Egyszer volt... az ember DVD sorozat

2017. június 16. 15:23 - supermario4ever

Körülbelül 3 hete találtam meg Békéscsabán a Tesco parkolójánál levő bolhapiacon az Egyszer volt... az ember DVD-pakkot. Nagyon megörültem neki, mert gyerekkoromban egyik kedvenc rajzfilmem volt, meg is vettem magamnak.

005.JPGNagyon olcsón adta, 200 forint darabjáért, így az egész 1.000 forint volt. Akár darabjáért kiadtam volna érte akár ennyit is a rajzfilm eszmei értéke miatt. Másfelől meg az első DVD-t leszámítva mindegyik fóliás volt, tehát ki sem bontotta az eredeti tulajdonosa. Valamikor 2004 körül jelent meg DVD-n, tudtam akkor róla, de mivel akkor más foglalkoztatott, ezért nem fordítottam rá nagy figyelmet. Amúgy már nagyobb gyerek voltam, amikor először láttam TV-ben, kb. 12 éves. Egyszer volt... az ember -450Igazság szerint először a bal-felső sarokban látható évszámos kis dobozka miatt néztem a rajzfilmsorozatot. Azzal, hogy megmutatta, hogy melyik esemény mikor történt számomra sokkal közelibbé tette a történelmet, de aztán hamar megláttam, hogy mennyire jó és humoros sorozatról van szó. Sokszor vicces jelenetekkel mutatták be az adott történelmi eseményt. Ami nem is csoda, hiszen elsősorban gyerekeknek készült a rajzfilm, de azt gondolom, hogy bárki nézheti, mert sokkal-sokkal jobb, mint bármelyik száraz történelemkönyv. A legtöbb történelmi korban ugyanazokat a karaktereket láthatjuk. Ott van például a bölcs mester, aki mindig megelőzte a korát. Rendes, jóravaló öregember volt, aki mindig azt hitte, hogy az évszázad találmányát fejlesztette ki, de azon legtöbbször összeomlottak, szétestek vagy elromlottak. Nála jelent meg megtöbbször az évszámos dobozka, mint interaktív karakter beleszólt a történésekbe, ugyanis az, hogy a mester megelőzte a korát, legtöbbször abban nyilvánult meg, hogy olyan dolgokkal foglalkozott, amiket abban az időkben még nem ismertek. Például az ókori görögöknél az óra ősén gondolkodott a Nap állása alapján. A falra írta a tervét, először római számokat írt. Mondja az évszámos kis dobozka, hogy nem jó! Ja, persze-persze. Kijavítja arab számokra a rómaiakat. Megint szól a kis évszámos ládika, hogy nem jó, ebben a korban még nem ismerték a számokat! Végén javította ki valami olyan, számomra furcsa jelekkel, amit gondolom, az ókori görögök használtak számolásra. A másik ilyen érdekes közbeszólás a vikinges résznél volt, amikor a mester nagy hajókat akart építeni, akkor szól az évszámos kis doboz, hogy nézd meg, milyen évet írunk! Még csak 792 van, nem 1492, a nagy hajókat még nem ismerték. Ezek is érdekessé tették a rajzfilmet, de a szerethető karaktereknek köszönhetően válik igazán élővé a történelem. Hiszen ott van még Péter a mindig okos és rendes férfi, aki mindig hasznos tagja a(z aktuális) társadalomnak. Felesége Piroska nem játszik aktív szerepet (ez részint jelzi, hogy a nők sokáig nem voltak aktív szereplői a társadalomnak), de az nagyon tetszett, amikor egyszer az évszámos dobozka neki is szólt. A 10. részben Péter udvarolt egy másik lánynak, és Piroska ezt rossz néven vette. Szól neki a kis doboz: Nyugalom Piroska, még csak 790 van, a monogámiát ekkor még nem ismerték. Ettől olyan virágos jókedve lett, hogy hihetetlen. Dagi barátunk szolgáltatta a poénokat, aki nagydarab mivoltának köszönhetően Bud Spencert megszégyenítő módon osztogatta olykor a pofonokat. Egy kis társadalomkritika is megfért a sorozatban, ugyanis van két negatív karakter. Nem is negatívok, sokkal inkább viccesek. Az egyik a Szurtos, a nagydarab virsliorrú férfi, aki mindig előszeretettel hangoztatta, hogy ő az úr a háznál / országban, mindenki neki engedelmeskedik. Viszont a parancsokat leggyakrabban Pöttöm súgta a fülébe, Szurtos egyedül aligha tudta volna érvényre juttatni tekintélyét. Duettben sem sikerült, legtöbbször mindig viccesen felsülnek. A két férfinak (Péter és Dagi) gyerekük is van, Kis Peti és Kis Dagi. Általuk ismerhetjük meg az adott történelmi korszak sajátosságait, valamint hogyan vészelték át a nehézségeket.

Nagyon örülök, hogy sikerült megszerezni végül a DVD-ket, annak ellenére, hogy azért látszik a rajzstíluson és az érzelmek megjelenítésén, hogy ezt gyerekeknek szánták, felnőtt fejjel is szórakoztató, jó nézni, a vicces jelenetek meg ugyanúgy megnevettetnek. Gyerekkoromban oly módon is hatással volt rám a rajzfilmsorozat, hogy a történelem füzetben az ókori évszámokat nem "i.e." írtam (illetve mivel katolikus iskolába jártam, ezért kr.e. volt nálunk a használatos), hanem - jellel, ezáltal szerethetőbb volt számomra a történelem óra, mert olyan érzésem volt, mintha a rajzfilmben is láttam volna az adott eseményt. Ha valami hibát tudnék mondani, akkor azt, hogy túlzottan gyorsan "mentünk át" az őskor és az ókor eseményein, arra több részt hagytam volna. Bár az is igaz, hogy akkor meg valószínűleg a 26 rész nem lett volna elég, mert a többi eseménynek meg minimum kell az a részletesség, amivel bemutatják azt.

Az utolsó rész az, amiben meglátszik, hogy ez a rajzfilm 1978-as, ugyanis a jövőre, a XXI. századra "jósolt" események egy része már most másképp alakul. Például mutatja a Föld térképét, és hogy fognak az egyes kontinensek népességei alakulni (szaporodni és fogyni). Elsősorban Afrikában mutat eszméletlen nagy benépesedést. Ez valóban történik, és más okból ugyan, de ennek 2015 óta tapasztaljuk a következményeit... Ezt leszámítva nagyon örülök, hogy újra nézhetem ezt a rajzfilmet, sok kedves emléket idéz fel, és nem utolsó sorban elkezdtem olvasni azokról az időkről részletesebben, amit érdekesnek találtam. Nem ez az első eset, hogy azt tapasztalom, hogy most teljesen más az adott témáról olvasni, mint amikor iskolában kellett kötelezően tanulni.

 

Szólj hozzá!

Új Okui Masami kislemez és vélemény az r.o.r/s együttesről

2017. június 12. 19:48 - supermario4ever

Hát nekem nem kell több ma reggelre. Hajnalban Okui Masami új kislemezt jelentett be. Már a címet is lehet tudni: Innocent Bubble. Kicsit furcsának hangzik, de annyira bízom abban, hogy jó dalt fog kiadni, hogy elő fogom rendelni, amint lehetőségem lesz. Csak azt furcsállom, hogy 25. évfordulós kislemeznek hirdeti meg, amikor debütáló kislemeze, a Dare Yori mo Zutto... 1993 augusztusában jelent meg. Mondjuk nem ez az első eset, hogy ilyennel találkozok a japán zenében, hogy egy évvel korábban ünnepelnek évfordulót, mint valójában. Már akkor azon gondolkodtam, hogy valószínűleg azért, mert sorszámnévben gondolkodnak, és Okui Masami is úgy van vele, hogy 2017. augusztus 21-én tölti be a zenei karrierje a 24. "életévét", akkor augusztus 22-től már sorszámban a 25. évforduló van, és már ekkortól ünnepel? Van értelme, miért is ne? A kislemez mindenesetre augusztus 30-án jelenik meg. A cím egy kicsi aggodalomra ad okot, hogy nehogy valami butasággal jöjjön ki, de ha abból indulok ki, hogy a "popcorn magic" című dala is egy igényes igénytelen alkotás, akkor nagyon félnivaló nincs.

Hogyan lehet valami igényesen igénytelen? Hát úgy, hogy maga a dal sem veszi komolyan magát. Okui Masami énekhangja különleges abból a szempontból, hogy képes egy igénytelen zenéből az énekhangjával valami jót kihozni, nem egyszer fordult elő az, hogy egy dalt az ő hangja mentett meg. Azt hallani ezekben a dalokban ugyanis, hogy lehet, hogy felkérték hogy ő énekeljen fel egy adott zenére, de ahogy énekel, abból az jön le, hogy jó, ráéneklek erre a zenére, de nehogy azt higgyétek, hogy el fogom adni magam nektek. Valami hasonló lehet a fejében, amikor énekel, és képes néha egy idétlen alapból egész jót kihozni. A popcorn magic dal azért is érdekes, mert nemcsak hogy maga a zene, a dallamvilág is olyan, hogy nem veszi magát komolyan, hanem Okui Masami is beleáll a hülyéskedésbe. Hallani az énekhangján, hogy nem veszi komolyan a dalt, de annyira élvezi, hogy énekelhet egy egynyári slágert, hogy ettől válik nagyszerűvé. Életemben nem hallottam még ilyet, és kifejezetten sajnálom, hogy nincs fent YouTube-on a dal, boldogan megmutatnám mindenkinek, hogy lássátok, hogyan lehet maradandót alkotni egy hallhatóan olcsó költségvetésű egynyári slágerből.

De összességében azért hallani, hogy mi az a zenei világ, amiben igazán otthonosan mozog. Tegnap este meghallgattam az r.o.r/s: dazzle albumát. 2008 nyara óta ismerem az albumot. Annak idején sokat hallgattam, mert eléggé nehéz volt akkor beszerezni, és örültem, hogy nagy nehezen valahonnan sikerült letölteni. Az r.o.r/s egy duó, melyet Okui Masami és Yonekura Chihiro alkot, Magyarországon is ismert lehet, mivel ők énekelték a Kaleido Star anime 3. openingjét és endingjét. Akinek esetleg nem jut eszébe, hogy melyik az, íme az opening videó:

https://youtu.be/9-sICYGMYp4

Ehhez hasonló dalokból készítettek egy albumot. Ezt megelőzően 2 kislemez jelent meg, az első a Candy Lie, ez szolgált debütálásra, a második kislemez a Tattoo Kiss, a Kaleido Star kislemez. A két kislemezt megkoronázva jött a stúdióalbum. Mely igencsak érdekesre sikeredett. Mostani fejemmel azt gondolom, hogy Okui Masami és Yonekura Chihiro karrierjének egy érdekes kisiklása ez a formáció. Alapvetően nem a zenei stílussal van a baj, hiszen trance stílusban is lehet kifejezetten jó dalt csinálni, a bajt abban látom, hogy kiárusították a barátságukat. A két énekesnő a privát életben ugyanis jóbarátok és nagyra tartják egymás zenei munkásságát. Tegnap este elképzeltem magamban, hogyan viszonyulnék az együtteshez, ha most lenne aktuális. Nagyon örülnék a bejelentésnek, hiszen mindkét énekesnőt nagyon szeretem, jó zenét csinálnak a szólókarrierjükben, és azt gondolnám, hogy együttes erővel még annál is sokkal jobbat alkotnának. Ehhez képest meg amit hallok, nagy csalódás lenne. Maga a zene még nem is lenne annyira rossz, a baj az, hogy két énekesnő között nincs kapcsolat. Olyan érzés hallani a dalaikat, mintha énekelnék a maguk sorait, a refrént együtt, de ezzel kifújt a dalt. Míg a Hayashibara Megumi és Okui Masami Slayers dalaiban ott van a varázslat, hogy hallani a barátságot a dalaikban, hallani érzelmeket bennük, de az r.o.r/s dalokat, mintha gépekkel vették volna fel. Nem hallani kapcsolatot az énekek között, ezért gondolom azt, hogy ezzel a közös munkával kiárusították a barátságukat. Ez a legfájóbb pontja a közös munkájukat, még azt is felülmúlja, hogy nem a trance legmagasabb minőségét nyújtják. Alapvetően nem rajongok az elektronikus zenéért, de arra rájöttem, hogy nagyon jól lehet ebben a stílusban szerelemről, szerelmi csalódásról, illetve a szerelemből fakadó fájdalmakról énekelni, mert erős a zene hangzása, és gyors, ütemes ritmussal lehet azt éreztetni, hogy megéli az adott érzést. Okui Masami-nak van néhány ilyen száma, az Abyss és az Automaton máig az egyik legjobb trance dalok, amit valaha hallottam. Ha nem is hozzák ezt a minőséget, összességében arra jó ez az album, hogy lazításként hallgassuk, mert ennél sokkal rosszabb trance dalok is léteznek, de akkor becsültem volna igazán nagyra az albumot, ha a stílusában magas minőséget hoznak. Mert lehetséges, van is néhány kifejezetten jó dal az albumok, amik tetszenek:

  • Fly
  • escape (Kaleido Star ED03)
  • platinum egoism

De ezt leszámítva egy átlagos albumról beszélhetünk, amit jó azért hallgatni, mert ellazít, de komoly mondanivalója nincs, és ezt hiányolom. Nagyon kicsi az esély rá, de ha még egyszer esetleg összejönnének egy album erejéig, az már remélem, hogy olyan lesz, ami mind a kettejük stílusát reprezentálja. Bár szerintem a projekt csak a megjelent két kislemezre és az albumra szólt, úgyhogy ez aligha lehetséges, de egy közös munkának örülnék tőlük.

Szólj hozzá!

Super Mario Kart Time Trial időeredmények

2017. június 11. 16:44 - supermario4ever

A Wii U képkészítő lehetőségével csináltam képeket mindegyik Super Mario Kart pályán elért eredményemről. Nem törekszem világrekordok megdöntésére, ezek az idők egy "sokat gyakorló" Mario rajongói átlagos időit reprezentálja. Ennek fényében büszke vagyok ezen eredményekre. Ezeket az időket teljesítettem eddig a Wii U-s Super Mario Kart játékban. Képözön következik.

Mushroom Cup

Mario Circuit 1

mario_circuit_1

Donut Plains 1

donut_plains_1

Ghost Valley 1

ghost_valley_1

Bowser Castle 1

bowser_castle_1

Mario Circuit 2

mario_circuit_2

Flower Cup

Choco Mountain 1

choco_island_1

Ghost Valley 2

ghost_valley_2

Donut Plains 2

donut_plains_2

Bowser Castle 2

bowser_castle_2

Mario Circuit 3

mario_circuit_3

Star Cup

Koopa Beach 1

koopa_beach_1

Choco Island 2

choco_island_2

Vanilla Lake 1

vanilla_lake_1

Bowser Castle 3

bowser_castle_3

Mario Circuit 4

mario_circuit_4

Special Cup

Donut Plains 3

donut_plains_3

Koopa Beach 2

koopa_beach_2

Ghost Valley 3

ghost_valley_3

Vanilla Lake 2

vanilla_lake_2

Rainbow Road

rainbow_road

Ami nagyon jó a Super Mario Kart-ban, hogy már itt is megvoltak a karakterek közötti különbségek. Ezek a különbségek megjelennek a pályák sajátosságaiban is, méghozzá úgy, hogy mindenkinek más pálya az erőssége. Ezért is változatosabbak az eredmények, de azért látszik az is, hogy mely karakterekkel játszok a legtöbbet. Technikailag jól megcsinálták a játékot, ami lévén, hogy Super Nintendóra jelent meg, dicséretére válik a Nintendo fejlesztő cégének. Annak ellenére, hogy Toad és Koopa Troppa nem valami gyorsak, velük lehet általánosságban a legjobb időket menni, mert nagyon jó a gyorsulásuk, így ha hibázunk velük, például akadálynak ütközünk, velük a legkönnyebb korrigálni a hibát. Nem utolsósorban könnyen irányíthatók. Míg Bowser és Donkey Kong Jr. végsebessége nagyon gyors, de azt nehezen érik el, ezért ha hibázunk velük, azt nehezebb velük kiküszöbölni. Irányítani is eléggé nehéz őket, mert csúsznak rendesen. Így azt gondolom, hogy ők a mérce nehézségi szint tekintetében. Ha valaki képes jó eredményt elérni a két nehéz karakterrel, az elmondhatja magáról, hogy tud játszani a Super Mario Kart-tal, még versenyeken is jól szerepelne.

Szólj hozzá!

Magyar zenei albumok nyárra

2017. június 10. 16:27 - supermario4ever

A nyár a kedvenc évszakom, és nagyon örülök, hogy újra itt van. Bár a nagy forróság még várat magára, majd akkor lesz az igazi. Szerencsére nagyon jól bírom. És vannak zenék, amik a nyarat juttatják eszembe. Legalábbis ilyenkor, június tájt szoktam hallgatni őket, és megerősítik bennem a nyári hangulatot. Ezek nem feltétlen konkrétan nyári albumok, nyári, lazulós dalokkal, hanem vagy nyáron jelentek meg, vagy nyáron ismertem meg őket, így juttatják eszembe a nyári hangulatot. Nyolc magyar nyelvű album van, de így is látszik, hogy mennyire változatos a zenei ízlésem, és hogy két akár szinte teljesen eltérő zenei stílusban is találok számomra jót, ami miatt szeretem hallgatni. Nos, íme:

Magyar albumok

LGT - 424 Mozdonyopera LGT - A fiúk a kocsmába mentek Zorán - Szép holnap 29
LGT - 424 Mozdonyopera LGT - A fiúk a kocsmába mentek Zorán - Szép holnap Zorán - Az elmúlt 30 év...
Zorán - 1997 Karácsony János - Az időn túl Baby Sisters - Hoppá!!! Orsi - Egy csepp méz
Zorán - 1997 Karácsony János - Az időn túl Baby Sisters - Hoppá!!! Orsi - Egy csepp méz

 

Szólj hozzá!

Japán zenei kiadványok nyárra

2017. június 10. 16:27 - supermario4ever

A nyár a kedvenc évszakom, és nagyon örülök, hogy újra itt van. Bár a nagy forróság még várat magára, majd akkor lesz az igazi. Szerencsére nagyon jól bírom. És vannak zenék, amik a nyarat juttatják eszembe. Legalábbis ilyenkor, június tájt szoktam hallgatni őket, és megerősítik bennem a nyári hangulatot. Ezek nem feltétlen konkrétan nyári albumok, nyári, lazulós dalokkal, hanem vagy nyáron jelentek meg, vagy nyáron ismertem meg őket, így juttatják eszembe a nyári hangulatot. Külön vannak az albumok és a kislemezek, de így is látszik, hogy mennyire változatos a zenei ízlésem, és hogy két akár szinte teljesen eltérő zenei stílusban is találok számomra jót, ami miatt szeretem hallgatni. Nos, íme:

Japán albumok

Hayashibara Megumi - Slayers MegumixHayashibara Megumi - CHOICEHayashibara Megumi - VINTAGE WhiteHayashibara Megumi - Time Capsule
Okui Masami -
i-magination
Okui Masami - Love AxelOkui Masami - Symbolic BrideSuara - Yumeji
Miyazaki Ui - UI1JAM Project BEST COLLECTION VIII - GOINGJAM Project BEST COLLECTION XI - X less forceALI PROJECT - Psychedelic Insanity
r.o.r/s - dazzleOhmi Tomoe - HAPPY DAYS

Japán kislemezek

Hayashibara Megumi - Touch & GoHayashibara Megumi - Shuuketsu no SadameSummer of Love feat. Okui Masami - My resolution ~Ano Tokei no Shita de~
Okui Masami - Starting OverOhmi Tomoe - BelovedOkui Masami - Sora no Uta
JAM Project - Rescue FireALI PROJECT - Jigoku no MonMiyazaki Ui - Kizuna no Uta

Szólj hozzá!

Az első Mario Kart 8 online versenyem

2017. június 09. 22:44 - supermario4ever

Egy időben próbálkoztam a Facebook csoport Mario Kart Hungary által hirdetett online versenyein, de mindig ledobott a szerver, mert tele voltak. De éltem a gyanúperrel, hogy mivel egyre több versenyt rendeznek Mario Kart 8 Deluxe-en (vagy Deluxe-ön? valaki segítsen ragozni. ^^') akkor gondoltam, hogy nagyobb esély most már játékba kerülni. És bizony elsőre sikerült csatlakozni. Mivel tudtam, hogy a többiekhez képest nem vagyok valami jó, ezért nem is reméltem, hogy az élbolyban végzek, de hogy ennyire utolsó(előtti) legyek, az azért engem is meglepett. Ez lett az eredmény:

mario_kart_8_eredmeny

Az eredmény csalóka abból a szempontból, hogy MedveNorbi nevű játékos egy idő után lelépett, és én voltam az, aki szinte végig sereghajtó volt. Nem is az volt a legdurvább, hogy a sok hibázásom közepette fél pályás lemaradásom volt, mert erre többször volt példa, hanem az, amikor teljesen jól megyek, hiba nélkül, és úgy vagyok nagyon lemaradva a 7. helyezettől. De hát ez az eredménye annak, hogy hiába van meg 2 éve a játék, nem játszottam vele olyan sokat, mint mondjuk a Mario Kart Wii-vel, és ennyire nem tudok játszani vele. Mert a Wii-s Mario Kart esetében elmondhatom, hogy ott sok gyakorlással sikerült elérni egy jó szintet. Emlékszem a Worldwide online meccsen 8800 pont körüli volt a legmagasabb elért pontszám, ami itt azért elég jó eredménynek számít. De hát csak most fedeztem fel a Mario Kart 8 varázsát, úgyhogy igazából a Mario Kart 8 életet csak most kezdem igazán élni.

Van hova gyakorolni, sőt inkább azt mondom, hogy a többiek tudását látva jelen állás szerint esélytelennek látom, hogy jelentősen jobb eredmény érjek el mellettük. De mindent megteszek az ügy érdekében, és majd látjuk, merre megyek. Meg azért a 43 pont is jelzi, hogy nem végig voltam utolsó (nyolcadik). Voltan jó néhányszor hatodik is, sőt egyszer voltam ötödik, akkor már a könnyeimmel küszödtem örömömben. De jelen állás szerint most ennyire vagyok képes. De ami sokkal fontosabb, hogy élveztem a játékot. Ez mindenképp jó alap és inspiráció a további gyakorlásra. Eleve úgy mentem a játékba, hogy nem vártam magamtól sokat. Másrészt meg mit érek el azzal, ha dühöngve a földhöz vágom a controllert? Utoljára 10 éves koromban csináltam ilyet anno a Super Nintendo controllerrel, érdekes mód, utána volt annyi eszem, hogy felérjem, hogy ezzel nem érek el semmit. Ettől nem fogok tudni végigmenni a pályán. Másfelől meg túlságosan drága a Wii U Pro Controller, hogy az esetlegesen felgyülemlett indulataimat azon töltsem ki. Inkább hagytam megélni az utolsó hely romantikáját. Amikor teljesen egyedül vagyok a pályán, senkitől nem zavartatva, nem küzdve a többiekkel az 1. helyért, egyszerűen csak élvezem a kocsikázás élményét. Ennél több nem kell. Aztán majd, ha jobb leszek, akkor majd kellőképpen komolyan fogom venni a játékot.

Egyébként az utolsó játékban hetedik lettem, mert nem is tudom, hogy kit (talán Gábor92-t, de nem vagyok biztos) megelőztem a cél előtt, pedig az utolsó játéknál már akartam utolsó lenni. Mert akkor 42 pontom lett volna, és gondoltam magamban, micsoda élmény 42 ponttal debütálni. Ez majd mindig eszembe fogja juttatni, amikor a XIX. kerületben laktam, és mindig a 42-es villamossal jártam haza. De végül egy ponttal több lett. Meg egyébként én sem azonnal csatlakoztam be, kb. fél 9-kor. Így másfél órát játszottam a többiekkel. Ha ezt arányosítom, és a teljes játékidő alatt jelen lettem volna, akkor kb. 60 pontom lett volna. De így is elégedett vagyok, és köszönöm szépen mindenkinek a játékot, nagyon élveztem.

Aki szeretne csatlakozni, az egyrészt keresse a Mario Kart Hungary Facebook oldalát (illetve nem is kell keresni, mert felül belinkeltem).
Ez a verseny, amin jelen voltam, minden pénteken 20 és 22 óra között kerül megrendezésre FriDaisy a csoport neve, amit a Wii U-s Mario Kart 8-ban keresni kell. De igazából a kód alapján lehet csoportokra rákeresni.
A kód pedig ez: 1848-6233-2961

Szólj hozzá!

Uchuu no Kishi -Tekkaman Blade- karaokék

2017. június 06. 12:29 - supermario4ever

Azért van előnye a Facebooknak. Azáltal, hogy nagyobb nyilvánosságot kaphat egy-egy írásom, nagyobb felelősséget érzek a munkám iránt. A blog továbbra is alapvetően az animékről, mangákról, japán könnyűzenéről fog szólni, de a Facebook oldalra mindegyik blog linkje ki fog kerülni., így lehet válogatni. Mindenki arra a cikkre kattint, amelyik tetszik neki. A japán zenén belül a karaoke kiemelt szerepet fog kapni. Most az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingjeivel és endingjeivel foglalkoztam, sikerült tegnap megcsinálni mind a két openingből és endingből a kfn-eket, amiket elterveztem:

  • OP01: REASON
  • ED01: ENERGY OF LOVE
  • OP02: Eien no Kodoku
  • ED02: LONELY HEART

Mind a négy dal előadója Kosaka Yumiko. Neki ugyan nagyon rövid előadói karrier jutott, de az annál érdekesebb. Róla itt írtam bővebben. Ő egyike azon japán előadóknak, akiknél sajnálom, hogy nem jutott neki több szó. Jó hangja van, és van néhány nagyon jó dala, ami miatt érdemes volt megismerni őt. A Tekkaman Blade anime dalok esetében sajnos csak a openingeknek van karaoke verziójuk az endingeknek nincs, így azokat vocal only-ban csináltam meg. Ráadásul a LONELY HEART-ot nem ismertem annyira, mert az nem került fel a stúdióalbumára, így azt nem hallgattam olyan sokszor. Ennek ellenére nem volt nehéz időzíteni, mert láttam logikát a ritmusban, így szinte magamtól ment végig. Maga a dal egyébként nem valami jó, megértem, hogy miért nem került fel albumra. 5 perc 47 másodperc hosszú, de ami a nagyobb baj, hogy indokolatlanul hosszú. Sok a zene, és sok a "felesleges" ének. Ez alatt azt értem, hogy nem viszi el a dalt sehová. Pedig kifejezetten jónak indul. A szöveg lényegében úgy kezdődik, hogy álmában az ő mosolyát látta (gondolom, a nagy őét), és amikor felébredt, azonnal beléhasított a tudat, hogy minden ugyanolyan, mint tegnap volt. Ami vélhetőleg egy nagyon rossz állapot, mert rögtön azzal folytatja, hogy elfelejt minden kedvességet, és csak egy célja maradt: Futni... futni egyedül. Nagyjából ennyi hangzik el az ending videóban, és kíváncsi voltam, hogy hova megy végül a dal. Csalódottan tapasztaltam, hogy önsajnáltatásba fullad az egész, és a magányos szívének "kiéneklésével" csupán az a célja, hogy azt hangoztassa, hogy egyedül harcol mindenért. Az önsajnáltató jajgatásról már ne is beszéljünk. De megcsináltam, hogy teljes legyen a karaokéban az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade repertoár.

Az animével egyébként hamarosan végzek, már 41 részt láttam a 49-ből. Igazság szerint várom, hogy vége legyen, mert az egészet Hayashibara Megumi miatt kezdtem el nézni. Ő szinkronizálja benne Kisaragi Aki-t. Őmiatta megérte nézni az animét, ugyanis itt Megumi-san saját hangján szinkronizál, nem "alakít" rajta, mint akár Lina Inverse-nél. Jó eséllyel azért, mert Aki eléggé komoly karakter, nála nincs lehetőség bolondozásra. Maga az anime meg egyrészt azért nem tetszik annyira, mert nem az én stílusom a sci-fi, mecha, másrészt meg túl sok az érzelgősség és az érzelmi kitörés. A 25. rész körül ugyan fény derül a háttértörténetre, és kellő magyarázattal is szolgál, de nekem ez már akkor is sok. De ha már eljutottam eddig, akkor végig is nézem, ráadásul úgy tudom, hogy Japánban népszerű anime volt a maga idejében (1992-1993-as, úgyhogy jó régi), úgyhogy ezért is nézem. Tervezem megnézni az elődjét is, az Uchuu no Kishi: Tekkaman-t, ez még ennél is sokkal régebbi, 1975-ös, úgyhogy a legrégebbi anime lesz, amit eddig láttam. Viszont amit érdekesnek tartok, hogy az OVA (Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II) viszont kifejezetten tetszett. 10 évvel játszódik a fősztori után, és talán azért tetszik nagyon, mert bár ugyanúgy az űrben és egy távoli jövőben játszódik, de csak lazán hordozza magában a sci-fi elemeket, ezért nézhetőbb számomra. És érdekelt is a történet. Ráadásul az OVA már nemcsak Hayashibara Megumi miatt érdekelt, hanem a három endinget (nincs openingje) Okui Masami énekelte. Az alábbiakat:

  • REINCARNATION (1-3. rész)
  • Live alone Sennen Tattemo (4-5. rész)
  • It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (6. rész)

Ezek a dalok jelentősek Okui Masami karrierjében, ugyanis 1994-ben ezek voltak az énekesnő első igazán nagyon jó dalai, amik már nemcsak szórakoztatnak, kellemes érzést okoz a hallgatásuk, hanem minőségiek is lettek. Erősebbek, jelentőséggel bírnak, és megerősítették az énekesnő első albumát. Többek között ezeknek a daloknak köszönhetően indult el nagyon jól a karrierje, és adja az első album (Gyuu) azt az érzést, hogy itt egy nagy karrier lehetősége hallható. A mai napig nagyon szeretem a debütáló albumot hallgatni. Az animét meg aki látta, szinte mindenki szereti, úgyhogy ne az én véleményem legyen mérvadó.

Szólj hozzá!

Mario Kart 8 DLC

2017. június 05. 23:41 - supermario4ever

A tegnap találkozó utóhatása, hogy megvettem magamnak a Mario Kart 8 DLC-ket. Úgy voltam vele, hogy amíg nem lesz meg a Switch, és a Mario Kart 8 Deluxe, addig ez nagyon jó lesz egyáltalán valami megérezni a Switch által nyújtott életérzésből, másrészt meg több pályán tudok gyakorolni. Méghozzá ennyin:

wvw69kx-qv4llkir_x

Ez a nagy haszna a tegnapi képkészítő trollkodásomnak. Addig nem vettem komolyan, hogy lehet képeket csinálni, és azokat feltölteni Miiverse-re, most meg csináltam néhányat. Switch-en mondjuk valamivel egyszerűbb, mert ott megnyomom a képkészítő gombot, és készen vagyok. Itt meg kell nyomni a HOME gombot akkor, amikor olyan kép jelenik meg, amit fel akarok tölteni, rámenni a Miiverse-re, és kérésre külön feltölti nekünk. Ez némi időbe telik, ráadásul ezen a képen is látható, hogy azért a Nintendo rontja a képminőséget, nehogy már a tökéletes képeimmel plágiumot kövessek el... A másik meg, hogy nem is lehet full HD-ban letölteni a képeket, csak 800×450-es méretben tudtam. Azért jól jött volna egy 1920×1080-as képméret. De ez legyen a legnagyobb baj, nagyon örülök, hogy lehet képeket elmenteni.

Szóval van hol gyakorolni, meg is teszek mindent az ügy érdekében, 50cc-n már ki is maxoltam a DLC kupákat.

wvw69kx-qai94qurvb

Véletlen a csukott szemű Mario, ha könnyebb lenne képeket feltölteni, akkor megtettem volna, hogy visszalépek, és úgy jelenetet kapok el, de lusta voltam. Egyébként nagyon tetszenek a DLC pályák, az ExciteBike, az Animal Crossing a The Legend of Zelda és az F-Zero pályák külön zenéi külön élménnyé teszik a játékot. A pályák felépítése is tetszenek.

De a választható versenyzők tárháza is bővült.

wvw69kx-eaigqe2dvm

Az alsó sor vált szabaddá, valamint különböző színű Yoshikat és Shy Guy-okat lehet választani. Nem vagyok rajongója az Animal Crossing sorozatnak, ezért nem is gondoltam volna, hogy szimpatikusak lesznek a karakterek onnan: Villager és Isabelle. És mégis. Tanooki Mariónál nagyon tetszett, hogy amikor ugratok vele, akkor szoborrá is változik. Ez egy nagy easter egg volt a Super Mario Bros. 3-ban, amikor Mario felvette a Tanooki mezt, akkor egy gombkombináció hatására szoborrá változik. Ez egyébként egy japán folklórra utalás, méghozzá a Bake-Danuki-ra, mely egy szellem (youkai), mely állatot a japán irodalom többször is versbe szedett. Az az igazság, hogy a legendáját nem nagyon tudom értelmezni, mert a japán folklór a sok furcsa, sajátságos hitvilága miatt túlságosan elvont, így nehezen értelmezhető számomra. De az viszont érdekesség a New Super Mario Bros. 2-ben Luigi-nak a levél hatására azért lesz "róka-farka", mert az a Kitsune a japán mondavilágban, és a képessége nagyon hasonlít a tanookihoz. Van néhány Japánnal kapcsolatos easter egg a Mario 3-ban, érdemes felfedezni őket, külön élménnyé teszik az amúgyis életre szóló játékélményt. Link nagyon jó, hogy választható karakter lett, Dry Bowser viszont ijesztő, mert a Mario Kart Wii online játékában a legtöbb csalást, hackelést Dry Bowserrel követték el, és ez így rossz emlékként megmaradt vele kapcsolatosan.

Ez az eredmény nem olyan nagy szám, mivel 50cc-n sikerült elérni, az örömöm megosztása miatt teszem ki.

wvw69kx8s1i27ug4jp

Kellemes meglepetés számomra, hogy Cat Peach nyávogó hangja korántsem annyira idegesítő, mint ahogy gondoltam, hogy az lesz. Ebben még mindig Pink Gold Peach a "nyerő" a galamb-szerű hangjával.

Ha megvesszük a DLC-ket, még ezek a kocsirészek járnak mellé:

wvw69kx-etsl18z1ec

Legalábbis ez egy része, amit meg tudok mutatni, de azért ez is szemléltet néhány újdonságot. Azt gondolom, hogy jó kocsikat adtak, és a piros Yoshi olyan aranyos, hogy a jeges pályákon is piros hó esik a jelenlétére. Egyébként vele próbáltam ki a VS-t, hogy random megyek mindegyik pályán. 8 versenyt állítottam be 150cc térfogattal és hard CPU-val, és ilyen eredményt sikerült elérni:

wvw69kx-ppqf3k-0oe

Egyedül az utolsó játékot sikerült megnyerni, azzal szépítettem a negyedik helyemen. Amúgy általában, ha ilyen versenyre megyek, ami nagyobb kihívást nyújt, szinte mindig a 4. hely körül végzek. És ez így is van rendjén, szépen fokozatosan felérek a csúcsra. Most az volt a cél, hogy közelebb legyek a 3. helyezetthez, mint a 5.-hez, majd felérek a dobogó alsó fokára, megkörnyékezem az ezüstérmet, onnastól kezdve nincs megállás. A fokozatosság elvében hiszek, ha a fejlődésről van szó.

Ez a két kép már csak amolyan "fun fact", kipróbáltam Time Trialban is néhány új pályát, ezek eredményeit örökítettem meg.

wvw69kx-xfohdn94niwvw69kx-y1uviuqfek

Nem hiszem, hogy nagy kihívás lenne ezeket az időket legyűrni. Az új pályák közül egyértelműen a metrós a kedvencem (Super Bell Subway), azért a metró aluljáró feeling azért nagyon ott van.

Határozottan azt mondom, hogy megérte megvenni a DLC-ket, addig remek szórakozás lesz a Mario Kart 8, amíg nem lesz meg a Switch. Addig meg felhozom magam a többiek szintjére.

Szólj hozzá!

II. szegedi Nintendo találkozó

2017. június 05. 16:00 - supermario4ever

Végre ismét vidéken volt Nintendo találkozó, és ismét Szegeden gyűltünk össze. Felvetettem egyébként, hogy ha lehetne valamelyik másik vidéki városban találkozó, akkor az hol lehetne. De aztán rájöttem, hogy Szolnok és Kecskemét mellett nem eléggé döntő jelentőségű érv, hogy az ország közepén vannak, így viszonylag könnyen megközelíthetők, ha nem tudunk senki aktív szolnokit vagy kecskemétit, aki segítene a szervezésben. Segítene helyszínt találni, megbeszélni az ottaniakkal, hogysmint lehetünk ott jelen, és hasonlók. Szegeden meg több Nintendo rajongó van, ráadásul nemrég megnyílt a LVL UP esport bár, ezért ez kiváló lehetőség volt. Egész jó helyszín, és az árak is kifejezetten jók a pesti gamer szórakozóhelyekéhez képest.

A nap sajnos nem indult valami fényesen, mert hasfájással ébredtem, és ez rányomta a bélyegét a kezdeti hangulatomra. Eleinte nem voltam valami beszédes kedvemben emiatt. De azért örültem, hogy Thunder is eljött végre egy találkozóra. Többször hívtam Pestre, de mivel neki problémás eljárni Gyuláról, ezért anyagilag talán meg tudta volna oldani, de nem érezte, hogy megéri több órát vonatozni, hogy néhány órát játsszon más rajongókkal. Kifejezetten örült, hogy most jóval közelebb lesz találkozó. Együtt mentünk fel Szegedre, aztán bagszi csatlakozott hozzánk Orosházán. Jól elvoltunk, játszottunk a The Legend of Zelda: Triforce Heroes játékkal. Alapvetően a Four Swords koncepcióját követi valamivel modernebb köntösben. Jó buli volt, és természetesen lehetőségeimhez mérten igyekeztem bagsziék számára izgalmassá tenni a játékot. Például úgy ledobni őket, hogy azt hiszik, hogy szakadékba kerülnek, holott épp hogy földre dobtam le őket. Szeretem így megviccelni a játékostársaimat, de akár komolyabban is megijesztem őket. A legnagyobb trollság, amit megcsináltam egy közös játékban, az a New Super Mario Bros. Wii-ben volt, amikor én voltam Mario, bagszi meg Luigi, és együtt egy szűkös helyen voltunk, mindkét végén szakadékkal. Aztán annyira untam, hogy sehogy nem tudtunk kimászni onnan, hogy fogtam bagszit (mármint Luigit), és bedobtam a szakadékba. Eljátszottunk Szegedig, közben kibeszéltük ezt a voice chatet, ami Switch-en meglehetősen bonyolult lesz, mert két vezeték is kell, meg okostelefonon egy alkalmazás. Ez sokakat bosszant, hogy vezetékek, meg okostelefonos alkalmazás... Hol van a Nintendo XXI. századtól? Bagszi magyarázta el, hogy a Nintendo ezzel akarja elhárítani a felelősséget, hogy ha valakit rossz "felhasználói" élmény ér azért, mert mondjuk kicikizték a játéka miatt, vagy trollkodnak vele, azért a Nintendónak kelljen a felelősséget vállalnia. Hogy logika (vagy érthető magyarázat) mennyire van ebben, az más kérdés, az biztos, hogy van ebben ráció, például a LetterBox SpotPass üzenetküldési lehetőségét is többek között azért szüntették meg, hogy Japánban ne zaklassák a gyerekeket a pedofilok.

Szegeden Szaki várt ránk, ő segített bagszinak vinni a nagy táskáját. Az kicsit váratlanul ért, hogy villamossal akartak menni. Nem gondolkodtam tömegközlekedésben, mert úgy néztem a térképen, hogy nincs messze a találkozó helyszíne a vasútállomástól. Ketté is vált a csoport. Bagszi ment Szakival villamoson, mi meg Thunderrel sétáltunk. Tényleg nem volt messze, kb. negyed óra volt az út gyalog. Csak annyi, hogy eltévedtünk, mert a Jókai utcánál tovább mentünk, elmentünk egészen a Dugonics utcáig. Már szinte integettünk a Dómnak is, de nem akart előkerülni a bár. Aztán Thunder mutatott rá, hogy valószínűleg fent lesz az üzletsornál. És tényleg ott volt. Az elején még nem voltak sokan, de amúgy maga a hely barátságos volt. Készülődtek a többiek, a gépek rendben elkészültek. Mivel a hangulatom ekkor még nem volt a topon, ezért úgy döntöttem, hogy inkább egyedül játszom. Leültem a Nintendo 64-es Super Smash Bros. mellé, és eljátszogatok vele. Én Mario, a gép meg Link, Very Hard-ra volt állítva, de semmiség, elleszek vele. Meg is ütköztem vele, amíg meg nem jött egy fertő egy fotós személyében.

Engem nem zavart volna, ha nekiáll fényképezni, de hogy hátulról rám teszi a Luigi-s sapkát mondván, hogy rajtam majd jól áll, és aztán nekiáll fényképezni, na azt már nem. Ki is kapcsoltam a gépet, és hátravonultam. Erősen lehetett érezni a beszédstílusában és a megnyilvánulásaiban, hogy utálja a munkáját. Azzal, ahogy a fejemre tette a sapkát, erősen érzékeltette, hogy a munkájának csak egy eszköze vagyok, aki által majd jópofa képeket készíthet a találkozóról, majdhogynem erősítve a sztereotípiát, hogy mi Nintendósok, milyen gyerekesek vagyunk. Na ehhez nem asszisztálok, ezért vonultam hátra. De azért Lernie és Thunder megmentették a fotóst, és egy kicsit játszottak neki a Nintendo 64-gyel. Nekik meg mondogatta, hogy erre hajoljanak, meg arra dőljenek, vagy mi az isten, az azért erősen rontotta a spontaneitást. Még néhány kép készítése után elhagyta a helyszínt, én meg visszaültem a Nintendo 64-hez. Több játék is játszható volt, kipróbálható volt, betettem a Diddy Kong Racing-et, mert annyira nem jött be először a játék, de éreztem, hogy nem kell ezt annyiban hagyni. És igen. Kipróbáltam néhány pályát. Tetszik a játék, érdemes lesz beszerezni. De volt egy pálya, ahol sehogy nem tudtam rendesen rámenni a hídra, mindig a vízben kötöttem ki. Nagyon nehéz volt onnan kimászni, úgyhogy nem egyszer fordult elő, hogy az átlagban 25-30 másodperc alatt teljesíthető kört 2 perc alatt sikerült csak megtenni. Nehezen sikerült csak ráérezni a pályára, ennek ellenére élveztem a játékot, és azt éreztem, hogy sok gyakorlással bizony sikerülhet jó eredményt elérni benne.

Aztán éhes voltam, szerettem volna enni valamit. Abból a szempontból nem volt jó választás, hogy pünkösd vasárnap volt a találkozó, hogy szinte semmi nem volt nyitva a környéken. A bár meg csak pár hete nyitott ki, kaját nem lehetett náluk rendelni. Szétnéztem azért a környéken, hogy akad-e valami. Egy hamburgeres nyitva volt a bár mellett, de azért még jobban szétnéztem, akad-e más is. Volt is lent egy eldugott helyen egy kajálda-szerűség, ahol 550 forintért ígértek gyrost és sült krumplit. Na ez nagyon ígéretesnek tűnt. Bementem, de senki nem vette tudomásul, hogy bement hozzájuk valaki. Nem kérdezte senki, hogy mit akarok, vagy nem mondta senki, hogy zárva vagyunk. Ez az a túl szép, hogy igaz legyen szindrómája, úgyhogy sajnos ott kellett hagyjam őket, és csak a hamburgeresnél kötöttem ki. 600 foritnért vettem normál hamburgert. Egész jó volt, bár érdekes volt látni az étlapon, hogy óriás hamburgert is szolgálnak fel 1 kg marhahúsból 2.600 forintért... Nem is csak az, hogy nem volt rá annyi pénzem, hanem ki eszi meg azt mind? O_O Italt már nem náluk vettem, hanem a gamer bárban, kifejezve tiszteletemet barátságosak az áraik. Úgyhogy náluk szolgáltam ki magam itallal.

Kezdődött Lernie online stream-je, most az ARMS játékot mutatta be. Ez az a játék, amit online elérhetővé tettek egy-egy órára ki lehet próbálni. Naponta két-három alkalommal 1-1 órára elérhetővé teszik a játékot ingyen. Ezt nemcsak azért csinálták, hogy kipróbálhassuk a játékot, hanem hogy ők is kipróbálhassák, hogy a szervereik hány játékost bírnak el egyszerre. Ez egy nagyon jó döntés volt, így mindkét oldal jól jár. A probléma a játékkal az, hogy nézve egyáltalán nem inspirál játékra. Olyannyira, hogy amíg Lernie nyomta a stream-et, egyfajta mélyponton voltam, majdnem elaludtam. Pont mögötte voltam, kicsit aggódtam, hogy nem-e látszik az adásban, hogy elbóbiskolok, de mivel nem szóltak (Bitvadász felügyelte a gépnél a kommenteket, a mikrofont és a kamerát), ezért úgy voltam vele, hogy nincs baj. Nem voltam inspirált abban, hogy kipróbáljam a játékot, ezért megvártam a végét. Az adás után ismét lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Mindig legalább hárman játszottunk az új Mario Kart-tal, volt körülötte forgalom. Én is hihetetlenül élvezem, olyan érzésem van, mintha az extráival, és a stílusával újra szerethetővé tette a Mario Kart sorozatot. Egyébként baromi béna vagyok a játékban, a régi Mario Kart-okban nagyon jól teljesítek, szinte a legyőzhetetlenség érzése kerülget, addig ez az új Mario Kartokról nem mondható el. Mondjuk ez részint amiatt is van, mert a Wii U-s Mario Kart 8 nem inspirált hosszútávú játékra, így nem is lettem benne annyira jó, hogy itt laposra verjek mindenkit. De ez még változhat. Egy biztos, nagyon ráéreztem a Switch hangulatára, aminek nagyon örülök, és egyre erősebb bennem a késztetés, hogy vegyek egyet. De megvárok egy Mariós pack-ot, ami jó eséllyel megjön akkor, ha megjelenik a Super Mario Odyssey, másrészt meg annak feltételezhetőleg olcsóbb lesz az ára is. Addig is örömmel játszok és edzek a Wii U-s Mario Kart 8-cal. A Switch-es változatban pedig egy kicsit szórakoztam a képkészítéssel. Eleinte igyekeztem vicces pillanatokat elkapni, aztán láttam, hogy a többieknek is örömöt okozok azzal, hogy megjelenik a bal-felső sarokban a "capture taken" felirat, ezért a végére már teljesen véletlenszerűen nyomkodtam a képkészítő gombot.

A végére azért mentek már el az emberek, mi sem maradtunk 17 óránál tovább. Pedig Thunder említett valami bulit, ami miatt csak másnap megy haza, de aztán csak jött velünk. A visszafele vonatot már nem értük volna el, így bagszival és Thunderrel hármasban elmentünk a közeli Burger Kingbe, enni egyet. Bagszival elfeleztünk egy dupla Whopper menüt, Thunder meg valami extra hot Whopper cuccot vett. Jó erős is volt neki. Aztán elsétáltunk a vasútállomásra, bagszi és Thunder megvették a jegyet maguknak, majd mentünk a vonathoz. A vonaton még elővette bagszi a Switch-et. és a kijelzőjén játszottunk hárman Mario Kart 8-at. Egész jól lett volna látható a játék, ha nem sütött volna oda a Nap. Megállapítottunk, hogy "Light Blue Shy Guy" neve férjezett név kb. olyan hangzása van, mint például a "Kovácsné Nagy Éva"-nak. Nem ismerek semmi ilyesmi nevű egyént, úgyhogy ha valakit tényleg így hívnak, az egyezés a véletlen műve. Bagszi leszállt Orosházán, mi pedig Thunderrel megbeszéltük, hogyan lehetne láthatóbbá tenni a Nintendós tevékenységemet. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak nekem lesz az, mert eléggé Facebook-ellenes vagyok. De be kell látni, hogy ha azt szeretném, hogy akár a nemrég újraindult Mariós oldalnak is nagyobb hírverése legyen, akár ennek a blognak, komolyabban jelen kell lenni FB-n. A koncepciót kigondolom magamban, és remélem, hogy a jövőben nagyobb szerephez juthatok, mint eddig. Annak meg nagyon örülök, hogy egyre inkább vásárlásra inspirál a Switch, mert érzem az "újkori" Nintendós életérzést. Érzem azt, hogy jó a Nintendós jelenben lenni, és erről az időről is mint dicső korszak fogunk emlékezni. Ezt a találkozók, és a közös Mario Kart 8 Deluxe játékok is megerősítik. És az az érdekes, hogy nálunk is jól fogy a Switch. Békéscsabán a Media Markt-ban egy hete 4 Switch konzol volt (2 szürke és 2 piros-kék), most szombatra már csak 1 maradt. Ha egy olyan városban is veszik a Nintendo konzolját, ahol a cégnek szinte semmi hírneve nem volt a videojátékosok körében, az azért nagyon jót jelent. Hovatovább fényes jövőt.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása