Nintendo Land és kacskaringós Pöttyös utca

2013. január 24. 08:48 - supermario4ever

Tegnap egy napra visszautaztam Budapestre, mert kedden felhívtak, hogy mehetek adatrögzítős munkára állásinterjúra. Yay, csodás! ^_^

9.30-ra kellett menni az állásinterjúra, így az 5.25-ös vonattal mentem Pestre. Istenem, de régen volt, hogy ezzel a vonattal mentem, volt is nosztalgia-feelingem. Főleg akkor, amikor mondta a hangosbemondó, hogy Orosházáról személyvonat érkezik. Bagszi jött onnan, és többször mentünk együtt Pestre, amikor még ő sem lakott ott. Szép idők voltak azok. A Heti Hetes könyvet olvastam, és akármennyire is lelkesedtem azért, hogy  ha csak egy napra is, de visszatérek Pestre, nem tudta elnyomni a fáradtságomat, nem ilyen éberségi állapotban vagyok, amikor topon vagyok. ^^' A vonat pontosan beért, majd Kőbánya alsóra mentem, bagszinak ismét átadtam egy kisebb mennyiségű cuccot, hogy ha megyek ki. Onnan vonattal mentem Zuglóra, oda kellett menni állásinterjúra. Elég jó volt, érdekes, hogy inkább a nő mondta, hogy milyen munkára kell számítani, tőlem keveset kérdezett. Végül egy rövid teszt, válaszoljak egy panaszlevélre. Ezután visszamentem bagszihoz, és néztem a Wii U-t, kipróbáltuk a Nintendo Land-et. Néhány mini-játékot próbáltunk ki benne, tetszetősek. Ezek inkább ilyen parti játékok, sajnos abban az éberségi állapotomban nem tudtam teljes mértékig élvezni a játékot. Majd elindultunk, mert albérletet is nézünk. Az első Pöttyös utcánál volt. Tegnapelőtt este telefonon beszéltem a sráccal, mondta, hogy ebédidőben tudja megmutatni, mert akkor tud eljönni a pszichiátriáról. Erre felkaptam a fejem, hogy honnan? O_O Olyan nagy baja nem lehet, mert hallottam, hogy normálisan beszél, fel nem dolgozott halálesetre tippeltem. Majdnem bejött: Állami gondozott volt, néhány éve meghalt a nevelőapja. Szép, hogy ezt így elmondja, hogy annyira látszott az arcán, hogy egy rossz szó, és vagy elsírja magát nekem, vagy késsel nekem jön. Így kissé kényeltelmetlenül éreztem magam, mert nem tudtam, hogy mit mondjak, hogy ne mondjak rosszat. A ház amúgy egészen jó, meglepett, hogy mennyire rendben tartja ahhoz képest, hogy mondta, hogy már 5 hónapja kórházban van. De sokallom, hogy a kisebb szobáért kér 25.000 forintot. Ez max. belvárosban lenne helyt álló. Meg ha hazajön, nem tudom, hogy mire számítsak, és azt hogy kezeljem. De így teljesen normálisnak tűnt, de annyira látszik, hogy valami baja van. Ugyanakkor ő az élő példa arra, hogy miért nem támogatom, hogy a lelki, pszichés problémákat gyógyszerezzék, hiszen láthatóan csak a pillanatnyi idegállapotot kezeli, és bár nem tanultam pszichológiát, de szerintem erre is van végleges megoldás, mely által egy életre meggyógyulhat. Meg milyen nehéz már a Pöttyös utca környékén közlekedni. Ha átmész az Üllői úton, rendszertelenül vannak a belső utcák. Többször is jártam a környéken, de ennyire belül még nem voltam. Ott is van egy Ifjúmunkás utca, meg kicsit odébb is... Most is nézem a térképen, olyan össze-vissza vannak az utcák. Nem rossz hely, de ezek fényében sajnos felejtős.

A második albérlet már menőbb. Rezsivel együtt fix 35.000 forint. Itt is vannak hiányosságok, de tetszik nekem. És van macska is. ^_^ Nyugodtan jöhet hozzám. Nem rossz egyébként, összességében tetszett, csak ki kéne találni, hogy a hiányosságokat hogy pótoljuk. A harmadik helyre szívesen mentem volna, mert jó helyen volt, közel a 42-es villamoshoz, fel is hívtam többször is, de nem vette fel, pedig a megbeszélt időpontban hívtam fel... Ez egy kicsit letört, meg egyébként is fáradt voltam, úgyhogy úgy döntöttem, hogy kihagyom a negyedik albérletet, és hazamegyek. Bár még én is azt gondolom, hogy jó esélyem van, hogy elnyerjem az állást, de nem 100%, és azalatt a pár nap alatt, meg tesznek ki új albérleteket. Ma reggel is láttam egy újat. de lányt keresnek... LÁNYT!!! Amikor ilyet olvasok, kb. ilyen arcot vágok legbelül:

Most mondjátok, hogy nem alaptalan. -_- Írtam már erről korábban, tényleg tegyenek már le arról a sztereotípiáról, hogy lányok igényesebbek. Fiúknak meg nem így kell párt keresni.

Na, egyelőre ennyi, remélhetőleg pár nap múlva kedvező változásokról tudok beszámolni.

Szólj hozzá!

Itthon van minden

2012. december 20. 15:31 - supermario4ever

Az éjszaka folyamán hazacuccoltunk mindent Békéscsabára. Hát, nem volt egy semmi munka, egyvalamire már most megesküszöm: Ha visszamegyek Pestre, akkor legfeljebb két utazótáskányi cuccot viszek magammal! Nemcsak fizikálisan, hanem mentálisan is megterhelő. Rengeteg minden volt, de mivel ismerős által volt a szállító, ezért viszonylag olcsón vállalta, és rendkívül segítőkész volt, még itt Békéscsabán is, amikor pakoltunk ki a tárolóban, akkor is segített mindent úgy elrendezni, hogy a lehető legkevesebb helyet foglalja a rengeteg cucc.

Tegnapelőtt délután vitt ki Pestre, majd tegnap kicsit késve érkezett meg, olyan 20 óra fele, és mivel bagszihoz is kerültek cuccok, ezért jóformán éjfél lett, mire MINDEN össze lett pakolva, és el tudtunk indulni. Kecskeméten megálltunk, és hajnali 4 óra lett, mire Békéscsabára értünk. 5 óra lett, mire végeztünk mindennel.

Eddig 5 helyen voltam albérletben, ahány hely, annyiféle tapasztalat:

  1. 2010. június 23. - 2010. szeptember 5.
    XVII. kerület, Felsőbánya utca
    Szinte már retro feeling. :D Nem volt rossz hely, bár az biztos, hogy egy kicsit elhamarkodottan választottam ezt. Aznap jöttem fel, és ahogy szétnéztem, akkor ezt találtam a legalkalmasabbnak. Nagyon kint van a külvárosban, Rákoshegy vasútállomás mellett. Ugyan a 98-as busz elvisz Kőbánya-Kispestre, de kb. 30 perc volt, és ha onnan mondjuk még a Nyugatiba akarnék eljutni, legalább 1 órával előtte kellett elindulni. A főbérlő eléggé zsémbes volt, alapból normális, ha valami jó történt, akkor örült, de például, amikor elmentem onnan, nagyon ideges volt. Mert csak 2 hónapig voltam ott, és olyan problémás kiadni a házrészt. Sajnos ez van, ez már nem az én dolgom.
  2. 2010. szeptember 5. - 2011. március 26.
    XIII. kerület, Faludi utca
    Azért költöztem el onnan, mert Mystra jelentkezett, hogy Pestre jön egyetemre, és egyszer így tök spontán felmerült a költözés, és megvalósult. Egy 35 m2-es másfél szobás panelban laktunk, én voltam a kis szobában. Imádtam itt lakni, ezt a házat szerettem a legjobban. Úgy az egész jó hangulatú volt, és a téli fűtés maga volt a mennyország. Középen volt az emeleten, körbe volt fűtve, így nekünk egyáltalán nem kellett fűteni, így télen jó gázszámla volt. A főbérlőt nagyon szerettem, jókat beszélgettünk. Sajnos nem megegyezés miatt költöztünk szét.
  3. 2011. március 26. - 2012. május 26.
    XIX. kerület, Kisfaludy utca
    Hát, érdekes egy hely volt, mégis itt voltam a legtovább, azért, mert szerettem Kispesten lakni. Egy fiatal pár lakott a nagy szobában, én a kicsibe költöztem be. Érdekes pár volt, hogy mennyire voltak hitelesek, arra talán elég lesz annyit mondani, hogy nekem kb. 1 hónap múlva esett le, hogy talán van köztük valami. De utána is többször vakartam a fejem, én nem ilyen párkapcsolatot képzelek el magamnak. Mindegy, ez már az ő dolguk. Sajnos eléggé szűk látókörűek voltak, így nem mindig tudtam megegyezni velük. A helyet szinte soha nem éreztem otthonosnak, mindig olyan feszült volt a légkör. Ezért is örültem zsida jelentkezésének.
  4. 2012. május 26. - 2012. augusztus 10.
    XIII. kerület, Madarász Viktor utca
    Felújítás közben vettük bérbe ezt a házat, voltak ígéretek, hogy lesznek munkálatok, de ezek sorra elmaradtak, és megelégeltem ezt. A másik meg az, hogy a főbérlő sem volt tiszta számomra. Bár nem veszekedtünk, de nem tudtunk olyan kopromisszumot kötni, ami mindkettőnknek jó lett volna. Annak viszont nagyon örülök, hogy zsidával bár többször vitáztunk, de mindig meg tudtunk beszélni, és végül békében költöztünk szét.
  5. 2012. augusztus 10. - 2012. december 19.
    XIX. kerület, Ady Endre út
    Jóformán a ház előtt állt meg a 42-es villamos. Nyáron nagyon jó volt abban a házban lakni, de most télen... szinte választani kellett, hogy vagy spórolok a gázzal, vagy nem nedvesedik át a fal. Most így utólag beismerem, hogy kicsit felelőtlen döntés volt saját albérletbe menni, jobb lett volna most is szobába menni, mert akkor valószínűleg nem kellene most elköltözni. A főbérlő meg a saját "rendességét" a kaució miatti elszámolások után sajnos egy kicsit megcáfolta.

De ez már így alakult. Mindent megteszek annak érdekében, hogy januárban minél előbb visszamehessek, és lehetőleg hamar találjak munkát.

Szólj hozzá!
Címkék: albérlet

Nagy utazás

2012. december 13. 23:35 - supermario4ever

Lehetne ezt jövő szombaton mondani, de ma sem volt semmi eljönni Békéscsabára, elég sok cuccom volt. A végére már kezdett fájni a karom. A helyzet a következő: Felmondtuk ezt az albérletet. Semmi baj nem volt a főbérlővel, sőt! Bár mindenki ilyen normális lenne 86-87 éves korára, igen jó véleményem lenne az idős emberekről. Bármit meg lehetett beszélni vele az albérlet kapcsán, nyitott volt a kommunikációra, ám a probléma az, hogy ott csak nyáron jó lakni, de akkor nagyon. De most télen... Egyrészt, ha jól tudom, drága a konvektoros fűtés, másrészt meg nem lehetett szellőztetni a fürdőszobában, és a konyhában, mert nagyon bejött a hideg, így meg penészedik az a két helység. A konyhában meg már annyira ellepte a sarkokat a penész, hogy szinte már díszítették a falat. Én tudom, hogy az azért van, mert nem szellőztettem, de ha meg kinyitom az ablakot, akkor meg a konvetort kell a hetesig feltekerni, aztán meg lehet fizetni a gázszámlát. Így is igyekeztem spórolni a gázzal, bár ez a hét nagyon hideg volt. November 7-e óta máig írtam minden nap a gázóra állást, az elején, amikor csak az őrláng ment, akkor ilyen 0,7 m3 gáz fogyott, de az utóbbi napokban 3-4 m3 ment el egy nap, és a számla alapján kb. 100 forint egy m3 gáz, így egy fagyos januári hónapra akár 10.000 forintos gázszámla jönne ki, és csak egy 20 m2-es kis lakást fűtök.

Alapból szeretem az ilyen kis házakat, nagyon kellemes hangulatuk van, és érdekes, hogy többen is jöttek hozzám, mindenki mondta, hogy szívesen lakna itt. Ez részben Kispest érdeme. Én is szeretek itt lakni, mert olyan kellemes a légköre, mert már nem annyira a belváros, de a Határ útnak köszönhetően könnyű elérni a belvárost. Vagy a hármas metró által, vagy a 99-es busz által a Blaha Lujza térre lehet eljutni. Bár a 99-es busz azon kevés BKV járatok közé tartozik, melyről azt mondom, hogy csak végső esetben, mert átmegy a VIII. kerület problémás helyein.

A házat egyébként nem csak a fűtés miatt mondtuk fel, hanem mert amíg nincs biztos munkám, addig nem tudunk önálló albérletet vállalni. Nem sok a 30.000 forint érte havonta, de ha szobába megyek januárban, azt sokkal könnyebben tudjuk fenntartani. Úgyhogy januárban ez lesz a felállás, ha visszatérek. És akár panel is lehet. Most, hogy itt vagyok anyámnál, ez a meleg nagyon kellemes, ami itt van. :) És ami meglepett: Pesten alig volt hó, míg itt Békéscsabán legalább 10 cm-es hótakaró van.

Nyilván nem hoztam magammal az összes cuccot, a költöztetés kicsit problémás lesz. Azért akarunk mindent hazahozni, mert ha januárban olyan szobát bérlek ki, mely berendezett, akkor mit kezdek a dolgaimmal? Azok itt lesznek a tárolóban. Gondolkodtam azon is, hogy ott hagyom az albérletben a cuccaimat, de a ház eladásra került, és ha pont sikerül addig eladni, amíg én itt, vagy Angliában vagyok? O_O Az egy vicces szituáció lenne, hiszen a ködös albionból nehezen tudnék azonnal hazarepüni, mondtam is Pista bácsinak, hogy Angliában leszek az ünnepek alatt. Egyébként, mint albérlet kifejezetten jó az a ház, de ha valaki megveszi magának, az számítson arra, hogy alaposan fel kell újítani. Mert bár szigetelve van, és elég jók a berendezések (úgy tudom, hogy ott hagyja, ő már nem akar visszatérni oda többet), de például a szoba padlóját én kicseréltetném, az ajtók nagyon régiek, a fürdőszobát jó lenne megfiatalítani.

Szólj hozzá!
Címkék: albérlet Kispest

Real Starter

2012. augusztus 12. 22:29 - supermario4ever

Na, hát akkor üdv újra Kispesten. ^^ Péntek este költöztem át. Szerencsére nem kellett költöztetőcéget hívni, a főbérlő egyik ismerőse ajánlotta fel a segítségét. Egyébként a főbérlő egy 86 éves idős bácsi, de teljesen tiszta agyilag, és fizikailag is. Amikor leszállt a villamosról, szinte átfutott a zebrán. És vígkedélyű, mondtam is magamban, hogy én is ilyen akarok lenni idős koromra. Kellemes lakás, egyedüli embernek nagyon jó. Innen már TÉNYLEG saját lakásba szeretnék menni, ennek záloga az alacsony rezsiköltség.

Két hiányosság van, ami nekem sincs, az ágy, és a mosógép. Mosógépet használtan meglepően olcsón be lehet már szerezni a vateráról, akár 20.000 forintért, de az majd későbbi történet lesz. Az ágy mostani, viszont kicsit csúnya. Szétnéztem a JYSK weboldalán, hogy milyen matracot lehet kapni, a legolcsóbb 9.000 forint, mondtam is magamban, hogy príma, ezt megveszem magamnak. Pénteken bementem, és az egyik eladó srác magyarázott nekem. Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy simán megveszem, üres kézzel távoztam. Ugyanis nagyon le akart beszélni a matracról. Először azt mondta róla, hogy az gyerekmatrac, csak 30 kg-ig terhelhető. Már itt sántított a dolog, mert akkor miért lenne 90×200 cm? Nem is hallottam ilyenről, hogy gyerekmatrac... Aztán mondtam neki, hogy csak egy darabig szeretném a földön használni, erre megállított, és azt mondta, hogy "földi" használatra alkalmatlan, mert az alsó része nem szellőzik. Ezt még el is hittem neki, mondtam is, hogy akkor majd napközben felállítom. Aztán folytattam, hogy majd később, ha majd több pénz lesz, szeretnék venni ágyrácsot, meg ágykeretet. Erre mondja, hogy az a matrac alkalmatlan arra, hogy ágyrácsra, ágykeretre tegyük, helyette mutatott egy 15.000 forintos matracot, mondván, hogy ez talán alkalmasabb. Végül abban maradtunk, hogy "alszok" rá egyet, és majd visszajövök. Rossz érzéssel mentem ki, és mivel ágy terén laikus vagyok, ezért fenntartottam a lehetőséget, hogy igaza van, bár inkább az volt erősebb bennem, amikor eszembe jutott, hogy Kereskedelmi Technikusi tanulmányaim alatt mondták a tanárok egy pár trükköt, hogy csalogassák be az embert egy-egy akció, vagy legolcsóbb termék keretén belül. Csak ott csúszott hiba a gépezetben, hogy hiába tukmálta volna rám a drágábbat, ha csak egy tízezressel mentem be. Most elvesztettek egy vásárlót, de ha folytatják a játszadozást, akkor végleg. De már akkor elgondolkodtam, amikor beszélt, hogy lehet, hogy valaki jól tud beszélni, de ha nem érzem mögötte a hitelességet, nem sokat ér vele. Ez volt az, ami miatt azt éreztem, hogy trükközött. Ugyanakkor meg nem volt B tervem, ezért akkor perpillanat azt tartottam a legjobb döntésnek, hogy otthagyom őt. Viszont aludni meg csak kényelmetlen a földön. Úgyhogy elmentem a KÖKI Terminál Tescóba, és ott vettem felfújható matracot, és elektromos pumpát. Azt nem tudom, hogy mennyire tartós megoldás, de hogy most jó, abban biztos vagyok. Alig 2 perc alatt felfújja, és jót lehet aludni rajta, bár egy kicsit kellemetlen, hogy besüpped, de azt meg lehet szokni. Valahol ügyes trükk az, hogy rávesszük a vevőt, hogy vegye meg a drágábbat, de nem jön be annál, aki pontos összeggel érkezik. De azt be kell ismerjem, hogy ha lett volna 15.000 forintom, akkor megvettem volna azt, és boldog lennék, hogy eggyel jobb ágyam van.

És remélem, hogy lehet internet is. Megnéztem a DIGI TV honlapján, és az online megrendelésnél nem találtam meg Budapest XIX. kerületét, úgyhogy holnap bemegyek, és megnézem, hogy mi a helyzet. Nem kifizetődő a mobilinternet, azt nem napi használatra találták ki. Ha meg lehet csinálni, akkor mindent megteszek annak érdekében, hogy a legtovább maradjak itt. Nagy segítség, hogy zsida hozott a munkahelyéről kartonokat, így már lényegesen könnyebb volt a pakolászás, költözés, bár valószínűleg jobban el kéne osztanom a súlyokat, mert a ruhás doboz könnyű volt, de amibe könyveket, újságokat tettem, az lehetett vagy 25-30 kg, és mivel nem vagyok valami erős, ezért nagyon megterhelt. Az út kissé hosszú volt, amikor ideértünk, még meg kellett csinálni 1-2 dolgot, ugyanis az előző albérlők elvileg nagyon igénytelen állapotban hagyták itt a házat. Ha ez igaz, akkor a szomszéd, akire rábízta a főbérlő a házat, nagyon szépen megcsinálta. Valószínűleg nemrég lett kifestve, penésznek semmi nyoma, és aminek nagyon örültem, hogy körbe van szigetelve a ház. Remélhetőleg ez télre kedvezőbb fűtésszámlát eredményez. Egyébként is elég 18°C télen a szobában. A hűtő, a tűzhely újabb, a mikrosütő pedig saját. Az előző lakók itthagytak két szekrényt, ami nagyon jól jön ruhásszekrénynek, és egyéb dolgok tárolására. Viszont péntek este volt egy kicsi rossz érzésem az egész kapcsán, mert olyan öregesnek tűnt az egész ház, de egy fél óra múlva gondolatban pofon vágtam magam; hát pont én vagyok az, aki a pozitív gondolkodásról beszél másokról, és magamon nem alkalmazom? Azonnal megváltozott a gondolkodásom, amikor eszembe jutott, hogy a lehető legtöbbet kell kihozni ebből a házból. És nem volt utána nehéz. Csak rendetlenség volt még, és emiatt még nem éreztem otthonosnak, de most már 90%-ban kész vagyok, már másképp néz ki, és sokkal jobban érzem magam. Én most is azt mondom, hogy ha nem lesz lehetőségünk arra, hogy egy újépítésű házba / lakásba költözzek (max. 35-40 m2-es), akkor egy ilyen sorház áll nálam a 2. helyen, és nagyszerű kompomisszumos megoldás lenne.

Tegnap még visszamentem az előző albérletbe, mert ottmaradt néhány dolog. Összepakoltunk, zsida segített elhozni őket. Útközben beestünk az Ecseri úti Burger Kingbe, majd eljöttünk hozzám. Tetszett neki a ház, ahol vagyok, mivel falusi, egyébként is szereti a kertes házakat, még azokat is, melyeknek csak kis kertrészük van. Nézett magának egy pár albérletet, felírt egy pár lehetőséget, kipakoltunk, és elmentünk a KÖKI terminálba faragasztóért, és egy pár dologért. Érdekes, de amikor vettem az íróasztalt, akkor volt a csomagban valami fehér máz, de el nem tudtam képzelni, hogy mi lehet az. Csak akkor esett le, hogy az faragasztó, amikor már régen kidobtam, és bár egyben volt az asztal, amikor felemeltem, elemeire esett szét, ahogy most is, így össze kellett ragasztani. Jót vettünk, pár perc alatt megkötött. Olyan 19 óra fele elmentünk Kőbánya-Kispesttől a 85-ös busszal egészen az Árkádig. De előtte még megnéztem egy házat a kerületben, ugyanis emlékeztem arra, hogy volt egy kiadó kis sorház, majdnem ugyanilyen, mint ez. Ez még akkor volt, amikor Pestre költöztem, és ez tetszett, ki is vettem volna, de a költözésem előtt egy nappal, amikor rátelefonáltam, hogy aktuális-e még, már kiadta. És kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet vele. Azt néztem később is, hogy el is adja, nemcsak bérletbe akarja adni, de meglepett, hogy a mai napig eladó. 2 éve hirdeti, és a mai napig nem sikerült eladni? Én azt tudom, hogy a lakáspiac soha nem látott mélyponton van, de pont azt hallottam, hogy inkább a kisebb garzonokra van kereslet, de valamiért ez még mindig eladó. Lehet, hogy nem is él már a telefonszám, a nő, meg aki kiadta, már rég nem járt arra. Mondjuk erről a lakáspiac mélypontjáról röviden annyi a véleményem, hogy válság előtt pont azért lendült fel annyira, mert a bankok jóval több embernek adtak hitelt, mint ahányan egyébként hitelképesek lennének, és utána bejött a gazdasági világválság, ráfáztak erre a bankok, és most már nagyon meggondolják, hogy kinek adnak hitelt, és így már nagyon kevés ember tud lakást venni. Visszatérve a történésekre, elmentünk az Árkádba, én a Media Marktban megvettem magamnak a Garfield DVD-t (a filmet. Nem egy nagy szám, de azért nézhető. Megelőlegezte Jon és Liz kapcsolatát. :D), majd a KFC-ben vacsoráztunk. 1.800 forintért kicsit drága az a Deluxe divatnevű menü, amiben volt 5 Strips, vagy mi a fene (egész finom volt! :o) 3 Hot Wings, és egy nagy adag krumpli, valamint újratölthető üdítő. Érdekes a KFC-nél ez az újratölthető üdítő dolog, többször elgondolkodtam azon, hogy mivel kívül van az automata, és ahogy elnéztem, nagyon nem figyelik, vajon milyen lenne, ha valaki egy pohárral odamenne, és csak úgy tölt magának. Persze, ezt senki nem kísérletezze ki. ^^' Miután ettünk, a 3-as villamossal elmentünk az Ecseri útig. Tervben volt, hogy ott beszélgetünk, mint mindig, amikor bagszinál voltunk hármasban, és hazajövet az Ecseri úttól, mielőtt mentünk a metróval az egyik irányba, a másik a másik irányba, mindig beszélgettünk, de vagy fél órát. Most ez "meghiúsult", mert zsida épp összefutott az egyik volt osztálytársnőjével (és az ő barátjával), és majdnem egy órán keresztül nosztolgiáztak. Jó volt hallgatni őket, de aztán olyannyira elkanyarodott a téma, hogy már mind a négyen együtt beszélgettünk, jó fejek voltak. Aztán mentünk is haza.

Jó nap volt, és nagyon remélem, hogy a lehető leghamarabb meg tudom alapozni azt, hogy a tartósan itt maradjak, és innen már saját lakásba menjek. Az alapkő legyen az Okui Masami: Real Starter videoklip:

http://www.youtube.com/watch?v=iOVOyhs83uA&feature=related
4 komment

Yume no Olympia

2012. augusztus 03. 18:42 - supermario4ever

Rég írtam, így hát úgy döntöttem, hogy egy kicsit itt is jelentkezem. Tegnap fogyott el a mobilinternetem, úgyhogy megint bevásárlóközpontokba vagyok száműzve, ha netezni akarok. Többet nem akarok költeni mobilinternetre, mert jövő héten költözés lesz. Lázasan keresem az új helyeket, több verziót is számon tartok, ugyanis nem azért költözünk el, mert összevesztünk volna, hanem mert a lakás egyszerűen élhetetlen. És még július elején elterveztem, hogy ez így nem maradhat tovább, és amint megkapom a fizetésemet (ami remélem, hogy megjön 10-én), azonnal lépünk. Aztán, hogy vele, vagy nélküle, egy másik szobába, azt még nem tudom, még nem beszéltük meg, de ez a hétvége a 3DS Hungary találkozó mellett az albérletkeresés jegyében telik. Mindkét verzióra vannak jó ajánlatok, úgy tűnik, tényleg az augusztus a legideálisabb hónap albérletkeresésre, most nagyobb a kínálat.

Egyébként az Olimpia vitte el a mobilnetet. Hétfőn még 2 gigányi szabad hely volt, és mivel nincs TV-m (mármint nem tudok csatornákat nézni), ezért úgy döntöttem, hogy online nézem. Nagyon szeretem nézni az olimpiát, de örömöm csak 24 órán keresztül tartott, ugyanis kedden kaptam az üzenetet, hogy már csak 400 MByte-nyi leforgalmazható adat van. Megijedtem azért, mert azt gondoltam, hogy az online videó igencsak lopja az adatforgalmat, de hogy ennyire. O_O Hát így jártam. És sajnálom is, hogy nem tudom nézni az londoni olimpiát, ugyanis egy kis személyes élmény fűződik hozzá: 2005. júniusában pont akkor voltam Londonban, amikor már nem sok maradt hátra, hogy eldőljön, hol lesz 2012-ben az Olimpia. Hát persze, hogy London nagyon promotálta magát, minden egyes kültéri lámpán ott lógott a "London 2012" zászló. Én gondolatban nagyon szurkoltam, hogy Londonban legyen, mert akkor nagyon beleszerettem a brit fővárosba, és elképzeltem, hogy 2012-ben "hazai" állampolgárként fogom nézni az Olimpiát. London bejött, "hazai" állampolgárság nem. Kicsit közbeszólt az élet. ^^' Jó érzés volt erre visszagondolni. Egyébként amióta úgymond tudok az Olimpiáról, mindig nézem, nagyon szeretem. Érdekes, hogy az itt látott sportesemények valahogy nagyon megmaradnak a fejemben. Az első, amire emlékszem, hogy láttam, az az 1996-os atlantai Olimpia volt. Ebben Kovács Kokó István győzelme maradt meg nagyon a fejemben. Ha jól emlékszem, az interjún a kisgyermekét tartotta a kezében. 2000-ből Nagy Tímea eredménye maradt meg bennem. Nagyon tetszett, amikor a vívómeccsének döntőjének végén járt, és neki volt találata, valamiért elesett az ellenfele, és visszafordult hozzá, hogy nincs-e baja. Ritka nagy emberségről tett tanúbizonyságot. 2004-ben meg Igaly Diána sportlövő teljesítménye lett szép emlék számomra. Azt hiszem, hogy akkor egyet sem hibázott. 2008 meg... Az nem magyar teljesítmények miatt maradt meg bennem, hanem pont akkor voltunk kint Angliában anyámmal nővéremnél, Pekingben volt, és a nővérem férje ugye kínai mivolta miatt nagyon büszke volt arra, hogy az országa rendezte az Olimpiát. Hát sajnos magyar vonatkozásban nem is lehetett annyira maradandó.
Az ideit meg elsősorban munkahelyen, a Kossuth Rádióban követem. Nagyon színvonalas a közvetítés, szinte tökéletesen pótolják a TV élményét, bár a vizuális élmény hiányzik. Sajnos csak hallottam Gyurta Dani teljesítményét, de most, hogy elért minket egy új korszak, most a Facebookon megy az új módi, hogy "egy lájk, egy gratuláció", és hasonlók. Az ilyenektől még mindig a falra mászok, de még mindig sokkal inkább ilyenekkel legyen tele a "fal", minthogy ki esett ki a Való Világból, éppen kit siratunk meg hasonló okokból.

Egy kis gamerkedés: Márpedig menő leszek a Mario Kart: Super Circuit-ban! Nagyon nyüstölöm a játékot, hogy meglegyen 150cc Special Cup-on az arany kupa. Nagyon nehéz, az ezüstig eljutottam, de tudom, hogy menni fog! Egyszerűen fantasztikus ez a játék, hogy meg tudták találni azt az egyensúlyt, hogy milyen nehéz, de inspirál! Hatalmas hangulata van, csak ajánlani tudom. Az ilyen kincsektől lehet hardcore gamerré válni.

Szólj hozzá!

Csak egy kicsi hiányzott

2012. június 09. 16:05 - supermario4ever

Tegnaptól van internet. Igaz, csak mobilinternet, ugyanis rendes szélessávú nem lehet, mert kiderült, hogy 52.000 forintos tartozást halmoztak fel itt. A szerelő azt mondta, hogy határozott idejű szerződés lehetséges, ami abból áll, hogy előre kell kifizetni a havidíjat, akár több hónapra előre, és csak annyi időre köttetik meg a szerződés, és ha letelik az adott időszak, akkor újra meg kell kötni. Bementem a Digihez (eredetileg hozzájuk akartunk, mert hát ők a legolcsóbbak), és azt mondták, hogy még ez sem lehetséges, mert maga a szolgáltatás van korlátozva. Hát ez csodálatos... Aztán elmentem más internetszolgáltatókhoz érdeklődni, hogy milyen árajánlataik vannak, és ők mondták azt, hogy csak határozott idejű szerződés lehetséges. Ezek szerint mindenki látja az elmaradást... Sajnos derülnek ki a rejtett a hibák, a konyhaablak alja is válik le, úgyhogy mindig csukva kell tartani, mert ha kiesik az üveg, azon már csak a komplett csere segít, így még esetleg lehet gittelni.

Újabb negatív tapasztalat albérletek kapcsán: Ha valaki egy havi kaucióval adja ki a lakást, az valószínűleg azért van, mert így könnyebben veszik ki, és a rejtett hibákat már csak utólag veszik észre. Persze nem lehet általánosítani, de azt el lehet mondani, hogy a két havi kaució az nemcsak a főbérlőnek biztosíték, hogy igényes ember veszi ki, hanem az albérlőnek is, hogy viszonylag normális lakást vesz ki, ugyanis az a főbérlő, aki a két havi kaucióval akarja biztonságban tudni a lakását, az vélhetőleg vigyáz rá.

Inkább azt az Üllői útit vettük volna ki. T_T Volt egy nagyon jó a Pöttyös utcai metró megállónál, ami képek alapján tényleg nagyon jól nézett ki, csak a két havi kaució miatt nem tudtuk, mert zsidának nem volt rá lehetősége, és gyorsan akart költözni. Ha kivártuk volna azt a kis időt, míg mindkettőnknek több pénze lett volna, akkor sokkal-sokkal jobban jártunk volna. Az a környék (Ecseri út és Határ út közötti hely) egyébként is nagyon tetszik. Tudatosság, és körültekintés... Annyira zavarban volt a srác, aki megmutatta nekünk ezt a lakást, mi annak tulajdonítottuk be, hogy még nem voltak lerakva a járólapok, gondoltuk is magunkban, hogy ne aggódjon, megcsináljuk mi. Most így utólag kiderült, hogy volt is miért zavarban lennie. Hosszútávra terveztünk, de így nem. Meg én egyébként sem egy lakásban akarom leélni az életemet. Sokkal jobban szeretnék egy, ha nem is családi házat, de egy sorházat, mert ott van szabad tér is, és talán jobban "testre szabható". Ami egy lakásban nehézkes, mert egy felújítási munkálat... A mai napig idegesít, ha valahonnan fúrógép hangot hallok, főleg, amikor erőlteti bele a betonba. Tegnapelőtt egyébként szó volt a Kossuth Rádióban a panellakásokról, hogy ki szereti, ki nem, és egy pszichológus is vendég volt. Nevettem magamban, amikor arról beszélt, hogy bár mindenkinek megvan a maga kis helye, de a földszinten lakó Mari néni kiabálás nélkül mondhatja a 10. emeleten lakó Jancsi bácsinak, hogy egészségére, mert meghallja a tüsszentését. Van benne valami. ^^' Úgyhogy mégsem végleges ez a hely, mert azért sok mindent kéne itt csinálni, és van egy gyanúnk, hogy a főbérlő nem menne bele, mert nem kapna sokszor bérleti díjat. Pedig hosszú távon jobban járna, mert mi is tovább maradnánk, és a következő lakók is könnyebben vennék ki utánunk.

Az a helyzet, hogy 2007 óta nézem az albérleteket, akkor még csak álom volt, hogy majd ide költözök, de hírlevél formájában mindig néztem, hogy mik vannak, mik a lehetőségek. És már akkor is kialakult bennem az a vélemény, amikor láttam hogy egy albérletben minden felszerelésből, legyen az csap, tűzhely, vagy bútor, a régebbi, az ócskább van, hogy biztos azért, mert akinek nincs pénze saját lakásra, annak biztosan megfelelnek ezek a körülmények is. Sajnos tévedésben él. Jó, nyilván nem várok el 45.000-50.000 forintért kacsalábon forgó palotát, de azért egy áltag ember számára élhető legyen. A sorház kapcsán eszembe jutott az első albérletem, ami ugye a 17. kerületben egy házrész volt. Annak is megvolt a maga feelingje, kellemes volt, de mégis egy kicsit feszélyezve éreztem magam, mert bár a lakásban lakók soha nem néztek be az ablakon, de azért így, hogy gyakran láttam kint őket a kertben, soha nem éreztem igazán sajátomnak azt a helyet, ahol lakom.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem ez az albérlet lesz a végleges, de ötödikre, most már tényleg egy normálisat szeretnék, ami élhető. Nagyon sok cuccom van, de ha eljön az idő, és ha találunk egy normálisat, akkor egy utolsó költözést bevállalok, de az akkor már tényleg olyan hely lesz, ahol szívesen lakok. Egyébként pont az utolsó utáni pillanatban jutott eszembe, hogy az alberlet.hu oldalon, ha házra keresek, és nem lakásra, akkor nem paneleket ad ki. Késő bánat. -_- Majd ötödjére.

De megszaladtam az albérletes írással, pedig a cím egyáltalán nem erre akart utalni. :D Hanem: Voltam ma a Petőfi Csarnokban a bolhapiacon, hátha találok valami menőséget. Találni találtam, de valamiért semmit nem akaródzott venni. A Game Boy Advance-es Magical Quest: Starring Mickey & Minnie játék kísértett a legjobban, oda is adta volna 2.500 forint helyett 2.000 forintért, de kopott volt már a kazettán a matrica, úgyhogy ejtettem. Az általunk menő srácnak nevezett eladó természetesen csak 11 órakor kezdett el kipakolni. Mindig késve megy ki, pedig már 8-tól nyitva van a bolhapiac. Most is volt egy pár játéka, ami érdekelt: 1080° Snowboarding, ExciteBike 64, Lego Racers, Worms Armageddon, mind a négy Nintendo 64 cím. Azért most így visszagondolva, azért vehettem volna magamnak valamit. T_T  Meg keresek Disney filmzenéket. Miért nincs eladóba soha? Egyet sem találtam.

Amikor kimentem a piacról, a bejáratnál az egyik hölgynek volt két macskája, ingyen elvihető, az egyiket majdnem elhoztam. Tarka, nőstény, 3 hónapos kiscicák, egyszerűen annyira édesek voltak. Sokat gondolkodtam, hogy elhozzam-e, fel is tettem néhány kérdést a hölgynek, akivel nagyon jó volt beszélgetni. Látszott rajta, hogy tényleg az a célja, hogy szerető gazdikhoz kerüljenek a kiscicák. Elmondása szerint lehet lakásban tartani, szobatiszták, a bútorokról nem mondott biztosan semmit. Arra voltam kíváncsi, hogy mennyire találja meg a karmaival. Azt mondta, hogy ha veszünk neki kaparófát, akkor azon élesíti a karmait, de erről én azt hallottam, hogy mindenhol élesíti a karmait, csak pont a kaparófán nem. És igazából látok ebben logikát, mert egy macska szerintem nem tud úgymond "különbséget" tenni a kaparófa és a bútorok között. Csak látja, hogy fa, akkor "dolgozzuk meg" egy kicsit. Bár én ezt nem tudom, csak ez az én saját gondolatom. Azt mondta viszont, hogy a macska átszokik a gazdája életmódjához, tehát ha éjszaka alszik, akkor alszik a macska is. Nagyon rendes volt a nő, de az lett a a történet vége, hogy más vitte el a két macskát. Pont arra járt egy férfi a kislányával, és elvitték ők mind a kettőt. Így jobb, mert csak egy helyen vannak. Mondta a nő, hogy van még két kiscicájuk, holnap kihozza őket, és akkor elvihetem az egyiket, ha úgy döntök. Nem hiszem, hogy úgy döntök, akármennyire is megvan lakásban is, de inkább egy házban, és előbb legyen saját stabil keresetem, hogy legyen miből eltartani.

De azért jó volt kézbe venni, és simogatni. ^^ Nem mintha olyan nagy felfedezés lenne, de tényleg más egy élő állat, mint egy virtuális.

Szólj hozzá!
Címkék: macska albérlet

Albérletkeresési mizéria

2012. április 23. 07:15 - supermario4ever

Valaki magyarázza már meg nekem, hogy miért kötik ki az albérletek döntő többségében, hogy lányokat várnak? T_T Azt még megértem, hogy lány mellé lányt szeretnének, mert nem szeretne fiúlakótárs által megszexuálva lenni, de hogy egyébként miért várnak lányt, azt komolyan nem értem. Le kéne tenni azt a sztereotípiát, hogy egy lány általában igényesebb magára. Azt nem mondom, hogy megfordul a trend, de manapság egyáltalán nem nehéz arra példát mondani, hogy egy lány mennyire nem tart rendet a környezetében, zajos, ugyanezen elv szerint egy fiú igényes a környezetére, szerényen és csendesen viselkedik.

De hogy vidámabb téma is álljon itt, tegnap volt a Pokémon találkozó. Jó volt, bár egyébként is meg voltam fázva, így sem kíméltem a hangomat, úgyhogy már napközben is berekedtem. Mario Kart 7-ezés közben mondtam LL-nek, hogy most már kímélni fogom a hangomat, de pont akkor az utolsó pillanatban értem be az első helyre, és úgy felkiáltottam örömömben, hogy szerintem minimum összenéztek körülöttünk az étkezőasztaloknál. ^^' És biztos a mellettem ülők is örültek nekem akkor.

Végül egy rossz hír: A Magyar Televízió megint nem folytatja a Família Kft.-t, és megint abbahagyja a 124. résznél! A Szomszédokot, és a Kisvárost le tudták végig adni, ezt miért nem? T_T Csak egy okot tudok elképzelni, hogy mivel 2004-ben a Viasat 3 adta a Família Kft.-t, ezért nem került vissza hozzájuk az összes rész. Egyébként ott elég sokáig elment, ilyen 205. részt is láttam, az már 1995. Csak az bosszantott engem, hogy egy idő után már annak a felét is megszakították reklámokkal, és nem adták le mindegyik részt. Azt is egy idő után abbahagyta a Viasat 3. Mit meg nem adnék azért, hogy láthassam az összes részt. Én régen felvettem videokazettára a 318. résztől, és van egy rész, melynek címe: Természeti katasztrófa, az nekem nagyon tetszett, és pont azt nem tudtam végig felvenni, mert akkor volt a végén a videokazetta, de reméltem, hogy ráfér végig, de a 16. percnél a videó elkezdte visszatekerni, mert a végére került. Ez volt 1998. februárjában. És az az érdekes, hogy még a 317. részre is nagyban emlékszem, pedig azt csak egyszer láttam. Poén volt, hogy megpróbálták mindenféle ürüggyel elterelni Lajos figyelmét, mert valami miatt kellett egy varánusz az ő kisállatkereskedéséből, és volt egy taxisofőr is, akit Kerekes József alakított. Az 1997. novemberében volt.

Szólj hozzá!

4. hely

2011. július 23. 19:54 - supermario4ever

Nem, nem versenyen értem el 4. helyezést, csak valószínűleg jövő hónapban új albérletbe költözök.

Itt volt Night, beszélgettünk, és ő is Pestre akar költözni, és felmerült, hogy összeköltözhetnénk. El is kezdtünk albérletet nézni, de ez még képlékeny, mert még nála is függnek dolgoktól, hogy mikor mi legyen, de augusztusban szerintem meg fog esni, ha tudunk találni olyan helyet, ami mindkettőnknek tetszik. Kettőt ki is szemeltünk magunknak, ami jó is, és olcsó a rezsi (itt nagyon drága), de még nézünk helyeket. Remélem, ez jó megoldás lesz, persze lesznek nehézségek, elég csak a költözésre mizériájára gondolni, vagy megbeszélni, hogy mikor nézhetjük meg az albérletet, járkálni össze-vissza, de felismertem magam körül azokat az intő jeleket, amelyek titkon arra figyelmeztetnek, hogy baj lesz abból, ha itt maradok. Hogy hosszabb távon jó lesz-e, azt persze nem tudom, de ha nem lépek, akkor sosem tudom meg.

De hogy jó dolgokat is írjak, nekiveselkedtem a Mario Kart Wiinek, lassú, de biztos elven megszerezni mindenhol a három csillagos minősítést. Tudom, hogy nagyon kemény lesz, de el kell kezdeni. Most egy helyen sikerült, ahol eddig még nem volt meg, az 50cc Shell Cup. Lejegyeztem magamnak, hogy melyik pályát mennyi idő alatt teszek meg, ebből próbáltam kikövetkeztetni, hogy mennyi összidő alatt jönne össze a három csillag. Mert a minősítés attól függ, hogy a négy pályát összesen mennyi idő alatt teszed meg.

Az alábbi időeredményekkel értem el az 50cc Shell Cup-on a három csillagot:

  • Peach Beach: 2:03:311
  • Yoshi Falls: 1:35:076
  • Ghost Valley: 1:30:974
  • Mario Circuit: 2:47:195
  • ÖSSZESEN: 7:56:556
Ebből arra következtetek, hogy 8 perc alatti idő után kapjuk meg a három csillagot. Mindenképpen javaslom, hogy váltsunk motorra, ha tudunk, mert az lényegesen gyorsabb. Szerintem ezek után ezt mind jegyezni fogom, így látni fogom, hol tudok fejlődni.
Szólj hozzá!

Hétvége

2011. május 09. 03:53 - supermario4ever

Igen mozgalmas hétvégén vagyok túl, jó bulik voltak. Fel fog költözni zsida Pestre, és feljött ezen a hétvégén albérletet és munkát keresni. Sok minden nem lett belőle, mert albérletet majdhogynem azonnal talált, bár eredetileg volt egy olyan verzió is, hogy az üres szobát veszi ki ebben a házban, de neki az kicsi. Végül Újpesten kötött ki. Itt hagyott nálam négy Wii játékot, amíg feljön Pestre, azt mondta, hogy úgysem lesz ideje játszani, meg ő GameCube-on akar játszani. Ezeket hagyta itt:

  • Donkey Kong Country Returns
  • Epic Mickey
  • Metroid Prime Trilogy
  • Super Mario Galaxy 2

Ki is próbáltam egyedül a DKCR-t. Anno, még megjelenéskor Cater-nél próbáltuk ki kettesben, nagyon tetszett. És most is. Szerintem jól visszahozták a SNES-es feelinget. De én mindig a 2010-es E3-at említem magamban, az annyira megmaradt bennem, amikor mondták, hogy egy meglepetéssel szolgálnak, és felcsendül a jól ismert Donkey Kong Country zene. De elég volt csak az első pár szólamnak megszólalnia, és hatalmas ováció fogadja a videót. Donkey Kong Country visszatér! Nagyon jó játék lett Wiire is. Zsida szerint nehéz, de nem frusztráló. Ha így állunk, akkor nekem való. Az első világ az szerintem smafu, az nagyon könnyű. A főellenség kivégzése után hagytam abba, de fogom még játszani.

Este gondoltam ki, hogy hívjuk át ma is bagszit egy néhány órára, és átjött. Mario Party 8. Ugye manapság elég sokat Mario Partyztam, egy kicsit DS-en is nyomtam, nekem ott az tetszik, hogy sok gyűjthető tárgy van, amit egy bizonyos MP point elérése után kapunk meg, és nekem tetszik ez a gyűjtögetés. Átkoztak, hogy mekkora szerencsém van, magasan nyertem. Aztán azon poénkodtunk, hogy Daisy (vele volt bagszi) biztos tűzoltó, és teljesen agyára ment a sziréna hangja, mert mindig, amikor 3 érmét kap, akkor mindig "nénó"-hoz igencsak hasonló szócskát mond. De nagyon jól szórakoztunk. De olyan élfél lett, mire aludtunk.

Így vasárnap sokáig aludtunk. Én kicsit korábban ébredtem, ezért én még itt foglalatoskodtam neten. A Generasia wikis oldalát fejlesztettem. Ez az oldal japán zenével foglalkozik. Érdemes böngészni, mert sok információ lelhető fel. Az első hat Chihiro Yonekura albumnak csináltam meg a Generasia oldalát, valamint Hiroshi Kitadani profil oldalát. Aztán összekészülődtem, úgy volt, hogy bagszi átjön, de üzent, hogy nem tud, de ha mi átmegyünk, az nem gond. Hát átmentünk. De hogyan! Most megint valamit csinálnak a Határ út, és Kőbánya-Kispest között, ezért ingajárat van. Mi gyanútlanul felszállunk az azon a vágányon álló metróra, ahol eredetileg Újpest-Központ felé lehet menni. De záródik az ajtó, Kőbánya-Kispest következik... Én már nem bírtam visszafogni magam, hogy és kiabáltam (de nem mérgesen), hogy miért nem szólsz, hogy rossz metróra szálltunk fel? De én is gondolhattam volna, hogy túl sokat áll a metró, és volt a kapaszkodóknál egy tábla, én el nem olvastam, csak mutattam a zsidának, hogy mennyire figyelmezteti a BKV az utasokat, hogy kell közlekedni. De hogy azon kulcsfontosságú információ van, arra nem gondoltam. Úgyhogy Kőbánya-Kispestnél vissza, most már jó metróra szálltunk fel a Határ úton, és el bagszihoz. Előtte az Ecseri útnál a Burger Kingben ettünk zsidával. Tudni kell róla, hogy konyhán dolgozott három évig, és azóta kritikus szemmel nézi a kajákat, véleménye szerint a Burger King nem is annyira rossz, mint amilyennek a közvélemény beállítja a gyorséttermeket. Ekkor kezdtünk el beszélgetni az egészséges életmódról. Zsida tökéletesen azt gondolja, amit én: Nem létezik tökéletesen egészséges kaja, mindenben van káros anyag, egyetlen egy kulcsszó van: MÉRTÉK. Egyébként bármit lehet enni, csak nagyon fontos mértéket tartani. Én tényleg, egyáltalán semmilyen alkoholt nem fogyasztok, de az nekem nagyon tetszett, amikor egy vagy két éve azt hiszem, hogy a Soproninak volt az a szlogenje, hogy "fogyaszd felelősséggel". Ez a legjobb irányelv. De én nem emlékszem arra, hogy a Burger Kingben csalódtam volna. Aztán elmentünk bagszihoz.

Először Wii Party-val játszottunk. Hát engem nagyon lázba hozott. Nagyon jó játék, annyira fellelkesített, mint kevés játék. Nem azt mondom, hogy világ legjobb játéka, mert szó nincs erről, de az atmoszféra nagyon megfogott engem. Maga a társasjáték rész csak egy kicsi szelete az egész játéknak (konkrétan egy tábla van csak), de sokkal dinamikusabb, mint a Mario Party. Itt nincsenek se érmék és csillagok, itt az a lényeg, hogy minél hamarabb feljuss a hegy tetejére, vagyis a pálya végére. Ami érdekesség, hogy nem minden kör végén van mini-játék, hanem minden kör elején, és aki nyer, az két kockával dobhat (ezek már valóban hat oldalasak), a második és harmadik helyezett is két kockával dobhat, ám a második kocka legnagyobb értéke a második helyezettnél három, míg a harmadik helyezettnél kettő. Az utolsó meg már csak egy kockával dobhat. És sokkal jobb, magán a táblán is sokkal több minden van, meg a Mario Party 8-cal összehasonlíthatatlan. Tegnap a MP8 esetében én azt tapasztaltam egy idő után, hogy jó társaság minden, de én a játékot halálra untam. És még mindig egyszerű a grafikai megjelenítés. Én megmondom őszintén, hogy sokat szidtam magamban az 576 Konzolt, hogy miért van az, hogy a Mario Party 5 grafikáját siralmasra értékelték, míg a Mario Party 6 tesztjében meg azt írták, hogy a grafika Nintendo 64 szintjén van. És nemrég értettem meg, hogy ennyi karakter-megjelenítést beprogramozni igazából nem nagy munka, és néhány esetben meg az az arc, vagy testmozgás, amit levág egyszer-egyszer egy Mario karakter a játékban, annyira bárgyúnak, idiótának hat, hogy nem igaz. Például, ha a következő mező egy szinttel magasabban van, akkor mindig ugyanúgy ugrik. Pedig a GameCube ennél sokkal többet tud. Milyen jó grafikai elem lenne, ha például felkapaszkodna ugrás után. De az ugrás mindig ugyanaz. És ez az egyszerűség már gyerekes hatást kölcsönöz a játéknak, sokan már ezért minősítették le a sorozatot. Mindazonáltal meg jó a játék, mert a mini-játékok hihetetlen ötletesek, változatosak. A Mario Party 5-ben meg a zene az, ami nagyon jó. Visszatérve a grafikai megjelenítésre, ez a szinte a Nintendo 64-en egyáltalán nem zavaró. És szerintem ezért (is) írták azt, hogy a grafika N64 szintű. És a Nintendo 64-es Mario Party-k ezért voltak nagyon jók. Viszont a Wii Party, bár alapvetően a többi Wii játék grafikai szintje +1, +2 pont, de mégis sokkal jobb a Mario Party-knál. Végre nem az az érzésem volt, hogy egy gyerekjátékkal van dolgom, a karakterek megjelenítése a többi Wii játékhoz hasonlóan dinamikus, és ez nálam nagyon felvitte a játék értékét. És ahogy így hirtelen átnéztem az értékelőoldalakat, talán az átlagvélemény is jobb egy fokkal a Wii Partyról. De tényleg, hatalmasat szórakoztunk, sokkal jobban. Igaz, hogy a végén bagsziék nem szívesen vették tudomásul, hogy én nyertem, mert mindig szerencsém volt, de tényleg, ha valaki engem kérdez, én azt mondom, hogy a Wii Party lényegesen jobb a Mario Partyknál, még ezzel az egy táblájával is. Kipróbáltuk még a Bingót is, ezzel is jól elvoltunk, meg az állathang-felismerő játékot. Ez nagyon mókás. Mind a három Wiimote-ot egymás mellé kell helyezni (szabály szerint, de oda tesszük, ahova akarjuk), és fel kell emelni azt, amelyik hangszórójában az adott állathang megszólal. Nagyon jó, már csak azért is mert megtévesztő, mert amíg pl. a kutya hangját kell keresni, addig egy másik Wiimote-ban megszólalhat a tehén, és összezavarhat, hogy akkor most mit is kell keresni, hol van a kutya?

Na de megjött a pizzafutár, ebédszünet. Míg ettük a pizzát, addig a Dorkly nevű weboldalon néztünk videókat. Megmondom őszintén, én egyáltalán nem vagyok híve a rajongók által készített videóknak, ahol az adott játékot próbálják kifigurázni, felnagyítani, új meglátásba helyezni a játék sajátosságait, és ezzel poénkodni, de ezen az oldalon annyira jó videók vannak, hogy sírtam a röhögéstől. Nemcsak az, hogy a paródia jó, hanem maga a videó is annyira jól meg van csinálva, meg a karakterek hangjai is iszonyat poénosak. Tehát szerintem ez ritka jó oldal. Evés után egy kis New Super Mario Bros. Wii. Ezzel nagyon jól elvoltunk. Igazából ebben a játékban mindig kitűnik, hogy nem vagyok csapatjátékos, de amit tegnap műveltem, azt szerintem soha nem fogjuk elfelejteni. Én meghalok, buborékban jövök vissza, bagszi kiszabadít. Viszont ő egy keskeny platformon volt, balra piranha virág, jobbra piranha virág. Én meg, hogy helyem legyen, gondolkodás nélkül felemeltem bagszit, és nekidobtam a növénynek. Ezt meg kellett állítani, mert ezen legalább 5 percig röhögtünk, hogy mekkora testvérgyilkos vagyok (én Marióval voltam, ő meg Luigival), ugyanis meghalt. Úgyhogy hatalmas élményekkel gazdagodtunk, és még nincs vége!

Zsidának eszébe jutott, hogy hoppá, ő albérlet-keresés miatt van igazából Pesten. Nem sokat keresett, talált egy szobát Újpesten. Megnézte a képeket, tetszett neki, máris hívta a srácot. Aktuális, akár most is megnézheti. Úgyhogy a játékot félbehagytuk, elkísértem Zsidát Újpestre. Amióta Kispesten lakok, azóta csak egyszer mentem tovább a Nyugati Pályaudvarnál a hármas metróval, és most furcsa volt, újra a Gyöngyösi utcánál lenni. Egyből visszaemlékeztem a sok ott történt dologra, amíg arra laktam. De most Újpest-Központig mentünk. Kis séta után odataláltunk. Zsida nem teketóriázott sokáig, azonnal odaadta a foglalót, ő ide fog költözni. Hát legyen jó sora. Aztán elmentünk a Határ útra az Europarkba, vacsorára alapanyagokat vásároltunk be. Bolognai spagetti, de nem spagetti alappal, hanem paradicsommal. Jól bevásároltunk, utána elmentünk hozzám, letettük a felesleges cuccokat, meg zsida hozta a sajátját, mert bagsznál alszik. Aztán busszal mentünk vissza, közben jól elbeszélgette az időt zsida a többiekkel. Újpesten is, és itt is, én már rég mentem volna, de ő még beszélgetett a főbérlőkkel. De ha nagyon akarunk vacsorázni, akkor menni kellett, mert már így is 20 óra múlt, és éjfél lesz, mire hazaérek. Visszamentünk bagszihoz, itt kipakoltunk, a zsida hivatásos szakács módjára megfőzte a vacsorát, mi meg bagszival beszélgetés mellett néha játszottunk. Egy tíz menetes Mario Kart Wii, majd Wii Play. Ezután ettünk, majd zsidával hárman Mario Kart Wiiztünk. Ő nagyon sokat idegeskedett, mert Rosalinával az egyik legnehezebben irányítható motort választotta, és először játszott ezzel. Így nem csoda, hogy most nem szereti a játékot. De mondtam neki, hogy ha ideköltözik, akkor odaadom neki a játékot, hogy tanulja ki, mert nagyon jó játék, és megéri játszani vele. Most a GameCube-os Zelda: Twilight Princess-t kérte kölcsön, természetesen megkapta, évezredek óta nem Zeldáztam, és annyira nem is vágyok rá. Az csak egy korszak volt. Meg bagszitól kölcsönkaptam a Wii Sports Resortot is, mert zsida még itthagyta a fekete wiimote-ját, a fekete nunchaku-ját, és a fekete Classic Controller Pro-t, és a Wiimote-hoz volt kötve egy Motion Plus is. Örültem neki, most nagyon ráfüggtem a Wii játékokra. Mondjon akárki akármit, én nagyon élvezem. És ha ezek után azt mondja rám bárki is, hogy casual játékos vagyok, hát a legnyíltabban vállalom.

Azért csak lett éjfél, de nem mire hazaértem, hanem mire egyáltalán elindultam. Életemben először mentem éjszakai járattal. Nem rossz. Aztán hazasétáltam, olyan 1:20 körül lett, mire hazaértem. Hazaértem, betettem a Wii Sports Resortot, de még mielőtt rámentem volna, a Mii Channelben állítgattam dolgokat. Sokáig nem értettem a Mii készítésnél, hogy miért van a "favorite" gomb. Az csak egy színt kap a Mii nadrágja, de nemrég esett le, hogy azzal lehet kijelölni kedvenc Miiket. Előtte random embereknek adtam, most átalakítottam. Most csak EGYETLEN EGY valakinek van "favorite"-je. És érdekes. Ő azóta jóval többször szerepel így játékokban, már csak a Wii Sports Resort is elég bizonyíték. Egyébként jó játék, tetszik. Most csak Bowlingoztam, meg kardoztam, mert elfáradtam (ahhoz képest, lassan 4 óra, és még itt vagyok). De szerintem most már lassan megyek aludni. Nagyon jó hétvége volt, legyen még sok ilyen!

Szólj hozzá!

Harmadik felvonás

2011. március 27. 20:36 - supermario4ever

Hát akkor tegnaptól 19. kerületi lakos vagyok. Érdekes 7 hónapot tudhatok magam mögött, tegnap amikor már az utolsó dolgokat pakoltam össze, akkor olyan érzésem volt, mintha egy nagy hatású film ért volna véget, kicsit üresség-érzésem volt. De igazából a 13. kerületet valamiért soha nem tudtam úgy magamévá tenni, hogy elképzeljem, hogy ott laknék, ehhez képest a 19. kerület teljesen más. Számomra sokkal kellemesebb, hangulatosabb.

A szobámban most hatalmas rendetlenség van, szükségem lenne egy könyvespolcra. Néztem, hogy vannak használt bútorboltok, ahol olcsóbban lehet ilyenekhez jutni, de Tescóban is viszonylag olcsón vannak újak. De akármennyire is keveset nézek TV-t, azért örülök, hogy itt van kábel TV, kb. 55 TV csatornával, most is a Forma 1-et nézem. Nem szurkolok senkinek, a Forma 1 hangulata miatt szeretem nézni.

VASÁRNAP ESTE

Na, már hellyel-közzel (bár még inkább közzel) elrendeztem a szobámat, nagyjából helyet tudtam csinálni mindennek, csak az asztalon van még rendetlenség. Most épp az Animaxet nézem, így megint foglalkozok a csatornával. Hát, 2011-re nem ígértek sok újdonságot... Azt hallottam, hogy amerikai rajzfilmek animesített változatait vásárolták most fel, azért remélem, hogy egy pár japán animét is leadnak idén.

Még egy kicsit szokatlan számomra az új hely, de ez talán még egy fokkal jobban tetszik, mint az előző. El tudnám képzelni, hogy akár 1-2 évig is itt legyek, ezután már albérletbe szeretnék menni, egy egyszobásba, de hogy saját lakás ... Szép álom.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása