Látogatás a Lélek Templomában

2018. augusztus 01. 23:09 - supermario4ever

Nem véletlenül írtam most nemrég az idealizást boldogságról, és arról, hogy végződik néhány videojáték. Saját példa: Hiába sikerült megtalálni azt az albérletet, amiben jól érzem magam, és akár itt laknék életem végéig, nem hozza magával azt a szuperboldogságot, amiről a legtöbb regény, film és egyebek áradozik. Attól még ugyanúgy vannak problémák, amik akár komolyan érinthetnek, de érdemes szembenézni velük, még akkor is, ha rettenetesen fájnak. Most a héten nagyon összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Az egyikről írtam egy másik blogban, a másik titokban maradt (1-2 ember tudott róla), de ez az, aminél fokozatosan érződött, hogy baj van, és ez ma bekövetkezett. Bevállaltam a dolgot, még akkor is, ha a legoptimistább becslések szerint is csak max. 15% esély van, de úgy vagyok vele, hogy ha valamit nagyon szeretnék, és még ha csak 1% esély is van rá, akkor is utánamegyek, mert nem akarok aztán életem végig azon frusztrálódni, hogy mi lett volna, ha mégis utánamegyek a dolgoknak. Ezért a most megélt fájdalom a kisebbik rossz, mert legalább ott voltam, és mindent megtettem érte, de nem sikerült. Volt már ilyen, úgyhogy ismerős érzés, csak a rossz, hogy mindkettőből nagyon nehéz lesz kimászni. De most az a feladat, hogy helyrejöjjek, és új utakon járva tegyek meg mindent önmagamért. Most jelenleg azon vagyok, hogy a fájdalmat megélve legyek jelen a pillanatban, mert az időm véges, és az idő óriási érték. Talán a legrosszabb, amit tehet magával az ember, hogy elpazarolja az idejét, és elmegy mellette az élet.

Mivel manapság sokat hallgatok játékzenét, ezért most úgy érzem, hogy erre az érzésre a The Legend of Zelda: Ocarina of Time játékának Spirit Temple zenéje a legalkalmasabb. Sírni nem sírtam tőle, de nagyon segít, hogy átadjam, megéljem az érzelmeket, ezáltal remélhetőleg könnyebben kijövök belőle. Valósággal átszellemültem tőle, ez akár hipnotikus zene is lehetne. Egy biztos, hogy a Nintendo játékzenei történelem egyik legnagyobb remekműve. De egyelőre nem fogok tudni őszintén mosolyogni.

https://www.youtube.com/watch?v=_XizN7NpgXg

Szólj hozzá!

Kritériumok a három csillagos minősítéshez

2018. augusztus 01. 12:17 - supermario4ever

Utánanéztem a Mario Kart: Super Circuitnál mik a feltételek ahhoz, hogy megkapjuk a három csillagos minősítést. Nem kellett nagyon keresni, a MarioWiki-n találtam információkat. Úgy tűnik, hogy ők is összerakták a tudásukat, mert eléggé sokat hoztak össze, és némely információnál a jutalom / büntetés nem pontos. A lényege a dolognak ugyanis az, hogy elméletük szerint a játékban pontokat számol az algoritmus, de sok helyen csak azt írták, hogy mi növeli a pontot, mi csökkenti. De hogy mennyit kell, mi hány pontot ér, arról nem írtak semmit. A pontozás egyébként logikus, mert amikor játszok, és valami hibát követek el, én is azt gondolom, hogy a kisebb hibák (pl. banánhéjon elcsúszni), még beleférnek, de ha kiesek a pályáról, az már komoly. Szinte biztos, hogy ne számítsak jó eredményre. Illetve az jó pont, ha be tudom venni driftelve a kanyart úgy, hogy megkapom érte a mini-boostot.

Önmagában nem elég, hogy megszerezzük a maximális, 36 pontot. Ezzel legfeljebb az A-rangot lehet elérni, de nem egyszer jártam már úgy, hogy maximális pontszám ide vagy oda, volt, hogy csak C meg B-rangot értem el. Mik kellenek még hozzá?

  • Minél több érmét össze kell gyűjteni. - Ez azért nehéz, mert az érmék sokszor nem az ideális ívben vannak, így onnan vissza kell térni, az autók csúszós mivolta miatt ez nem mindig könnyű.
  • Körönként a lehető legrövidebb időt kell elérni. - Viszont a rossz időeredményért nincs pontlevonás.
  • Minél többször fékez a játékos, annál több pontot vonnak le tőle. - Ez egy olyan Mario Kart, ahol érdemes néha fékezni, ugyanis ha elcsúszunk a banánhéjon, vagy nekimegyünk egy akadálynak akkor nem pördülünk ki.
  • Minél tovább "nem ad gázt" a játékos (tehát nem gyorsít az A-gombbal), az is viszi le a pontokat.
  • A három piros teknőspáncél, csillag és villám használatáért szintét pontot von le a játék. A csillag használatáért von le a legtöbb pontot.
  • Ha Lakitunak kell kimenteni minket, az szintén pontlevonással jár. Viszont, ha jókor nyomjuk le a gyorsítást, akkor ha Lakitu letesz minket, kapunk egy mini-boostot. Ez korrigálja a pontlevonást.
  • Ha nekimegyünk egy akadálynak, vagy eltalál minket egy ellenfél játékos, szintén pontlevonás a jutalmunk. Ha nekimegyünk a falnak, csak kismértékben csökkent a pont mennyisége.
  • Ha bármilyen tárgy eltalál minket (pl. egy kóbor zöld teknőspáncél), annak szintén levonás a következménye.
  • Ha 5. helynél rosszabb helyezéssel végzünk, és felhasználunk egy életet, szintén pontlevonással jár. Ha rosszabb helyen végzünk, effektíve pontot von le a rendszer.
  • Minél több időt tölt a játékos a pályán kívül, annál több pontot von le a rendszer.

Természetesen vannak jó pontok, az alábbiak emelik az összpontszámunkat:

  • Ha Boosttal kezdjük a versenyt, az növeli a pontszámot.
  • Minél többet driftelünk, ezáltal minél több mini-boostot kapunk, annál több pontot kapunk.
  • Ha átmegyünk egy tárgydobozon, úgy, hogy már van tárgyunk, de még nem használtunk azt fel, szintén növeli a pontszámot. - Talán ez a legérdekesebb, hiszen miért növelné meg, ha megint rámegyünk a tárgydobozra? Valószínűleg azért, mert így a gépi ellenfelek kevesebb tárgyhoz jutnak. Ezzel védjük is magunkat, ha 1. helyen állunk, mert kisebb az esélye annak, hogy megtámadnak minket.

Valamint az sem mindegy, melyik karaktert válasszuk. Ha egy nehezebben irányítható karakterrel játszunk, több bónuszponttal indulunk.

  • Bowser: 45 pont
  • Wario: 40 pont
  • Donkey Kong: 40 pont
  • Mario: 30 pont
  • Luigi: 30 pont
  • Peach: 10 pont
  • Toad: 10 pont
  • Yoshi: 0 pont

Ez is önmagában rendkívül érdekes. Ezek után Marióval és Luigival fogok próbálkozni, mert ők azok, akik kellőképpen gyorsak és még jól irányíthatók. A gyakorlottabbak próbálkozhatnak Warióval, a vérprofiknak meg ott van Bowser, aki aztán végképp nagyon nehezen irányítható. Bowsert tényleg azoknak érdemes választani, akik már nagyon jól mennek a pályákon, mert ő nagyon gyors, viszont a gyorsulása meg rossz, ezért nála pontos játék kell.

Kipróbálom majd ennek tudatában milyen eredményt tudok elérni. A jobb oldalt látható kép álomszerű számomra, de hát az álmok nem azért vannak, hogy mindent megtegyünk azért, hogy valósággá váltsuk őket?

Szólj hozzá!

Fejlődés a Mario Kart: Super Circuit-ban

2018. augusztus 01. 10:22 - supermario4ever

Még mielőtt kipróbáltam nálam a Super Nintendo Classic Mini-t, elmentem bagszihoz, mert nála ki kipróbáltuk. Rendben működik, játszani viszont nem volt kedve, mert fáradt volt. Inkább beszélgettünk. Amiről a Szegedi Smash Bros. bajnokságnál írtam, hogy néha spontán mondok képtelenséget, erre volt példa tegnap is, és leírom ide is példaként, hogy láttassam, miket tudok néha mondani.

Nemrég nyílt egy kínai vegyesbolt a Liget térnél, és lehet ilyen Pocky-szerűséget kapni. Vett két csomag csokisat, az egyiket megette, de nem ízlett neki, ezért felajánlotta nekem a másikat. Megettem, és akkor mondanám a véleményemet: Nem rossz, de olyan a ropi, mintha... (keresem a megfelelő szót) ...használt lenne. Mire észbe kaptam, hogy mi mondtam, már röhögtünk. Eljátszottunk a gondolattal, hogy milyen lehet a használt ropi. Megrágja, kiköpi, elteszi, aztán tessék, használt ropi. Jó állapotban van és olcsó. Meg mondta bagszi, hogy nemrég talált egy Pokémonos rágót a vaterán, az is használtként volt írva. Azzal is valami hasonló gondolatmenetet játszottunk el. Ezek teljesen spontán jönnek, amikor hirtelen nem jut eszembe egy szó, gondolkodok, hogy melyik az, ami talán odaillik, de aztán kiderült, hogy nagyon nem. De amúgy arról van szó, hogy olyan, mintha felbontottak a zacskóját, és hetekig úgy hagyták.

Hetek óta játszok a Mario Kart: Super Circuit-tal. Nintendo 3DS-en. Első körben az volt a célom, hogy mindenhol legyen legalább egy serleg, és a Time Trialon saját időim legyenek. És nem könnyű, a Game Boy Advance-es Mario Kart, nehézségben szoros versenyt vív a Super Mario Kart-tal (két versenyjáték versenyez egymással...). A helyzet ugyanis az, hogy itt még a régi pontozási rendszer van, tehát az első 4 helyezett, 9, 6, 3, 1 pont, annál lejjebb pedig újra kell kezdeni, és elvész egy élet. A kocsik irányítása is nehézkes, csúsznak, és az ellenfél gépi játékosok is rettenetesen támadnak. Az a tapasztalatom, hogy ha nem driftelek a kanyarban, akkor sokszor lehagynak a gépi ellenfelek. Csak hát miért drifteljek, ha a kocsi csúszik, és ha nyomva tartom az R-gombot, akkor csak még jobban csúszik? Úgyhogy 150cc-n nehéz 3 csillagot összeszedni... Mit nehéz? 2005 óta játszom a játékot egyetlen egyszer sem sikerült a három csillagos minősítés, még 50cc-n sem. Nagyon magasak az elvárások, biztosan nemcsak azt nézik, hogy megvan-e a maximális 36 pont, 100+ érme, hanem azt is, hogy mennyire ügyesen játszok. Driftelés, mennyire jól veszem be a kanyarokat, 50cc-nél mekkora előnyt tudok megcsinálni, nem esek le egyszer sem, és a jó ég tudja mit. Aztán a Time Trial-ban meg olyan rendszer van, meg van határozva 5 legjobb idő. Mivel fél perces a különbségek, ezért a második legjobb időnél jobbat csinálni semmiség, de néhány pályán a legjobb időt nagyon nehéz felülmúlni, ott tényleg kell némi tudás. Sok pályát be tudtam gyakorolni, ki tudtam ismerni, hogy van az ideális ív, hogy érdemes driftelni, egyedül a Yoshi Desert az, ahol hiába gyakoroltam be a pályát szinte tökéletesre, nem tudtam a legjobb időt megdönteni, pedig csak egy-két tizedmásodperc hiányzott. De az végzetes, annál jobbat egyelőre nem tudok. De tovább gyakorlok még.

Még az aranyserleg is hiányzik egy-két 150cc-s bajnokságnál. Ezeken szeretnék javítani, valamint első körben célokat tűztem ki magam elé:

  • 50cc: Legalább egy csillag legyen mindenhol
  • 100cc: Legalább a B-rang meglegyen mindenhol
  • 150cc: Aranyserleg legyen meg mindenhol és sehol ne legyen E-rang, vagyis a legrosszabb.

Nem könnyű, ha nagyon hirtelen kell gyors döntést hozni...

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása