Baljós jelek.

2009. április 01. 13:20 - supermario4ever

Így jár az, aki egyáltalán nem készül a ZH-ra. Mikroökonómiából írtunk most. 25 pontból 3 pontot értem el. De teljesen kiment a fejemből a hétvégén a ZH. Úgy elvoltam a dolgaimmal, és csak vasárnap késő este jutott eszembe a ZH. Aztán úgy voltam vele ma, hogy minden tőlem telhetőt megteszek a ZH sikeréért. Miután elkészültem, úgy számoltam, hogy ha MINDEN jó, akkor a 25 pontból olyan 16-17-et érhetek el. Ebből a 16-17-ből lett 3. Még szerencse, hogy nem kapunk jegyeket, csak itt is úgy megy, hogy a ZH-kkal, és a viszgákkal összeadódnak a pontok, és 50% az elégséges szint. Mikroökonómiából 100 pont a maximális. Legalább puskát csináltam volna, ha már az osztály nagyrésze csinált, és használta is... Na sebaj, nincs veszve semmi, mert a második ZH, és a szóbeli számonkérés még javíthat. De azoknak szinte makulátlannak kell lenni.

Amúgy jó nap a mai. Reggel voltunk a Budapest Bankban "üzemlátogatásra". Egy kis PR-beszéddel kezdték. Elmondták, hogy a GE cég mekkora egy világméretű cég, és hogy ennek ellenére mennyire emberiek. Aztán nem megáltalkodtak azzal jönni, hogy miért Békéscsaba a kedvenc helyük. Na jó, ez már sok volt. Ha Debrecenben lettünk volna, szinte biztos, hogy Debrecent mondanák kedvenc városuknak, ha Győrben, akkor meg Győr. Na mindegy, ha kellett, hát kellett. Körbevezettek utána a bankban. Hát, meggondolnám, hogy dolgozzak-e itt. Jó lehet vajon irodában ülni nap, mint nap? És még a tanár úr sem igen bólintott arra rá, hogy biztosan magasabb a keresetük. Biztos, hogy akarom én ezt? Hát, ha már itt vagyok, és idáig eljutottam, akkor érdemes volna befejezni.

Szólj hozzá!
Címkék: Egyetem Magamról

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr7518872148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása