Animekarácsony 2011

2011. december 10. 21:56 - supermario4ever

Olyan furcsa, hogy alig 2 hónapja volt a MondoCon, és máris Animekarácsony. Semmi hangulatom nem volt hozzá, de végül elmentem. Igaz csak pár órát aludtunk bagszival, eredetileg úgy volt, hogy egyáltalán nem alszunk, mert már fél 2 fele járt, mire az előző blogpostommal végeztem, de 3 órakor mégis elfáradtunk, úgyhogy aludni tértünk. Én 8-kor ébredtem fel, bagszi meg 8.45-kor rontott ki a nappaliba, hogy miért nem ébresztettem fel, neki 9-re kellett volna menni conra, mert a MAT vendégként jelen volt, és kellett volna segíteni. Nagyon sietett, de majdnem 10 óra lett, mire odaértünk. Ott összefutottunk Trunerrel, ő Krisit kereste, mert ő vette neki is a jegyet. Bagszi bement a szervezőibe, a MAT-hoz, én meg felhívtam Krisit, hogy ne várjunk rá, ő már bent volt. Hármasban mentünk be, közben ők a Pokémon játékokról beszélgettek, eközben átjött az érzés, hogy jó lenne megint játszani vele. Miért is ne? Igazából, aki kézikonzolon az összes létező Nintendo handheld játékot játszani akarja, annak csak 2 konzolra van szüksége: Game Boy Advance SP, és Nintendo 3DS. A GBA SP lejátsza a Game Boy, Game Boy Color, és Game Boy Advance játékokat, míg a 3DS a Nintendo DS és 3DS játékokat. A GBA SP az egyik legjobb Nintendo kézikonzol, mert az első európában is megjelent kézikonzol, melynek saját fénye van (Japánban megjelent 1997-ben a Game Boy Light, annak volt még saját fénye.) A 3DS meg adja magát. Nagyon sokat tud, online módozatok, és a gépben levő extrák. Tehát, bementünk, és most rendhagyó módon nem rohantam fel a karaoke részlegbe, hanem Krisiékkel néztem szét az árusoknál. Nem is kellett sok idő, mire összetalálkozunk bagszival, osztotta a MAT szórólapokat. Ismét csak levásároltam a jegy árát, a következőre:

  • Ruróni Kensin 1

Újba akartam belekezdeni, így három lehetőségem volt: Hellsing, Chrno Crusade vagy a Ruróni Kensin. Végül a Kensin-re esett a választásom, mert ott futottam össze Necrokiddel, aki mondta, hogy nagyon jó ez, így emellett döntöttem. Necro nem jött velem, de én kíváncsi voltam, hogy vol van a MAT pult, elvileg a 2. emeleten, de nem nagyon tudtam elképzelni. Azt hittem, hogy ott lett volna, ahol ősszel az étterem volt, de nem, és nagy meglepetés ért: A vetítőterem mellett, ahol a karaoke szokott lenni, ott van egy ajtó jobb oldalt, ahogy mennénk be a terembe, azt hinnénk, hogy ott vége van, de én el nem képzeltem volna, hogy az megnyitható. O_O Nem is kis helyiségbe érünk be, ott volt az étterem, és beljebb lehet menni, ott volt a konzol, és külön kis termet kapott a MAT. XD Ezután mentem a karaokéba, ott hátul foglaltam helyet. Éhes voltam, neki akartam állni enni. Kiveszem a szendvicset, és látom, hogy kólás az alufólia. Benézek a táskába, minden úszik a kólában! T_T Kiveszem a kólát, úgy spriccelt ki, hogy csodálom, hogy nem bámult meg senki, de hirtelen se tudtam, mit csináljak, közben folyt a kóla a padlószőnyegre. Végül úgy döntöttem, hogy visszamegyek a MAT pultba úgyhogy fejjel lefele tartottam, mert az alján képződött egy lyuk, onnan spriccelt ki. Mutatom bagszinak és Trunernek, nem akartak hinni a szemüknek, ők ilyet még soha nem láttak, nagyon röhögtek. Én majdnem sírtam, mert a 3DS pont kártyáim eláztak. T_T Az volt a nagy szerencsém, hogy a 3DS-em a zsebemben volt. Azt hiszem, akkor lettem volna rosszul. Mindegy, fejjel lefele támasztottuk a falhoz. Elég sokat voltam most a MAT-nál, és... Beléptem a MAT-ba. Erre nagyon fellelkesedtem, és sokat gondolkodtam, hogy mit tehetnék a MAT-ért. Lennének terveim, csak azért vonakodtam, hogy most belépjek-e, mert még régebben bagszival beszéltük, hogy nem rossz, hogy egész nap egy helyen kell lennie a conon, és nem járhat semerre? Mondta, hogy egyáltalán nem, mert már úgyis mindent látott, nagyon nem érheti meglepetés, így inkább segít, és a részévé válik a rendezvénynek, ami egy nagyon jó dolog. Rájöttem, hogy ez így van, mert újdonság már úgysem érhet. A karaokéba olykor-olykor benéztem, de most az időm nagyrészében a MAT pultban beszélgettünk meg szórakoztunk, bagszival, meg Trunerrel, meg megismerkedtem egy csajjal, aki nagyon jófej volt, örültem a szerencsének.

Csibivel való találkozásom sem volt semmi, mert a MondoCon-Nintendo Magyarország nyereményjátékában 2. helyezett lett, így kap egy Zeldás ajándékcsomagot. Vagyis kapott volna, de aki átadta volna, az otthonfelejtette. Szegény Csibi, majdnem sírva fakadt, ami nem csoda, mert annyira várta. Egyébként volt egy nyereményjáték a Facebookon, hogy fényképezd le az októberi vagy / és novemberi Mondo magazint, és aki a legtöbb szavazatot kapja (kerüljük azt a csúnya szót), az nyer. Ez megint ilyen kinek van több ismerőse verseny, de örültem Csibi 2. helyének. Délután igencsak elfeledte a rosszkedvét, láttam, hogy a karaoke teremben ott "tombol", mert két srác "előadta" a Fluor: Mizu szerzeményt. Odamentem hozzá, hát neki van Mario Kart 7-e! Hát azt nekem látnom kell! Krisi is ott volt mellette, már 15 óra volt, amikor véget ért a karaoke, Krisi is elment, de Csibi úgy próbálta marasztalni, hogy játszunk hárman vele. De csak elment, így ketten maradtunk. Mindegy, ha már így alakult, de nagyon kíváncsi voltam a játékra. Hát ez a játék valami csodaszép 3D-ben! A Super Mario 3D Land-ben valahogy nem jön le annyira a 3D-s hatás, hiába van bekapcsolva, de a Mario Kart 7 valami eszméletlen gyönyörű! Tényleg olyan, hogy közelít feléd a pálya, a karakterek is, szinte teljesen részese vagy a játéknak! Alig várom, hogy meglegyen nekem!

Aztán még ott szórakoztunk a MAT pultban, de lényegében ennyi volt. Megvolt, de olyan se jó, se rossz nem volt.

Szólj hozzá!

Nintendo 3DS

2011. december 10. 02:12 - supermario4ever

Ma meglett a Nintendo 3DS-em. ^^ Nagyon megörültem neki, szerintem a fehér néz ki a legjobban.

[caption id="attachment_4020" align="aligncenter" width="500"] Nintendo 3DS Super Mario 3DS Land Pack doboz[/caption]

Végül csak az 576-ban vettem meg, mert egyik kisebb konzolboltban nem volt meg, de még a Saturn-ban, és a Media Markt-ban sem volt, úgyhogy először fizettem ott ekkora értékben. Egyébként lehet, hogy egyre gyakrabban fogok járni oda vásárolni, mert ahogy írtam nemrég, a legújabb játékok már a kisebb konzolboltokban sem olcsóbbak, és a 3DS játékok a 576-ban ugyanannyiba kerülnek, mint a DS játékok.

De nyissuk ki a dobozt, mit találunk benne:

[caption id="attachment_4021" align="aligncenter" width="500"] A Mario pack kibontva[/caption]

 Az 576-os papírzacskóban hoztam el. A magyar leírást ott felejtettem, később visszamentem érte, egy 110 oldalas fekete-fehér papírfüzet, ne becsüljük le, azon kevés pillanatok egyike, amikor a Nintendo Magyarország kitesz magáért! De a hófehér 3DS nagyon szép, a legszebb, megérte végül a piros helyett. ^^ Elolvasgattam a kiskönyvet, majd megpróbáltam csatlakoztatni a nethez a 3DS-t, totál sikertelenül. Olyannyira, hogy most még a gépemen sincs net. Ezért írok most, mert bagszinál vagyok. Már a router jelszavát is elfelejtettem, így reseteltem azt, és beállítottam mindent, de nincs net. Pedig annyira egyértelmű, egyszerűen el nem tudom képzelni, hogy mi lehetett. Este átjött bagszi, és ő sem tudta megcsinálni. Egyébként azért kellett beállítani, mert amikor Fantos beállította a routert, azt csinálta, hogy bár nyílt a net hozzáférésem, de csak az tud hozzáférni, akinek a mac címe benne van a routerben, mint engedélyezve. Engedélyezni akartam volna a 3DS-t is, de már az indulásnál elakadtam. Úgyhogy az örömöm nem felhőtlen, de vasárnap jön a segítség Fantos személyében.

És milyen a játék?

[caption id="attachment_4022" align="aligncenter" width="500"] Super Mario 3D Land játék[/caption]

 Nagyon jó, csak rövidek a pályák. Néhány órája játszok vele, és már a 3. világ főkastélyánál tartok. Eléggé könnyű, még a kezdők is elboldogulnának vele. 8+8 világ. Az első 8 tényleg könnyű, és érződik, hogy nem Miyamoto csinálta, de a hangulat mégis ott van. Ez is tele van jó ötlettel, a zene is hangulatos. Első ízben ennyit, ha majd kiismertem a játékot, írok róla tesztet.

A Nintendo 3DS sokkal többet tud, mint az elődje.

[caption id="attachment_4023" align="aligncenter" width="500"] A Nintendo 3DS végre mp3-at játszik le. ^^[/caption]

Legnagyobb örömöm, hogy végre mp3-at játszik le a 3DS, erről tettem ki képet. Természetesen Okui Masami-val. :D Úgyhogy ez lesz az új zenelejátszó gépem. El is gondoltam, hogy ha anyagilag megtehetem, meg ha esetleg lehet olcsóbban is kapni SD kártyákat, akkor beszerzek egy jó néhányat, és előadónként lesznek "bontva" a zenék. Pl. Okui Masami zenéknek egyből mehet egy 8 gigás kártya, mert az összes albuma 320 kbps mp3, és a kislemezeiből is egyre többet tudok beszerezni legjobb mp3 formátumban, és lehet, hogy 4 gigásra már nem férne. De csinál képeket is 3D-ben, sőt a legújabb frissítés után már videókat is 3D-ben csinálja. A Streetpass-t nem akartam bekapcsolni, mert igazából nem látom sok értelmét annak, hogy ha összetalálkozik a 3DS-ünk egy másik tulajjal, akkor egy játékban a tudtunk nélkül megmérkőzünk. és ha vesztünk, akkor romlik a statisztikánk. A Mii Maker-ben csinálhatjuk meg magunkat Mii formájában, két módon: Egyrészt lefényképez minket a gép, és az alapján kreál egy Miit rólunk, azt utólag alakíthatjuk, ahogy tetszik, vagy Wiihez hasonlóan sablonokból csinálhatjuk meg magunkat. Én az utóbbi módon csináltam meg magam, mert amikor bagszi 3DS-én régebben kipróbáltam a fényképes módszer, valami olyan borzalmas Miit csinált rólam, hogy azt mondtam, hogy ezt nem vállalom be.

Lehet, hogy nem hasonlítok erre a Miire, de Wiin is így nézek ki, szinte már védjegyemmé vált:

[caption id="attachment_4024" align="aligncenter" width="480"] Mii portré[/caption]

A StreetPass Mii Plaza-ban lehet mindenféle dolgot csinálni barátainkkal, a Nintendo eShop-ban lehet játékokat, programokat venni, valamint videókat letölteni. Na az AR kártya az egy érdekes dolog. A kiterjesztett valóság. Igazából a mai napig nemigen értem az elvét, de adott hat kártya, egy kérdőjel, és 5 Nintendo karakter: Mario, Link, Kirby, Samus és Pikmin, ezeket ha látja a gép, akkor kijönnek a kártyából, megjelennek a szobánkban, vagy a helyiségben, ahol vagyunk, és különböző pózokban le lehet fényképezni. Ezeket a képek készültek nálam:

[caption id="attachment_4025" align="aligncenter" width="300"] Mario[/caption]

[caption id="attachment_4026" align="aligncenter" width="300"] Link[/caption]

[caption id="attachment_4027" align="aligncenter" width="300"] Kirby[/caption]

[caption id="attachment_4028" align="aligncenter" width="300"] Samus Aran[/caption]

[caption id="attachment_4029" align="aligncenter" width="300"] Pikmin[/caption]

[caption id="attachment_4030" align="aligncenter" width="300"] Mii[/caption]

Aranyos dolgok de nem hiszem, hogy ez vinné fel annyira a DS dolgát. A Face Raiderst még nem próbáltam, csak amikor a Nintendo Magyarország kivitte a 3DSt a Media Markt-ba, de az nagyon megmaradt bennem. Lefényképezett, és saját magam ellen kellett harcolni. De aztán még meg lehet nézni a statisztikáinkat, Download play, és beállítás.

Nagyon jó kis konzol, de most is azt mondom, hogy anno 70.000 forintot nem ért meg, de 50.000 forint, és 60.000 forint, hogy járt mellé a Mario játék, hát így már kicsit másabb az összkép.

2 komment
süti beállítások módosítása