Nemrég kezdtem el nézni a Dororót, és azt kell mondjam, hogy nagyon élvezem. Bár az igazat megvallva, nem tudok nem az Inuyashára gondolni, hiszen az is a középkori feudális Japánban játszódik, és ugyanúgy jelen vannak a démonok, és a hozzájuk kötődő hiedelmek. Így midkét anime inkább mondható legendaszerű történetnek, semmint hogy az a Japán történelmet egy az egyben úgy ábrázolja, ahogy annak idején feljegyezték. A nagy különbség a két anime között, hogy az Iuyashában az erős romantikus szál miatt miatt eléggé lájtosan ábrázolja a középkori Japán mindennapjait, míg a Dororo sokkal sötétebben mutatja be az akkori emberek életét. Vannak is félelmetes jelenetek az animében, és az az igazság, hogy el is tudom képzelni, hogy annak idején tényleg ennyire barbárak voltak az emberek. Nem akarom az alaptörténetet elmesélni, mivel azért hoztam fel a sorozatot, hogy annak egy eseményéről írjak. Egyébként érdemes megnézni az animét azoknak, akik bírják a keményebb jeleneteket is.

Ma láttam a 9. részt, amikor Dororo fiatalabb gyerekkorát látjuk, hogy gyújtották fel a falvat, ahol éltek, hogyan végezték ki az apját, és később hogyan halt meg az anyja. Az anyja halála gondolkodtatott. Ahogy az apja kivégezte a kivégzőjét, az fantasztikus jelenet volt, szinte példa nélküli. Viszont az anya halálát nem gondolom "tapsolnivaló"-nak. Ez így most elég idétlenül hangzik, de lényeg, hogy ez a fiáért minden körülmények között meghalni is képes attitűd nem tetszik. Még nincs gyerekem, ezért csak elképzelni tudom, hogy az, ami egy szülő és egy gyerek között van, az tényleg egy speciális szeretet, amihez hasonló nincs a világon. És nem is voltam még olyan jellegű krízishelyzetben, mint amit az anime megmutat, de így is azt gondolom, hogy ahogy az anya meghalt, az nem helyénvaló. Értem én, hogy az áldozatvállalás netovábbját láttuk az animében, de azt gondolom, hogy az lett volna a megfelelő, ha az anya magát is megmenti, ahogy tudja, pont a fiáért. Hiszen Dororo ott még nagyon kicsi, ebből kifolyólag nem tudná ellátni magát. Azt gondolom, hogy a kölcsönös áldozathozatal lett volna gyümölcsöző, bízva abban, hogy a krízishelyzet, csak átmeneti, aztán együtt, új életet kezdettek volna.

Persze, ez teória, amit ide leírtam, meg se született volna az anime, ha az anya túléli azt a helyzetet. Dororo túlélte, ott van neki Hyakkimaru, aki egyre inkább megérzi a fiú a szeretetét, így elkezd kommunikálni vele. És persze lehet írni, hogy végül a srác feltalálta magát, így mondatjuk, hogy sorsszerű volt az anyja áldozathozatala, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy van úgy, hogy az anya egészséges önzősége adott esetben a gyerek jövőjét jobban szolgálná, mint a feláldozom magam bármi áron a gyerekért attitűd.

Nem egyszer fordult elő velem az, hogy egy-egy dal első néhány hallgatásra tetszett, sőt kifejezetten kellemesnek gondoltam. De aztán, ahogy mondani szokás, az ördög a részletekben rejlik. Így jártam ezzel a dallal is. Első néhány hallgatás után úgy voltam vele, hogy kifejezetten jó dal, miért is ne? Csak aztán az lett a veszte, hogy létezik ebből a dalból hivatalos karaoke verzió is, na mondom megcsinálom belőle a karaokét, lehessen hollandul is énekelni. A karaoke nehézségei miatt többször meg kell hallgatni a dalt, és ahogy folyamatosan hallgattam a dalt, és ahogy időzítettem a szöveget, úgy értelmeztem magamban, és arra jutottam, hogy ez valami ordenáré nagy baromság.

Bilal Wahib (bár a nevéből nem derül ki), Hollandiában színész és énekes. 14 éves korában kezdett holland sorozatokban. Énekesként csak tavaly mutatkozott be, és a Tigers volt az első dala, melyet 1. helyet ért el a slágerlistán, és platina státuszt kapott. Ezt látva tudatosodott bennem (akármennyire is nem meglepetés), hogy a hollandok zenei ízlése és általános kultúrája is bőven hagy kívánnivalót maga után. A zene sem egy eresztés, mert ahogy hallgattam az instrumental verziót, szinte ugyanaz a néhány másodpercnyi zene ismétlődik a dal 2:11 hossza alatt, némi "kiegészítéssel", persze. Pedig egyébként sok lehetőség rejlik az instrumental verzióban. Japánban szokás, hogy a kislemezekre ráteszik a dalok karaoke verzióit, és ezeket hihetetlen jó hallgatni, mert némely japán dal meg van töltve tartalommal. Az Instrumental verzióval új értelmet nyerhetnek a dalok, de itt erről szó nincs.

Ráadásul a szöveg is rettenetesen ostoba. Már az sokat elmond a minőségéről, hogy az alapszintű holland nyelvtudásommal szinte az egész szöveget értem. Legalábbis a "hiányzó részt" (tehát, amit nem értek), nem nehéz "kipótolni". Már az önmagában furcsa (vreemd, ha már hollandozunk), hogyan osztja fel magában az embereket:

Ik ben met die tigers, tigers-tigers-tigers
We hangen niet met die liar, liar-liar-liar

Tehát, arról van szó, hogy ő a tigrisekkel van, és nem a hazugokkal lóg egy csoportban. Érthető, hogy a tigrisek az erő, és a menőség szimbóluma, de én azt gondolom, hogy amikor egy gyerek nagyobb lesz, és kinőtte az első rajzfilmeket, akkor kezdi sejteni, hogy a világ nemcsak jókból és rosszakból (jelen esetben tigrisekből és hazugokból) áll, hanem bizony vannak a tigrisek között is hazugok, és a hazugok között is vannak tigrisek. Egyáltalán tigrisek és a hazugok közti kontraszt is rettenetesen furcsa. De igazából nem a menőzés a legrosszabb a dalban. Hanem az, hogy ahogy elnéztem a srác Instagram profilját, azt láttam, hogy ő tényleg nem gondol ennél többet a világról. Az ő kis világában csak tigrisek és hazugok vannak. És persze azok a tigrisek sem mások, mint azok a nők, akiket bármikor felszedhet. Azért azt megnézem, ahogy találkozik az első hazug tigrissel, hogy omlik benne össze ennek a dalnak a jelentése.

Nem fűztem sok reményt a videokliphez, de azért megnéztem.

Borzalmas látvány volt. Ott lóg az összes csajon, jelezve, hogy ő egy alfahím, akit imádnak a nők, és akármelyiket megdöngetheti, csak egy szavába kerül. Nemcsak azért gyűlöletes, hogy készülnek ilyen dalok és videoklipek, mert egyrészt mit vág fel a maga alfahímségével (ami sok esetben hazug kép, láthattunk erre is példát), de másfelől komoly frusztrációt okozhat azokban a srácokban, akik nem annyira nagymenők, és nehezére esik barátnőt találnia, akármennyire is szeretne.

Bizonyos esetekben nehéz úgy gondolni egy dalra, hogy azt szívem szerint nem tiltanám be, mert nemhogy nem hordoz semmi értéket, de kifejezetten káros üzenete van. Mondhatjuk azt is, hogy ezek a dalok is szólnak valakinek, és egyébkét eszembe jutott, amikor voltam most februárban Hollandiában, azért én is láttam jó néhány tinédzsert, fiatal felnőtt srácot, akiken látszott, hogy nagyjából ezen az értelmi szinten élik mindennapjaikat. Hozzájuk szólhatna ugyan ez a dal, de azt sem érdemes elfelejteni, hogy az ilyen srácoknak többségében semmilyen olyan értékrendjük nincs, mely által többet gondolhatnának a világról. Az ilyeneknek arra kellene precedenst mutatni, hogy igenis lehet másképp gondolkodni, élni a mindennapokat. De ez a dal azt igazolja vissza, hogy teljességgel helyén való, az, ahogy gondolkodnak, cselekednek, csak így tovább! A videoklip egyébként "lájtosan" eszembe juttatta azokat a gyerekkoromban látott '90-es évekbeli feketék által rappelt dalokat, ahol minden volt: Pénz, luxus, hatalmas villa, medence, luxusautó, csajok. Ezek a rapperek szinte az egész karrierjüket arra tették fel, hogy arról vagizzanak, hogy én kikapartam magam a gettóból, nekem sikerült. Csak az a baj, hogy a karrierjük azért nem szól ennél többről, mert semmi olyan értéket nem tud felmutatni, mely által esetleg haszna is lehetne abból, hogy kijött a gettóból. Már gyerekkoromban is viszolyogtam ezektől a daloktól és videoklipektől. Tulajdonképpen ez a Bilal Wahib szám is ugyanez, csak kicsiben. Nem tudom, hogy a későbbiekben lesz-e jobb száma, a srácot elnézve, nem hiszek benne. Az élet okozhat ugyan meglepetést, de egy biztos: Ennek a dalnak nem lett volna szabad megszületnie.

Zene: 2/10
Szöveg: 2/10
Ének: 3/10
Hangszerelés: 5/10
Borító: 5/10
Hangulat: 4/10

+ Nem káromkodik a szövegben.
- Rettenetesen káros üzenete van.

28%

Ahogy írtam korábban, van néhány olyan német előadó, együttes, akire érdemes komolyabban odafigyelni, mert a zenét a maga kultúra mivoltában is művelik, és amellett, hogy szórakoztatnak, még tartalomról is lehet beszélni. Max Giesinger is ezek közé tartozik, aki 2012-ben a The Voice tehetségkutató német változatában lett 4. helyezett. Az ő példája mutatja, hogy nem feltétlen csak a nyertesek érvényesülnek a könnyűzenei piacon, és több dalához is volt szerencsém a Radio Köln-ben. Most azt a dalt szeretném bemutatni, melyet először hallottam tőle.

Mely egy duett, amit egy LOTTE nevezetű énekesnővel énekelt fel közösen. És nem tudtam nem azonnal felfigyelni rá, ugyanis hihetetlenül kellemes hangulatú dalról van szó. Egyébként egy különös dal, mert számomra hihetetlenül optimista hangzású, mégis maga az optimizmus, és az ideális élet egy vágyott dolog, nem feltétlen a valóság. De a zene az hihetetlenül szerethető. Van benne egyfajta gyermeki játékosság, ami hihetetlenül vidámmá teszi a dalt. Konkrétan volt olyan, hogy a villamoson voltam, hallgattam telefonon a Radio Köln-t, és amikor megszólalt ez a dal, úgy megörültem neki, hogy majdnem elkezdtem hangosan énekelni. Nagyon jól meg van írva zeneileg a dal, nagyon szeretem, aztán szövegileg egy kicsit csalódás volt, mert teljesen optimista, vidám, életigenlő szöveget vártam, ehelyett egy vágyott állapotról van szó.

Viszont akármennyire is szeretem a dalt, nem hibátlan. Az a kisebbik gond, nem énekelnek olyan nagy hangtartományban az énekesek, mert miért is kellene? Lehet anélkül is nagyot énekelni, hogy valaki nem énekli le a csillagokat az égről. Amivel bajom van, hogy ez nem igazi duett. Főként Max Giesinger énekel, és olyan, mintha LOTTE csak besegítene az énekbe. Egyszer-egyszer lehet hallani, illetve a refrént éneklik együtt, de ahol Max énekel, LOTTE inkább úgy énekel, mintha vokáloza. Ugyanis a háttérben van a hangja. Pedig kellemes hangja van, és jobb is lett volna a dal, ha egyenrangúan énekelnének mind a ketten.

Videoklip is készült a dalból, ami rendkívül érdekes:

Ugyanezt a vágyott állapotot jelenítik meg a videoklipben. Két zenész, akik szeretnének érvényesülni a szakmájukban, de inkább csak keresztülnéznek rajtuk. Pontosabban nem is keresztülnéznek rajtuk, hanem úgy veszik az emberek, mintha az élő zene csak egy eleme annak az ünnepségnek, bulinak, most miért is kapjanak ők külön figyelmet? Az elején egy idős néni születésnapján lépnek fel, és csinálnak jó hangulatot, másodjára egy üzlet újranyitásának alkalmából (nyilvánvalóan látszik, hogy az OBI-ról van szó) zenélnek, végül este egy bárban, de valahogy nem jön össze. Külön poén volt felismerni a bárban Johannes Oerding-et és Mark Forster-t, akik szintén énekesek, és mindkettejüknek vannak jó dalaik, úgyhogy a végére kisebb sztárkavalkád lesz, és nekem, aki néhány német együttest és énekest ismer, külön "easter egg" volt felismerni őket.

Jó a videoklip, és nagyon jó a dal. A hibája ellenére is szerethető. Feltett szándékom mutatni még német dalokat. De egyébként azért is szeretem hallgatni a Radio Köln-t, mert a műsorvezetők beszéde sokkal természetesebbnek hat a magyar, holland, különösképp az angol műsorvezetőkhöz képest. A német rádiózás valahogy természetesebbnek tűnik, ami abban is tetten érhető, hogy olyan dalok születnek, mint például ez, ami a hibájával együtt is bőven szerethető, és lehet beszélni arról, hogy a XXI. századi könnyűzenében hoznak egy kulturális minimumot, talán egy nívót is megütnek.

Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Ének: 6/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 7/10
Hangulat: 10/10

+ Elképesztően szerethető dal, mindig mosolyra fakaszt
- Nem igazán duett, szinte végig Max Giesiger dominál

80%