INFJ - A védőügyvéd

2021. március 11. 07:31 - supermario4ever

Az INFJ az egyik legritkább személyiségtípus, a népesség mindössze 1%-át teszik ki. Mégis nyomot hagynak a világban, hiszen amellett, hogy született idealisták és moralisták, rendkívül módon eltökéltek és nagyon erős bennük a bizonyítási vágy. Amellett, hogy a védőügyvédek sok időt töltenek álmodozással, aktívan tesznek azért, hogy megvalósítsák a céljaikat és pozitív hatást képesek gyakorolni a környezetükre.

Az INFJ-sek egyik fő célja az emberek megsegítése és ugyan jelen vannak karitatív tevékenységekben, de mindig csak annyira szeretnek segíteni, hogy ne közvetlenül az egyednek kelljen segíteni. Csak a barátaiknak szeretnek közvetlenül segíteni.

Az INFJ-sek egyik sajátossága, hogy különösen keverednek bennük a különböző személyiségjegyek. Inkább csendesek, mégis szilárd véleményük van a világ dolgai kapcsán és fáradhatatlanul küzdenek azért, amiben hisznek. Eltökéltek és erős akaratúak, de csak ritkán használják az energiáikat személyes célokra. A kreativitásukat, képzelőerejüket és érzékenységüket sokkal inkább a harmónia megteremtésére használják. Az egyenlőség a karma nagyon vonzó ideák az INFJ-sek számára, akik azzal szeretnék jobbá tenni a világot, hogy a szeretet és az együttérzés erejével meglágyítják a zsarnokok szívét.

Az INFJ-sek alapvetően könnyen teremtenek kapcsolatot. Kommunikációjuk sokkal inkább humánus, minthogy logikára, tényekre épülne. Kedves, melegszavú társalgók. Sokan inkább csendes extrovertáltaknak tartják az INFJ-seket, akik ugyan elvonulnak a saját kis világukba, de nagyon igénylik az emberek társaságát maguk körül. Viszont gyakran előfordul, hogy látszólag minden ok nélkül eltűnnek akár napokra is, hogy feltöltődjenek, vagy problémáikat feldolgozzák, utána újult erővel vessék bele magukat azért, amiért küzdenek. Nagyon szívükön viselik mások sorsát, érzéseit, nagyon tudnak szeretni is, de ugyanezt a szeretetet, gondoskodást viszont is várják. Van olyan, hogy arra van szükségük, hogy lelki társként valaki ott legyen mellettük, de az is előfordul, hogy épp arra, hogy pár napra hagyja mindenki békén őket.

Nagyon fontos az INFJ-sek számára, hogy megértsék, hogy magukra is vigyázni kell. Meggyőződésük és szenvedélyük annyira túlhajtja őket, hogy az teljesen kimeríti őket. Ekkor ingerültek, fáradtak lesznek, szélsőséges esetben meg is betegedhetnek. Ez főleg akkor történik meg, ha ellenállásba, kritikába ütköznek. Érzékenységük miatt igyekeznek minden látszólag ellenük szóló támadást elkerülni, de ha nem lehet, akkor nagyon ügyetlenül vágnak vissza. Az INFJ-sek nagyon rossz vitapartnerek. Mivel gondolkodásuk kevésbé a logikára épül, így az érvelésük is. Ha egy vitában vesztésre állnak, látszólag ráhagyják a másikra, de valójában érzékenyen érinti őket, mert úgy érzik, nem tudták megteremteni azt a harmóniát, ami ahhoz kell, hogy az adott célt könnyebben el tudják érni, vagy hogy egy közösség együtt tudjon működni.

Az INFJ-sek számára a világ tele van igazságtalansággal, amin mindenáron változtatni akarnak. Mivel egyben idealisták és szenvedélyesek, ezért a fiatalkorra jellemző világmegváltó attitűd nagyon sokáig megmarad bennük. Alkalmasak arra, hogy mozgalmat indítsanak, hogy megsegítsék az embereket, vagy jobbá tegyék a világot azáltal, hogy küzdenek a jogtalanságok ellen.

Erősségek

  • Kreatív – Az INFJ-sek mindig a legjobb megoldást keresik az embereket érintő problémákra. Ezért nagyon erősen hagyatkoznak a képzeleteikre és a megérzéseikre. Ez teszi őket kiváló tanácsadóvá.
  • Éleselméjű – Az INFJ-seket nem az érdekli, amit látnak, hanem ami a dolgok mögött van. Mindennél jobban támaszkodnak a megérzéseikre. Ezáltal képesek meglátni az emberek valódi motivációit, érzéseit és szükségleteit.
  • Hűek az elveikhez – Az INFJ-sek nagyon mély hittel, ideával rendelkeznek. És ha van lehetőségük erről beszélni, vagy írni, azt olyan szenvedéllyel teszik, hogy még a legnagyobb szkeptikusokat is meggyőzheti.
  • Szenvedélyes – Az INFJ-sek személyiségének kulcseleme a szenvedélyük és annak tárgya. Képesek a legvégsőkig elmenni azért, ami a leginkább foglalkoztatja őket, olyannyira, hogy ez már zavarhat másokat. Csak ritkán elégednek meg az „elég jóval”.
  • Önzetlen – Az INFJ-sek az erősségeiket leginkább arra használják, hogy másokon segítsenek és ritkán örülnek annak, ha ez csak mások rovására sikerül. Nagyon odafigyelnek arra, hogy tetteik miként hatnak másokra és mindenképp úgy akarnak segíteni az embereknek, hogy jobbá tegyék a világot.
  • Önreflexió – Egy INFJ-snek lételeme a fejlődés, mivel önmagával szemben magas elvárásai vannak. Viszont ezért kész akár önmagával is elszámolni. Habár ilyenkor nehéz időket él meg és akár napokra is elzárkózik a külvilág elől, de az idők során végbement fejlődés látványos és akár mások számára is inspiráló lehet.

Gyengeségek

  • Érzékeny a kritikákra – Ha valaki vitatja az elveiket, értékrendjüket, arra az INFJ-s eléggé vehemensen reagál. Nem támadnak vissza, de komolyan védik a meggyőződésüket, arra meg különösen érzékenyek, ha olyanban támadják őket, ami a szívükhöz nagyon közel áll.
  • Zárkózott – Az INFJ-sek nagyra értékelik az őszinteséget és az emberi kapcsolatokat, de védik a privát szférájukat. Nehezen nyílnak meg emberek előtt és mivel érzékenyen veszik a problémákat, ezért kiszolgáltatottá válhatnak krízishelyzetben. Alapvetően nehezen kérnek segítséget, nem akarnak másokat terhelni a problémáikkal. Viszont, ha az INFJ-sek nem kérnek segítséget, az távolságtartóvá teszi őket.
  • Maximalista – Az INFJ-sek a leginkább idealisták, amiért képesek a végsőkig is elmenni. Viszont az ideális közeg nem mindig valósítható meg. Nem mindig tudják értékelni a munkájukat, kapcsolataikat, mert folyamatosan azon vannak, hogy a hiányosságokat javítsák és mindig azon gondolkodnak, hogyan tegyék a dolgokat jobbá maguk körül.
  • Kerülik a szokásosat – Az INFJ-seket az motiválja, hogy nagyobb célja van az életüknek, mint egy átlagos élet. Feleslegesnek tartják, hogy a nagy elképzeléseket apró lépésekre bontsák. Nehezen viselik, ha megszokott, számukra nem megfelelő dolgot kell csinálniuk a céljaik eléréséért. Pedig a hétköznapi rutinok is szükségesek a célok eléréséhez,
  • Hajlamos a kiégésre – Az INFJ-sek a maximalizmusuk miatt kevés időt szánnak arra, hogy a felgyülemlett energiát levezessék. Könnyen kimerítik magukat, ha nem fordítanak elég időt a pihenésre, feltöltődésre.
  • Túl gyorsan mond ítéletet – Mivel egy INFJ-s mindennél jobban bízik a megérzéseiben, ezért gyorsan eldönti, hogy az az ember szimpatikus lesz számára, építi az életét, vagy sem. Ez néha azt is magával hozza, hogy túl gyorsan, bizonyos esetekben tévesen ítél meg embereket és ellök magától olyanokat, akiről kiderülhet, hogy nagyon is jó lehet a kapcsolata.

Szerelem

Mivel az INFJ-sek nagyon mélyen élik meg az érzelmeiket, ezért a szerelmet is intenzíven élik meg. Pillanatok alatt képesek szerelemre lobbanni és azt olyan erősen élik meg, mint semelyik másik személyiségtípus. Nagyon sokat dolgoznak magukban azon, hogy a kapcsolatának mélységét keresse és megértse. Emiatt az INFJ-sek nehezebben találnak partnert az átlagoshoz képest. Sokan azt gondolják, hogy túlzottan válogatósak és irreálian nagy elvárásaik vannak a párjukkal szemben. Vannak olyan INFJ-sek, akik tényleg kitartanak amellett, hogy tökéletes partnert találják meg, de ez sokszor nem sikerül.

Viszont, ha az INFJ-sek idealizmusa jobban kapcsolatban van a valósággal, akkor könnyen megtalálhatják az ideális társat. Mivel ragaszkodnak az elveikhez, ezért fontos számukra, hogy a társuk is támogassa őket bennük. Ha a társuk támogatja őket, az az INFJ-sek számára komoly érzelmi biztonságot jelent. Az INFJ-sek sokat dolgoznak azon, hogy a kapcsolatuk mindig jobb és jobb legyen. Ezáltal szert tehetnek egy olyan szintű őszinte párkapcsolatra, amiről sokan csak álmodoznak.

Az INFJ-sek kerülik azokat az embereket, akik megpróbálják megváltoztatni őket, vagy olyan dolgokra akarják rábeszélni őket, amiben nem hisznek. Azokat az embereket szeretik leginkább, akik olyannak fogadják el őt, amilyen és értékelik is a személyiségét. Akik támogatják az INFJ-seket, azok komoly viszonzást várhatnak: Az INFJ-sek rendkívül kedvesek, gondoskodóak, őszinték és hihetetlen mértékben mélységekben meglátni a másik ember valódi személyiségét.

Az INFJ-sek nagyon törekednek arra, hogy a kapcsolatuknak valódi mélysége legyen. Az érzékenységük és életlátásuknak köszönhetően olyan szintű érzelmeket és megértést adnak a partnerüknek, amire kevesen képesek és ez nagyon jól esik nekik. Az INFJ-sek mutatják ki a leginkább a szerelmüket a másik felé, partnerüket képesek akár feltétel nélkül is szeretni.

Az INFJ-sek számára a szerelem nemcsak egyfajta „passzív” érzelem. Oly módon is keresik a szerelem értelmét és jelentését, hogy ezáltal ők maguk is komoly fejlődésen mennek keresztül. Számukra a szerelem a fejlődés lehetősége, mely által nagyban fejlesztik az erényeiket. Ami az intimitást illeti, az INFJ-sek a legszenvedélyesebbek. Olyannyira keresik a kapcsolatuk mélységét, hogy sokszor spirituális jellegű magyarázatot találnak arra, hogy miért vannak a párjukkal együtt. Nemcsak, hogy megélik a párkapcsolatukat, hanem nagyban törekednek arra, hogy jobb emberré váljanak elmében, testben és lélekben is.

Mivel az INFJ-sek nagyon mélyen élik meg a szerelmet, ezért sikertelen párválasztás esetén sokáig bennragadnak egy egyoldalú szerelemben. Ezt ők nem feltétlen élik meg csalódásnak, hiszen amíg benne voltak abban az érzelemben, addig is dolgoztak azon, hogy jobb emberek legyenek. Erre az optimizmusuk hajtja, hiszen, ha az INFJ-s lát lehetőséget abban, hogy sikerülhet a kapcsolat, akkor a végsőkig reménykedik, eközben is dolgozik magán, hogy megfeleljen a kiválasztottjának. Ha pedig nem sikerül, relatíve hamar kijön a szerelmi bánatból, mert ráeszmél arra, hogy ő maga jobb ember lett.

Barátság

Az INFJ-seknek komoly igényük van a hitelességre és az őszinteségre. Mivel nagyon jó képességük van arra, hogy meglássák egy ember valódi szándékát, személyiségét, ezért gyorsan kiszúrják, ha valaki másnak mutatja magát, mint amilyen valójában és ezt nem tisztelik. Számukra sokkal fontosabb a barátságok minősége, mint a mennyisége. Az INFJ-seknek nem okoz örömöt a felszínes csevegés, amit a mindennapi életben látnak, sokkal inkább becsülik a mélyebb beszélgetést. Azokkal az emberekkel ápolnak szoros kapcsolatot, akikkel komolyan tudnak beszélgetni.

Az INFJ-sek nagyon jól érzik magukat olyan emberek körében, akik osztják a hobbijukat, szenvedélyüket, értékrendjüket. Akár filozófiai mélységig is elemeznek egy helyzetet, és ha tudják, hogy valakiben teljességgel megbízhatnak, azzal akár a legbelsőbb gondolataikat, titkaikat is megosztják.

Ahogy az INFJ-seknek magas elvárásaik vannak saját magukkal szemben, úgy az embertársaikkal kapcsolatosan is. Szeretik, ha egy emberhez nagyon hasonlítanak és kifejezetten olyan közegben érzik jól magukat, ahol fejlődni, inspirálódni tudnak. Az INFJ-sek nemcsak jól akarják érezni magukat a barátaikkal, hanem új dolgokat akarnak tanulni, új felfedezéseket tenni és sokat dolgoznak azon, hogy a kapcsolataikat elmélyítsék.

Mivel az INFJ a legritkább személyiségtípus, ezért sokan félreértik őket. Nem értik, hogy miért kell velük mély beszélgetéseket folytatni, és miért csak abban jók, amit szeretnek csinálni, másban meg kifejezetten ügyetlenek. Ezért az INFJ-sek nehezen találnak barátot maguknak, hiszen ők maguk is ritkán találkoznak olyan emberrel, akik önmagukra emlékeztetik. Ezért sokszor úgy érzik, hogy engedni kell az igényeikből, különben egyedül maradnak.

Az is nehezíti a barátok szerzését, hogy mivel egy INFJ-s nagyon gyorsan ráérez a másik ember valódi személyiségére, és hogy mi van a másik ember mondandója mögött, ezért könnyen olyan témára terelheti a témát, hogy belenyúlhat egy darázsfészekbe. Ez nemcsak azért kellemetlen a másik fél számára, mert ezáltal olyan téma merült fel, amiről a másik fél nem szívesen beszél, hanem mert gyakran előfordul, hogy az INFJ-s személy olyan dologra érez rá, adott esetben kérdez rá, ami a másik fél számára privát szféra, amiről nem akar beszélni. Emiatt az INFJ-sek gyakran tapasztalják azt, hogy az első beszélgetésnek nincs folytatása.

Ennek ellenére az INFJ-sek könnyen találnak megfelelő barátot maguknak, mert nagyon jól ráéreznek, hogy ki az, akivel kialakulhat a számukra ideális barátság. Csendesen, a háttérben maradva elemzik az adott helyzetet, és szinte azonnal érzékelik az emberek valódi természetét. Ezáltal olyan emberrel is köthetnek barátságot, akivel első látásra sokban különböznek, de legbelül nagyon is hasonlítanak egymásra. Egy INFJ-s gyorsan túllendül az első benyomáson és egyből azt keresi a másik emberben, hogy a személyisége, értékrendje összeegyeztethető-e az övével.

Az INFJ-sek külsőre nem tűnnek erős személyiségnek, de a szilárd meggyőződésük erős, karizmatikus személlyé teszi őket és ha van lehetőségük kifejezésre juttatni a szenvedélyüket, elveiket, akkor valósággal ragyognak. Ekkor előfordulhat, hogy egy INFJ-s népszerű lesz egy közösségben, ez viszont megterhelő számukra, mert a túl sok emberrel könnyen túltöltődnek és akkor el kell vonulniuk a saját magányukba.

Egy INFJ-s személyében mély egy őszinte barátra lehet találni. Viszont, ha valaki komolyan árt nekik (például: állandóan vitába szállnak vele, akadályozzák céljaik elérésében), azzal akár egy életre megszakítják a kapcsolatot. Következetesen kerülnek vele minden személyes kontaktust és csak nagyon nehezen nyílnak meg neki újra.

Ha egy INFJ-s megtalálta az igaz barátot, velük hűségesek, gondoskodók és mindenben támogatják őket. Nem igénylik, hogy mindennap figyeljenek rájuk. A barátaikkal töltött idő minősége sokkal fontosabb számukra, mint annak mennyisége. Akik elnyerték az INFJ-sek bizalmát, azokkal a legbelsőbb titkaikat is megosztják és a barátság akár életük végéig is tarthat.

Az INFJ-s szülők

Az INFJ-s szülők a gyereküket is nagyon tudják szeretni. Már egészen kiskorban arra nevelik a gyereküket, hogy a társadalom számára hasznosak, ugyanakkor függetlenek legyenek. Fontos számukra, hogy megtanítsák a gyereküknek azokat az értékeket, mely által azokat az embereket választják maguk mellé barátnak, akik valóban elfogadják és támogatják őt olyannak, amilyen.

Így az INFJ-s szülők nagy gondot fordítanak arra, hogy a gyerekük is rendelkezzenek azokkal az értékekkel, amikkel ők. Kezdetektől fogva fokozatosan nevelik a gyereküket arra, hogy őszinték legyenek, és mindig nyilatkoztassák ki a véleményüket. Ez nem azt jelenti, hogy a gyereknek is ugyanazokat az elveket kell követni, mint a szülőknek. Sokkal inkább azt, hogy amiben hisznek, amellett a végsőkig tartsanak ki. Annak ellenére, hogy az INFJ-s szülő a legjobbat akarja, gyakran előfordul, hogy úgy neveli a gyerekét, hogy nem veszi figyelembe a gyerek temperamentumát, fejlődési szintjét. Túl nagy elvárást helyezhet a gyereke elé, ami stresszel járhat.

Ráadásul a függetlenségre nevelés vissza is üthet. Ha ilyen gyerekekből kiváltképp lázadó tinédzserek lesznek, ami sok problémát okot az INFJ-s szülőnek. Ez főleg akkor vezet komoly konfliktushoz, ha a gyerek olyan elvet vall magáénak, ami ellentétes a szülő értékrendjével. Ilyenkor az INFJ-s szülő komoly ellenállást és elutasítást él meg a gyerekével szemben, ami különösen érzékenyen érinti a szülőt.

Végsősoron az INFJ-s szülő gyakran rájön, hogy nem tett rosszat azzal, hogy függetlenségre nevelte a gyerekét, még akkor sem, ha ellentétes elveket vall. Számukra elsődleges, hogy a gyereküknek saját világképe, ideája legyen. Az INFJ-s szülők gyerekei népszerűek, mert úgy függetlenek, hogy közben nagyon is társasági emberek. Különösen idősebb felnőtt korban.

Az INFJ-s szülő számára nagyon fontos megtanítani a gyereke számára a helyes és a helytelen dolgok közti különbséget. Bátorítják a gyereküket arra, hogy a legjobbat hozzák ki magukból és hogy mindig küzdjenek az igazukért. Ezáltal lesznek az INFJ-s szülők gyerekei mindig hűek önmagukhoz.

Karrier

Az INFJ a legkevésbé karrierista, törtető és anyagias személyiségjegy. Számukra sokkal fontosabb, hogy szeressék a munkájukat, elismerjék, amit csinálnak és hasznosnak érezzék magukat a munkájukban. Szerencsére könnyen találnak ilyen munkát, ugyanakkor nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik számukra a legjobb. A több lehetőségnek több lehetséges végkimenetele lehet, ami egyben izgalmas számukra, ugyanakkor stresszt is okoz, mert nehezen is engedik el a nem választott karriert, másrészt hajlamosak azon agyalni, hogy mi lett volna, ha a másikat választják.

Az INFJ-sek számára mindenképp az az üdvözítő, ha olyan munkát végezhetnek, ahol segíthetik az embereket. Így nagyon jó tanácsadók, pszichológusok, tanárok, szociális munkások lehetnek belőlük. Mivel gyakori az INFJ-sek között a spirituális gondolkodó, ezért nagyon szívesen lennének jóga oktatók és spirituális vezetők. Az INFJ-sek az egészségügyben is megtalálhatják a számításaikat.

Mivel az INFJ-sek választékosan fejezik ki magukban, különösen írásban, ezért nagyon jó írók. Újságíróként, bloggerként nagyon jók, illetve több népszerű könyv szerzője is INFJ-s személyiségű. Zenében is megtalálhatják a számításaikat, illetve jók még fényképészetben, grafikában, amennyiben elsődleges cél a valódi érték közvetítése, és a nemcsak a külsőségek számítanak.

Egy INFJ-s számára gyakorlatilag bármelyik munkakör megfelelő, hiszen mindenhol van lehetőségük segíteni embereken, vagy ahol fejleszthetik a kreativitásukat. A legfontosabb, hogy találják meg az érdeklődési körüket, és azt űzzék hivatásszerűen, és akkor elégedett munkavállalók lesznek, akit szeretni fognak a munkatársai.

Habár egy INFJ-s relatíve könnyen találhat munkát, viszont az igényeit sok esetben nehéz lehet teljesíteni. Hiszen fontos nekik a függetlenség, illetve inkább egyedül szeretnek dolgozni. Sokkal szívesebben dolgoznak a háttérben. Nem szeretnek versenyezni, az őket komoly stresszel tölti el. Ha egy INFJ-s a munkahelyén nem élheti meg az egyéniségét, az frusztrációt okozhat, ami egyértelműen rontja a munkateljesítményét is.

Egy INFJ-s kifejezetten alkalmas lehet vezetőnek, mivel rendkívül emberséges és empatikus lenne, ugyanakkor a megérzései miatt könnyen meglátja a másik ember valódi szándékát. A vezetői poszt azért is lenne megfelelő egy INFJ-s számára, mert jobban megélheti az autonómiáját és jobban fókuszálhat a kreativitására. Így akár újító is lehetne, hiszen összehangolhat két különböző munkakört, ezáltal a munkatársakat is közös munkára késztethet. Ezek a hibrid munkakörök az INFJ-s vezetőt is inspirálhatják, hiszen nemcsak a kreativitását élheti meg ezáltal, hanem új dolgokat is megtanulhat. Ami problémás lehet az INFJ-s számára a vezetői poszttal járó túl sok feladat, illetve a munkatársakkal való túl sok kapcsolatteremtés miatt hamar túltelítődhetnek, ami gátolhatja őket abban, hogy jó vezetők legyenek.

Ami különösen problémás egy INFJ-s számára, ha repetitív, unalmas munkát kell végeznie, illetve, ahol nagy stressztűrő képességre van szükség. Mivel nagyon érzékenyek, ezért kifejezetten rosszul tűrik az olyan munkát, ahol versenyezni kell, az meg különösen frusztráló számukra, ha a jobb anyagi haszon miatt kell sokat dolgozniuk. Ez komoly stresszel tölti el őket és úgy érezhetik, hogy nem teljesülnek ki a munkájukban.

Összefoglalva tehát, egy INFJ-s számára az az ideális munkakör, ahol megélheti a maga függetlenségét, autonómiáját, illetve tudja, hogy az a munka, amit csinál, az hasznos. Nemcsak neki, hanem másnak is. Nagyon szeret tanulni, inspirálódni és segíteni embereknek. Ha ez megadatik, akkor az INFJ-s is szívesen dolgozik, jó munkaerő lesz, akit szeretni fognak a munkatársai.

Munkahelyi szokások

Egy INFJ-snek vannak igényei a munkahelyével kapcsolatosan. Fontos számára, hogy segítsen embereknek, illetve, hogy olyan munkát vállaljon, amit össze tud egyeztetni az elveivel és a hitével. Az különösen inspirálja őket, ha tudják, hogy a munkájuknak van értelme és lehetőségük van kifejezni a kreativitásukat. Egy INFJ-s számára a legkevésbé fontos a pozíció, a rang. Számára a lényeg, hogy szeresse a munkáját. Nem érdekli őket, hogy a munkatársuk hol van a ranglétrán, mindenkivel egyenrangúan kommunikálnak.

Az INFJ-s munkavállalók a rugalmas gondolkodású vezetőket szeretik, akik nyitottak az újra, mert nagyon fontos, hogy kifejezésre juttassák a kreativitásukat és hogy mi az, amiben jól érzik magukat. Az nagyon jól esik nekik, ha a vezető empatikus és meghallgatja őt. Ha olyan a vezető, hogy az INFJ-s össze tudja vele hangolni az igényeit vagy összhangban áll az értékrendjével, az mérhetetlenül motiválja. Viszont, ha ez nem jön össze, az komoly konfliktus forrása lehet, mivel egy INFJ-s soha nem cselekszik a saját elvei ellen, így a munkáját is úgy végzi, ahogy azt a hite diktálja. Ezzel viszont kritikáknak és konfliktusoknak teszi ki magát, amit egy INFJ-s nagyon érzékenyen vesz. Az különösen rossz érzéssel tölti el őket, ha szigorú szabályoknak kell megfelelniük és rutinfeladatokat kell ellátniuk, amik által nem fejlődhetnek.

Mivel tökéletes munkakör nem létezik, ezért, ha a vezető problémás az INFJ-s számára, akkor más embert kell keresnie a munkahelyén, aki mentorként szolgál neki. Ez sokat segíthet, hogy könnyebben kezelje a problémáit.

Ha egy INFJ-s szereti a munkáját, akkor a munkahelyén kifejezetten népszerű lehet, mivel kifejezetten optimista, empatikus, és kész mindent megtenni, hogy jól végezze a munkáját. Mivel nagyon erősek a megérzéseik, ezért hamar észreveszi mások szándékát, így még azelőtt elháríthatja a konfliktust, mielőtt az létrejönne. Így az INFJ-s kész segíteni a munkatársainak, akár a saját munkájának hatékonyságának rovására is. Viszont ilyenkor nagyon résen kell lenniük, hogy nehogy kihasználják őt azok, akik kevésbé elkötelezettek a munkájuk iránt.

Annak ellenére, hogy egy INFJ-s alapvetően szívesen dolgozik emberek között, mégis introvertáltak, és vannak időszakok, amikor az tölti fel őket, ha egyedül dolgozhatnak.

Az INFJ-s vezetők szeretik a legkevésbé firtatni a hatalmukat. Sokkal inkább azt nézik, hogyan dolgozhatnak a munkatársak egyenrangú felekként, akár személyes autonómiát adnának az alkalmazottaiknak. Empatikusak és bátorítják az alkalmazottakat a jobb munkavégzésre.

Ez messze nem azt jelenti, hogy az INFJ-s vezetőknek alacsony elvárásaik lennének. Hiszen azzal, hogy autonómiát adnának az alkalmazottaiknak, általa személyes felelősséget is. Az INFJ-s vezető nem várja el az alkalmazottaitól, hogy az ő normáit kövessék, de azt igen, hogy alakítanak ki egy saját normát, munkamorált és ahhoz következetesen tartsák is magukat. Elvárják az alkalmazottaiktól a megbízhatóságot, a motiváltságot és az önreflexiót.

Az INFJ-s vezetők azokat az alkalmazottakat szeretik, akik a munkájuk során használják az erősségeiket és a képességeiket. Nagyon fontos számukra, hogy megértsék a dolgozóik személyes motivációját és ebben nagyban segíti az intuitív képességük is. Ugyanakkor nagyon szigorúak azokkal, akik hozzák ki magukból a legtöbbet és nem megfelelően végzik a munkájukat. Nagyon nem tolerálják a nem megbízható munkaerőt. De ha sikerül egy jó csapatot összehozni, akkor az INFJ-s vezetők mindent megtesznek azért, hogy az alkalmazottaik jól érezzék magukat, és igazi csapatként dolgozzanak együtt.

Konklúzió

Kevés szenvedélyesebb és rejtélyesebb személyiségtípus van az INFJ-snél. Kitűnnek a jó megérzéseikkel, képzelőerejükkel, empátiájukkal és azzal, hogy a végsőkig kitartanak az elveik mellett. Az INFJ az egyedüli olyan idealista személyiségtípus, amelyik komolyan tesz a céljai megvalósításáért.

Egy INFJ-snek viszont komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Mint legritkább személyiségjegy, sokan félreértik a szándékát, így gyakran ütközhetnek olyan konfliktusokba, amit ők maguk jogtalannak éreznek. Egy INFJ-s nagyon nehezen viseli, ha olyan tényekkel kell szembenéznie, ami ellentétes az ideáival. Ez gátolja az önmegvalósítását, illetve bizonyos esetekben a megfelelő munkahely megtalálása is problémát okoz számukra. Ekkor képesek magukba roskadni, megkérdőjelezni életük értelmét, önmaguk személyiségét, vagy azt, hogy jó úton járnak-e.

Ennek ellenére az INFJ-sek közül nagyon ritka a depressziósok aránya, mindösszesen 2% körüli. Ez jó eséllyel a végtelen optimizmusukból fakad, hogy bármi is történt, képesek felállni, mert az elveik és az értékrendjük, mely meghatározza a céljaikat, álmaikat, a végsőkig képesek harcolni. Emellett emberi kapcsolatok terén is ritkán éri őket csalódás. Mivel hagyatkoznak a megérzéseikre, ezért, ha valaki nem szimpatikus számukra, nem jelent problémát számukra, ha nem alakítanak ki vele komoly kapcsolatot, mivel a barátság minősége fontosabb számukra, mint a mennyisége.

Ugyanakkor az INFJ-sek nagyon tudják emészteni magukat egy-egy elhibázott döntésen. Ilyenkor elvonulnak a külvilág elől, többek között azért, mert azt gondolják, hogy ekkora hibát senki nem követhet el, csak ők. De ezen rendszerint pár nap alatt túllendülnek, aztán ugyanott folytatják, ahol abbahagyták.

Az INFJ-s nem elégszik meg a megszokott és jól bejárt úttal. Nem sok személyiségtípus látja át annyira, hogy rövid az élet, ezért minden egyes napot a maximumon kell élni, mint ők. Egy INFJ-s számára nem az nyújt megoldást, ami az emberiség 95%-a számára. Nem érik be az egyszerű tanácsokkal. Szinte azonnal elkezdenek azon gondolkodni, hogy „miért?”, „hogyan?” és „mi lenne, ha…?” Csak azzal a megoldással elégszenek meg, amiről biztosan érzik, hogy az a megfelelő út, és nemcsak a saját, de a másik javát is szolgálja. Ez egyben azt is jelenti, hogy bár az INFJ-s érzékenynek és naivnak tűnik, valójában nehéz becsapni őket.

Az INFJ kabalafigurája egy öreg varázsló. Egyes elméletek szerint Gandalfról mintázták, míg mások szerint Albus Dumbledore-ról. Mind a kettő elmélet helyes lehet, hiszen mindkét fiktív karakter INFJ-s személyiségű. A varázsló a bölcsességet, a kedvességet, a melegszívűséget szimbolizálja, akire bárki számíthat. Ugyanakkor fontos számára a függetlenség és az autonómia. Egy INFJ-s sokat küzd a világgal és saját magával, de ha megtalálta a helyét a világban, akkor nagyon értékes tagjai lehetnek a társadalomnak.

1 komment
Címkék: INFJ

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr8318873326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kezdőoldal – MBTI személyiségtípusok 2021.04.29. 21:27:30

[…] INFJ – A védőügyvéd […]
süti beállítások módosítása