Yoshi's Story

2014. január 31. 14:58 - supermario4ever

Yoshis_Story_LogoNintendo 64 Megjelenés
Japán: 1997. december 21.
Amerika: 1998. március 1.
Európa: 1998. május 10.

Wii Virtual Console megjelenés
Japán: 2007. október 30.
Amerika: 2007. szeptember 17.
Európa: 2007. október 26.

Wii U Virtual Console megjelenés Japán: 2016. február 17.
Amerika: 2016. március 24.
Európa: 2016. április 14.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Platformer
Játékmód: 1 játékos
Ára:
1000 Nintendo pont (Wii)
£8.99 / €9.99 (Wii U)

Platform:

virtualconsole

A Nintendo mindig tud újítani! Ezért is imádjuk a kiotói cégóriást, hiszen nem egyszer volt arra példa, hogy egy új játék esetében fejest ugrottak az ismeretlenbe, és valami olyasmit próbáltak ki, amit eddig még soha senki. Ezek a próbálkozások rendre jól sültek el, mi rajongók pedig mindig örömmel fogadjuk őket. A Yoshi's Story esetében is elmondható, hogy ismét újítottak. Több olyan játékelem debütált itt, mellyel a későbbi Mario játékokben is találkozhatunk. Ahogy a teszt tárgyát képező játék elődje, a Super Mario World 2: Yoshi's Island is hatalmas újdonságokkal szolgált, így a Yoshi's Story is. De méltó-e elődje hírnevéhez?

gfs_28110_2_3Baby Bowser elrabolta a Szuper Boldogság fáját, és a Yoshik szigetét képeskönyvvé változtatta, és a különböző szigetcsoportok különböző oldalakon vannak. Ezeken az oldalakon, lapokon fogunk kalandozni. Az egész átkot, pusztítást, csak hat kis tojás élte túl, melyek éppen akkor keltek ki. Hat különböző színű Yoshi indul útnak, hogy megküzdjenek a Baby Bowser-rel, és visszaszerezzék a boldogságukat jelentő fát. Persze nem lehangolt, rossz kedvű Yoshikat irányítunk. Nem felejtenek el mosolyogni, hiszen tudják, hogy ez az egy egyetlen fegyverük a gonosz ellen. A játékmenet rendkívül egyedi, ugyanis egy-egy lapon négy pálya van, a könyv pedig összesen hat lapos, így összesen 24 pályából áll a játék. Nincs kijárat, a fához vezető utat ugyanis gyümölcsök mutatják, és egy pályának akkor van vége, ha megettünk összesen 30 gyümölcsöt. Alapvetően mindegy, milyen gyümölcsöt eszünk meg, viszont minden egyes Yoshinak van kedvenc gyümölcse, méghozzá olyan színű, amilyen ő maga. Tehát a sárga Yoshinak a banán a kedvence, míg a pirosnak az alma, a sötétkék Yoshinak pedig a kék szőlő a boldogságának forrása. Viszont van egy gyümölcs, melyet mind Yoshi egyaránt szeret, ez pedig a dinnye. Ebből összesen 30 van egy-egy pályán, ha megtaláljuk mind a harmincat, akkor extra magas pontszámot kapunk a pálya végén. Mielőtt elkezdjük a játékot, kiválasztunk, egy úgynevezett szerencsegyümölcsöt, melynek megétkezése szintén jót tesz kedvenc dinoszauruszunk lelki állapotának. Ugyanakkor vigyázni kell az erőspaprikával, ha azt megesszük, életerőnk egy egységnyit csökken, és Yoshi igencsak fancsali képet vág rá. Ahogy írtam, a Yoshik egyetlen fegyvere a jókedv. Hogy éppen mennyire vidámak, azt a képernyő bal-felső sarkán látható virág jelzi. Ha tele van szirmokkal, akkor hősünk igencsak virágos jókedvében van, énekelget, táncol, amikor nem mozgatjuk. Ha pedig kevés szirom van a virágon, akkor akkor sajnos közel a vég, a zene is lassabban, fáradtabban szól. Ha pedig elfogy az összes szirom, akkor hősünk kritikus lelki állapotba kerül, és ha innen megsebződik, akkor Toady-k jönnek Yoshiért, és elszállítják Bowser kastélyába. Találunk kisebb szíveket is a pályán, ezek extra jókedvet adni Yoshinak, gyorsabbak fut, tojásával messzebbre céloz, valamint a nyelvét még messzebbre tudja kiölteni.

yoshisto_screen005Bár a 24 pálya nem hangzik olyan soknak, viszont a terep hatalmas, és bár 2D-s a játék, de nemcsak balra, jobbra lehet menni, hanem útelágazás esetén akár felül, alul is folytathatjuk utunkat. Bizony a másik nagy előnye, hogy rengeteg titkot rejt egy-egy pálya, elég ha csak a 30 dinnyére gondolunk. A másik pedig, hogy nincs alapból megnyitva minden pálya. A rejtetteket úgy tudjuk megnyitni, ha a megtaláljuk az óriás titkos szíveket, minden pályán 3-3 van. És akkor nézzük az irányítást. Az A-gombbal ugrunk, a B-vel kiöltjük a nyelvünket, a Z- vagy az L-gombbal pedig tojást lövünk ki. Előtte érdemes nyomva tartani, és az analóg karral célozni. A buborékba zárt gyümölcsöket csak így tudjuk magunkévá tenni. Ellenségeket inkább együk meg, már csak azért is, mert tojást kapunk érte, másrészt meg csak hat tojás áll egyszerre rendelkezésünkre. Tojásokat még a pöttyös kockákban találunk, ám abból nincs sok, úgyhogy érdemes takarékosan bánni a tojásokkal. Az R-gombbal szimatolni tudunk. Ha hősünk "szagot" fog (gyorsan szimatol, és hanggal jelez), akkor ott a közelben valami titok van, amit legtöbbször taposással tudunk "előhívni". Ha lassan szimatol, akkor nincs ott semmi. A titkok kiszimatolásában segítségünkre van Poochy, a kutya, akinek a közelében biztosan sikeres lesz a szimatolási kísérletünk. Érdemes még említést tenni Miss Warp-ról, akiből 4 van egy-egy pályán. Egyszerűen a fejére kell ugrani, akkor felébred, és ha esetleg elhalálozunk, annál a Miss Warpnál folytatjuk a játékot, akit legutoljára ébresztettünk fel. Valamint, ha a felébresztettek fejére ugrunk, akkor egy másik Miss Warp-ra kerülünk, és ott folytathatjuk a játékot. És még sok játékelem segít bennünket, érdemes még említést tenni a fehér Shy Guy-ról, aki a többivel ellentétben a barátunk, és a segítségünkre lesz a játék során.

Az alapjátékot a Story Mode-ban játszhatjuk, a Trial Mode-ban bármelyik pályán játszhatunk, melyet már végigvittünk a főjátékban. Itt mindig rendelkezésre áll a hat Yoshi, és a fő cél, hogy a játék végén a lehető legtöbb pontot gyűjtsük össze. Természetesen annyiszor térhetünk vissza az adott pályára, ahányszor csak szeretnénk, és az addig elért legtöbb pontot elmenti a gép. A harmadik játékmódot, a Practice Mode-ot valószínűleg csak a legelején vesszük igénybe, ugyanis itt sajátíthatjuk el az alapirányítást. És ennyi. Habár elég csak laponként egy pályát (tehát hatot) végigvinni, a főjátékot nem lesz annyira könnyű végigjátszani, mivel a rejtett pályákat, csak a nagy szívek felfedésével nyithatjuk meg.

screenshot_screen009A grafika ugyan csak 2D-s, de nagyon egyedi, minden egyes pályának más a háttere. Az egyik pálya olyan, mintha fonálból varrták volna össze, a másik meg mintha papírfecnikből vágták volna ki. Mindenképp érdemes az első játékot a Practice Mode-ban kezdeni, hogy megszokjuk az irányítást, főleg azoknak, akik Wii Virtual Console-on játszanak. Bár Nintendo 64 játékot is egyébként is problémás Wii-n játszani, ugyanis a N64 controller gombkiosztása egyedi, és a Classic Controller gombkiosztása igencsak nehézkessé teszi az irányítást. A GC controller ezen segít valamennyit, de igazán jól csak Nintendo 64-en lehet irányítani. A pályákon sok lehetőség van, így egy darabig elleszünk a játékkal. És bár a pályák alapból könnyűek, de ha igazán magas pontszámot szeretnénk elérni, akkor keményen meg fogunk izzadni, arról nem is beszélve, hogy továbbjutni, csak titkok felfedésével lehetséges. Elég kevés szó esett a zenéről, hogy a lehető legkevesebb szó essék a játék negatívumáról, ugyanis a zene rendkívül gyerekes és unalmas. Mindenki imádja Yoshit, mert olyan aranyos, hogy szó nincs rá. Ebben a játékban sincs másképp, de a zene nagyon torzítja az aranyos jellemet, és annyira elrontották ezzel az összhatást, hogy az ember inkább azt gondolná, hogy inkább egy óvodás gyereknek adná a játékot, ő biztosan élvezetet lel benne. A pályán belül hallható zenék rettenetesen unalmasok. Nem is azzal van a baj, ugyanazt halljuk különböző változatokban, hanem hogy depresszív hatásúak, szinte elveszik a kedvet a játéktól.

Ha ez nem lenne, akkor egy igazi klasszikus lett volna a játékból. Ennek ellenére azt mondom, hogy érdemes kipróbálni, mert ilyen játékból nincs még egy.

YoshisStoryGrafika: 9/10
Játszhatóság: 7/10
Szavatosság: 7/10
Kihívás: 7/10
Zene / Hang: 2/10
Hangulat: 5/10

+ Egyedi grafika
+ Nagyszerű játékmenet
+ Sok egyéb lehetőség
- Borzasztó zene
- Depresszív hangulat

72%

 
Szólj hozzá!
Címkék: Yoshis Story

Virágos jókedv

2014. január 31. 14:34 - supermario4ever

Most hogy játszottam még egy néhányszor a Yoshi's Story-val, jó irányba változott a véleményem róla. Mindezek mellett azt gondolom, hogy eléggé kiismertem a játékot, hogy tesztet írhassak róla. Olvassátok ti is:

Yoshi's Story teszt

Megszerettem a játékot, de a zenét nem fogják lenyomni a tor... akarom mondani a fülemen. Szinte csak az... Amúgy nagyon tetszik az egyedi játékmenet.

Szólj hozzá!
Címkék: Yoshis Story

Mit nekem Jurassic Park?

2014. január 29. 18:48 - supermario4ever

Meglepődtem, hogy a postás hozott nekem egy kisebb levelet, a nővérem elküldte, amit még karácsonyra szánt nekem. O_O Egy Nintendo eShop kártyát! ^_^ £15-öt ér. Sokat gondolkodtam azon, hogy 3DS-embe váltsam be, vagy Wii-be? Átnézve a kínálatot, Wii mellett döntöttem, itt 1700 pontot kapunk a 15 fontos kártyáért.

Különben csomagban jött volna meg a kártya, a nővérem karácsonyi ajándékcsomagot állított össze nekem és anyámnak. Regisztrált légipostával postázta nekünk, meg is adta az azonosítószámot, így én is tudtam ellenőrizni. Legalább 2 hétig volt úgy a csomag, hogy indulásra kész... Na mondom magamban, ha ilyen lassan csapna belém a villám, elsétálhatnék Budapestig, mire a kiindulási pontomon földet érne. A következő fejlemény pedig az volt, hogy átnézik a csomagot, mert tiltott / veszélyes dolgot gyanítanak benne. O_O A nővérem elmondása szerint bent felejtette a parfümöt, az okoz problémát. Az egésznek az lett a vége, hogy visszaküldték a nővéremnek úgy, hogy a parfüm nem volt benne. Ezek után egy rossz szót ne halljak a magyar postáról. Külföldön is vannak problémás ügyintézések. Angliában extrém drága a posta, és mivel a nővérem a kisfiával terveznek hazalátogatni február végén, ezért mondtam neki, hogy elég lesz, ha majd elhozza, ha a hazajönnek. Erre kiküldte postán, pedig igazán nem okozott volna problémát megvárni. ^^' De a kártya elpostázása is £6.18 volt, nagyon drága.

YsbgNa tehát, Wii-be váltottam be a pontokat, mert ahogy elnézegettem a játékokat, nagyon vágytam a Yoshi's Story játékra. Márciusban jelenik meg a Yoshi's New Island 3DS-re, nézegetve a trailereket, kedvem támadt Yoshizni. Még soha nem játszottam a Nintendo 64-es játékkal, így az újdonság élménye is társult a próbálkozás mellé. Most nem ejtett rabul az újdonság élménye, eléggé felemás ez a játék. Jó dolog az egyedi játékmenet, és a grafika, valamint Yoshi olyan aranyos, mint még soha, de például a zene annyira borzasztó, hogy nem is hiszem el, hogy a Nintendo ilyet is "tud". A nyitózene egyszerűen annyira gyerekes, hogy igyekeztem gyorsan túl lenni az alapbeállításokon, mert nagyon kínosan éreztem magam, miközben szólt. Aztán az első pálya zenéje valami rettenetesen unalmas, altató, és ez nagyon rányomja a bélyegét a hangulatra. Amúgy tetszik az egyedi játékmenet. Itt nem kijáratot kell megtalálni, hanem akkor van vége egy pályának, ha megeszünk 30 gyümölcsöt. Minden Yoshinak van egy kedvenc gyümölcse, amit ha megétkezik, nagyon boldog lesz tőle, valamint minden pályára kiválasztunk egy szerencsegyümölcsöt, mely szintén boldogabbá teszi mindnyájunk kedvenc dinoszauruszát. És az is aranyos elem, hogy ha Yoshi boldog, akkor énekelget. A játékmenet abból a szempontból is egyedi, hogy négy pályát választhatunk alapból, és mindegyik további 6 pályára "oszlik", így összesen 24 pálya van a játékban. A negatívumok alapja a zene, az tényleg annyira lehangoló, hogy valósággal elveszi az ember kedvét a játéktól. De amúgy sok jó ötlet van benne. Kíváncsi leszek, hogy a többi pálya zenéje is ilyen-e.

Szólj hozzá!
Címkék: Yoshis Story

Az első gameplay videó

2014. január 28. 10:17 - supermario4ever

Na, másodjára sikerült megcsinálni. Nem lett ez sem tökéletes, meghaltam egy párszor, de ez már lényegesen jobb lett, mint az előző:

http://www.youtube.com/watch?v=wzdd6vVESAs

Komolyabb elakadások az első és a 4-2 pályán voltak. Az első pályán a felhők egy titokhoz vezetnek el, az igazság az, hogy már nem emlékszem pontosan, hogy mihez, talán egy nagy szívhez. A 4-2 pályán meg van egy rész, ahol nagyon nehéz továbbjutni, ott voltak komoly problémáim. Elég nehéz ott lendületből átugrani. A végső harcra még egy Game Over-t is megengedtem magamnak, de egyik nagyon könnyűsége a játéknak, hogy attól a pályától folytathatjuk, ahol végleg elvéreztünk. Remélem, hogy tetszeni fog, nézzetek bele!

Szólj hozzá!

Sikertelen próbálkozás

2014. január 26. 14:29 - supermario4ever

Már korábban gondolkodtam azon, hogy ha én is élhetek a digitalizálás egy formájával miért ne használhatnám ki jobban? Gameplay videók készítésére gondoltam eredeti konzolokról, de aztán letettem róla, mert YouTube-on úgyis van egy rakással. És egy játékból minél több ilyen videó van, annál kevésbé "értékesek" az újak, annál kevesebben kíváncsiak rá. Ma reggel eszembe jutott a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék, abból boldogan csinálnék, ezzel is kinyilvánítva, hogy mennyire jó játéknak tartom. El is kezdtem ma játszani vele, de már a kezdeti ügyetlenségeim megpecsételték a videó sorsát. Régen játszottam vele, meg izgultam is (de hogy miért...). Meg a játék során jutott eszembe, hogy akkor már úgy kéne csinálni, hogy lehetőleg minden általam ismert titkot megmutatok, és a lehető legjobban játszok, hiszen ki kíváncsi egy szerencsétlenkedő játékos játékára? Bizony, szinte azonnal tovább pörgetnék. Én is így cselekszek, és ha másokkal szemben vannak elvárásaim, illő, hogy magammal szemben is legyen. De fogok próbálkozni, mert nagyon jó volt vele játszani. Azért még most is érzem, mi volt az, amivel belerángatott annak idején a Disney hangulatvilágba.

Szólj hozzá!

Família Kft pack III.

2014. január 25. 22:36 - supermario4ever

Íme az újabb csomag, hét (vagyis tíz) résszel, mert némelyik dupla részes. Sajnos nem mindegyiknek van meg a második része. :(

324. rész: Hószakadás Adásba ment: 1998. január 24.
Picinek ismét problémát jelent, hogy a nagymamája kis szobájában él. Éppenséggel lenne egy vállalkozás, melybe ha beszállna, végre a saját lábára állhatna, de ehhez sok pénz kell. Másnap megjátssza azokat a tippeket, amiket a Nagypapa álmában mondott neki. Eközben a Nagypapának is problémája van. Picinek bejönnek a tippjei, de a nagy nyeremény mégsem az övé.

335. rész: Igazán örölünk (1. rész) Adásba ment: 1998. április 11.
Misi kutyát hoz haza, és Ricsit kéri meg, hogy segítsen megpuhítani Szépnét, hogy hadd tartsák meg. Eközben Károlynak egy régi osztálytársa Magyarországra látogat, bűvészmutatványokat tart a Vigadóban, de Károly felajánlotta neki, hogy nála lehetnek bűvészkellékei. Ez Szépnének problémát okoz, mert Kriszta felajánlotta, hogy amíg Debbie-éknél festenek, addig Annácska náluk lehet.

337-338. rész: Ostromállapot Adásba ment: 1998. április 25-május 2.
Károly konferenciára megy, Szépnét is magával viszi. Ádám apjának születésnapjára téglákat rendelt, hogy meg tudja építeni a növényházat. Picinek barátnője lesz, aki nagyon szereti az állatokat, ezért megbeszéli Vilivel, hogy adja kölcsön az állatkereskedését.
Egy férfi jön a kávéházba, aki éhségsztrájkot tart az állatok védelme érdekében. Eközben ellopják az összes téglát, ám a problémák korántsem értek véget, ugyanis Foltos úr sajtótájékoztatót tart, ennek hatására kutyák lepik el a kávéházat. Erről a tisztiorvosi szolgálat is tudomást szerez, valamint Jucika is megharagszik Picire...
A megoldás Kriszta személyében érkezik.

339-340. rész: Az albérlő Adásba ment: 1998. május 9-16.
Kriszta kétségbeesetten rohan le a kávézóba, a szobájában egy férfit talál fürdőgatyában. Jojó és Misi részletesen elmesélik neki, hogy kerül oda. Nagypapa téglákba fekteti a pénzét, de másnap reggelre úgy lezuhan az ára, hogy az összes pénzét elveszti. Ez a férfi felajánlja, hogy kifizeti a Nagypapa összes adósságát, ha beköltözhet Kriszta szobájába. Ő egyébként Ádám volt csapattársa, és a barátnője rúgta ki, hamar kiderül számunkra is, hogy miért. De Szépné végül elintézi, hogy a barátnője visszafogadja.

342. rész: A régi család
Adásba ment: 1998. május 30.
Péter és Jojó újabban nem érzik, hogy a családhoz tartoznának. Ádám állandóan helyettesít valakit a kórházban, Krisztának pedig egyik riport után a másik, és a két testvér keveset foglalkozik a szerelmükkel. Erre az éjszakára ez különösen igaz, hiszen az egész Szép család együtt nosztalgiázik, Péteréket persze észre sem veszik. Persze a végére Ádám és Kriszta "visszatérnek" a jelenbe.

343-344. rész: Amálka, az álommenedzser Adásba ment: 1998. június 6-13.
Ricsi és Misi a raftingtúrájukat tervezik, amikor Szépné megtudja, persze úrrá lesz rajta az anyai féltés, és nem engedi el őket. Eközben Jojó is depressziós, mert visszaküldték egy pályázatát. És Ádám sem foglalkozik vele, mert a konferencia minden idejét elveszi. Vili éppen Amálkát sétáltatja, amikor találkozik Jojóval. Kitalálják, hogy együtt elkezdenek zenélni. Az ikreknek nincs kitől kölcsönkérni, ezért dolgozni mennek. Ezt még Szépnét is meghatja.

345. rész: Animátörök (1. rész) Adásba ment: 1998. június 20.
Ricsi és Misi a raftingtúrájukat tervezik, amikor Szépné megtudja, persze úrrá lesz rajta az anyai féltés, és nem engedi el őket. Eközben Jojó is depressziós, mert visszaküldték egy pályázatát. És Ádám sem foglalkozik vele, mert a konferencia minden idejét elveszi. Vili éppen Amálkát sétáltatja, amikor találkozik Jojóval. Kitalálják, hogy együtt elkezdenek zenélni. Az ikreknek nincs kitől kölcsönkérni, ezért dolgozni mennek. Ezt még Szépnét is meghatja.

1 komment
Címkék: Família Kft.

Játék határok nélkül - 1993 1. forduló

2014. január 25. 07:39 - supermario4ever

Műsorvezető: Geszler Dorottya

Wales-i Rhyl városában rendezték meg az első fordulót, a játékok mind az Alice Csodaországban történetét elevenítik meg.

Résztvevő városok:
Portugália: Santarém (Zöld)
Magyarország: Paks (Sárga)
Svájc: Le Bouveret (Fehér alapon piros pöttyös)
Csehország: Sedlčany (Narancssárga)
Olaszország: Brebbia (Kék)
Wales: Rhyl (Piros)
Görögország: Agryroupolis (Sötétkék alapon fehér pöttyös)

Felvétel: 1993. május 23.
TV-ben leadták: 1993. június 27.

1. játék

1. játékA főszereplő az a fehér lovag, aki segít Alice-nek eljutni Tükörországba. Általa eléri az utolsó sakktáblát, így ő is királynő lehet. Három fiúnak és három lánynak kell a medence közepén levő lóra ráülni és amikor mind a hatan fent vannak, akkor kell az egyik játékosnak a ló szájából kivenni a sárgarépát.

Jokert kértek: Magyar és portugál csapatok.

Magyar játékosok: Makrai Csaba, Kiss Attila, Korkonyi Tamás, Szabó Ilona, Németh Katalin, Keresztes Lívia

Eredmények: 1. Santarém [P] - 6 ember 0:42 (2×7 pont)
2. Paks [H] - 6 ember 0:57 (2×6 pont)
3. Brebbia [I] - 6 ember 1:00 (5 pont)
4. Le Bouveret [CH] - 6 ember 1:02 (4 pont)
5. Rhyl [GB] - 6 ember 1:15 (3 pont)
6. Sedlčany [CZ] - 6 ember 1:20 (2 pont)
7. Agryroupolis [GR] - 3 ember 0:37 (1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 14 pont*
2. Paks [H] - 12 pont*
3. Brebbia [I] - 5 pont
4. Le Bouveret [CH] - 4 pont
5. Rhyl [GB] - 3 pont
6. Sedlčany [CZ] - 2 pont
7. Agryroupolis [GR] - 1 pont

2. játék

2. játékA sakktáblán játszódik ez a játék. A bástyából ki kell mászni, majd a legalsó elemét el kell tolni a pálya végére. Majd kapnak egy-egy magas rudat, melynek segítségével fel kell tenni a bástya középső részét az alsóra, majd felső elemét a középsőre.

Jokert kért: Csehország

Magyar játékosok: Berger Gábor és Pálffy Katalin

Eredmények: 1. Le Bouveret [CH] - 3 bástyaelem 2:05 (7 pont)
2. Santarém [P] - 2 bástyaelem 0:40 (6 pont)
3. Paks [H] - 2 bástyaelem 0:45 (5 pont)
4. Sedlčany [CZ] - 2 bástyaelem 1:44 (2×4 pont)
5. Agryroupolis [GR] - 1 bástyaelem 0:07 (3 pont)
6. Rhyl [GB] - 1 bástyaelem 0:08 (2 pont)
6. Brebbia [I] - 1 bástyaelem 0:08 (2 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 20 pont*
2. Paks [H] - 17 pont*
3. Le Bouveret [CH] - 11 pont
4. Sedlčany [CZ] - 10 pont*
5. Brebbia [I] - 7 pont
6. Rhyl [GB] - 5 pont
7. Agryroupolis [GR] - 4 pont

3. játék

3. játékAmikor Alice megérkezik a gyönyörűszép kertbe, kertészekkel találkozik, akik a fehér rózsákat festik át pirosra. Muszáj átfesteni, mert ha a lány rájön, hogy piros helyett fehér rózsát ültettek tévedésből, akkor lefejezteti őket. A fehér rózsákat úgy kell pirosra "átfesteni", hogy egy játékos dobálja a saját színű rózsáját a medence túloldalán levő társának, akinek a fején levő kosárszerűséggel el kell kapni, fel kell mászni, és rátenni a fehér rózsákra. Miközben egy ellenfél játékos próbálja megakadályozni, hogy minél több rózsa átkerüljön a medence túlsó oldalára. Amely virágot nem tudják elkapni, azt már nem vehetik fel.

Jokert kért: Olaszország

Részt vevő játékosok: Szabó Ilona, Makrai Csaba, ők kapják el a fejükkel a rózsákat.
Kiss Attila dobálja a virágokat.

Magyarokat akadályozta: Wales
Németh Katalin akadályozta a portugálokat magyar színekben.

Eredmények: 1. Le Bouveret [CH] - 5 virág 1:36 (7 pont)
1. Brebbia [I] - 5 virág 1:36 (2×7 pont)
3. Rhyl [GB] - 5 virág 1:50 (5 pont)
4. Sedlčany [CZ] - 5 virág 1:57 (4 pont)
5. Santarém [P] - 4 virág 1:37 (3 pont)
6. Agryroupolis [GR] - 3 virág 1:21 (2 pont)
7. Paks [H] - 3 virág 1:56 (1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 23 pont*
2. Brebbia [I] - 21 pont*
3. Le Bouveret [CH] - 18 pont
3. Paks [H] - 18 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 14 pont*
6. Rhyl [GB] - 10 pont
7. Agryroupolis [GR] - 6 pont

4. játék

4. játékCarroll egyik figurája az ismert angol gyermekmondókából ismert dingi-dungi tojás, aki nagyképű, és ezért Alice ki nem állhatja. Ebben a játékban egy akadálypályán kell három játékosnak végigmenni. Két játékos alkot egy tojást, a harmadik pedig egy pirítós. Először a tojásszeletelőn kell átpasszírozni magukat, majd a hatalmas fehér és sárga labdával teli medencébe (ez szimbolizálja a tükörtojást) kell beleugrani, végül egy szűk helyiségbe menni. Ha becsukják az ajtót, akkor van vége a játéknak.

Magyar játékosok: Körösztös Lívia és Horgonyi Tamás alkotják a tojást, míg Pálffy Katalin a pirítós.

Jokert kértek: Svájc, Wales és Görögország

Eredmények: 1. Brebbia [I] - 0:33 (7 pont)
2. Le Bouveret [CH] - 0:39 (2×6 pont)
3. Agryroupolis [GR] - 0:43 (2×5 pont)
3. Paks [H] - 0:43 (5 pont)
5. Santarém [P] - 0:48 (3 pont)
6. Sedlčany [CZ] - 0:52 (2 pont)
7. Rhyl [GB] - 1:14 (2×1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Le Bouveret [CH] - 30 pont*
2. Brebbia [I] - 28 pont*
3. Santarém [P] - 26 pont*
4. Paks [H] - 23 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 16 pont*
5. Agryroupolis [GR] - 16 pont*
7. Rhyl [GB] - 12 pont*

5. játék

5. játékAz őrült kalapos világában mindig fél 5 van, vagyis teadélután. Az asztalon jóval több teríték van, mint ahány vendég. Ha bepiszkították az egyik csészét, egyszerűen csak odébb ülnek. A nyuszi bedobta a hatalmas mormotát a teáscsészébe, de segít neki kimászni. Három játékos vesz részt. Az első játékos dobálja a teafiltereket a nyuszinak, aki megpróbálja bedobni a teáscsészébe, ahol a mormota van. Neki kell a teafilterek segítségével kimászni, és akkor van vége a játéknak, ha a nyuszi és a mormota felmászik oda, ahol az első játékos van.

Geszler Dorottya itt játszik, ő dobja a nyuszinak, vagyis Makrai Gábornak a teafiltereket. A mormota pedig Németh Katalin

Eredmények: 1. Santarém [P] - 1:06 (7 pont)
2. Paks [H] - 1:21 (6 pont)
3. Le Bouveret [CH] - 1:30 (5 pont)
4. Sedlčany [CZ] - 1:30 (4 pont)*
4. Rhyl [GB] - 1:30 (4 pont)*
4. Agryroupolis [GR] - 1:30 (4 pont)*
4. Brebbia [I] - 1:30 (4 pont)*
*Nem tudták befejezni

Jelenlegi állás: 1. Le Bouveret [CH] - 35 pont*
2. Santarém [P] - 33 pont*
3. Brebbia [I] - 32 pont*
4. Paks [H] - 29 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 20 pont*
5. Agryroupolis [GR] - 20 pont*
7. Rhyl [GB] - 16 pont*

6. játék

6. játékAz oroszlán és az egyszarvú koronát gyűjt, annak ellenére, hogy az a királyé. A kettejük közötti harc egyenlő, ezért a játékban közösen gyűjtik. A medencéből kell kivenni az oroszlánnak a koronát, és az egyszarvú szarvára dobni. Egy fiú és egy lány játszik, a fiú az oroszlán, aki a közepén található medencéből szed fel egy koronát, és a lány az orrszarvú, akinek a szarvára dobja.

Magyar játékosok: Makrai Csaba (oroszlán), Körösztös Lívia (egyszarvú)

Eredmények: 1. Santarém [P] - 7 korona 1:50 (7 pont)
2. Sedlčany [CZ] - 4 korona 1:59 (6 pont)
3. Rhyl [GB] - 2 korona 1:27 (5 pont)
4. Paks [H] - 1 korona 0:47 (4 pont)
5. Le Bouveret [CH] - 1 korona 1:04 (3 pont)
6. Agryroupolis [GR] - 1 korona 1:25 (2 pont)
7. Brebbia [I] - 1 korona 1:39 (1 pont)

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 40 pont*
2. Le Bouveret [CH] - 38 pont*
3. Paks [H] - 33 pont*
3. Brebbia [I] - 33 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 26 pont*
6. Agryroupolis [GR] - 22 pont*
7. Rhyl [GB] - 21 pont*

7. játék

7. játékA folyton vigyorgó macska a "kapuja" a krokettnek, melyet Alice játszott a szívkirálynővel. Most flamingók játszanak sündisznókkal. Három lány és két fiú játszik: Két fiú és két lány alkot egy-egy flamingót úgy, hogy a lány a fiún áll. A lány fogja az ütőt, azzal terelgeti a labdát a sündisznónak, aki elkapja a labdát, és begyűjti.

Részt vevő játékosok: Fiúk: Kiss Attila és Horgonyi Tamás. Lányok: Pálffy Katalin, Szabó Ilona, Németh Katalin (ő kapja el a labdákat)

Eredmények: 1. Santarém [P] - 8 labda 1:09
2. Le Bouveret [CH] - 8 labda 1:14
3. Brebbia [I] - 7 labda 1:05
4. Paks [H] - 5 labda 1:11
5. Rhyl [GB] - 4 labda 1:12
6. Sedlčany [CZ] - 2 labda 1:11
7. Agryroupolis [GR] - 1 labda 0:42

Jelenlegi állás: 1. Santarém [P] - 47 pont*
2. Le Bouveret [CH] - 44 pont*
3. Brebbia [I] - 38 pont*
4. Paks [H] - 37 pont*
5. Sedlčany [CZ] - 28 pont*
6. Rhyl [GB] - 24 pont*
7. Agryroupolis [GR] - 23 pont*

Utolsó játék

8. játékEgy esernyő szolgál ladikként, mellyel Alice és az ikrek mennek át a medence túlsó oldalára. Majd Alice ott marad, és összerakja a kereplőt, melynek darabjait az ikrek viszik el hozzá. Két fiú játszik ikrekként, Alice a lányjátékos, és a saját kezükkel eveznek át.

Magyar játékosok:
Ikrek: Berger Gábor és Makrai Csaba
Alice: Pálffy Katalin

Eredmények: 1. Le Bouveret [CH] - 2:08 (14 pont)
2. Santarém [P] - 2:11 (12 pont)
3. Paks [H] - 2:24 (10 pont)
4. Rhyl [GB] - 2:35 (8 pont)
5. Brebbia [I] - 2:36 (6 pont)
6. Sedlčany [CZ] - 3:00 (4 pont)*
7. Agryroupolis [GR] - 3:00 (2 pont)*
* Nem tudták befejezni, de a csehek tovább jutottak a játékban.

Végeredmény:

1. Santarém [P] - 59 pont* 2. Le Bouveret [CH] - 58 pont* 3. Paks [H] - 47 pont* 4. Brebbia [I] - 44 pont* 5. Sedlčany [CZ] - 32 pont* 5. Rhyl [GB] - 32 pont* 7. Agryroupolis - 25 pont*

2 komment

Família Kft. pack II

2014. január 19. 19:49 - supermario4ever

Íme a második adagnyi Família Kft. "csomag", újabb 8 rész:

315. rész: Védelem bére Adásba ment: 1997. november 22.
Egyik este két gengszter tér be a kávézóba, akik igencsak megijesztik a nagypapát. Nem hallgatja meg őt senki, mert a nők Kriszta újszülött kislányával vannak elfoglalva, a többieknek pedig elegük van, hogy mindent helyettük kell megcsinálni. Egyesül Kardos úr lesz, aki figyel a nagypapára. Csibivel és barátjával Baluval egy okos ötlettel elkapják a gengsztereket.

316. rész: Tejberizs Adásba ment: 1997. november 29.
Alaposan felbolygatja a Szép család életét egy telefonhívás, egy fiatal nő Kari néven keresi Szép urat. Szépné nem tud megnyugodni, végül Kövér úr elhitetni Szépnével, hogy a lány valójában Alföldi urat kereste fel. Ezt akarja mindenáron kinyomozni? De hogy ki ez a lány valójában, és mik a szándékai, kiderül az epizód során.

317. rész: Örökség Adásba ment: 1997. december 6.
Csibi úr pár napos telelést ajánl fel a Szép családnak. Kisebb vonakodás után elfogadják a váratlanul jött ajánlatot. Csibi úr és Mónika vigyáznak addig a házra. Megérkezik Amerikából a távoli rokonuk, Éliás bácsi, aki dúsgazdag, és Csibiék az egyetlen rokona, így minden örökség rá fog szállni. Ám hamar kiderül, hogy ki is Éliás bácsi valójában.

318. rész: Szerenád, romantika Adásba ment: 1997. december 13.
Vili új szerelmét szeretné virággal meglepni, ezért felkeresi Szép urat, hogy melyik virágot illik adni egy nőnek. Emellett Rózsika néni és Pici pár napra Szépékhez költöznek, mert náluk festés van. Másnap reggel Rózsika néni régi levelei között kutatva megtalálja azt a kottát, amit régóta keresett, egy régi szerelme írt neki egy dalt. Ennek örömére bekereteztetni azt, és befesti a haját. Szépné tanácsára Vili szerenádot adna szerelmének, de nem tudja, hogy mit énekeljen neki, Jojó javasolja, hogy énekelje el a Rózsika néninek írt dalt. Sikere lesz, viszont a kottából másolatot kell készíteni. Mindezt hogy fogadja Rózsika néni? Kiderül a végére.

319. rész: Mennyből egy angyal Adásba ment: 1997. december 20.
Mindenki lelkesen készül az ünnepekre, egyedül Szépné lehangolt. Hamar kiderül, hogy miért, és az ikrek lelkesedése is hamar alábbfagy, amikor az osztálya bejelenti, hogy nem hajlandóak összehozni a karácsonyi színdarabot. Hajnalkáéknak meg pont egy karácsonyi műsorra lenne szükségük az árva gyerekeknek. Így színdarab lesz, és a végére egy angyal is szerepet kap.

321. rész: Pici a sztár Adásba ment: 1998. január 3.
Pici rádióriporter lesz, azóta vele és Rózsika nénivel csak erről lehet beszélni. Így persze megismerjük a ismertség árnyoldalait, barátságok szakadnak meg. Pici hatalmas lelkesedése is megtörik, amikor az egyik rádióműsorára nincs semmi ötlete. Persze a végére minden megoldódik.

322. rész: A beképzelt beteg Adásba ment: 1998. január 10.
Ádámot folyamatosan zaklatja egy betege, akinek valójában semmi baja nincs. Csupán szerelmes egy nőbe, akinek ki akarja vívni a sajnálatát. Nem adja fel, és a Szép család számára hamar kiderül, hogy mi a valódi szándéka. Ismét Jojó agyából pattan ki az ötlet, hogy ha neki zárójelentés kell, akkor kapja is meg. Meg is lesz az eredménye.

323. rész: Cseregyerek visszajár Adásba ment: 1998. január 17.
Az ikrek Pink Floyd koncertre mennek Leeds-be, Szépné nagyon ideges miattuk. Mindezek mellett egy telefon is felzaklatja. 18 év után most derül ki, hogy lehet, hogy lehet, hogy az ikergyerekeit összecserélték egy másik asszony ikergyerekeivel. Találkoznak, szinte már elcserélnék az ikreket, amikor Kriszta utánajár a dolgoknak.

Sajnos hiányzik a 320. rész, és egy jópár hiányzik még, de azokat mind felteszem, amik megvannak. Mivel DVD felvevővel tudom bedigitalizálni, ezért újraírható DVD-t fogok venni, előbb a nyers videókat arra kell kiírni, aztán aviba konvertálni úgy, hogy jó minőségű legyen, de ne legyen túl nagy méretű. Hamarosan jövök a következő részekkel.

3 komment

Super Mario Bros. 3

2014. január 18. 14:37 - supermario4ever

SMB3logoNES Megjelenés:
Japán: 1988. október 23.
Amerika: 1990. február 3.
Európa:1991. augusztus 29.

Wii Virtual Console megjelenés:
Japán: 2007. december 11.
Amerika: 2007. november 5.
Európa: 2007. november 9.

3DS Virtual Console megjelenés
Japán: 2013. január 1.
Amerika: 2014. április 17.
Európa: 2013. december 26.

Wii U Virtual Console megjelenés
Japán: 2013. december 25.
Amerika: 2014. április 17.
Európa: 2013. december 26.

Fejlesztő: Nintendo
Kiadó: Nintendo
Műfaj: Platform
Játékmód: 1-2 játékos

Ára:
Wii Virtual Console: 500 pont
3DS / Wii U Virtual Console: £3.49 / €4.99

Méret: Nintendo 3DS: 119 blokk
Wii U: 35,03 MB

Platform:3ds_vc_logo

Sok jó játék jelenik meg manapság is. Szerencsére a Nintendónak most is a szórakoztatás az elsődleges szempont, amikor játékot készítenek. Viszont egy produktum csak akkor válik legendává, ha azt többedjére is ugyanúgy élvezet végigjátszani, és többjátékos módban több év után is ugyanazt a szórakoztatást nyújtja. Szerencsére a Super Mario Bros. 3 ilyen.

gfs_28422_2_13Az a legenda járja a tavaly elhunyt néhai Nintendo elnökről, Hiroshi Yamauchi-ról, hogy bár nem sokat értett a videojátékokhoz, viszont az üzlethez nagyon. Emellett bár szigorú főnök volt, de becsülte a kemény munkát, valamint ha újdonságot tesznek a játékokba. Ezt mind úgy tudták a készítők teljesíteni, hogy megőrizték az eredeti hangulatot, ez volt annak idején a Nintendo játékok sikerének titka. A Mario 3 pedig hemzseg az újdonságoktól. Az első Super Mario Bros. "személyében" adott az alapkoncepció, ezt gondolták tovább: Térkép-rendszer, megannyi új segítő tárgy (én így magyarosítottam a Power-up-ot), Bowser 7 gyereket, kooperatív többjátékos mód, és még sokáig lehetne sorolni. De a legnagyobb dobás egyértelműen az volt, hogy mindezen újdonságok mellett nemhogy megőrizték az eredeti Mario hangulatot, hanem tovább emelték azt, majdhogynem az egekig. De miről is van szó?

WiiUVC_SuperMarioBros3_02_mediaplayer_largeUgyanúgy platformjátékot játszunk, mint a Super Mario Bros. esetében, de a lehetőségek tárháza most sokkal szélesebb. Egy térképen járunk, ott vannak számokkal ellátva a pályák, azokon kell sorba végigmenni. Rendkívül találó ötlet volt, hogy a pálya olyan, amilyen a térképen, tehát ha víz van a környékén, akkor tengerbe fogunk csobbanni, vagy ahol sűrű homok, ott bizony futóhomokkal kell szembenézni. A térképek szimbolizálják az országokat, összesen 8 van belőlük. Az első világ lényegében a Gomba Királyság, a Sztyeppék országa. Így megyünk további hat világon át, hogy a végén a Sötétség országában, megküzdjünk Bowser-rel, a sárkánykirállyal. A pályák lényegében hasonlóak, mint az első SMB játékban, ugyanúgy fejükre ugorva kell megölni az ellenségeket, megannyi titok után a pálya végén nem a zászlórúd vár minket, hanem egy kártya, melyben forognak az ábrák, és amelyiket éppen megfejeljük ugrással, az lesz a miénk. Három ábra van: Gomba, Virág és Csillag. Ha kiforgatunk három ábrát, akkor egy életet kapunk, de ha három azonosat, akkor több élettel jutalmaz minket a gép: 3 Gomba esetén 2 élet jár, 3 Virágnál 3 élet a jutalmunk, 3 Csillag kiforgatásakor pedig 5 életet kapunk. A térképen is vár néhány eddig nem látott újdonság. Ott van például Toad háza, melyben egy tárgyat szerezhetünk magunknak, ami elraktározódik. Ezeket a térképen a B-gomb megnyomásával tudjuk előhívni, és a megfelelőt kiválasztva az A-gombbal aktiválhatjuk őket. Összesen 28 segítő tárgyat tudunk elrakni magunknak a későbbiekre. Ott van még a Pikk-négyzet, mely a pályák végén található kártyák elvén működik, három részletből kell kirakni Gombát, Virágot és Csillagot és sikeres játék esetében ugyanúgy életet kapunk. Ez az első Mario játék, mely nem szerénykedik az életekkel, ahogy a mai játékokban megszokhattuk, már itt is könnyen lehet 20, 30, 50 a játék végére meg ha ügyesek vagyunk, a maximális 99 élet is ott állhat az M (vagy L) betű mellett. Mindezek mellett a térképen találjuk még a mini-kastélyokat, a térkép végén a nagy kastély, és megannyi titok, melyek mind felfedezésre várnak.

WiiUVC_SuperMarioBros3_10_mediaplayer_largeHa viszont ketten játszunk ezzel a játékkal, akkor érthetjük meg igazán, miért nem teszik bele az online többjátékos módot az új Mario játékokba sem. Itt ugyanis nem külön térképen megyünk, mint az első Mario játékban, ahol külön mentünk a pályákon, hanem együtt, és bár nem egyszerre játszunk, de egy térképen egymást követve járjuk az országokat, így érdemes összehangoltan dolgozni a jobb eredmény érdekében. De lehet egymás ellen is, ha éppen azt szeretnénk. Amikor az egyik játékos még a térképen van, akkor kicsinyítve láthatja a társának nevének első betűjét. Ha ide megyünk be, akkor csatázni hívjuk ki őt. Lényegében egy Mario Bros.-szerű pályán vagyunk, itt élet-halál harcot kell vívni. Vagy szemtől szemben harcolunk társunkkal, vagy kicselezzük őt, hogy végül mi kerüljünk ki győztesként. Aki nyer, az folytatja a játékot a térképen.

Ha azt látjátok, hogy néha akad a játék, az nem véletlen. Ugyanis itt látszik meg, hogy tényleg a maximumot hozták ki a NES-ből. És most is élmény vele játszani, nem is beszélve arról, hogy akár 3DS-en is játszhatjuk ketten Download Play-jel úgy, hogy elég, ha csak egyiknek van meg a játék. Ezek után azt gondolom, bárki belátja, hogy bőven megéri a £3.49-es árat. Mentsük hát meg ismét Hercegnőt, és közben merüljünk el a játék hangulatába, melynek nincs párja, csakis és kizárólag ebben a játékban lehet átélni!

gfs_2913_1_1Grafika: 10/10
Játszhatóság: 10/10
Szavatosság: 10/10
Kihívás: 9/10
Zene / Hang: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Eszméletlen szép
+ Könnyen irányítható
+ Rengeteg sok titok és lehetőség
+ Mára legendává vált zenék
+ Életre szóló játékélményt ad

99%

 

Szólj hozzá!

Kétszeres állásinterjú

2014. január 15. 21:29 - supermario4ever

Tegnapelőtt is és ma is felutaztam Pestre állásinterjú ügyében. A BKK-nál adtam be a jelentkezésemet, mint jegypénztáros, fel is hívtak, hogy várnak meghallgatásra. Iszonyatosan fellelkesedtem érte, mert nagy esélyt láttam arra, hogy felvesznek. Hétfőn utaztam fel, ekkor csoportos tájékoztatás volt, illetve teszt kitöltés. Matematikai feladványok, személyiségteszt, valamint jogi kérdések, ami úgy nézett ki, hogy kaptunk egy oldalas anyagot, azt át kellett olvasni, és annak alapján 5 kérdésre válaszolni. Két és fél órás volt az egész, mindenről tájékoztattak minket, a munka árnyoldalairól részletesen beszélt a vezető, én azt gondoltam, hogy ennek fényében is vállalható, hiszen minden munkának van negatív oldala. Mindenkit visszahívtak személyes megbeszélésre, én ma 11 órára kaptam időpontot. És elmentem, de szomorúan jöttem el onnan. Két hibát vettem észre magamon: 1. Nincs olyan kiállásom, kisugárzásom, amivel el tudom hitetni az interjúztatókkal, hogy én vagyok a megfelelő ember. 2. Hirtelen jött szituációkra, helyzetekre nem tudok reagálni. Ekkor teljes csend van, majdhogynem nyilvánvalóvá teszem, hogy sarokba vagyok szorítva. És az okát is tudom: Egyfajta pánik uralkodik el rajtam, és ha van hátránya annak, hogy valakinek a jobb agyféltekéje a domináns (mint pl. nekem), akkor ez az. Öntudatlanul hagyom alávetni magam a pillanatnyi érzelmeimnek, és amikor ilyen negatív szituációban vagyok, akkor van bennem egy "most már minden mindegy" gondolat, mert már látták, hogy pánikban vagyok, ezért meg sem próbálom menteni a helyzetet, azt várom, hogy ők szóljanak valamit... Úgyhogy örültem a szerencsének.

Bagszi legalább felvidított egy kicsit, örültem a találkozásnak. Elkísért a Play Maniába, én itt kinéztem magamnak egy játékot a weblapjukon, azt vettem meg. A 1080° Avalanche GameCube-ra. Mivel tetszett a Nintendo 64-es rész, kíváncsi voltam erre is. Még olcsóbb is volt, mint ahogy meghirdették, úgyhogy kiváltképp örültem neki. Valószínűleg kijelenthető, hogy a Play Mania lesz a Game Park eszmei utódja, mivel új és retro játékok mind elérhető áron vannak. Super Mario 3D World 10.000 forintért... Hát kérem szépen, ide kell járni. Szép állapotú dobozos Nintendo 64 controller is kapható, úgyhogy jó sok pénzt lehetne otthagyni. Van már 4 db. N64 controllerem ugye, csak hát nincs doboz. Szinte múzeumot csinálhatnék, már most is, de ha meglenne minden, amit szeretnék, az de szép lenne. GameCube játékok között kinéztem még magamnak a WaveRace: Blue Storm, és a Magical Mirror: Starring Mouse játékokat. A Miki egeres játék összeköthető a Game Boy Advance-es Magical Quest: Starring Mickey & Minnie játékkal, ami nagy kedvencem SNES-re, ez önmagában elég indok arra, hogy amint lehetőségem lesz, megvegyem, igaz még nincs meg a GBA játék. Na az még nagy hiánycikk nálam. Csak én vásároltam az üzletben, aztán mentünk is a postára, hogy feladjam Spartacusnak a cserejátékot és a dobozokat. SNES-es Double Dragon-t kap 3DS-es F1 2011 játékért. A kíváncsiság vitt bele a cserébe, mert egyszer játszottam az N64-es F-1 World Grand Prix-vel, az viszonylag jó, hát úgy voltam vele, hogy kipróbálom. Ha nagyon nem lesz jó, legfeljebb eladom. A Double Dragon meg elég jó játék egyébként csak annyira nem inspirált arra, hogy újra játsszak vele. Ilyen utcai verekedős téma, amikor régen játszottam vele, azt élveztem benne a legjobban, hogy a társamat is agyonverhetem.

Elsétáltunk még a WestEnd-be, elkísértem egy darabig, ő találkozott ott egy sráccal, aki ilyen internetes TV-t csinál, nem tudom pontosan. De a lényeg az, hogy nagyon fellelkesedett azért, mert bagszinak kapcsolatai vannak Pokémon találkozó által (de hisz azt ő csinálja...) 3DS Hungary, Insert Coin, MAT-os rendezvények, ugyanis ők most pont ilyen közösségépítő találkozókból csinálnak videókat, műsorokat, és hirtelen lett sok anyag. Én meg mentem a vonathoz, a 14:10-es kötött pályás járattal jöttem haza. Most vittem a laptopot is, mert az odaúton megnéztem a Korona hercegének a ma TV-ben leadott részét (ezt már pont nem láttam korábban gépen), meg a Játék határok nélkül kapcsán vannak komolyabb terveim: Dokumentálni fogom az egyes részeket, ezt kezdtem el csinálni. Meg németeztem, készülök a nyelvvizsgára. Örültem Narumi mostani ötletének, hogy beszélgessünk Skype-on németül, ő is frissíteni akarja a tudását.

Itthon kipróbáltam a 1080° Avalanche-et, majdhogynem nem akartam hinni a saját szememnek. Minden tekintetben jobb a Nintendo 64-es elődjénél, grafikailag ne is hasonlítsuk, mert az hülyeség, de sokkal hangulatosabb és több lehetőség van benne, a zenék is sokkal dinamikusabbak. Érdekes a N64-es játékhoz az a Kenta Nagata szerezte a zenét, aki a Mario Kart 64-hez is. Ehhez képest eléggé úgy hangzik, mintha ismert számokat vittek volna át a játékba. Annak idején több PlayStation játéknak is ismert zenéje volt, és tényleg azt hittem, hogy a 1080° Snowboarding-ban is ilyenek szólnak, meg is lepett, hogy ezt kazettán meg tudták oldani, mert elvileg nagyobb zenéket nem lehet N64-re írni a memóriakorlátok miatt. Mint ahogy kiderült, valóban nem, de így is jó zenéket kapott. Viszont a 1080° Avalanche leírásában listázva van, hogy a zenéket ki adja elő, és melyik lemezen hallhatóak. Első hallásra annyira tetszett, hogy mondtam magamban, hogy na csak legyen belőlük karaoke verzió. Utána is néztem, egyelőre nem találtam, és gyanítom, hogy nem is fogok, mert amerikai és kanadai előadók dalai vannak a játékban, bár ez önmagában nem kizáró ok, hiszen több nyugati előadó is kiadta dalainak karaoke verzióját is, de nem úgy tűnik, hogy ezeknek a daloknak van. A GameCube folytatás elsősorban hangulat terén domborít nagyot. El is gondolkodtam azon, hogy ez lenne a generációváltás értelme, hogy jobb technikai lehetőségekkel még többet hozzanak ki a játékból, ez itt maximálisan sikerült. Aztán kiderül, hogy ez a lelkesedés hosszútávon is megmarad-e. Mondjuk ettől nem fogok hódeszkázni, effektíve nem az én stílusom ezt a sport, másrészt meg nem szeretnék téli sportokat kipróbálni, veszélyesnek tartom őket, mivel az döntő többségében hegyről lefele jövet történik. Nem is értem, hogy a síugrás hogy megy, mert laikusként azt látom, hogy magasról ugranak, de biztos, hogy megvan a technikája, hogy úgy érnek földet, hogy semmi bajuk ne essen.

Visszatérve az állásinterjúra, előfordult már, hogy valami pánikszerűség rám tört, de hogy ennyire, ez eddig nem volt jellemző, ahogy visszagondolom. Ha kitalálom rá a "gyógymódot", és a gyakorlatba is tudom alkalmazni, akkor viszont nem volt hiába ez a nap.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása