Okui Masami: evolution

2020. október 04. 22:10 - supermario4ever

Újabb évfordulós albumot szeretnék nagyító alá venni, méghozzá Okui Masami: evolution című albumát. Az album két kiadásban jelent meg. A normál kiadás mellett kijött a CD+DVD limitált kiadás. Nekem az utóbbi van meg. Immár 14 éve, hogy megjelent ez az album, és mondhatnám, hogy még mindig nagyon jó hallgatni, de ez nem fedi le a teljes igazságot, ugyanis van az albumnak egy óriási nagy hibája.

Az előző album, a God Speed után egyébként is nehéz lehetett összehozni egy albumot, hiszen az olyan kivételes minőségű lett, hogy ott jegyzem minden idők legjobb albumai között. Azt túlszárnyalni nagyon nehéz lett volna. Olvasható is, hogy nem sikerült, de lássuk is a részleteket. Ez az album némileg rövidebb, hiszen csak 10 dal került fel rá.

  1. SOLDIER ~Love Battlefield~
  2. zero-G-
  3. Iteza no Tsuki no Koromo ni
  4. Niji
  5. Lunatic Summer
  6. Kiba ~Tusk~
  7. Shiranui
  8. WILD SPICE -TRANCE MIX-
  9. Otomegokoro Mugen
  10. SOUL MATE

Valósággal felrobban a CD-lejátszóban az album, ugyanis a "SOLDIER ~Love Battlefield~" olyan kemény rock dal, ami még az igazi nagy rockereknek is dicsőségére válna. Dinamikus, ütemes, és ami még ennél is nagyobb szó: Meg van írva a zene! Van dallama, és Okui Masami is úgy énekel, hogy csak megerősíti a zenét. Ez azért nagy dicséret, mert nagyon ritka, hogy egy nőnek jól álljon a kemény rock zene, és Okui Masami ezen nagyon kevesek közé tartozik. Különleges hangja van: Japán mércével némileg erősebb, de ha arról van szó, hihetetlen gyönyörűen tud érzelmeket énekelni. Ehhez képest a másik oldal, hogy a hangja kiválóan alkalmas arra, hogy akár kemény rock alapra is énekeljen. Ezen az albumon az utóbbi képességét csillogtatja meg, bár erre az albumra is kerültek fel könnyedebb dalok. Az egyik ilyen a Lunatic Summer, amely egy teljesen könnyed, nyári "pop-song". Igazából annyira nem hű a címéhez, mert maga a dal távolról sem annyira elmebeteg, mint amennyire az a nyár, amiről Okui Masami énekel. Ráadásul az ő mércéjéhez képest túlságosan egyszerű dal, már-már méltatlan a munkásságához. A másik dal, amire mindenképp érdemes kitérni, az a "Shiranui". Ez az album legkülönlegesebb dala. Maga a cím "foszforeszkáló fény" jelentéssel bír. Hamis álmokról, illúziókról szól a dal, mely a sötétben világít ugyan, de nem ad fényt. Ez szimbolizálja a hamis reményt, ami ráadásul egy idő után teljesen kialszik. A zene végig teljesen nyugodt, kellemes hangzású, kicsit olyan érzetet ad, mintha az énekesnő már jól ismerné ezt az érzést. Tudja, hogy ebből sem lesz semmi, mégis, mintha átadná magát az illúzióknak. Úgyis kialszik, és aztán esély van új életet kezdeni. Az albumot lezáró SOUL MATE dal címe beszédes. A barátság fontosságáról, jelentőségéről énekel Okui Masami egy szép ballada keretében.

Amire viszont külön bekezdést szeretnék szánni, mert egyszerűen nincs szó, mekkora szörnyűség, az a WILD SPICE -TRANCE MIX-. Ez a legnagyobb hiba, amit Okui Masami elkövetett az karrierje során. Egy olyan albumra elektronikus dalt tenni, melynek teljesen rockos koncepciója van... olyan, mintha valaki pasztell színekkel színezne ki egy képet, de az egyik motívumot jó erős sötétkékkel színezné ki, hadd szóljon! És az egész kép egy kellemetlen disszonáns érzetet ad. Ugyanez a WILD SPICE -TRANCE MIX-e, ami ráadásul azért is nagyon kellemetlen, mert az eredeti WILD SPICE dal egy rock dal, ami tökéletesen beleillett volna az album koncepciójába. Sőt, mivel egy kiváló dalról van szó, nagyban emelte volna az album értékét. Erre jön az elektronikus változat, ami önmagában sem annyira jó, és rákerül egy rock albumra... Szinte kimeríti a bűnözés kategóriáját, egyszerűen nem tudom megbocsájtani, mert ott van az albumon kitörölhetetlenül, és rontja az összképet, de valami olyan szinten, hogy rossz rágondolni.

A másik, ami nem tetszik, az a borító. Pontosabban a rajz nem tetszik a borítón. Egyébként kifejező, ugyanis borítóképen Okui Masami-t, mint angyalt látjuk, a belső borítón pedig megjelenik az énekesnő ördögként is. Ez szimbolizálja a kettős személyiségét, és igazából a sötétkék háttér is tetszetős, a rajzstílussal nem vagyok megbarátkozva. Nem látok érzelmeket az arcon, nem érzékelem, hogy lenne személyisége az angyalnak és az ördögnek. Egy animés stílusú rajzzal jobban jártunk volna.

És akkor tegyünk említést a DVD-ről is. Három videoklip kapott rajta helyet, a Mitsu, a zero-G- és a WILD SPICE, a három legutóbbi dal. A teljes DVD-tartalom 17 perces, és szélesvásznú a kép. A képminőség egyébként a lehető legjobb, de ami miatt kiváló ez a DVD, az a hangminőség. VESZTESÉGMENTES 1.5 Mbps hangot DVD-n még nem hallottam. Kristálytiszta a hangzás, nemcsak a mély hang hallható kifogástalanul, de a magas hangok is. Egyszerűen libabőrös leszek, valahányszor nézem a DVD-t. Nem hiába, japán minőség. Legalább itt hallhatjuk a WILD SPICE eredeti változatát, méghozzá tökéletes hangminőségben.

Összegezve tehát egy rock albumot kaptunk, mely ugyan nem tökéletes, csak az a baj, hogy a hibái komolyan belerontanak az összképbe. Elektronikus dalt rock albumra feltenni óriási hiba, a borító is lehetett volna jobb. De van annyi előnye az albumnak, és a dalok nagyrésze azért hozza az Okui Masami-tól elvárható minőséget, de így is a gyengébb albumai között van az evolution. Túl erős volt a God Speed, olyan igazából az evolution, mintha Okui Masami-nak már nagyon sok dal volt már a fiókjában, és már akart már valamit kezdeni velük. Most már szerette volna kiadni őket. Így jött az evolution album, mely inkább egy lábjegyzet a God Speed-hez.

Zene: 8/10
Ének: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 8/10
Borító: 4/10
Hangulat: 7/10

+ Kiváló DVD-tartalom, azért ott vannak a szokásos Okui Masami minőségű dalok.
- A WILD SPICE -TRANCE MIX- a bűnözés kategóriája, a borító sem az igazi.

76%

Szólj hozzá!
Címkék: Masami Okui

Néhány gondolat az új Haikyuu!! évadról

2020. október 03. 22:03 - supermario4ever

Erősen idézőjeles az évad szó, hiszen tudható, hogy a 4. évad második felét láthatjuk most, és nem az 5. évadot kezdték el. Izgatottan vártam, mert sokat remélek ettől a Karasuno vs. Inarizaki meccstől, de azt gondolom, hogy van egy sarkalatos kérdés, amit érdemes lehet tisztázni.

Egész évadra tervezik ezt a Karasuno vs. Inarizaki csatát?
Az a helyzet, hogy még mindig tyúklépésben haladok a mangával, és a 81. fejezetnél tartok (tehát a 2. évad elejénél), és nem tudom, hogy mennyire hosszú ez a meccs. De ha hosszú, és az egész 12 részes évadra elnyújtják ezt a játékot, akkor vélhetően egy 3. évad "remake"-et fogunk látni. De azt kizártnak tartom, hogy lehet annyira jó ez a mérkőzés, mint a Shiratorizawa elleni meccs, hiszen az nemcsak a kiszámíthatatlan mivolta miatt volt nagyon jó (bár ezt a kártyalapot most is sikeresen kijátszhatják), hanem ott ismertünk meg néhány olyan háttértörténetet, melyek által átélhető volt az adott labdamenet jelentőse az adott karakter számára. Emellett az érzelmek megjelenítése is végsőkig hiteles volt, többek között ennek is köszönhető, hogy a 3. évadot minden idők egyik legjobb animéjeként tartják számon. Mostanra már eléggé ismerjük a Karasuno szereplőket ahhoz, hogy ezt még egyszer sikeresen eljátsszák. Azt gondolom, hogy talán az lenne a legjobb, ha két meccset láthatnánk ebben a bajnokságban. De hogy hogyan fogják megoldani, és hogy meddig is jutunk el, az rejtély. Számomra duplán, mert messze nem tartok még ott a mangában.

Az azért látszik, hogy igyekeznek emlékezetessé tenni a meccset. Például Hinata esetlenkedésével, de az epizód címe (Rhythm) is kifejező, tetszik, hogy több értelmű. Értelmezhető egyrészt a meccs dinamikájaként, ritmusaként, másrészt meg a szurkolók részéről a taiko egyre gyorsabb ütésével. És hogy ebbe beszállt a Karasuno is Tanaka nővérének köszönhetően, az kemény volt. De megfordult a fejemben, hogy csak nehogy a szurkolók koncertjébe fulladjon az egész játék. Ez is olyan, hogy a 3. évadra tökre jól megcsinálták, hogy megvolt a hangulat, volt ének is a Shiratorizawától, de nem volt komplett hangszerarzenál.

De azt gondolom, hogy felesleges aggódni és kérdéseket feltenni, mert úgy néz ki, hogy jól ötletek lesznek ebben a 12 részben. Láttam jó néhány Production I.G animét, és többnél is azt láttam, hogy klisésen mutatnak be egy történetet, mégis szerethető, mert olyan egyedi megoldásokat alkalmaznak, hogy egyszerűen nézeti magát. És úgy néz ki, hogy a Haikyuu!! új évada is ilyen lesz.

Ami viszont biztos, hogy gyenge pontja lesz az animének, az az opening és ending. Az openinget a SUPER BEAVER énekli, akik eddig még nem énekeltek openinget a Haikyuu!!-nak, de sikeresen elhozták nekünk az anime eddigi legrosszabb openingjét. Nincs dallama a zenének, mintha csak az lett volna a cél, hogy zúzzanak valamit a gitárral, hiszen most meccs van, ezért keménykedni kell. Csak épp nincs megírva a zene. Szeretném, ha ez maradna a legrosszabb opening, kéretik nem alálicitálni! Ami pedig az endinget illeti, némileg jobb. Lehet örülni a SPYAIR visszatérésének 5 év után, de szkeptikus voltam velük szemben, mert a SPYAIR azon japán együttesek közé tartozik, amelyről még a rajongói is úgy gondolják, hogy teljesen kifogytak az ötletből. Sajnos csak egyetérteni tudok velük, mert meghallgattam néhány albumukat, az újabbak kifejezetten sablonosak. Itt sem hallok ki semmit, ami kiemelné az átlagból a dalt pedig micsoda endinget énekeltek a Bleach-nek, az Imagination, a Haikyuu!! első openingje is valóságos mestermű, azokhoz képest óriási visszaesés az új dal. Azt nem gondolom, hogy a későbbiekben meg fogom kedvelni a dalt, de az endingről inkább gondolom, hogy el tudom fogadni, hogy a "Haikyuu!!-franchise" (hiszen ilyen még nincs is) része lesz, mint az opening. Az botrányosan rossz lett.

Összegezve, ígéretesnek tűnik az új évad, ha jó ötletekkel oldják meg, szerintem még az is elmegy, hogy csak az Inarizaki meccs legyen ebben a 12 részben. Egy biztos: A Haikyuu!!-hangulat nagyon ott van, úgyhogy rajongói elfogultság ide vagy oda, instant 10 pont ez az anime már az 1. rész után.

Szólj hozzá!

Okui Masami: Masami Life

2020. október 03. 19:09 - supermario4ever

Többször volt már szó arról, hogy Okui Masami 2006-os éve mennyire erős volt, hiszen két stúdióalbummal is jelentkezett, és bizony, egyik jobb volt, mint a másik. 2007-re kicsit lazábbra vette az énekesnő, ugyanis a Masami Life album nem lett annyira jelentős, mint az ezt megelőzőek. De nem is feltétlen zeneileg fontos ez az album, hanem más szempontból.

Az album ugyanis hű a címéhez, és hadd kezdjem most a borítóval, ugyanis tényleg olyan képek vannak rajta az énekesnőről, mintha egy napját mutatná be. Már a borítókép is kifejező, hogy egy szív van, előtte egy kereszt-szerűségen az énekesnő nevével. Mintha tényleg betekintést nyernénk Okui Masami saját életébe. De arról is többször is írtam már, hogy Okui Masami a dalaival, borítókkal kommunikál a rajongókkal, ott ismerhetjük meg igazán az ő valódi személyét, nem a semmitmondó promóciós videókban. Erre ez az album az egyik legnyilvánvalóbb példa, már a borítókép is erről árulkodik. Ráadásul a szív körül lévő motívum is szép, ízléses. Mintha az adná a szívének díszeit, mondhatnánk, a színeket az életének, ami egyéniséggé, szerethetővé teszi őt. Mert immár 14 éve ismerem Okui Masami-t, és pont azért, mert kihallható az egyénisége a dalaiban és hogy ezt ennyi év után is kellemes hallgatni, az sokat elárul a személyéről. És hogy mennyire személyes ez az album, álljon itt két kép a borítóról.

A borítóra már annak idején is rácsodálkoztam, nagyon ritka az, hogy egy énekes, előadó így beengedje a rajongóit a privát szférájába. Külön megtisztelve éreztem magam, amikor volt szerencsém hozzájutni eredetiben az albumhoz, és "offline" láthattam a képeket. Mert hát persze ezt az albumot is interneten találtam meg. Megjegyzem, ez volt az első Okui Masami album, amellyel megjelenésekor találkoztam. Nem sokkal ezelőtt volt szerencsém meghallgatni a Remote Viewing kislemezt, melynek dalai ezen az albumon is szerepelnek, és bizony az a dal is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy komolyan érdeklődjek ezen album iránt, mert kiválóra sikeredett.

De térjünk is rá a dalokra. Az albumra 12 dal került fel.

  1. It's my life
  2. Limited war
  3. -w-
  4. GAIA2012
  5. RING
  6. Remote Viewing
  7. Wasuregusa
  8. Haitoku no KISS ~Love of a fallen angel~
  9. Shion -Sion-
  10. mobile magic
  11. Wonderful Days
  12. I wish

Nem feltétlen csak lágy dalokat kell elképzelni, vannak ezen az albumon is erős dalok, hogy azért ne felejtsük el, hogy miben is mozog otthonosan Okui Masami. Akkoriban ugyanis hihetetlenül a "-w-" hatása alatt voltam. Annyira energikus dal, és annyira átjött az erő, hogy konkrétan tényleg olyan érzetet adott, hogy bármire képes vagyok. Utat török magamnak, hatással vagyok emberekre, talán kicsit botránkoztatok is. Korábban ez engem is vonzott tudat alatt. De ugyanígy ki lehet emelni a "RING" című dalt is, mely egy Tokusatsu sorozatnak, a "Jikuu Keisatsu Wecker Signa"-nak az openingje. Az első részt láttam csak belőle, valami éttermi alkalmazott, fiatal lányok ugranak be, akik természetesen egy "titkos" életükben szuperhősökké válnak. Hogy milyenek, arra már egyáltalán nem emlékszem. Ehhez énekelt Okui Masami egy erős dalt, és íme egy újabb példa arra, hogy maga a dal sokkal jobb, mint az anime vagy a sorozat maga. A lányok csinosak benne, de ennél többre nem emlékszem. És akkor ott van még a Remote Viewing, mely optimista hangzásával, dinamizmusával, erős hangszerelésével, szintén erőt ad.

Erről az albumról sem maradhatnak ki a nagy hatású balladák. A Haitoku no KISS ~Love of a fallen angel~ kifejezetten az erős hangzásával hívja fel magára a figyelmet. A mélyből feltörő érzelmeket erősíti a hangszerelés, az ének is erőteljes. Nagyon jó, hogy ilyen dal is helyet kapott az albumon. Amire viszont külön érdemes odafigyelni, amit nagyon szeretek az énekesnőben, az az "I wish" dal, ami több szempontból is egy külön ékköve Okui Masami repertoárjának. Egy szakítós dal, illetve túl van a szakításon, de ahogy szó volt már Okui Masami kapcsán korábban is, nem bűnöst keres a másik félben, hanem azon van, hogy elengedje őt, és végül szívből a boldogságát kívánja. Ez továbbra is dicséretes tőle, és mivel megéli az elválásból fakadó fájdalmat, ezért a dal végsőkig hiteles és átélhető. A dalhoz az is sokat hozzáad, hogy a zenét az a Kuribayashi Minami írta, akire egyébként szintén érdemes odafigyelni, mint énekesnő, és ők ketten Okui Masami-val jó barátok, így vélhetően személyesen is ismeri annyira, hogy az I wish zenéjét tényleg az énekesnőre szabja.

Ami még mindenképp kiemelendő, az a GAIA2012 és a Wonderful Days, melyek szintén emlékezetesek. A szövegben is érezhető a nyugalom. A fentebb említett néhány dalt leszámítva összességében azt lehet mondani, hogy inkább az elmélkedős szövegek dominálnak most. Most nem a személyes érzelmek dominálnak, hanem az emberiségről, a társadalomról, a mindennapi életünkről szóló gondolatok. Ezt egészíti az a néhány személyes hangvételű dalszöveg, és így alkot az album szövegileg is egy teljes egészet.

Alapvetően viszont azt lehet mondani, hogy Okui Masami lazábbra vette most a figurát. Most nem akart egy Dragonfly vagy egy God Speed kaliberű albumot csinálni, most valamivel egyszerűbb dalokat hozott össze. És azt gondolom, hogy ez most teljesen rendben van, hiszen ennek az albumnak az az erőssége, hogy az énekesnő beenged a saját életterébe. Lehetne azt mondani, hogy ettől még a dalok lehettek volna jelentősek, hiszen az, hogy vannak nagyon erős albumai, az hordoz magában egyfajta felelősséget és elvárást, hogy a későbbi albumok is legyenek legalább annyira jók, vagy még jobbak. Hány olyan együttesről lehet hallani, hogy bezzeg hőskorukban, amikor elemükben voltak, milyen albumokat hoztak össze, és most meg csak ennyire futja. Nos, azt gondolom, hogy ezen album esetében nem állja meg a helyét ez a frázis. Egyrészt, mert az ezen az albumon hallható dalok nem maradnak el sokkal az előzőek minőségétől, másrészt, mert ez az album másban erős. A személyes mivolta ad egyedi színezetet a daloknak, és így van helye a többi Okui Masami album között.

Zene: 8/10
Ének: 8/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 10/10
Hangulat: 8/10

+ Hihetetlenül személyes.
- Minőség terén némileg kevesebbet nyújt az előző albumokhoz képest.

81%

Szólj hozzá!
Címkék: Masami Okui
süti beállítások módosítása