Fejlemény a szervizzel kapcsolatban

2018. július 25. 13:03 - supermario4ever

Még a múlt héten rákérdeztem a Game Park-nál, hogy mi a helyzet a Super Nintendo Classic Mini-vel, akkor azt válaszolták, hogy elkerült a csehekhez. Na mondom, szépen vagyunk... Ha meglátják az extra játékokat, biztos nem fognak foglalkozni vele. Aggódtam is miatta, nehogy az legyen, hogy annyira félreteszik, hogy nem is adják vissza. Rendben van, ne javítsák meg (garanciálisan), ha belenyúltam, de attól még kérem vissza a gépemet, mert megvettem. Kicsi az esélye, hogy ilyen előfordul, csak felkészülni erre.

Telefonáltak is ma, és kiderült, hogy elvileg jó a konzol, de a hozzátartozó USB kábel nem megfelelő. Na ezen nagyon néztem. Csak az eredeti Nintendós kábelt használtam hozzá, az megtörténhet, hogy amikor elköltöztem, akkor összekevertem a két kábelt (NES Classic Mini és SNES Classic Mini), hiszen a kettő ugyanúgy néz ki. És nem hiszem, hogy bármi különbség lenne a két konzol között, úgy tippelem, hogy minden ugyanaz benne.

Én inkább arra tippelek, hogy észrevették az extra játékokat, és tényleg nem foglalkoztak vele, de hogy ne ezzel küldjék vissza, azt mondták, hogy nem jó a kábel. Mindenesetre ki fogom próbálni, ha visszakapom (elvileg pénteken), és ha tényleg csak ezen múlik... Az egyrészt durva lesz, másrészt meg fogom akkor címezni a két USB kábelt. Ez a NES Classic Mini-é, ez pedig a SNES Classic Mini-é.

Eléggé valószínűtlen, de ahogy írtam korábban is, mindent kipróbáltam, és semmi nem jött be. Már csak azért is tűnt logikátlannak, hogy ne működjön, mert mellette minden más rendben működött: TV, számítógép, Wii U, tehát arra sincs magyarázat, hogy a Super Nintendo miért ne működne rendesen. Pénteken kiderül, és mindenképp írni fogok róla.

Szólj hozzá!

Birtokba vehető retro részleg

2018. július 20. 00:27 - supermario4ever

Végre használatba vehetem azt a TV-t, amit a múlt héten vettem. Ugyanis a három bútorból egyet ma reggel elvittek, sőt, nemrég jöttek az egyik ágyért is, úgyhogy most már használhatóvá vált a kis szoba, ahol a TV van. Birtokba is vettem, felragasztottam oda a Super Mario Bros. 3 plakátot, és további tesztek alá vontam a TV-t, mert nem volt minden tökéletes.

Rákötöttem SCART kábellel a Super Nintendót a TV-re. Azt akartam kikísérletezni, hogy sztereó-e. Ugyanis amíg képcsöves TV-nk volt '90-es években, addig hiába volt sztereó TV-nk, ha SCART kábellel kötöttem rá a Super Nintendót, mindig mintha csak az egyik hangszóró szólt volna. Így ez nem volt kivitelezhető megoldás, mert a SNES játékok nagyrészén nincs olyan beállítási lehetőség, hogy monó vagy sztereó. De az az érdekes, hogy itt kiváló minőségben szólt mind a két hangszóróból, rácsatlakoztattam a fejhallgatót, és mindkét oldalról szólt. No tessék, mik ki nem derülnek, hogy mennyire megérte ez a TV. És ha már rácsatlakoztattam, akkor mentem egy menetet a Super Mario Kart-tal Yoshival 150cc-n menni nem egy életbiztosítás, még Mushroom Cup-on sem.

Nehéz-nehéz, de szándékosan választottam Yoshit, mert ő a legnehezebben irányítható, és hogy lássam, hogy tudok vele menni. Ez is egyfajta kihívás lehetne Super Mario Kartban: Yoshival vagy Hercegnővel 150cc-n elérni a maximális 45 pontot. Na, kivállalja be?

Amúgy most érdekes volt, hogy fényképezéskor sokkal kevésbé vibrált a kép. Aztán arra tippeltem, hogy ez azért van, mert most sötét van, és mesterséges fény mellett másképp jeleníti meg a képet a TV. De eléggé laikus vagyok e téren, fogalmam sincs, mi történhetett. Az biztos, hogy nem állítottam rajta semmit. Egyébként onnan gyanítottam, hogy monó ez a TV, mert elől csak 2 csatlakozós RCA-t láttam, ami monó TV-knél szokás. Azért két  csatlakozós, mert a két hang van egybe, és a két hangszóró "tartalmát" egybekeveri. De annak ellenére, hogy sztereó ez a TV, csak két csatlakozó van benne. Ez mondjuk nem zavar, mint ahogy az sem, hogy csak egy SCART csatlakozás van a TV-ben, mert még régebben vettem egy hármas SCART kábel elosztót, ehhez van csatlakoztatva a DVD lejátszó, a Nintendo, valamint a PlayStation SCART csatlakozója is.

Na de ha már kitettem a plakátot is, akkor stilszerű, hogy csináljak egy képet a plakáttal együtt a játékról. Eléggé rapszodikusra sikeredett a kép, mert a kis szoba, az kis szoba, de arra jó, hogy megmutassam. Hogy így elférjen minden, csak így tudtam lefényképezni, de ez is mutatja, hogy mekkora a Mariós plakát. Ha majd teljesen el lesz rendezve, akkor csinálok majd jobb képet. És akkor játszottam is egy kicsit a játékkal. Nemcsak a játék miatt játszottam, hanem hogy kipróbáljam a Super Nintendo RF csatlakozóját, hogy működik, és sajnos nagyon rosszul... Rettenetes volt a kép. Kerestem itt a kiegészítők között, hogy nincs-e véletlenül másik RF kábel, de nem találtam. Gondolkodtam, aztán eszembe jutott, hogy tavaly ősszel vettem a Game Parkban a Nintendo GameCube-hoz egy RF kábelt. Gondoltam, hátha ugyanolyan a csatlakozója, mint a NES-é, akkor rá tudom csatlakoztatni. És olyan gyönyörű a képe, mintha SCART kábelről menne a játék. A hang is kifogástalan, úgyhogy ahhoz képest, hogy tavaly úgy vettem, hogy olcsó volt, akkor legyen meg a gyűjteménybe, most nagyon jól jön, hiszen tudom régi gépekhez is használni.

Úgyhogy maximálisan elégedett vagyok mindennel, mostanság nagyon jól alakulnak a dolgaim. Ez az RF kábel meg akkor sajnos rossz.

Nem tudom, hogy meg lehet-e csináltatni, de valószínűsíthető, hogy leadta a rendszámot. Mert szerintem nem érintkezési hibája van, ugyanis mozgatás nélkül is váltakozik a kép minősége. Hol tiszta volt, hol meg olyan hangyás volt, hogy hang nem volt, képet épp hogy lehetett látni. Na de van utódja, meg alternatívája, úgyhogy siratni nem kell, de az nagyon szép, hogy közel 25 évig szolgált.

És a másik két könyvespolcot is elviszik, akkor szabadul fel annyi hely a szobában, hogy tudok rendezkedni, ezáltal egy megfelelő rendet kialakítani, és akkor majd csinálok egy sokkal jobb képet a retro részlegről.

Szólj hozzá!

Hőálló MondoCon 2018. nyár

2018. július 15. 21:49 - supermario4ever

Ismét MondoCon. Jó buli, szeretjük, de szerintem most ez is inkább elemzős lesz, semmint élménybeszámoló feeling, de azért igyekszek valami jót összehozni.

SZOMBAT

Főleg, hogy szombatra virradó éjjel eléggé keveset aludtam. Van az, amikor azért alszok keveset, mert valami nagyon nyomaszt, és nem hagy aludni, és van az, amikor annyira jól alakulnak a dolgok, annyira lelkesít, hogy minek aludjak, amikor dolgom van? Szerencsére az utóbbi eset áll most fent, bíztam is abban, hogy most mindennél jobb lesz a MondoCon, csak hát szinte egész nap éreztem, hogy nem aludtam semmit.

Mivel korán ébredtem, még otthon ténykedtem, rendezkedtem az új albérletben. 9 óra után néhány perccel indultam el, a 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, innen majd 40 perces séta eljutni a Hungexpóig. Tettem fel a telefonomra videót, azt néztem. Na nem animéset, hanem konkrétan az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem. Akárhányszor nézek meg egy-egy adást, ugyanúgy élvezem, mintha először nézném. Ezzel el is voltam, míg oda nem értem. Meglepett, hogy őrök az asztaloknál, és belenéznek a táskákba. O_O Már megint szúró-vágó szerszámok? Hát lessenek bele, ha jól esik nekik, nekem nincs mit titkolnom.

Ezzel megvoltunk, mentem is fel a karaoke terembe. Elég hamar odaértem, még el sem kezdték. Sőt csodák csodájára most 15.-16. voltam a listán feliratkozáskor, mint szoktam, hanem második. A Naruto Shippuuden egyik endingjét választottam, a MOTHER-t. Ez az egyetlen Visual Kei dala a Narutónak, ha jól tudom, a MUCC énekli. Nem vagyok híve a műfajnak, a dalnak a szövegével sem tudok feltétlen azonosulni, de valahogy hallgattatja magát a dal, és annyit hallgattam, hogy megcsináltam belőle a kfn-t. Közben próbálgattam a dalt, és ment. Most is ment, csak a levegővétellel volt komoly probléma, illetve azt éreztem, hogy a legmagasabb hang nem jön ki, ezért nem kísérleteztem vele. Az első dal amúgy érdekes volt, amit énekeltek, mert a Kuroko no Basukét most nézem, pont azt az openinget énekelte valaki, ahol most tartok az animében. Vicces volt hallgatni, az animét meg ajánlom mindenkinek, a legjobb, legszórakoztatóbb sportanimék egyike, melyet valaha láttam. Amúgy Narutóból vasárnap jubiláltam, ugyanis elértem a Shippuuden 300. részét.

Annak ellenére, hogy nyár van, sokan jelen voltak a karaokés csapatból. ToumeiNi, Roni és Narumi nem voltak. Örültem mindenkinek, csak mivel éreztem, hogy keveset aludtam, nem voltam annyira kommunikatív. Ráadásul nagyon éreztem, hogy meleg van, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem annyira jól magam szombaton. Így némileg eseménytelenül telt el a nap. Mai volt az, akivel sokat beszélgettem. Nem is ismertem fel őt az elején, mert új frizurát varázsolt magának, és némileg másképp nézett ki, mint ahogy megszoktam. Csak a versenynél ismertem fel, amikor Mazsibazsival duettezett. Jók voltak, kár, hogy nem lettek helyezettek. Az mondjuk várható volt, hogy Waka és Superion fognak nyerni, mert hihetetlenül jó dalt választottak, és nagyon jól előadták együtt, teljes volt az összhang. A második és harmadik helyezettre nem emlékszem. Igazság szerint nem nagyon figyeltem a versenyre, mert a Mario Kart: Super Circuit-tal játszottam Nintendo 3DS-en. Az utóbbi időkben nagyon beindult nálam a játék, jó eredményeket érek el benne (pedig az egyik legnehezebb Mario Kart), és inspirált vagyok abban, hogy egyre jobb legyek benne.

A második dalt lelkesedésből énekeltem el, de félig tévedés volt. Ez a .hack//Roots-ból volt a Boukoku Kakusei Catharsis. Írtam most néhányszor az ALI PROJECT-ről, igazából nagyon sokáig képtelenségnek gondoltam, hogy ALI PROJECT-et énekeljek. Néhány női előadóval úgy vagyok, hogy azt férfinak is el lehet énekelni, jól áll nekik. De az ALI PROJECT ezt a határt nagyon túllépi, de nemrég gondolkodtam el azon, hogy el lehet énekelni a magam módján ezeket a számokat. Nem volt rossz, de tévedés azért volt, mert nagyon gyors dal, és belebotlott a nyelvem, meg a levegővétel... Ez az egyik ok, ami miatt problémásak számomra a gyors dalok.

Még a verseny előtt tudtam, hogy nem kerülök sorra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szétnézni a konzoloknál, meg a vásároknál. Nem örülök az új helynek ahol van, mert bejutni könnyű oda, de maga az épület akkora hatalmas, hogy nem találom azt a bejáratot, ahol bejöttem. Máshol jövök ki, és kereshetem, hogy hol van a főépület. A vásáron jó szokásnak megfelelően rengetegen voltak. Nem terveztem vásárolni semmit, még akkor sem, amikor szétnéztem a konzolos cuccok között, hogy mennyi menőség van: Pólók, bögrék, poharak, kulcstartók, kitűzők, plakátok. Akármennyire is inspiráltak, még nem lehet. De amikor a plakátok között megláttam, hogy van Super Mario Bros. 3-as, azt már nem hagyhattam ott. Nekem EZ KELL! A Super Mario Bros. 3 nem csupán a gyerekkorom, hanem az életem. Ha meghalok, temessék mellém a játékkazettát is. Megvettem, 1.500 forint még megfelelő volt. Rettenetesen örültem neki, ez lesz a retro részlegem legékesebb gyöngyszeme, a TV fölé lesz kitéve. Hordozgattam is magammal, mint egy kincset. Amikor megmutattam pár embernek, otthon neten keresztül is, már jelentkeztek érte, hogy mondjam meg szépen a címemet. Nem úgy van az.

Egyre több ilyen videojátékos relikvia lelhető fel Magyarországon, ami mindenképpen örömteli. Gondolom, hogy a fellendülő eSport iparnak (nevezhetjük így) köszönhetően egyre többen érdeklődnek a videojátékok felől, egyre elterjedtebbek az ingyenesen játszható játékok. Elsősorban a Geek Corner-nél (valaha Holdfény) menőségeket találni, náluk van a legtöbb, de a videojátékbolt.hu-nál is érdemes szétnézni, valamint a WestEnd-ben a Story Shop-ban is van néhány videojátékos relivkia, de megítélésem szerint itt meglehetősen drágák. Ezeket nézegetve a MondoConon, nagyon inspiráló volt, korábban is volt olyan gondolatom, hogy be lehetne ezekből folyamatosan vásárolni, és menő lenne videojátékossá tenni a lakást, ahol lakok, ez most megerősödött. Természetesen mindenféle van. Plakát mellett volt bögre, pohár, póló, kulcstartó, kitűző, társasjáték, és a jó ég tudja mi, egyik menőbb, mint a másik.

Amúgy a konzolrészleg erős volt a MondoConon, bár inkább a trendi PC játékokra voltak kihegyezve. Volt PlayStation 4, XBOX ONE is, egyetlen Nintendo Switchet láttam, rajta Mario Kart 8 Deluxe-szel. Ez mondjuk jó volt, jó nagy ívelt TV-re volt rácsatlakoztatva. Meg egy Super Nintendo Classic Mini-t szúrtam ki a bejáratnál, ezen játszottam egy kis F-Zerót. A retro részlegnél pont a Nintendo 64 TV-je nem működött, pedig vittem volna a Mario Kart 64-et. Na nem el, hanem játszottam volna rajta. Akartam szólni az illetékesnek, de nem találtam ott senkit. Retróknál volt még PlayStation 2, Sega DramCast, XBOX, meg a kamu konzol is. Voltak kormányos autóversenyjátékok is, kettőnél Formula 1 2017 volt. Az egyiket kipróbáltam, de valami rettenet volt. Kétszer azért diszkvalifikáltak a versenyről, mert induláskor a fékezés gombot nyomtam... És hát milyen versenyző az, aki fékezéssel rajtol? Azt hittem, hogy azzal adom a gázt. Aztán rájöttem, hogy a másikkal, de utána is borzasztó volt. Hát nem egy Mario Kart, az biztos. Teljesen realisztikus autóverseny, és nem olyan, hogy végig adni kell a gázt, és akkor nyerünk, hanem tényleg... Látszik, hogy nem játszottam ilyen játékkal soha. Az első kanyarnál be a kavicságyba, és a kocsinak annyi. Hát nem én tenném világbajnokká Sebastian Vettelt. ^^' Vele játszottam. Na mondtam magamban, ha egy nagymenővel leszek, akkor biztosan menni fog a játék. Hát nem ezen múlik. Amúgy a játék teljesen jó, és szeretem a Forma 1-et, úgyhogy mindenképp megérte. A játékom volt borzasztó. ^^'

Teljesen jó a konzolrészleg, csak az a rossz, hogy áttették másik épületbe, amit nehezebb megtalálni. Pontosabban bejutni könnyű, de soha nem találom azt a bejáratot, amin bejöttem, és mindig másikon megyek ki. És mire onnan visszatalálok a főépületbe...

Visszamentem a karaoke terembe, már javában ment a verseny. Nem sokkal utána énekeltem ismét. Ismét .hack//Roots, ismét ALI PROJECT, de most a Suigetsu Kyouka. Ezt valami isteni érzés volt énekelni. Lassú dal, ezért jobban el tudok merülni benne érzelmileg, és úgy érzem, hogy ezáltal jobban át is tudom adni. Szeretem ezt a számot, hihetetlenül különleges atmoszférát áraszt magából. Nem utolsósorban egyike azon nagyon kevés ALI PROJECT számoknak, melynek szövegében nincs se halál, se vér, se pokol, hanem teljesen pozitív és szép szövege van. Mert az énekesnő ilyet is tud. És akkor varázsol. Nagyon jól éreztem magam éneklés közben, és bízok abban, hogy ez átjött.

Visszamentem a konzolokhoz levegőzni. Összetalálkoztam Wakával, velem tartott. Sok PC volt MMORPG-vel, League of Legends meg a jó ég tudja micsoda, volt néhány PlayStation 4, XBOX ONE, viszont Nintendo Switch-et csak egyet láttam kiállítva. Az legalább jó nagy ívelt kijelzős TV-hez volt csatlakoztatva, ott lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Előtte Forma 1-eztünk. Volt néhány XBOX ONE kiállítva kormánnyal, közülük kettőn lehetett Forma 1-ezni, és mivel Waka és én is szeretjük, ezért kipróbáltuk a játékot kormánnyal. Hát, látszik, hogy teljesen más realisztikus autóverseny játékot játszani, itt sutba várhatom minden Mario Kartban szerzett tudásomat, ide teljesen más képességek kellenek, amik nincsenek meg nekem. Sebastian Vettelt választottam, azt gondoltam, hogy ha egy olyan autóversenyzőt választok, akinek jó kocsija, azzal én is jó leszek. Nem úgy van az. Egyáltalán nem ismertem az irányítást, kétszer azért lettem kizárva a versenyből, mert fékezve akartam elindulni. És hát milyen autóversenyző az, aki fékezve rajtol? Mire rájöttem, hogyan kell adni a gázt. De onnantól sem ment simán a dolog. Az első kanyarnál nem fékeztem, bele a kavicságyba, és már menthetetlen volt. Ripityára tört a kocsi. Aztán inkább átadtam Wakának, hadd játsszon ő is. Arra nem emlékszem, hogy játszott, mert volt egy kis holtpont, és majdnem elaludtam a földön. Amikor végzett, akkor mentünk át a Nintendo Switchhez Mario Kart 8-azni. Ez most azért nem ment, mert itt is többször majdnem elaludtam, és ilyen utolsó helyek valamelyikén végeztem. Nem is játszottam sokáig, ezután a retro konzolokat néztük meg. Volt itt is választék, volt PlayStation 2, XBOX, Nintendo 64, Sega DreamCast és kamu konzol is. A Nintendo 64-ben Mario Kart 64 volt, és pont az a TV nem működött, és sehol nem volt senki, akinek lehetett volna szólni. Egyáltalán, eléggé szabadon voltak ott a konzolok...

Na mindegy, annyira nem foglalkoztatott, mentem aztán vissza a karaoke terembe, waka másfele ment. Az mondjuk meglepetésként ért, hogy azért énekli valaki Nagy Ferótól a 8 munka dalt, mert hogy szívás az élet. Legyen, ha így látja jónak. Effektíve nem tiszelem Nagy Feró munkásságát, mert ugyan a való életre reflektálnak a dalszövegei, de amit nem szeretek benne, hogy teljes legitimitást ad a "szar az élet" gondolatának, hogy teljesen rendben van az, hogy te frusztrált vagy emiatt, hiszen ez az élet rendje. Persze, lehet így is gondolkodni, de én inkább azt mondanám, hogy az élet egy örökös harc, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha ezt sikeresen megvívtuk, és mindent beletettünk az adott napba, akkor nyugodt álmunk lesz éjszaka. Ezért megéri harcolni. Aztán, hogy van valaki, akit nem tanítottak meg harcolni, ehelyett a másikra mutogat, az már az illető magánügye. Amúgy negyedjére is lassú balladát énekeltem, méghozzá Ohmi Tomoe: Utakata dalát. Ezt is nagyon jó volt énekelni, kifejezetten átéreztem a dal hangulatát. Amikor lementem, Mai mondta, hogy a mögötte levő lányok kifejezetten aranyosnak találták az előadásomat. Igazán kedves és zavarba ejtő. ^^

Meglepően korán kezdődött a Late Night Karaoke, már 18 órakor. Ezt én nyitottam meg, méghozzá a Slayers-ből a Reflection dallal. Ezt annak emlékére, hogy ez volt egyike azon Hayashibara Megumi daloknak, mely nagy hatással volt rám, amikor megismertem. Akkor szinte egész éjjel csak ezt hallgattam. Ez sem volt annyira jó, mert a gyors részek itt sem mentek, ráadásul elfeledkeztem a Bridge dallamáról. Viszont jellemző a '90-es évek anison zenéjére, hogy a háttérvokál az átlagosnál jobban hallatszik. Próbáltam előidézni a fejemből, hogy van a Bridge dallama, de annyira elnyomta a háttérvokál hangja, hogy feladtam, és inkább énekeltem a vokál dallamát. De a refrénnel és a versékkel ezen a téren nem volt gond. Elvoltam, de maga az ének inkább a felejthető kategóriába tartozott. Még egy kicsit ott maradtam, de igazából nem szerettem volna végig maradni, mert már igencsak fáradtnak éreztem magam. De egy előadás zavart el a karaoke teremből, egy fiú és egy lány énekelték az Evanscence-től a Bring me to Life című dalt. De hogyan... 2006 ősze óta járok AnimeCon-ra, 2009 nyara óta figyelem a karaokét komolyan, de ez az előadás volt az összes közül a LEGMOCSKOSABB, LEGALÁVALÓBB, LEGUNDORÍTÓBB, amit eddig valaha hallottam! Semmi hangjuk nem volt, elröhögték az egészet, ami különösen fájdalmas annak fényében, hogy érzelmileg nagyon komoly dalról van szó. És ebből a szempontból konzervatív vagyok. Nem feltétlen az én világom a dal, de mivel átérzem a súlyát, ezért nem bocsájtom meg, hogy elbohóckodták az egészet. Nem is bírtam végighallgatni, nyúlcipő, karaokésoktól elköszöntem, élmény volt velük a nap, de nekem itt már nincs dolgom.

Elsétáltam Kőbánya alsóhoz, és 151-es busz vitt haza. Itthon még kicsit ténykedtem, aztán már aludtam is.

VASÁRNAP

Szerencsére 8 órát aludtam, így teljesen kipihenten ébredtem. Semmiképp nem akartam ott vásárolni kaját, ezért itt csináltam magamnak. Az kész lett, összekészülődtem, és indultam. Már szinte köszönünk egymásnak a 151-es busszal, annyit szállít engem. A tegnapi közel 40 perces sétát ismételtem meg, mire eljutottam a Hungexpóig. Ott ma is ellenőrizték a táskát. Nem bírtam ki, gondoltam, rákérdezek, mégis mit keresnek ekkora hévvel? Alkoholos italokat és üvegeket. Az én műanyag flakonos üdítőim simán átjöhettek... Mert PET palackban nem lehet alkoholos italt tárolni... Ki az, aki azért megy MondoCon-ra, hogy berúgjon? El is gondolkodtam, hogy melyik a viccesebb. Ez az alkoholos ellenőrzés, vagy anno az AnimeCon szabályzatában volt olyan, hogy verekedés színlelése tilos. Azt is, de megnéztem volna, hogy ki az, aki verekedést színlel.

Mindegy, nem az én dolgom. Gondolom, volt rá példa, hogy valaki részegen zaklatott valakit, erre ez a dolog. Nekem az a dolgom, hogy felmenjek a karaoke terembe, és jól érezzem magam. Jobb is volt, így kipihenten. Mondtam is magamban, hogy bár ma lenne Late Night Karaoke, mert kipihenten jobban éreztem magam. Jobban is beszélgettem ma a többiekkel. John akarta velem elénekelni a GARO szériából a B.B. dalt, de olyat nem vállalok be, amit biztosan nem tudok. Ő egymaga bevállalta, jó volt hallgatni, de ennyi. Lenne JAM Project dal egyébként ami bevállalnék, és az jó eséllyel sikerülne is, csak nincs belőle a kfn. Őszre megcsinálom szerintem.

Ma csak egy dalt énekeltem, ez pedig a Saber Marionette J-ből az I'll be there volt. Ez egy kifejezetten vidám, lassú, kellemes lüktetésű dal, jól is éreztem magam, miközben énekeltem.

A Zenei Tippmix szokás szerint vasárnap volt. Érdekes volt, természetesen sok volt az olyan anime, amiről még csak nem is hallottam. Hát akkor lássuk. Aminek nagyon örültem, hogy sikerült megtalálniuk azt a két FLOW számot, amit a legjobban szeretek. Naná, hogy tudom, hogy melyik anime, videojáték dalai. Aztán volt külön GRANRODEO kategória. Annyira nem ismerem az együttes dalait, de azt tudom nagyjából, hogy mely animéknek énekeltek dalokat, és azért volt könnyű, mert olyan animék voltak a választási lehetőségek között, melyekről tudom, hogy nem énekelt dalt a GRANRODEO, így kizárásos alapon ment a dolog. Eszembe jutott, hogy van két FLOW × GRANRODEO duett dal, és milyen menő lenne, ha legközelebb lenne FLOW kategória. Az jobban megy, a FLOW dalokban jobban otthon vagyok. Sőt, mivel sokan egy kalap alá teszik a FLOW-t és a JAM Project-et, ezért eszembe jutott, hogy miért is ne lehetne JAM Project kategória is. Igazán nagyon örülnék neki. Viszont a GRANRODEÓs lehetőségek közül hiányoltam a Kuroko no Basukét és a Togainu no Chit. Mindkét animének emlékezetes dalokat énekeltek. Amúgy kezd hatása lenni annak, hogy aktívan nézek animéket, ugyanis több dalt onnan találtam ki, hogy nemrég láttam őket. Így ismertem fel például a No. 6-et is. Annak olyan jellegzetes openingje és endingje van, hogy száz közül is felismerem. Jaj meg a Gakuen Babysitters, hihetetlen kellemes érzést ébreszt az az anime, annyira aranyos volt. Összességében ez jó összeállítás volt.

Maradtam egészen 16 óráig, de több dalra már nem iratkoztam fel. Tényleg kár, hogy nem ma volt a Late Night Karaoke, bírtam volna tovább, de semmi pénzért nem maradnék a japán és koreai zenei videókon sikítozó kislányokat hallgatni. Állítom, hogy Case-ék már azért szervezik ezt, mert élvezik a kislányok sikítozásának hangorkánját. Én mindenesetre mentem haza, mert ha már ilyenkor véget ért, akkor megnézem a Foci VB döntőjét. Legalább négyévente tettessem, hogy focista vagyok, amúgy egyáltalán nem érdekel a labdarúgás

És utólag tudtam meg wakától, hogy 3. lettem a Zenei Tippmix egyéni kategóriájában. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó eredményt értem el. O_O Mondjuk feljebb írtam, hogy miért ment jobban, valamint a másik oldala a dolognak, hogy nem egyéniben játszanak az olyan mélyotakuk, mint 8 vagy John, akik minden anime minden zenéjének minden mozzanatát tudják. Így jobb eséllyel indulok egyéniben. Hát ennyivel. De azért megvárnám a végeredmény táblázatát, hogy lássam, hogy valójában hány ponttal nyertem a 87-ből, és milyen volt a mezőny.

Összességében a rohadt meleg ellenére a karaoke teremben nagyon jól éreztem magam, és azért fogok járni, mert vannak emberek, akikkel csak itt tudok találkozni, és értük megéri járni. Sőt, ha minden jól megy, az őszi MondoCon különleges lesz.

1 komment

Retro részleg fejlesztve

2018. július 13. 23:39 - supermario4ever

Történt némi változás, amióta nem írtam az albérletről, ugyanis sajnos azóta megint újba költöztem. Szerencsétlenül alakultak a dolgok, néhány barátom már azon viccelődött, hogy az új hobbim lett az albérletkeresés. Ez a 9. albérlet, érdekességként az 5. kispesti albérlet. Nemcsak azért akartam a XIX. kerületbe költözni, mert szeretek itt lakni, hanem mert már sok cuccom van itt, és nem akartam messzire költözni a X. kerületből, hogy ne kelljen annyit cipekedni. Szerencsére itt nagyon jól alakulnak a dolgok, maximálisan elégedett vagyok mindennel, a hiányosságaival meg együtt tudok élni, azokat majd később.

És itt új retro részleget találtam ki, ezt fejlesztettem, ugyanis volt anyagi lehetőségem venni képcsöves TV-t, jó minőségűt, jó áron. Méghozzá egy Sony Trinitron KV-21M3K modellt. Itt most konkrétan modellt nem kerestem, két kitételem volt. Az egyik, hogy a márkája lehetőleg Sony vagy Panasonic legyen, és 51 cm képátmérőjű, ami képcsöves TV-knél ideális számomra. Mind a kettő bejött. ráadásul az ára is kedvező volt (3.900 forint), megvolt az eredeti távirányítója is, úgyhogy azt gondolom, hogy jó vásár volt. Mazsibazsi barátom segített elhozni, akinek nem tudok eléggé hálás lenni a segítségéért, és hogy ennyire készséges volt.

Mielőtt beüzemeltem, még ki kellett takarítani, ugyanis eléggé koszosan vettem át, csupa por volt. Még a képcsőre is ragadt valami kosz. De néhány univerzális nedves törlőkendő, és még a rések portalanításával és a távirányító alapos kitisztításával is éveket fiatalítottam a TV-n. Annyira alaposan tisztítottam ki, hogy még a réseknél is portalanítottam, minden egyes rést letakarítottam. Először a legegyszerűbbet akartam kipróbálni, az AV csatlakozást. Ehhez egy Nintendo 64-et csatlakoztattam, bele Mario Kart 64-et, szinte zavarba ejtő az eredmény.

Különben nagyon nehéz képcsöves TV-ről jó képet elkapni, mert ez a TV is csak 50 Hz-et tud, és írtam róla nemrég, hogy amúgy folyamatos a kép, de valamiért ha fényképezőgépen nézem, rettenetesen vibrál. És olyan képet elkapni, amin a legkevesebb vibráció látszik... Nagyon sok képet csináltam, mire megtaláltam a megfelelőt. Egyébként akik emlékeznek a '90-es években, amikor valami hír vagy tudósítás keretében TV-k és számítógépes monitorok látszottak, ott volt nagyon erős vibrálás, ami a TV-n keresztül látszott. Na ugyanez az eset van itt is. Amúgy Mario Kart 64-ezni mindig jó buli, most is szerettem.

Aztán jött az, hogy kipróbáljam a hangolást, rácsatlakoztattam a Super Nintendót RF kábellel, és jelentem, megtalálta:

Bár a keresés eleinte problémás volt, ugyanis nem értettem a jeleket a TV-n. Az volt, hogy behangoltam, az ment, de azt hittem, hogy ezzel el van intézve, el is van mentve, de amikor visszaléptem, láttam, hogy mégsem mentette el.. Nem értettem a piktogramokat, aztán többször próbálkozás után rájöttem, melyik a mentés. Még szép, hogy a Super Mario All-Stars-szal próbáltam ki, mentem vele egy pár percet. Ami furcsa volt, hogy többször változott a kép minősége. Volt olyan, amikor olyan szép és tiszta volt a kép, mintha AV-ra lett volna csatlakoztatva, máskor meg erősen hangyás lett a kép.

De aztán kiderült, hogy inkább a Nintendo RF kábel érintkezése az, ami problémás lehet, ugyanis harmadikként a videomagnót csatlakoztattam rá (azt is ugyanígy), és amikor arra rákerestem, annak a képe tökéletes volt, és nem volt változás. A Super Mario videokazettával próbáltam ki.

Úgy tűnik a Super Nintendót hangyásabb "pillanatában" kaptam el, mert azért látható különbség a videós kép javára. Úgyhogy most már videokazettákat is tudok nézni régi TV-n.

A következő a Sega Master System volt. Ezt is be akartam hangolni a helyére, teljes siker volt. És ennek a képe is végig gyönyörű volt.

Továbbra is nagyon szeretem a Master Systemes első Sonic the Hedgehog játékot. Most is elvittem a feléig. Aztán tovább nem, mert éhes voltam, és addig is pihentem egy kicsit.

Legvégül a régi DVD-lejátszót csatlakoztattam a TV-hez. Van ugyanis egy Pioneer DV-340-es modellű DVD lejátszóm, ami még a DVD-korszak kezdeti szakaszából származik, 2001-2002 tájáról, amikor még 120.000 forint volt egy lejátszó. Ez a lejátszó annyira kezdetleges, hogy nincs rajta se USB csatlakozás, valamint adat DVD-ről semmilyen formátumot nem ismer fel (avi, mkv, mp4, semmilyet). Úgyhogy ez csak eredeti DVD-t tud lejátszani, illetve élek a gyanúperrel, hogy az ISO-ban kiírt DVD-kkel is boldogul, ezt még nem próbáltam. Magát a lejátszót igen, a Hófehérke és a hét törpe DVD-vel próbáltam ki, és megy rajta rendben minden.

A retro részleg most kicsit szűkösen van itt az új helyen, de örülök neki.

Jelen állapotában elégedett vagyok, csak sajnos szűkösen vagyok abban a szobában, ugyanis ott van tárolva majdnem minden olyan bútor, ami nem kell. Két ágy is van a szobában, egyik van a másikra téve, úgyhogy épp csak annyira tudom magam ott kényelembe helyezni, hogy egy széket oda, és kb. 40-50 cm távolságból nézem a TV-t. Egyelőre ez még nincs megoldva, most kényelmetlen és szűkös, de teszek azért, hogy felszabaduljon a szoba. Tehetek is róla, ugyanis a főbérlőnek sem kellenek a bútorok, mondta nekem, hogy ha meg tudom oldani, hogy elszállítsák, akkor engedélyt sem kell kérnem, intézhetem, hogy vigyék el. Örömmel, mert amúgy eléggé régi bútorok. Foglalják a helyet, nincs szükség rájuk, és öregítik a lakást. Úgy volt, hogy a bútorok és az ágy közül három az én szobámban volt, amit nekem adtak ki, csak mivel én vettem saját bútorokat korábban, és időközben át lettek hozva, ezért ki kellett rakni a szobából. De hogy milyen nehezen találtam meg a helyüket, és mire odatettem őket... Na az nagy munka volt, de egyébként bámulatos a különbség. Azzal, hogy az én néhány hónapja vásárolt bútoraim kerültek ide, már attól sokat fiatalodott a szoba.

Nemcsak a gyors, kényszerű költözés miatt döntöttem emellett a szoba mellett, hanem mert láttam fantáziát, úgy az egész lakásban. Ugyanis a panelek közül, amiket láttam, ennek az elrendezése tetszik a legjobban. Ez ugyanis egy három szobás lakás, van a nagyszoba, amiben a lakótársam lakik, és van a közepes méretű szoba, amiben én. A kicsiben senki, itt vannak a bútorok, amik nem kellenek, és ide is berendezkedtem. Aztán ha sikerült elszállíttatni minden bútort, ami nem kell, akkor berendezkedhetek ide is, meg van engedve. Úgyhogy lényegében két szobát bérelek egy áráért. De nagyon jól érzem itt magam, végre úgy tűnik, hogy ez lesz az a hely, ahol sokáig fogok maradni, akár hosszú évekre is. Főleg, hogy ha ez a lakás fel lenne újítva, nagyon szép lenne, akár egyedül is bérelném, ha majd olyan anyagi helyzetem lesz. A legkisebb szoba ugyanis a konyha mögött van közvetlen, én megcsinálnám azt, hogy a kettő közötti falat kivetetném, és lenne egy nagy étkezős konyha. Valamint a konyha és szoba bejáratát is kivetetném, mivel egymás mellett vannak, és így a folyosó tág terű lesz. Aminek azért örülnék, mert többek között amit a '80-as években épült panelekben nem szeretek, hogy a folyosó szűk, és olyan érzetet ad, mintha elszeparálná a lakás egyes helyiségeit, és nem egy teljes egészet ad a lakás, hanem mondjuk két felet. Például Békéscsabán abban a lakásban, ahol felnőttem, egy szűk folyosó egyik végén van két szoba, a másik végében meg kettő, és olyan érzetet ad, mintha két különböző lakás szobái lennének. Viszont az a gondolatom, hogy ha tágas lenne a folyosó azáltal, hogy a konyhával egy teljes egészet ad, és sokkal jobb lesz a lakásban is tartózkodni. Hogy ilyeneken is gondolkodok, ez is jelzi, hogy jól érzem magam itt, és hosszútávra tervezek ide. Egyébként nagyon jófej a főbérlő, elmondtam neki a terveimet, gondolataimat a lakásról, és maximálisan nyitott rá. Úgyhogy ha tényleg sokáig itt maradok, és minden rendben lesz, fogok indítványozni jövő nyárra egy átfogó felújítást. Addig meg a hiányosságaival együtt vagyok elégedett a lakással. Végre oldottan jól érzem magam, ez nagyon hiányzott.

1 komment

Szervizben a SNES Classic Mini

2018. július 12. 17:42 - supermario4ever

Sajnos szervizbe kellett vinnem a SNES Classic Minit, mert folyamatosan ki-be kapcsol. Az van, hogy bekapcsolom, akkor ugye vár egy kicsit, amíg áramot kap, a TV-hez juttatja az információkat, és amint megjelenik a TV-n a kép, azonnal kikapcsol magáról. Több megoldással is próbálkoztam, fogalmam sincs, hogy mi lehet a baj forrása, ilyen jellegű dolgokban eléggé laikus vagyok.

Azt olvastam, hogy megfelelő áramerősségű USB átalakító kell, hogy megfelelően tudja venni az áramot, tehát gondoltam arra, hogy túl gyenge az az átalakító, amit használok, ezért erősebbre cseréltem, de ez sem segített. Inkább az a gondolatom, hogy valami elromolhatott benne, és túl erős neki az az áram, amit vesz, és amiatt kapcsol le. De ez sem logikus, mert a TV-n is van USB csatlakozás, régebben oda csatlakoztattam, és rendben ment. Aztán elgondolkodtam azon is, hogy itt az új albérletben, ahol vagyok, csak egy áramforrás van (a szobában), és ehhez van minden elosztó csatlakoztatva, és ha a túl sok áram keringése zavarja meg... Ennek hatására jobban szétnéztem, és a szekrény mögött találtam még egy áramforrást. Oda csatlakoztattam az egyik elosztót, melyre az asztali PC és perifériái voltak csatlakoztatva. Mivel ezek egyébként is sok áramot fogyasztanak, így azt reméltem, hogy ha kevesebb áram folyik majd abban az áramforrásban, amelybe a SNES Classic Mini van csatalkoztatva, akkor működni fog, de sajnos semmi eredménye.

Itt már végképp kimerült a tudásom, úgyhogy nem volt mit tenni, bevittem a Game Parkba, és ott megnézik. 2-3 napos határidővel ígérték, hogy megnézik, és telefonálnak, hogy mi a helyzet. Elképzelhető, hogy cserélni kell. Na ez az, amit nem szeretek. Hogy egyébként minden más jó benne, de csak azért az egy meghibásodott részért az egészet ki kell dobni, controllerekkel, egyéb kiegészítőkkel együtt (mert hogy ezeket is be kellett adni), amik lehet, hogy teljesen rendben van. Ha tényleg az lesz, hogy elkerül a csehekhez, és cserélni kell, akkor megkísérlem megkérni a Game Parkosokat, hogy legalább a controllereket adják vissza (nyilván nem kérnék újat), hogy ami jó, azt ne selejtezzék ki feleslegesen.

Mondjuk eléggé rosszul járnék, ha a csehekhez kerülne, mert hogy ugye extrákkal van a "dúsítva" a konzolom, már ha a játékok mennyiségére gondolok. Úgyhogy jó eséllyel, ha tényleg elkerül a csehekhez, akkor félreteszik, hogy nem foglalkoznak hackelt konzollal. Necces a dolog, de így legalább az esélyét megadom annak, hogy jó legyen. Egyébként jobban utánanéztem az interneten, és az jött le, hogy nem a hackből származik ez a meghibásodás.

Kiderül az igazság, izgatottan várom a telefonos megkeresést, aztán jelzem a fejleményeket.

Szólj hozzá!

3. Mini-Nintendo találkozó

2018. július 09. 13:29 - supermario4ever

Időszerű volt az általam szervezett Nintendo találkozó, és mivel a lelkesedés is megvolt a többiek részéről, így vártuk mindnyájan.

Spontán ötlet volt, hogy most a Nintendo 64-re fókuszáljuk, lehetett volna más konzol is, de Krisi javasolta, hogy akkor most legyen több Nintendo 64 is, elhozza ő is a konzolját, meg a játékait. Bagszi is elhozta a maga Pikachus Nintendo 64-ét, így három konzolon ment a buli. A helyszín most is a Hyp-R Zone volt, amivel most is maximálisan elégedettek voltunk. Tehát, július 7, szombat, első voltam, még 10 óra előtt megérkeztem. Eléggé korán keltem, alig aludtam 3 órát. Van az egyik véglet, amikor azért nem tudok aludni, mert nyomaszt valami, és van a másik, amikor azért, mert annyira jól alakulnak a dolgok és lelkes vagyok. Minek aludjak, amikor dolgom van? Most az utóbbi áll nálam fenn, az új albérlet hihetetlenül jó, dolgoztam hajnalban az új projektemen, amit egyelőre azért nem hozok nyilvánosságra, mert túl kevés írás van rajta, másrészt nem akarom, hogy ha elmegy a lelkesedés, akkor félbemarad. Tehát akkor fogom közzé tenni, amikor elég tartalom lesz rajta. Szóval ezzel foglalkoztam, nagyjából 8 órakor indultam el, vásároltam kaját. A Nyugatihoz mentem, onnan mentem a Blaha Lujza térre.

Elég hamar odaértem 9.50-re, még a Hyp-R Zone sem volt nyitva. Kint megvártam a nyitást, közben megjött Tutajkk is, illetve pont nyitásra jött meg Nari és OctoZaky, úgyhogy 4-en már voltunk. Felmentünk, az emeletre, a Sega MegaDrive helyére csatlakoztattam a Nintendo 64-et. Először Nari foglalta le, mert szerette volna látni eredetiben a Super Mario 64-et. Hoztam pluszba két Super Nintendo játékot, addig Super Mario Karttal játszottunk. Tutajkk annyira nem szereti, de bevállalta velem a játékot. Kétségtelen, hogy a kisebbség közé tartozom azáltal, hogy szeretem a játékot. Tény, hogy nagyon nehéz, de nekem bejön a hangulata, kifejezetten inspirál. Ezt a játékot is élveztem. Eközben jött meg Gábor és bagszi (külön), bagszi a Commodore 64 helyére csatlakoztatta a Pikachus Nintendo 64-ét. OctoZaky is épp Commodore 64-et hozott, amit ma vett át. Dobozosan vette meg, sőt még német nyelvű leírás is volt mellé. Ami némileg nosztalgia számomra, mert ilyen füzetek nekünk is voltak a Commodore Plus/4 számítógéphez. Ebben nemcsak az összeszerelés, meg ilyenek vannak, hanem programozáshoz parancsok is. Magyarországon a '80-as években nagyon elterjedt az iskolákban a Commodore Plus/4, és bizony nem játékhoz használták, hanem azon tanultak programozni a diákok. Én arra emlékszem, hogy a bátyám volt az, aki nemcsak játékhoz használta a számítógépet, hanem programozott is rajta, csak mivel akkor 4-5 éves voltam, ezért semmit nem tudtam értelmezni azon, ami a TV-n ki van írva. Ami viszont elgondolkodtat, hogy nem is "mozgatott meg", hogy érezzem, hogy bármi dolgom lenne azokkal a szövegekkel, ez is jelzi, hogy a programozást nem nekem találták ki. OctoZaky sem kezdett el programozni, behozta a sakkot. Azon gondolkodok, hogy ha valamiért beszereznék egy Commodore 64-et, akkor azért, mert a nagyon rég, '90-es évek elején a TV-ben mentek a telefonos játékok (Dominó, Torpedó, Ötöd-Ölő...) Commodore 64-en játszották, és volt erről szó az egyik retro csoportban Facebookon, hogy ezek a játékok hogy működtek, és felmerült, hogy ezek a játékok esetleg megszerezhetők-e. Erről nem írtak biztosat, de örömmel venném, ha játszhatnám ezeket a játékokat.

Bagszi hozta a Pokémonos Nintendo 64 játékokat, így voltak, akik azon játszottak. Pokémon Stadium és Pokémon Puzzle League volt fókuszban a Pikachus Nintendo 64-en. Közben Krisi is megjött, ő jelezte, hogy csak 11-re tud jönni. Összerakta ő is a Nintendo 64-ét, hozott ő is néhány érdekeset. De mit is? ... Eszembe jut. Az biztos, hogy sokaknak örömöt okozott, amikor meglátták a Lego Racerst. A nosztalgia, és a demón játszott egyetlen pálya sokakat a játék köré vonzott. Sajnos csak ketten lehet játszani, játszottam többekkel is. Úgy persze könnyen levernek, hogy mindenki a zöld LEGO darabkára megy, aztán a három fehéret összegyűjtik, és uzsgyi a cél felé. A zöld LEGO darabka az extra sebesség, a fehér meg erősíti a tárgyat, amit felveszük. Maximum három fehérrel lehet erősíteni, akkor lesz maximális erejű. Zöld LEGO darabka három fehér erősítővel levágja a pálya egy részét. Így 10-15 másodperccel vesztettem a többiek mögött. Ezután egy húsz körös Mario Party 2 meccset játszottunk., négyen: Gábor, Tutajkk, OctoZaky és én. Nagyon jó játék volt, élveztük, csak megerősödött bennem, amit már hosszú évek óta tudok, hogy a Mario Party 2 a sorozatának legjobbja. Úgy nyertem meg, hogy 5 körrel a vége előtt 0 csillaggal, 0 érmével álltam, de már azzal kaptam 10 érmét, hogy megjósolták, hogy én nyerek. Jóslatot meg nem volt nehéz mondani, mert beállítottuk a bónuszt, és sejthető, hogy már akkor is jól álltam, ezért a bónusz csillagokat a játék végén többségében én fogom kapni. Ez így is lett, ezzel nyertem meg, meg aztán még igyeketem. Aztán persze nem maradhatott ki a Super Smash Bros., ez is összehozta az embereket. Addig OctoZaky-vel játszottunk F-Zero X-szel. Ebben jó vagyok, szinte mindegyik játékot nyertem.

Aztán többen megéheztünk, OctoZaky-val mentünk kajáért, bagszi is megkért, hogy hozzunk neki is. A Nyugatiba mentünk, mert egyrészt az ottani antikváriumba mentünk szétnézni, és akkor már az ottani Burger Kingből hoztunk kaját. De hogy ennyire körülményes lesz, azt nem gondoltuk volna. Az, hogy lassan ment a sor a Burger Kingben, az engem nem zavar, mert nem várom el, hogy a pénztáros megszakadjon miattam. Ami baj volt, hogy mivel három főnek vettünk kaját, ezért eléggé nehéz volt az egész pakk, és csak egy papírszatyorba tette. Akkor még nem láttam, hogy baj lesz, de bementünk mellette a SPAR-ba, ott is vásároltunk. Végeztünk a fizetéssel, mentünk volna ki, amikor elszakadt a papírzacskó, és minden a földre. Az üdítő a szabadságot választotta, mindent elárasztott a földön, de a kaja is jó eséllyel megjárta, a csomagolás legalábbis tiszta kóla lett. összeszedtük egy másik szatyor a még épen maradt kaját, és azon voltunk, hogy a lehető leghamarabb visszajussunk a Hyp-R Zone-ba, de nemcsak a villamospótlás miatt volt nehéz visszajutni, hanem mert le is volt zárva az Oktogon a Pride miatt, úgyhogy nagyon lassan haladt a busz. Nagy nehezen odaértünk, azon voltunk, a lehető leghamarabb megegyük a kaját.

Időközben Sparrow is megjött pár órára, vele, Gáborral, Tutajkkal játszottunk négyen a Mario Golffal. Nagyon lassan ment, mert csak én ismerem annyira a játékot, hogy gyorsan lezavarjak egy ütést (megérzéssel játszom a Mario Golfot) a többieknek nagyon lassan ment, és mivel a Mario Golf nagyon hosszú játék, nagyjából a feléig vittük el, kikiáltottak győztesnek, megköszönték a lehetőséget. Szeretjük, de nagyon hosszú. Aztán maradt még némi idő, Krisivel játszottuk a S.C.A.R.S.-t. Tetszett neki is a játék, ilyen Mario Kart és F-Zero egyveleg. Aztán még ott a többiek behozták Nintendo Switch-re a Fortnite-ot, megpróbáltak vele online játszani, de eléggé akadozó volt a netkapcsolat, úgyhogy ez nem igazán jött össze.

16.30 körül szedtük össze magunkat, és mentünk. Mindent visszaállítottunk, szemetet eltakarítottuk magunk után, a konzolokat visszacsatlakoztattuk a TV-khez, melyikhez melyik tartozott eredetileg. Igyekeztünk mindent úgy hagyni, ahogy átvettük. Bagszi már korábban elkezdett takarítani, meg is jegyeztem viccesen, hogy az egyetlen nő takarít... Bagszi poénból felháborodottan mondja, hogy férfiak! De aztán mi is besegítettünk, visszacsatlakoztattuk a konzolokat és a szemetet eltakarítottuk. Amikor végeztünk, megköszöntük a lehetőséget.

Nagyon jó hely a Hyp-R Zone, elégedettek voltunk, viszont szemezek az Infinity eSport Bárral, mert hihetetlenül hangulatos hely. Ennek az a hátránya, hogy csak új TV-k vannak, ráadásul eléggé nagy képernyős, nem tudom, hogy mutatnának rajtuk a retro konzolok. Eléggé soká lesz a következő találkozó, majd október végén, addig van idő. Mondták, hogy tudnak SCART átalakítót adni, ki fogom próbálni, hogy mutatnak majd új, nagyképernyős TV-n. Ha nagyon csúnya lesz, akkor maradunk a Hyp-R Zone-nál. A másik, ami az Infinity eSport Bár mellett szól, hogy egy kicsivel olcsóbb ott minden. Lehet mondani bunkóságnak, hogy viszünk oda kaját, innivalót, úgy, hogy ott is lehet venni 1-2 dolgot, és ingyen kaptuk a helyet, de az áraikkal pont átléptek egy olyan lélektani határt, ami fölött már nem náluk venném meg. Nem látok bele a dolgokba, úgyhogy nem tudom, hogy mi alapján szabják meg az árat, de ha egy ilyen helyet üzemeltetnék, akkor úgy szabnám meg az árakat, hogy bár legyen rajta árrés, de egy bizonyos szint alatt tartanám az árat, ami még megfizethető egy nagyobb réteg számára, aki betér. Ugyanúgy van rajta haszon, és többen is vásárolnának. De hangsúlyozom, nem látok bele a mélyébe, nem tudom, mi alapján határozzák meg az árakat. Egy biztos, hogy nagyon jól éreztük magunkat, minden nagyon jó volt. Köszönjük a lehetőséget.

Készültek képek, itt tekinthetők meg. A konzolképeket OctoZaky készítette, szerintem a döntő többségét nagyon jól megcsinálta, mint egy hivatalos konzolkép.

Szólj hozzá!

Pár éven belül minden digitális lehet

2018. június 28. 21:47 - supermario4ever

Legalábbis amerikai kutatók szerint. Érdekes írást találtam a Nintendo Life-on, mely szerint 2022-re a videojáték-ipar úgy, ahogy van digitális lesz. Alig pár óra alatt 220 komment érkezett a cikk alá, egy részük hevesen tiltakozik, van aki aláírja, hogy a 90% tényleg digitális lesz, de hogy 100%-osan, az kizárt.

Én inkább az utóbbival értek egyet. Aki hevesen tiltakozik, az jó eséllyel nagy gyűjtő, és nem tudná elképzelni, hogy kedvenc játéka ne legyen a jövőben is elérhető fizikai változatban. Ők lesznek azok, akik miatt tényleg nem lesz 100%-os az átállás. Azt gondolom, hogy lassabban fogunk átmenni a teljesen digitálisba, elég csak arra gondolni, hogy már régóta döntő többségében digitálisan szerezzük meg a kedvenc zenénket, filmünket, mégis lehet kapni CD-ket, DVD-ket, Blu-Rayeket. És ennek én személy szerint csak örülök, mert gyűjtő vagyok, ha zenéről és filmről van szó, és a mai napig örömmel veszek CD-ket, DVD-ket, sőt, adott esetben Blu-Rayeket is, csak sajnálom, hogy nem terjedtek el annyira. Úgyhogy emiatt én is inkább azt gondolom, hogy a videojátékok ilyen hamar nem fognak eltűnni a boltok polcairól, de hogy jóval kevesebben fognak fizikai formában játékot vásárolni, az teljesen reális.

A 2022-es év azért is reális évszám, mert akkorra várható a nagy konzolgeneráció váltás, és kiderül, hogy lesz-e bármilyen optikai meghajtó, vagy olyan bemenet, melybe játékkazettákat lehet beletenni, és úgy játszani. Ha nem, akkor nagyon meg fognak fogyatkozni a konzolboltokban kapható játékok, hiszen már csak az előző generáció játékait lehet majd kapni, amíg ki nem fogy a teljes készlet. Utána már csak a használt, régi játékok maradnak. Gyűjtői kiadásokat meg úgy képzelem el, ahogy például Pokémon Gold / Silver / Crystal hármast is kiadta a Nintendo, csak nagyban, mindenféle extrákkal, benne a letöltőkóddal.

A másik fő kérdés, ami megoldásra vár a teljes digitális átállásra, hogy tudnak-e olyan komplex felhőszolgáltatást nyújtani az elérhető- és letölthető játékok számára, melyeknek köszönhetően a játékaink bárhol, bármikor elérhetők lesznek. És ne az legyen, mint a Wii Virtual Console-nál, hogy 2019-re leállítják egy az egyben az egészet, mert azt már úgyis csak nagyon kevesen használják, minek pocsékoljanak rá erőforrást? Erre az lett volna a jó válasz, hogy vagy a Nintendo kialakít egy egységes felhőszolgáltatást valami sokkal erősebb szerverrel, ami által nem lenne akkora megterhelés. Vagy a másik lehetőség, hogy elérhetővé tenni minden játékot Wii U-ra is. Mert a Nintendo DSi Shopot is lekapcsolták egy idő után, de ott minden DSiWare játékot átvittek a Nintendo 3DS eShop-ra, így nem volt feltétlen fájdalmas a döntés, legfeljebb azoknak, akik imádják a Nintendo DSi-jüket. Ugyanilyen megoldás kellene, hogy a WiiWare játékok átkerülnének Wii U-ra. És akkor nem is beszéltünk azokról a Virtual Console játékokról, melyek csak Wii-n érhetők el. Hogy minek alapján dönt a Nintendo arról, hogy miket tesz elérhetővé online, nem tudom, de az biztos, hogy a Virtual Console rendszer soha nem volt igazán jó. Lassan jöttek az újabb és újabb játékok, és elég sok klasszikus kimaradt, vélhetően szerzői jogok miatt. A játékot kiadó cég nem adta ehhez hozzájárulását, pedig micsoda gyűjtemény lehetne kurrens Nintendo konzolokra.

Legújabb információim szerint nem is lesz Switch-re Virtual Console, úgyhogy retro játékok nem fognak az új konzolra is megjelenni, pedig pont itt lenne igazán értelme. Hordozható módban bárhol tudom játszani, de ha úgy adja kedvem, miért is ne játszhatnám TV-n? Így valószínűleg Wii U az utolsó olyan konzol, ahol játszhatunk retro játékokat. Ami abból a szempontból különben nem egy utolsó döntés, hogy így legalább nagyobb legitimitása van a NES Classic Mini és a SNES Classic Mini gépeknek, amiket már meghackeltek, és annyi játékot teszünk rá, amennyit nem szégyellünk. Így megvan a nosztalgiafaktor, főleg a controllernek köszönhetően, amit élmény kézbe fogni, olyan, mintha vadonatúj NES vagy SNES controllerem lenne, így még feelingesebb a játék. Remélem, igazak a pletykák, és tényleg jön a Nintendo 64 Classic Mini.

Ez már csak azért is jó megoldás, mert a különböző konzolok eloszlása, tehát hogy melyik retro konzol játéka, hol jelenik meg, az egy idő után nem tetszett. Addig jó volt, hogy Wii-n NES, SNES, N64, és más cégek asztali konzoljainak játékai jelentek meg, de hogy a Nintendo 3DS-re és a Wii U-ra össze-vissza jelentek meg játékok, az nem tetszett. Miért jó, hogy csak TV-n (Wii U) játszhatjuk a Game Boy Advance, Nintendo DS játékokat, amik nagy kijelzőn nagyon rondák, és ugyanígy nincs értelme annak sem, hogy Nintendo 3DS-re lehet NES és SNES játékot megvenni. Bár kis kijelzőn szépen mutatnak, de itt jelenik meg leginkább az, hogy kétszer kell megvenni a játékot, ha két különböző konzolon szeretnénk játszani. Ez tényleg zűrös volt a Nintendónál, és azért nagy kár, ha tényleg nem lesz Switchre Virtual Console, mert ott már tényleg mindegyik előző konzol mindegyik játéka bekerülhet egy konzolba, és ott aztán már tényleg egy helyen lenne minden, otthon TV-n, úton, bárhol, és ha folyamatosan biztosítanák a felhőszolgáltatást a retro játékoknak, akkor tényleg nagyon ugrás lenne a digitális átállás felé.

De ha csak az új, aktuális játékokat nézzük, akkor jó eséllyel tényleg megtörténhet, hogy digitálisan veszünk játékokat. Ez azért is előnyös, mert akkor nem lenne méretkorlát egy-egy játékra, akkora lehet, amekkorára csak szeretnék, és a kisebb játékok is helyet kapnának. Erre mondjuk a WiiWare óta lehetőség van, de mostanra az feltételezhető, hogy jóval kevesebb a korlát. Meg hogy nem lesz az, hogy a lemezre csak fix méretben kerülhetnek fel játékok. Az milyen már, hogy 2010. decemberében megjelent a Super Mario All-Stars Wii-re, és 4.37 GByte-os ISO-t kreáltak 18 MByte-ból.

Annak ellenére, hogy szeretem én is gyűjteni a játékokat, engem nem zavar, ha átmegyünk digitálisba, de ahogy írtam feljebb, ez függ attól, hogy majd az újgenerációs konzolba lesz-e valamilyen bemenet vagy meghajtó, vagy már semmi, és akkor már csak a gép erejétől függ, milyen játékok jelenthetnek meg rá. Ha nem lesz rajta semmilyen bemenet, akkor hamarabb megtörténhet az átállás, de azt gondolom, hogy konzolboltokban még legalább 10 évig fogunk látni játékokat.

Szólj hozzá!

Egy kis retro részleg

2018. április 29. 17:25 - supermario4ever

Tegnapelőtt költöztem új albérletbe. Azt hiszem, említettem ezt korábban, hogy sikerült nagyobb szobát találni olcsóbban, így nem is volt kérdés a költözés. Természetesen maradtam Pesten, úgy szoktam mondani, hogy Kőbánya-Kispest egyik oldalán laktam, most átköltöztem a másik oldalra.

Egy távoli ismerőshöz költöztem, nagyon rendes, azt hiszem, jól ki fogunk jönni, és ha minden rendben lesz, akkor sokáig fogok itt lakni. Nagyon otthonosnak érzem a lakást, meg a szobát, ahol vagyok. Részint azért, mert mivel nagyobb, több dolog kerülhet át ide, ami az enyém, és még otthon maradt, Békéscsabán. Az egyedüli furcsaság, hogy a fal pirosra van festve. Egyik kedvenc színem a piros (a sárga és a narancssárga mellett), de falra túl erős.

Aminek már akkor is csodájára jártam, amikor megnéztem a lakást, hogy van egy régi TV, aminek nagyon megörültem. Mondta nekem, hogy nem is néz TV-t, régi TV-vel meg végképp nem tud mit kezdeni. Mondtam neki, hogy egyet se féljen, ha ide fogok költözni, újra életre fog kelni. Ez így is történt.

Szerettem volna játék közben képet csinálni, de akkor a TV képe elsötétít mindent maga körül. Szóval ilyen Grundig TV van, 51 cm képernyőjű, úgyhogy pont ideális. Nagyjából így képzeltem el. Most ez a komód áll rendelkezésre de jó néven vennék egy keskenyebb TV állványt, oda lenne az igazi. Felül középen a TV, alatta a videó és a konzol. Most egyelőre a GameCube áll rendezésre, ahogy írtam korábban, a többi régi konzol még Békéscsabán van. Mindenképp el fogom hozni őket is, már csak azért is, mert itt már több tárolási lehetőség van, úgyhogy elrakni is el tudom.

Kipróbáltam, prímán működik. Szép a játék képe, és igazán régi képcsöves TV-n jó retro konzollal játszani. Így már lesz értelme bővíteni retro konzolok terén.

Sikerült mindent elrendezni, az új konzol részleg ilyen:

Itt volt a videó és a GameCube, de mivel az már átkerült máshova, ezért itt helyek szabadultak fel. Jöhet ide a Nintendo Switch, vagy hosszabb távon akár a PlayStation 4 is.

Az asztal pedig a PC-vel:

Vettünk néhány bútort az új albérletbe, így asztalt, széket, ágyat, meg éjjeli szekrényt. Szép másfél nap volt ezeket összerakni. Az a helyzet, hogy nincs jó érzésem a bútorok összerakásában, ezért az ágyon ugyan annyira nem látszik, de az íróasztal némileg szépséghibás lett. Igazából nem örülök ennek a svéd lapraszerelt módszernek, mert vannak olyan részek, ahol elég csak egyszer hibázni, és ott már nem lehet javítani. Például ahol kis szögeket kell beleverni kalapáccsal. Ha valamit elrontunk ott, akkor azt már nem lehet kivenni, hogy javítsunk rajta.

Ez az egy, de amúgy ár-érték arányában a legjobb asztalt sikerült megvenni, akciós is volt. Örülök ennek az új helynek, látok itt lehetőségeket. Ha minden jól alakul (értsd: jól kijövünk egymással, és meg tudjuk beszélni a problémákat), és ha nem jön közbe semmi, akkor innen már a végleges helyemre szeretnék menni. Ami egy kétszobás lakás lesz, amit egyedül bérelnék, vagy ha párkapcsolatban leszek addigra, akkor a párommal. Annak az egyik szobája lesz a retro szoba, és akkor úgy fogok élni, ahogy ideálisnak gondolom.

Végezetül egy kis extra, hogy miért is örülök még az új albérletnek:

Szólj hozzá!

Lehetőség retro konzolozásra

2018. március 09. 12:34 - supermario4ever

Még múlt szerdán mutatott bagszi egy helyet, ahol ki vannak állítva különböző retro konzolok, és ezekkel játszani lehet. Nagyon tetszett azok alapján, amiket mesélt, a honlapjuk alapján is szimpatikusnak tűnt a Hyp-R Zone. El is döntöttem, hogy másnap meglátogatom.

Elmentem, alapvetően kellemes hely. Földszinten vannak a különböző szimulátor játékok (például autóverseny) és a VR, emeleten van kiállítva néhány retro konzol, és ami különösen tetszik, hogy CRT TV-vel vannak. Teljesen ingyenesen játszhatók. Egyébként egy bár is működik, és bíztam abban, hogy ez olcsóbb hely lesz, de pont ellenkezőleg. Egy árkategóriával drágább hely, mint az InGAME vagy a BarCraft. De minden konzolt kipróbáltam, amit bekapcsoltak. Volt NESSNESSega Mega Drive és PlayStation. Játékok terén nem volt kínálat, mindegyikben egy-egy játék volt. A NES-ben egy Super Mario Bros. volt, a SNES-ben egy japán kiadású Street Fighter II Turbo, a Sega Mega Drive-ban egy Mortal Kombat 3 volt, míg a PlayStation-ben egy Tekken 3. A Super Mario Bros.-ra csak ránéztem, hogy milyen most régi TV-n játszani. Élmény, játsszon mindenki így. A Mortal Kombat némileg jobban lekötött. Ez az a híres, klasszikus Mortal Kombat, amivel annyit játszottunk PC-n gyerekkorunkban. Szeressük, nagyon szeressük, jó lett. Kétségtelen, hogy az egyik leghangulatosabb verekedős játék, inkább a brutalitása miatt nem szeretem annyira. Egyszer végignéztem a Twitteren, hogy milyen kivégzések vannak. Akármennyire is pixeles a játék, azért van annyira élethű, hogy rossz érzést keltsen bennem. Ennek ellenére szívesen játszom, ha úgy érzem, hogy elővenném. Amit meg is tehetnék, hiszen a Super Nintendo Classic Mini-re rátettem. Elvileg európai Super Nintendo van kiállítva, mégis hogy tud lejátszani japán kiadású Street Fighter II Turbót, azt nem tudom. Semmilyen adaptert nem láttam. Az annyira nem lepett meg, hogy a controllerek is japán kiadásúak voltak (tehát Super Famicom-ok), mert a kiegészítők "régiófüggetlenek", de a játék meglepett. A játék amúgy menő. Annyiból jobb az eredeti Street Fighter II-nél, hogy a fő harcosokkal is lehet játszani. Amire jobban kíváncsi voltam, az a Tekken 3 PlayStationre. Merthogy ez a PS-esek kedvenc játéka, a Mortal Kombat és a Street Fighter méltó vetélytársai. És tényleg nagyon jó. Nagyon tetszik, csak az a furcsa, hogy bűnlassúak a karakterek. De annyiból jó volt, hogy így könnyű volt verekedni, és bár könnyűre tettem az gépi ellenfél játék mesterséges intelligenciáját, de könnyű volt nyerni. Szimpatikusak voltak a karakterek, és élvezetesek voltak a harcok. Sokat játszanék vele, ha meglenne a játék. Készítettem képeket is.

Olyan sokat nem voltam ott, és furcsa is volt, mert kicsit furcsán néztek rám, amikor elköszöntem. Gondolom, hogy azt várták, hogy fogyasztani is fogok ott, de ezt egyrészt nem terveztem, másrészt meg tényleg drágábbak. Meg ha tényleg jók a gondolataim, akkor is több ok miatt sem kéne ezen problémázni.

  1. Ez részint ellene megy a hosszútávú üzlet stratégiájának az elméletem szerint, ugyanis ha valaki retrózni jár, annak megtetszhet az üzlet, és más dolgokat is kipróbálhat, ami pénzbe kerül. Vagy talán fogyaszthat is.
  2. Ha felajánlják az ingyen játék lehetőségét is, abba benne van az is, hogy valaki tényleg csak az ingyen játékért megy be. Vagy kössék azt is fogyasztáshoz, ahogy szokás más helyeken is, ezzel nincs semmi baj. Olyan ez, ha valaki a vaterán 1 forintért ad el valamit, akkor számolnia kell azzal is, hogy annyiért is fog elmenni.

Persze ezek mind csak feltételezések, lehet, hogy rosszul érzékeltem a dolgokat. Mindenesetre menő hely, és az az igazság, hogy pont, hogy ha olcsóbbak lennének, fogyasztanék náluk.

A hétvégét bagszinál töltöttem, és úgy döntöttünk, hogy együtt is elmegyünk megnézni a helyet. Először a MetaGame-be mentünk, mert vasárnap TCG napot tartott, és ment átvenni a nyereményeket. Az odajutás nem volt sima. Annak ellenére, hogy szombat délután volt, óriási volt a forgalom a Nyugatinál. Valószínűleg ez pestiként nem nagy szám, de hozzá vagyok még szokva, hogy hétvége délutánonként egy város általában elcsendesedik. Na mindegy, a lényeg, hogy rengeteg ember volt az utcán, és elvesztettük egymást. Nem is tudtam, hogy merre lehet, nagy nehezen rájöttem, hogy én mentem túl messzire. Ezt legközelebb is megelőzve inkább megbeszéltük, hogy az aluljáróban melyik lépcsőnél fogunk felmenni. Mondta, hogy a Budapest Banknál. Rendben van, szerintem tudom, hogy hol van. Lemegyünk, elindulok a WestEnd felé, hát bagszi megint elveszett. Hát mi van már, hogy egy nap kétszer vész el? De most akármerre néztem, nem láttam sehol. Bementem az aluljáróban lévő antikváriumban, egyszer csak hallom, hogy milyen menő zene megy. De mióta megy nyilvánosan japán zene egy rádióban? Mire leesett, hogy a telefonom szól... Kiderült, hogy én teljesen máshova gondoltam a Budapeste Bankot, azt hittem, hogy a WestEnd oldalán kell felmenni, én meg arra indultam el. Azt kiderült, hogy ott kell jobbra fordulni, ahol az újságos van. Pedig voltam már a MetaGame-ben... Na mindegy, nevettünk ezen egy jót. Meg elképzeltük, milyen lenne, hogy egy 31 éves embert keresnek a WestEnd hangosbemondóján.

Miután végeztünk a Metában, átmentünk villamossal a Blaha Lujza térre. Itt egyenesen a Hyp-R-be mentünk. Második alkalommal már fogyasztottunk, én bőven elégedett voltam egy 0.25l-es citromos Ice Teával, mely 390 forint volt... Maradjunk annyiban, hogy ebben az összegbe benne volt a játék díja is, és akkor már nem fáj annyira. Ugyanazokkal a játékokkal lehetett játszani. Most egyedül bagszi játszott a Super Mario Bros.-szal, bíztattam, hogy most tovább fog jutni. Nem mondtam el neki semmit, csak mindig felkiáltottam, hol hagyott el dolgokat. Aztán meg nem tudott rájönni, hogy pontosan mi a baj, de ha elkezdett keresgélni, akkor megtalálta. Pont ez a célom, ezért nem mondok el semmit. Vicces is így navigálni a játékot, látva, hogy bagszi néha pánikba esik. De sajnos sokáig nem is vitte a játékot, és hogy nem volt annyira motivált, az abban is megnyilvánult, hogy a 1-2 pályán szinte mindig rövidített. Inkább átmentünk a Mortal Kombat 3-hoz. Azért meglátszik, hogy nincs sok érzékem a verekedős játékokhoz, mert szinte mindig bagszi nyert. De abból a szempontból meg kiváló játék, hogy ennek ellenére végig élveztem, ésvazért élmény volt egyszer-egyszer nyerni. A Street Fighter II Turbónál már sokkal kiegyenlítettebb volt a verseny. Jobban is ment, meg hát az egyes karakterek győzelmi vizuális fanfárjai is néha kifejezetten viccesek. Például van Guile, aki ha nyer, felfele fésüli a haját. Erre mondta bagszi azt, hog, velem nem érdemes HAJba kapni. Hasonlóképp a Tekken 3 is jobban ment. Nagyon jó játék, alig várom, hogy anyagilag jobb helyzetben legyek, biztosan fogok venni néhány PS játékot. Összességében jó hely, csak pont azért kellemetlen oda járni, mert drágább, mint a hasonló helyek. És csak azért fogyasztani náluk, hogy ne nézzenek rám rosszallóan... Egyedül nem fogok oda sokat járni.

Szólj hozzá!

Cosplay farsang és Nintendo GameCube nap

2018. február 25. 17:31 - supermario4ever

Eseménydús nap volt a tegnapi. 9 óra után indultam el, és 22 órára értem haza. Eredetileg csak a Nintendo GameCube találkozóra terveztem menni, de aztán bagszi csak elhívott, mert elfelejtette, hogy kölcsönadta a Mario Kart 8 játékát, ezért megkért, hogy hozzam el az enyémet. És intézett nekem egy ingyen jegyet. Na akkor elmegyek oda egy pár órára. De csak szépen sorjában:

Előkészületek

Mert egyébként terveztem menni, és a GameCube nap is 25-én, vasárnap lett volna, de végül azért lett szombat, mert eredetileg az InGame-be terveztük a találkozót, de ide 1000 forint / óra lett volna a bérlés. E-mailt írtam az eSport bárnak, szombaton kaptam azt a választ, hogy elméletileg lehetséges, de ennek utána kell néznie. Én meg úgy hirdettem a többieknek, hogy készüljenek az InGame-be. De hétfőn azt a helyesbítést kaptam, hogy mégsem lehetséges. Na erre ug azt írja, hogy inkább nézzünk utána személyesen a dolognak. Másnap el is mentem személyesen, de jobb választ ott sem kaptam. Mondjuk valahol megértem, hogy nem tudja leszerelni a TV-t, de személy szerint a készséget hiányoltam. Meg amikor rákérdeztem, hogy miért nincs náluk Nintendo, akkor is inkább kitérőnek éreztem a választ, amit kaptam. Nem tudom, mi áll a háttérben, nem akarok ítéletet mondani, ezek saját gondolatok.

De ezek után úgy döntöttünk, hogy a BarCraft-ban próbáljuk meg. Ez nagyon jó ötlet, de ragaszkodok ahhoz, hogy a Ferenc Körútiban legyen. Mert van még egy bárjuk a Nyugati pályaudvarnál, de nem szeretem, hogy ez pinceépület, ebből kifolyólag rettenetesen sötét. A nagyon sötét helyeket meg nem szeretem, arról nem beszélve, hogy olyan, mintha egy labirintus lenne. Úgyhogy célzottan a Ferenc körúti bárt kerestem meg. Hihetetlenül imponáló volt, hogy egyből igent mondtak, persze, lehetséges GameCube-ot kötni a TV-jükhöz. Mehetünk nyugodtan szombaton, foglaltak asztalt nekünk. Na erre hihetetlenül fellelkesedtem, nem győztem dicsérni a többieknek a BarCraftot, és hogy mennyire egy hangulatos hely, ott bizony jól fogjuk érezni magunkat. Alig vártam a szombatot.

Péntek este rám írt bagszi, hogy elfelejtette, hogy kölcsön adta a Mario Kart 8-at, ezért nincs neki a Cosplay farsangra, vigyem el neki, kapok ingyen jegyet. Na mondom, csodálatos. Mert eredetileg vasárnap lett volna a találkozó, mert kíváncsi lettem volna a Cosplay farsangra, de ekkor még az InGame-be terveztük a találkozót, és amikor mondtam, hogy 1000 forint / óra lesz a bérlési díj, akkor úgy voltam vele, hogy nem szeretnék egyszerre két helyre fizetni, ezért marad csak a GameCube találkozó, amit így akár szombatra is áttehetünk, ez többeknek is jobb időpont. A Cosplay farsangra 1.500 forint volt a belépőjegy, a kettőt együtt nem akartam vállalni.

Cosplay farsang

De ha így alakult, akkor elmegyek oda néhány órára. 10-kor kezdődött, igyekeztem akkorra odaérni. Még 9-kor indultam el otthonról. Az 50-es villamossal elérve a Határ utat, előbb a Shopmarkban levő Intersparban vásároltam magamnak néhány dolgot mára. Aztán azt gondoltam, hogy a 99-es busszal megyek el a Golgota térig, és onnan a 24-es villamossal a Ferencvárosi Művelődési Központig, ahol a Cosplay farsang volt, de pont előttem ment el a busz, ezért kénytelen-kelletlen, a metrópótló busszal mentem. Nem szeretem a metrópótlót, mert lassabb, és rengetegen vannak rajta. Most olyan sokan nem voltak, de úgy szorítottam magamhoz a szatyrot, amiben a GameCube játékok voltak, mint gyerek a játékát. No de nem voltak gondok, eljutottam a művelődési központig. Itt gond nélkül bejutottam. Meg is volt a videojátékos részleg, bagszi már hívott is magához. Kicsit beszélgettünk, játszottunk, közben segített, ha kellett, hiszen mégiscsak azért van ott. Nagyon tetszett, amikor 5-6 éves körüli kisfiú járt ott, és úgy belelkesedett a Super Mario Odyssey láttán, és amikor meglátta a Mario amiibót. Mintha csak magamat láttam volna, amikor a Super Mario Bros. 3 és nem sokkal utána a Super Nintendo és a Super Mario All-Stars volt a minden számomra. Maga a rendezvény nem igazán volt animés hangulatú. Sok Star Wars jelmezt láttam, néhány animéset, de mostanra már inkább maga a cosplay univerzális dolog lett.

Ismerős volt a Ferencvárosi Művelődési Központ, mintha egy MAT-os rendezvény lett volna itt. Ja, hogy a ShoujoCon 2015 augusztusában. Arra emlékszem, hogy voltunk itt néhányan konzolosok, akik kihoztuk a gépeket, ekkor követtem el azt a főben járó bűnt, hogy kipróbáltam a Just Dance-et. Ug-vel táncoltunk egyet közösen. Mentségünkre legyen mondva, hogy a Ghostbusters dalra, ami legalább menőség. Jó volt az a nap is, de magától a FMK épülettől már akkor sem voltam elájulva, és láttam, hogy azóta sem történt semmi felújítás. Szétnéztem érdekességként. A vásár a tornateremben volt, láttam néhány dolgot, amit megvettem volna, ha lett volna rá pénzem. Például hiányzó Árnybíró mangaköteteket, illetve láttam lapozgató könyveket is, az egyik például a vietnami háborúról szólt. Ilyen könyveket most is szívesen vennék. Emlékezzetek a menő Nintendós Játék az erővel lapozgatós könyvre. Arra nem emlékszem, hogy MondoConon a vásárokon lehet-e régiségeket kapni, de örülnék ilyeneknek. Amin meglepődtem, hogy az egyik árus mellett ki volt téve egy kis hálós ágy, és egy kisbaba aludt benne. Valaki elhozta ide a gyerekét, mert nem volt lehetősége otthon hagyni? Nagyon aranyos volt. Aztán ott voltak még a PlayIT-esek néhány standdal. Ugyanazt a termet foglalták el, ahol mi voltunk 2 és éve konzolosok a ShoujoConon. De úgy istenigazából nagy dolog nem volt a Cosplay farsang, úgyhogy jó volt, hogy úgy láthattam, hogy nem fizettem érte. Szerintem nem ért meg 1500 forintot a rendezvény.

12 órától volt Mario Kart 8 Deluxe verseny. Ezen elindultam én is, összesen 7-en gyűjtünk össze. Ezért a selejtező két fordulóban volt megrendezve. Az elsőben négyen indultunk, a másodikban meg hárman, és a két-két legjobb játékos mérte össze a tudását a döntőben. Egy-egy Grand Prix-t mentünk mindnyájan, én az első fordulóban a négyes csapatban voltam. Ezt maximális, 60 ponttal nyertem meg. Aztán a második forduló, a döntő is nagyon jól indult, azt gondoltam, hogy ennyire jól megy, akkor itt is hajtok a 60 pontos győzelem felé. De az utolsó pályát elszúrtam, így ott második lettem, így a döntőt 57 ponttal nyertem meg. Ezt úgy írom, mintha egy természetes dolog lenne, hogy én minden Mario Kart versenyt csak úgy megnyerek, pedig az igazság az, hogy marhára örültem a győzelmemnek. Végre egy Mario Kart verseny, ahol tudtam diadalt aratni. A többiek meg gyakoroljanak nagyon sokat, hogy akár a Mario Kart bajnokságra is tudjanak indulni. Volt néhány olyan ember, akin látszott, hogy nagyon keveset Mario Kartoztak. Alapvető trükköket nem ismertek, nemhogy rövidítéseket, meg ilyenek. Aztán voltak, akiknek egész jól ment, csak nem tudtak egyenletesen jól teljesítményt nyújtani. Ha ők sokan gyakorolnak, akkor nagyon jók lehetnek.

GameCube nap

A verseny után siettem is gyorsan, mert úgy kalkuláltam, hogy pont oda tudok érni a BarCraft elé. Főleg, hogy ha a metrópótlással most is problémák vannak. Most volt tömve volt a busz, és eléggé nehézkesen jutott el a Corvin negyedig. De még így is volt 20 percem, mire megkérdeztem a BarCraft elé. Gondolkodtam azon, hogy bekopogjak, hogy el tudjak készülni 14 órára, de aztán úgy voltam vele, hogy nem díszvendég vagyok én ott, hogy különleges bánásmódban részesüljek, ezért inkább kivártam a nyitást. Annak ellenére, hogy rettenetesen gyűlölöm a hideget, és pont most, február végén volt hajlandó megmutatni a tél az oroszlánfogát. -5°C is volt, ha jól emlékszem. Ma biztos, hogy -7°C van, és ma inkább nem mozdulok ki, mert rettenetes lehet a hideg odakint. Lassan jöttek a többiek. Először jött meg ug és Zsuzsmo, majd Fantos, akit évek óta nem láttam élőben. Ő volt az egyik, aki miatt érdemes volt megcsinálni a Discord szervert, mert a régi veteránok közül például őt sikerült visszahozni. Aztán megjött OctoZaky és Nari, csak hogy az újak is tiszteletüket tegyék, végül Gábor is eljött, aki szintén a veteránok táborát erősíti. Ő is megjelent Discordon, de ő azt keveset használja.

Szóval 7-en gyűltünk össze, és sajnos a találkozó meglehetősen szerencsétlenül kezdődött. Már azon meglepődtünk, hogy melyik asztalt kaptuk meg. Volt végülis fölötte TV, arra próbáltuk meg csatlakoztatni a GC-t, de előtte kértem segítséget. Azt mondja a pultos srác, hogy nem tud... Hát mondom jó, akkor megpróbáljuk magunktól. Megpróbáltuk úgy a TV-hez csatlakoztatni a SCART-kábelt, hogy ne okozzunk semmi kárt. De azért ránk szól a srác, hogy feltétlenül el akarjuk rontani a TV-t? De mondom neki, hogy hát pont ehhez kértem segítséget. Aztán mutat egy kis TV-t, ahova köthetjük a GameCube-ot. Legbelül nagyon dühös voltam. Direkt rákérdeztem: Hozhatunk-e GameCube-ot, tudjuk-e TV-hez csatlakoztatni. Mondták, hogy igen, várnak szombaton. Amennyire készségesnek tűntek üzeneten keresztül, semmi kétségem nem volt afelől, hogy érdemes volt a BarCraftot választani. De most minden illúzió szertefoszlott, és egyből elkönyveltük, hogy a BarCraftba soha nem jövünk. Igazából a mérettel akkora gond nem volt, 24"-os TV volt, körülbelül láthattunk mindent, inkább az volt, hogy magasan volt a TV, és nem volt körülötte szék, ezért vagy körülálltuk, vagy széket vittünk köré.

Mindenesetre oda szereltük a GameCube-ot. Először a Mario Kart: Double Dash!!-t terveztük, de nem sikerült elindítani a játékot, mert egyáltalán el se indította a lemezt. A lemezre már Krisi is rácsodálkozott kb. 2 éve, mert annyira durván karcos, hogy csoda, hogy egyáltalán elindul. Nem tudom, mi  lehet vele, azt már én is használtan vettem annak idején, de azt nem figyeltem meg, hogy ennyire durván karcos lenne a lemez, de tényleg van benne egy mély karc. Valószínűleg a nagy hideg miatt nem akarta bevenni a játékot először, ezért a Super Smash Bros. Melee-vel játszottunk először. Ez ment elsőre. Valakinek pont ez okoz nehézséget, mert alig játszott vele. Szinte elképzelhetetlen számomra. És mégis van ilyen. Kezdetnek jó volt, de már itt éreztük, hogy nem lesz feltétlen jó így játszani, mert adogattuk egymásnak a controllereket, mert 1-2 játék után éreztük, hogy nem tesz jót a nyakunknak a dolog. Egy párat azért mentem Young Linkkel és Kirbyvel néhány meccset. Itt nem arattam sikert, de aztán tettünk még egy próbát a Mario Kart-tal, mostanra már összejött. E körül már nagyobb volt a lelkesedés, jókat játszottunk vele. Azért is örültem az összejövetelnek, mert kevés alkalommal játszok GameCube-on negyedmagammal, és most itt a lehetőség. Jó volt, de egy külön alkalommal játszottuk ug-val ketten a Special Cup-ot, hogy láthassa milyen volt. Nem nagy dicsőség legyőzni itt, hiszen először látta ezeket a pályákat, de mégis:

Én értem el 20 pontot, ug meg 11-et. Meg azért én se nagyon menőzhetek a 20 pontos eredménnyel, amikor a duplája volt a maximális. De a Double Dash!! irányítása tényleg sajátságos, és sajnos erre játékra az igaz, hogy ha sokáig nem gyakorlunk, akkor kiesünk a gyakorlatból. Meg van szerezve minden, egy időben nagyon jó voltam ebben a játékban, de annyira visszaestem, hogy 100cc-n csak 20 pont sikerült. Az új Mario Kartokhoz képest nehéz.

Aztán jött Gábor fő attrakciója, a Mario Party 7. Ebben a 8 játékos játékot akarta kipróbálni. Mert bizony 8-an is lehet játszani, és közben becsatlakozott hozzánk, Zsuzsmo testvére, akit ha jól emlékszem, Timinek hívnak, így a lehetőség adott volt. Négy controller elég volt a játékhoz, párban kellett játszani, mely a következőképp alakult ki:

  • Nari + OctoZaky
  • Gábor + Fantos
  • Zsuzsmo + Timi
  • ug + én

Miénk volt az ezüst színű controller. Én voltam Yoshi, ug meg Boo. Ilyenkor úgy megy a játék, hogy az egyik játékos a controller bal oldalán játszik, a másik meg jobb oldalt. Hát nagyon érdekes játék volt. Azt alapvetően nem tudjuk, ki volt az a nagyokos, aki 20 körösre találta ki a játékot, de nagyon leamortizálódtunk, és a 14. körre a végkimerülés határán már inkább feladtuk a játékot. Nagyon hosszú volt egy-egy kör, mégiscsak 8 emberrel történhetett esemény, és végig állni az egészet. Hát köszönjük szépen. De volt egy vicces momentum, amikor valaki Bowser mezőre lépett, és mindnyájan játszottunk. Úgy volt, hogy, aki veszít, aki az összes érméjének felét elveszti. De Gábor, mint instruktor, úgy fejezte ki magát, hogy elveszti a félpénzét. Na, erre ug-val egyszerre felszólalunk, hogy akkor nem megyünk a vásárba.

Szóval a 14. körre feladtuk, és konkrétan a GameCube-ozásból is elegünk volt egy időre. Pihenésként inkább játszottunk egyet a Mario Kart 7-tel. Az jól jött, és a Double Dash!! után kifejezetten felüdülés volt. Két menetet mentünk eleinte, utána Zsuzsmo testvére elment. Érdekes, hogy amíg ő is játszott, addig ug vele szolidaritásban vele harcolt az utolsóelőtti helyért, de utána csatlakozott hozzánk Gábor és Fantos is, és ott már megmutatta, hogy mire képes valójában. Ott volt az élen, és igazából a két Gábor mögött egyáltalán nem szégyen harmadiknak lenni. Volt egy ilyen eredmény:

Bár azért látható, hogy inkább a gépi ellenfelekkel voltan nagy harcban. Fantos meg Lalikum néven ment, most neki nagyon nem sikerült.

Ezután megjött bagszi. Visszaadta a Mario Kart 8-at, meg sokat beszélgettünk, mivel Gábor és Fantos évek óta nem volt jelen találkozókon, ezért számukra az is új volt, hogy bagszi lett a Nintendo Magyarország képviselete. Rengeteget mesélt nekik / nekünk milyen a cseheknek dolgozni, és annyit talán el lehet árulni, hogy korántsem annyira álommunka, mint ahogy azt Nintendósok gondolnánk. Sok megkötés van, és azt sem szabad elfelejteni, hogy minden egyes nap ugyanazzal a lendülettel kell csinálni a Nintendo körüli teendőket, mint amikor imádjuk a dolgot. Elég csak abba belegondolni, hogy nem mindennap játszunk ugyanazzal a 100%-os lendülettel, és akkor is írni kell a Nintendós híreket, fordítani a videós feliratokat, meg csinálni a leírásokat magyarul, amikor semmi kedvünk nincs hozzá, mivel ez a munka. Egy ideje gondolom azt, hogy jó dolog olyanban dolgozni, amit szeretünk csinálni, de nem maga a megváltás, ahogy azt sokan hangoztatják. Méghozzá azért nem, mert egy embernek döntő többségében több hobbija van, több minden iránt is érdeklődik komolyan, de a munkája csak egy hobbiból áll, és arra mindig napi 8 órát kell szánni, még akkor is, ha semmi kedve nincs hozzá, ráadásul a többi hobbijának rovására. Ennek menedzselésére is kell lelki erő, hallottam már olyan esetet, amikor valaki megutálta azt a hobbiját, amit munkájaként csinált, egyszerűen mert túl sok volt neki. És ahogy írtam a megkötéseket, azért az is belejátszik a dolgokba, hogy ha valaki a munkájaként a hobbiját csinálja, azt jó eséllyel nem úgy fogja csinálni, ahogy azt szeretné, ahogy ideálisnak tartja. Bagszinak többször kell olyan dolgot kiírnia / csinálnia, amivel ő maga sem ért egyet, de nincs mit tenni, mert a csehek ezt írták elő, és ezt kell tenni. És ő megteszi annak ellenére, hogy tudja, hogy rá fog zúdulni a gamer-harag. A csehek meg ebből nem éreznek semmit, de ha éreznének is jó eséllyel, nem érdekelné őket, mert a magyar konzolos piac van nekik az utolsó helyen. Lényegében négy országnak intézik a Nintendós forgalmazását: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország. Ezek közül Csehország és Szlovákia egybe van valami miatt. Mint a régi időkben Csehszlovákia. Így is van a Facebook csoport neve: "Nintendo distributor Česká a Slovenská republika, és ezek után talán látható, hogy miért vannak a magyarok hátrasorolva. Mi vagyunk a legkevesebben, hiszen a csehek és a szlovákok együtt magasabb számot adnak ki, mint mi, arról nem is beszélve, hogy ezen országok közül Magyarország van a leginkább gazdaságilag elmaradva. A Game Parkosok mondták, hogy mennyire dicsérik nekik is a lengyeleket a csehek, hogy mennyivel több játékot adnak el ott. Igen, csak hát Lengyelország háromszor akkora, mint Magyarország, négyszer többen laknak ott, és a gazdaságuk is jobb helyzetben van, mint a miénk. Úgyhogy nem könnyű magyar képviselőnek lenni, és ezeket azért írtam le, hogy érzékeltessem, hogy bár érdemes törekedni arra, hogy azt dolgozzunk, amit szeretünk csinálni, de annak is vannak nehézségei, és azokat is legalább annyira jól kell tudni kezelni.

Meg túlzottan nagy kitérőt tettem. Vizionáltuk azt, hogy akár a BarCraft zárásáig, éjfélig is maradnánk, hiszen miért is ne, és ha nem lett volna az a baki az elején, akkor minden bizonnyal maradtunk volna. Arról nem is beszélve, hogy volt volt még egy probléma. A vége felé szerettünk volna egy menetet menni a Kirby Air Ride-dal, de ez nem sikerült, mert mindig kikapcsolódott a TV magától... Nem tudjuk hogysmint volt az eset, de amikor sokáig játszottunk a Mario Kart 7-tel, akkor a GameCube bekapcsolva maradt, és végig ment rajta a Mario Golf: Toadstool Tour demó játéka (mert a Gábor akart ezzel játszani, csak valamiért mindig félbehagyta), és arra tippelünk, hogy ezt valaki megunta, hogy ugyanazokat látja a TV-ben, ezért azt csinálta, hogy a telefonját szinkronizálta azzal a TV-vel, amin játszottunk, és mint távirányítóként folyton kikapcsolta a TV-t. Pedig annyira nem is volt hangos a TV, a Gábor külön ügyelt arra, hogy ne zavarjunk másokat. Túlzottan jólelkű a Gábor. Halkabbra veszi a TV-t, hogy ne zavarjunk senkit, és a Mario Party 7-ben is mindenkinek ott segít, ahol tud, szinte már túlságosan is. Visszatérve, mivel nem volt úgy felhőtlen nap, ahogy terveztük, ezért inkább 20 óra után elmentünk.

Mindenki ment haza, mi hármasban bagszival és Fantosszal elmentünk a Corvin Plázánál levő Burger Kingbe, ott ettünk, meg beszélgettünk. Aztán a 9-es buszhoz mentünk de itt Fantos elbúcsúzott tőlünk. Ketten mentünk bagszival Kőbánya alsóig, aztán én a 151-es busszal haza. Összességében jól éreztük magunkat, és valahogy valamilyen módon szeretnénk ezt megismételni. Az is felmerült, hogy akár valamelyik pláza kajáldás részében is összegyűlhetnénk így néhányan, mint a régi időkben. Benne vagyok, már csak a nosztalgia kedvéért is, aztán meglátjuk, hogy mennyire jön be. De ez a nap jó alapot adott arra, hogy van igény néhány fős konzolos összejövetelekre.

Csináltam képeket, azok itt tekinthetők meg.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása