Fontos információ hiányának a következménye

2010. augusztus 09. 23:09 - supermario4ever

Most, hogy megjelent az új Megumi album és a Tomoe Ohmi kislemez, megkértem az egyik barátomat Ákost, hogy csináljon nekem új fejlécet. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Különben nagyon tehetséges rajzolásban, és a digitáls művészetben, saját mangát is készít. Itt meg lehet nézni a többi alkotását: http://necrokidy.deviantart.com/

Sajnos meghiúsult a találkozó Lucyvel, ugyanis az eszemben volt, de mégsem adtam meg neki a telefonszámomat, és nem tudtam neki szólni, hogy kb. negyed órát kések. Ugyanis még soha nem szálltam le a hármas metróval a Kálvin téren, és sikeresen eltévedtem. Embereket kellett megkérdeztem, hogy hol van az Erkel utca, ott van a SakuraZaka, ahol a találkozót beszéltük meg. Valaki meg is kérdezte, hogy pontosan mit keresek. Csak annyit mondtam, hogy egy üzletet, mert ha kimondanám a nevét, szerintem rosszul lett volna az illető, hogy mégis mi az. -_- Még az Erkel utcán belül is nehezen találtam meg az üzletet, eléggé kicsi a területük, és nemigen hívják fel magukra a figyelmet. Úgyhogy így jártunk. Ma, ahogy felvettük egymással a kapcsolatot, az volt az első dolgom, hogy megadtam neki a számomat, hogy legközelebb ne legyen ilyen. De magamra vagyok dühös, mert nem ez az első eset, hogy emiatt hiúsul meg egy találkozó, ennyire tanulok a hibáimból. -_-

Úgyhogy egyedül mentem a Határ útra az Europarkba, megnézni a Líra könyvesboltba, hogy vannak-e még 299 forintért mangák, és igen! ^_^ Még egy jópár van, és azt mondta az eladó, hogy a készlet erejéig ott is lesznek. Ennek örültem. Megvettem a DramaCon 3-at, és a Pirontan mangát. Igen, hentai mangát vettem. Eddig komolyan nem foglalkoztam a Hentaival abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ami képeket láttam, hogy a japánok hogy jelenítik meg a szexualitást anime formában, az elég nagy undort keltett bennem. Ennek az egyik példánya fel volt már bontva, így belenéztem, és arra jutottam magamban, hogy nem lehet annyira rossz. Vicces, ahogy piszkos fantáziákat jelenít meg. :D A DramaCon 3-mal meg végre teljes lett a DramaCon manga-kollekcióm. Csütörtökön vagy pénteken hazamegyek Békéscsabára, és elhozom a maradék anime DVD-ket és az összes mangát, valamint, ha fizikailag lehetséges, elcipelem még az összes otthon maradt AnimeStars és Mondo magazint. És akkor kilistázom, hogy mely mangák vannak meg, és a hiányzókat megveszem szépen lassan.

De nem sokáig maradtam, mentem haza. Megbeszéltük, hogy a találkozót a héten mindenképp pótolni fogjuk. Most este sokat hallgattam angelát, először a Spiral majd az Alternative és az Aoi Haru kislemezüket, most leragadtam az Alternative-nál. Illik ez a dal most a hangulatomhoz:

Szerintem jó lett a videoklip. ^^

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr1518873574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akari 2010.08.20. 11:31:20

Most olvasom először, hogy Europarkban lehet 299-ért mangát kapni. o_O Ez egyébként mióta van így? (Azt hiszem, kicsit le vagyok maradva. ^^;) A SakuraZaka tényleg eléggé el van rejtve, párszor már jártam ott, de még így sem biztos, hogy oda tudnék találni újra. :|

supermario4ever 2010.08.20. 11:35:31

Nem tegnap óta, de érdemes elnézni arrafele, mert sok régebbi kiadás van ilyen jó áron. Azt mondták, hogy a készlet erejéig tart, tehát még nem maradtál le semmiről. ^^
süti beállítások módosítása