2018. július 29. 16:31 - supermario4ever

Szegedi Super Smash Bros. bajnokság

Ma volt a Super Smash Bros. bajnokság Szegeden, amit Nyíregyházáról szervezett RetroSpidey és BRex. És hát mit is mondhatnék? Eszméletlenül hangulatos volt. Ez az, amire azt mondom, hogy az utóbbi évek egyik legjobb találkozója volt.

És egész jól bírtam ahhoz képest, hogy semmit nem aludtam előző éjjel. Már az utazás Szegedre is élmény volt, mivel nagyon szeretek vonatozni. Narival és OctoZakyval utaztunk együtt. Kőbánya-Kispestről indultunk, az odaút nem volt annyira "közösségi", OctoZaky még aludt a vonaton, Nari és én meg külön-külön játszottunk. Narinak kölcsönadtam a New Super Mario Bros. 2-t, aki egyöltő helyében (rövidítésekkel) végigjátszotta a játékot. Én meg a Mario Kart: Super Circuit-ban erősítettem, utána meg F-Zero: Maximum Velocity-ben élesztettem újjá a tudásomat. Amikor már Szeged közelében voltunk, akkor már jobban beszélgettünk, Szatymaznál leszállt az a srác, aki jó eséllyel közös beszélgetéseink gátja volt.

Amikor leszálltunk, akkor én nézegettem Google Maps-en, hogy merre is kell pontosan menni. Szeretem mondogatni a többieknek, hogy naaagyon messze van, még extrém sokat kell gyalogolni. Persze szó nem volt ilyenről, negyed óra alatt a LVL UP eSport bárba értünk. Bent RetroSpidey írta már fel a jelentkezőket. Mentünk le, már voltak is néhányan. Ahogy láttam ug Super Mario Kartozik SNES Classic Mini-n, azonnal tudtam, hogy az első dolgom kihívni őt egy meccsre, hogy összemérjük a tudásunkat. Bevállalta örömmel, de hát azért ebben a Mario Kart-ban hívtam őt versenyezni, mert ebben én vagyok a jobb. Én is nyertem meg a versenyt.

De sok játékra nem volt idő, mert RetroSpidey már hívta a versenyre jelentkezetteket, kezdődött a bajnokság. 12-en voltunk, nem a kettő hatványa, ezért úgy oldották meg, hogy párosban játszottunk, innen továbbjutott a legjobb 6, majd a hat versenyző 2-2 hármas csapatban játszott, és itt az volt, hogy a harmadik helyezett kiesett, és a két második helyezett harcolt külön a 3. helyért, a két győztes meg az első helyért. Nagyon jó ötlet, így nem is kell, hogy feltétlen 8-an vagy 16-an legyünk, hanem így is meg lehet oldani, és igazságos is volt. Mindenki húzott egy sorszámot, és az utána következővel párbajozott. Talán a 4-es számot húztam itt, arra emlékszem, hogy egy olyan sráccal párbajoztam, aki bevallotta, hogy nagyon rég nem játszott a játékkal. Én is hasonlóképp, úgyhogy azonos esélyekkel indultunk. Én Toon Linkkel játszottam. Ha Smash Bros, akkor vagy Young Link (Melee) vagy Toon Link (Brawl, Wii U, 3DS) a választásom. Erősek, könnyen irányíthatók, és gyorsak. Úgy volt a verseny, hogy 5 perces meccs, és itt aki nyert, az jut tovább. Nagyon figyeltem, beleadtam minden tudásomat, és csodák csodájára én jutottam tovább.

Már ennek is rettenetesen örültem, ugyanis az esélytelenek nyugalmával indultam. Azt mondtam magamban, hogy ha továbbjutok az első körből, akkor már győztesnek kiáltom ki magam, mert ez tőlem átlagon felüli teljesítmény. Ez megtörtént. ^^ Érdekes amúgy, mert péntek este beszélgettem Spartacusszal és Sparrow-val, egyrészt bár tudtam, hogy nincs esély, de hogy mégis, ha gondolják, jöjjenek el. Nem tudtak, de beszéltük, hogy ők sem valami jók Smash Bros.-ban. Pedig totál úgy emlékeztem, hogy ők helyben hagynak mindenkit a játékban. De mondták, hogy ők sem valami jók. Úgyhogy nem önsajnáltatásból, de tényleg valahova az utolsók közé rangsoroltam magam. Ezek szerint alábecsültem magam. Nagyon furcsa érzés volt, 2006 óta játszok Smash Bros.-szal, talán most éreztem először úgy igazán lelkesedést a játék kapcsán. És most bántam meg, hogy eladtam a Wii-s, Wii U-s, és 3DS-es Smash Bros.-t. Fiatal voltam, és kellett a pénz. :D Komolyra fordítva a szót, tényleg kellett a pénz, és néztem, hogy mi az, amiről legkisebb fájdalommal válnék meg, és többek között a Smash Bros.-okra esett a választásom, illetve azokra a Nintendo 3DS játékokból adtam el néhányat, melyeket megvettem digitálisan. Most már bánom, és már visszavenném őket. A Super Smash Bros. Melee itt van, régi TV, GameCube-ot rá lehet kötni, és mehet a bunyó. Majd szólok embereknek, és akkor lehet együtt játszani. Kipróbálom, hol tartok a játékban, mennyit kell fejlődnöm.

Az első és második forduló között volt egy félórás ebédszünet, ezalatt bagszi, ug, Zsuzsmo és én Mario Kart 8 Deluxe-szel játszottunk. Azalatt OctoZaky a régi TV-m távirányítóját csinálta meg. Ahogy írtam a POWER gomb nem működik, és mondta, hogy hozzam el, meg próbálja csinálni. Eleinte nem sikerült. Láttam, hogy nagyon próbálkozott vele, mindent megtett, de semmi. Aztán eszébe jutott, hogy az apja hátha tud valamit, és tőle kért segítséget. De azt mondta max. 5% esélyt ad a sikerre. Én már elfogadtam, hogy nem fogja tudni megcsinálni, de egy Mario Kart meccs alatt azzal jött oda hozzám, hogy megcsinálta, és működik. Annyira ledöbbentem, hogy egy percig nem tudtam értelmeset megszólalni. Bagszi és ug-ék már ott röhögtek rajtam, mire nagy nehezen valamit meg tudtam szólalni. Én is akkorát röhögtem magamon, hogy pár percig nem tértem magamhoz, de egy józanabb pillanatomban OctoZaky megmutatta a telefonján, hogy működik a távirányító, és tényleg. Aztán ug bevallotta, hogy szoktak tőlem Zsuzsmóval egymás között idézgetni, amit tőlem hallottak. Szóval így állunk. Igen, egyébként előfordul nálam, hogy hajlamos vagyok egyrészt olyan szót használni az adott szituációban, melynek egy szinonímája illik inkább oda, vagy olyan hangsúlyozással, hogy más értelme lenne. Ezzel szoktam derűs perceket okozni. Van úgy, hogy szándékosan csinálom ezt, de van olyan, hogy spontán ez jön ki belőlem.

A második fordulóban, tehát hárman játszottunk együtt. Én BRex-szel és GeriMannel voltam egy csapatban. Itt is öt perces keretben, aki a legjobb volt. Itt sajnos kiestem, mert mind a ketten jobbak voltak nálam, de szoros volt itt is a verseny. Közülünk BRex volt az első, így ő harcolt a végső győzelemért, GeriMan meg a harmadik helyért ment tovább. De kettejük között volt egy Sudden Death is, na innen tudtam, hogy én estem ki, mert az látszott, hogy ők ketten aktívabbak voltak. De nem bántam, mert nagyon jó élmény volt a verseny, és az, hogy az átlagosnál jobban szerepeltem. Úgyhogy köszönöm szépen a versenyt, fantasztikus volt. Ezután én visszamentem bagsziékhoz, és folytattam a Mario Kartot, de egy idő után után átadtam másnak a controllert, mert beállt egy mélypont, és majdnem játék közben is bealudtam. Inkább tényleg aludtam egy kicsit, amennyire lehet.

A verseny vége után eredményt hirdettek. Nari nyerte meg, övé lett a főnyeremény, egy Diddy Kong Amiibo és egy Donkey Kong Country Returns 3D játék. És a nyereményeket a Game Park ajánlotta fel, akik fantasztikusak voltak, hogy vidéki rendezvényt támogattak. Egyébként promotálhatták magukat jobban. Promós anyagok, prospektusok, aztán lehet, hogy lenne, aki rendelne tőlük, ha szétnézne náluk.

Aztán annyira már nem volt érdekesség, inkább egyéni játék volt. Egy-egy Mario Kart, de amúgy 18 órakor már készülődött mindenki. RetroSpidey rengeteg sok általa készített nyakláncot osztott szét a részt vevők között. Rengeteget dolgozott velük, és jó volt őket együtt látni, mert nagyon szép munka volt. Mondta is, hogy egyik nagy álma, hogy ez legyen a fő foglalkozása, hogy ezek készítéséből meg tudjon élni, mert imádja csinálni őket. Egyet bakizott itt az enyéimek között, a Toon Link nyaklánc, amit megcsinált, azt mosolygósra csinálta, pedig ott dühös az arca. De minden más nagyon szép munka volt. Amikor kimentünk, csináltunk egy közös képet, és még kint beszélgettünk sokat. Amikor láttuk, hogy esőre áll az idő, akkor indultunk el. Narival együtt jöttünk vissza Pestre. 19.45-kor indult a vonat vissza, 22 órára be Kőbánya-Kispestre. Visszaúton többet beszélgettünk, meg megcsinált a Super Mario 3D Land-ben többszáz életes trükköt. Persze így könnyű 1000 életig felmenni. Konkrétan három koronáig vitte fel az életet, az bőven 1000 fölött van. Pontosan 1110 élet a maximum (ezt hozta ki a három koronával). Kicsit féltem egyébként tőle, mert megivott valami erősebb sört, és berúgott tőle. Ontotta magából a perverz vicceket, amikor ő, Retrospidey, BRex Mario Kartoztak. Aggódtam, hogy estére még mindig részeg lesz, és nem akartam vlee így utazni. Meg is kérdeztem Lernie-t, hogy nem aludhatna ő is nála? Viccesen számonkérő arccal nézett rám, akik hallottál, azok meg jót nevettek rajta.

Hazaértem, elrendeztem a cuccaimat, és vége lett. Nagyon jól éreztem magam, régen nem volt ilyen jó találkozó. Hihetetlen jó volt látni, hogy Retrospidey mennyit foglalkozott a rendezvénnyel, és aznap is a végsőking beleadta szívét-lelkét a dologba, végig lelkesedéssel csinált mindent. Kiváló munkát végzett, azt gondolom, hogy bebizonyította, hogy maximálisan alkalmas szervezői munkára. A lelkesedése és a kedvessége meg is megerősítette az alkalmasságát. A kézzel készített lootok is nagyon jól néztek ki, van képessége hozzá, úgyhogy maximálisan támogatom az ötletet, hogy ez legyen a fő foglalkozása. Szerintem sikeres lenne. Nagyon köszönöm neki ezt a napot.

Ezeket hoztam el magamnak.

img_20180728_232610_1.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása