Közel egy hét után

2022. szeptember 04. 14:44 - supermario4ever

Az a helyzet, hogy kicsit nehéz elhinni, azt, ami itt történik, legalábbis nem emlékszem arra, tényleg 2010 óta próbálok önálló életet élni, és ahogy végiggondolom, most érzem először igazán azt, hogy most nagyon összeáll minden. A szobával, ahol vagyok, teljesen elégedett vagyok, a lakótársak nagyrészével is találkoztam, mindenki szimpatikusnak tűnik. Úgy tűnik, itt nyugalmam is lesz. Egyrészt mert tényleg nem hangoskodnak, másrészt mert annak ellenére, hogy a szobám a közös helyiség mellett van, alig hallatszik át bármi is. Eddig minden reggel kipihenten ébredten. A folyosón, és a szobákon egyébként látszik, hogy 1983-ban építették, de ahhoz képest jól karban van tartva, és fel van újítva. Erős túlzás lenne azt mondani, hogy ez az első, de az biztos, hogy ez azon kevesek albérletek egyike, amelyik jól fel van szerelve, és nem olyan állapotban van, hogy na, épp csak rá ne szakadjon a bérlőre. Minden jól néz ki és eléggé otthonos annak ellenére, hogy Studentenhuis. Hát, egy jó albérletig is Hollandiába kellett jönnöm.

Úgyhogy az első napok mindenképp bíztatóak, komoly jelek arra nézve, hogy most jött el az én időm. Ennek nagyon örülök, és nagyon jó érezni, hogy végre a helyemen vagyok. Amilyen állapotok vannak itt, arra bőven azt tudom mondani, hogy mint egy fiatal, aki most kezdi az önálló életét, annak ideális. Ebből már lehet építkezni, és azt tudom erre mondani, hogy innen már könnyebb lesz megtenni a következő lépcsőfokokat. Az alábbi nagy teendők várnak rám a jövőben.

  1. Befejezni az egyetemet
  2. Találni egy albérletet, ami akár a végleges helyem is lehet
  3. Ha komoly marad a párkapcsolat, azt valósággá tenni
  4. Találni egy megfelelő munkát, amit el tudok végezni

Sokat szoktam gondolkodni azon, hogy ennek feltétlen így kellett-e lennie? Biztos, hogy 12 évnyi próbálkozás után jött el az, hogy végre megvethetem a lábam? Feltétlen ennyi időnek kellett eltelnie? Azt gondolom, hogy erre nem egyértelmű a válasz. Lehet ugyan utólagos okoskodásnak mondani, alakulhattak volna másképp a dolgaim, és hamarabb is önálló lehettem volna. Ugyanakkor ezt az azóta megszerzett tapasztalatokkal együtt mondom. És hogy mit becsültem meg annak idején és mit nem, az függött attól is, hogy akkor mennyi élettapasztalattal, munícióval rendelkeztem. Egy dolgot tiszta lelkiismerettel ki tudok jelenteni: Semmit nem csináltam rosszindulatból. Senkinek nem akartam szándékosan ártani. Amiket annak idején tettem, azt az akkori tudásom szerinti legjobb döntésem volt. Amit bánok az az, hogy másokat akaratlanul is megbántottam.

De ha tényleg van valami sorsszerűség az életben, akkor tényleg arról van szó, hogy most kaptam meg életem nagy lehetőségét. És ahogy elindítottam januárban a 2022-es évet, hogy ez lesz az újjászületés éve, nagyon úgy néz ki, hogy nemcsak arról van szó, hogy én is sokat tettem érte, de a körülmények is adottak arra, hogy újjászülessek.

Persze lehet itt mindenféle felsőbbrendű dologgal magyarázni a jelen helyzemet, de hogy ez tényleg gyümölcsözzön, azért nekem is dolgozni kell. És a körülmények erre is adottak, ugyanis ahogy megkaptam a tanároktól, hogy a magyar egyetemen a kedvezményes tanulmányi rend keretében miket teljesítsek, és ezt táblázatba foglaltam magamnak, hogy rendszerben lássam, erősen megviláglott, hogy a tanárok tettek arról, hogy a kedvezményes tanulmányi rend ne legyen annyira "kedvezményes". Úgyhogy egyáltalán nem leszek tétlen az elkövetkezendő hónapokban, de hát ezért vagyok itt. És az, hogy ennyire jól érzem magam itt, az bőven alapot ad arra, hogy harcoljak magamért és a jövőmért.

Szólj hozzá!
Címkék: Hollandia

Megváltozott tanulmányok

2022. szeptember 03. 13:33 - supermario4ever

Ahogy egyeztettem a magyar egyetemmel, hogy miket fogok itt Hollandiában tanulni, több tanárnak is nem tetszett, hogy angol nyelven fogok itt tanulni. Ezt egyébként tökéletesen megértem, igazság szerint nekem sem tetszett, de sokáig abban a tudatban voltam, hogy holland nyelvű minort csak B2-es hollanddal lehet tanulni. Nagyon sokat leveztem a holland egyetem Erasmus koordinátorával, konkrétan külön levelesládám lehetne csak a holland tanulmányokkal. Mindezt április óta, de most augusztus második felében, ahogy a Learning Agreement-hez egyeztettük a tantárgyakat, akkor tűnt fel magyar egyetem tanárainak, hogy én angolul fogok tanulni. Kicsit megalázó volt olvasni, amikor az egyik tanár írta, hogy én lennék az első a Néderlandisztika szakon, aki angol nyelven folytatna tanulmányokat Hollandiában. Ráadásul azért sem örültem annak, hogy csak angolul folytathattam tanulmányokat, mert a rendelkezésre álló 31 minor többsége hollandul van, köztük azok, amik igazán érdekeltek. Végülis egyet találtam angolul, amelyik tetszett, a "Building a Better Life"-ot választottam.

Végül az egyik tanár felajánlotta nekem, hogy beszél a holland egyetem Erasmus koordinátorával, hogy hollandul tanulhassak. Már az ajánlatért is hálás voltam, hát még hogy sikerült elintézni! Kiderült ugyanis csak a teljes alapszakhoz kötelező a B2-es szintű holland, minorhoz csak erősen ajánlott. Nem volt egyébként semmi turpisság abban, amikor tavasszal egyeztettük a tanulmányokat, igazából én nem akartam bevállalni, mert a koordinátor azt is írta, hogy akik nem tudnak nagyon jól hollandul, azoknak nehézséget okoz a holland nyelvű minor. Ezért választottam angol nyelvű minort. Úgy voltam vele, hogy majd más módon tanulok hollandul, de végsősoron éreztem, hogy nem ez okoz végső elégedettséget. Végül sikerült elintézni, hogy hollandul tanuljak. De hogy még nagyobb legyen az öröm, nem is egy, hanem két minort fogok tanulni:

  • Újságírás
  • Szerelem, szex és erotika

Ez volt az a kettő, ami komolyan felkeltette az érdeklődésemet holland nyelvű tanulmányok közül. Az újságírás azért telitalálat, mivel nagyon szívesen élnék meg írásból, és azt gondolom, hogy itt nemcsak hollandul fogok tanulni, hanem rámegyünk a különböző kifejezésekre is, hogy a lehető leghollandosabban fejezzem ki magam. A Szerelem, sex és erotika pedig a pszichológia oldala világosodik meg. Arra számítok ugyanis, hogy ezt a három tárgykört lélektani oldalról fogjuk megvizsgálni, ami nekem azért nagyon jó, mert a pszichológiának pont ez az oldala érdekel inkább. Azt meg tudjuk, hogy a hollandok mennyire szabadok kezelik a szexualitást. Amit én pozitívnak tartok, talán ezért is van náluk sokkal inkább a helyén bizonyos fogalmak.

Ha minden így lesz, akkor nagyon jókat fogok tanulni. A kettőt egy félév alatt fogom tanulni. Ez azért lehetséges, mert az újságírás szeptembertől novemberig tart, a szerelem, szex és erotika meg novembertől februárig. Aztán, ha lesz pótjelentkezés szeptemberben majd jelentkezek a 6. félévre is. Aztán tényleg végleg Hollandiában maradok.

Szólj hozzá!
Címkék: Egyetem

Az első német Haikyuu!! DVD

2022. szeptember 02. 22:39 - supermario4ever

Végül úgy döntöttem, hogy csak rendelek Haikyuu!! DVD-t az Amazonról. Amikor Kölnben voltam, tényleg sajnáltam otthagyni a TO THE TOP! Blu-rayeket, de még a buszon, Hollandia felé tartva eszembe jutott, hogy megnézhetném, hogy Amazonon mennyibe kerül. Erősen meglepett, ugyanis nemcsak hogy olcsóbb online, de még postaköltséggel együtt kevesebbe kerül, mintha megvettem volna a Media Markt-ban. Azt egyébként már korábban láttam Hollandiában, hogy itt is lényegében kiállítóteremként szolgál a Media Markt, mert itt is ugyanúgy pofátlanul drága tud lenni, mint Magyarországon. Ugyanez igaz német Media Markt-ra is. Gyors összehasonlítás a Media Markt-ban €44.99 egy Haikyuu!! Blu-ray, míg az Amazonon €32.99 + €3.50 a posta.

Persze ez csak a TO THE TOP! szériára vonatkozik. Erősen meglepett, ahogy szétnéztem, hogy az első évad DVD-i csak €9.99, és erre jön rá a €3.50 postaköltség. Hát így már sokkal jobban hangzik. Tegnap megrendeltem magamnak és ma este érkezett meg. Nem tévedés, hogy este, Hollandiában a DHL esténként szállítja a csomagokat. De nagyon érdekelt, hogy milyen a német kiadvány. Amit neten képeken láttam, azok alapján sokkal szebb, mint az angol és hát tényleg... Díszdobozos, és minden információ a díszdobozra van írva. Nagyon szeretem a német kiadványokat, nagyon ízlésesek és igényesek.

Ráadásul rajta van a német szinkron is a felirat mellett. Márpedig németül nézni animét közel annyira jó, mint japánul. Hallatszik a német szinkronon, hogy komolyan foglalkoznak az animékkel. Meg aranyos, ahogy mondják a japán neveket. Sokkal szerethetőbb, mint ahogy az angolok beszélik.

Az meglepett, hogy a tok borítóján más kép van, de aztán eszembe jutott, hogy mintha láttam volna ezt így neten képeken. Nincs rajta szöveg, mégis tetszetős.

Igen, az első 6 rész van ezen a DVD-n. Azt gondolom, hogy mindegyik kép beszédes, aki legalább annyiszor látta már az animét, mint én, az szinte kívülről mondja, hogy melyik képen mit mondanak a karakterek. De ami érdekesség, hogy a 6 rész 2 lemezen van.

Nagyon tetszik, és gondolom, hogy mivel 3 rész van egy lemezen, ezért vélhetően a képminőség is jobb. Egyébként a Blu-ray is ugyanúgy €9.99-be került, de két ok miatt döntöttem a DVD mellett. Egyrészt, mert egyébként is meg akarom venni mindegyik német kiadványt DVD-n és Blu-rayen is, másrészt nincs itt a Blu-ray lejátszó, csak a hordozható DVD-lejátszó, úgyhogy csak DVD-n tudom most nézni. De ott hamarosan. Ha az első évad DVD-i megmaradnak €10 körüli áron, akkor beszerzem őket ahogy tudom.

Szólj hozzá!
Címkék: Haikyuu!!

Philips monitor

2022. szeptember 02. 19:54 - supermario4ever

Tegnap sikerült visszaszerezni a Marktplaats.nl profilomat, amit egyből fel is használtam arra, hogy keressek magamnak egy Philips márkájú monitort. Találtam is egyet Edében. Az volt az érdekes, hogy eredetileg ugyan €50-ért hirdette, de lehetett rá ajánlatot is tenni. Gondoltam, megpróbálkozok €40-nel. 1-2 perc múlva jött is a válasz az eladótól, hogy elfogadja. Megbeszéltük, hogy elbiciklizek érte, ő biztosít hozzá egy nagytáskát. Nem terveztem elmenni ma Edébe, de egy Philips monitorért megváltoztatom ezen tervemet. Kb. 40 perc alatt értem oda. Egy nagy Albert Heijn-es táskában adta oda a monitort. Aranyos volt, hogy mellékelt hozzá egy VGA-kábelt is de annak már semmi hasznát nem veszem.

Aztán mentem is haza. Most nagyon jó volt biciklizni, sokkal jobban ment. Nem volt szél, és visszafele úton is egész jól el tudtam hozni a monitort úgy, hogy a szatyor füle a biciklikormányon volt. Kipróbáltam, néhány dolgot beállítottam rajta, és teljesen rendben működik. Gazdagabb lettem egy Philips 224E2EB márkájú monitorral. A monitor egyébként több szempontból is kielégíti az igényeimet, ugyanis van HDMI bemenete is van VGA és DVI mellett, emellett saját hangszórója is van. Elégedett vagyok vele, első monitornak kiváló. Bár állítani kellett rajta, és kicsit bajban is éreztem magam, mert nagyon sok volt a piros a monitoron. Kezdtem félni arról, hogy színhűségről is beszéljünk? Aztán kiderült, hogy nem a beállításoknál kell a színeket állítani, hanem van külön "SmartImage" gomb, azt kellett átállítani. Most már lényegesen jobb. Kicsit rendezgettem is az asztalt, most így néz ki.

Meg rendeltem a BOL-ból egy HDMI-DVI kábelt, hogy a laptop képét DVI-kábelről vezessem a monitorra. Így felszabadul a HDMI bemenet a Nintendo Switch-nek és akkor játszani is tudok rajta.

Egyébként egy nagyon kedves ázsiai srác volt az eladó, kicsit beszélgettünk is, kíváncsi volt rám, hogysmint vagyok Hollandiában (egyből kivette a beszédemből, hogy nem vagyok holland). Meglepő különben de itt a környéken elég sok ázsiait látok. Emlékeim szerint tavaly Bredában, messze nem láttam ennyit. Talán pont ezen a környéken élnek sokan.

Mindenesetre mindenki, aki Hollandiában él, és olcsón akar menőségekhez hozzájutni, gyorsan regisztráljon a Marktplaats-ra. Nagyon jó dolgokat lehet olcsón kifogni.

Szólj hozzá!
Címkék: Philips

Anime karakterekkel aludni

2022. szeptember 02. 07:26 - supermario4ever

Sajnos itt a szálláshelyen ágyneműről mindenkinek magának kell gondoskodni. Szerencsére ez nem volt probléma több okból sem, egyrészt magammal hoztam egy piros plédet, ami átmeneti megoldásnak megfelelt, másrészt egész jó idő van Hollandiában. 25°C, hétfőn elvileg 30°C is lehet. Úgyhogy egyáltalán nem fázok, persze azért jobb megágyazott ágyban aludni, erről tegnap gondoskodtam.

Ágyneműt az Actionben vettem, ágyneműhuzatról meg egy olyan üzletben, amit tegnap fedeztem fel. Edében sétálva láttam meg a Geeksheaven nevű boltot, ahol mindenféle videojátékos, animés, Disney, Harry Potter, egyéb fancuccot lehet vásárolni. Itt találtam egy Boku no Hero Academia ágyneműhuzatot, amit meg is vettem.

Illetve találtam még Super Mario írószerkészletet is, ez is jól fog jönni. Van benne egy ceruza, egy toll, egy vonalzó, egy hegyező, egy radír.

Megvetve az ágy meg így néz ki.

Úgyhogy nincs okom a panaszra, ha még az animerajongó énemet is van lehetőségem megélni. Ágyneműt úgyis kellett venni, és ha már a sima sem sokkal olcsóbb, akkor miért is ne vennék olyat, amiben sokkal szívesebben aludnék?

Szólj hozzá!

Olcsó boltok Hollandiában

2022. szeptember 01. 19:40 - supermario4ever

Egészen meg vagyok lepve, hogy amíg tavaly Bredában egyetlen egy olyan helyet sem találtam, ahol olcsón bevásárolhatnék, Edében hármat is. És tényleg egyik olcsóbb, mint a másik. Röviden bemutatnám őket.

Prijsmepper Outlet

Ebben az üzletben kifejezetten a Kruidvat termékeit lehet 25-50, de akár 75%-os kedvezménnyel megvenni. Sok sajátmárkás Kruidvat terméket is láttam, jóárasítva, de különböző drogériai termékek vannak olcsón. Erre rájön az egyéb termékek szintén jó áron. Hatalmas üzlet, tényleg széles választékkal. Gyakran fogok ide járni.

Action

Egyértelmű győztes! Itt nemcsak hogy sokféle termék van nagyon jó áron, hanem márkás termékeket is lehet olcsón találni. Grundig, Philips... amikre így hirtelen emlékszem. De hogy milyen olcsón lehet itt vásárolni, jól jelzi, hogy itt vettem a telefontartót biciklire, ami egy bicikliboltban kb. €10-15, az Action-ben €2.99-ért volt. Sok egyéb termék is, élelmiszerek is mind jóárasítva vannak. Ráadásul a három bolt közül ez az egy van Wageningenben is, úgyhogy a személyemben új törzsvevőt üdvözölhetnek.

Big Bazar

Ebbe az üzletbe ma nem mentem be, tegnap voltam, így ennek a kínálatára annyira nem emlékszem, de annyi megmaradt, hogy itt is sok minden volt olcsóbban, mint szokott lenni. Ha Edében járok, benézek ismét.

Komolyan meglepett, mert itt tényleg olcsón be lehet vásárolni. Azt hozzáteszem, hogy az, hogy tavaly egy ilyen üzletet sem láttam Bredában, az persze nem azt jelenti, hogy nincs egy sem. Csak én nem találkoztam velük. De nagyon örülök nekik.

Egyébként kétszer bicikliztem át Edébe, 12 km út kb. 40 perc. Tegnap jó volt, ma egy kicsit nehezebb volt, mert nagyobb szél fújt délelőtt. Meg mindig nehéz emelkedőn menni. Illetve az okoz még problémát, hogy ugyan hiába látom a telefonon, hogy merre kéne menni, néha eltévedek, mert átmegyek a másik oldalra, ahol bicikliutat sejtek, aztán mehetek például a gyalogosúton, de arra is volt példa, hogy az úton, autók közé keveredtem. Ezeket leszámítva meg nagyon jó biciklizni, mert végig, az autópályán is bicikliút van, így gond nélkül át lehet jutni a szomszéd településekre. És az utak nagyon jó minőségűek. Úgyhogy újabb ok arra, hogy elégedett legyek mindennel.

Szólj hozzá!
Címkék: Hollandia

Az első benyomások a szobáról

2022. szeptember 01. 15:47 - supermario4ever

Határozottan pozitívak! Jó hely a bútorok is teljesen újak, és tágas. 17m2 az enyém. Egy ruhásszekrény van, egy kis könyvespolc, egy asztal, egy lámpa és az ágy kétszemélyes! Konkrétan az volt az első gondolatom, hogy akár a barátomat is ide hozhatnám. Nagyon jó itt lenni, a studentenhuis is kifejezetten kellemes. Mindenkinek van külön szobája, és mindenki kifejezetten rendesnek tűnik így elsőre. Ha kérdezek, mindig készséggel válaszolnak, egy kicsit beszélgettem is az egyikükkel. És egészen jól ki tudok kapcsolódni meg pihenni, senki sem hangoskodik. Nagyon nem is hallatszik be semmi a szobába, ami igen, azzal bőven együtt lehet élni. Bár jó eséllyel azért is, mert mindenki "emberi hangerővel" ténykedik a konyhában és a közös helyiségben. Nem tudok arról, hogy szerveztek-e valaha bulit, mindenesetre ott van egy TV. De nem úgy tűnnek így első látásra, hogy a bulizásé lesz itt a főszerep, úgyhogy ebből a szempontból is jó a szálláshely. Úgyhogy ahhoz képest, hogy milyen helyen voltam Bredában €300-ért, és most milyen helyen vagyok €450-ért, azt kell mondjam, hogy bőven megéri. Idén minden-minden sokkal jobb, mint tavaly volt.

Emeletenként vannak különböző szálláshelyek elosztva... Nehéz ezt pontosan leírni, mert ilyet még nem láttam. Az a lényeg, hogy egy emeleten több ajtó is van, és mindegyik egy folyosóhoz vezet, és ott vannak a különböző szobák. A különböző bejáratokhoz nincs kulcsunk, csak ahhoz, amelyikben a szobánk van. Gondolom ilyen Hollandiában egy átlagos studentenhuis. Eddig nagyon elégedett vagyok mindennel. Persze lehet mit fejleszteni rajta, meg jobbá tenni, de azt mondom, hogy ahhoz, hogy elinduljak, elkezdjem az életemet, annak első körben ideális. Egyébként Wageningenben több ilyen studentenhuis-t is láttam, amit az Idealis.nl tart fenn, úgyhogy valószínűleg ők fogják közre egész Ede és Wageningen (itt is van egyetem) külföldi tanulóit. Bár nem kell feltétlen külföldinek lenni, többen is vannak itt hollandok.

A környék is kellemes. Wageningen kisváros, kb. 39.000-en lakják. Könnyű elérni mindent biciklivel. Nincsenek úgy feltétlen látványosságai, viszont Wageningen tipikus egyetemi város. Az egyik holland srác, aki itt egy másik szobában lakik, mondta, hogy Ede valamiért nem annyira népszerű lakhelyként, sokan járnak át Wageningenből is az Ede-i egyetemre. Ott nem tudom, mi a helyzet, az biztos hogy sokan vannak itt fiatalok. Pedig Ede nagyobb város, ott kb. 76.000-en laknak. Több minden is van ott, már kétszer átmentem biciklivel. Autópálya mellett végig bicikliút vezetett a városba. Úgyhogy kellemes környék, Gelderland nyugati csücskében van, a térkép már kicsit balra Utrecht tartományt mutatja.

Úgyhogy minden adott ahhoz, hogy hosszútávon is itt maradjak.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása