Mizéria a lapraszerelt bútorokkal

2018. április 29. 21:53 - supermario4ever

Tegnapelőtt új albérletbe költöztem, mely bútorozatlan volt. Csak a TV állvány volt meg, és egy könyvespolc, és mivel egyik sem alkalmas ottalvásra, ezért venni kellett néhány bútort. Ágyat, mellé vettünk íróasztalt, széket és éjjeli szekrényt. A JYSK-ben vettük meg. Az ágykeretből, ágyrácsból a legolcsóbbat vettük meg, a matracból egy kicsivel jobbat. Az éjjeli szekrényből a legolcsóbb tetszett a legjobban. Az íróasztal esetében meg szerencsés voltam, mert volt egy, amit már korábban kinéztem magamban, de az eredeti árán, 37.500 forintért nem tudtam volna megvenni magamnak, de pont most akciózták le, amikor a vásárlásra került a sor, 25.000 forintért már jöhet. Pénteken hoztuk el, a bátyám segített a pakolászásban. Az összeszerelést már nem vállalta, de a szállítás is nagy segítség volt tőle.

IMG_20180429_203137Viszont lapraszerelt bútorokat szerelni tényleg nagyon problémás. Nem feltétlen tapasztaltam olyat, amit más, hogy nincs is olyan, mint amilyen a rajzon, másképp néz ki, meg ilyenek, inkább arról van szó, hogy nekem nincs jó képességem a barkácsolásban, és előfordult olyan, hogy a rajzból nem tudtam kikövetkeztetni, hogy kell összeszerelni, és elkezdtem másképp csinálni. A legnagyobb hiba a képen látható. Aki szerelt már össze bútort, biztosan volt dolga ilyen csavarszerűséggel. Az a lényege, hogy van egy olyan csavar, melynek a másik oldala is nagyon hosszú, és két olyan "kiállás-szerűség" van (ennyire szakbarbár vagyok), hogy ha ráteszem a ráillő bútorrészletet, akkor egy kis rés kiáll, így nem ér össze a két bútorlap. Ekkor azt csináltam, hogy eszeveszett erővel vertem kalapáccsal, de semmi eredménye nem volt. Amikor megpillantottam egy másik, szabadon lévő hengerszerűséget (ami a képen van), akkor jöttem rá, hogy ez rögzíti meg a csavar másik oldalát, ha kicsit csavarunk rajta. Csak már késő volt, ugyanis, amit beleillesztettem, az teljesen elferdült, és kivenni se tudtam már. Pont úgy, ahogy a képen látható. A másik, amivel nagyot lehet hibázni, ha polcba vagy asztalba szöget kell verni. Ezek kicsi szögek. A másik komoly hiba, amit elkövettem, hogy az íróasztalnak van egy polca, és annak az alja egy vékony falemez, azt vertem rá fordítva. Már három szöget teljesen belevertem, mire észrevettem, hogy rosszul van benne. Esélytelen volt, hogy kiimádkozzam onnan, ezért maradt az alja a látható oldalon. Úgyhogy lehet ezekkel szívni, akinek nincs hozzá képessége, és nem eléggé körültekintő. Aztán, olyan, hogy fordítva teszek össze polcrészeket, azokkal így nincs gond, mert kicsavarozom, és jól összeillesztem, csak hosszabbá teszi az összeszerelési időt. Ezért nekem ezek a dolgok lassan mennek, de azért elkészültem. Az eredmény:

IMG_20180429_185107IMG_20180429_185203IMG_20180429_111829Azért elégedett vagyok. Összességében azért is írtam le, hogy jobban megmaradjon bennem, és ha lesz alkalom még bútort szerelni, akkor már gördülékenyebben menjen. Maradtam Pesten, úgy szoktam mondani, hogy eddig Kőbánya-Kispest egyik oldalán laktam, most átköltöztem a másik oldalra. Egy távoli ismerősköz költöztem. Ez egy kicsivel nagyobb szoba, ahol előzőleg laktam, és olcsóbban is kaptam, úgyhogy nem is volt kérdés a költözés. Főleg, hogy tetszik a szoba, igazán otthonosnak érzem. A környék is nagyon jó, úgyhogy az az előzetes tervem, hogy ha jól kijövünk egymással, és meg tudjuk beszélni a problémákat, akkor innen már a végleges lakhelyemre költöznék. De ez még több tényezőtől is függ, például párkapcsolat valamelyikünknél. Bárhogy is lesz, egyelőre elégedett vagyok a jelenlegi helyzettel, és csak így tovább, mindent megteszek azért, hogy innen már csak feljebb vezessen út.

Szólj hozzá!
Címkék: albérlet Bútor

Egy kis retro részleg

2018. április 29. 17:25 - supermario4ever

Tegnapelőtt költöztem új albérletbe. Azt hiszem, említettem ezt korábban, hogy sikerült nagyobb szobát találni olcsóbban, így nem is volt kérdés a költözés. Természetesen maradtam Pesten, úgy szoktam mondani, hogy Kőbánya-Kispest egyik oldalán laktam, most átköltöztem a másik oldalra.

Egy távoli ismerőshöz költöztem, nagyon rendes, azt hiszem, jól ki fogunk jönni, és ha minden rendben lesz, akkor sokáig fogok itt lakni. Nagyon otthonosnak érzem a lakást, meg a szobát, ahol vagyok. Részint azért, mert mivel nagyobb, több dolog kerülhet át ide, ami az enyém, és még otthon maradt, Békéscsabán. Az egyedüli furcsaság, hogy a fal pirosra van festve. Egyik kedvenc színem a piros (a sárga és a narancssárga mellett), de falra túl erős.

Aminek már akkor is csodájára jártam, amikor megnéztem a lakást, hogy van egy régi TV, aminek nagyon megörültem. Mondta nekem, hogy nem is néz TV-t, régi TV-vel meg végképp nem tud mit kezdeni. Mondtam neki, hogy egyet se féljen, ha ide fogok költözni, újra életre fog kelni. Ez így is történt.

Szerettem volna játék közben képet csinálni, de akkor a TV képe elsötétít mindent maga körül. Szóval ilyen Grundig TV van, 51 cm képernyőjű, úgyhogy pont ideális. Nagyjából így képzeltem el. Most ez a komód áll rendelkezésre de jó néven vennék egy keskenyebb TV állványt, oda lenne az igazi. Felül középen a TV, alatta a videó és a konzol. Most egyelőre a GameCube áll rendezésre, ahogy írtam korábban, a többi régi konzol még Békéscsabán van. Mindenképp el fogom hozni őket is, már csak azért is, mert itt már több tárolási lehetőség van, úgyhogy elrakni is el tudom.

Kipróbáltam, prímán működik. Szép a játék képe, és igazán régi képcsöves TV-n jó retro konzollal játszani. Így már lesz értelme bővíteni retro konzolok terén.

Sikerült mindent elrendezni, az új konzol részleg ilyen:

Itt volt a videó és a GameCube, de mivel az már átkerült máshova, ezért itt helyek szabadultak fel. Jöhet ide a Nintendo Switch, vagy hosszabb távon akár a PlayStation 4 is.

Az asztal pedig a PC-vel:

Vettünk néhány bútort az új albérletbe, így asztalt, széket, ágyat, meg éjjeli szekrényt. Szép másfél nap volt ezeket összerakni. Az a helyzet, hogy nincs jó érzésem a bútorok összerakásában, ezért az ágyon ugyan annyira nem látszik, de az íróasztal némileg szépséghibás lett. Igazából nem örülök ennek a svéd lapraszerelt módszernek, mert vannak olyan részek, ahol elég csak egyszer hibázni, és ott már nem lehet javítani. Például ahol kis szögeket kell beleverni kalapáccsal. Ha valamit elrontunk ott, akkor azt már nem lehet kivenni, hogy javítsunk rajta.

Ez az egy, de amúgy ár-érték arányában a legjobb asztalt sikerült megvenni, akciós is volt. Örülök ennek az új helynek, látok itt lehetőségeket. Ha minden jól alakul (értsd: jól kijövünk egymással, és meg tudjuk beszélni a problémákat), és ha nem jön közbe semmi, akkor innen már a végleges helyemre szeretnék menni. Ami egy kétszobás lakás lesz, amit egyedül bérelnék, vagy ha párkapcsolatban leszek addigra, akkor a párommal. Annak az egyik szobája lesz a retro szoba, és akkor úgy fogok élni, ahogy ideálisnak gondolom.

Végezetül egy kis extra, hogy miért is örülök még az új albérletnek:

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása