Rádiót legtöbb esetben nemcsak a zene miatt hallgatok, hanem mert átjön annak a helynek a hangulatvilága, ahonnan származik az adott rádióadó. Kicsit az elvágyódás jele is, hogy az utóbbi időkben külföldi rádióadókat hallgatok. Nem utolsósorban minőségi magyar rádióadót szerintem nemigen lehet manapság mondani. Nagyon nem tetszik az a tipikus állandóan vidám, minden szép és jó beszédstílus, amire teljesen nyilvánvalóan rájátszanak. A hírek meg...

Maradjunk annyiban, hogy vannak jobb rádióadók Európában. Ahol bár a beszédstílus ugyan hasonló, mint a magyarok esetében, mégis jobbam elhiszem nekik. Ebbe jó eséllyel az is közrejátszik, hogy az angol és a német alapvetően optimistább nép, és ez hozzájárul ahhoz, hogy még ha rá is játszanak a beszédstílusukra, mégis hitelesebbnek hangzik a beszédük.

Az utóbbi kb. 2 hónapban alapvetően német rádióadót hallgatom (Radio Köln), amiről írtam is korábban. Zenei téren továbbra is nagyon jó, mert változatos a zenei kínálat, és mivel szeretem a német nyelvet hallgatni, így számomra ideális. De az utóbbi időkben visszaszoktam az angol rádióadóra, amit hallgatok néha (Heart North West). Azért, mert a Google profilomban fotóalbumokba tettem a képeket, és jó sok képet tárolok ott amit Angliában fényképeztem, és ahogy nézegettem őket, megragadt a környék hangulata. Ezt a rádiót szoktam hallgatni, amikor Angliában vagyok. Szeretek Angliában lenni, mert kellemes, nyugodt hangulata van. És ez arra inspirál, hogy minél többet legyek kint, mozgékonyabb vagyok ott.

Hogy egy kicsit jobban megélhessem ennek a hangulatát, hallgatom itthon az angol rádióadót. Az elején szívesen hallgattam őket, de most már kezdek belefáradni abba, hogy sokszor hallok egy-egy dalt. A Heart ugyanis nem a változatosságáról híres. Úgy képzelem el, hogy van kb. 100-150 dalból álló repertoárjuk, abból válogatnak. Ugyanis gyakran előfordul, hogy egy nap több dalt is megismételnek. De nemcsak egy nap, hanem hosszútávon. Egy idő után kifejezetten idegesítő már isten tudja hányadjára hallani olyan dalokat, mint például a Backstreet Boys: Everybody (Backstreet's Back) vagy Amy Winehouse: Rehab. Van még néhány, amit időtlen idők óta megállás nélkül nyomatnak. Egy ilyen sokadik lejátszás után döntöttem úgy valamikor hónapokkal ezelőtt, hogy többet nem hallgatom ezt a rádióadót. Persze egy bizonyos idő után mindig visszatérek hozzájuk, de ez a lelkesedés tart pár napig, amíg nem hallom sokadjára akár a fentebb említett két dalt, aztán megint elegem lesz. Pedig még csak nem is zavarna annyira a "Turn up the feel good!" szlogenjük. És olyan néven futtatott műsorblokkuk, mint például "Feel good weekend" meg ilyenek. Bár tény, hogy aki egy kicsit gondolkodik, abban joggal merülhet fel a kérdés, hogy aki állandóan jól érzi magát, az mihez viszonyítja a maga "jó érzését"? Mennyire becsüli meg azt, hogy jól van? Ugyanakkor aki volt már Angliában, az tudhatja, hogy a britekre rettenetesen jellemző ez a "feel good" attitűd. Például ha születésnapot, ha karácsonyt, ha szilvesztert ünnepelnek, ők azt nagyon megünneplik. Szeretik kívülre azt mutatni, hogy ennyire jól érzik magukat a bőrükben, persze, hogy mi van belül, az megint más kérdés. Hasonlóképp vannak egymással is. A britek sokkal közvetlenebbek egymással. Még a régóta nem látott, nem annyira közeli ismerősöket is nagy örömmel, öleléssel köszöntik. Úgy, ahogy mi szinte csak az igazán jóbarátainkat, családtagjainkat. Persze, hogy a britek részéről ez mennyire hiteles, az megint csak más kérdés. A lényeg az, hogy amilyen az angol kereskedelmi rádió, az kellőképpen reprezentálja az angol mentalitást. De azon is el szoktam gondolkodni, hogy igazából ezzel nincs gond. Igazság szerint ez az attitűd is hozzájárul ahhoz, hogy szeretek Angliában lenni. Rájöttem arra, hogy ha elengedem azt, hogy nem mindenki közeledik hozzám őszintén, és nem veszem annyira komolyan (érzelmileg), hogy megölelnek, akkor miért is ne? Az ölelés maga jó dolog. Aki meg tényleg kedvel, azt úgyis lehet érezni, és attól tényleg jól esik, ha megölel. A többiek meg kellemesebbé teszik az Angliában eltöltött időt. Viszont a rádióban is folyamatosan arról beszélnek, hogy milyen változás várható a Brexit után. Ezt rettenetesen lehangoló hallani. és ez is visszaveti a lelkesedésemet Anglia iránt. Mondjuk engem érdekel, hogy mennyivel lesz másabb Angliába utazni? És akkor is nehéz dolgom lesz, ha úgy döntök, hogy kimennék ismét szerencsét próbálni, hogy a nővérem kint él? Az biztos, hogy az angolokra nehéz időszak vár, ha tényleg kilépnek az EU-ból.

A német rádióadót viszont ha hallgatom, akkor sokkal hosszabb ideig egyhuzamban. Változatos a zenéjük, és a beszédstílus sem olyan, hogy mindenáron azt promózzák, hogy mennyire jól vannak. Nyugodtabb, kellemesebb, és az egész valahogy természetesnek hat. Szeretek beszélgetni a német ismerőseimmel, mert természetesnek érzem azt, ahogy viszonyulnak hozzám. Rendesek, jó fejek, némelyeknek még humora is van. Nem utolsósorban gyakorlom velük a német nyelv használatát. Nem mondom, most is nagyon nehéz. Most is előfordul, hogy csak a névelő miatt nézek ki a szótárban egy-egy szót, amúgy azt tudom hogy van németül. De hát a névelőtől függ a ragozás ugye... De azt például már egész jól tudom magamtól alkalmazni, hogy összetett mondatoknál mely kötőszó után milyen szórend van. Nem feltétlen forradalmi a megállapításom, de német ismerősök által nagyon jó gyakorolni. De mivel még nem voltam se Ausztriában, se Németországban még, ezért csak így tudok a németekről véleményt mondani. Közvetlenül, személyesen nem ismerek egyet sem. De mindenki, aki találkozott németekkel, mind azt mondják, hogy nagyon rendesek, segítőkészek és közvetlenek.

Úgyhogy ha választhatnék (márpedig miért is ne választhatnék), akkor egyértelműen a német rádiót hallgatom szívesebben. Többféle zene szól, és természetesebb a beszédstílus. Nem utolsósorban a német nyelv hangzása nagyon közel áll hozzám.

Dolgozok most ezen a blogon, hogy jobb legyen, áttekinthetőbb. Egészen pontosan a kategóriákat és a címkéket rendezgetem. Rengeteg kategóriát fogok törölni, és csak a legfőbbek maradnak meg. Például: Nintendo, Anime, Film, Zene, Anison. Illetve a filmen, zenén belül meghagyom az adathordozókat (CD, DVD, stb.) Ha jól emlékszem, kb. 420 kategória volt, most tartok kb. 327-nél. Azt gondolom, hogy a végére kb. 40-50 lesz. A címkéken belül pedig sok a félreírt, duplázott címke. Azokból 900 körül van... Azokkal később fogok foglalkozni. A kategóriáknál átnézem az összes postot, és törlöm az egyes "tematikus" kategóriákat. Például animén belül volt olyan, hogy "Slayers" vagy "One Piece", ezek törölve lesznek, és minden csak anime kategóriájú lesz. Közben a címkéket is átírom a helyesre. A címkéken belül lesz a Slayers és a One Piece, így lesz értelme mind a kettőnek. Kategórián belül csak az Anime lesz. Ha kész lesznek a kategóriák, akkor a címkékkel már sokkal könnyebb dolgom lesz, mert már csak törölni kell a szükségteleneket, félreírtakat, mivel azokat is folyamatosan javítom. Ha ez is meglesz, akkor áttekinthetőbb lesz, és kikerülhet minden a blogba, és lehet választani.

Tervezem, hogy visszaköltözzek ide, és minden blogpost egy helyen legyen. 2015 elején találtam ki, hogy témánként kerüljenek külön blogokba az írásaim. Ennek több oka is volt. Egyrészt, azt olvastam, hogy a tematikus blogok népszerűbbek, másrészt meg többen is mondták, hogy például a videojátékos írásaimat örömmel olvassák, de az animések nem érdeklik, harmadrészt meg minden blogmotornak megvan a maga előnye, "hangulata", ami miatt jó azt használni. De hát a hiányosságok is bőven kijönnek. Nincs olyan blogfelület, ami tökéletes lennem Ezeket venném most számba:

• blog.hu: Ezt azért szeretem, mert magyar. Így jobban "magyar-érzetetű" lesz a blog. Alapvetően ennek a legegyszerűbb a kezelőfelülete, ellenben csak itt lehet alapvetően táblázatot létrehozni. Ami viszont rettenetesen bosszantott, és visszavetette a lelkesedésemet, hogy a címkék közül nem listázza ki azokat, amikben kettőspont van Márpedig játéknál nem nehéz kettőspontot használni: "The Legend of Zelda: Twilight Princess". És ezeket nem listázza... És sajnos a blog.hu-nál nincs címkekezelő, hogy lehessen azokat kezelni, így az összes blogpostban külön-külön kéne átírni. Amikor a supportban kértem segítséget, hát csak széttárták a kezüket, hogy ez van. Hát akkor én is széttárom a kezem, és elköltözök onnan.
• Blogger: Ez azért jó, mert Google. És akinek van Google profilja, az miért is ne használhatná ki teljes körűen a benne rejlő lehetőségeket? Ezért kezdtem el azt használni. Ennek a kezelőfelülete inkább minimalista, mint egyszerű. Ennek HTML-je furcsa, mert "div"-ben formázza az írást, és nem "p"-ben. így némileg másképp néz ki. Kétszer kell entert nyomni, ha bekezdést akarok váltani, meg ilyenek. Előny viszont minden felületen egységes külső-beli beállítási lehetőség van. És mivel szeretem a két oldalú oldalsávot, ezért ez egyértelműen előny a bloggernél. Egyszerűen azért szeretem, mert áttekinthetőbb. Bal oldalon lennének a kategóriák, címkék, jobb oldalon meg az egyebek: Keresés, impresszum, Twitter, Instagram plugin és egyebek. Viszont ami idegesítő, hogy a címkék összesen 200 karakter hosszúak lehetnek. Például egy éves összesítésnél, ahol különböző animéket, előadókat említek meg, ott azért meglódulnak a címkék. A másik komoly hiba, hogy a képeket csak 1600 pixel szélesen jeleníti meg maximálisan, nem abban, amibe feltöltöm.
• WordPress: Konkrétan itt van a beállítási lehetőség. Meg az egész a maga modern felületével sokkal inkább menő blog-feelinget ad. Meg hogy külön vannak választva a kategóriák, címkék, az sokat lendít az áttekinthetőségen. De a hiányosságok is, mint például hogy nem lehet csak úgy táblázatot létrehozni, azon könnyen lehet segíteni: Beírom a HTML-felületbe a kódot és kész. Kinézetre és külsőre ez tetszik a legjobban, ugyanakkor habár sok a sablon van, de a beállítási lehetőségeket erősen korlátozták azzal, hogy csak prémium felhasználók számára érhető el a CSS-felület. Meglátom, milyen lehetőség van a prémiumnál, és ha úgy döntöttem, hogy végleg ideköltözök ismét, akkor elképzelhető, hogy előfizetek, ha további számomra releváns előnyt nyújt.

Igazából nagyon hajlok arra, hogy visszaköltözzek ide, és minden egy helyen legyen megint. Aztán mindenki azt a postot olvassa, ami neki tetszik. Csak ez nemcsak azzal fog járni, hogy a kategóriákat, címkéket rendbe tenni, hanem az összes blogpostot ide áthozni 2015-ig visszamenőleg. Meglátom, hogy haladok a kategóriák és címkék rendezésével, akkor milyen lehetőség lesz akkor, és megfontolom majd akkor, hogy végleg itt legyen minden. Akkor itt lenne minden Wii U, Nintendo Switch, post, sőt, az a rengeteg Haikyuu!! írás, amit idén ejtettem meg az animés blogomban. Úgyhogy miért is ne?

Régen írtam ide, pedig folyamatosan nézek animéket, csak nem éreztem késztetést arra, hogy kiírjam magamból a gondolataimat. Ez többek között amiatt van, mert nem éreztem, hogy olyan gondolatom van egy-egy animéről, hogy kiírjam. Na meg rengeteg más dolog történt az elmúlt egy hónapban. Egyrészt az egyetem is sok időmet elveszi, komolyan készülök rá. Ráadásul bekerültem egy párkapcsolatba, és az egész annyira hihetetlen számomra, hogy velem is megtörtént.

Határidő közeledtével vagyunk az őszi MondoConra a karaokék esetében. Erre sincs nagyon hangulatom. Lefoglaltam az Initial D és a Slam Dunk karaokéit. A Slam Dunk-hoz nagyobb kedvem van, mert sokkal hangulatosabb anime. Erről az animéről is nagyon szeretnék írni. Ott is van a vázlatok között, de nem tudom, hogyan fejezzem ki a gondolataimat, hogy egyéni is legyen, meg vállalható is legyen. Az biztos, hogy látom, hogy miért volt annyira kedvelt anime a '90-es években. Összehasonlítva a korabeli shounen animékkel innovatív volt, és nem utolsósorban valóságos. Bővebben majd ott.

Meg is van az első opening karaokéja, de a Given opening és ending karaokéit is megcsináltam. Ezt is ígértem, másrészt meg sokan örültek neki. Nem hiába, népszerű anime lett, és ami a nagyobb szó, hogy nem hiába. A Given nemcsak a 2019-es nyári szezon, hanem az egész BL-műfaj egyik legkellemesebb meglepetése. Bár már az első résztől kezdve éreztem, hogy az opening problémás lesz. Mint ahogy az is lett. Borzasztóan logikátlan a ritmusa, nagyon nehéz volt időzíteni. A másik komolyabb probléma, hogy maga a dal sem olyan, hogy inspiráljon arra, hogy hallgassam. A szöveg valóban reflektál az anime érzelmi mondanivalójára, de a zene és a ritmus egyáltalán nem harmonizál vele. Elképzeltem magamban, ahogy tökre vidáman éneklem, hogy "minden, amit adtál, az életem része lett" (nem emlékszem így pontosan a szövegre). Pedig az animéből nyilvánvalóan kiderül, ami a másiktól kapott, az sokkal inkább fájdalmat okoz neki, hiszen eszébe juttatja a hiányát. És nem ez az egyetlen BL-betétdal, ami rosszul van megírva. Többször volt olyan érzésem hallgatva BL-dalokat, mintha az írójának valami megfoghatatlan, misztikus dolog lenne a homoszexualitás, amit csak mi, melegek érthetünk meg. Pedig szerintem nem vállalok nagy kockázatot azzal a kijelentésemmel, hogy a pasik közötti szerelem is ugyanolyan, mint a férfi-nő szerelem. Az anime ezt milyen csodálatosan megmutatja, de ezt a dalok esetében nem sikerült.

És mivel nem voltam inspirált abban, hogy sokat hallgassam a dalt, ezért nagyon nehezen ment a karaoke elkészítése. És ilyenkor az 50%-os lassítás sem segít sokat, hiszen nem hallottam sokat ahhoz, hogy megmaradjon bennem a dal ritmusa, dinamikája. A karaoke készítése közben többször eszembe jutott a Haikyuu!! - Ah Yeah!! karaokéja, amit hasonlóképpen gyűlöltem csinálni. Annak is logikátlan nem odaillő az ének ritmusa, nem illik a dal dinamikájához. A Given esetében jobb az ending, de ott meg az éneket nem díjaztam. Legalábbis számomra túl érzelgős, és a srác énekhangját nem érzékeltem kellőképpen képzettnek, hogy hitelesen el tudja énekelni a dalt. Vagy nem élt meg olyan krízist, amiről a dalszöveg szól. A hangterjedelme amúgy megvan, én nem tudnám kiénekelni a legmagasabb hangokat a dalban. De mégis... Nem az én világom. És igazából azért nem vagyok elragadtatva a 9. részben elhangzott Fuyu no Hanashi daltól sem, mert nem jött át az érzésvilág. A jelenetek viszont nagyon hatásosak. Ahogy Uenoyama megtört Mafuyu által kiénekelt érzelmektől, és megcsókolta... Az bármelyik romantikus anime dicsőségére válna. És itt nyilvánul meg az, hogy maga az anime végig hiteles, de zeneileg nagy bukás. Nagy kár érte, de még így is magasan a legjobb BL-anime, amit eddig láttam.</p>

Most, hogy az utóbbi időkben több Harry Potter Blu-ray-t vettem, és meglett a Legendás állatok és megfigyelésük, ezért kicsit többet foglalkozok most a Harry Potter-rel. Már a megjelenésekor nézegettem a Legendás állatok Grindelwald bűntettei kiadásokat, hogy melyeket venném meg. Nagyon számítottam a díszdobozos duplalemezes DVD kiadásra, ami volt a Legendás állatok és megfigyelésüknél, mert az nagyon szép volt. De ahogy néztem több Media Markt-ban, majd online is, láttam, hogy csak sima DVD-s kiadásban jelent meg. Valószínűleg azért, mert az első filmet díszdobozos kiadásban még most is lehet kapni... Tehát nem volt rá igény. Ami abból a szempontból érthetetlen, hogy kifejezetten igényes kiadásról van szó. Kár, érte, így csak sima, egylemezes kiadásban jelent meg DVD-n a második Legendás állatok film. A díszdobozos DVD magára marad a gyűjteményemben.

A Blu-ray kiadás kapott egy díszdobozos duplalemezes kiadást. Mondjuk az, hogy duplalemezes, arról nem tudtam, de maga a borító nagyon tetszett. El is határoztam, hogy ha lesz rá anyagi lehetőségem, ezt fogom megvenni. Erre most adódott lehetőség. Arra számítottam, hogy más lesz a belső borítója. És szerintem pont ez néz ki jobban az egylemezes Blu-ray kiadáshoz képest. Pártolom azt, hogy több kiadásban jelenjenek meg a DVD-k, Blu-rayek, így mindenki ki tudja választani a számára megfelelőt. Számomra ez a kiadás ideális, és igazából én már azzal is megelégedtem volna, ha csak egy lemezt tartalmaz. Tetszett a borító és a díszdoboz is. De amikor kibontottam, és láttam, hogy két lemezt tartalmaz, meglepett. Azt láttam az elülső borítón, hogy eddig nem látott jeleneteket tartalmaz, de azt hittem, hogy az ugyanúgy van, mint ahogy az extráknál szokott lenni, néhány kimaradt jelenet. De hogy egy egész lemezen külön az egész film a kimaradt jelenetekkel... Ez kellemes meglepetés. A bővített változat csak az angol szinkront tartalmazza, magyarul felirattal nézhető meg.

Azt is meg fogom nézni, ma az eredeti filmet néztem meg. Egészen pontosan most láttam harmadjára. Először nem sokat értettem belőle, mert Angliában néztem meg tavaly december végén, természetesen angol hanggal. És bár alapvetően egész jó az angol tudásom, az angol beszédet nagyon nehezen értem meg. Sehogy nem áll rá a fülem az angol beszédre, amikor emelt szinten érettségiztem angolból, akkor is a hallott szöveg értése okozta a legnagyobb nehézséget. Ezért nem nagyon értettem a történetet, amikor először néztem végig. És mivel eléggé összetett, ezért nem is élveztem teljes mértékig a filmet. Ugyanakkor tetszett, mert érzékeltem, hogy komolyan hozzátesz a Harry Potter univerzumhoz, ezért úgy döntöttem, hogy amikor hazajövök Magyarországra, megnézem itt is magyarul. Erre január elején sor is került, hát, értve a szöveget ég és föld volt a különbség. Összeállt a történet, és sokkal értékesebb lett számomra az egész film. Jó volt ott Angliában is megnézni az angol barátokkal, ismerősökkel, de hát fontos, hogy értsem is, amit nézek. ^^' És ez emelte a Legendás állatok és megfigyelésük értékét is, hiszen a második film kiválóan kiegészítette az első film történéseit, új meglátásba helyezte az eseményeket.

Tehát érdemes megvenni ezt a kiadást. És kíváncsian várom a következő filmet. Ha jól emlékszem, 5 filmes lesz az egész Legendás állatok történet. Arra nem emlékszem, ha írták, hogyan fog kapcsolódni majd a Harry Potterhez, de nagyon kíváncsi leszek, hogy hova fut ki a történet a végére. Ha valóban nincs teória arról, meddig jut el a film, én arra tippelek, hogy fogunk találkozni Voldemorttal fiatalkorában. Ha úgy vesszük, nem sokkal vagyunk előtte. Nagyjából akkor született, amikor a Legendás állatok film játszódik. Ha jól emlékszem, a harmadik filmet 2021-re ígérték, biztos, hogy meg fogom nézni a moziban.