Okui Masami azért tett arról, hogy a 2009-es éve legalább annyira aktív legyen, mint a 2006-os. Hiszen 2006-ban is két albummal jelentkezett, amit bizony nagyon munkás lehet elkészíteni. Nemcsak a felvételek miatt, hanem kiválasztani a dalokat, amik az albumra kerülhetnek, összeállítani a dalok sorrendjét, koncepcióját, megcsinálni a borítót, utómunkálatok. És még így is bőven előfordulhat, hogy egy-egy album nem azért nem jön be a nagyobb hallgatóságnak, mert nem korrelál az ízlésével, hanem mert olyan hiba van az albumon, ami ellen bizony joggal emeli fel a szavát. Főleg, ha fizetett is érte. Mert ugye jó ideje már ez sem egyértelmű. Egy kislemez mögött is komoly munka van, még ha jóval kevesebb dalt is tartalmaz. Okui Masami 2009-es évét erősíti a Miracle Upper WL kislemez is.

Mely lényegében egy duett, hiszen May'n-nel énekelte fel a címadó dalt. Vele én ennél a kislemeznél találkoztam először, így sejthető, hogy kimaradt számomra a Macross Frontier, mely az énekesnő 2008-as nagy durranása volt. Azóta sem láttam, mindenesetre a kislemezen szereplő címadó megalapozta a bizalmat May'n felé, akit egyébként jelen generáció Okui Masami-jának tartanak. Ezt így kijelentették, de egyébként helytálló is, hiszen ugyanúgy van kisugárzása, van megjelenése, bár én személy szerint a hangját annyira nem szeretem. De ez csak személyes megítélés, mert egyébként tud énekelni. És mint a múlt nagy énekesnője, és a jelen nagy énekesnője (megjegyzem, idő tekintetében azért még közös halmazban van a karrierjük) együtt bizony nagy dolgokra képesek.

A címadó dal az Ontama! című internetes OVA (tehát ONA) betétdala, és itt ragadnám meg, hogy elmondjam, hogy rettenetesen disszonáns a borítóval a rózsaszínes háttér. Egyébként az emberiség azon kb. 2%-ába tartozom, akinek egyébként semmi baja nincs a rózsaszínnel, mindig az epres, erdei gyümölcsös édességek jutnak róla eszembe, ami egyébként az egyik kedvenc édességfajtám, úgyhogy innentől nekem jöhet a rózsaszín (módjával persze), de az első borító sötét tónusához, és egyébként ötletes képeitől nagyon csúnyán elüt a rózsaszín a hátsó borítón, akármennyire is az animét promotálja. A dal egyébként nagyon jó. Rock dalról van szó, azon kevesek egyike, mely jól áll női előadónak. Okui Masami egyébként azon kevés női előadók közé tartozik, akinek jól áll a rock zene. Ezt itt is bizonyítja, ahogy May'n is, hogy ő is tud rockot énekelni. A szöveg egyébként az a tipikusan elcsépelt szerelmes dal, de a mondanivalóját nagyban ellensúlyozza a zene ereje. Ezért nem is nyálasnak hat a szöveg, inkább mint egy öntudatos nő szerelmi vallomása. De nekem sokkal jobban tetszik a második dal, a TO DIE FOR ×××, ami már Okui Masami szóló. Sokkal erőteljesebb, és élettel telibb. Ahogy a címből következtethető, ez is szerelmes dal, de határozottan a legjobbak közé tartozik. Ennek már kemény rock hangzása van, és soha nem hittem el senkinek ennyire, mint Okui Masami-nak, hogy megingathatatlan a szerelemben, és képes bármit megtenni a szíve választottjáért. Ennyire erőteljesen, ennyi energiával nagyon kevesen énekelnek szerelmes dalt. Konkrétan olyan érzetet ad, hogy ott áll a csatatéren, még a legkegyetlenebb ellenséggel, a legvérengzőbb fenevaddal is kész megharcolni, és ha meghalt... Legalább harcosként halt meg. Hogy mit jelentett számomra akkor ez a dal, azt szavakba nem tudom önteni. Hihetetlen bátorságot, önbizalmat adott, ugyanis nagyon kevesen képesek nemcsak ekkora erőt, energiát belevinni a dalaikba, de ekkora hitelességgel is énekelni. Nyilván azóta változtak az idők, és hallgattam annyit a dalt, hogy egy kicsit inflálódott is az értéke, az akkor megélt érzelmek okán ennek a dalnak mindig is különleges helye lesz a szívemben.

A borítóról lényegében minden érdemeset elmondtam. Nagyon jó, jól néz ki, de a hátulján az a rózsaszín hátterű animés kép nagyon elüt a borító koncepciójától. Maga az ONA sem ér egyébként sok szót. Egyszer végignéztem, rendkívül sablonos, unalmas. Már azt se tudom, mi volt benne. Úgyhogy megint egy példa arra, hogy egy animének jó zenéje, de maga a mű az inkább hagyja magát. De most bőven elég a dalokról megemlékezni. Azon nagyon jók, emlékezetesek, úgyhogy egy nagyon jó kislemezzel bővült a 2009-es év japán zenei repertoárja.

Zene: 9/10
Szöveg: 7/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 6/10
Hangulat: 9/10

+ Két kiváló dal egy kislemezen
- A hátsó borító képe nagyon elüt a többitől

83%

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy gyűlöletes a "Régen minden jobb volt" frázis. Nemcsak azért, mert ezzel azt bizonyítja, hogy volt hogy egy gondtalan időszaka, amikor még úgy élt, ahogy szeretett volna, és voltak világmegváltó gondolatai, hanem azt is bizonyítja ezzel, hogy gyűlöli a saját jelenét, a sok csalódást meg nem tudta feldolgozni. Valahányszor hallgatom Okui Masami: Self Satisfaction albumát, az jut eszembe, hogy én is mondhatnám, hogy régen minden jobb volt, ugyanis 2009 volt életem legjobb éve. És tényleg arról van szó, hogy akkor kevés probléma volt az életemben, teljesen a magam ritmusában éltem, szinte semmi és senki nem korlátozott. Erre rájön még az is, hogy pont egy napra rá, ahogy megjelent ez az album, talált meg a második nagy szerelem (2009. nyári AnimeCon) ez csak még jobban emelte az album eszmei értékét nálam. De szerencsére nemcsak erről van szó. Az album ugyanis tényleg kiváló dalokat tartalmaz.

1. Divine love
2. STRATEGY
3. ADORATION
4. Yuunagi
5. Kagaribi
6. KAKERA
7. Time Limit
8. HONESTY
9. Fuyu no Himawari
10. Float ~Sora no Kanata de~
11. KURENAI
12. Ienai Kara -Piano Quintetto-

Ami miatt nagyon szeretem ezt az albumot, hogy rendkívül tartalmas. 55 perc hosszú az album, és valahányszor végighallgatom, olyan érzésem van, mintha sokkal hosszabb lenne az album, de ebből egy perc sem unalmas. A dalok ugyanis rendkívül változatosak, és nagyon jól meg vannak írva. Egyszerre vannak az albumon pörgős, vidám dalok, ahogy lassabb, szomorúbb dalok is. De a lassabb dalok is kellemes, optimista hangzásúak, így lett ez Okui Masami egyik legoptimistább albuma, és ez az album is ékes bizonyíték arra, hogy Okui Masami több stílusban is képes maradandót alkotni. Többször is bizonyította, hogy univerzális tehetség azáltal, hogy több zenei stílusban tud jó zenét írni, mindegyikben meg tudja villantani önmagát. Most sincs ez másképp. Ezért tudott sokáig életképes maradni a karrierje, mert minden egyes albuma változatos, egyedi, ezáltal mindegyik emlékezetes. Ezt bizonyítja az is, hogy ez összességében a 21. albuma, és ez is annyira szerethető, mint amennyire az elsők voltak.

Azért is összességében, mert ez tulajdonképpen egy feldolgozásalbum, tehát a másoknak írt dalait énekelte fel erre az albumra. Habár ez a második olyan albuma, mely teljességében feldolgozásokat tartalmaz, nem újkeletű tőle ez a dolog, hiszen már a kezdetektől írt dalokat más énekeseknek, elsősorban seiyuu-knak (pl.: Slayers, Bakuretsu Hunters, Bannou Bunka Nekomusume, Senkaiden Hoshin Engi animékhez), ezeket szinte mind felénekelte a stúdióalbumaira. Ezekről a dalokról szinte kivétel nélkül mindről elmondható volt, hogy Okui Masami énekelte fel úgy azokat, ahogy ő azt jó eséllyel megálmodta. Mert hát már a '90-es években is sok seiyuu volt (sőt, ekkor terjedtek el igazán), és sokan énekeltek is character songokat azoknak a karaktereknek, akiket szinkronizáltak. Ezen dalok írásában Okui Masami élen járt, csak hát hiába elvárás a seiyuu-k részéről, hogy énekelni is tudjanak, több szempontból is rossz a végeredmény. Vagy énekelni nem tudnak jól, az érzelmek kifejezése terén hibádzott a dal. Okui Masami pedig gyerekkora óta tanult énekelni, tehát képzett énekesnő. És bizony nem egy, mások számára írt dalát énekelte ő úgy fel, hogy az az ő hangjától, énekétől lett jó a dal. Ennyire élesen nem igaz ez az Self Satisfaction albumra, mert ezek már többségében újabb dalok, amiket szintén képzett énekeseknek (is) írt. Hogy is énekelhet rossz dalt Kitadani Hiroshi (Divine love), aki legalább 3 oktávot ki tud énekelni, de akkora energiával, hogy csak győzzem libabőr nélkül. Megjegyzem, mindig én vesztek. Emellett olyanok dalait is felénekelte Okui Masami erre az albumra, mint például Ohmi Tomoe (Yuunagi, Fuyu no Himawari, Float ~Sora no Kanata de~), Miyazaki Ui (STRATEGY, ADORATION, Time Limit, KURENAI), vagy Ishida Yoko (Ienai Kara).

Többségében olyan dalok vannak az albumon, aminek az eredeti hangszerelésére énekelt rá Okui Masami (mintha az instrumental verzióra karaokézta volna fel), de vannak újragondolt dalok is a korongon. Például, hogy Kitadani Hiroshi dala lett újrahangszerelve, ami szinte törvényszerű, hiszen férfi előadónak van a dal eredetileg hangszerelve, így a dalt át kellett hangszerelni Okui Masami hangszínére. Szerencsére azt lehet mondani, hogy teljesen új értelmet nyert a dal. A többi viszont (az utolsót leszámítva), lényegében megmaradt ugyanaz, csak annyi a változás, hogy Okui Masami énekel az eredeti előadók helyett. És habár a fentebb felsorolt előadók ugyan jobb énekesek, mint a '90-es évek seiyuu-énekeseinek többsége, akiknek írt dalokat annak idején, de azért lehet érzékelni, hogy Okui Masami külön kategóriát képvisel a japán énekesek között. De az album nemcsak emiatt különleges, hanem mert különleges érzékkel lettek összeválogatva a dalok, és felállítva köztük a sorrend. Ugyanis nemcsak arról van szó, hogy az album tartalmas, hanem lehet érzékelni logikát a dalok sorrendje között. Hihetetlenül erősen indul az album, a Divine love és a STRATEGY című dalokkal. Nem is csak hogy megadja az alaphangulatot, hanem, ha olyan lennék, tombolnék azokra a dalokra. Nagyon dinamikus. Aztán lenyugszik a harmadik dalra, majd a hatodikra ismét felveszi a lendületet. És amellett, hogy van logikus sorrend a dalok között, tartalommal vannak megtöltve a dalok, ezáltal külön kell rájuk figyelni. Ezeket nem lehet csak úgy háttérzajként hallgatni. Rá kell hangolódni, és amikor nagyon hangulatom van ehhez az albumhoz, akkor különleges élmény hallgatni a rajta lévő dalokat. Igazából egy nagyobb hatású dalt lehet mondani az albumról, az pedig az utolsó dal, mely zongorára és vonósokra lett áthangszerelve. Gyönyörű hangszeres játék, Okui Masami pedig olyan érzelmekkel énekel, mint a szebb dalaiban. Egyébként albumot végig átjárja a könnyed hangulat, mégis komolyan vehető, mert van munka a dalokban. Van dallamuk, és bár nem mindegyik hangszer élő, de harmonizálnak egymással a különböző hangszerek, hangzások, tehát a hangszerelés is rendben van, Okui Masami pedig mindent belead az énekbe.

Az albumról annak idején sokat írt az énekesnő a blogjában. 2009 májusában, nyarán folyamatosan írta, hogy éppen hol tart a felvételekben, melyik dalt vette fel, miért választotta azt, milyen érzelmei fűződnek hozzá. Erősen megmaradt az a kép, ahol azzal a vonós zenekarral van lefényképezve, amellyel az Ienai Kara című számot vette fel. A borítón képek meg gyönyörűek, a görögországi nyaralásán ő maga csinálta azokat. Egyébként fényképésznek is elmehetne, ugyanis kiváló érzékkel fényképezik. Nagyon jól tud fényképezni például úgy egy házat, vagy várat (egyik képen a Parthenon is rajta van), hogy megjelenít annyit a háttérből, hogy attól még több lesz a kép. Akár egy görög útikönyvben is szerepelhetnének a képek. A montázs-szerű elrendezés jó ötlet, ízlésesen vannak elrendezve a képek, a háttér is nagyon jól néz ki.

Úgyhogy minden ízében kiváló munka ez az album. Nagyon nagy kár, hogy csak a 127. helyet érte el az Oricon chart-on, de itt egy újabb bizonyíték, hogy a slágerlisták alsóbb részein is érdemes keresgélni, mert ott is lehet kincseket találni. Bár nekem, mint Okui Masami rajongónak igazán nem volt nehéz megtalálni ezt az albumot. Nagyon jó szívvel ajánlom mindenkinek az albumot, aki "komoly könnyedségre" vágyik. Okui Masami szokásához híven tudása legjavát tette ebbe az albumba is.

Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Minden szempontból igényes munka
- Lesznek, akik csak legyintenek a dalokra

95%