Egy régóta vágyott játékot sikerült magaménak tudni. Megtaláltam olcsón a CashConverters weboldalán, az egyik üzletben volt eladó £6.39-ért. Mivel magasan ez a legolcsóbb ár (eBay-en ilyen 16-18 font körül van a teljes), ezért a nővérem megvette nekem, mintegy meghálálva, hogy segítek a házimunkában. Bár igazából én segítek neki hálából, mert segít nekem itt elhelyezkedni. Szeretem a Super Mario Advance-et, az egyik legviccesebb Nintendo remake, a karakterek beszéde miatt, a főellenségek is megszólalnak.

Különben nagyon megerősödött a Nintendo rajongásom itt Angliában, mert itt sokkal erősebb a Nintendo jelenléte, elég csak arra gondolnom, hogy minden nap, amikor megyek valahova, legalább 15-20 StreetPass van. Meg sok helyen lehet kapni játékot, az áraik pedig változóak, így érdemes körbenézni, hogy a legolcsóbb árat megtaláljuk. És bőven van is rájuk kereslet, mert az itteni fizetésekhez képest jóval olcsóbbnak számítanak a játékok, pedig forintban szinte ugyanannyiba kerülnek. De mondják többen is, hogy nem érdemes forintba átszámolni az árakat, mert akkor drágának számítanak (főleg az élelmiszerekre igaz ez), itt angol font szerint kell gondolkodni, ugyanis a fizetésekhez képest nem olyan drága itt az élet. Bár pont ez árnyalja a britekről alkotott képemet, ugyanis pénteken, amikor St. Helens-ben voltunk a meghiúsult állásinterjú ügyében, akkor a pub-ban, ahol lett volna a találkozó, többen is dolgoznak magyarok, és beszéltük, hogy pont azért, mert itt több mindent megengedhetnek maguknak az emberek, a gyerekek is jóval több mindent megkapnak. Kevésbé kertelve, el vannak kényeztetve. Valami hasonlót én is észrevettem, inkább arra lettem figyelmes, hogy a szülők nem olyan gondoskodók a gyerekükkel, mint a magyarok. Ahogy látom az utcán, hogy viszonyulnak a gyerekükhöz, élek a gyanúperrel, hogy nincs meg az az érzelmi nevelés, ami azért nálunk jobban megfigyelhető.

Meglett Suara: The Best ~Tie Up Collection~ válogatásalbum lossless-ben, de aminek még jobban örülök, hogy tartalmazza a scannelt borítót is. Méghozzá a Limited Edition borítót, így teljesnek mondható. A két jól ismert borítóképen kívül még kettő van:

Az egész borító itt tölthető le: Suara: The Best ~Tie-Up Collection~ Limited Edition Booklet scans

Mindenesetre nem akarok alulmaradni munka ügyében sem, nővéremmel beregisztráltunk ilyen munkaközvetítő ügynökségekhez. Itt úgy van, hogy szakosítva vannak az ügynökségek, így két helyre regisztráltunk be, az egyik, amelyik kereskedelmi, tehát bolti eladó, és hasonlók, a másik meg az irodai, ugyanis adatrögzítőként is szívesen dolgoznék. Ezeken a helyeken adják az álláshirdetéseket, amikre a weblapon kell jelentkezni. De azt is megtehetem, mint ahogy holnap megteszem, hogy Job Centerekbe megyek, és az ottani számítógépen keresek munkát. Amik tetszenek, azokat ki is lehet nyomtatni. Csak itt nem olyanok ezek irodák, hogy bemész, beszélsz egy ügyintézővel, és ő ajánl munkát neked, hanem neked kell intézni. Pontosan nem tudom, hogy van, de ha jól sejtem, akkor inkább tanácsadással, jogi ügyekkel foglalkoznak.

Ma egy nagyot sétáltam, ugyanis elmentem egészen Bidstonig a Tesco Extrába szétnézni, meg néhány dolgot venni, aztán Birkenhead-ben mert meg akartam venni azt a papírpénzes perselyt, amiről írtam korábban, de csak készpénzzel lehetett fizetni, az meg nem volt nálam. Úgyhogy onnan kellett hazasétálni, így ma összesen kb. 17.600 lépést tettem meg a 3DS-em szerint.

Tehát, ezen a hétvégén Milton Keynes-ben voltunk, ahol Huicong és egy angol ismerősünk, Simon vett részt versenyen. Szombaton 10 órakor indultunk el itthonról, és kb. 3 óra volt az út, ha nem számítjuk bele, hogy többször megálltunk és a végén többször eltévedtünk, nem tudtuk pontosan merre is kell menni. Végül egy közeli látványosságnál kötöttünk ki, a Peace Pagodánál. Nagyon szép, közepén van egy Buddha szobor:

Itt csináltunk néhány képet, aztán mentünk is tovább a tó felé, a partján végigsétáltunk. Az egyik részen lehet szörfözni és wakeboardozni. A Wakeboard kötélpályája lassan jár, írva is vagyon, hogy kezdők is kipróbálhatják, valamint tanfolyamot is indítanak. Itt beültünk egy kávézóba, megittuk a szokásos kávé / forró csoki / hideg üdítő adagunkat, majd a szálloda felé vettük az irányt kocsival. Egyszerű, polgári hotel volt, semmi extrákkal, de kellemes volt maga a helyiség. Két szoba lett kibérelve egy éjszakára, természetesen nemek szerint lett elosztva. Amikor Simonnal elfoglaltuk a szobát, ő TV-zett, én a gépen működtem. Nem nagyon kommunikálok angolokkal, megmondom őszintén, és ez lehet, hogy hiba is. A legnagyobb problémám, hogy nem tudom úgy kifejezni magam, mint magyarul. Kérdeztem egy pár dolgot nővéremtől nyelv kapcsán, angolban például lehet tudni, hogy kötött a szórend, de annyira, hogy például nincs kiemelés. Mert ugye a magyarban ilyen lehetséges, és jó dolognak tartom, hogy ha konkrétan egy valamiről beszélünk, azt a mondat elejére tesszük. Például ha sok kép közül konkrétan azt az egyet szeretnénk a falra kitenni. Ez csak egy dolog, ami így hirtelen eszembe jutott, de az alapvető problémám az, hogy nem tudom, hogy kifejezni magam, és megmondom őszintén, nem is vetettem bele magam abba, hogy jobban megismerjem, hogy az angoloknál ez hogy szokás, pedig lehet, hogy megtalálnám a megfelelőt.

Kis pihenés után a szálloda éttermében vacsoráztunk. Hmm... Már voltunk ilyen jellegűben, már akkor sem voltam elragadtatva érte, most is úgy voltam vele, hogy végülis, megettem. Az a lényeg, hogy tányérral sorban kell állni, és meg kell mondani, hogy milyen húst szeretnénk enni, és vágnak 1-2 szeletet, utána annyi zöldséget és szószt szedsz mellé, amennyit szeretnél. Nekem elsősorban azért nem jött be, mert zöldséget nem nagyon eszek, azt is csak nyersen. A szósz, és a hús miatt mondom azt, hogy megeszem, nincs vele problémám. Utána fagylaltdesszert. Aero csokis fagyit kértem, bár csalódásként ért, hogy maga a fagyi vaníliás, és csak a csoki a mentolos, reméltem, hogy az egész az. Egy ilyen kiadós vacsora után ismét felmentünk, a többiek Britain's Got Talent-et néztek, én magánakcióba kezdtem, amiről írtam is előzőleg. Elég sokáig működtem gépen, olyan 22.30-ig, aztán én is aludni akartam, de csak fél 3-kor jött álom a szememre, addig egyáltalán nem voltam fáradt. Érdekes, hogy nem éreztem magam fáradtnak fél 8-kor, amikor felébredtem, meg sikeresen elkészültem, mire menni kellett.

Ugyanabban az étteremben reggeliztünk, ami All You Can Eat volt. Választék most sem volt nagyon nekem való, de nem volt nagyon érdekes, mert a szokásos, már-már unalmas brit reggelik közül lehetett választani: Paradicsomos bab, tükörtojás, pirítós, sült virsli, sült szalonna és hasonlók. Mondjuk újdonság volt számomra a rántott burgonyapüré, ez ízlett. Különben nem tudom, hogy miféle fétis a briteknél ez a bab, mert azt szinte minden étteremben, kajáldában szinte ingyen osztogatják, aztán nem győznek szólni az üvöltő szelek... Miután végeztünk, gyorsan összeszedtük a dolgainkat a szállodából, és már indultunk is a center felé. Egy sportcentrumban volt a verseny, szinte az utolsók között érkeztünk meg, a csoport egy része már bemelegített. Azért még találtunk helyet magunknak. Két asztal volt, úgy tűnik, ketten fognak párhuzamosan versenyezni. Van is rá lehetőség, ugyanis kategóriánként csoportra voltak osztva a versenyzők. A megnyitószöveg után volt még szünet, aztán kezdődött. Mondjuk eléggé furcsa volt, mintha nem lett volna jól megszervezve, ugyanis többször voltak kisebb-nagyobb kimaradások. A másik meg az, hogy az egyik zsűricsoport mondta a pontokat, a másik csak azt, hogy ki hányadik lett. Mondjuk a pontszámok is érdekesek voltak, mondhatni "aranyárban" mérték őket, ugyanis a maximális 10 pontból senki nem kapott 9-et. Pedig voltak páran, akik tényleg nagyon magas szinten űzik a sportot. Például, amit Huicong bemutatott, az olimpiai színvonalú volt. Én nem is hittem el, hogy ilyet láthatok élőben, tényleg a semmi bizonytalanság, végig a legprecízebb, leggyorsabb mozdulatok. Ha ennek a tizedét tudnám, már azzal nagyon elégedett lennék, és csak 8,73 pontot kapott. Az tényleg csak, méghozzá nagy betűkkel, amikor olimpián is szokás 9+ pontokat osztogatni, ott biztosan akár 9,6-ot is kapott volna. Hát igen, azért keményen meglátszott, hogy Kínában, bentlakásos iskolában nevelkedett. Mindenesetre nemcsak a kategóriájában, hanem összességében is ő kapta a legmagasabb pontszámot. A szervezés tényleg zavaros volt, valamikor már osztották az érméket, míg mások még bemutatták, amit tudnak, meg ez, hogy valakinek megmondták a pontszámot, míg mások ennek tudata nélkül mentek haza. Huicong még Tai Chi-ban is versenyzett, itt második lett. Simon meg negyedik lett a saját kategóriájában, pedig ügyes volt ő is. Miután megkapta a második érméjét is, mentünk is haza, így is 14 óra volt, de azért még beültünk egy kávéra és még ettünk egyet. Így 14.30 lett, mire elindultunk, és többszöri megállás után 18.30 körül értünk haza. Örültem ennek a hétvégének, jól éreztem magam, a versenyzők is magas színvonalúak volt.

Képeket csináltam, de nagy bajban voltam, a verseny közben, a 70 elkészült képből csak 24 sikeredett. Nem is nagyon volt lehetőségem előremenni, a másik meg hogy csak azok a képek sikerültek melyek automatikus vakuval fényképeztem (igen, nekem még digitális fényképezőgépem van), de azt sem volt "szép" csinálni, mert láttam, hogy bezavart egy-két embernél, akkor gondolatban meghúztam magam egy sarokban, senkinek nem akartam megszabotálni a versenyét. Mondjuk nem én voltam az egyedüli, aki hasonlóképp fényképezett. Mindenesetre a jól sikerült képek itt vannak:

Verseny - 2014.04.27