Suara: Friends

2010. szeptember 14. 12:03 - supermario4ever

A tegnapi nagy boldogságomra megcsináltam a Suara: Friends dalából a kfn-t. Illik is a dal a hangulatomhoz, próbáltam a kfn-t olyanra csinálni, amilyennek elképzeltem. Elsősorban a betűszínekkel játszottam. A verséket sötétebb kékből vittem át élénkebb zöldbe, a bridge-eket fehérből narancssárgába a refrének pedig bordóból térnek át pirosra. A színekhez ugye jelentéseket, érzéseket társítunk. Hogy kékből átmegy zöldbe, azt akartam érzékeltetni, mintha hideg érzések után hirtelen elkezd reménykedni, és ennek fokozására választottam világoszöldet. A fehér ugye a tisztaság színe, és azt hallottam, hogy akinek narancssárga az aurája, az képes megbolondítani maga körül az embereket (erre bagszi az élő példa. ^^'), ezért az átmenet. Bordóból pirosba átmenettel pedig a tiszta szenvedélyes érzelmet akartam szmbolizálni.

Ugyanis a dal ilyen. Hihetetlen szenvedélyes, forró érzelmű, és én nagyon szeretem az ilyen dalokat. Persze romaji szöveget megint nem találtam sehol, így ismét Leea felsőfokú japán nyelvtudására kellett támaszodnom, és megcsinálta nekem, mert kanji szöveget találtam. Köszönet neki a romaji átírást. ^^

Hallgassátok meg a dalt, én nagyon szeretem.

Friends

Yume no tobira wo hiraite yukou
Kimi to haruka aruiteku dokomade mo

Ganbare yo to iwareru to tsurakute
Mou ii yo to iwarete kuyashii

Eranda michi machigaide mo ii
„nanika kitto mitsukaru sa” egao de iu kara

Yume no tobira wo hiraite yukou
Nanigenai keshiki mo kitto kagayaite
Itsumo ichiban soba ni ite kureru
Kimi to haruka aruiteku dokomade mo

Yowai koto wo shiraretaku nai kara
Omou koto wo sunaoni iezuni
Nayori ni shite irunda hontoni
Itsudatte kantan ni egao de iu kara

Yume no tobira wo hiraite yukou
Nanige nai kotoba mo kitto tokubetsu de
Itsumo ichiban soba ni ite kureru
Kimi to haruka aruiteku dokomade mo

Eranda michi machigaide mo ii
„nanika kitto mitsukaru sa” egao de iu kara

Yume no tobira wo hiraite yukou
Nanige nai keshiki mo kitto kagayaite
Itsumo ichiban soba ni ite kureru
Kimi to haruka aruiteku dokomade mo

Szólj hozzá!
Címkék: Karaoke Suara

KARAOKE ~Modern Mítosz~

2010. szeptember 13. 23:51 - supermario4ever

Sikerült, egyenes ágon jutottam tovább a karaoke versenyen. ^^ Nagyon örülök neki, ezek szerint Suara jó választás volt.

De pont ma elemezgettük Mystrával, amikor láttuk, hogy összejött a "tanári kar" osztályozó-értekezletet tartani, hogy eljött hát az alkalom. Én mondtam neki, hogy a SakuraConos 16. hely után (a 19-ből) ha egyenes ágon továbbjutok, akkor már annak örülni fogok. Annyira azért nem látta esélytelennek a helyzetemet, próbáltam azzal puhatolózni, hogy Suara mély hangú énekesnő, és hát ugye többször is írtam róla, hogy milyen mély érzelmi hatással vannak rám a dalai, ezért is gondoltam azt, hogy talán ez mehet a legjobban. És úgy tűnik, a zsűri is így gondolta. ^^ Annyira megörültem neki, hogy itt kiabáltam, kit érdekel, hogy épp mellettünk egy idős asszony lakik? :D Bagszinak is megmutattam a felvételt, szerinte az eddigi legjobb lett, amit tőlem hallott. Na, hát akkor annyira csak nem kilátástalan a jövőm karaoke kapcsán. Majd kíváncsi leszek, hogy a MondoConon ki mit fog felmutatni. Azt meg kell valljam őszintén, hogy már csak olyan szempontból is elég jónak tartom, hogy bejutottam egyenes ágon, hogy azért most elég erős a mezőny. Szóval így végighallgattam egy pár embert, és azt kell mondjam, hogy tessék minél többen eljönni, megnézni a karaoke versenyt, mert úgy tűnik, hogy most a 2009. nyári AnimeConhoz hasonlóan magas minőségű verseny várható.

Szólj hozzá!

Légy önmagad! ... De meddig?

2010. szeptember 10. 10:35 - supermario4ever

Tegnap megkaptam Tukeinontól az általam kért 2 kfn fájt (köszönet érte ^^), mert a szolgáltatónak nem tetszik a tárhelyhasználat... Ezért nem érhetők el a kfn fájlok, de kérésemre elérhetővé tett kettőt. Meg is néztem őket. Az egyik a Leea által készített Tears to Tiara: Free and Dream (Suara), és Shigofumi: Kotodama (ALI PROJECT), amit Mystra készített. Erre bejött ő is, és megmutatta, milyen viccesen néz ki a kfn 50%-os gyorsításban. Elviseltem, de különben nem szeretem, ha egy dal sebességén poénból változtatnak. Látta is, hogy nehezen viselem, ezért félúton kikapcsolta. ^^' Még megmutatta Asura Cryin' Alternative (angela) dalát is, hogy milyen jól megy neki, ha 20%-kal meggyosítja, hogy a key-t 6-tal lenyomja. Örülök neki, hogy énekével elnyomta a zenét, mert azt -6 key-vel kínszenvedés lett volna végighallgatni. Tényleg nem szeretem, hogy ha egy dalt poénból megmásítanak, pláne az olyanokat, amiket nagyon szeretek.

Ekkor kezdte el mesélni, hogy meghallgatta a 2010-es MondoConos nevezőket, és értékelte őket 10-es skálán magának. Nekem 6 pontot adott. ^^ Megfelel. De csak kibukott belőle, amit többen is nehezményeznek, és sokak szerint ez az egyik fő ok, hogy hátul végzek, hogy női előadótól énekelek...  Hát igen, ez az átka annak, ha valaki hű egy előadóhoz, szinte csak tőle éneklek. Jelen esetben Okui Masamitól, de hogy most Suara dalt tervezek énekelni, igazából egyfajta pozitív változást remélek, hogy egy mélyebb hangú énekesnő dalait ki tudom énekelni. Csak hogy az érzelmeket, amiket maga az eredeti előadó átad, az tőlem mintha nem jönne át.. Mondjuk lehet pozitívan is felfogni, hogy azt mondják, hogy nem áll jól nekem a női előadó, énekeljek férfit, mert akkor örülhetek, hogy annak ellenére, hogy elsősorban női előadókat hallgatok, férfias jellemem van, és ez át is jön úgy, hogy nem tudok jól női előadókat énekelni. Ennek így örülök is. De egyelőre még nem találtam meg azt a férfi előadót, akinek a dalait el tudnám énekelni.

Egy magyar férfi előadó van, akiről szerénység nélkül ki merem jelenteni, hogy szinte az összes dalát el tudom énekelni, ő pedig Zorán. Jártam énektanárhoz is, énekeltem neki egyszer Zorán dalt, és szerinte ezen az úton kéne elindulnom. Tehát ilyen téren adott a lehetőség, hisz nagyon szeretem a Zorán dalokat, és ha tényleg sokan ezt mondanák, akkor szívesen járnám ezt az utat.

De visszatérve a karaokéra most három út áll előttem: Vagy bejön Suara versenydal, vagy ha nem, akkor megpróbálok férfi előadóktól énekelni dalt, amiben önmagamat érzem, vagy ha ez sem járható, akkor kiszállni a karaokéból, és csak nézőnek lenni. Minden a MondoConon fog kiderülni, ahogy sok más is...

Szólj hozzá!

augusztus 29

2010. augusztus 29. 22:10 - supermario4ever

okui_masami_devotion.jpgIsmét nem akármilyen nap ez a mai Okui Masami szemszögéből, ugyanis 9 éve ezen a napon jelent meg a DEVOTION albuma. Amiről mint kedvenc album státusz okán emlékezek meg. Ugyanis Okui Masamit sokáig "csak" nagyon jó énekesnőnek tartottam, amíg meg nem ismertem a God Speed albumát. Na ekkor gondoltam magamban azt, hogy nem akármilyen énekesnőt hallgatok, majd amikor sorra került a DEVOTION album, komolyan nem akartam elhinni, hogy lehet ennyire gazdag érzelemtöltetű egy album. Teljesen le voltam döbbenve, hogy mennyire fantasztikus alkotás. Életem egyik meghatározó albuma, amíg élek, el nem fogom felejteni.

Mivel Lam'O-ék lemondták a mai közös programunkat egyéb dolgaik miatt, ezért áthívtam a bagszit. Kora délután át is jött. Itt is a játéké volt a főszerep. Az elején sokat játszottunk a Mario Party 8-cal Wiin. Jó játék lett, jobb mint a GC-s Mario Partyk, de a 64-eseket nem múlja felül. A Goomba's Booty Boardwalk pályán volt egy befejezetlen játékom, így beszállt oda. A Mario (sőt a Nintendo-, de meg merem kockáztatni, hogy az egész videojáték)-történelem legviccesebb beszédhangja ezen a pályán hallható. Azokra a Piantákra gondolok, akik árulják az édességeket. Muszáj voltam megállítani a játékot, mert nem bírtam megállni, hogy ne nevessek. Bagszi ahhoz képest, hogy leminősíti magát, hogy ilyen meg olyan rossz játékos, nagyon jól ment neki, igen nagy előnyre tett szert.

Nem akartuk végigvinni az 50 kört, ezért félbehagytuk. Átmentünk a Photo Channelbe, ahol bagszi megmutatta, hogy nemcsak 48 részben lehet puzzle-ozni, hanem ha rámegyünk a 48-ra, és megnyomjuk az 1-es gombot, 192 részletben szedi szét a képet. Hát nem volt semmi. Bagszi szinte egyedül csinálta majdnem a végéig. Majdnem, mert 40 perc múlva már nagyon elfáradt, és feladta, pedig már nagyon kevés hiányzott neki. Aztán volt még Wii Play, ekkor beszélgettünk a Wii Partyról, egyetértünk abban, hogy jó játék lehet belőle. Kicsit netezett, aztán ment is.

Ismét beszédtéma volt a MAT-os AnimeCon, kiderült, hogy voltak kisebb félreértések a karaoke segítői mivoltom miatt, de hála Istennek megoldódott. ^^

Szólj hozzá!

AnimeCon és ALI PROJECT

2010. augusztus 28. 22:56 - supermario4ever

Tök boldog vagyok, hogy kaptam a hírt, hogy a MAT-os AnimeConon lehetek a karaoke részlegben segítő. ^^ De még számtalan menőséget ígér a MAT, bagszi nem győzi fülig érő szájjal mesélni, hogy mennyire örül, hogy ennyire tartja magát a MAT. És igen, szerintem ez nem az a fajta erő, amikor gyengén kapálózik, és kiabál az életért, hanem erős csapat, akik készek örömet szerezni az animés társadalomnak.

ali_project_soubikakei_cd.jpgMeghallgattam az ALI PROJECT: Soubikakei albumát. Mi tagadás, mióta ismerem a Psychedelic Insanity albumot, azóta sokkal több érzelmet tudok kötni az együtteshez. Ez az album sem okozott csalódást. ^^ Ez az első 2007-ben megjelent albumuk (a PI a második), egyben az együttes legjobban teljesítő korongja, ugyanis az 5. helyet érte el az Oricon heti listán, és 63.117 példányt adtak el. Ez nagyon szép eredmény. Bár aláírom, ha valaki azt mondja a borítója, hogy kissé morbid. ^^' De mondtam, hogy hitelesen adja át a negatív főszereplő szerepét. Ezért is érdekel annyira Arika Takarano, az énekesnő (akit a képen is láthatunk) élete, hogy mitől alakult ki ez a furcsa stílus? Volt valami nagy trauma az életében, vagy egyszerűen csak szereti, és jól áll neki. Mert hogy baromi jól csinálja, az tény! Az album címe is eléggé furcsa, mert a Soubikakei japánul valami olyasmit jelent, hogy "Rózsakeresztre feszítés". Ezen az albumon található a Kinjirareta Asobi dal, mely ugye a Rozen-Maiden 1. opening, de olyan nagyszerű művek hallhatók az albumon, mint a Seishoujo Ryouiki, vagy a Baragoku Otome, melyek szintén Rozen Maiden szerzemények. Amit még nagyon tudnék ajánlani az albumról, az a Nemureru Shiro dal, ahol nagyon szépen énekel az énekesnő, igazi remekmű lett. Bár nem éri utol a Psychedelic Insanityt, de nagyon kellemes album lett. Megérdemelte a szép eredményt. ^^

Szólj hozzá!

MondoCon 2010 karaoke verseny

2010. július 26. 22:14 - supermario4ever

Igaz már egy hónapja meg volt hirdetve a verseny, de csak most van úgy netem, hogy jobban megnézzem a regrendszert, meg elolvassam a részleteket. Mondjuk már a MondoCon honlapjára történő regisztrációval is gondjaim voltak, mert nem emlékeztem, hogy melyik felhasználónévvel és jelszóval regisztráltam, nagy nehezen találtam csak meg, mivel az emlékeztető E-mail sem jött meg. Mindegy, megrendeltem a jegyet, igyekszem befizetni augusztus 4-éig, hogy olcsóbban megkaphassam a 2 napos jegyet.

És akkor, ha Anime- (vagy inkább már Mondo-)Con, akkor karaoke, és verseny. Csak nagyon hirtelen felindulásból írtam be az új Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame dalt, mint énekelni, de biztos, hogy nem az lesz, mert az elég nehéz. Ha már nehéz dalt akarok, akkor az angela: Alternative lesz, tisztelegve Leea előtt, hogy megcsinálta a kfn-t. Most néztem meg, hát elhiszem, hogy nagyon sokat szenvedett vele. Ilyen gyors refrént még nem láttam. Leszedtem a kislemezt, többször végighallgattam a két dalt, mind a kettő fantasztikus! A gyors refrént megtanulni... Hát biztos, hogy nem lesz egy leányálom, de Okui Masami: Saikou no GAMBLE dalának tanulása alatt többé-kevésbé kitapasztaltam, hogy kell gyorsan énekelni. Mivel ez a dal is elég gyors. Arra jöttem rá, hogy Okui Masami sem egy bűvész, aki extra gyorsan jár a nyelve, mint a rokkának, hanem csak elharap szótagokat. Ha valóban az angela dalt fogom énekelni, biztos, hogy hasonló módszerrel fogom előadni. Ki fogom nyomtatni a szöveget, és megtanulni. Felmondani magamban. A felolvasásával fogom őrjíteni a 98-as, 97E busz és 2-es metró utasait. ^^' Na jó, nem, de nagyon szeretném 100%-osan megtanulni. Ha pedig nagyon nem megy, akkor is vannak további lehetőségek:

  • Suara: Musouka (Utawarerumono OP)
  • FictionJuction: Parallel Hearts (Pandora Hearts OP)
  • savage genius feat. Ohmi Tomoe: Maze (Pandora Hearts ED)
  • Suara: Akai Ito (White Album OP)

Most hagyom Okui Masamit. Jól esik másokat is hallgatni, akik hasonlóan nagyszerűen művelik az anison zenét. Bár a Pandora Hearts ED-t szerintem kihúznám, mert az túlzottan lányos. Olyan lányoknak való szerelmes dal, szerintem fiúnak annyira nem áll jól.

A nyári cont biztos ki fogom hagyni, bár a MAT-os őszi conra lehet, hogy egy nap benézek, hogy mi a helyzet. Lehet, hogy tetszeni fog az a karaoke, amit mások csinálnak. De a MondoCon biztos nagy durranás lesz. Vendég lesz ugye, KOKIA (Inkább Suara lenne, de ez már egyéni szoc. probléma), kíváncsi leszek rá. Lehet, hogy a koncertjét is megnézem.

Most kinyomtatom az Alternative dalszöveget, aztán tanulásra fel!

Szólj hozzá!

Sunao na Kimochi

2010. július 18. 09:51 - supermario4ever

Istenem, ez a hőség. -_- 23 órakor aludtam el, és már 3.20-kor felébredtem, és egyszerűen képtelen vagyok visszaaludni. Na mindegy, ma úgysincs semmi dolgom, majd alszok, ha fáradt vagyok.

Tegnap mentem el a Wiiért, Lam'O-ékhoz. Már 6 órakor felébredtem, összekészülődtem, és elvileg 7.15-kor terveztem indulni, de 7.20-kor indultam el. Ez aztán a késés! Olyan 8.15-re értem a Határ útra (most a rövidebb úton mentem), és ha bár Lam'O azt mondta, hogy tök mindegy mikor érkezek meg, mert Duong már úgyis korán fent van, azért ilyen korán még nem akartam menni, ezért az Europarkban voltam egy kicsit. De nem maradtam sokáig, szálltam fel a 42-es villamosra. Elmegyek hozzájuk, felhívom őket (mivel nem jó a csengőjük), kijön Duong. Istenem, csak nem felébresztettem őket? Sajnos de. Kicsit kellemetlenül éreztem magam emiatt, de gyorsan felmentünk játszani, addig is ébredeztek. Kipróbáltuk a Wii Playt. Érdekes játék, 9 játékot foglal magában a pakk:

  1. Lövészet (Shooting Range)
  2. "Miitaláló" -> [én találtam ki most spontán ezt a szót, azt hiszem, nem érdemes szabadalmaztatni. ^^'] (Find Mii)
  3. Asztalitenisz (Table Tennis)
  4. "Miipóz" -> [ez talán kicsivel jobb, de csak nem az igazi] (Pose Mii)
  5. Lézerhoki (Laser Hockey)
  6. Billiárd (Billiards)
  7. Horgászat (Fishing)
  8. Rodeó -> [Biztos, hogy így hívják, amikor tehénen versenyzünk?] (Attack)
  9. Tank! (Tanks!)

Először az asztaliteniszt próbáltuk ki. Tény, hogy érdekes az irányítás fizikája, de ez komplexen az egész Wii kezdeti koráról elmondható. Most komolyan elgondolkodtam azon, hogy a Wii Motion Plus-szal jobb a Wii Play irányítása? Akinek van tapasztalata írja meg. Ahogy az általam várható volt, legtöbbet a Tankkal játszottak. Hát igen, a régi szép emlékek. Ugyanis ez egy régi NES játék újragondolt változata. Épp most keresem a játékot, de sehol nem találom. Pedig emlékszem, hogy piaci Nintendo-utánzaton sokat játszottam vele. Megmondom őszintén eredetiben NES-en még soha nem láttam. Laciék (ez Lam'O magyar neve) nagyon sokat játszottak a tankkal, és csak azért jutottak el csak a 10-es szintig, mert néha élvezetet láttak abban, hogy egymást is kilőhetik. Ó, a megható a testvéri szeretet... ^^'

Aztán lementünk, itt töltöttem fel Suara: Towa ni, valamint Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame dalokat YouTube-ra, meg az adarnára feltettem Suara dalának kfn változatát. Ezt még egy kicsit csinosítottam képekkel, közben Laciéknak nagyvonalban elmondtam hogy kell kfn-t csinálni, majd feltöltöttem a végleges karaoke fájlt. Tudom, hogy nincsenek oda azért, ha only vocalt énekel valaki, de az őszi conon mindenképp szeretném előadni. Különben nem náluk írtam meg a Suara blogpostot, csak késett egy napot. Itthon próbáltam meg feltenni a YouTube-ra, de sehogy sem sikerült, a képekkel is meggyűlt a bajom, csak Firefoxon sikerült normálisan megoldani. De mindenképp be akartam a videót is tenni, hátha így jobban érdekli az olvasót maga a szöveg is. Beszélgettünk egyszerre több mindenről is, erre annyira nem emlékszem, de mentek utána ebédelni. Addig én nézelődtem egy kicsit a neten. Amikor visszajöttek, az volt a nagy szám, hogy van egy "Cat shit" nevű anime. Nem tudom, honnan van a cím, nem tudtuk megfejteni, de a YouTube-os előzetes alapján nekem nem bejövős.

Amíg Laci csinált valamit a gépen, mi Duonggal felmentünk Brawlozni, 10 perces idővel. Érdekes, egy-két kivétellel mindig én nyertem. Amikor meglátta a Metroidot (magát a karaktert), akkor nagyon elgondolkodott, hogy az honnan lehet. Ekkor megmutattam neki Virtual Console-ról a Metroid játékot, a régi 1986-osat. Egyből meglátta, hogy mi a "probléma" a játékkal. Azért tettem idézőjelbe, mert valaki pont ezért imádja a játékot. Az a lényege, hogy nemigen lehet tudni, hogy merre lehet menni, több kijárat is van, és ahogy elnéztem (persze nem értek hozzá), mindegyik helyes. Utána jött egy kis ExciteBike. Mondta, hogy ezt játszotta régen. Nem is tudtam, hogy ezt is lehetett játszani piaci gépen. Megmutattam neki a WiiWare-es felújított verziót. Tök jó vagyok, sikerült bronz kupában az összes pályán megszerezni az S-rangot. ^^ Így jött egy új motor. Ezután WiiWare-en Dr. Marióztunk. Érdekes, azt hittem, hogy mennek neki az ilyen észjátékok (mivel egyszer még régebben megemlítette, hogy jól tud sakkozni), ehhez képest elég sokat hibázott. Vagy lehet, hogy a Dr. Mario másképp mozgatja meg az agyat? Semmit nem tartok kizártnak. Lehet, hogy ha többet játszik vele, rájön, mi a játék lényege. Ekkor jött fel Laci, aki átvette tőlem az irányítást. Poénból kipróbálták milyen lehet a legmagasabb, 20-as szint. Természetesen nem bírták sokáig. ^^' Majd amikor Duongtól átvettem az irányítást, és pár bemelegítő-menet után komolyabbra vettük a figurát, elég sokáig eljutottunk, de hiába maradt nekem kevesebb vírus, én veszítettem, mert szép kis tornyot építettem a kapszulákból, és szépen betöltötték a kémcsövet.

Majd lementünk megint, a gépen megmutattam azt a kfn-t, amit tegnap este csináltam, majd megmutattam nekik az egyik legdurvább kfn-t, amiről itt is írtam, az Animelo Summer Live: Yells ~It's a beautiful life~ dalt. Nagyon tetszett nekik, egyáltalán nem vetették el azt az ötletet, hogy a karaokén egy csoportos ének. Sőt, úgy kéne, hogy a karaokés "keménymagból" mindenki vállaljon el 1-2 sort, és énekeljük szépen el. Szép is lenne. ^^' De nagyon ők sem tudtak mit mondani arra a problémára, hogy a neveket hogy csináljam, hogy ne legyen zavaró. Ezért is várom, hogy Tukeinon kitegye, véglegesítse, mert akkor a többit annak alapján fogom megcsinálni. De készek arra, hogy megtanulják a dalt.

Majd kicsit ki kellett menni, mert pakolászás kezdődött, ugyanis az egyik régi szekrényt szedték ízeire, és lepakolták a pincébe. Egy kicsit én is segítettem vinni. Amíg ott eltakarítottak utána, addig Duonggal néztük, ahogy a kutyák... khm... játszanak. Ugyanis a héten találtak egy kutyát, és befogadták, így a "régi" kutyának van játszótársa. De nagyon aranyosak voltak. Meg beszélgettünk egy kicsit a kutyák lélektanáról, amikor visszamegyünk azt látjuk, hogy Laci Megasztár videókat néz a válogatásokról. Csak lestem, hogy kik hiszik magukat énekes-jelöltnek. Különben én már nem követem figyelemmel ezeket a tehetségkutatókat. Nekem megvannak a Megasztárjaim. ^^ Bár mutatott egy nagyon jót, aki tényleg jól énekelt. Mondtam Lacinak, hogy írjon blogot, mert szerintem jókat írna. De ő azt mondta, hogy nem vállalná el, mert elsősorban kritikákat írna, és esetleg animéket oly módon kritizálna, ami a rajongók szemét bántaná. Én mondtam neki, hogy a kritikával soha nincs baj. Ami baj szokott lenni, az a stílus, ahogy megírja. Majd nagyon mondogatta a Girls Dead Monster együttest, akik az Angel Beats! anime betétdalait énekelték. Már előző alkalommal is emlegették az animét, azon gondolkodtam, hogy honnan ennyire ismerős? És most esett le, ahogy mondta a Girls Dead Monster nevű együttest. Hát persze, hát erről is mennyit beszéltünk Leeával, hogy az énekesnő annak ellenére, hogy most debütál, mit ad ki magából. Különben tényleg nagyon jó hangja van.

Laci hív, hogy menjek én is vacsorázni, hogy nem ettem semmit, legalább egy kicsit. A hús nem volt rossz, megint próbáltam evőpálcikával enni. Érdekes, ő egy kicsit másképp mutatta, mint Duong (vagy az ő módszerére emlékszem rosszul), hogy kell fogni, így se könnyű. Az a gond, hogy mindig megcsúszik a pálcika, de ez sokaknál probléma, majd belejövök. Miközben ettem, ismét a blogírás rejtelmeiről beszélgettünk. Mondta, hogy ezek döntő többsége valóban negatív hangvételű, de valahány véleményt olvas (a téma mindegy) igazából nem lehet ezen írásokból, hogy pontosan mi is a baj az adott dologgal. És ez tényleg így van. És divatosabb negatív dolgokról írni, és olvasni. Az oka egyszerű lélektan, az ember saját negatívumait érzi, hogy "eltörpülnek", ha olyan emberről, vagy bármi dologról olvas, aki/ami eléggé negatív. Ez véleményem szerint jellemgyengeség. Mert ha az ember küzdene a negatív dolgok ellen valamilyen úton-módon, rájönne arra, hogy pozitív dolgokról sokkal jobb olvasni, még akkor is, ha az életünk nem éppen vidám, mert valamilyen szinten felemel lelkileg. Ez saját tapasztalat. Én is ezért vagyok ennyire pozitív gondolkodású, mert az évek során felismertem, hogy ez tényleg így van. Lacinak megmutattam azon blogpostomat, amikor az Animelo Summer Live-ról írtam, azt akartam demonstrálni, hogy lehet a pozitív dolgokról is sokat írni. Ekkor kiszúrta Hatsune Mikut, igen az első vocaloid "énekesnőt", aki nem ember, csak géppel generáltak. Nem az bosszantja őt (mint ahogy engem sem, de ezt szerintem már akkor is megírtam), hogy van ilyen, mert jó, legyen, jó dolog is kisűlhet belőle, hanem az, hogy ennyire népszerű. És elkezdtük elemezni, hogy az jó dolog, hogy van ilyen, aki képes olyanokat is kiénekelni, amit ember nem, de pont ettől vész el az a fajta varázs, hogy ember énekel valódi érzelmekről, amiket lehet, hogy meg is élt. Meg az, hogy játszik a hangjával egy igazi énekes, szóval jó dolog az ilyen gépi énekes, de vannak dolgok, amikre csak ember képes, és semmi más nem pótolhatja. Aztán megnézték a supercell együttest, hogy mégis kiféle-miféle, számomra is rejtély egyébként, csak van egy nagyon jó kislemezük a Kimi no Shiranai Monogatari, de érdekesek. Az volt a vicces, amikor Laci rákeresett Google-ön a supercell-re, azt képként mindenféle szupercellákat adott ki. ^^' Adtam neki meghívót a Jpopsuki oldalra, most már szabadon szerezhet be magának olyan zenéket, amiket szeret. Végső fázisként megnéztük az Animelo Summer Live 2009-ről egy olyan videót, ahol az előadók beszélnek az érzéseikről, meg gondolatairól. Összesen hármat láttunk, nem jutott sokra idő. Az első Kageyama Hironobu volt, ő elég érdekesen fejezi ki magát, sokat gondolkodik, mintha ez egy spontán beszélgetés lenne, és keresné a legjobb szót, amivel a leginkább ki tudja fejezni önmagát. A második Okui Masami, aki nagyon lazán beszél, és tök vidám. A saját vidámságával képes másokat is jókedvre deríteni. A harmadik Yonekura Chihiro volt, aki különösebben nem keltett bennünk semmilyen benyomást, csak meglepte őket, hogy ő énekelte a Kaleido Star 2. openinget. Összehasonlították, és furcsa volt nekik, mintha nem illene össze a két hang. Pedig az egy és ugyanaz.

Na de ők elkezdtek játszani online PC-n, ezért úgy döntöttem, hogy megyek, már csak azért is, mert akkor eszméltem fel, hogy már lassan 21 óra van, és már kezd sötétedni! O_O Szóval mentem. Majd látjuk mikor találkozunk legközelebb, nincs fix időpont lebeszélve. De jó nap volt ez is.

Szólj hozzá!

Mi lesz veled MAT?

2010. július 10. 08:01 - supermario4ever

Szerdán vált biztossá, amit csak sejteni lehetett. Nem a megszokott csapat szervezi a karaokét az őszi MAT-os conon. Ezzel nemcsak nekem, de jópár látogató számára ugrott ez a con. Ugyanis mindegyik részleg szervezőgárdája (cosplay, konzol, DDR, stb.) cserélődött, viszont a karaokét 2006 tavasza óta ugyanaz a csapat csinálja. Szerintem részben ennek köszönhető, hogy egyrészt egy viszonylag összetartó csoport alakult ki, másrészt meg pont azért, mert egy csapat csinálta sokáig a karaokét, idővel jobban megismerték a közönség igényeit, ennek köszönhetően lett a karaoke egy színvonalas részlege a connak. És most lecserélődik. Senki nem tudja még, hogy kik fogják szervezni, és hogy milyen lesz. Akármi is lesz, az biztos, hogy ezzel egy jónéhányunknak a MAT-os con törölt program. Sajnálatos.

1 komment
Címkék: MAT Karaoke AnimeCon

Karaoke ára

2010. június 18. 21:19 - supermario4ever

elrettento-pelda.jpg

A karaokésok élete nemcsak játék és mese! Hallottál a csúf kopasz rapről, mely sok kfn készítő életét megkeseríti?

Na igen, ezt többen is átéltük, akik csinálnak kfn (vagy karaoke) fájlokat, néhány hónapja, én is ebbe a táborba tartozom. Az a lényege, hogy házilag készülnek el azok a karaoke fájlok, melyeket aztán a conokon láthatunk, éneklünk. No, most aki csinált olyan dalt, melynek van rap-része, az ismeri a karaoke-lét sötét oldalát, ugyanis rapet időzeni nagyon nehéz, köszönhetően a sok elharapott szótagnak. Ugyanis a KaraFun Editor programmal nekünk kell manuálisan időzíteni a szótagokat. Persze a művelet nem lehetetlen, mert bár az tény, hogy a szánk gyorsabban mozog, mint a kezünk, de szerencsére lehet lassítani a dalt is, így könnyebb időzeni, de azt hiszem, kevés karaoke fájlnak van ennyire tömör szótagolása, mint az Animelo Summer Live 2008-as betétdalnak, a Yells ~It's a beautiful life~ dalnak, mint ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja.

Szólj hozzá!

Karaoke fórum

2010. június 16. 22:42 - supermario4ever

Ha jól emlékszem, 2006. tavaszi con óta csinálja Tukeinon az AnimeConokon keretén belül a karaokét. Maga a karaoke a rendezvényen belül igencsak nagy népszerűségre tett szert, melynek oka egyszerűen csak a zene szeretete, és az az apró exhibicionizmus, hogy megmutassák, hogy talán ők is tudnak énekelni, ők is el tudják énekelni az általuk szeretett dalt.

Azt gondolom, hogy ennyi idő után igencsak megérett a társaság arra, hogy kilépjen a "MAT által delegált" rangból, és végre önálló csoporttá nője ki magát. Ennek első fázisa a saját honlap, és a fórum. Bárki, aki szereti a karaokét, vagy csak szeretne egy jó társaság tagja lenni, az regisztráljon ide:

http://www.adarna.net/forum/index.php

4 komment
Címkék: Karaoke AnimeCon
süti beállítások módosítása