Úgy döntöttem, hogy eladom minden PlayStation-ös cuccomat, ami megvan. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nagyon keveset játszottam velük, amióta megvannak.
Két éve döntöttem el, hogy kipróbálom komolyan a PlayStation-t, és akkor komolyan érdeklődtem iránt, több játékról is olvastam tesztet, és alig vártam, hogy vehessek PS-t. Akkor tökre be voltam lelkesedve tőle, de úgy néz ki, hogy nem annyira, mint amennyire gondoltam, hogy szeretni fogom. Nagyon keveset játszottam velük, és soha nem is inspiráltak komoly játékra. Még akkor is a Nintendóval játszottam, amikor a TV-hez volt kötve a PlayStation, tehát csak be kellett kapcsolni.
Ezért is döntöttem úgy, hogy eladom őket, meg hát vennék másokat. Vagy a Haikyuu!! első évadát veszem meg Blu-ray-en Angliából, vagy félreteszem Nintendo Switch-re. Bár amennyire én félre tudok tenni pénzt... Na mindegy, meglátjuk, hogy mi lesz. Mindenesetre kiteszem ide is a linket, hogy miket adok el.
Most nézem, hogy nem írtam arról, hogy sikerült beszerezni Angliában a Final Fantasy IX-et, akkor ezt most teszem meg. Sikerült 18 fontért megszerezni, mindezek mellett egy memóriakártyát is vettem, de azt nem Angliában vettem már meg, hanem Vaterán rendeltem meg, és megkértem az eladót, hogy várjon 24-éig, amíg hazamegyünk, és majd akkor adja postára. Így is tett. Megérkezett rendben, és szerencsére működik. Úgyhogy most már tudok PSX játékokkal játszani rendesen. Ki is próbáltam a Final Fantasy IX-et.
Annyi év után... Ahogy írtam korábban, 2008-ban játszottam vele sokat, és akkor hihetetlenül megragadott a hangulata. És most is érzek benne valami különlegeset, de úgy néz ki, hogy az a 38 perces játék nem elég, hogy átadja a maga hangulatát. Kicsit kétségbe is estem, két eset jutott eszembe: Vagy órák múlva mutatja meg az igazi hangulatát, vagy nekem nem jön át a feeling. Semmiképp nem fogom ennyi után feladni. Mert nagyon tetszik, hogy több karaktert is irányíthatunk, mert így több szemszögből megismerhetjük a történetet, az adott jelenetet. A zene rendkívül érdekes, erősen a Nintendo 64-es időket idézi. Először a The Legend of Zelda: Ocarina of Time játéka jutott eszembe, majd aztán azon Mario Party zenéket juttatták eszembe, amiket nagyon szeretek.
Első körben ennyi. Garnet Harcegnő elrablásáig jutottam el. Az egyébként jó gyakorlása volt a gombkiosztásnak, amikor Zidane-nal kardozni gyakoroltam a színpadon. Ugyanis a mai napig a nehezemre esik elsajátítani a különböző síkidomok "elhelyzkedését" a PSX controlleren. De most megpróbálom kívülről felmondani: A kör van jobb oldalon, a négyzet van bal oldalt, alul van az X, a felső pedig a háromszög. *Leellenőrzi* Telitalálat. Menni fog, nem lesz itt probléma, csak valóságos kihívás lesz majd, hogy teljesen belém rögzüljön a Nintendós betűs akciógombok mellett, és hogy el tudjam különíteni a kettőt. Tetszik a játék nagyon, fogom még játszani.
Itt vagyok Angliában, többek között vadászok néhány játékra, amit szívesen megvennék, és nagyon meglep, hogy az Assassin's Creed játéksorozat PlayStation 3-ra mennyire olcsó. Konkrétan £1.00-£1.50-ért lehet kapni, esetleg kicsit több, de igyekszem a legolcsóbb helyekről megvenni. Kettőt találtam is, amiket érdemesnek gondoltam, hogy megvegyem. Az első játékot 1 fontért találtam a CashConverters-ben, a másodiknak az ára látható, a CeX-ben volt. Valószínűleg azért ennyire olcsó, mert mainstream cím lett az évek során, és ráálltak arra, hogy a későbbiekben évente jelenjen meg egy-egy újabb játék, a későbbiekről már sok rosszat lehet olvasni. Gondolom ezek rossz hírneve rontotta le az első játékok hírnevét is, ezért lehet ennyire olcsón kapni.
Mert amúgy a második részről nagyon sok jót írnak, szinte istenítik a játékot, de hát most nézzétek meg mennyire olcsó. Ennyiért ajándék. Főleg azért, mert olvasok Assassin's Creed könyvet, az első kötettel kezdtem el, mely a második játék történetét dolgozza fel. Maga a történet is nagyon tetszik, de ahogy írva van, amilyen fordulatok vannak benne, valósággal lenyűgöz. Nemrég kezdtem el olvasni, a könyv felénél járok, és hihetetlenül leköt, olvasatja magát. A többit is meg fogom venni, és alig várom, hogy játszhassam, de ez sajnos egy darabig még nem fog előfordulni, mert még nincs PlayStation 3-am, és nem úgy állnak a dolgok, hogy a közeljövőben lesz, de ha lesz, akkor már tudok mivel játszani. :) Meg két játékot tervezek még venni PS3-ra.
Uncharted 2: Among Thieves
Naruto Ultimate Ninja Storm
Az Unchartedból azért a második részt, mert azt láttam annak idején a 2009-es MondoConon, és hihetetlenül tetszett az egész. A Naruto meg szintén MondoConos "találat", szintén 2009-es, azt ki is próbáltam, és nagyon bejött.
Azért is kezdtem el másfele kacsintgatni, mert amit kinéztem Final Fantasy IX-et, az ugyan kapható a Birkenhead-ben lévő CeX-ben, de olyan rossz állapotú volt, hogy nem adták végül el. Keresték, amikor kérdeztem tőlük, akkor látták, hogy nemcsak a tokja karcos, de rettenetesen nézett ki a négy lemez is. Egyébként sem vettem volan meg, mert a leírás is hiányzott. Ezt sajnálom, mert nem tudom, hogy hol tudnám megvenni, ugyanis a közelben nem tudok arról, hogy bárhol is kapható lenne. Ha pedig online akarom mondjuk eBay-ről megrendelni, azt érdemes lenne még itt Angliában elintézni, mert külföldre rettenetesen drága a posta. Utánajárok még a dolgoknak.
Tegnap este megérkezett a legújabb Vaterás rendelésem, ami nem más, mint a nemrégiben vásárolt PlayStation konzolomhoz az első játék, ami a Croc: Legend of the Gobbos.
Nagyon régen játszottam PC-n játékokkal, köztük volt a Croc is, és megtaláltam Vaterán első kiadásában, leírással egész jó áron, úgyhogy megvettem. Tegnap este érkezett meg, nem is vártam, hogy még tegnap megjöhet, mert elég sokáig nem jött értesítés arról, hogy megérkezett, ezért már csak a mai napra számítottam. De majdnem 21 óra volt, amikor megjött az értesítés, hogy megjött. El is mentem érte, már csak azért is, mert nagyon kellemes idő volt, és szeretek nyáron este, éjszaka sétálni. Most volt az első eset, hogy FoxPost csomagautomatába kértem rendelést. Ami azért jó, mert ez a legolcsóbb. Vaterás rendelést 400 forintért kiszállítanak. És lám, ők este is szállítanak ki, nagyszerű.
Még a Csaba Centerben átnéztem a játékot, bár a játék angol, de a leírás német. A benne lévő képek is eszembe juttattak játékból jeleneteket. Hazamentem, kipróbáltam, és tényleg. Nagyon szerettem annak idején, és tökéletesen ugyanaz, mint PC-n. Eszméletlen aranyos az egész. És a nyakamat rá, hogy a játék a Mario és a Sonic egy sajátságos egyvelege. Ha Yoshi véletlenül odaveszne (főleg ahányszor leugrott róla Mario a szakadéknál...), biztos, hogy Croc személyében reinkarnálódna. A platformer jelleg tisztára a Super Mario 64-ből van kölcsönözve. Vannak különböző gyémántok a játékban, és ha megsebződünk egy ellenfél által vagy lávába esünk, akkor szerteszét hullanak a gyémántok. Úgy tűnik a fejlesztők szerettek Sonic játékkal is játszani. Amúgy nagyon tetszik így első blikkre. Azt látom, hogy nagyon jó játék, de nem akar olyan nagy hatással lenni rám, mint egy Mario játék. És talán pont ebben rejlik a nagyszerűsége. Gondoljunk bele, hogy manapság mennyien emlékeznek erre a játékra. És igazából a maga módján látom benne azt a nagyszerűséget, amitől ez a játék van olyan jó, mint akár a Super Mario 64, és hihetetlenül imponál, hogy nem akar hatással lenni rám, egyszerűen csak szórakoztat.
Majd írok a játékról részletesebben is, de most nincs lehetőségem behatóbban megismerni, mert nincs memóriakártyám PlayStationre, így nem mentődik el a játék. De nagyon örülök neki, és amint lesz memóriakártyám, komolyabban fogok vele játszani, hovatovább végig is viszem.
Azért írtam zárójelben, hogy valójában második, mert erre a PSX-re ez az első játék, de nagyon régen vettem már PS játékot, méghozzá a Final Fantasy IX-et. Képen is megörökítettem:
Egy akkori osztálytársamtól kértem kölcsönbe PlayStationt, hogy játszhassak vele, és soha nem felejtem el, mennyire szerettem. Szabu volt az, aki nagyon szerette (illetve állítom, hogy most is szereti), és annak idején sokat beszélt nekem róla. Akkor letöltöttem az OST-t, sokat hallgattam a zenéjét, hihetetlenül jó zenéje van a játéknak. Nagyon sokat hallgattam annak idején. Meg is vettem a játékot, sokat játszottam vele, csak aztán eladtam Chewie-nek még 2009-ben. Újabb adás-vétel, amit megbántam... Főleg, hogy vissza se tudom vásárolni tőle, mert azóta már ő is eladta. De talán nem is akkora baj, ugyanis most nézem, hogy eBay-en baromi olcsó a Final Fantasy IX, legalábbis arra számítottam, hogy 70-100 font körül lesz, erre már 20 fontért lehet venni teljes változatot. Ez óriási, hamarabb lesz Final Fantasy IX-em, mint gondoltam volna.
Hát eljött ez a nap is. 26 éves videojátékos pályafutásom során megvettem életem első nemnintendo konzolját, egy Sony PlayStationt.
Egyik szempont volt nálam, hogy kizárólag első kiadású PSX-et szeretnék, és hogy lehetőleg SCPH-9002-es sorozatszámú legyen. Azt olvastam, hogy ez a legjobb minőségű. Háromféle sorozatszámú PS-sel találkoztam, amikor nézelődtem, volt 1002-es, 7502-es, és 9002-es. Úgy tippelem, hogy az 1002-es volt az első kiadású, ami még 1995-ben jelent meg. Aztán később jött a 7502-es, és szerintem a PSOne előtt jött a 9002-es. A PSOne szóba se jöhetett, igazság szerint nem tetszik külsőre. Ez az egyetlen ok. És ahogy néztem, hogy van több sorozatszámú PSX, akkor ha lehetőség adódik, akkor megveszem a lehető legjobbat. És sikerült, Aramir75 nevű felhasználótól vettem Vaterán, hihetetlen gyorsan rendeztük le, tegnap megvettem, azonnal kifizettem, tegnap postára adta (vagyis csomagautomatába), és ma meg is érkezett. Kiváló minőségű, nem is gondoltam volna, régi PSX lehet ilyen jó minőségű. Egyedül az analóg karja a controllernek, ami nem az igazi, de ez le volt fényképezve, úgyhogy ennek tudatában vettem meg. A másik controller pedig amit szombaton vettem itt a bolhapiacon, egy controller járt a konzol mellé. A jó minőség azért lepett meg, mert úgy tudtam, hogy a Sony gépei relatíve gyorsan mennek tönkre, a Nintendo privilégiuma az első osztályú minőség, de teljesen le vagyok nyűgözve. Az eladót meg jó szívvel ajánlom, minden rendben ment.
Nem gondoltam volna, hogy valaha örülni fogok egy PlayStationnek, de hát így változnak az idők. Annak idején, kb. 9-10 éves voltam, amikor megjelent a PlayStation, és hihetetlenül utáltam. Úgy voltam vele, hogy tönkretett mindent, amit a Nintendo az évek során felépített, és azt gondoltam, hogy szinte az egész gamer-társadalmat megvezette az erőteljes, agresszív üzletpolitikájával. Csak akkor még nem jutottam el odáig, hogy azt végiggondoljam (mert nem voltam ennyire érett), hogy a Sony lényegében semmi mást nem csinált, mint egy nagy piaci rést töltött ki, amire speciel óriási igény volt. Rengeteg sok idő kellett, hogy elengedjem magamban ezt a gyűlöletet (mert tényleg az volt), és rájöjjek, hogy mit is tett valójában a Sony, és hogy nem véletlen volt ennyire népszerű mindig is. Mostanra meg azt érzem, hogy új világ nyílt meg előttem konzolozás tekintetében, és hogy rengeteg olyan játékkal játszhatok, amihez hasonlóval még nem volt dolgom. Nagyon várom.
Össze is szereltem a gépet.
És ahogy utaltam rá, tökéletesen működik.
Bejött a kép. Egyébként a demo CD is szándékos választás volt, több okból is.
Tényleg nem vagyok jártas a PlayStation világában, és igazából nem tudtam, merre induljak el.
Több játékot van lehetőségem megismerni, így megtudhatom, merre induljak el.
Négy demo játék van a lemezen:
Gran Turismo
Tekken 3
Medievil
Kula World
Jó az összeállítás, négy különböző stílusú játékkal ismerkedhettem meg. A Gran Turismo tetszett. Egyébként is szeretem a versenyszimulátorokat, és amin meglepődtem, hogy jól ment. Hihetetlen jó az irányítás, nagyon jó a játék fizikája. Pont annyira fordult, amennyire szerettem volna, és egyből ráéreztem, hogy kell irányítani. Úgyhogy ilyenem lesz. A Tekken sorozatból úgy emlékszem, hogy a 3. rész az, amit istenítenek a rajongók, és itt kezdődött az a fajta őrület, ami majdnem leváltotta a Mortal Kombatet és a Street Fightert. Két karakter volt választható, igazából nem rossz, csak ami zavar, hogy nagyon lassúak a karakterek. Aztán, hogy ezen lehet-e állítani, nem tudom, de amúgy meg tényleg jó, tetszene. A Medievil meg nagyon nem az én világom. Ez a temetőben, sírok között való mászkálás, zombikat ölni. Nem brutális, azzal nincs baj, csak a hangulatvilág egyáltalán nem az enyém. Úgyhogy ez kiesett. A Kula World-nek meg magyarul igencsak vicces címe van, maga a játék meg hihetetlenül ötletes. Egy strandlandát kell irányítani egy akadálypályán, vele különböző cuccokat kell összeszedni, a végén kulcsot, amivel nyitjuk a zárat, ez visz át a következő pályára. Azt hiszem, ez is kelleni fog.
Úgyhogy a négyből három bejött. A lemezen van még tovább négy játékról videó, ezeket nem néztem még meg, majd később szánok rá időt. Most inkább kipróbáltam még a zenelejátszó részét a PlayStationnek, betettem Hayashibara Megumi: SpHERE albumát.
Lejátssza rendben, de nem fogok belőle rendszert csinálni, mert azért nem gazdaságos, hogy úgy lehet csak zenét hallgatni, hogy be van kapcsolva a TV.
Végezetül pedig álljon egy kép az igazi konzolos barátságról.
Mostantól a PlayStation és a Nintendo 64 között örök barátság köttetett, együtt elválaszthatatlan párosok, mindkettőnek megvan a maga helye a gamer-világban, mind a ketten úgy tökéletesek, ahogy vannak. Nagyon örülök mind a kettőnek, és alig várom, hogy milyen játékokat tudok venni PlayStationre. Nemsokára megyünk anyámmal Angliába nővéremékhez, és azt gondoltam ki, hogy az ottani adományboltokban nézek szét, és veszek PSX-re játékokat. Angliában sokkal elterjedtebb dolog az adományboltozás, és rengetegféle cuccot lehet ilyen helyeken venni nagyon olcsón. És arra gondoltam, hogy találok olcsón PSX játékokat (1-2-5 fontért...) akkor vennék néhányat, ami cím alapján érdekel. Ha megtalálom ezt a három játékot, ami demo alapján tetszett, annak nagyon örülnék. Azt már tudom, hogy a PlayStation játékok döntő többségét olcsón be lehet szerezni, többek között azért, mert rengeteg játék jelent meg rá, de sajnos pont emiatt jellemző rájuk a "Sok bába közt elvész a gyerek" mondás, tehát nehéz igazán jó játékot találni, de azért van néhány tervben. Mint ahogy drága és ritka játékok közül is vásárolnék. Az egyik legtitkosabb drága játék iránti vágyam a Final Fantasy IX. Azzal játszottam egyszer régen, vettem is róla írást, és szerettem. Szívesen végigjátszanám.
Az eggyel lejjebb olvasható Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:
Crash Bandicoot sorozat
Crash Team Racing
Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
Driver
Ridge Racer Type 4
Spyro the Dragon sorozat
Croc duó
Gran Turismo sorozat
TOCA: World Touring Cars
Valamelyik FIFA játék
Hercules
Mulan
Tarzan
Egyéb Disney játékok
S.C.A.R.S.
Vigilante 8 páros
Tomb Raider játékok
A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.
A Petőfi Csarnok helyszínének gondolata sokaknak egybeforrt az Animeconnal. Hiszen 3 évig ezen a helyen volt a con, így nem csoda, hogy sokaknak nagy emlékek, élmények fűznek már magához a helyszínhez is.
Már a sorban állást is élveztem, addig volt kivel beszélgetni, hülyülni, játszani, egy perc sem telt eseménytelenül. Emellett a Pecsa előtti füves részt is elfoglalhattuk, melynek szintén volt egy hangulata ott lenni. Meg a sok emlék, az első conom 2006 őszén, már akkor is kíváncsian figyeltem a karaokét, és már akkor is azon gondolkodtam, hogy jó lenne énekelni, de akkor még tizedennyi bátorságom sem volt, mint most. Az megmosolyogtatott, amikor ott egy Kaleido Star CD-t tartottam a kezemben, és a ellettem ülő lány megkérdezte, hogy ez honnan van? Mondom sehonnan, én csináltam. ^^' Ekkor még csak leszedtem ezeket a dalokat, és kiírtam audio CD-ként, és csináltam neki egy egyszerűbb borítót. Komolyan nem is értettem, hogy miért kérdezi, hisz nem volt nagy szám az egész. Ez a CD egyébként még ma is megvan, és meg is őrzöm, mert a borítója saját munka. Aztán a szinkronszínészek. Ekkor még csak 2 anime volt ismert számomra, a Kaleido Star, és a Tokyo Mew Mew. És jó érzés volt élőben látni Molnár Ilonát. Bár megmondom őszintén a Full Metal Panic! után nemigen rajongok érte, de vannak jó szinkronszerepei. És ekkor még csak az egyik kisebb teremben volt karaoke, de már ekkor is alig fértünk el. Aztán 2007 tavasz. Ez annyira nem volt emlékezetes, bár mégis, mert itt nyertem először mini-konzol versenyt Wii Sportson (mint utólag kiderült, Tukeinon Wiijén játszottam ^^'), de úgy nyertem, hogy végig simán ment. Aztán a döntőben a bowling (ez volt végig) végeredménye 176-175 volt a javamra. De a döntő is úgy volt, hogy sokáig nyerésre álltam, aztán nekem rosszabbul ment, míg ellenfelem felhozta magát. Így jött össze az 1 pont különbség. Több féle nyeremény volt, én a Wiis Open Seasons játékot választottam. Melytől pont a 2007 őszi conon váltam meg. Ekkor még volt piac, és becseréltem. Akkor több mindent is vettem. Fekete N64 controller (ez nagyon régi vágyam volt), SNES-re Worms, NES-re Super Mario Bros. és még volt valami, de arra már nem emlékszem. De a 2007 őszi con volt a legérdekesebb. Ekkor foglalkoztam magával a connal a legkevesebbet. Ugyanis a piacon találtam egy kismacskát egy eladónál. Rólam tudni kell, hogy valamely állattal szinte meg lehet vesztegetni, az egy macska, nagyon szeretem a macskákat. De nagyon kicsi volt 6-8 hetes, fiú volt, és amikor hozzám került, annyira éhes volt. Úgy evett, mintha napokig éheztették volna. Sokat játszottunk vele utána. Aztán sajnos nem a legkedvesebb sors várt rá itthon, úgyhogy a macskaszerető szomszédokhoz került, akik azóta elköltöztek. Ezután volt egy kisebb közömbösségem az anime iránt, így a 2008 tavaszi cont kihagytam, de az őszin ott voltam, és az volt a legjobb eddig. Ott találkoztam több emberrel is először, akikkel nagyon jó élmény volt együtt tölteni azt az egy napot, de erről másoltam is be egy bejegyzést. Ekkor volt az egyik legnagyobb vitát kiváltott karaoke verseny. Lényegében az történt, hogy mindenki a Final Fantasy IX Melodies of Life dalt éneklő lányt szerette volna győztesnek látni, de a zsűri még csak be se a szavazta a "dobogó"-ra. Aztán csak utólag hallottam, hogy ez mekkora vitát váltott ki, és hogy szidták a zsűrit. Ha engem kérdeznek, jól döntött a zsűri. Még mindig magam előtt látom a lányt, ahogy artikulál... Az a bizonyos másik véglet, amikor már annyira túlzásba vitte, hogy rossz volt nézni is. Hallgatni azért nem volt jó, mert hallatszott, hogy az nem az ő kvázi, eredeti hangja. A lényege ennek az, hogy az énekeseket 2 csoportra lehet osztani: Akinek született hangja van, és akinek csinált hangja van. Most ennek a lánynak (én nem ismerem a képességeit, azóta sem jelent meg), de én úgy hallottam, hogy csinált hangja van. És nekem nem volt jó hallgatni. Aztán én egyedülálló vagyok (úgy tűnik a zsűrivel együtt) a közönséggel szemben. Úgyhogy nem volt semmi. Aztán a 2009 tavaszi cont a saját hülyeségem miatt kihagytam, de a nyári, megint nagyon jó volt. Nagyon jó volt, de nem múlta felül az egy évvel ezelőttit. Ez másképp volt nagyon jó. Hisz itt karaokéztam először. Mint kezdő karaokés természetesen nem voltam annyira jó, de jó érzés volt kiállni. Aztán még sok minden.
És igen, meg tudom érteni azokat, akiknek ez nem tetszik, én is átérzem azt, hogy mennyi minden köthet oda egy embert, de sajnos be kell látni, hogy a Pecsát kinőtte az Animecon, és ha nem akarunk tumultust, lökdösődést, akkor váltani kell. Akinek fájdalmat okoz a Pecsa elhagyása, annak azt tudom javasolni, hogy úgy kell erre a helyszínre gondolni, mint az életünk egy nagyon szép része. Az biztos, hogy akárhányszor visszanézek oda, nagyon sok pozitív gondolat fog eltölteni.
A Hungexpo meg a MondoCon, és az AnimeKarácsony által jó bemelegítés volt. Láttuk, jó hely lesz, a MondoConon, mint írtam, nagyon jól éreztem magam, az AnimeKarácsony is nagyon jó volt. Már akkor nagyon jó volt látni a karaoke termet. Úgyhogy én azt mondom, hogy nem kell negatívan gondolkodni a helyszínváltásról, mert biztos vagyok benne, hogy pár év múlva sajnálni fogjuk, hogy elhagyjuk ezt a helyet.
Ahogy elbúcsúztattam a Final Fantasy IX-et, úgy köszöntöm a Link's Awakeninget, de erről kicsit később.
Nemrég jöttem haza, Pesten voltam 2 napig. Csabinál voltam, nála aludtam. Sokat játszottunk mindenféle menőséggel. Megismerte a Super Smash Bros. Meleet. Tetszett neki, jól elvoltunk vele. Próbálgatott mindenkit, talán Young Linkkel volt a legjobb. Meg a Classicot és az Adventure módot is végigvitte. De sokkal viccesebb a Wind Waker sztori. Az Outset Islandben nagyon jól elvolt a malacfogással, de a Forsaken Fortress nagyon nem tetszett neki. Az, hogy őröket kikerülve kellett a kastály tetejére feljutni. Azt mondta, hogy játszott Metal Gear Soliddal, ott volt sok ilyen őrös feladat. Azt is feladta egy idő után, mint a Wind Wakert, hogy többször lefülelték az őrök. Pedig egyszer elég sokáig eljutott benne, csak hát ne világítanák meg a kastély falát ugye... Pedig biztos voltam benne, hogy tetszeni fog neki. Ma majd legközelebb. Meg mi volt még? Mario Kart Double Dash!!, Wii Play, amik így eszembe jutnak. De jó volt.
Hát akkor elköszöntem a Final Fantasy IX-től, odaadtam Young Linknek, jó helye lesz nála. És megkaptam a Pokémon Sapphire-t! Hosszú idő után újra megvan! Alig hiszem el, nagyon örülök neki.^^ Meg kölcsönadta a MOTHER 1 + 2-t, melyben rövid úton elvéreztem. Jó játék, meg minden, de japán nyelv ismerete nélkül nem ajánlom a játék kipróbálásást eredetibe. Alig mentem ki a házból, már elhaláloztam. Érteni kell a szöveget. Úgyhogy ma, amikor mentem haza, visszaadtam neki. Inkább leszedem angol nyelven emulátorról. És a vaterás üzlet, amiről beszéltem. Megvan a Game Boy az 5 játékkal. Ebből az egyik, az Aladdin hamis, de ez a legkevesebb. Ilyen olcsón, 2800 forintért ilyen pakkhoz nem jutottam volna hozzá. És itt lett meg a sima Link's Awakening. Nagyon tetszik. Valóban nemét nyelvű, de ez egyáltalán nem zavar. Tetszik a játék, amit láttam, és régi Game Boyon játszani nagyon jó dolog. Mintha tényleg 1993-ból játszottam volna vele. Képet is készítettem a szerzeményekről:
Bizony, megválok ettől a játéktól. Nem minthogyha annyira rossz lenne, egyszerűen csak arról van szó, hogy már semmi nem sarkall arra, hogy játszak vele, pláne azért, hogy a kölcsönkapott PSX-et már rég visszaadtam. De az OST-t se hallgattam már legalább fél évig. De egyáltalán nem bánom, hogy kiadtam rá 22 fontot, mert nagyon jó érzés volt megismerni az FF9 világát, egy csodálatos hangulatú játékról van szó, de ennyi volt a varázslat. A játék meg jó helyre kerül, Young Link barátommal cserélem el. És hogy mit kapok érte? Pokémon Sapphire-t! Plusz ráfizet egy keveset. De a Pokémon Sapphire, az most minden álmom! Mennyi szép emlék köt hozzá, az a játék egyszerűen csodás! Még nem játszottam a Diamond/Pearllel, de az első 3 generációt nézve azt kell mondanom, hogy a GBA-s Pokémont élveztem eddig a legjobban. Nagyon örülök, hogy meglesz újra a játék. Ezúton örökre! :-O Valamint lehet, hogy lesz lehetőségem megismerni a MOTHER játéksorozatot. Ha esetleg így ismeretlenül hangzik, akkor hátha az segít, hogy a Super Smash Bros. Brawlban benne van 2 szereplője, Ness és Lucas. Ez az egyik olyan játéksorozat, mellyel meglehetősen mostohán bánt a Nintendo, ugyanis csak Japánban jelent meg. Illetve Amerikáben is megjelent a MOTHER 2, Earthbound néven. Itt van egy eBayről. Senkit ne riasszon meg az ára, ezeket ennyiért adják, mert világszerte nagyon keresik. És itt van nekem egy élő példa Krisi személyében, hogy mikre nem képesek a MOTHER fanok egy-egy játékért. Kezdte azzal, hogy nincs Famicomja, de megvette a japán verziót kazettán. Majd később megtalálta ugyanazt a kazettát dobozzal, leírással mindennel, azt is megvette. Így kétszer van meg neki a játék. Aztán, hogy játszani tudjon vele, megvette GBA-n a MOTHER 1 + 2-t. Az pontosan így néz ki. És amikor Young Link hallott erről a játékról Krisi által, akkor próbálta ki emulátoron, és teljesen a rabja lett, ő is megvette GBA-n az 1 + 2-t. Ő már (azt hiszem) végigvitte, és kölcsönkértem tőle, lehet, hogy odaadja. Engem is érdekel a játék, mert ha csak azt nézem, hogy Ness és Lucas (számomra) szimpatikus karakterek a Smash játékokban, akkor érthető, hogy sokakban megvan a vágy abban, hogy kipróbálja a játékot, ha másképp nem, emulátoron. És lehetőségem lesz kipróbálni nekem is. A játék full japán, és Young Link szerint kicsit nehéz dolgom lesz, mert a szöveg rendkívül fontos. De most készítik az angol nyelvű fan fordítását a játéknak. A Mother 3-é már kész, és van honlapja is: http://www.starmen.net/ Most készítik az első és a 2. részét is. A rajongók világszerte már rengeteg módszerrel próbálták rávenni a Nintendót arra, hogy adja ki világszerte a játékot, ennek leginkább az EarthBound marathon nevű TV műsorral adtak hangot, mely ha jól emlékszem, kb. 50 órás műsor volt. Szóval a rajongók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sorozat angol nyelven kijusson Amerikába. Egyébként nekem nemcsak a SSBM és SSBB által volt lehetőségem megismerni, hanem megkaptam Krisitől az OST-t is, ami meglehetősen érdekes. Nagyon jó, azt mindenképp el kell mondani. Az érdekessége abban rejlik, hogy japán játék dalait angol nyelven brit előadók éneklik. No nem világsztárokra kell gondolni, bár nem tudom, hogy Catherine Warwick neve mond-e valakinek valamit. Ő énekel 4 dalt. Szerintem nagyon jó dalok lettek, ez már egy jó alap arra, hogy pozitív véleményem legyen a játékról. A dalok egyébként 1989-esek.
És ezzel még nincs vége. Ugyanis egy nagyon kedvező ajánlatra leltem a Vaterán: Régi Game Boy + 5 játék volt 2800 forint! És bizony az 5 játék közül ott lapul a Link's Awakening! Az eredeti Game Boyos kiadás! Hát mondom, ezt nem hagyhatom ki! A régi Game Boyom amúgysem működőképes már (legalábbis amikor utoljára kapcsoltam be, akkor nem működött) és szívesen veszek egy működő régi Game Boyt is. Egyébként a Link's Awakening, ahogy kivettem a képekből, német nyelvű, de egyáltalán nem zavar, hisz ott van nekem a DX angol nyelven. Legalább látom a játékot németül is. Egyébként van még a Super Mario Land mellé, meg 3 kisebb cím. Sebaj, legalább meglesz a SML kétszer. De amiért már megérte nekem leütni az üzletet, az a Game Boy kazettatartó. Még egy darabom sincs, de mindig is szerettem volna olyat, mert nekem nagyon tetszett. De hogy kapok mellé régi Game Boyt, meg Link's Awakeninget, hát komolyan mondom! Mindig ott rejlik a lehetőség, csak észre kell vennünk! Nagyon örülök neki!
Hát ez is megvolt. És milyen jó volt! Szerintem ez volt az eddigi legjobb Animecon. Bár az elindulás nem volt zökkenőmentes, mert a vonat 70 percet késett. Az odáig rendben van, hogy Romániából jött, de mindig törvényszerű lesz a késés ezek után? 2.50-kor indult volna eredetileg, és 4 óra lett belőle. Ezért érdemes volt nem adni egész éjjel! -_- De az a lényeg, hogy odaértem. Tehát olyan 7 óra fele értem oda, és már kerestek, hogy hol vagyok. Én meg kerestem a sort, mert állítólag ott voltak a többiek. Hát nem átrendezték, és a sátorban árulják a jegyeket? -_- Ott volt Truner, V-ADi, Young Link, Ragnaros, Light Lugia, Norbi és Sunshinekart. Jól elszórakoztattuk egymást. 9-kor kezdték adni a jegyeket. Hála Istennek elég elöl voltunk, ezért hamar sorra kerültünk. Biztonsági őrök engedték be az embereket, azt vettem észre, hogy mindenki nyugalommal vette tudomásul, hogy ez van. De a helyszínen vásárolt jegyért sorbaállók mindig sikoltoztak, amikor akár 1 cm-t is előrébbmentek. V-ADival jegyeztük, hogy na, már 5 halott, 20 sebesült... Miután megszereztük nekem a jegyet, átálltunk a Gáborral (Sunshinekart) a jegyvásárolós sorba jegyet venni. Keressük a sor végét, és igen... 500 méterre volt a sátortól. Na, elkönyveltük, hogy nem mehet be. Vagy mégis? Később egy gyerek eladta az egy napos jegyét. Tudni kell, hogy az egy napos jegy 1500 forint volt, és a srác 2500 forintért ajánlotta fel a jegyét. Többen is jelentkeztek érte, ezért licit indult érte. 2600, 2700, 2800, 3000, 3200. Gábor itt kénytelen volt megállni, mert nem volt több pénze. De felajánlottam neki, hogy kisegítem 200 forinttal, így 3400 forinttal miénk lett a jegy. Tudtuk, hogy jóval olcsóbban hozzájuthattunk volna, de a biztonság élménye, hogy megvan a jegy, az mindennél többet ért. Közben csatlakozott hozzánk Ákos (Necrokid) is. Csak aztán ő egy idő után elment a lányokkal más lányokat keresni. Amikor megvolt a jegy, elmentünk a Gáborral a piacra szétnézni. Volt amerikai Link to the Past! És 2000 forint volt! T_T Csak azért nem vettem meg, mert reménykedtem benne, hogy az Animeconon találok Megumi Hayashibara CD-t, de nem volt. Így bosszantott, hogy otthagytam. Egyébként voltak jó dolgok, de csak az amerikai LttP-t vettem volna meg. Na de mindegy. Telefonon jelentkezett a Ricsi, hogy megvan-e a jegye. Nem tudtuk neki megvenni, ezért sorbaálltunk vele. Gyűlöl sorbaállni, ezért amint jelentkezett valaki, hogy eladja az egy napos jegyét azonnal lecsaptunk rá. Mivel mindenki rendben van, mennénk be az épületbe. De ránk szólnak, hogy ott a sor... Ott a sor, de hol a vége??? T_T Több ezer ember állt előttünk, mert új tűzrendészeti szabály, hogy mindenkinek a táskáját át kell nézni, és a szúró-vágó eszközöket el kell kobozni. Csak a Ricsit sajnáltam ^^' Ráadásul neki nem is volt táskája! XD De elég gyorsan ment a sor, úgyhogy viszonylag hamar bejutottunk. Aztán szétszéledt a társaság, mert mindenki mást akart látni. Meg olyan sokan voltak, hogy könnyű volt elveszíteni egymást. Sokáig Ákossal voltam, de ő is hol eltűnt, hol előkerült. De győzött az eltűnés... Aztán, ha előkerült valaki, csatlakoztam hozzájuk, de vége mindig ugyanaz lett. Elmentem szétnézni a sátrakban. A kis sátorban Karaoke megy? Na lássuk. Illetve halljuk. Hihetetlen, hogy egyesek azt hiszik, hogy mennyire tudnak énekelni, de ha felvenném, és visszahallgattatnám velük, menekülnének. Aztán a nagysátorban. Ott nem volt valami sok érdekesség, de volt egy asztal, ahol az egyik Japán könyvtár reklámozta magát, és ott volt egy Japán hölgy. Aki szerencsére tudott angolul. Elbeszélgettem vele Megumi Hayashibaráról, mondta, hogy Japánban mennyire imádják, és hogy milyen nehéz beszerezni az albumait. Nagyon kedves hölgy volt. Aztán irány a konzolterem. Super Smash Bros. Brawl verseny? Naná, hogy jelentkezek! Jó volt. Az egész BigN-es csapat jelentkezett, és tőlünk nyerte meg valaki, mégpedig Krisi. Én az első körben simán továbbjutottam, a másodikban estem ki. Norbi volt az ellenfelem. Én Linkkel voltam, ő meg Foxszal. Kegyetlenül harcoltam, melynek egy darabig meg is volt az eredménye, mert először én ütöttem ki Norbit, de kapott később egy Smash Ballt, és kiütött kétszer, úgyhogy végül ő nyert. Este volt a Karaoke verseny döntője. Hát kíváncsi voltam, hogy mit tud az a 6 lány, aki bejutott. Az első, az Ayumi Hamasakis jó volt, a második már nem tudom, mit énekelt, de jó volt ő is. De a harmadik. Aki a Final Fantasy IX Melodies of Life-ját énekelte. Nagyon beleélte magát, és magával rántotta a közönséget, de még hogy! Itt mellettem hajlítgatják a kezüket a nézők. Azt hittem, hogy csak poénból, de amikor hátranéztem (a 3. sorban ültem), hogy mindenki csinálja... Hát nem volt semmi. Idáig nagyon jó a műsor, de nem szeretem, ha valakinek ennyire megcsinált a hangja. Nagyon bántja a fülemet, meg ahogy "mozgatta" az ajkát. Szóval nem nyerte el a tetszésemet. Hiába énekelt jól, de nem szeretem a csinált hangú énekesnőket. Az őstehetségek, azok igen! Az negyedik is valami hasonló volt, aki Romeo × Julietet énekelt. Neki is ilyen csinált hangja volt. De az ötödik dalra nagyon hegyeztem a fülemet, MEGUMI HAYASHIBARA dal!!! Mivel Istennőként imádom a művésznőt, ezért elkerülhetetlen volt, hogy összehasonlítsam vele. Egyébként a Love Hina openinget, a Sakukra Sakut énekelte. Jó volt a hangja, de a dal nem neki való. Nem az ő hangjára lett írva, és nem vitte bele azt a vadságot, ami Megumi belevitt, és amitől igazán jó lett a dal. Így ez csak egy átlagos dal volt. A 6. lány nem jelent meg. Eredményhirdetés, aztán mentünk bagszival és V-ADival bagsziékhoz. Nála aludtam. Hát mivel előző éjjel nem aludtam semmit, ezért nem kellett álomba ringatni ^^' Aztán vasárnap nem maradtam sokáig, mert már nem voltak érdekesek a programok, és már nem is találkoztam senkivel, úgyhogy 11-kor hazamentem. Nagyon jól ment a vonat, úgyhogy nem volt semmi gond. Összességében nagyon jó volt, és szerintem ezek után ismét rendezesen járni fogok!