST ~Anime Shibari~
  • Március 28: Suara - Hikari
  • Március 30: Hayashibara Megumi - Fifty~Fifty

Április:

  • Április 25: JAM Project - Hagane no Warriors
  • Április 25: Suara - Kimi Dake no Tabiji Re:boot

Július

  • Július 25: ALI PROJECT - Geijutsu Hentairon

Augusztus:

  • Augusztus 21: Okui Masami - HAPPY END
  • Augusztus 29: FLOW - Neiro

Szeptember:

  • Szeptember 26: Suara - Kotowari
  • Szeptember 26: Chihara Minori - SPIRAL

Október:

  • Október 24: angela - All Time Best 2003-2009
  • Október 24: angela - All Time Best 2010-2017
  • Október 24: Mizuki Ichiro Debut 50 Shuuhen Kinen Ban JUST MY LIFE
  • Október 31: JAM Project BEST COLLECTION XIII ~A-ROCK~

November:

  • November 21: Psychic Lover - 15th Anniversary Re-Recording Tracks ~CRASH & BUILD~

December:

  • December 12: Endoh Masaaki - Present of the Voice 2

Nemcsak abból látszik, hogy egyre kevesebb japán kiadvány jelenik meg, hogy a személyes érdekeltségű listám egyre kurtább, hanem összességében is könnyebb volt átnézni a Generasia oldalán, hogy mik az aktuális havi megjelenések. És bár valamennyire követi a digitális megjelenéseket, de inkább az jön le, hogy a japán lemezkiadóknak nem jött be a digitális kiadás.

Ami különben tökéletesen érthető, mert a különböző japán albumok és kislemezek a japánok pénztárcájához lett szabva, és világszerte csak úgy adható el, ha a japán árakhoz képest jóval olcsóbban teszik ki. Például a Google Play-en is kint van az összes Suara album, valamint jónéhány angela és Hayashibara Megumi kiadvány is, és sokkal olcsóbban letölthetők, mint amennyiért megvásárolhatók (voltak) a CD-k. Azt tippelem, hogy emiatt is nehezebben elérhetők a japán zenei albumok és kislemezek digitálisan, nemcsak azért, mert védik a zenéiket, és korlátozzák, hogy Japánon kívül ne legyen elérhető. Mert ilyen korlátozás is van. Nem tudom, hogy Japánon belül hogy van, ismerek néhány japán weboldalt, mely digitálisan terjeszt zenéket: MoraOTOTOY. Ezek a weboldalak nemcsak amiatt különlegesek, hogy a japán zenére van kihegyezve, hanem kifejezetten magas minőségben tölthetők le zenék. Nemcsak hogy veszteségmentesek (flac), hanem egyrészt ennek bitrátája is nagyon magas, másrészt a frekvencia is 96 kHz, de láttam 192 kHz-s zenét is. Ezek már olyan kristálytiszta hangzásúak, mintha a szobánkban játszanák élőben a dalokat. Ezzel fel lett oldva a CD memóriakorlátja, mert ez már nem férne rá egy átlagos CD-re. Illetve ott van megoldásként az SACD (Super Audio CD), de ehhez külön lejátszó kell, és olyan hangrendszer, ami meg is szólaltatja abban a minőségben, ahogy a magas minőségű veszteségmentes zenéket is. A legtöbb hangrendszer csak 20 kHz-ig szólaltat meg zenét, ami amúgy teljesen helyén való, ugyanis az emberi fül is nagyjából 20 kHz-ig hallja a hangokat. Ami miatt elképzelhetőnek tartom, hogy érdemes ilyen jó minőségben zenét hallgatni, hogy minden hangszer, és ének tisztán szólal meg.

Szólj hozzá!

Japán vs. nyugati karácsonyi dalok

2018. december 31. 00:50 - supermario4ever

Bár most már inkább szilveszteri hangulat uralkodik, mint elkésett blogpost azért írnék karácsonyi dalokról. Japán téren olyan nagy újdonságokról nem lesz szó, hiszen ugyanazokról a karácsonyi dalokról lesz szó, amikről évekkel korábban is írtam, inkább csak összehasonlításként azokkal, amiket a rádiókban lehet hallani.

Magyarországon is egy angol rádióadót szoktam hallgatni a Heart-ot, ami decemberben, ahogy az menetrend-szerű, ontotta magából a karácsonyi dalokat. Eleinte csak félóránként egyet, aztán negyedóránként, végül a karácsony vészes közeledtével szinte minden második szám karácsonyi dal volt. Amivel nem is önmagában az a baj, hogy karácsonyi, mert attól még lehet jó, hanem pont mert nagyon rossz. Mondjuk ennek egyik fő oka az, hogy az angolszász országokban a karácsony egy vidám, már-már bulizós ünnep, amikor szinte minden ház elé kikerülnek az égősorok, emberek télapónak öltöznek, mindenféle idióta rénszarvasos kötött pulóverben járnak. Csak a legkisebb nyomokban találkozni azzal, hogy a karácsony Jézus születésének ünnepe, és ezt a fajta bolondozást jelenítik meg a nyugati karácsonyi dalok. Amik teljesen vidámak, mintha egy angyal szállt volna le közénk, rossz érzéseknek nyoma nincs, ilyenkor mindenki a legboldogabb. Aztán persze karácsony után még egy kis jóság, de újév után visszaáll minden a régi kerékvágásba. És ezeket a pozitív érzéseket jelenítik meg a karácsonyi dalok. Csakhogy ezekkel nemcsak azért nehéz azonosulni, mert minálunk, Magyarországon, Közép-Európában egy csendes, meghitt ünnep, hanem mert teljesen elinfálják a karácsonyt is. Egyébként is egy álszent világban élünk, és hogy ez az álszentség még hatványozódjon is karácsonykor...

De mi a helyzet a japánokkal? Mivel oda sokkal később jött el a karácsony, és a kereszténység is csak nagyon kicsi százalékban van jelen a szigetországban, ezért ott teljesen mást jelent a karácsony. Méghozzá a szerelmesek ünnepe. Ehhez is tartozik egy hagyomány, méghozzá, hogy mindenképp együtt kell lenni ilyenkor valakivel, különben jövőre egész évben egyedül marad az illető. És hogy ne hagyja el őket a jószerencséjük képesek akár alkalmi barátot is szerezni. Tehát itt is rendesen dívik "kifelé virítunk" életmód, és akármennyire is szeretem a japánokat, ezzel sehogy nem tudok azonosulni. Értem én a gondolkodást, de én ezt még tovább gondolnám. Aki csak alkalmi párt talál magának, annak arra az évre biztos, hogy nem lesz valódi párkapcsolata, csak valaki, akivel azt mutathatja kifelé, hogy kapcsolatban él. Lehet fokozni a dolgokat, ennek ellenére azok a japán karácsonyi dalok többsége, amiket ismerek, idealista véget vázolnak fel, néhány kivétellel. Aki régóta követ, annak ismerős lehet a lista, de azért álljon itt:

  • Okui Masami: angel's voice (mini-album)
  • Okui Masami: Melted Snow (kislemez, Fuyu no Rondo OP)
  • Ohmi Tomoe: Fuyu no Himawari (kislemez, Fuyu no Rondo insert)
  • Suara: Maiochiru Yuki no You ni (kislemez, WHITE ALBUM ED01)

Illetve néhány karácsonyi dal:

  • Okui Masami: SNOWY
  • Hayashibara Megumi: Cherish Christmas
  • Suara: Merry Christmas

A felhozatal mondanivaló és érzelmek terén némileg változatosabb, mint a nyugati karácsonyi dalok. Vannak köztük kifejezetten szomorú dalok (Okui Masami: Melted Snow, Tabibito), illetve van néhány dal, ami a karácsony keresztény mivoltára utal (Okui Masami: introduction ~Maria~ és 12 Gatsu Kyuujitsu Kutsushita wo Katta, ennek leginkább a vége). Van egy ANGEL'S VOICE című dal is, ami a címével ellentétben meglepően vidám dal, mert szerelmes. (I'm your angel, forever) Illetve vannak olyan dalok is, amik inkább a mi meghittségünkre utal, mint például Okui Masami: Sanctuary és SNOWY című dala. De ezek a meghitt hangulatok is abból fakadnak, hogy minálunk a karácsony sokkal inkább keresztény ünnep (volt), ha jók az emlékeim Okui Masami pont a keresztények alig 1%-át erősíti, sőt, talán meg is van keresztelve. Az biztos, hogy nagyon tetszik, hogy Okui Masami egy emberként sokkal változatosabb karácsonyi repertoárt mutat fel, mint bárki nyugati előadó, aki el merte követni azt a bűnt, hogy karácsonyi dalt írt. Van nála minden: Csöpögősség (White season), szerelem (2 years), meghittség (Sanctuary), boldogság (12 Gatsu Kyuujitsu Kutsushita wo Katta), kis bánat (Tabibito), de az összes karácsonyi dala csupa szeretet. Őt mindenképp jó hallgatni karácsonykor, ha már ennyire el van inflálva az ünnep jelentőssége, legalább egy hiteles pontja legyen a karácsonynak.

Utánakérdeztem az egyik mexikói barátomat, Laura Ramirez-t, aki többet tud nálam Okui Masami-ról: nem keresztény, hanem szabad gondolkodású vallások terén. Mert dalszövegeiben megjelenik a hinduizmus, buddhizmus, de még a sintó vallás is. Illetve néhány éve a MEGAMI Project keretében beleállt a spiritailzmusba is. Twitteren mutatja néha, hogy szokott úgynevezett hangfürdőket (sound bath) tartani, ami az ő hangjával teljesen rendben van, mert képes olyan hangon énekelni, hogy valósággal elandalítja a hallgatóságot. Azon én is részt vennék, akármennyire is nem hiszek a hatásában.

Szólj hozzá!

Vélemény a Suara: Kotowari kislemezről

2018. október 23. 16:10 - supermario4ever

Totál elfelejtettem írni, hogy új Suara kislemez jelent meg szeptemberben. Mondjuk részint azért is, mert a Hikari album középszerű minősége rányomta a bélyegét arra, hogy mennyire vártam az új kislemezt. Tudtam, hogy van, tudható volt, hogy Kotowari a címe, és hogy az új Utawarerumono játék openingje. De az egész nem hozott lázba, nem is tartottam fejben, hogy lesz, aztán egyszer csak eszembe jutott, hogy ha már megjelent, akkor hallgassuk meg.

Azóta többször is meghallgattam, és szerencsére javítja a 2018-as összképet Suaráról. Úgy tűnik, jót tesz az énekesnőnek, ha egy animének, vagy videojátéknak énekli valamelyik dalát, mert azokban rend szerint jobban teljesít. Ugyanez van a Hikari-nál is, ott is azok a dalok a jobbak, melyeket valamelyik anime vagy videojáték dalai. A többi, önálló dalban inkább egy középkorú, konszolidált nőt hallok, aki már megélt dolgokat az életében, lenyugodott az a fiatal naiv lány, aki az előző albumaiban volt, aki kész volt bátor tettekre, kész volt megélni az adott pillanatot. Több dala inkább elmélkedős, mesélős, és még az elvesztett szerelmekről is énekel. Ez kétségtelenül rossz hatással volt az albumra, így kifejezetten kellett ez a kislemez, ami azt érezteti, hogy jónéhány dolog vár még rá az életében. Túl fiatal még egy konszolidált albumhoz, 39 éves. Az egy dolog, hogy a fiatalságának egy részét már megélte (a "leélte" nagyon rosszul hangzik ide), de azt gondolom, hogy az embert a 40-es éveiben is érhetik olyan érzelmi töltetek, élmények, amik bőven fiatalon tartják a lelkét. Ezt erősíti ez a kislemez is, de azt érdemes hozzátenni, hogy összességében javítja az összképet, mert igazából a címadó dal nem remekel. Viszont ahhoz képest, amit közvetít a stúdióalbum, ahhoz képest fiatalos, pörgős. Lássuk is a részleteket.

  1. Kotowari: Igazából eléggé összecsapott lett az opening dal, olyan érzetet ad, mintha hirtelen döntöttek volna a kislemez elkészítése mellett, és nem maradt már sok idő a játék megjelenéséig (Utawarerumono Zan, PlayStation 4), na gyorsan rakjunk össze egy tipikus Utawarerumono dalt, akár az előzőekből is merítve. Mert hallani benne a tipikus Utawarerumono hangzásvilágot, hangulatot, de nincs különösen jelentése. Azért tűnik összecsapottnak, mert egyrészt nagyon gyors, másrészt meg mintha csak egymás mellé tették volna azokat a hangszereket, hangokat, melyeket az Utawarerumono daloknál használnak, de nincs igazán jelentése. Suara éneke sem hordoz magában különösebb érzelmeket. Nem érzem azt, hogy közvetíteni akar bármit is, ahogy a korábbi Utawarerumono dalokban tette. Ezen csak tovább ront, hogy a hangszerek nem élőek, a számítógépes hangzás dominál. Nincs rendesen megírva a dal, nem marad meg a fejben a dallama, nem hallok kapcsolatot, harmóniát a hangok között. Ennek ellenére, amikor az egész kislemezt meghallgatom, akkor nem ugrom át ezt a dalt, de hogy a legrosszabb Utawarerumono dalok között van, az biztos. 4/10
  2. Amayadori: Suara legjobb dala 2018-ban. Igazából ez is olyan dal, amit hallottunk már tőle, de ezt annyira jól tudja művelni, és annyira tudok vele azonosulni, hogy nem tudom megunni. Tökéletesen mintha csak magamat hallanám vissza érzelmileg ebben a dalban, hihetetlenül tetszik. Erre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy azért még várja néhány izgalmas dolog az életében, ez a dal ezt sugározza. Szeretem, mert hitet ad abban, hogy még nincs veszve minden. A dal dinamikus, az érzelmek megélését adja át ezzel, emellett Suara éneke is hihetetlenül kellemes, dallamilag nagyon jól el van találva. Egyedüli negatívum, hogy innen is hiányoznak az élő hangszerek, de a hangulat és az érzelmek bőven kárpótolnak érte. Ezért szeretem Suarát. 10/10
  3. Zanmu: Ez már némileg lassabb dal, és több is benne az élő hangszer, ugyanakkor rajongónak kell lenni ahhoz, hogy megéljük, megszeressük ennek a dalnak a hangulatát. Ugyanis ez az a tipikus lassú, mesélős Suara dal, amit érdeklődők nem igazán szoktak szeretni, de mi rajongók mosolygunk rajta, és mondjuk, hogy ez tipikus Suara dal. Zeneileg és dallamvilág terén is egy lassú, kellemes szerzeményről van szó, melyet igazából bárki megszerethet, aki tud azonosulni a hangzásvilággal (belőlük lesznek a Suara rajongók), és szerintem azért került fel egy ilyen dal a kislemezre, hogy aki az Utawarerumono miatt veszi meg, az kapjon képet az énekesnő saját stílusáról. Ez a dal tökéletesen alkalmas rá. 8/10

Annak ellenére, hogy a címadó dal gyengére sikeredett, összességében kifejezetten jó lett a kislemez, mert a második és a harmadik dal a címadó dal összes hibáját kijavítja, és felemelik a szintjükre. Ebben rejlik a titok, ezért hallgattatja magát a kislemez.

Amúgy nagyon érdekes, hogy a kislemez megjelenése előtt csak elvétve lehetett olvasni a megjelenésről, Suara sokkal inkább a megjelenése után írt róla. A Twitter oldalára több képet is kitett, ahogy ott van a lemezboltban az új kislemeze mellett, a promóciós plakáttal le van fényképezve. Mivel a plakát alá van írva, ezért gyanítom, hogy dedikálásra jár lemezboltokba, és aláírja a CD-kből a vásárolt példányokat. Ezek a képek egyébként egészen jópofák, elterjedhetne. Ez azt érzékelteti, hogy Suara szereti ezt az egész Utawarerumono világot, szereti a dalait, meg az egész énekesnői karrierjét. Ami egyébként hallatszik, látszik is, ugyanis Suara kisugárzásra is alapvetően nyugodtabb nő, aki nagyon megéli az érzéseit, mert az érzelmek átadásában rendkívül hiteles. Ezért is szeretem őt, meg tudok azonosulni azzal az érzésvilággal, amit közvetít. Sok dalában tényleg mintha magamat hallanám vissza. Egy képet megosztanék, amit a Twitter oldaláról való.

Szólj hozzá!

Az első gondolatok az új Suara albumról

2018. március 30. 00:19 - supermario4ever

Szerdán megjelent Suara legújabb albuma, Hikari címmel, és már elérhetővé is vált. Ezt az albumot most nem vártam annyira, mint az előzőeket. Nem nagyon hallgattam manapság Suara dalokat, és nem is volt nagyon a fejemben, hogy megjelenik az album, így végül az előrendelés is elmaradt. Nem volt anyagi lehetőségem, hogy megoldjam, de ahogy elengedtem magamban a vásárlást, úgy ment ki a fejemből az album is. A dalok egy részét már rég ismerem, hiszen erre kerültek fel az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen és a Futari no Hakuoro dalok is, amiket már rég "kiélveztem", és manapság nem adott ki új dalt. És hogy mennyire kelendő, az meglátszik az Oricon chart eladásokon is, ugyanis az első napokban nem került fel a 30-as napi eladási listára. Az az Utawarerumono Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu válogatásalbum nem kellett volna, mert ott már ellőtték a puskapor egy részét.

Így igazából ezt az albumot az új dalok tehetik érdekessé. Kétszer végighallgattam az albumot, és sajnos úgy néz ki, hogy most történik meg az, hogy kezd unalmassá válni, amit csinál. Megvan a sajátságosan lassú stílusa, de ebben már nincs semmi újdonság. Már körbejárta a ballada, lassú melankólikus dalok minden elemét, de ráadásul a dalszövegekből is amennyit értettem, ugyanazokat a szerelmes köröket járja, amiket korábban megtett, és ez valahol olyan érzetet kelt, mintha ő maga nem fejlődne érzelmileg. Annak meg nem örülök, ha az AQUAPLUS erőlteti, hogy ugyanazt a mondanivalót énekelje fel már sokadjára. Mert egyébként Suara már rég megállapodott. Férjhez ment, van egy fia is, úgyhogy az érzelmi élete nem indokolja, hogy a szerelem csodájáról, vagy annak intimitásáról énekeljen. Az mondjuk tetszik, hogy most is a természet metaforáival írja le az érzéseit. Néhány cím kifejezetten beszédes: KageKomorebi no Naka deHoshi Furu Sora Aogi Mite.

De ez sem menti meg azt, hogy nem érzek semmi különlegeset az új dalokban. Két dal van, ami pörgősebb, a "Mimi wo Sumaseba" és a "Pride", ezek egész jók lettek, de összességében egyik új dal sem tartalmaz olyan olyan zenei elemet, vagy valami különlegességet Suarától, ami által megjegyezhetőek lennének a dalok. Olyan érzetet kelt, mintha csak kötelességből születtek volna meg a dalok. Az Utawarerumono dalok nagyon jók, kiemelkednek, de ahogy írtam, ezek már régóta jelen vannak, ezért ezek már újdonságot nem tartalmaznak. Ami furcsa, hogy felkerült az albumra a Merry Christmas című dal is, mely egy korábbi digitális kislemez megjelenés. Már erősen tavaszi  hangulatom van, közelít a nyár, és erre kerül fel egy karácsonyi dal... Inkább ősszel jelent volna meg az album, akár előző évben, még jobb lett volna. Hiszen nézzük meg a CD only borítót is. A csillagfények láthatók (ahogy az album címe utal rá), de minden fa meg levél fehér, olyan, mintha tél lenne, és vagy ráesett a hó, vagy megfagytak. És a fehér madár... Mondjuk a levél télen elég furcsa, de akkor is erősen téli hatást kelt a borító. Úgyhogy eddig csodáltam Suarát, hogy milyen gyönyörűen énekel balladákat, de ez az album most úgy néz ki, hogy csalódás lesz.

Szólj hozzá!
Címkék: Suara

Új Suara album

2017. december 21. 21:37 - supermario4ever

Nagy örömömre szolgál, hogy Suara új albumot jelentet meg 2018. március 28-án. Az album címe Hikari (星灯; Hoshi akari kanjival), tehát az Utawarerumono: Futari no Hakuoro PC játék openingjének címét kapja meg. Egyébként is érdekel az album, de főleg azért, mert a Limited Edition változata tartalmazni fogja az Utawarerumono openingek karaoke változatát. Ennek nagyon megörültem, mert a kislemezeken valamiért kimaradt, de azt sajnálom, hogy nem lesznek rajta az endingek. Van néhány olyan záródal, melyet nagyon szívesen vennék, ha meglenne az instrumental verziójuk. A Yume ka Utsutsu ka és a Uruwashiki Sekai nagy kedvencek. Hátha módosul a dallista, és felkerülnek az endingek is.

Amúgy meglehetősen drága lesz a Limited Edition, ¥4.500, méghozzá azért, mert egy Blu-ray lemezt is tartalmazni fog. Ezen rajta lesznek az olyan videoklipek, mint a Nue DoriFuantei na Kamisama és Amakakeru Hoshi, és remélem, hogy nem teljes a lista. Nagyon szeretném megvenni eredeti a limitált kiadású CD-t, de nagyon ki kell találjam, hogy tudok március végéig kigazdálkodni kb. 13.000 forintot. Rengeteg pénz az, de azt érzem, hogy eszmei érték tekintetében megtérülne az összeg. Önmagában az instrumentalok és a videoklipek miatt is megéri, de Suarában soha nem csalódtam komolyan. Szétnézek a lakásban, hogy találok-e valamit, amit tudok nélkülözni.

A cím magyarázva van, Hikarinak kell ejteni, csak a Hoshi és az Akari kanjijaival van írva, ugyanis a csillag fényére gondol. A videoklip egy részlete elérhető YouTube-on, éjszaka vették fel, csillagfényes égbolt alatt énekli a dalt. Bár csalókának tűnik nekem a kép, van is olyan gyanúm, hogy azt egy stúdióban vették fel csillagos háttérrel. Ki tudja, teljesen mindegy, ettől függetlenül kell az album, és imádom a címadó dalt is.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása