Új ismertető az AoiAnimére

2018. január 30. 18:46 - supermario4ever

Nemrég kikerült egy általam írt ismertető az AoiAnimére, méghozzá a ClassicaLoid animéről. Végére értem az első szériának, lassan utol is érem a sorozatot, hiszen már a második széria 10. részénél tartok, és eddig 17 részt vetítettek le.

Az ismertető itt olvasható

Az írás az első szériáról szól. Ahogy szétnéztem az oldalon, nem igazán szokás folytatásokról írni ismertetőt, elég kevés olyan anime van, aminek a folytatásáról is írtak. De valószínűleg írni fogok majd a második szériáról, mert hozza az első színvonalát, sőt, talán még ötletesebben mutatja be a zeneszerzők életét, és az általuk írt zenék történetét.

Habár tudom, hogy az AoiAnime kevésbé látogatott oldal az AnimeAddicts-hoz képest, mégis szívesebben támogatom az AoiAnimét. Szimpatikusabb, és tetszik, hogy a dizájn is egyszerű. Vagyis, látszik, hogy nagyon rég nem volt érdemben külsőségekben fejlesztve, de nem érzem azt, hogy különösebben szükség lenne rá. Gondolkodtam azon, hogy kikerülhetne az AnimeAddicts-ra, csak azon gondolkodtam el, hogy nem-e lenne probléma, hogy mind a két oldalon kint van ugyanaz az ismertető. Részemről ez nem lenne probléma, és nem olvastam az AoiAniménél, hogy ez kitétel lenne, hogy nem kerülhet ki máshova. Ha rajtam múlna, kitenném, szívesen veszem, ha minél többen olvassák az írásaimat, ha jónak tartom. Ezt pedig jónak gondolom.

Szólj hozzá!
Címkék: ClassicaLoid

Egy kis fejlesztés 1.1

2018. január 30. 01:21 - supermario4ever

Ez az írás a blog.hu-s blogról született.

Több kritikát is kaptam a narancssárga hátterű blogra, hogy zavaró olvasni alatta a szöveget, meg ahogy írtam, én sem voltam vele teljes mértékig elégedett, az csak egy állomás volt. De mivel többeknek nem tetszett, amit láttak, ezért égetőbbnek láttam, hogy mihamarabb fejlesszem az oldal kinézetét.

Még az első menetben mentettem el a blog sablonját egyedi sablonként, méghozzá azért, mert itt a blog.hu-ban ha egyedi favicont szeretnék használni, azt csak úgy lehet, hogy ha elmentem egyedi sablonként, ami van, kreálok egy képből egy favicont, és azt feltöltöm a képek közé. Hogy miért van itt így, nem tudom, de nem zavar, mert ahhoz, hogy a blog külseje is saját legyen, ahhoz egyébként bele kellett nyúlni a CSS-be. Csak sajnos ehhez nem annyira értek. A HTML-ben még csak-csak elboldogulok, és ennek a témának a HTML kódja is rövid, de amikor megláttam, hogy a CSS kódja 1274 sorból áll... Hát, nagyot néztem. O_O CSS-ből is épp csak annyit tudok, amennyit HTML-ből ki tudok következtetni, de ezzel úgy voltam, hogy inkább segítséget kérek. Méghozzá wakabakashii személyében. Aki szinte minden kérésemet meg tudta valósítani. Mindenek előtt azt gondolom, hogy a szöveg akkor lenne kevésbé zavaró, ha annak lenne átlátszatlansága. Tehát kapott egy fehér, áttetsző hátteret, valamint, hogy a szöveg még olvashatóbb legyen, ezért az sötét lett. A Verdana betűtípus már egyedi igény volt. Egyedül azt nem tudta megvalósítani, hogy két oldalas oldalsávja legyen a blognak. Ezt azért szeretném megcsinálni, mert szeretek minél több egyéb információt kitenni a bloggal kapcsolatosan, és ha két oldalas lenne, akkor nemcsak az lenne, hogy egymás alatt lennének, és az alsókkal már nem foglalkozna senki, hanem áttekinthetőbb lenne. Úgy képzelem el,  hogy bal oldalt lennének a közösségi modulok, valamint a szerzők részleg, egyéb linkek. Jobb oldalt meg az archívum, belépés, akár 5 legolvasottabb postok, legutóbbi kommentek, és ilyenek.

És azt elfelejtettem mondani neki, hogy azt szeretném, ha a blog szélessége automatikus lenne. Tehát, hogy igazodjon az oldasó monitorjának felbontásához. Mondjuk ez lehet problémás, mert ha több képet teszek ki a postba, akkor valakinél egész közel lehetnek egymás alatt a képek, akár a szövegbe is belezavarhat, ugyanakkor meg az, hogy a sablonok általában 1000-1200 pixel szélesek, azok már egy Full HD monitornál eléggé keskenynek tűnnek, és olyan érzésem van, hogy nincs kihasználva a monitor szélessége. Erre egyelőre azt találtam megoldásnak, hogy csináltam 1920×1080-as szélességű hátteret, és a képeket a két szélre teszem. Így azt gondolom, hogy nem lett annyira rossz, a többinek meg utánanézek.

Most egyelőre ennyi. Akinek van véleménye, azt örömmel veszem, meg utánanézek, hogy én is mit tehetek még, hogy jobban nézzen ki a blog.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása