Tervezett játékvásárlási lista PlayStation-re

2017. április 06. 21:21 - supermario4ever

Az eggyel lejjebb olvasható Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:

  • Crash Bandicoot sorozat
  • Crash Team Racing
  • Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
  • Driver
  • Ridge Racer Type 4
  • Spyro the Dragon sorozat
  • Croc duó
  • Gran Turismo sorozat
  • TOCA: World Touring Cars
  • Valamelyik FIFA játék
  • Hercules
  • Mulan
  • Tarzan
  • Egyéb Disney játékok
  • S.C.A.R.S.
  • Vigilante 8 páros
  • Tomb Raider játékok

A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.

Szólj hozzá!

TOCA: World Touring Cars

2014. május 20. 23:42 - supermario4ever

TOCA World Touring Cars logoMegjelenés
Japán: nem jelent meg
Amerika: nem jelent meg
Európa: 2003. március 7.

Fejlesztő: Codemasters
Kiadó: Ubisoft
Műfaj: Autóverseny
Játékmód: 1-4 játékos

Platform:

GBA SP

A Nintendo kézikonzoljai több okból is sikeresek voltak. Ezek közé sorolható az is, hogy jóval szélesebb volt a játékkínálat, több PlayStation, XBOX átirat napvilágot látott Game Boy gépeken, az persze nem csoda, hogy ezek technikailag elmaradnak a vetélytársak nagykonzolos változataitól. Viszont ebből kifolyólag több olyan játék is napvilágot lát, melyek minőségei igencsak megkérdőjelezhetők, ezért is van az, hogy bár a Nintendo asztali konzolain jóval kevesebb játék játszható, de jóval magasabb a minőségi játékok aránya.

TOCA 1Most egy olyan játék kerül teszt alá, mely nagyon jó értékeléseket kapott PlayStation-ön, hát ez hogy teljesíthet Game Boy Advance-en? Szerényen, ennél biztosan többet kaptak a PSX tulajdonosok. Az a helyzet ezekkel a licenszjátékokkal, hogy baromi sok pénzt költenek arra, hogy bizonyos cégek verdái szerepelhessenek a játékban és a logóik a borítón, aztán vagy azt gondolják, hogy ez önmagában eladja a játékot, vagy egyszerűen nem marad elég pénz a fejlesztésre. Valami hasonló probléma van a TOCA: World Touring Cars játékkal, ami nagyjából félkész munkának tűnik Game Boy Advance-en. Egy ralliverseny természetesen több játéklehetőséggel. Van Quick Race, Free Race, Time Trial és Championship. A Quick Race-ben megyünk egy nyolcas versenyt. Épp csak az alapbeállítások közül választhatunk. Már itt szembesülünk azzal, hogy grafika elmarad az átlag GBA játékoktól. Ilyen Mode 7-szerű, ami már rég lejárt lemez, mivel a kézikonzolnak már nincs szüksége ilyen trükkökre ahhoz, hogy 3D-s hatású legyen egy játék. Az irányítást is sokat kell gyakorolni, hogy a lehető legjobban elsajátítsuk. Itt nemcsak arról van szó, hogy egy rallit effektíve nehéz vezetni, hanem a játék néha fáziskéséssel válaszol a kanyarodási igényünkre, és legtöbbször az van, hogy elkezd lassan fordulni, majd hirtelen nekiáll forogni egyet, és ebből kell aztán helyrehozni a hibánkat. Ugyanígy a gépi kocsik mesterséges intelligenciája is furcsa, egyrészt nagyon együtt vannak, másrészt meg könnyű megelőzni őket, ugyanakkor könnyen visszaelőznek, ha hibázunk. Úgyhogy a eredmény nem mindig a valódi tudásunkat szimbolizálja. Már csak abból a szempontból sem, hogy nem egyszer történt meg az, hogy például harmadik helyezettként értem be, aztán a gép negyediknek írta a végelszámolásban. Tehát vannak furcsaságai a játéknak bőven. A Free Race a szabad verseny. Magunk választjuk ki a kocsit, a pályát, az időjárási körülményeket, valamint hogy hány körös legyen a verseny. Itt is nyolcan megyünk, és ugyanolyan nehéz irányítani, mint a Quick Race-ben, és az eredmény ugyanúgy sántíthat, ha nem vagyunk nyolcadikak. A Time Trial pedig az időmérő. Itt nincs meghatározva, hogy hány kört megyünk, annyit kocsizuk, amennyit csak szeretnénk. A Championship-ben pedig különböző küldetéseket kell teljesíteni, hogy tovább juthassunk.

TOCA 2Az összkép eléggé rossz, nemcsak a dinamizmus hiánya és az irányíthatatlanság veheti el komolyabban a motivációt, hogy jók legyünk a játékban, hanem a gépi játékosok mesterséges intelligenciája és az, hogy néha nem oda sorol, ahol végzünk, igencsak elgondolkodtat afelől, hogy jó vásárt csináltuk-e ezzel a játékkal. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy ilyen csúnya a grafikája. Az egyetlen pozitívum, hogy több játékmóddal is rendelkezik, viszont ez aligha ellensúlyozza a negatívumokat. Zenéből csak egyetlen egy van az egész játék alatt, a főmenü zenéje, mentségére legyen mondva, hogy legalább az dinamikus. És lényegében ennyi lenne az egész. Régről van meg ez a játék nekem, nemrég jutott eszembe, hogy azért elvoltam ezzel a játékkal, hátha most is. De nem. Mennyiség és kínálat van hordozható Nintendo konzolokra, de a minőségi játékok aránya ezzel igencsak fordítottan arányos. Sok volt még ez is.

TOCA World Touring Cars coverGrafika: 3/10
Játszhatóság: 2/10
Szavatosság: 7/10
Kihívás: 4/10
Zene / Hang: 3/10
Hangulat: 4/10

+ Több játékmód
- Kezelhetetlen
- Mode 7-es grafika, annak is a rondábbik változata
- Furcsa gép mesterséges intelligencia
- Csak egy zene van

32%

 
Szólj hozzá!

Az elmúlt napok és hetek írásai

2014. május 20. 19:53 - supermario4ever

Ma elkészültem a Nintendo DS leírással a Mariós oldalon. Valahogy sejtettem, hogy az a 2000 szó csak a cikk fele nem csak vicc, a végére 3.893 szó lett. Többször átolvastam, úgyhogy elvileg minden elgépelés és fogalmazásilag hibás mondat javítva van benne:

Nintendo DS

Hozzászoktam ahhoz, hogy mindig elolvasom a cikket, postot, mielőtt kiteszem, mert többször jártam már úgy, hogy írom, írom, kiteszem, aztán újraolvasom, és csak lesek, hogy mégis honnan jött ez a mondat? Úgy gondolom, hogy ez elég jól ki lett küszöbölve. Amúgy kész fizika óra egy konzolról részletes leírást írni, mert a processzorokról, chipekről is találok írást. Na meg hát mind a négy típust külön kielemezni sem kis dolog. Mondjuk egyedül attól tartok, hogy mivel az informatikában olyan mélyen nem vagyok jártas, ezért azok magyar megfelelőit rosszul fordítottam le, vagy rosszul értelmeztem, a tulajdonságaikat.

És néhány játék, melyeket az elmúlt időkben nagyító alá vettem:

Super Mario Advance F-Zero: Maximum Velocity TOCA: World Touring Cars

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása