Nintendo-találkozó - 2022. június 19.

2022. június 20. 22:22 - supermario4ever

Két év után ismét sikerült ismét Nintendo-találkozót szervezni. Tavaly is akartam már, amikor lehetett ismét helyekre járni, de nem sikerült úgy időpontot találni, hogy az mindenkinek jó legyen. Aztán többszörös húzás-halasztás után meguntam az egészet és úgy döntöttem, hogy én ezt nem csinálom többet. Aztán múlt héten rám írt a Fantos, hogy szeretne velem találkozni. Mondom neki, nem vagyok már Pesten, de megpróbálhatok összehozni egy találkozót, hátha többen is leszünk. És mit ad isten? Elsőre sikerült egy olyan időpontot találni, ami mindenkinek jó. Alig akartam elhinni. Hát akkor hajrá.

Először a törzshelyünkön, az Infinity Esport bárban akartuk megtartani, de ott aznapra épp zártkörű rendezvény volt, így az kiesett a szórásból. Így kérdeztem, hogy hol legyen? Többen ajánlották a Vault 51-et. Ide foglaltam egy asztalt 8 főre, visszaigazolták, hogy rendben van, mehetünk.

És tegnap volt. 14 órakor nyit a Vault 51, ezért akkortól tudtunk kezdeni. Így nekem is elég volt a 10.20-as vonattal elindulni. A vonatút alatt leginkább telefonon néztem animét: Bakuten!! 11. része, mely anime jó eséllyel pályázik a 3. legjobb sportanime címére, illetve a Boku no Tonari ni Ankoku Hakaishin ga Imasu. 4. részét, ez pedig "Guilty pleasure" lett nálam. Nagyon nehéz volt úgy nézni az animét a vonaton, hogy ne jelenjenek meg érzelmek az arcomon. Az animék mellett még Orvos-Tóth Noémi: Szabad akarat című könyvét olvastam. 12.50-re érkeztem meg a Keletihez, itt Wakával találkoztam, akinek eladtam az LG monitoromat, és eljött érte. Úgy döntöttem, hogy eladom az asztali gépemet és a monitort. Már egy ideje a laptop van az asztalon. A billentyűzetet és az egeret viszont nem adom el, mert az Logitech. És azokat még használnám, ha lesz rá mód. A monitornak már megvan a gazdája, ráadásul tudom, hogy jó helye van. Elmentem vele az autójához, a hátsó csomagtartóba került a monitor. Aztán ő elkísért még a Keleti előteréig, ahol várt már OctoZaky és Fantos. Ők ketten döntöttek úgy, hogy kijönnek elém. Waka itt elbúcsúzott tőlünk, mi pedig elgyalogoltunk a Vault 51-ig. Nem volt olyan messze, így nem akartam közösségi közlekedésre költeni. Bagszi már ott várt minket. 10 perccel voltunk nyitás előtt, 14 óráig nem lehetett bemenni.

Bent meglepően ismerős volt a hely. Nem emlékeztem arra, hogy valaha is lettem volna itt, de mégis. Hiszen rendeztek itt korábban Nintendo napot, és már akkor is felfigyeltem arra, hogy mennyire jól be van rendezve az egész. Most, ha lehet, még jobban.

Ugyan, kissé hibádzik a felső diorama, ugyanis a goombák a Super Mario Bros.-ból származnak, illetve a Yoshi érme a Super Mario World-ből. Furcsán mutatnak a Super Mario Bros. 3 háttér mellett, de ezeket leszámítva kiváló ötlet. Lehet, hogy majd a saját lakásomban ezt én is megcsinálom. A Super Nintendo Classic Mini és a PlayStation Classic Mini a báré. A Nintendo Switchet vittem magammal, de hoztak még egy páran. Jött még Krisse, a testvére, Gabrol és Tutajkk is. Többen elhozták a sajátjukat, illetve dokkolót hozott Krisse is, így mindkét TV-n tudtunk játszani. Így játszhattunk két különböző játékkal is, illetve vezeték nélkül játszhattunk Super Smash Bros. Ultimate-tel 8-an. Erre sort is kerítettünk. A szórakozás nem tartott sokáig, mert bár nagyobb kijelzője volt a 2 TV-nek, de kevesen látták magukat rendesen. Ennek volt egy olyan előnye is, hogy egyszer sem voltam utolsó. Kétszer voltam 6., egyszer pedig 5. helyen végeztem. De tényleg nagyobb TV kell egy 8 játékos bulihoz, mert én sem láttam magam rendesen, többször is a szakadékban találtam magam.

Egyébként Mario Kart 8 Deluxe-szel kezdtünk. Ott megakadt a játék, mert a mert kijött egy rossz szokásom: Ha valakinek a tüsszentését viccesnek találom, azon elkezdek úgy nevetni, mintha egy jó viccet hallottam volna. Itt is ez történt: Tutajkk eltüsszentette magát, én meg teljes rövidzárlat. De már azon is röhögtem, ahogy a Gábor lereagálta. Idén lesz 14 éve, hogy ismerjük egymást, úgyhogy látott már egyet és mást tőlem. Nagyon jól reagálja le a sajátosságaimat, mindig viccet csinál belőle. Meg volt retro is, például Mario Kart 64, illetve később Mario Tennis illetve Kirby 64: The Crystal Shards. Ezzel a Kirbyvel most játszottam életemben először, most is csak a mini-játékokat próbáltuk. Ötletesek voltak, majd talán kipróbálom egyszer a főjátékot is.

Ami még külön mutatvány volt, az a Nintendo Switch Sports. Néhány új sportjátékot leszámítva olyan nagy változást nem érzékelek a Wii Sports-hoz képest. Leginkább bowlingoztunk. Ez is olyan volt, hogy igyekeztem stílusos lenni, Gábor meg is kérdezte, hogy még soha nem bowlingoztam? Mondom neki, nem. Nagyon látszik - jött a válasz. Elgondolása szerint a Tom és Jerry és a The Flinstones össze bowling jelenete nálam egyesülhetne irl. Igazán hízelgő, ezt dicséretnek veszem.

Enni csak 16 órától lehetséges, de ezt megvártam. A fogyasztást meg akartam adni a Vault 51-nek, mert ingyen biztosítottak asztalt. Úgyhogy a Monster energiaital mellett egy Vault Burgert vettem magamnak.

Sok nem látszik belőle, mert az ölemben volt, de egyébként ízlett. Jó volt, hogy miután kettévágták a zsemlét, még meg is pirították a belső részt. Az a kis ropogósság, plusz édes rész jót tett a hamburger ízének. Meg a többi része is ízletes volt. Egyedüli hátrány, hogy olyan mértékű olaj (remélem...) folyt ki belőle, mintha egy étolajos flakont borítottam volna fel. Tehát szerényebben az olajjal. Másfelől a papírtálca is jó ötlet volt. Az összhatás összességében tehát pozitív.

19.30-ig maradtunk, mert nekem az utolsó vonat 20.10-kor indult, de voltak akik már korábban elmentek. Négyen pakoltunk össze, a Vault 51 kérésére mindent úgy raktunk össze, ahogy találtuk, reméljük, elégedettek voltak. Végülis Tutajkk, Krisse, Fantos és én maradtunk a végéig. Tutajkk már az elején elbúcsúzott, Krisse és Fantos elkísértek a Keletiig. A 20 perc késéssel indult, ebből 5 percet hozott be, tehát majdnem 23 óra lett, mire hazaértem. A vonatúton néztem a Jóbarátok 1. évadának 18. részét (újra nézem HBO MAX-en), illetve a Re:_Hamatora 3. részét, illetve tovább olvastam Orvos-Tóth Noémi könyvét. Jó nap volt, érdemes volt megszervezni.

Szólj hozzá!

Társasági hétvége

2021. november 08. 00:00 - supermario4ever

Erre a hétvégére megbeszéltük a Zsoltival, hogy ezt ismét együtt töltjük augusztus vége után. Az a hétvége is jól sikerült így ez a hétvége is ígéretesnek tűnt. Főleg, mert mondtam a Zsoltinak, hogy hozhatja nyugodtan azokat a filmeket, amiket szeret, én is megismerkednék velük. Az animék mellett ugyanis a másik nagy szenvedélye a retro filmek, főleg a B-kategóriás (horror)filmek. Mondtam neki, hozzon egy párat, szívesen ismerkednék a kultúra ezen szegmensével.

Szombaton 10.39-re érkezett meg, épp akkor értem oda, így nem vártam rá semmit. Amikor megérkeztünk, eleinte az én animéimet kezdtük el nézni, ahol épp aktuálisan tartok. A Starmyu 10. része volt. Ez is egy átlagos idol anime. Szoktam nézni idol-animét, de nem írok róluk, mert annyira üresek a karakterek és a történet is annyira sablonos, hogy nincs miről írni. Elnézegetem, mert kikapcsol, meg vannak benne jó pasik, de konkrétan semmi pluszt nem ad. A 7. részben volt az, hogy (egy egyébként idióta ok miatt) félmeztelen volt két srác, és wow... Igencsak szemrevaló látvány volt.

Az anime végénél a Zsolti megkért, hogy menjünk abba a japán teázóba, ahol volt augusztus végén is, mert szeretne ott megint egy machát inni. Nem kellett kétszer mondania. Oda sétáltunk. Ott nemcsak machát, hanem mochit is vett magának. Egy zöld színű sárgadinnyéset. Hat darab volt benne, 1.490 forint volt. Én egyet megkóstoltam belőle, finom volt, de annyira tömény, tartalmas volt, hogy egy darab egyszerre bőven elég volt nekem. Amíg ott voltunk, addig Zsolti a felém irányuló szeretetét trash videókkal fejezte ki. Igazán nem köszönöm meg, a szeretet kifejezésének egy másik módját igénylem. ^^' Aztán elsétáltunk a katolikus és evangélikus templomig, ott egy kicsit leültünk beszélgetni, majd elindultunk haza, hogy megmutassa az első filmet, amit elhozott nekem.

Ez pedig a Vércsapda volt. Már a cím se sejtet sok jót, de Zsolti sem árult zsákbamacskát, elárulta, hogy ez B-kategóriás horrorfilm. Bár elgondolása szerint ez még a jobbak közé tartozik. Hát, ha ez a jobbak közé tartozik, akkor el nem merem képzelni, hogy milyen lehet egy rossz B-kategóriás horrorfilm. Mert ez valami rettenetes volt. Annyira kiszámítható volt az egész, meg a gyilkosságok kivitelezése... Nem hiszem, hogy 12 évnél fiatalabb gyerekeken kívül mások megijednének egy-egy jelenettől. Olyan volt az egész, mintha a filmrendező a filmművészeti egyetem első félévében megbukott volna, eltanácsolták, de játssza a sértett büszkét, hogy ő csak azért is megmutatja, hogy vele kitoltak az egyetemen, ő igenis képes filmet rendezni. Nagyon nem... Annyira a sablonos horrorfilm-elemeket alkalmazta, annyira nyilvánvaló volt, hogy ott lesz a gyilkosság, ráadásul ahogy azt a gyilkosságot kivitelezték... Low-budget film feeling volt. Egy jó jelenet volt, a hipnózis rész, de azon túl az egész szörnyű volt.

De ezután megint én jöttem az animémmel, a Koi to Uso 4. részével. Ennek az animének eléggé rossz átlagértékelése van, de nekem kifejezetten tetszik. Jobbak a szereplők egy átlag szerelmi háromszög, hárem szerpelőgárdájához képest. Eddig! De hogy mi lesz a későbbiekben, az megint egy másik kérdés. Azt tudom elképzelni, hogy a lezárás lehet borzalmas. De nincs mit tagadni, sokat lendített nálam az, hogy a 3. részben Nisaka Yuusuke megcsókolta Nejima Yukari-t. Olyat láttam már hetero romantikus animében, hogy egy meleg srác szerelmes volt a főszereplő srácba (persze, esélytelen volt) de hogy egy fiú megcsókoljon egy másikat... erre nem emlékszem, de nagyon jó volt látni. Főleg, hogy mert váratlanul ért. Alvás közben nyomott egy csókot az ajkára, így a reakció nem ismert. Jó volt a 4. rész is, kíváncsi vagyok a későbbiekre is.

Elmentünk a Burger Kingbe is a Csaba Centerbe. Ez is jó élmény volt augusztus végén, bár akkor annyival volt jobb, hogy akkor késő este mentünk, amikor még jó idő volt, most meg már mivel késő délután már sötét volt, így most korábban mentünk. Nagyjából 19 órára értünk haza, mert én részt akartam venni a Nintendo Nederland Mario Kart 8 Deluxe őszi versenyén. A tavaszin szintén jelen voltam, a nyárit elfelejtettem, így csak az őszin tudtam versenyezni. Összesen 75 pontot értem el.

Nem rossz igazából, kétszer voltam harmadik helyen, és egyszer volt úgy, hogy 3. helyen álltam és a cél előtt lőttek rám, és lettem végül 11. helyezett. Az kellemetlenül érintett, de alapvetően kb. 50 percnyi játék alatt 75 pontot elérni az nem rossz tőlem. Zsolti meg közben az eredeti Super Mario Bros.-t nyomatta folyamatosan. Nagyon örül, hogy a maga szintjén egyre jobban megy a játék és ez további gyakorlátra inspirálja. Jól halad, kétségtelen, kezdi érzékelni a lényeget.

Egyébként a közös játék így nézett ki:

Ezen játék után pedig megnéztük a Super Robot Wars: Original Generation OVA 2. részét, ami szintén ilyen az átlagosnál jobb mecha anime, de a videojátéksorozat az, ami óriási népszerűségnek örvend. De ezután megint filmeztünk de olyan filmet hozott a Zsolti, hogy azt nem gondoltam volna. Toy Soldier a címe, ami egy bentlakásos iskolában játszódik, egy olyanban, ami tele van problémás gyerekekkel. A problémás résznek meg is van az alapja, ugyanis egy részüknek bűnöző vagy valami állami vezető a szülei, így a maguk szintjén a csínytevés tőlük sem idegen. Egyszer csak terroristák szállják meg az iskola épületét, a vezetője váltságdíjként az apjának szabadon engedését követelte. Ha jól vettem ki a filmből, azért azt az iskolát támadta meg, hogy néhányuk apjának köszönhető, hogy a vezető apja börtönben van. És akkor megszabadulnak-e a gyerekek? Ha igen, hogyan? Ha nem, mi lesz a sorsuk? Zsolti gyönyörűen kiválasztotta azt a filmet, mely megjeleníti az egyik legnagyobb félelmemet az életemben: Maffiózók, terroristák túsza leszek. Ez a film tényleg jó volt, itt izgultam a srácokért, hogy meneküljenek meg. A főszereplő srác ENFJ módjára vezette a többieket, hogy ki mit csináljon. Fantasztikus volt. Jó film volt, de a túszejtésnél nagyon féltem. Meg hát tényleg a végéig izgultam a srácokért. A vége felé már a JAM Project: Fight on! című dalát énekeltem magamban, meg kicsit hangosan is. Amikor a "Honki no Yuuki" részhez értem, akkor konstatáltam magamban, hogy igen, itt valódi bátorságot látunk. Igazából az egész film egy Yakusoku no Neverland élőszereplős változat.

Végül a Shin Getter Robo VS Neo Getter Robo OVA-val zártuk a napot, aztán mentünk aludni. Legalábbis csak Zsolti aludt, én max. egy órát. Mert miután több embert megkérdeztem, hogy mit gondolnak a novellámról, és döntő többségében pozitív visszajelzéseket kaptam (és én is jónak gondoltam), ezért úgy döntöttem, hogy a blogban is közzéteszem és ezzel egy új rovatot indítok el. Akartam ezután aludni, de annyira belelkesedtem attól, hogy közzétettem egy írásomat, hogy konkrétan megszállt az ihlet. Az új oldal alatt megírtam részletesen, hogy miről is van szó, de álljon itt is röviden: 2018-ban elkezdtem írni egy hosszú történetet. A hosszút meg tessék komolyan venni, ugyanis 78 fejezetesre tervezem. Egész jól elhaladtam vele, 30 fejezet kész van belőle. Csak a 31. fejezetnél elakadtam benne, és azóta se nagyon tudom, hogy folytassam. Meg ahogy olvastam az elejét, láttam, hogy van mit javítani, úgyhogy ezért is álltam meg. Viszont az egyes szereplőkről külön-külön ötletem volt rövidebb történetekre. Ezen téren szállt meg annyira az ihlet, de talán egy novelláskötet is összejöhetne. De ahhoz tényleg nagy közönség számára olvasásra érdemesnek kell megírnom az egyes történeteket. Mert alapötlet van, csak a kivitelezés is jó legyen. Mindenesetre látok ebben lehetőséget.

Ezen agyaltam, közben dalokat hallgattam a JAM Project: THUMB RISE AGAIN albumról. Például a már fentebb említett Fight on!-t, de a másik, amit nagyon szeretek az albumról, az a Lost my heart ~Kaze no Kioku~. Elképesztő. hogy milyen fantasztikus szerelmes dalokat tudnak énekelni. Szóval a lelkesedésem teljesen elnyomta a fáradtságomat.

Vasárnap nem mentünk sehova, de megnéztük a harmadik filmet, amit a Zsolti hozott, a... nem fog eszembe jutni, hogy milyen "queen..." De egy hajóról van elnevezve. 1914-ben játszódik a Kongói Köztársaságban, amikor a németek megszállták az országot. Annyira nem is a háborún volt a hangsúly, hanem Charlie és Rosie hajókázásán, amiről hamar kiderül, hogy romantikus töltetet kap. Természetesen nem úgy kell elképzelni, mint a romkomokban, ugyanis erősen harcolnak a természet elemeivel. Sok nehézségek árán jutnak el a célba. Érdekes film, meg a szereplők is viccesek, de annyira nem maradt meg bennem. Mondjuk talán azért sem, mert annyira elfáradtam, hogy be is aludtam a filmen.

Aztán a Zsolti akarta, hogy vegyem fel a Super Mario Bros. játékát, hogy megmutassa a barátainak. Nem kellett kétszer mondania. Gyors játék volt, mert már alapból el tud jutni a számára legmesszebb szintig. Aztán megmutattam neki a Super Mario Bros. 3-at. Abban is már megmutatkoztak az első Mario játékból származó reflexek, mert első játék ide vagy oda, gyorsan eljutott az ő képességéhez képest messzire. Ebből már nem készült felvétel, mert mindig meg kellett állnia. De hogy mennyire nosztalgikus volt a GAME OVER képernyő... Legalább 15 éve nem láttam. Aztán meg készülődtünk, mert a 15.20-as vonattal mentünk. Ő Szolnokon átszállt, én meg azzal mentem Pestig. Jó volt, remélem, lesz folytatás.

Szólj hozzá!

Eddig még soha nem látott játékstílus

2021. augusztus 25. 22:05 - supermario4ever

Ezt a hétvégét nem egyedül töltöttem otthon. Ez pedig azért kuriózum, mert erre kb. 4 éve nem volt példa. Ráadásul nem is régen barátkoztam össze Zsoltival, ő talált meg Twitteren, aztán egész jókat beszélgettünk, kb. 2 hónapnyi ismertség után találkoztunk személyesen és egyből el is jött hozzám.

Mindig tudtunk mit csinálni, nem nagyon volt üresjárat. Tetszettek neki élőben a gyűjteményeim, megnézte őket. Amikor megtalálta a 3 Shounen Jump magazint, olyan lelkesedéssel beszélt a különböző rendezőkről, stúdiókról, ki hogy s mint melyik anime munkásságában hogy vett részt, hogy nagyon nem is tudtam mit szólni zavaromban hozzá. Érdekes, hogy idén vagyok 15 éve anime rajongó, de ebbe ennyire mélyen soha nem mentem bele. Sokkal inkább a japán zenébe, abba inkább benne vagyok ilyen szinten. Rám például jellemző, hogy azért nézek meg animéket, mert valamelyik kedvenc előadó énekelte fel valamelyik dalát. Meglepő, hogy ezeket is felismerte, mert egyébként alig ismert művek, én se hallottam volna róla, ha zene tekintetében nem lenne hozzá semmi közöm. Mindenesetre élmény volt hallgatni a lelkesedését, még ha az animéket máshonnan is közelítjük meg.

Néztünk is animéket, de azokat néztük, amelyeket ő már látott, épp nézem, valahol tartok bennük. Azért szerencse, hogy rengeteg animét látott már, mert egy olyan animének az utolsó része következett, amit ő már látott, ezért nem volt probléma, hogy ő is még egyszer megnéztem az utolsó részét. Az I My Me! Strawberry Eggs volt az, mindenképp fogok róla részletesen is írni, mert valami hihetetlen volt.

Meg bevezettem a videojátékok rejtelmeibe. De tényleg nálam játszott először és ebből olyan játék kerekedett ki, hogy ha nem én látom, nem hiszem el. Ki is tettem YouTube-ra.

https://www.youtube.com/watch?v=DMy0VUe5QT8

Mondjuk, talán nem a Super Mario Kart-tal kellett volna kezdeni, tekintve, hogy meglehetősen nehéz, de a kb. 30 éves videojátékos pályafutásom alatt nem láttam 18+ fiatalt így játszani. A szokásos kb. 10 perces versenyből 28 perc lett. Már azon gondolkodtam el, hogy nincs-e olyan problémája, ami gátolja a játékban. Rá is kérdeztem, hogy nincs-e valamilyen mozgáskoordinációs vagy finommotoros problémája, ami miatt ennyire nem érzi a játékot. Elmondása szerint még sportolt is: Kosárlabda, úszás, még súlyemelés is volt a repertoárjában, ezek szerint nem erről van szó. De legalább van honnan felkapaszkodni, egyébként nagyon jó volt látni a lelkesedését, egy percre se csüggedt le, mert annyira reménytelen volt a helyzete. Úgyhogy ez mindenképp örömteli volt. Semmiképp sem elrettentő példaként, vagy megszégyenítésként tettem ki, hanem szemléltetésként, hogy van ilyen is, nem utolsósorban ő is hozzájárulását adta ahhoz, hogy kirakjam a videót.

Ezután elmentünk sétálni egyet a városban. Azon már többször elgondolkodtam magamban, hogy ha valaki olyannal sétálnék Békéscsabán, aki még nem volt a városban, az biztos, hogy rácsodálkozna a dolgokra, ezáltal új színezetet nyerne nálam a város és ez most tényleg megtörtént. Rácsodálkozott arra, hogy mennyivel zöldebb, mennyivel rendezettebb és szebb a belváros. Sok témáról tudunk jókat beszélgetni, sokat tudunk egymásról. Megcsodálta az Andrássy utat, a Szent István teret és a Katolikus, valamint az Evangélikus templomot. Visszafele pedig bementünk a japán teázóba, Zsolti akart kipróbálni ott egy japán teát. A teázó nevére sajnos nem emlékszem, a Google térképen sem találtam meg. Sőt, arra sem emlékszem, hogy ő milyen teát ivott, de jó eséllyel ízlett neki. Én nem ittam ott semmit. Az igazat megvallva, soha nem volt ingerem arra, hogy ilyen helyen (inkább ilyen áron) igyak bármit is. A hely egyébként nem volt rossz, csak kevés volt a japános dísz a falon, ellenben elég sok kis üzenet volt a falra felragasztva. Az már inkább zavart, mert össze-vissza volt, és inkább egy külön üzenőfal-szerűség kellett volna, ahova kikerülnek ezek az üzenetek.

Hazaérve még egy hosszút játszottunk, méghozzá a Mario Kart 64-gyel. Azt gondoltam, hogy mivel ez a játék valamivel könnyebb, jobban érezhető a fizikája, ezért jobban fog menni, de ez is nagyon sokáig tartott.

https://www.youtube.com/watch?v=1wQ1zP2R798

De az, hogy a lelkesedése töretlen, az mindenképp bizalomra ad alapot, mert ha idővel többet játszik és ráérez arra, hogy kell egy ilyen játékot irányítani, akkor indulhat versenyen is. De csak szépen fokozatosan. Először az legyen a cél, hogy egyáltalán 7. helyen be tudjon érni. Aztán jön a többi. De egy ilyen játék mindkettőnk számára kimerítő.

Aztán sort kerítettünk a Haikyuu!!-ra is. Egyrészt haladni akartam az OVA-kkal, másrészt meg ha tetszik neki is (mert még nem látta), akkor kedvet kapjon megnézni. Elmondása szerint tetszett neki, de amennyi animét meg akar nézni, nem hiszem, hogy erre a közeljövőben kerít sort. Viszont, amire biztos, hogy sort kerít, mert együtt néztük meg, az A miniszter félrelép volt. Nekem is élmény volt újra nézni, mert tényleg a '90-es évek legjobb filmjéről van szó. Nem lehet eleget nevetni a film humorán.

Mivel ekkor már éjfél is elmúlt ezért elvonultunk aludni. Másnap én ébredtem hamarabb. Úgy voltam vele, hogy mivel ő még nem látta a SK∞ animét, ezért megnézem az utolsó részt, amíg fel nem kel, ebből az animéből is már csak a záróakkorddal vagyok adós magamnak. Erről is tervezek majd részletesebben írni, mert érdekes volt mindenképp. Távolról sem kiváló alkotás, de a hibái ellenére is nézette magát.

Ma inkább a videojátékon volt a hangsúly. Érdekes volt látni a klasszikus Super Mario Bros.-nál, hogy ott is mennyire nem adta fel, pedig abban is nagyon elmaradott teljesítményt nyújtott. De jó volt látni, hogy ennyire élvezi egyébként és a saját erejéből eljutott a 3. pályáig. Ami tényleg olyan volt neki, mint egy 5-6 éves gyerek első videojátékos sikerélményei. Ezt nem vettem fel, mert a közös játék eléggé hülyén van NES-en megoldva, de így is engem láttak volna sokkal inkább játszani. Viszont, amit felvettünk, a Mario Party volt. Mivel társasjáték mivolta miatt ez nagyban szerencsejáték, ezért ebben már csak felmutat valami eredményt. Valamit azért sikerült, ezt már jobban érdemes nézni.

https://www.youtube.com/watch?v=-2152enbcr4

Meg akkor már a teljesség kedvéért is álljon itt. El is gondolkodtam különben, hogy érdemes lehet az összes Mario Party tábláról külön-külön bemutató videót készíteni, ezáltal az összes mini-játék bemutatásra kerülne. Meg jó játék volt, jól éreztem magam. A Nintendo 64-es Mario Party-k egyébként is ritkák, úgyhogy lehet, hogy lenne irányukba valamennyi érdeklődés.

A vasárnap egyébként annyira nem volt eseménydús, mert egyikünk sem aludt eleget, úgyhogy mind a ketten fáradtak voltunk. Meg ekkor ment haza. Jó volt egyébként, kifejezettem hiányzott valami társaság számomra. Ilyenből jó lenne több, ha lennének olyan emberek az ismerősi körömben, akikkel ezt megtehetném.

Szólj hozzá!

Nintendo Switch Online használata

2021. április 15. 00:33 - supermario4ever

Egyik német barátom születésnapi ajándékból meghívott a Nintendo Switch Online családi tagságába így már én is tudok Nintendo Switch-en online játszani. ^^

Ki is próbáltam, kezdetnek a Mario Kart 8 Deluxe-szel.

Egész érdekes, hogy immár az online játék alatt a pályaválasztás során is lehet karaktert váltani. Az elején meglepett, hogy régiót nem ír az országnév alatt, de aztán rájöttem, hogy erre már a Nintendo Accounttal csatlakozunk és ott nem kéri plusz adatként az ország mellé, hogy melyik régióban élünk, így ez nem ismert adat. Egyébként menő, sokat fogok online játszani.

És akkor elérhetők lettek a retro játékok is.

A NES játékok:

És a Super Nintendo játékok:

Bár nem mondható forradalminak de tetszik, hogy a NES Classic Mini és a Super Nintendo Classic Mini lehetőségeit áthozták Nintendo Switch-re. Gondolok itt a játékállások mentésére. Ráadásul több játék is elérhető már, úgyhogy szegény Classic Mini konzolok dísztárggyá "minősültek le". Most már inkább olyan, mintha a Nintendo kiadta volna emlékbe a két nagy retro konzol klasszikust kicsinyített modellváltozatát emlékbe a rajongóknak, ami akár használatba is vehető. A kontrollerek viszont használhatók, hiszen Virtual Console játékokhoz Wii-hez, Wii U-hoz még használhatók. De maga a gép már inkább csak dísztárgy. Most már csak azt kéne, hogy az elérhető retro konzolok és játékok listája legyen bővítve.

Úgyhogy egyre több tartalom kerül a Nintendo Switch-re. Még néhány ilyen és tényleg a szekrénybe kerül a Wii U. De imádom a konzolt, tényleg nagyon eljött az ideje, hogy nekem is meglegyen.

Szólj hozzá!

Újabb két gameplay videó

2020. július 11. 23:44 - supermario4ever

A mai nap folyamán készítettem két gameplay videót, ezeket fel is töltöttem.

Az első a Super Mario Bros.

https://www.youtube.com/watch?v=zhRKraBiqI8&t

A másik pedig a Tetris

https://www.youtube.com/watch?v=-HqYpeFS2e4&t

Eredetileg Super Smash Bros. Melee-ről és WaveRace: Blue Storm-ról terveztem gameplay videót csinálni, de egyáltalán nem ment a játék. Mondjuk Smash Bros.-ben soha nem voltam igazán jó, és most sem tudtam megmutatni, hogy esetleg képes lehetek valamire. A Wave Race: Blue Storm-mal pedig nagyon rég játszottam utoljára, és lényegében felvettem, hogy újra megszokom a játék irányítását. 7. helyen végeztem az első játék után, ez nyilván nem kerülhet ki, mert még ha nem is célom feltétlen, hogy a legnagyobb hardcore játékosokkal vetekedjek, de azért valami nívót szeretnék felmutatni. De ami ennél is nyomósabb ok, hogy nem élveztem a játékot. Nagyon szeretem a játékot, nem arról van szó, csak kicsit rosszul érintett, hogy ennyire elszoktam az irányítástól. Ezért is döntöttem úgy, hogy ez nem kerül ki, le is töröltem, és felvétel nélkül kipróbálom a játékot. Ekkor már sokkal jobban ment, sőt, bámulatos sebességgel éreztem rá az irányításra, mert megnyertem az első pályát, de aztán egyre lejjebb eresztettem. Ezt gyakorolni kell. De mivel nem annyira ismert a játék, szívesen megmutatnám szélesebb közönségnek is, hátha megtetszik másoknak. Úgyhogy fogok gyakorolni.

Super Smash Bros. videók meg jó eséllyel nagyon kevés alkalommal fognak készülni, mert most is az jött le számomra, hogy ez nem az én játékom. Nem élvezem ezt a játékot. Alkalomadtán jó elővenni, de nem ez az én játékom.

De hogy azért mégis tegyek ki valami videót, és olyan játékból, ami megy is, hát a Tetris és a Super Mario Bros. mellett döntöttem.

Szólj hozzá!

Nintendo nap a Vault51 Gamer bárban

2019. május 31. 23:43 - supermario4ever

Vasárnap volt Nintendo nap a Vault51 Gamer bárban. Eléggé régen volt már nagyobb Nintendós rendezvény, örültem is neki, hogy végre több emberrel találkozhatok. A mai Nintendo találkozót viszont nemcsak bagszi szervezte, hanem FutuRetro is, aki szinte az összes retro Nintendo konzolt elhozta. TV-vel, játékokkal, teljes felszereltséggel, mintha több száz embert várnának. Nagyon kitett magáért.

Az utóbbi időkben kevesebbet vagyok Facebookon aktív, Twitteren annál inkább, ezért nem tudom, mennyire volt eseményoldala a találkozónak, illetve hányan jelölték be, hogy jelen lesznek, az biztos, hogy a személyes várakozásaimtól nagyon alulmaradt az a kb. 20-25 fő, mely jelen volt. Már csak ahhoz képest is, hogy mennyire fel voltak szerelkezve. Mert bagszi is hozta a Wii U-ját, Switch-ét, tőle is voltak TV-k, meg LABO-k is voltak kipróbálhatók, az egész tényleg olyan érzetet adott, mintha egy nagyobb rendezvény része lenne ez a Nintendo nap, ahova többszáz embert vártak. Én 11 körül érkeztem meg, meg is lepett, hogy alig voltak még emberek. Mondjuk nagyon a terep sem volt kész, mindenki még nagyban pakolászott. Egyedül Gabrol-ra emlékszem, aki jelen volt. Őt viszont nagyon lekötötte a LABO VR játéka. Érdekes volt látni, hogy szinte kizárta magából a külvilágot.

Mint ahogy azt is jó volt látni, hogy mindenféle korosztály jelen volt. Az egészen kicsi gyerekektől a középkorúakig. Úgyhogy nem voltunk olyan sokan, de a korosztály-béli szórás az nagy volt. A kicsik természetesen az újabb játékokkal játszottak, mi idősebbek meg a retróval is játszottunk. FutuRetrónak köszönhetően NES-től kezdve GameCube-ig minden retro konzol jelen volt, sőt, japán Famicomon még a japán Super Mario Bros. 2-vel is lehetett játszani. Még piaci Nintendo is helyet kapott, amit igazából a mai napig nem támogatok, hogy jelen vannak ilyen rendezvényeken. Nem is igazából azért, mert a szegénység szimbóluma, és sokan piacról jutottak hozzá videojátékokhoz, hanem azért, mert az alacsony áruk miatt sokan innen tudják, hogy videojáték egyáltalán létezik, és ezért van az, hogy sokaknak csak a Super Mario Bros.-ig terjed ki a Mariós tudása. Aztán miután alig volt marketingje később a Nintendónak, ezért inkább csak a PlayStation és az XBOX maradt meg a köztudatban. Ezért csodálkoznak jónéhányan arra rá, hogy Nintendo a mai napig létezik. Úgyhogy nálam a piaci gépek inkább annak a szimbóluma, hogy mennyire tájékozatlanok a magyarok videojátékok terén, és azzal, hogy ilyen gépek jelen vannak rendezvényeken, mintha ennek a szegénységnek állítanánk emléket.

Maga a helyszín egyébként tetszett. Először voltam a Vault51 Game Bárban, kifejezetten szimpatikusnak tűnt. A retro reklámok mondjuk furcsa érzetet adtak, de maga a hely kellemes hangulatú volt, el tudnék képzelni ide Nintendo találkozókat. Az ott dolgozók is szimpatikusnak tűntek. Nagyon bízom abban, hogy ez végre egy ideális hely lesz.

De fantasztikus, hogy ennyi konzol ki volt állítva, és játszható volt. Meg FutuRetro elhozta a hatalmas Game Boy gyűjteményét, és ami a legmeglepőbb volt, elhozott négy Virtual Boy-t is! Konkrétan életemben most láttam először, nemhogy kipróbálni... Hát ennek ma lehetőséget adtam, és kipróbáltam a Mario Tennis-t, ezen a gépen. És hát valami rettenetes volt. Magával a játékkal nem volt gond, de a szemüveg valami rémálom volt. Rettenetesen kényelmetlen, ugyanis a szemüveg körüli rész olyan anyagból van, ami egyáltalán nem szellőzik át, ezáltal a szemem körüli rész megizzadt. Emellett rossz a vágás az orrnál, ugyanis egy részét "befogja" (nem tudom ezt írásban kifejezni), ezáltal levegőt venni sem lehet rendesen. 5 perc után megköszöntem a lehetőséget, Virtual Boy-t soha többé!

Kvízverseny volt, az egyiket bagszi szervezte, Nintendo Switch kérdéssor volt, a másikat, a retrósat FutuRetro. A Switch-es könnyű volt, abban azért végeztem a középmezőnyben (ha jól emlékszem 6. voltam), mert az első két kérdésről lemaradtam, a retrósnál viszont ott voltam végig. Na ez nagyon érdekes volt, mert rendkívül nehéz volt. Voltak benne kérdések és olyan válaszlehetőségek, hogy el nem tudok képzelni, honnan jött. O_O Ennek ellenére 3. helyen végeztem. Ezzel nyertem az első 2 helyezettel együtt a Vault51 5.000 forintos ételfogyasztási utalványt. Hirtelen, milyen éhes lettem. Nagyon megörültem a lehetőségnek.

Kajából van kínálat, az egyik sajátságosság, hogy csak 16 órától lehet rendelni. Ezért alapvetően nincs megtiltva, ha kintről hozunk be ennivalót. Viszont 16 órától hirtelen olyan sor lett a pultnál, hogy erősen lehetett érzékelni, hogy az ott dolgozók nehezen bírták a hirtelen jött forgalmat. Mintha el is vesztették volna a türelmüket. Mindenesetre egy páran beálltunk mi is. 16.30 körül kerültem sorra a rendelésemmel, a kaját kb. 17.45-re hozták ki... Ez a része csalódás volt, ráadásul, a kóla, amit kértem mintha higított lett volna. Amúgy a kaja rendben volt. Grognak Burger nevet adták neki. Csípős volt, volt benne jalapeno paprika, meg menünek okán sültkrumpli is volt mellé. Ez rendben volt. De amilyen soká hozták ki, lehet, hogy maradnék annál, magamnak viszek ennivalót. Meg hogy láthatóan nehezen viselték a hirtelen jött forgalmat. Igazából nem tudom, hogy miért van, hogy 16 órától lehet csak ételt rendelni, de ha ez nem lenne, akkor gondolom, nem tódulna oda hatalmas tömeg.

Új játékok közül Mario Kart 8 Deluxe volt játszható, Super Smash Bros. for Wii U és Super Smash Bros. Ultimate. Illetve Sparrow-val és vietnami barátjával, Norbival játszottunk Mario Kart 7-et. Jó nap volt, érdemes volt eljönni. Főleg, mert többen is eljöttek a régi, veterán csapatból, és sok régi közös emléket felidéztünk. Meg beszéltük, hogy kivel mi lett. Kíváncsi leszek, lesz-e még ilyen. Képeket készítettem, azok itt tekinthetők meg.

Szólj hozzá!

Classic Mini konzolok otthon

2019. április 07. 18:12 - supermario4ever

Némi szünet után kezdek visszatérni a videojátékokhoz. Annyira belelkesültem az utóbbi időkben attól, hogy mehetek Vietnamba tanulni, tanulom a nyelvet, sőt, az utóbbi időkben jelentkeztem japán nyelvvizsgára, készülök arra is. Ráadásul animék terén a Haikyuu!! valósággal új fejezetet indított el nálam az animézés terén. Nagyon rég nem lelkesedtem ennyire bármi iránt, mint a Haikyuu!! iránt. Ezzel az animével is komoly terveim vannak.

IMG_20190407_110905Hazavittem Békéscsabára a Nintendo Classic Mini és a Super Nintendo Classic Mini konzoljaimat. Ennek több oka is van. Egyrészt mert a retro szobát sajnos meg kellett szüntessem az albérletben, mert beköltöztek oda, ezáltal ki kellett onnan pakolnom. Így kisebb is lett a helyem, másrészt meg mert egyre inkább úgy néz ki, hogy kijutok Vietnamba, mert az első rostán átmentem. Itt Budapesten rendben találták a jelentkezésemet, és jelöltek az ösztöndíjas utazásra. Még pár dokumentumra szükség van, aztán azokkal együtt elmegy Vietnamba. Ha az ottani egyetemen is rendben találnak, akkor csomagolhatok. Szóval, hogy itthon több helyem legyen, elkezdtem hazavinni, Békéscsabára a cuccaimat. A másik meg, ha tényleg az lesz, hogy utazni fogok, akkor úgyis az lesz, hogy felmondom ezt az albérletet, és akkor hazakerül minden, és akkor minél kevesebbet kelljen vinni.

IMG_20190407_110849Most többek között a NES Classic Mini és a SNES Classic Mini konzoljaimat hoztam haza. Be is üzemeltem őket. Egyébként is több helyük van az otthoni TV-n, mert több HDMI kábel van ott, másfelől meg itt régóta csak a szekrényben volt, mert annyi minden van a TV körül, hogy már nem tudtam rendesen hozzácsatlakoztatni. Így is 3 HDMI kábel között változatok úgy, hogy csak egynek van helye. Úgy néz ki, rendben működik. Épp csak kipróbáltam mind a kettőt. A Super Mario Bros.-t és a Super Mario Kart-ot. Most is király mind a kettő.

 

Szólj hozzá!

25 éves a Super Nintendo

2018. december 21. 23:53 - supermario4ever

Nem vagyok időzavarban, tudom, hogy korábban jelent meg a Super Nintendo, az én példányom lett 25 éves.

Elmeséltem már a történetet néhányszor, de a 25. évforduló alkalmával álljon itt ismét. A pontos napra nem emlékszem, abban biztos vagyok, hogy karácsony előtt pár nappal volt. Nem bírtam ki karácsonyig, ugyanis a Dévényi Tibor Elektor Kalandor című műsorának utolsó adása 1993 karácsonyának előtt volt vasárnap. Valamiért december 21-ére emlékszem, de a naptár szerint 19-én volt akkor vasárnap. A lényege a dolognak, hogy az utolsó adásban mutatták be a Super Nintendót a Super Mario All-Stars játékkal. És annyira bele voltam zúgva a játékba, már ahogy láttam, hogy játszanak vele, hogy nagyon szerettem volna egy Super Nintendót. 7 éves koromban már kezdtem tisztába lenni az anyagiakkal, ezért valamennyire tudtam, hogy ez most elérhetetlen, úgyhogy konkrétan azt nem akartam, de egy NES-t igen. Volt a közelünkben egy videotéka, ahol lehetett NES konzolt kölcsönözni Super Mario Bros. vagy Super Mario Bros. 3 játékkal. Ezt szinte minden vasárnap megtettük. Ugyanezt akartam aznap is, amikor megláttam a Super Nintendót a TV-ben. Hát nagyon meglepődtem, amikor anyám elővette a Super Nintendót. Szerintem nem is túlzok, ha azt mondom, hogy annyira örültem neki, mint az a gyerek a Nintendo 64-nek abban a bizonyos elhíresült videóban. Rákötöttük a TV-re, az első dolgom volt a Super Mario Bros. 3-mal játszani, mert már akkor is azt szerettem a legjobban, és hogy lássam, hogy néz ki felújítva. Imádtam, és hogy mennyire szeretem most is, bizonyítja ez a gyűjtemény is.

Ezen kép láttán nem hiszem, hogy bárki számára is kérdéses, hogy melyik az abszolút kedvenc játékom. Sajnos a dobozra írás, gyerekkori hóbort volt, bizonyítani akartam, hogy tudok angolul és olaszul, és lett egy életre szóló lenyomata a dolognak. Németről fordítottam le, az olasz fordítás szerintem full hibás. De ez már nem érdekel, az inkább zavar, hogy a doboz színét sajnos szívta a nap az idők során, azért ennyire fakó. Az idők során többször is gondolkodtam azon, hogy a dobozt valahonnan beszerezném újra a dobozt, és ahogy figyelem az árakat, érdemes minél előbb, mert mennek fel a retro konzolok árai, ahogy nő az értékük.

És persze a SNES még mindig működik.

Ez a Nintendo csodája, hogy technikailag olyan minőséget gyártottak, hogy most is működnek a régi gépek úgy, hogy azért használva volt rendesen a gép.

És eltelt 25 év. Érdekes belegondolni, mert ez az esemény annyira erősen belém égett, mintha mostanság történt volna. A lakásnak a képe is erősen él bennem (nekem is be kéne rendeznem a gyerekkori lakásomat, ahogy James Halliday tette az OASIS-ben a Ready Player One-ban), az erős emlék miatt nem tűnik távolinak a 25 év, de ahogy visszagondolok arra, hogy milyenek voltak a bútorok, műszaki cikkek, ruházat, divat, akkor bizony tényleg eltelt 25 év. És hát már nagy idő telt el az életemből, pedig nem is volt olyan rég, amikor általános iskolás barátokkal Super Nintendóztunk.

Szólj hozzá!

Super Mario All-Stars egyéni rekordok

2018. november 22. 11:00 - supermario4ever

Még mindig izomlázam van a TV állvány cipelése miatt. Azt hiszem, egy darabig nem fogom elfelejteni ezt az akciót.

Úgy döntöttem, hogy nyilvánosságra hozom a Super Mario All-Stars-ban elért rekordjaimat, amit beírtam a füzetbe.

Super Mario Bros.

Pontszám: 1.790.000
Élet: 18

A pontszám úgy jött össze, hogy végigmentem a 1-1 és a *8-4 pályákon egyhuzamban, és ennyi pontszámot értem el. Ezt tartom valódi teljesítménynek. Mert ha végigmentünk a *8-4 pályán is, utána is újra lehet kezdeni, tehát további pontokat lehet gyűjteni. Úgy tudom, hogy a maximális pontszám, amit össze lehet gyűjteni, az 10 millió pont (9.999.999), és biztos ki lehet akasztani a számlálót, de abban én semmi bulit nem látok, Inkább arra megyek rá, hogy újrakezdés nélkül tudjak minél több pontot összegyűjteni.

Életeknél meg ismerem a Koopa Troopás végtelen élet trükköt, és biztosan megvan az a pálya, ahol itt is lehet alkalmazni, de annak sem látom értelmét, úgyhogy ilyet sem csinálok. Ez a trükk nélkül összegyűjtött maximális életek száma.

Super Mario Bros.: The Lost Levels

Pontszám: 937.400
Élet: 11

Mivel ez a játék jóval nehezebb, ezért ez a pontszám is egy kisebb csoda. Bár sokkal könnyebb az All-Stars-ban, hogy pályánként ment a játék, de hát az nem ment meg a Game Over-től, mely után ha folytatjuk a játékot, akkor is lenullázódik a pontszám, életről meg nem is érdemes beszélni.

Super Mario Bros. 2

Pontszám: 18
Élet: 44

Ebben a játékban ugye úgy vannak a pontszámok, hogy egy pályát, ha megcsinálunk, az egy pont. És ha végigvittük a játékot, akkor jelenik meg minden karakter mögött a pontszám. Az lényegében azt mutatja, hogy kivel hány pályát csináltunk meg. Most ez is olyan, hogy a végtelenségig lehet csinálni, mert ha végigvittük a játékot, akkor elmentődik az állás, és mivel választhatók a világok, ezért magunk döntjük el, hogy melyiket szeretnénk újra megcsinálni, és ha megcsináljuk, azok is hozzáadódnak a végső pontszámhoz, tehát egészen 99-ig el lehet vinni akár mind a négy karakternek. Ebben sem látok bulit, ezért ez az egyszeri végigjátszás utáni pontszám egy karakter fölött. Miután a játék 20 pályából áll, és ha egy karakterrel értem el 18 pontot, az eléggé fókuszált játékra utal. Hát igen, Toad mindenki felett.

Az életet meg nem olyan könnyű gyűjteni, mint ahogy gondolnánk. Mert minden pálya végén lehet félkarú rablót játszani. Aminek működését könnyű kitapasztalni, de nem úgy van, hogy folyamatosan kihozzuk a három 7-est. Nagyon érdekes ebből a szempontból a játék, ugyanis ha egyszer kipörgettük a három 7-est, akkor öröm van, megkapjuk a 10 életet, de többször nem engedi a gép. Hiába csináljuk jól, a harmadik 7-esnél mindig eggyel tovább megy, és csillagot ad ki a gép. Ezért én azt csinálom, hogy becsukom a szemem, és amelyik ábránál megáll az első kis forgó, azt hozom ki. Így jött össze a 44 élet.

Super Mario Bros. 3

Pontszám: 1.583.720
Élet: 99

A pontszám az egyhuzamban történt végigjátszás eredménye. Az életszámlálót meg itt könnyű kiakasztani (sajnos nem számol 99-nél tovább), mert ez az első Mario játék, amely ontja magából az életet, és akinek van egy kis gyakorlata, annak műveltség lesz eljutni 0 életig.

Jelenleg így állok, de ezeken biztosan lehet javítani.

Szólj hozzá!

Lehetőség retro konzolozásra

2018. március 09. 12:34 - supermario4ever

Még múlt szerdán mutatott bagszi egy helyet, ahol ki vannak állítva különböző retro konzolok, és ezekkel játszani lehet. Nagyon tetszett azok alapján, amiket mesélt, a honlapjuk alapján is szimpatikusnak tűnt a Hyp-R Zone. El is döntöttem, hogy másnap meglátogatom.

Elmentem, alapvetően kellemes hely. Földszinten vannak a különböző szimulátor játékok (például autóverseny) és a VR, emeleten van kiállítva néhány retro konzol, és ami különösen tetszik, hogy CRT TV-vel vannak. Teljesen ingyenesen játszhatók. Egyébként egy bár is működik, és bíztam abban, hogy ez olcsóbb hely lesz, de pont ellenkezőleg. Egy árkategóriával drágább hely, mint az InGAME vagy a BarCraft. De minden konzolt kipróbáltam, amit bekapcsoltak. Volt NESSNESSega Mega Drive és PlayStation. Játékok terén nem volt kínálat, mindegyikben egy-egy játék volt. A NES-ben egy Super Mario Bros. volt, a SNES-ben egy japán kiadású Street Fighter II Turbo, a Sega Mega Drive-ban egy Mortal Kombat 3 volt, míg a PlayStation-ben egy Tekken 3. A Super Mario Bros.-ra csak ránéztem, hogy milyen most régi TV-n játszani. Élmény, játsszon mindenki így. A Mortal Kombat némileg jobban lekötött. Ez az a híres, klasszikus Mortal Kombat, amivel annyit játszottunk PC-n gyerekkorunkban. Szeressük, nagyon szeressük, jó lett. Kétségtelen, hogy az egyik leghangulatosabb verekedős játék, inkább a brutalitása miatt nem szeretem annyira. Egyszer végignéztem a Twitteren, hogy milyen kivégzések vannak. Akármennyire is pixeles a játék, azért van annyira élethű, hogy rossz érzést keltsen bennem. Ennek ellenére szívesen játszom, ha úgy érzem, hogy elővenném. Amit meg is tehetnék, hiszen a Super Nintendo Classic Mini-re rátettem. Elvileg európai Super Nintendo van kiállítva, mégis hogy tud lejátszani japán kiadású Street Fighter II Turbót, azt nem tudom. Semmilyen adaptert nem láttam. Az annyira nem lepett meg, hogy a controllerek is japán kiadásúak voltak (tehát Super Famicom-ok), mert a kiegészítők "régiófüggetlenek", de a játék meglepett. A játék amúgy menő. Annyiból jobb az eredeti Street Fighter II-nél, hogy a fő harcosokkal is lehet játszani. Amire jobban kíváncsi voltam, az a Tekken 3 PlayStationre. Merthogy ez a PS-esek kedvenc játéka, a Mortal Kombat és a Street Fighter méltó vetélytársai. És tényleg nagyon jó. Nagyon tetszik, csak az a furcsa, hogy bűnlassúak a karakterek. De annyiból jó volt, hogy így könnyű volt verekedni, és bár könnyűre tettem az gépi ellenfél játék mesterséges intelligenciáját, de könnyű volt nyerni. Szimpatikusak voltak a karakterek, és élvezetesek voltak a harcok. Sokat játszanék vele, ha meglenne a játék. Készítettem képeket is.

Olyan sokat nem voltam ott, és furcsa is volt, mert kicsit furcsán néztek rám, amikor elköszöntem. Gondolom, hogy azt várták, hogy fogyasztani is fogok ott, de ezt egyrészt nem terveztem, másrészt meg tényleg drágábbak. Meg ha tényleg jók a gondolataim, akkor is több ok miatt sem kéne ezen problémázni.

  1. Ez részint ellene megy a hosszútávú üzlet stratégiájának az elméletem szerint, ugyanis ha valaki retrózni jár, annak megtetszhet az üzlet, és más dolgokat is kipróbálhat, ami pénzbe kerül. Vagy talán fogyaszthat is.
  2. Ha felajánlják az ingyen játék lehetőségét is, abba benne van az is, hogy valaki tényleg csak az ingyen játékért megy be. Vagy kössék azt is fogyasztáshoz, ahogy szokás más helyeken is, ezzel nincs semmi baj. Olyan ez, ha valaki a vaterán 1 forintért ad el valamit, akkor számolnia kell azzal is, hogy annyiért is fog elmenni.

Persze ezek mind csak feltételezések, lehet, hogy rosszul érzékeltem a dolgokat. Mindenesetre menő hely, és az az igazság, hogy pont, hogy ha olcsóbbak lennének, fogyasztanék náluk.

A hétvégét bagszinál töltöttem, és úgy döntöttünk, hogy együtt is elmegyünk megnézni a helyet. Először a MetaGame-be mentünk, mert vasárnap TCG napot tartott, és ment átvenni a nyereményeket. Az odajutás nem volt sima. Annak ellenére, hogy szombat délután volt, óriási volt a forgalom a Nyugatinál. Valószínűleg ez pestiként nem nagy szám, de hozzá vagyok még szokva, hogy hétvége délutánonként egy város általában elcsendesedik. Na mindegy, a lényeg, hogy rengeteg ember volt az utcán, és elvesztettük egymást. Nem is tudtam, hogy merre lehet, nagy nehezen rájöttem, hogy én mentem túl messzire. Ezt legközelebb is megelőzve inkább megbeszéltük, hogy az aluljáróban melyik lépcsőnél fogunk felmenni. Mondta, hogy a Budapest Banknál. Rendben van, szerintem tudom, hogy hol van. Lemegyünk, elindulok a WestEnd felé, hát bagszi megint elveszett. Hát mi van már, hogy egy nap kétszer vész el? De most akármerre néztem, nem láttam sehol. Bementem az aluljáróban lévő antikváriumban, egyszer csak hallom, hogy milyen menő zene megy. De mióta megy nyilvánosan japán zene egy rádióban? Mire leesett, hogy a telefonom szól... Kiderült, hogy én teljesen máshova gondoltam a Budapeste Bankot, azt hittem, hogy a WestEnd oldalán kell felmenni, én meg arra indultam el. Azt kiderült, hogy ott kell jobbra fordulni, ahol az újságos van. Pedig voltam már a MetaGame-ben... Na mindegy, nevettünk ezen egy jót. Meg elképzeltük, milyen lenne, hogy egy 31 éves embert keresnek a WestEnd hangosbemondóján.

Miután végeztünk a Metában, átmentünk villamossal a Blaha Lujza térre. Itt egyenesen a Hyp-R-be mentünk. Második alkalommal már fogyasztottunk, én bőven elégedett voltam egy 0.25l-es citromos Ice Teával, mely 390 forint volt... Maradjunk annyiban, hogy ebben az összegbe benne volt a játék díja is, és akkor már nem fáj annyira. Ugyanazokkal a játékokkal lehetett játszani. Most egyedül bagszi játszott a Super Mario Bros.-szal, bíztattam, hogy most tovább fog jutni. Nem mondtam el neki semmit, csak mindig felkiáltottam, hol hagyott el dolgokat. Aztán meg nem tudott rájönni, hogy pontosan mi a baj, de ha elkezdett keresgélni, akkor megtalálta. Pont ez a célom, ezért nem mondok el semmit. Vicces is így navigálni a játékot, látva, hogy bagszi néha pánikba esik. De sajnos sokáig nem is vitte a játékot, és hogy nem volt annyira motivált, az abban is megnyilvánult, hogy a 1-2 pályán szinte mindig rövidített. Inkább átmentünk a Mortal Kombat 3-hoz. Azért meglátszik, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz, mert szinte mindig bagszi nyert. De abból a szempontból meg kiváló játék, hogy ennek ellenére végig élveztem, ésvazért élmény volt egyszer-egyszer nyerni. A Street Fighter II Turbónál már sokkal kiegyenlítettebb volt a verseny. Jobban is ment, meg hát az egyes karakterek győzelmi vizuális fanfárjai is néha kifejezetten viccesek. Például van Guile, aki ha nyer, felfele fésüli a haját. Erre mondta bagszi azt, hog, velem nem érdemes HAJba kapni. Hasonlóképp a Tekken 3 is jobban ment. Nagyon jó játék, alig várom, hogy anyagilag jobb helyzetben legyek, biztosan fogok venni néhány PS játékot. Összességében jó hely, csak pont azért kellemetlen oda járni, mert drágább, mint a hasonló helyek. És csak azért fogyasztani náluk, hogy ne nézzenek rám rosszallóan... Egyedül nem fogok oda sokat járni.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása