Suara: Amakakeru Hoshi - Az első benyomások

2016. január 26. 12:09 - supermario4ever

Suara_-_Amakakeru_Hoshi_(CD+DVD)Elérhető lett a legújabb Suara kislemez, mely az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen anime második openingje és endingje, és az Amakakeru Hoshi címet kapta. Nagyon vártam, mert az anime alatt hallgatva nagyon izgalmas dalnak tűnt, nagyon lázba hozott. Meg is hallgattam egy jónéhányszor, és azt éreztem, hogy akár a 2016-os év dala lehetne nálam. Nagyon vártam, és örültem, amikor elérhető lett. Viszont a teljes dalt végighallgatva igencsak árnyalt lett a kép.

Annak ellenére, hogy a dal nagyon gyors és ütemes, én hosszabban képzeltem el a dalt. 3 perc 46 másodperc, nem feltétlen nagyon rövid, de olyan érzetet ad, mintha ledarálta volna a dalt. A második versét is kétszer négy sorossá tettem volna, és még a hangszerelésen is módosítottam volna. De azért az alaphangulat megvan, csak a teljes dal összességében csalódás. Remélem, hogy majd többszöri végighallgatás után fog annyira tetszeni, mint a rövidített változat.

Az ending dal meg pont, hogy így eredeti "hosszában" tetszik jobban. Mert az anime alatt ilyen egyhangú, merengőnek tűnt, de kislemezen végighallgatva nyert teljes értelmet a dal. Szép, sokkal szebb.

A harmadik daltól meg vártam, hogy szomorú lesz, mivel a "Kanashimi ni Yoake Mae" címet kapta. Szomorú, de ez nem váltott ki belőle olyan mély érzelmeket, mint az első opening kislemezén hallható Kachoufuugetsu dal. Azt mondom, szerencsére. Egyrészt nem feltétlen kell mindig nagy hatású balladát énekelni, másrészt meg ez másfajta. Hallgathatóbb azáltal, hogy nem olyan nagy hatású. Majd részletesebb véleményt akkor tudok írni, ha majd többször végighallgattam a kislemezt, és eltelik egy kis idő.

Szólj hozzá!

Az utóbbi időkben nézett animék

2016. január 03. 22:50 - supermario4ever

Hosszú idők után újra nézek animéket. Nagyon jó újra nézni, és jó tudni, hogy van olyan, amelyik tetszik. Régebben írtam, hogy azt hittem, hogy kinőttem belőlük, mert a SHIROBAKO annyira "éretlennek" tűnt nekem. De ez szerencsére meg lett cáfolva néhány igazán jó animével, az alábbiakkal:

Utawarerumono: Itsuwari no Kamen - Ennek most érhető el a folytatása. Előtte megnéztem az első 12 részt. Igazából az első szériát még 2006-ból nem néztem végig, mert nem volt hatással rám a történet. Hiába láttam, hogy falu leigázva, lakosai készek új életet kezdeni, még segítőjük van, valamiért nem hatott meg a történet. Az új sorozat ehhez képes sokkal könnyedebb. Épp főhősünk van bajban, és egy lány jön megsegítésére, aki arról a bizonyos vidékről érkezett. Hazaviszi a fiút, meggyógyítja, és bekerül a falu életének körforgásába. Először kinézik maguk közül, de hamar megbarátkoznak vele. Tetszenek benne a humoros, aranyos jelenetek. Viszont úgy tűnik, hogy a 13. résztől fordulat várható, ugyanis hirtelen megkomolyodott a sztori, úgy tűnik harc lesz a vége? Majd kiderül. Kíváncsian várom a folytatást.

Ezzel együtt van új opening és új ending, amit nagyon örömömre ismét Suara énekel. Már írtam arról, hogy jön az új kislemez. Most lehetőségem volt belehallgatni a dalokba. Az opening nagyon tetszik. Olyan érzésem van, mint az az előző Utawarerumono dalokból gyúrták volna volna össze ezt. Hallható benne ugyanis a Fuantei na Kamisama lendülete, a Yume ka Utsutsu ka lüktetése és a Nue Dori-ból is a kórus. És ezekből egy érdekes egyveleget csináltak sajátossággal. Így elsőre azt gondolom, hogy tetszeni fog. Az ending viszont nem. Eddigi legunalmasabb Utawarerumono dal, amit ismerek, márpedig nem keveset hallottam már. Nem jön be egyáltalán, olyan sablonos, és nem mond semmit. Leginkább a Koi Yume című dalához tudnám hasonlítani. Az önmagában jó, de nem kiemelkedő. Sajnos ilyen az ending is.

ONE-PUNCH MAN - Végignéztem, de annyira nem voltam oda érte. Úgy fogalmaznék, hogy nem annyira jó, mint amennyire felkapták. Egynek jó, végignéztem, de ennél láttam sokkal jobbat is. Az utolsó részt most 1-jén éjjel negyed 3-kor néztem félálomban. El is aludtam az első felét, de amikor éberebb lettem, egyáltalán nem éreztem, hogy bármiből is kimaradtam volna, ami fontos lenne. Az elején nagyon dominált a paródia-része a dolognak, de aztán ezt ellaposodottnak éreztem. Nem jött át semmilyen poén. Aztán, hogy a legvégére behozták, hogy idegesíti, hogy megint legyőz mindenkit egy ütésre, ez jó volt így a végére. De majd inkább az fogja eldönteni, hogy milyen anime, hogy miként fogok rá emlékezni a jövőben. A JAM Project meg az openinggel... Igazából csináltak már jobbat is. Rajongóként mondom, hogy vannak ennél menőbb dalai is.

Rakudai Kishi no Cavalry - Azért kezdtem el nézni, mert az ALI PROJECT énekli az endinget, és nem bántam meg. Tetszik nagyon. Nem ez az első hárem anime, amit látok, a Love Hina volt ebben nagyon jelentős. Kedvelt téma a japánoknál, hogy a legszerencsétlenebb srácot rajongják körbe a lányok. De az az érdekes, hogy itt a fiú egyáltalán nem szerencsétlen. Annak ellenére, hogy a legrosszabb, nem mentek arra rá, hogy az arcán is látszódjon, hogy mennyire béna, és nem bízik magában, hanem van kisugárzása. Míg például a Love Hinánál a srác végképp szerencsétlen, látszik rajta, hogy abban sem biztos, hogy ha mondjuk kinyitja a könyvet, akkor az ki is nyílik. De itt más a helyzet. Itt a 3. résznél tartok, és el is jött a legdurvább váltás. Nagyon jól megcsinálták, hogy mennyire viccesnek indul az eleje, én is szinte bedőltem neki, tökre örültem, hogy ennyire vicces lesz, erre jön egy nagyon éles váltás... Kellett egy jónéhány perc, mire kiocsúdtam belőle. Hogy ebből mi lesz? Szépen lassan ki fog derülni.

Zenei téren az opening is érdekes, ugyanis Sakai Mikio az előadó. Annyira nem ismerem őt, onnan jegyeztem meg magamnak, hogy Okui Masami-nak írt két dalt. Eléggé érdekes színfoltjai az Makkun-repertoárnak, jókedvű dal, de nem az az oldottan vidám. A Rakudai Kishi no Cavalry openingje sokkal inkább lelkes. Az ending meg... Aki ismeri az ALI PROJECT-et, az tudja mire számíthat. Én ismerem, és imádom az új dalt! Teljesen odavagyok érte. Majd később írok róla részletesen, mivel az ALI PROJECT az egyik nagy kedvencem, ezért külön blogpostot érdemel. Első hallásra lehet, hogy úgy tűnik, hogy sokban különbözik az OP és az ED, de igazából jól tükrözi az anime kettősségét. Az opening inkább a főszereplő srácról szól, az ő lelkesedését jeleníti meg, az ending pedig a lányok jellemét énekli meg. Mindkét dal nagyon tetszik, de az openinggel úgy voltam, hogy ilyet már hallottam, nekem nem újdonság. De az biztos, hogy nem akármi, hogy Sakai Mikiónak 45 évesen is ennyire fiatalos hangja van.

Szólj hozzá!

Egy korszak lezárása

2015. december 31. 23:50 - supermario4ever

Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.

De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.

Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:

Suara: Nue Dori

Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.

És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.

Top 10 előadók 2015

  1. JAM Project (2.498)
  2. Okui Masami (1.785)
  3. Matsumoto Rica (1.422)
  4. Hayashibara Megumi (1.177)
  5. Suara (924)
  6. Yonekura Chihiro (792)
  7. Endoh Masaaki (557)
  8. Zorán (506)
  9. Kitadani Hiroshi (456)
  10. Mizuki Ichiro (311)

Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:

Top 10 albumok 2015

  1. Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (414)
  2. Hayashibara Megumi: Time Capsule (405)
  3. Okui Masami: Symbolic Bride (373)
  4. JAM Project BEST COLLECTION XI X less force (345)
  5. Suara: Koe (345)
  6. Matsumoto Rica ga Utau Pokémon Songs Best (282)
  7. Kitadani Hiroshi: SCORE (207)
  8. Mizuki Ichiro: THE HERO!! ~Mr. Anison~ (126)
  9. Kushida Akira: 40 Shuunenkinen BEST ~TV size Shuu + Mishuuroku Shinkyoku (126)
  10. Matsumoto Rica: RICA the BEST (118)

Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dominálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?

Top 10 kislemezek 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (200)
  2. Hayashibara Megumi: Sanhara ~Seinaru Chikara~ (179)
  3. Matsumoto Rica: OK! (171)
  4. Matsumoto Rica: Challenger!! (161)
  5. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (153)
  6. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (140)
  7. Matsumoto Rica: Spurt! (122)
  8. Suara: Fuantei na Kamisama (121)
  9. JAM Project: B.B. (115)
  10. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (110)

Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?</p>

Top 100 dalok 2015

  1. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
  2. Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
  3. Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
  4. Matsumoto Rica: Spurt! (105)
  5. Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
  6. Matsumoto Rica: OK! (95)
  7. JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
  8. Suara: I'm a beast (92)
  9. Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
  10. Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
  11. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
  12. JAM Project: B.B. (78)
  13. JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
  14. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
  15. Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
  16. Hayashibara Megumi: Stay (69)
  17. Suara: Nue Dori (69)
  18. Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
  19. Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
  20. Matsumoto Rica: Rival! (65)
  21. Matsumoto Rica: TYPE:WILD
  22. JAM Project: Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~
  23. Matsumoto Rica: High Touch!
  24. Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (Instrumental)
  25. Matsumoto Rica: Challenger (Original Karaoke)
  26. Suara: Yume ka Utsutsu ka
  27. JAM Project: PLATONIC
  28. Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
  29. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~
  30. Endoh Masaaki: DESTINY
  31. Okui Masami: M2000 ~PROLOGUE~
  32. Kitadani Hiroshi: Justice of darkness ~Youkai Ningen Bem no Theme~
  33. Rúzsa Magdi: Ég és Föld
  34. Okui Masami: Symbolic Bride ~Rebellion of Valkyrie~
  35. Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
  36. JAM Project: Raiba ~Tusk of thunder~
  37. JAM Project: Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ (off vocal)
  38. Suara: Koe wo Kikasete
  39. JAM Project: Over the Top!
  40. Endoh Masaaki: BELIEVE IN NEXUS
  41. angela: Exist
  42. Mizuki Ichiro: Devilman no Uta (21st Century Ver.)
  43. Matsumoto Rica: Aa, Mujou ~Genroku Chaya Oharu~
  44. Matsumoto Rica: Spurt! (Original Karaoke)
  45. Suara: Kachoufuugetsu
  46. JAM Project: Over the Top! (Off Vocal Version)
  47. The Bucketheads: The Bomb! (These Sounds Fall Into My Mind)
  48. JAM Project: RISING FORCE
  49. Endoh Masaaki: Oh, Senhora! ~Koi no Album Bura Kyuuden~
  50. JAM Project: Breakthrough
  51. Suara: Blue Bird
  52. Suara: Kimi no Maede wa Shounen no Mama
  53. Prognózis: Tele van a város szerelemmel
  54. Okui Masami: CHAOS LOVE
  55. Carpe Diem: Carpe Diem
  56. Yonekura Chihiro: Seize the Days
  57. JAM Project: TORNADO
  58. Suara: Future World
  59. Alex Gaudino: Destination Calabria
  60. Yonekura Chihiro: Lion no Tsubasa
  61. Kitadani Hiroshi: Endless Dream
  62. Sakuraba Motoi: Tiny's Theme
  63. Matsumoto Rica: Oyasumi Boku no Pikachu
  64. Endoh Masaaki: LIVE in Baghdad
  65. Technotronic: Get Up! (Before The Night Is Over)
  66. Kageyama Hironobu: Super Survivor
  67. Kitadani Hiroshi: Ex Dreamer
  68. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
  69. Hayashibara Megumi: Happy Happy
  70. Kushida Akira: Hoero Jiban!
  71. JAM Project: Shakunetsu no Houkou ~Legend of GAMERA~
  72. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni-
  73. Hayashibara Megumi: Clover Innocence
  74. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
  75. JAM Project: Shoot the Monster!
  76. JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ (off vocal)
  77. JAM Project: Shoot the Monster! (off vocal)
  78. Okui Masami: Mata Ashita
  79. Okui Masami: Dogma
  80. Okui Masami: FISSION
  81. Okui Masami: Koi Suru Omoi
  82. Suara: Fuantei na Kamisama
  83. JAM Project: my memory, your memory
  84. JAM Project: EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~ (off vocal)
  85. JAM Project: The Light of Life -Chiisana Hana no You ni- (off vocal)
  86. Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
  87. Hayashibara Megumi: raks-ati ~Kimi wo Mamoru~
  88. Matsumoto Rica: Minna ga Iru Kara
  89. Okui Masami: Sora no Uta
  90. Okui Masami: Aoi Namida
  91. Neon Jungle: Welcome to the Jungle
  92. JAM Project: WANDERERS
  93. JAM Project: Ideyo, Gaia Leon
  94. Kato Emiri: Ichigo Jam
  95. KAORI: Watashi, Makenai ~Haruka no Theme~
  96. Okui Masami: labyrinth
  97. Okui Masami: REINACARNATION
  98. Okui Masami: Energy
  99. r.o.r/s: escape (Instrumental)
  100. JAM Project: Gasshin! God Gravion
Szólj hozzá!

Zenekvíz a 2015-ös Animekarácsonyra

2015. december 20. 19:14 - supermario4ever

Tukeinon elküldte külön E-mailben a linket nekem a mostani animekarácsonyra készített zenekvízt, amikor kitette. Meg kell hagyni, nagyon nehéz volt, bár a nehézség viszonylagos, hiszen aki jártas az animékben, az ismeri a zenéit is. Nekem nagyon rosszul ment a teszt, 64 pontból csak 10-et értem el, közülük is a felébe beletrafáltam. Ez részint azt is jelenti, hogy nem vagyok jártas az új animékben. Követem, hogy mi az aktuális, de nem nézek bele, mert az utóbbi időkben nagyon ritkán nézek animéket. Zenék tekintetében is erősen rétegződtem. Aki rendszeresen olvas, az tudhatja: JAM Project és tagjainak zenéi, különösen Okui MasamiHayashibara MegumiSuaraYonekura Chihiro, meg régebben ALI PROJECT körében mozgok, de az ALI PROJECT az utóbbi időkben eléggé kiábrándítóak, közelében nincsenek annak a minőségnek, amit néhány éve nyújtottak.

Szóval elsősorban ők, és ha elkezdek animét nézni az azért van, mert a felsoroltak közül az egyik énekli az openinget vagy / és az endinget. Ez igazából rossz módszer, mert ez egyáltalán nem garantálja, hogy tetszeni is fog az az anime, amelynek dalát valamelyik kedvenc előadó adja elő. Például, amikor megtudtam, hogy Okui Masami a SHIROBAKO animének fogja a 2. openingjét énekelni, belekezdtem az animébe, és egyáltalán nem jött be. Nem is azért, mert lányoknak való, mert ennyire nem válogatok nem szerint animéket, hanem maga a történet, a cselekmény, az érzelmek megjelenítése túl egyszerű. És a túlzott egyszerűsége miatt nem hiteles. Alapvetően aranyos dolog, hogy az öt (eleinte talán három) lányt a csokis fánk tartja össze, ez szép szimbólum a barátságra, de a lányok érzelmeinek megjelenítése is túlzottan egyszerű. Így nem keltette fel az érdeklődésemet, és nem foglalkoztat, hogy mi van velük, hogy valósítják meg az álmaikat. Ugyanígy másik példa, a Garo -Honoo no Kokuin- anime, annak mindkét openingjét a JAM Project énekelte, eleinte nem is indult rossznak az anime, mert értettem az utalásokat, de a benne levő erőszakos jelenetek nekem túl durvák, nem bírtam nézni. Tehát nem jó módszer, bár van ellenpélda, például az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen (Suara), a ONE-PUNCH MAN (JAM Project) és a K: Return of Kings (angela, bár most Horie Yui) jók, de megálltam az első résznél, mert nézek nyugati sorozatokat is, és azért ennyit nem akarok TV / laptop előtt ülni. De a zenekvíz inspiráló hatással volt rám. Hátha folytatom majd valamikor

Szólj hozzá!

Suara: Fuantei na Kamisama kislemez kritika

2015. december 09. 23:22 - supermario4ever

Suara - Fuantei na KamisamaSuara utolsó kislemeze tavaly év elején jelent meg Fly away -Oozora he- címmel. Azt végighallgatva inkább az volt a gondolatom, hogy inkább az volt a célja, hogy életjelet adjon magáról, megmutassa magát, hogy igenis aktív énekesnő, csak most szünet van. Amúgy nem érdemel sok szót. És most 2015 végére egy újabb albummal és egy kislemezzel jelentkezett, melyek mind azt mutatják, hogy ha nem is feltétlen erősebb, mint valaha, de egy nagyszerű második korszak kezdetét vetítheti előre. A Koe album több tekintetben is folytatja a 4 éve megjelent Karin album sémáját, miszerint kevés nagyobb hatású dal (szám szerint egy) kerül egy korongra, viszont az album összességében egy teljes egészet alkot. És ez hatalmas értéket ad egy lemeznek.

És nem sokkal utána jött az új kislemez, a Fuantei na Kamisama, mely végre élettel van tele! Amikor megtudtam, hogy új Utawarerumono animesorozat jön, csak reméltem, hogy Suara lesz az opening  vagy / és ending előadója, esetleg Uehara Rena. És bejött! Suara újra a régi! A dalok fantasztikusak. Ugyan lehet érezni, hogy régi hangulatok visszaköszönnek, de azért a legújulás tetten érhető, és egy igazán fantasztikus kislemezt vehetünk a kezünkbe.

  1. Fuantei na Kamisama: Bár alapvetően pörgős dal, mégsem jön át az az esetleges poén, amit a címből ki lehet hozni, hiszen mitől lehet instabilitása az isteneknek? Az anime okvetlenül választ ad a kérdésre, viszont a dal esetében inkább az volt az érzésem, hogy az volt a céljuk, hogy egy igényesen trendi dal legyen. De igazából csak akkor tudnék igazán mit kezdeni a dallal, ha köthetném valamihez, vagy sokkal inkább valakihez. De az hatalmas plusz pont, hogy élettel teli és lendületes. 7/10
  2. Yume ka Utsutsu ka: Az katakanákkal írt címek, melyekben van olyan szó, amit nem ismerek, hajlamos vagyok nagyon "félreromanizálni", és olyan szavak jönnek ki, ami még a japánoknak is kínai. Az "utsutsu" szót nem ismertem, valamint nem tudtam, hogy "ka" partikulák kérdőszóként funkcionálnak. De a dal... ISTENI!!! Amióta kritikákat, véleményeket írok japán kiadványokról, többször észrevettem, hogy az adott előadó egyik korábbi dalából merítenek. Ebben a dalban két korábbi Suara dalt véltem felfedezni mind hangulatilag mind zeneileg. Abban más (és ezért szerettem meg ennyire), hogy hihetetlenül pozitív a hangulata. Azokra az élményekre emlékeztet, amikor valami olyan dolgot vártam, amiről tudtam, hogy pozitív lesz a végkimenetele, és nagyon boldog leszek miatta. Ezt a kellemes várakozást juttatja eszembe, főleg a "lendületes lassúsága" miatt, ami nálam azt jelenti, hogy nyugodt, de van benne egyfajta kellemes izgalom. És szinte látom a lelki szemeimmel, hogy Suara mosolyog, amikor énekli ezt a dalt. Katarzis élmény, tökéletesen telitalálat. 10/10
  3. Kachoufuugetsu: Emelkedett hangulatú, már-már megható dal, ez volt az első gondolatom. Ahogy írtam már korábban, hogy Suarához nagyon közel állnak a mély érzelmű dalok, melyek többször könnyet csaltak a szemembe. Hol a meghatottságtól, mert átéltem a katarzist, hol a fájdalomtól, mert annyira éreztem, hogy miről szól a dal. A cím egyébként a természet szépségei jelentéssel bír, ennek fényében (nem ismerem a szöveget, hogy miről szól), olyan érzésem van, hogy Suara annyira szereti a természetet, hogy ilyen emelkedett érzésekkel tud énekelni róla. Érzem a dalban, hogy eggyé válik a természettel, és ennek minden pillanatát megéli. Nagyon szép. 9/10

Na ilyen kislemezzel érdemes jelentkezni! Végre azt érzem, hogy Suara él, és kész arra, hogy ismét aktív legyen a karrierje. Úgy néz ki, hogy a rajongók is ráéreztek, ugyanis a kislemezből már majdnem 12.000 példány kelt el, ami őrült nagy siker Suara előző kislemezeihez képest. És jön a második Utawarerumono OP / ED kislemez 2016. januárjában, mely az Amakakeru Hoshi címet kapta. Ha az is sikeres lesz, nagyon remélem, hogy az AQUAPLUS és a F.I.X. Records újra fellendíti az énekesnőt. Nagy öröm lenne számomra.

Szólj hozzá!

Suara: Kizuna album kritika

2015. október 02. 23:09 - supermario4ever

Suara - KizunaÚjra minden éjjelem és minden nappalom Suaráról szól, mióta belehallgattam az új lemez dalaiba. És megtettem a csodát, előrendeltem, annyira lázban égek tőle, hogy minden róla szól most nálam. Most pedig ráhangolódásként álljon itt egy kritika egy albumáról, mely nagy hatással volt rám. A Kizuna 2009-ben jelent meg, ez a harmadik stúdióalbuma az énekesnőnek. Ami elöljáróban elmondható, hogy kicsit kuszára sikeredett, így összességében kicsit lejjebb van, mint az előző két album, a Yumeji vagy a Taiyou to Tsuki, viszont vannak rajta olyan dalok, melyekre tényleg nincs rá szó, hogy mit jelent nekem, és ezek a magasba emelik az albumot. Inkább az, hogy nem alkot az album egy egységes egészet, mint az előzőek. 12 dal hallható a korongon, de milyenek?

  1. adamant faith: Az Utawarerumono OVA openingje korántsem lett annyira erős, mint a 26 részes animesorozat openingje, a Musouka, sokkal inkább a bája miatt szeretteti magát. Szerényebb a hangszerelés és az énekesnő éneke sem annyira erős. De ha megérezzük a hangulatát, és valóban meghalljuk, hogy miről szól a dal, akkor nagyon rá lehet kattanni. 9/10
  2. Free and Dream: No, ebben meg már vulkánként tör ki Suara! Nem láttam a Tears to Tiara animét, de állítólag nagyon bohókás és humoros, ezt az oldottságot hallhatjuk a dalban. Sikerült is rendesen visszaadni. Nem csoda, hogy a dalból készült kislemez az énekesnő második legsikeresebb kislemeze. A rock zene távol áll tőle, de nagyon jól helyt áll ebben a dalban. 9/10
  3. Kanojo no Senaka: Nagyon szeretem az olyan dalokat, amiben semmi komoly nincs, nagyon talán még a téma sem fontos, csak úgy szól a zene és az ének a maga egyszerűségében. Ez is ilyen. Én ezt hívom "easy listening" dalnak, ami semmit nem akar mondani, nem akar konkrétan érzelmet kelteni, csak ellazít, és kihozza belőlem azt a jó értelmemben vett egyszerűséget, amikor nem bonyolítom túl a dolgokat, csak vannak, ahogy vannak, és úgy szeretek bennük mindent. 8/10
  4. Mai Ochiru Yuki no You ni: Azon Suara balladák egyike, mellyel nem tudok azonosulni. Szerencsére kevés ilyen van, és erre is azt mondom, hogy szükség van rá. Egyrészt meg összességében emeli az énekesnő repertoárját, másrészt meg beleillik a WHITE ALBUM animébe, annak az ending dala. Ezt az animét speciel láttam, egész jó volt, szép balladával. Amikor megy, akkor meghallgatom. de ismétlőbe soha nem rakom. 7/10
  5. TOKIO-days: Hasonlóan egyszerű, mint a Kanojo no Senaka, csak olyan érzésem van, mintha akarna valamit mondani, de mégsem. Pedig van hangulata, érzem a dalban, hogy van mondanivalója, csak nem tudom meghallani. De ettől még kellemes dal, szeretem hallgatni. 7/10
  6. Mata Aeru Sono Hi Made: Na ez már egy fokkal izgalmasabb, azt érzem, hogy felkészít a komoly dalokra. Amik bizony ezután jönnek. Izgatott várakozást hallani a dalban, amikor már csak pár perc van a nagy találkozásig, a mindent betöltő boldogságig. Ennek a várakozásnak minden kellemes pillanatát segít megélni a dal. 9/10
  7. Friends: Szinte felrobban ez a dal az előzőekhez képest. Nem is Friends, hanem Lover címet kellett volna kapnia, akkora szenvedély van ebben a dalban. Nagyon felráz, rengetegszer hallgattam már a számot. Nem kifejezetten rock dal, úgy tudom, ezt hívják powerful pop zenének. Az biztos, hogy Suara nagyon otthon van benne, és az Oszakai nyelvjárása az, ami még egyedivé teszi a dalt, itt nagyon hallani. 10/10
  8. Crystal Tears: Nyugis, kellemes dal, nekem már túlzottan is andalító. Inkább a zene a domináns, az éneket egyáltalán nem tudom visszaidézni. Így ez az a szám, amiről a legkevesebbet tudok beszélni. Annyi maradt meg bennem, hogy érzelmileg varázsol a zenéje, érzelmek vannak benne. Csak az ének miatt problémás. 7/10
  9. Shunkashuutou: Na ez az a dal, ami biztosan amíg élek, ott lesz az örökös Top 100-as lista élbolyában. Hihetetlen katarzis élmény volt, tökéletesen magamra ismertem a dalban hallható érzelmekben. Nyilván megkapja a maximális pontszámot, de nem lehet pontszámokkal kifejezhető ki az a földön túli érzés, amit a világ egyik legszebb balladája nyújt nekem. 10/10
  10. Hana Kotoba: Ez is nagyon szép ballada, nagy hatással van rám, de nem annyira, mint az előző. Nehézségekről szól számomra ez a dal, és az abból fakadó változások fájdalmairól. Ezt a dalt inkább akkor jó nekem hallgatni, amikor még nem történt meg a baj, mert reményt ad (inspirál) a változásra, hogy ne kerüljek bele. Szép szám, nagyon. 10/10
  11. Utsusemi: Újabb ballada, de ezt nem szeretem hallgatni, mert ez már nemcsak a bekövetkezett rossz időszakot juttatja eszembe, hanem a beletörődést, és hogy már nem lehet változtatni. A keserűség és az abból fakadó negatív energia sokat ront a dal értékén, sőt kimondom, nekem túl kell élni, amikor hallgatom. A fokozatos halkulás a dal végén meg a szép időszak halálát szimbolizálja számomra, és onnan már nincs kiút. 8/10
  12. Tenshi ga Miru Yume: Egy balladacsokor után egy rock dallal zárni az albumot, nem semmi. És főleg azért nagyon jó ötlet, mert a dal hihetetlenül optimista. Egy angyalt látott álmában, mely megmutatta neki az utat, erről a megvilágosodásról szól a dal. Az a dinamika, ami a refrénben hallható, nagyon lázba hoz, valahányszor hallom. A nagyon erős gitárszóló pedig azt az erőt szimbolizálja, amit ez a megvilágosodás ad. Eszméletlenül erős dallal zárul az album. Útravaló: hatására azt érzem, hogy mindig van esély újrakezdeni. 10/10

Nem véletlen, hogy csak az utolsó számot értékeltem szakmailag, ugyanis Suarát nem azért szeretem, mert dalaiban olyan gitárszóló van, hogy hajamat eldobom, vagy a dobjátékot veri a szívem, hanem az az érzés, amit az énekesnő ad, a hangulatvilág. És az utóbi időkben még értékesebbé vált az énekesnői jelenléte, ugyanis többen is mondták, hogy iszonyúan technikás az éneke, szakmailag is nagyon jól képzett a hangja. Megmondom őszintén, ilyeneket nem mindig hallok meg, inkább akkor veszem észre (és zavar) ha már túlzottan csinált az az énekhang. De talán pont így jó, hogy Suaránál nem hallom, mert hiszen annak ellenére, hogy mennyire technikás, mégis spontánnak hangzik az éneke, az nagy szakmai tudásra vall. Sokkal inkább a jellegzetes mély hangja az, ami megfogott, ez japánok között nagyon ritka. És az, hogy ennyire tudok azonosulni az érzésvilággal, amit énekel.

Az album tehát nagyon jó, egyetlen komoly bajom van vele, hogy a dalok együtt nem alkotnak egy teljes egészet, így nem érzem azt, hogy az albumnak "történetvezetése" van. Pedig az nálam nagy erény, ha egy lemez történetet mesél el a dalok által. De az nagyon jó, hogy vannak kiváló dalok is, ez nagyon megemeli az album értékét, viszont mindegyik más Suara albumnak van története, ezért ez a lemez a leggyengébb tőle.

34/40

Szólj hozzá!

Forró őszi szezon

2015. szeptember 18. 11:29 - supermario4ever

Méghozzá japán zene tekintetében. Én nem is tudom, mikor volt olyan, amikor ilyen rövid belül ennyi album és kislemez jelenik meg, ami érdekel. Az alábbiak:

Szeptember 9:

  • JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM MOTTO! MOTTO!
Október 7.
  • Endoh Masaaki: ENSON3
Október 14.
  • Suara: Koe
Október 21.
  • Hayashibara Megumi: Sanhara -Seinaru Chikara-
  • JAM Project: THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
Október 28.
  • Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II
November 4.
  • Suara: Fuantei na Kamisama
December 23.
  • JAM Project: Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~

Ez 8 megjelenés az utolsó 4 hónapra, nagyon szépnek számít. Szinte visszaidézi a 2009-2010-es időket, amikor ezek az előadók sokkal aktívabbak voltak.

A JAM Project idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját és ezt egy feldolgozásalbummal ünneplik meg, ami már meg is jelent. Először nem gondoltam, hogy fel kéne rá figyelnem, mert azt hittem, hogy egy szimpla válogatásalbum, a dalok eredeti változataival. Ma reggel beszélgettem egy argentin sráccal, aki szintén rajongó, tőle tudtam meg, hogy a dalok újra fel vannak énekelne. Na így már más... lenne, ha nem lennének rajta egészen új dalok is. Bár nyilván úgy jó egy ilyen album, ha felöleli az egész 15 évet, de sokkal szívesebben vettem volna, ha olyan dalok kerülnének túlsúlyba, amiket Okui Masami, Fukuyama Yoshiki és Kitadani Hiroshi még nem énekeltek fel (mivel később léptek be), szívesen hallgatnám, hogy milyenek lennének az ő hangjukkal, új hanszereléssel a régi dalok. Ezzel szemben csak két régi dal van, a CRUSH GEAR FIGHT!! és a SOULTAKER. Szeretem a Rescue Fire és a TRANSFORMERS EVO. dalokat is, de ezeket már hallottuk ebben a felállásban. Akkor lehet nagyon jó az album, ha valami teljesen új hangszereléssel, érdekes zenei motívumokkal lennének teli a dalok, az nagyon feldobná azokat. Úgyhogy nem reménytelen a dolog. Egyelőre nem tudtam meghallgatni, majd holnap válik elérhetővé. Viszont ami kellemes meglepetésként ért, hogy a 15. helyet érte el az Oricon charton, nem is gondoltam volna, hogy ennyire sikeres lesz. Ezzel pedig elérték, hogy eddig ez az együttes legjobb helyezése a karrierje során, nagyon szép, hogy pont egy ilyen jelentős albummal sikerült ezt elérni. És milyen stílszerű, hogy 15. évfordulós album a 15. helyet érte el. Valamit nagyon tudnak a Lantis-nál.

Aztán még két kislemez lesz tőlük. Az októberi egy anime openingje lesz, méghozzá a ONE PUNCH MAN sorozaté, míg a decemberi megjelenésű az új GARO sorozat openingje. Nem nehéz kitalálni, ha egy JAM kislemez a GARO sorozathoz készül. Ha a címben ilyen szavak vannak, mint "Yami", "Dark", "Thunder" és hasonlók, az csakis GARO sorozathoz készülhet. Láttam egy részt belőle, ugyanis a GOLDSTORM széria 11. részében szerepelt Okui Masami, és hát gondoltam, nem hagyhatom ki. Sajnos csak pár másodperces szerepet kapott (de valami csodaszép volt), és maga a sorozat sem kötött le. Nem inspirált arra, hogy néznem kéne a legelejétől. A dalokról meg majd kiderül, hogy milyenek, még félek, mert sajnos az utóbbi idők JAM kislemezei nem arról híresek, hogy elvarázsolnak, magukkal ragadnak és el nem engednek. De az esély jár nekik, nagyon is. Még egy Breakthrough színvonal és mindent megbocsájtok nekik.

Hoppá, igencsak kellemes meglepetés volt,  hogy Endoh Masaaki újabb ENSON albummal jelenik meg. Annyira nem hallgattam az első 2 ENSON albumot, ez a kiadvány sokkal inkább érdekesség lesz számomra, minthogy alig fogom tudni kivárni, hogy meghallgassam a számokat. Viszont az első ENSON albumról ki tudok emelni néhány nagyszerű szerzeményt. Az egyik ilyen a GO GO POWER RANGERS, mely az egyik angol címadó dalnak egy sajátos változata, kétségtelen, hogy nagyon jól áll Endoh Masaaki-nak. A másik nagyon ötletes feldolgozás, az In the Chaos, mely ugye JAM Project dal. Okui Masami énekli fel, a rap pedig Endoh Masaaki mesteri előadása. Az ENSON albumon ezt felcserélték, Endoh Masaaki énekli a fő részt és Okui Masami rappel. Nagyon jó ötlet volt, és az egyedi hangszerelés is csillagos ötös. Amit nem szeretek ezeken az albumokon, hogy ha énekel női előadóktól dalokat (pl. Kimi ga Tame - Suara, Asu he no Brilliant Road - angela, Arashi no Naka de Kagayaite - Yonekura Chihiro), azokat mind egy-egy szinttel lejjebb énekli, így nincs meg az a varázsa, hangulata a daloknak, amik az eredetiben megvoltak, amik olyan egyedivé tették a dalokat. Mert amúgy maga az ének hibátlan, csak Endoh Masaaki esetében szerintem azért értelmetlen lejjebb vinni (tudom, hogy azért viszik le az adott női dalt, ha férfi énekli, hogy passzoljon a hangjához), mert akkora hangterjedelme van, hogy operaénekesnek is szinte már túl jó, ezért lazán el tudta volna abban a hangszínben énekelni. Egyedül ez, de amúgy nagyon rendben vannak ezek a feldolgozásalbumok. Ismert már az ENSON3 dallista, amire mindenképp kíváncsi vagyok, az a Kimi no Shiranai Monogatari, My Soul, Your Beats! A többit nem ismerem. Illetve van egy szám, melynek címe: Good-bye Good Luck. Erről eleinte azt hittem, hogy az Okui Masami dal lesz, az i-magination albumról, majd kiderül, hogy valami Naruto feldolgozás. Soha életemben nem hallottam még. Már egyáltalán nem követem a Narutót, és a dalokat sem tudom, hogy melyik, melyik, pedig egy időben nagyon érdekeltek. Akkor majd kíváncsi leszek az ENSON3-ra.

Hosszú idő után visszatér Suara! Ember legalább ennyire boldog legyen, mint én, amikor értesültem az új albumról és kislemezről. Alig várom őket. Viszont az album (Koe) nagyon érdekes. A Limited Edition kiadás gyakorlatilag 2 mini-albumból áll. Az első lemezen 6 szám van, míg a másodikon 5. Furcsa az elosztás, hiszen ráférne egy albumra. Viszont az elosztás logikus, hiszen az első lemez 6 animés dalt tartalmaz, míg a második 5 saját dalt. És rákerül mind a négy digitális kislemezként megjelent dal is! Valamint végre helyet kap stúdióalbumon a Niji Iro no Mirai és Future World dalok is, de hogy a Blue Bird lemarad az szívfájdalom, mivel az egyik nagy kedvencem tőle. A Fuantei na Kamisama pedig az új kislemez, mert bizony lesz új Utawarerumono anime sorozat, és csak Suara énekelheti az új openinget. Oly izgatottan várom, az Adarnánál máris lefoglaltam a dalokat, már hallom a lelki füleimmel, hogy imádni fogom, és élvezet lesz belőlük kfn-t csinálni.

Hayashibara Megumi olykor-olykor visszatér, megiszik velünk egy kávét, elbeszélget velünk, majd ismét eltűnik évekre. Nagyjából így lehetne jellemezni az elmúlt 10-12 évének karrierjét, de ő ezzel nagyon boldog. Nagyon fontos, hogy úgy adjon ki új albumokat és kislemezeket, hogy abba szívét-lelkét beleteszi, hiszen így szólnak a dalai szívből. És ha úgy érzi, hogy ezt nagy időközökkel tudja megtenni, akkor tegyen így. Egy régi klasszikust vettek elő, a 3×3 EYES animét. Arról egyelőre nem tudok, hogy új sorozat indulna-e, lehet, hogy valami OVA, Movie vagy játék betétdala lesz az új dal, kíváncsi vagyok rá. Konkrétan nem lehet bekategorizálni a 3×3 EYES dalokat, így nem tudom, hogy milyen stílusú dal várható, de nagy érdeklődéssel várom majd.

Végül Yonekura Chihiro. Karrierjének 10. évfordulójára jött a BEST OF CHIHIROX, most, a 20. évfordulóra pedig a BEST OF CHIHIROX II. Ennek a dallistája is ismert, csak a 2005-2014 között megjelent dalok szerepelnek rajta. Ez egyrészről jó, mertnem ismétlődnek a dalok folyamatosan, másrészről meg ezek a dalok is megkapják a maguk tiszteletét azáltal, hogy felkerülnek válogatásalbumra. De azért is örülök ennek a válogatásalbumnak, mert olyan dalok is helyet kapnak rajta, melyek nem jelentek meg sem kislemezen, sem albumon, csak az adott anime vagy videojáték OST albumán volt hallgató. Két CD-s lesz az album, a második lemez egy koncertalbum lesz, azon lesznek rajta a sokak által szeretett igazi klasszikusok, mint az Arashi no Naka de Kagayaite és az Eien no Tobira. Úgyhogy nagyon várós.

Lesz miről írni a közeljövőben japán zenék tekintetében, és én ennek nagyon-nagyon örülök. Várom őket nagyon!

Szólj hozzá!

Fehér hó

2013. október 02. 20:26 - supermario4ever

Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

http://www.youtube.com/watch?v=maPCBc3zBe0

És itt van Suara énekhangjával:

http://www.youtube.com/watch?v=XxR72N1PIwE

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen "kettős szereppel" néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

  • ToHeart 2
  • Utawarerumono
  • Asatte no Houkou
  • Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
  • KimiKiss Pure Rouge
  • WHITE ALBUM
  • Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Szólj hozzá!

Top 20 Suara #13

2013. szeptember 03. 22:23 - supermario4ever

Towa ni
(永久に)

Az Utawarerumono PC játék ending dala. Annak ellenére, hogy eddig igen nagy hatású balladákat énekelt PC játék endingeként, ez igencsak vidám ahhoz képest. Nagyon szép metaforákkal él a verse, és kellemesen lassú, viszont a refrénre tüzessé válik a zene. És mivel nagyzenekari hangzású, ezért az a gondolatom támad, mindig, amikor ezt a dalt hallgatom, mintha egy vonószenekar szenvedélyesen játszana. És aztán a végébe a furulya is bekapcsolódik ebbe a zenébe. Nagyszerű a hangszerelés.

http://www.youtube.com/watch?v=OJaI8UVRBwk
Szólj hozzá!

Top 20 Suara #15

2013. szeptember 01. 20:24 - supermario4ever

Musouka
(夢想歌)

Az Utawarerumono anime openingje, az énekesnő legismertebb dala. Az anime mellett a dal kedvessége és gyermeki bája is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az énekesnő legközkedveltebb dala legyen. Igazi, élettel teli alkotás, és ez az egyetlen egy, melyből videoklip is készült:

http://www.youtube.com/watch?v=yScGPS7af9c
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása