Sokasodó LGT kiadványok

2013. január 24. 14:00 - supermario4ever

Nagyon készülnek az LGT koncertre, egyre több kiadvány jelenik meg, elsősorban folyóiratokban adnak interjút. Először még decemberben (talán 12-én) volt a Nők lapjában egy DVD, mely a 2002-es LGT-fesztivál koncertből tartalmaz részleteket. Érdemes volt megnézni, tetszik, és az is jó, hogy 87 perces. Viszont egy kicsit becsapva éreztem magamat, mert az újságban semmilyen formában nem szerepelt az együttes.

Körülbelül 2 hete láttam a Tescóban a Szimpatika hirdetésén, az újságuk címlapján Presser Gábort, és Karácsony Jánost, kértem magamnak egyet. Jó kis interjú volt, és több érdekesség is van az ingyenes kiadványukban.

Aztán most ismét a Nők Lapja, LGT CD, de most legalább interjú van Presser Gáborral. A CD-n 10 dal van, az elején olvasható a lista, abban a sorrendben szerepelnek a dalok a lemezen. Jó válogatás, az Álomarcú lányt tartom a legjobb daluknak, az is köztük van, és elvileg első rész, úgyhogy várom a folytatást. A lemez hangminőségén elgondolkodtam egy kicsit, mert elmondások szerint az 1992-ben megjelent CD kiadványok hangminősége igencsak megkérdőjelezhető. Ezt nem tudom megerősíteni, mert így ezt nem hallom ki, de szerintem akkoriban nagyon nem is lehetett volna jobb hangminőségű. Az biztos, hogy a Hungaroton a mai napig nagyon drágán adja ezeket a CD-ket, holott a borítók eléggé fapados minőségűek. Szinte minden régi általuk kiadott CD-t viszonylag igényes borításban adták ki, belső oldalakon dalszöveg, több kép, ehhez képest az LGT CD-k csak ilyen 2 oldalas kis borító, a dizájn egyáltalán nem nagy szám, és ennek ellenére 3.500 forint körül vannak. A CD-k még 1992-ből vannak meg nekünk, és a mai napig kiábrándultan nézem a lemezboltokban, hogy ugyanúgy néznek ki. Pedig bízvást mondhatom, hogy ha igényesebb borítóval adnák ki még egyszer, akkor én vevő lennék rá.

Írtam arról, hogy a Hungaroton nemrég tette ki letöltésre az LGT egyik betiltott dalát, a Dalaktikát. Ez elvileg az 1984-es Első magyar óriás kislemezen jelent volna meg, de néplázítás címszó alatt betiltották. A dal amúgy 269 forint VOLT, ugyanis most nézem, hogy a dalt leszedték az oldalukról. Én most nagyon szerencsésnek vallom magam. :D Egyébként ez volt az első olyan fizetős zeneletöltés, amiért pénzt adtam. 269 forintot nekem megért, nagyon tetszik a dal. Mondjuk, hogy miért szedték le, arra van tippem, ugyanis a Somló Tamás Fan Club FB oldalán írták, hogy az LGT tudta nélkül tették ki a dalt, szerintem ez állhat a háttérben. A másik meg az, hogy nem tudom, hogy miért, de a 4 dalos kislemezt 2699 forinért értékesítették, holott a mindegyik dal "darabja" 269 forint... Ennél nagyobb idiótaságot azért tényleg ritkán látni.

Utánanéztem annak, hogy miért tiltották be a dalt, állítólag a "vár a polifon nemzet" sor miatt. Ez politikai fejjel gondolva többpártrendszert jelenthet, és 1984-ben még ugye a Kádár-rendszer volt. Ez így eléggé hülyeségnek hangzik, de olvastam arról, hogy több dalt így tiltottak be, hogy a sorokba valami poilitikai sugallatot értelmeztek, holott esetünkben köztudott, hogy a polifon többszólamúságot jelent. Egyébként tetszik a szöveg, a zene szeretetéről énekelnek játékos módban. Rákerestem a szövegre, nem találtam meg, így megpróbáltam én hallás után leírni. Így előfordulhatnak benne hibák, meg is kérném azt, aki pontosan tudja a szöveget, hogy szóljon, ha van valahol valami hiba, és majd javítom:

Dalaktika

Hol van az, ami kell nekem?
Valahol egy másik helyen
Hol van, ahogyan képzelem?
Gyere velem, gyere velem
Hol van, amiben én hiszek?
Messze, túl a kottahegyen
Hol kell az, amit én hiszek?
Vár a polifon nemzet

Gitarika – Ott van a jó nekem
Zongorína – Ott vagyok jó helyen
Cintarína – Élni csak ott lehet
Szaxiría – Nem tudok jobb helyet

Volt-e valaha himnusza?
Mindenki fújja egész nap
Volt-e valaha nimbusza?
Nem tudom, hogy mi az, de ugye nem baj?
Volt-e legalább ágyúja?
Nem volt, nem van, nem lesz, nem kell!
Volt-e valami áruja?
A zene, a zene, a zene

Gitarika – Ott van a jó nekem
Zongorína – Ott vagyok jó helyen
Cintarína – Élni csak ott lehet
Szaxiría – Nem tudok jobb helyet

Együtt keringünk a békés Nap körül
Senkit nem zavar talán
És megértjük azt is, ki másért lelkesül
Csak ne bántsa drága Dalaktikát

Gitarika – Ott van a jó nekem
Zongorína – Ott vagyok jó helyen
Cintarína – Élni csak ott lehet
Szaxiría – Nem tudok jobb helyet

Mondd el, milyen a címere?
Egy dal, egy dala, egy Dalaktika
A szél a lobogót fújja el
Rajta a világ minden színe
Mondd, a kapuit őrzik-e?
Nem kell, nem kell nem kell nem kell
Mondd, az idegent várja-e?
Gyere, gyere, gyere!

Gitarika – Ott van a jó nekem
Zongorína – Ott vagyok jó helyen
Cintarína – Élni csak ott lehet
Szaxiría – Nem tudok jobb helyet

Gitarika – Ott van a jó nekem
Zongorína – Ott vagyok jó helyen
Cintarína – Élni csak ott lehet
Szaxiría – Nem tudok jobb helyet

Gitarika – Ott van a jó nekem
Zongorína – Ott vagyok jó helyen
Cintarína – Élni csak ott lehet
Szaxiría – Nem tudok jobb helyet

Gitarika
Zongorína
Cintarína
Szaxiría

4 komment
Címkék: LGT

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr6318874954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Majercsik Szabolcs 2013.02.11. 20:41:08

Én úgy hallottam hogy "polifon rendszer"-t énekelnek, de nekem sajnos nincs meg, úgyhogy nem tudom biztosan. Nem tudnád esetleg mások számára is elérhetővé tenni a számot, vagy legalább egy rövid részletet belőle? Nagyon érdekelne hogy hogy milyen.

supermario4ever 2013.02.11. 21:07:57

De igen, tessék, itt az egész, 256 kbps mp3-ban, ahogy én is leszedtem: http://www.mediafire.com/?zazg88giwd4nkwh Gondoltam rá egyébként, hogy kitegyem, csak féltem, hogy rám szólnak, ezért inkább nem, de ha több embert érdekel, akkor mégis álljon itt. Én polifon nemzetet értettem, soha nem szerettem az együttesben, hogy néha olyan nehezen érthető a szöveg, amiről énekelnek. ^^' Egyébként a dal nekem nagyon tetszik, egyszerű, játékos, mégis benne van az a minőség, amit már évek óta képviselnek.

Majercsik Szabolcs 2013.02.11. 21:36:45

Azért írtam én is hogy csak egy részletet tegyél ki, nehogy probléma legyen belőle, de így még jobb. Köszönöm. Érdekes hogy több helyen is utána néztem ennek a számnak de még csak a szövegét sem találtam meg. Ugyan valaki írta hogy ez az utóbbi idők legjobb LGT száma, de ő is csak a letiltás okait írta le, a szövegét nem. Ő írt a hozzászólásában polifon rendszert és meghallgatva én is azt értettem. Úgy látszik mégsem akkora az érdeklődés ez iránt a szám iránt mint amekkorát érdemelne miután egy különleges felvétel, mivel le volt tiltva és eddig sehol sem volt hallható. Ide sem írt még senki rajtam kívül. Köszönöm még egyszer.

supermario4ever 2013.02.11. 21:40:29

Szívesen. :) Ha esetleg a dalszövegben találsz valami eltérést, akkor szólj nyugodtan. Ha majd szólnak érte, akkor letörlöm, nem hiszem, hogy azonnal a bíróságra mennének. ^^' Egyébként tényleg sokkal nagyobb nyilvánosságot érdemelne, de az is ugyanennyire bosszant, hogy annak idején az Ellenfél nélkül album sem kapott nagy visszhangot, pedig sokkal többet érdemelt volna.
süti beállítások módosítása