Látogasd meg ezeket az oldalakat is, és ha tetszik, amit csinálok, kövess be. :)
Nos, mint látható, visszatértem ide. Visszahoztam ide minden régi blogpostot, most ezeket szedem folyamatosan rendbe. Hiányzik ez a blog is, meg a felület is. Három blogszolgáltatót használok, mindegyiknek megvan a maga előnye, ami miatt érdemes használni. A blog.hu admin felülete ugyan régies, meg nincs annyi lehetőség, de hihetetlen felhasználóbarát. Könnyű posztot írni, egyből azt csinálja, amit akarok.
Ezért úgy döntöttem, hogy ezentúl ez lesz a személyes blogom. A blogpost-os blogjaimat pedig tematikusan kritkák írására használom, a Wordpress-es blog marad a személyes weboldal, ahol összefoglalom, hogy voltam kiállítani, melyik weboldalon mit fejlesztettem, stb. Összességében tehát nem lesz nagy változás, csak annyi, hogy a Blogspot-os blogból költözök át ide, azt pedig különböző magyar- és nyugati kulturális termékek kritikáira akarom felhasználni. Többször volt arra példa, hogy akartam valami ilyenről írni, de nem volt meg a megfelelő helye. Amint kitalálom a koncepciót, lesz. Csak ott majd az lesz a nagy munka, hogy egy rakás blogpostot kell vázlatba tenni, amik személyesek. Azok már mind itt (is) vannak.
Belül is érzem, hogy változáson megyek keresztül, ez pedig mindig arra késztet, hogy kívülre is "közvetítsem", hiszen, ha valamit másképp érzek, azt másképp is akarom csinálni. Igazából egy mélyponton vagyok most túl. Az történt, hogy egyik közeli ismerősöm (kilétét fedje jótékony homály) kérdezte, hogy hogy csinálom a rendezvényekre való kiállítást, hogy van ez. Majd ahogy belelendültem, leállított, hogy "Jó, nem érdekel, csak kérdeztem." És hát nincs mit tagadni, baromi szarul esett. Főleg azért, mert ahogy ennek hatására visszagondoltam arra, hogy gyerekkoromban sem igazán kaptam útmutatást arra vonatkozólag, hogy miben vagyok jó, miben lenne érdemes fejlődni. Ezért is van az, hogy az iskolás éveimhez sincs konkrét érzelmi kötődésem, mert bár van néhány jó emlékem onnan is, de nem a tehetséggondozásról szóltak nekem azok az évek, hanem hogy valahogy teljesítsek. Nem is voltam annyira jó tanuló, meg egy introvertált embernek mást jelent azért az iskolában lenni, hogy teljesítsen, mint egy extrovertáltnak.
A lényeg az, hogy magamnak kellett összehozni, és "összeszedni" azokat az embereket, akik megmondják, hogy miben vagyok jó, miben érdemes fejlődni. És most ezen az úton indultam el. Ennek egyik eleme ez a változás. És remélem, hogy valami jó dolog fog kisülni. Egyébként az indított el, hogy voltak egy néhányan gyerekkoromban, akik mondták, hogy nagyon szépen fejezem ki magam, meg jól fogalmazok. Eddig is igyekeztem fejleszteni magam, meg figyeltem arra, hogy jelen tudásom szerint a legtöbbet hozzam ki magamból (néhány laza írással színesítve), de most ebben fogok szintet lépni. Ennyit számítanak a harminc éve mondott dicséretek, most remek útravalók.
A változás egyébként egy ideje folyamatban van. Ez mostanság például abban nyilvánult meg, hogy most már 6-7 éve vagyok Haikyuu!!-rajongó, most fejeztem be az isten tudja hányadik végignézést, és azt vettem észre, hogy másképp viszonyulok az animéhez, mint a kezdeti időkben. Inkább már úgy, hogy a múltam egy fontos része. Igazából már nem sokkal azután tudatosodott bennem, ahogy igazán megszerettem az animét, hogy egy hiányt tölt be nálam. Mert hiába vagyok introvertált, hiányoztak azok a közösségi élmények, amit az anime szereplői megélnek. Ez nagyjából bejött. Nagyobb értéket adtam a személyes találkozásoknak. Meg az is, hogy az animének köszönhetően néhány évig komolyabban röplabdáztam. Kiderült, hogy nemcsak azért nem leszek sportember, mert már 30-on túl vagyok, hanem mert nincs érzékem a sporthoz. Lassan fejlődtem, ezért nekem sokkal több idő kell ahhoz, hogy egy gyakorlatot jól meg tudjak csinálni. Ezért végülis felhagytam a röplabdával, de arra nagyon jó volt, hogy kiéltem egy hiányomat az életemben.
Az élet egyik törvényszerűsége, hogy amíg nem éli ki valaki valamilyen igényét, addig ismétel. Ezért van az, hogy vannak emberek, akik nem a koruknak megfelelően viselkednek, vagy nem a koruknak megfelelő dolgokért rajonganak. Akármennyire is beszélnek negatív fennhanggal a regressziós állapotról, saját tapasztalatból mondom, hogy helyt kell adni neki, mert magunkat gyógyítjuk vele, hogy ha később is, de kiélhetjük. Nem utolsósorban néhány képességem is fejlődött a sportnak köszönhetően. Elég csak arra gondolni, hogy soha nem volt annyira fitt, mint most, néhány éve. És ha belegondolok, hogy ezt mind a Haikyuu!!-nak köszönhetem, akkor még ha nem is fogom akkora lendülettel nézni a jövőben, az biztos, hogy életem végéig helye lesz a szívemben.
De most úgy érzem, hogy lélekben a Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru jött el. Ezt az animét most nézem újra, és hiába ismerem és szeretem már 6 éve, és már korábban is segített helyretenni bizonyos kérdéseket (a zenéjével is) az életemben, úgy érzem, istenigazából most jött el ennek az animének az ideje. Helyretenni azokat a fontos kérdéseket, amiket az anime feszeget. Most más kérdéseket kell a helyére tenni. De ez az anime is olyan, hogy amíg élek, az életem része lesz. Azok a kulturális műveknek, melyek fejlesztettek, utat mutattak, segítettek jobb emberré válni, mindig helyük lesz a szívemben.
Üdvözöllek az oldalon! Talán találkoztunk már máshol, talán az itteni tartalom vonzott ide, mindenképp szívesen látott olvasó vagy.
Karasz Attila néven anyakönyveztek, és 1986-ban születtem Békéscsabán. 2006 óta használom az internetet aktívan, azóta blogolok is. Eleinte könnyed, lazább posztokat írtam videojátékos témában. 2008-tól kezdtem el tematikus posztokat írni, akkor nyitottam meg a The Legend of Zelda blogot is. Ám hamar kiderült, hogy sok más témában is megnyilvánulnék, ezért 2009-ben megnyitottam a Wordpress-es oldalamat. Ami amolyan "mindenes" blog lett. 2024-ben pedig átalakítottam személyes weboldallá.
A mai napig sok helyen megfordulok. A "supermario4ever" nevet 2006 májusában találtam ki, amikor eBay-en üzleteltem egy "Castlevania4ever" nevű eladóval. Ezen a néven vagyok jelen elég sok oldalon, hoztam létre több helyen is oldalt. Ezt az blogot például kifejezetten a személyes témájú bejegyzéseknek szánom.
Több hobbim is van. Gyerekkorom óta vagyok Nintendo rajongó, de nagyon szeretem az animéket, a japán és a holland kultúrát, illetve szeretek olvasni is. Ezekről vezetek különböző tematikus blogokat, ezekben igyekszem a tudásomhoz mérten a legjobb kritikákat írni. Ezeket a Linkek menüpont alatt megtalálhatod.
Remélem, tetszeni fog, amit itt olvasol, és visszatérő olvasóm leszel. Ha van indapass profilod, a jobb-felső sarokban lévő gombbal fel is iratkozhatsz a blogomra, így mindig értesülni fogsz az újdonságokról.
Mindig meglep, amikor látom a Super Mariós oldalamon, hogy még ha évekig nem is fejlesztem, semmi újdonságot nem teszek közzé, még úgy is van napi 30-40-es látogatottsága. Jól esik ezt látni, néha nekiveselkedek, felfrissítem, kiegészítem tartalmilag, de ez aztán mindig abbamaradt. Az utóbbi 1 hónapban viszont ismét nekiláttam és most már hosszabb távon is foglalkozok vele. Mindig kiírom az aktuális Mariós és Nintendós híreket, valamint közel 2 hétig azzal foglalkoztam, hogy az összes létező Mario játék adatbázisát létrehozzam, bennük az alapinformációkkal. De nemcsak a Mario játékok kapnak az oldalon helyet, hanem a Donkey Kong, Yoshi, Luigi, Smash Bros. játékok, de még olyan játékok is, mint például az Alleyway vagy Tetris DS, amikben Mario vendégszerepelt. Nagyon hosszú lett végül a lista.
Ezt fogom majd folyamatosan bővíteni, de már az alapadatokkal is úgy éreztem, hogy ezt az oldalt ebben az állapotában már lehet ismét hirdetni, terjeszteni a hírét. Nagyon egyszerű módon hirdetem, a Gportál felületén. Még csak reklámkampánynak sem lehet mondani, de annyira jól sikerült, hogy a 40-es látogatottságból konkrétan megdőlt az oldal látogatottságának rekordja, ami 214 volt. Ez a 3. nap, amikor magasabb az oldal látogatottsága, mint 214. Konkrétan 500-600-nál tart. Ennek köszönhetően hatalmas mértékben ugrik fel az oldal kéthetes átlaglátogatottsága. Most ott tartok, hogy a közel 115.000 Gportálos oldal között a Mariós oldalnak van a 21. legmagasabb átlaglátogatottsága. Sőt, jelen állás szerint úgy áll a helyzet, hogy 2 hétig sikerül átlagban sikerül tartani az 500-600-as látogatottságot és átlaglátogatottság lesz, akkor az első helyre kerülhet fel az oldal.
Ez hihetetlen öröm számomra, nem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet. Humbby barátomnak mondtam, hogy ez a 214-es látogatottság olyan, mint a Forma 1-en valaha elért legmagasabb sebesség (397 km/h 2006-ban). Csak álmodozok arról, hogy valaha ismét elérjem. Aztán hirtelen átültem egy F-Zero GX kocsiba, amivel pillanatok alatt elérem a 397 km/h-t és most 1500 km/h-val hasítok a versenypályán. De ha már autóverseny, akkor a Mario Kart analógiájával is élhetnék, hogy nagyon jól elvoltam a hátsó helyek egyikén, egyáltalán nem zavartattam magam. Aztán hirtelen találtam egy rövidítést, aminek köszönhetően az élmezőnyben találtam magam.
Az külön öröm számomra, hogy ez a látogatottság növekedés még csak nem is nekem szól, hanem Super Mariónak és az hírnevének. A lényeg röviden az, hogy 2006. március 19-én azért hoztam létre az oldalt, mert akkoriban egyáltalán, semmilyen Mariós oldal nem létezett Magyarországon. Legyen hát akkor tőlem az első. Valami látogatottsága mindig is volt, egy időben kifejezetten jól ment az oldal, ami már akkor is jelezte számomra, hogy a Nintendóra és Super Marióra nagyobb igény van, mint ahogy azt sokan gondolták, gondolják. Azért lett egyébként Hungarian Super Mario Fan Club az oldal címe, mert annak idején amikor láttam az egyes Mario játékok stáblistáját (értsd: végigvittem egy játékot), mindig láttam a "Super Mario Club" nevet. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne Magyarországon is egy ilyen Super Mario Club, ahol összejönnek a Mario rajongók, csevegünk a játékokról, barátkozunk, alkalmasint együtt játszunk valahol, de akár még versenyzünk is nyereményekért. Már akkor elgondoltam, hogy milyen szép lenne olyan nyereményekért versenyezni, mint amiket a Nintendo Játék az erővel könyvsorozatban is meghirdettek. A fődíj egy NES konzol volt Super Mario Bros. játékkal (1992-es a könyv), a második helyezett Game Boy-t nyert Super Mario Land játékkal, a harmadik helyezett két játékot szabad választás szerint. Hogy nézne ki ez most, 2023-ban? Fődíj: Nintendo (azt írtam először, hogy "nincs" XD) Switch OLED kiadás Super Mario Odyssey játékkal. A második helyezett egy Nintendo Switch Lite-ot nyer Super Mario 3D World + Bowser's Fury játékkal, a harmadik helyezett meg két Nintendo (már megint "nincs"...) Switch játék szabad választás szerint.
Egyébként a Gportál már annak idején sem örvendett nagy népszerűségnek az internetezők jelentős hányadánál. Egyrészt azért, mert nagyon kevés dizájnbéli szerkesztési lehetőség van az admin felületen (eléggé jellegzetesek a Gportál oldalak), másodsorban (és legfőképp) azért, mert az oldalt már annak idején is elsősorban a tizenéves kiscsajok használták, hogy a rajongási tárgyuknak állítsanak egy oltárt mindenféle csili-vili elemekkel. Így a végeredmény egy borzalmasan igénytelen, több esetben tényleg undorító módon kinéző oldal lett. De én valamiért úgy voltam vele annak idején, hogy kihozhatok ebből valamit. Nekem ideális, mert még a HTML-hez is csak alapszinten értek, CSS-hez végképp hozzá se tudok szagolni. Tartalmilag viszont kihozhatom, amit akarok. Hát akkor lássunk neki. Aztán lett, ami lett, és most úgy néz ki, hogy hiába 17 éves már az oldal, most éli a legnagyobb fénykorát. Egyébként már annak idején is több olyan visszajelzést kaptam, hogy az én oldalam az első normális Gportálos oldal.
Most konkrétan elképzeltem, hogy a fentebb említett nyereményjáték akár realitássá is válhatna. Az az igazság, hogy ez a hatalmas lendület felszabadított és egy kicsit szabadabbnak érzem magam. Szabadabban merem kifejezni magam. Olyan érzésem van, mintha ezzel kerültem volna a helyemre. Ugyanis azt is megcsináltam, hogy egy-egy blogpostot is meghirdettem, azok látogatottsága is nagyon fellendült.
Úgyhogy rövid távon nagyon bejöttek a dolgok. A következő lépés az, hogy hosszú távon is fenn tudjam tartani ezt a látogatottságot és azért járjanak vissza az oldalaimra, blogjaimra, mert ténylegesen kíváncsiak rám és nem azért, mert hirdetem. Ezt úgy akarom elérni, hogy méltó leszek rá oly módon, hogy folyamatosan fejlesztem az íráskészségemet. Nemcsak azzal, hogy egyre jobban fogalmazok, hanem érvényes gondolatokat fogalmazok meg az adott kulturális művel kapcsolatban. Ezt több lépésben teszem meg.
Első körben beiratkoztam egy online újságírói tanfolyamra. Ha nem jön közbe semmi, akkor ezt ebben a félévben megcsinálom, és a végére tanúsítvánnyal a kezemben hivatásos újságíró leszek. És ha meglesz a holland diploma is, akkor két olyan végzettségem lesz, amit örömmel tudok magaménak. Tukeinon mondta is, amikor újságoltam neki, hogy mit tervezek, hogy ez a képzés azért is lehet jó, mert az itt szerzett ismereteket több nyelven is művelhetem. Ebbe nem is gondoltam bele, de igaza lehet. Második lépésben meg több helyen leszek jelen, több olyan írást fogok olvasni, ami releváns számomra. Azokból is tanuljak, hogy mikre érdemes figyelni például egy-egy anime vagy videojáték elemzésnél. Első körben 5 év után újra veszem a Mondo magazint. Ezt is olvasom és a korábbiakhoz képest jobban figyelem az írási stílust, mi az, amit magamévá tudok tenni és mik azok az elemek egyes animéknél, amikre eddig nem figyeltem, de fontosak lehetnek. Harmadik lépésben meg valószínűleg újra fogok MondoConra járni, illetve több animés és geek rendezvényt fogok látogatni. Kikapcsolódásként most nem karaokézni fogok, hanem előadásokat fogok hallgatni, más jellegű programokon veszek részt, illetve figyelni fogom az embereket, hogy lássam mire van igény. Nem, ez nem olyan jellegű dolog, hogy felmérem, hogy mire van igény, és ahhoz igazítom majd az írásaimat, hanem például megfigyelem azt, hogy mi az, ami most népszerű és próbálom megfejteni, hogy miért annyira kedvelt az adott mű. Hogy csak egy példát mondjak. Persze eddig se csukott szemmel jártam conokon (igencsak balesetveszélyes lenne...), de most ezt tudatosan tenném. Tehát röviden összefoglalva ezekre a felmérésekre azért van szükség, hogy én magam is lássam, hogy milyen a magyar animés közösség és tudjam, hogyan szólítsam meg őket ebben a blogban.
Úgyhogy ez egy nagyon hosszú út eleje, amin elindultam. De azért is akarom fejleszteni az írási készségemet minden szempontból, hogy komolyan vehető legyek, akár tényező is lehessek azokban a témakörökben, amikben írok. Egy korábbai írásomat helyettesíteném is: A Nyári MondoConos élménybeszámolóban tettem egy utalást arra, hogy akár az ördöggel is lepaktálnék. Ma már ezt egy kicsit másképp látom és most már azért járnék újra MondoConra, hogy minél többet lássak.
Az biztos, hogy a Mariós oldal sikere óriási lendületet adott nekem és a jövőre nézve rengeteg ötlet kavarog a fejemben. De az az igazság, hogy ez a lendület akkor is megmaradna bennem, ha csak tiszavirágéletű lenne a Mariós oldal népszerűsége és holnapra visszaállna 30-40-es látogatottsága. Mert már az is önmagában hatalmas dolog számomra, hogy látom a csúcsot, és realitássá vált, hogy a legjobb lehetek valamiben. Ez önmagában elég nekem ahhoz, hogy további terveket szőjek, de semmi nem utal arra, hogy itt megállás lesz. Jó eséllyel innen már csak felfele megyek.
Tegnap itt aludt Amina. ^_^ Tökre örültem neki, ha már február 6-ától itt lakik nálunk, addig is bemelegített. Jól érezte magát nálunk, bár amikor Mystra itt volt, akkor inkább hagytam őket kettesben. De elég sokat beszélgettünk, amikor kettesben maradtunk, valamiért soha nem unatkozunk egymás mellett. ^^' Az őszi AnimeConon is nagyon jól elvoltunk együtt. Volt egy pár pillanat, amin magamban megrökönyödtem, ugyanis tisztán emlékszem, hogy ezt a múltban megálmodtam. Volt olyan, hogy egyszer Aminával álmodtam, és ez most megvalósult. Azt már régóta megfigyeltem magamon, hogy az álmoknak valóban van jelentésük, és bár nem is egészen abban az értelemben, de megjósolják, hogy mi fog történni, vagy hogy mi a helyzet. Ilyenkor bagszi nagy segítség, ő ért az álomfejtéshez. Aminának is mondtam, hogy ráeszméltem erre a pillanatra, azt mondta, hogy a tudatalatti dolgozik ilyenkor, és elmesélt ő is egy pár esetet az álmaiból, hogy mik történtek, hát nem volt semmi. Szóval jó volt, hogy itt volt, sokat beszélgettünk
2:30 körül (azaz kb. fél órája) arra ébredek, hogy Mystra kiabál. Kérdem, mi az isten van, hogy így ordítozik? Megpróbálok visszaaludni, de amikor hallom, hogy becsapta az ablakot, feladtam a harcot. Felnyitom a szemem, és arra eszmélek, hogy furcsán "világos" van. Kinézek az ablakon, hát esik a hó! :D Minden bűnét megbocsájtottam a látvány hatására! ^^ De mintha január lenne! O_O Azt már évek óta megfigyeltem, hogy azokon a téli éjszakákon, amikor esik a hó, mintha világosabb lenne. Gondolom ahogy a közvilágítás megvilágítja a hópelyheket, és azok csillognak, akkor az világítja meg a terepet. De emlékszem, anno csodálkoztam, hogy nem kellett felgyújtani a villanyt, ilyen éjfél-1 óra magasságában, mégis el tudtam olvasni a szöveget! o_O Csinálok képeket, amikor láttam, hogy 2 ember lent van. Első látásra azt hittem, hogy gyerekek vannak. Meg is voltam döbbenve, hogy az ok, hogy a gyerekek szeretik a havat, de 2.45 körül nem illene ágyban lenniük? Aztán, ahogy jobban megnéztem őket, láttam hogy felnőttek vannak, Az volt a gondolatom, hogy biztos 2 szomszéd idős asszony ment le sétálni. Bejönnek Mystráék (itt van Tsuki is) a szobámba, hogy bocsánatot kérjenek, hogy felkeltettek, ó mondom, ez ilyenkor tényleg nem gáz. ^^ Aztán mondták, hogy ők voltak lent! :D És integettek is nekem. Csak annyira örültek az első hónak, hogy mindenképp le akartak menni, kipróbálni. Azt mondták, hogy nagy pelyhekben esik, és jó minőségű, igazi hógolyót gyúrható. De mind a hárman örültünk a hónak. Ablakon keresztül megmutatták, hogy japánul aláírták a hóban a nevüket, Tsuki kanjival írta a nevét (月), míg Mystra Katakanával. Aztán beszéltük még, hogy ők mind a ketten nyáron születtek, mégis a telet sokkal jobban szeretik. ^^' Én meg tavasszal, de én úgy vagyok, hogy minden évszaknak látom a szépségét. Bár, ha télen nem lenne hó, akkor nem rajonganék azért az évszakért, mert nagyon nehezen bírom a hideget. Az elmúlt pár napban is ugye már nagyon lehűlt a levegő, már nappal is ilyen 5-6°C-ok voltak, de hiába volt rajtam nagykabát, még úgy is fáztam. Mi lesz velem majd -20°C-os reggeleken? o_O De az tény, hogy sokkal jobban szeretem a nyarat, sokkal kevésbébb visel meg a 35°C-os hőség, mint télem 0°C alatti hideg. De így hóval, azt mondom, hogy megvan a maga szépsége is a télnek. ^^ Főleg akkor, ha karácsonykor esik!
Egy hétig voltam Békéscsabán, illendőnek érzem, hogy írjak róla. Szeptember elején voltam otthon utoljára, így egy kicsit hiányzott, hogy ott legyek. Jó is volt ez az egy hét. Furcsának tartottam, hogy az átlagosnál több az útfelbontás. Állítólag csatornáznak. Erről az a Besenyő család poén jutott eszembe, amikor megjelenik az öreg, rázúdulnak a dolgok, és ezt mondja: "Jaj, rám esett a választás!" Megnéztem a Csaba Centert, látom, semmi változás nincs. A Deichmannban vettünk egy újabb fajta cipőt, aminek a talpa hajlított (vagy hogy mondják), de az a lényeg, hogy nagyon jó, mert sokkal könnyebb benne járni. Meg remélem, hogy a magasabb ár jobb minőséget takar, úgy voltunk vele, hogy inkább egyszer veszünk egy drágábbat, de ne kelljen minden évszakban új lábbelit venni.
Nővérem kisfia meg nagyon aranyos. ^_^ Amikor megszületett, kíváncsi voltam, hogy mivel az anyja magyar, az apja kínai, és Angliában él, milyen nyelven fog beszélni. Most 2 éves, szavakat mond, és mind a három nyelvet egyformán használja. O_O A gyümölcsök neveit magyarul mondja, de például angolul hív minket, mondja, hogy "come here" meg ha még egyet kér valamiből, akkor azt mondja, hogy "more". De arra is volt példa, hogy amikor elmentünk, és hazajöttünk, akkor kínaiul mondta, hogy "megérkeztünk", de mind a három nyelven el tud számolni tízig. Nem csoda, hogy tud ilyet, Angliában nagyon sokat néz TV-ben különböző kisgyerekeknek szóló műsorokat, a BBC Ceebies-ben, kifejezetten 6 éves korosztályig szóló műsorok vannak ott, játékosan mutatja be a számokat, egyszerű összeadásokat, síkidomokat, betűket, szavakat, és sok hasonló dolgokat. Szóval nagyon hasznos gyerekeknek. Komolyan, én nem is értem, hogy miért nincs nálunk ilyen. Külsőre különben sokkal inkább ázsiai, mint európai. Sötét haj, széles arc, kisebb szem, vastag orr. Látszólag az első napokban nagyon félénk volt, nemigen értette, hogy mi ez a változás körülötte, de aztán szépen lassan feloldódott. A rokonok is megcsodálhatták, nekem is jól esett látni a nagyobb családot.
Sokat kotorásztam a dolgaim között, nagyon megkönnyebbültem, amikor megtaláltam a laptopom akkumlátorát. Amikor bagszinak elpanaszoltam, hogy hiányzik, mondta, hogy jobban járok, ha előkerül, mert valami 20.000 forint egy új. Hát nagyon nem hiányzik, hogy ilyesmire adjak ki pénzt. Bár azalatt a 4 hónap alatt, míg nem volt meg, nem hiányzott. Bár ma kifejezetten jól jött, mert egy órás áramszünet volt itt, és legalább gép nem kapcsolt ki azonnal.
Amina egyik profiljában láttam idézeteket Csernus Imrétől, valahogy megéreztem, hogy a férfi című könyvből való. Már a megjelenésekor felfigyeltem a könyvre, de akkor még nem voltak anyagi lehetőségeim megvenni, néhány hete megtehettem, és meg is vettem.
Csernus Imrét, ahogy sokan, én is a Viasat 3 Bevállalja? Igen vagy nem? című műsorában ismertem meg. Csak egy-két adást láttam, de arra felfigyeltem, hogy nagyon agresszív. Ezt Gálvölgyi János a Gálvölgyi Show-ban remekül figurázza ki, szerintem az volt az egyik legjobb alkotása. Nem azért nem néztem a műsorát, mert nem érdekeltek a pszichológiai dolgok (hogyne érdekeltek volna, több könyvet is elolvastam tinédzser koromban), hanem mert egyszerűen nem értettem az agresszióját.
Csak most, ahogy elolvastam ezt a könyvet. Egyszerűen hihetetlen, nagyon kevés iromány indít meg ennyi gondolatot bennem, úgy ahogy ez a könyv. Nagy tükröt állít a férfitársadalom elé. Az szerintem kiderül a blogpostjaimból, hogy én nem vagyok egy átlagos "férfi", nyíltabban mutatom ki, és vállalom az érzéseimet. És ez mindig is így volt nálam. És a könyvben nagyon sok kérdésemre kaptam választ.
Amikor 2001. október 3-án megnyílt Békéscsabán a Tesco, valahogy talán nem is tudatosan, nemcsak arra "használtam" a Tescós kirándulásomat, hogy vásároljak, hanem megfigyeltem az embereket magam körül. Elsősorban a családokra voltam kíváncsi. Sok esetben láttam olyat, hogy büszke apuka, mellette az anyuka, és a Tescós kocsiban a gyerek, és valahogy olyan érzésem volt már 15-16 évesen is, hogy sok szülő nem úgy néz a gyerekére (elsősorban a fiúkra), mint a gyerek, hanem mint a családjuk jövő nemzedéke, aki továbbviszi azt. Ez nekem már akkor sem tetszett. Ezzel kezdi Csernus Imre a könyvét, hogy sok szülő hogy bánik a fiúgyerekkel, és hogy hol rontják el a nevelést. Azt kell mondjam, hogy igaza van. Nem szabad a kisfiúnak azt mondani, hogy nem szabad sírni, mert: 1. sokat csorbul az érzelmi intelligenciája, 2. ha magába fojtja az érzéseit, az később sokkal rosszabb lesz. Hiszen, ha csorbul az érzelmi intelligenciája, az felnőtt korára a párkapcsolatra is kihathat. Emellett beszél a szülők önző szeretetéről is, ami a fentebb leírt okból adódik. Hogy sok szülő nem maga a gyerek miatt hoz világra gyereket, hanem valaki, aki továbbviszi a nemzedéket.
A második nagy téma a könyvben a házasság. Itt arra a kérdésemre kaptam választ, hogy miért látok olyan sok párt boldogtalannak, miért van (lehet) ennyi válás? Erre a válasz egyértelmű: Az élettel való megalkuvás. Még ha nem is tudatosan történik. Ha a gyerek nem kap elég szeretetet a szülőtől, például a fiú az anyjától, akkor akkor pótmamát keres a leendő párjában. Nos, ebben nekem nincs tapasztalatom, mert én nem pótmamát keresek, de ahogy részletesen leírja az ok-okozati összefüggéseket, azt kell mondjam, hogy nem alaptalan.
A harmadik nagy okfejtés a könyvben, hogy miért van az, hogy míg a nők általában megvannak egyedül is, addig a férfiaknak nagyon sok haverjuk van? Direkt havert írtam. Az a magyarázat rá, hogy a férfiak egyszerűen rettegnek egyedül lenni. Elmondja, hogy azok, akik nagyon keresnek társaságot, azok nagyon félnek az egyedülléttől. Az egyedülléttől, nem a magánytól, ez két különböző dolog. Az egyedüllét az, amikor jól érzed magad egyedül, a magány az, amikor rosszul. És az egyedüllét félelme abban nyilvánul meg, hogy sok ember élete hazugság, és megalkuvás, és az ember saját magának nem hazudhat. Ott kénytelen szembenézni saját magával, a tetteivel. Szerinte az ember csak akkor mosolyoghat őszintén (és ez NAGYON igaz!!!), ha megvan a lelki békéje, a belső harmóniája. Ha nem fél elszámolni a tetteivel, és vállalni érte a felelősséget.
A negyedik nagy témája a könyvnek az élettel való megalkuvás, és a gyávaság. Gyakorlatilag, ha nagyon leegyszerűsítve el kéne mondanom, hogy miről szól a könyv, azt mondanám, hogy ezen két tulajdonság feszegetéséből. Csernus Imre szerint aki megalkuszik az élettel, az gyáva, és nem mer harcolni a saját boldogságáért. És aki megalkuszik az élettel, és gyáva, az nem él, az csak vegetál. Az él, aki ha kell, képes a végletekig küzdeni az álmaikért. Őket nevezi harcosnak. A gyávákat pedig szolgáknak. Felnagyítva azt lehetne mondani, hogy a harcosoknak megemlékeznek a nevére, míg a szolgáknak csak a nevükre sem kíváncsiak, nekik csak sorszámuk van. És sokkal jobb harcosként elbukni, mint szolgaként vegetálni. És az általam is tapasztalt tény, hogy mindenki annyit kap vissza az élettől, amennyit belefektetett. Csak egy példa részemről: Nem volt kellemes nyári munkaként Tescóban dolgozni, de úgy érzem megtérült azzal, hogy most egy sokkal jobb albérletben lakok.
Az ötödik nagy téma, a mai férfitársadalom komplexen. Kielemzi, hogy miért van az, hogy a férfiak általában szinte csak a fociról, politikáról, stb. stb. beszélgetnek, az érzelem miért tabutéma. Több férfi is megkéri a párját, a kettejük dolga maradjon titokban. Egyértelműen a gyerekkorban elszenvedett érzelmi intelligencia sorvadása vezet ide, meg hogy mik az életcélok, perspektívák: Diploma, vezetői rang, ház, autó, nő, gyerekek... Nő, gyerekek, nem szerető család! És sajnos ez hatalmas különbség. Csernus Imre nagyon jól rámutat arra, hogy az érzelmi intelligencia alacsony szintje a médiában is keményen megmutatkozik, gondol itt a férfiaknak szóló műsorokra, újságokra. És tényleg, ha megnézünk egy autós magazin, ott is csak azt elemzi, hogy mennyire menő ez a kocsi, neked ez a jó. Nem az, hogy mondjuk "egy közepes keresetű családnak ez az autó ideális". Tehát a média is szerepet kap a könyvben, hogy a reklámok, meg a műsorok mennyire manipulálják az embereket. Hogy ez a jó, ettől vagy menő, vedd meg, vagy ettől vagy menő, ha ezt szereted. Teljesen világos, hogy a társadalom hozott anyagból dolgozik, és sok esetben még ők maguk sem tudják, hogy amit menőnek, vagy "divatnak" állítanak be, az most valóban jó nekünk vagy sem. És a férfiak attól érzik "férfinak" magukat, hogy az általam így villámgyorsan felsorolt hat perspektívából minél többet megszereznek.
Holott szerintem egy férfi attól férfi, hogy mer felelősséget vállalni a tetteiért, van egy szerető családja, és van egy biztos munkahelye, ezáltal tud a családnak perspektívát nyújtani. Nagyon hasznos volt a könyv, csak ajánlani tudom, átmosta az én gondolkodásomat is. És megértettem a könyv alapján, hogy Csernus Imre miért agresszív néha. Arra jutottam, hogy ő ezzel csak segíteni akar, az agresszív kifejezési móddal akarja rábírni a "beteget", hogy mennyire rossz úton jár, és igyekszik segíteni, a jó irányba terelni. Ez meg lehetne a könyv kvázi mottója: A bátorság ott kezdődik, ha egy férfi ki meri mutatni az érzelmeit.
Ma nagyon megerőltető napom volt, mi tagadás. Fél 8-kor indultam el, hogy ha egy mód van rá, még a mai nap elhozzak minden cuccot a régi albérletemből. Örömmel jelentem, hogy ez sikerült. ^^ De az út... Felszállni a hármas metróra, majd át a 98-as buszra, onnan még egy pár perc séta. Majd a házban összepakolni, és vissza 98-as busz, és hármas metró. Egy kör kb. 3 óra. És igyekszek úgy pakolni, hogy mindent, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen fordulni. Nagyon nehézre pakoltam össze a táskáimat, de muszáj volt. Hát volt két húzós bőrönd, két hátizsák, de az utolsó fordulóra már a nagyobb táskámat bevetettem, mert már nem maradt sok. Összesen háromszor fordultam meg, majdnem 18 óra volt, mire végleg hazaértem. Épp csak pár percre álltam meg enni, úgyhogy nagyon elfáradtam, mire hazaértem. De elmosogattam még, amiből én ettem, meg összepakoltam. Még nincs teljes rend, majd, ha kialakul a végleges rendszer, most csak az, hogy e tudjak feküdni, de remélem a hétvégére lesz rend. Nagyon-nagyon szeretek itt lakni, ez nagyon jó hely.
Hát üdvözlet innen Angyalföldről. ^^ Tegnap meglett a költözés. Az összepakolás nagyjából ment, vettem erős szemeteszsákokat, abba pakoltam bele a nehezebb dolgokat, meg egy pár dolgot bőröndbe. A japán CD-imre külön figyeltem. Na igen, azoknak borítójuk szála nem görbülhet. ^^' Hát talán elmondhatom magamról, hogy tudok bőröndbe praktikusan csomagolni, igyekeztem minden egyes négyzetmillimétert kihasználni. Még olyan 13 óra fele felhívtam Mystrát, hogy ők hol tartanak, azt mondta, hogy kicsit késni fognak, ezért azt javasolta, hogy egy pár cuccot vigyek át az új helyre, azzal is haladunk. Igaza van. Ezzel is segítek, csak már kicsit kezd elegem lenni az örökös hurcolkodásból. T_T Na de most az a fontos, hogy a lehető leghamarabb átvigyek minél több cuccot. Fel a 98-as buszra, majd Kőbánya-Kispesten át a metróra. Ők már fent voltak a házban (a 7. emeleten van az albérlet), a főbérlővel értelmezték a bérleti szerződést. Az egyik legviccesebb az volt, amikor Mystra anyukája megkérdezte, hogy mennyit hoztam? Én meg mondom, hogy mennyi pénzt hoztam, holott úgy értette, hogy mennyi cuccot hoztam most el. ^^' Hát mondtam, hogy hoztam a két húzós bőröndöt, a laptopot, a hátitáskámat, meg a posztereket. De nem bíztattam semmi jóval, hogy mennyi minden van még a régi helyen. Nem is nagyon vártunk sokáig, én is aláírtam, amit kell, és szépen átmentünk a másik helyre. 21 km volt. Hát az szép táv. Róbert Károly körút-Hungária körút-Kőbányai út-Pesti út, úgy nagyvonalakban. Ez volt kb. 40-45 perc kocsival. És amikor odaértünk, Mystra apja teljesen le volt döbbenve, hogy mennyi cuccom van. Mondta, hogy ezt képtelenség egyszerre elhozni. És csak egy kört vállal, mert nem akar sötétben autópályán menni, és hát Veszprémig ugye nem kicsi a táv. Úgyhogy bapakoltunk, amit lehetett, én meg BKV-val vittem még egy bőröndöt, meg egy hátizsákot. De a fele cucc még így is ottmaradt. Nem tudom, hogy fogom tudni elvinni. Elsősorban a bicikli miatt aggódok. Nem is a 21 km, hanem lyukas a hátsó kereke.
De megérkeztünk. Hát, mit ne mondjak. Összehasonlíthatatlanul jobb ez az új hely, sokkal jobban érzem itt magam. Másfél szobás, az enyém a kisebb szoba. Mondtam, hogy nekem elég lesz ez is, csak legyen helyem. És az az érdekes, hogy ez a szoba tényleg jóval kisebb az előző ház egy szobájánál, mégis sokkal jobban el tudtam itt pakolászni, és még van hely! Szóval biztos vagyok benne, hogy teljesen el fogok tudni férni. Az egyetlen hibája a háznak az ajtó... A fürdőszobai ajtót sikerült kulcs nélkül rázárnom. Igazából tényleg semmi különöset nem csináltam, csak annyit, hogy rácsuktam teljesen az ajtót. És nem nyílt ki, meg se mozdult a zár. Próbáltuk szinte teljes erőnkből kinyitni, de csak nem ment. Felhívtam a főbérlőt, hogy mit csináljunk, ő azt javasolta, hogy szóljunk a szomszéd srácnak. De végül annyit beszéltünk, hogy 1. lement a pénz a kártyámról... -_- 2. Mystra kanállal kinyitotta az ajtót. Már-már Uri Gelleres képességűnek vallotta magát. ^^' Bár az tényleg vicces, hogy már minden fizikai erőnket bevetettük, erre kiderül, hogy egy kanál megoldja a problémát. Szóval eléggé kalandosra sikeredett az első nap. Emellett még elpakoltunk, amit tudtunk, aztán el is mentünk aludni, mert fáradtak voltunk, meg mindkettőnknek korán kellett kelni ma.