Sony Bravia TV

2025. június 17. 23:02 - supermario4ever

Ez az év a Sony éve nálam! Minden, amit beszereztem, mind Sony márkájú volt! Mondjuk, ha tudatosan állítom a keresőben a "gyártó" részt a Sony-ra, akkor értelemszerűen nem is látok mást. A mai nappal a TV-m is Sony, sikerrel beszereztem egy Bravia TV-t.

img_20250617_195748.jpg

Egészen pontosan Sony BRAVIA KDL32-EX650-es modellű. Nézelődtem, jobbnál jobb Sony TV-k voltak, de a túl olcsóknak valami hibája volt, a túl drágák meg túl drágák voltak. Ez a modell meg egyszerűen hívogatott. Nem is volt nehéz magához szólítania, hiszen nemcsak nincs hibája, hanem okostévé (bár 2012-es modell, nem tudom, mennyi használható belőle), 4 HDMI bemenete, 1 VGA és 2 USB bemenete van. A 4 HDMI-vel konkrétan kiváltotta a 2 Samsung TV-t, melyekben 2-2 HDMI bemenet volt. A 32"-osra volt csatlakoztatva a PlayStation 4, és a Nintendo Switch, míg a 19"-oson a PlayStation 3 és a Wii U. Most ez a négy konzol egy TV-be költözött.

img_20250617_210422.jpg

Ja, és a PlayStation 2 a SCART bemenetben van. A VGA bemenetnek köszönhetően második monitorként is funkcionál. Ez nagyon hiányzott, nem volt még olyan TV, amelybe minden kiegészítő befért egy helyre, és 100%-osan ki tudtam használni. Ez az első ilyen eset, úgyhogy ha sokáig működni fog a TV, akkor hosszútávú gyümölcsöző kapcsolat elé nézünk.

img_20250617_212515.jpg

A játék is remekül megy a TV-n. A két Samsung TV meg rendezvényes TV lesz. Amikor megyek N-Conra vagy bárhova kiállításra konzollal, oda megfelelők lesznek.

img_20250617_215957.jpg

Még a kazettalejátszót várom, és idénre meg is lesz minden nagyobb bevásárlás.

Szólj hozzá!

Jelenlegi Wii U játék gyűjtemény

2023. március 01. 21:48 - supermario4ever

Kicsit meglódult az utóbbi időkben a Wii U játékaim száma, köszönhetően annak, hogy most már egész olcsón be lehet szerezni játékokat rá.

Plusz inspiráció az is, hogy bizonyos Wii U játékok, melyeket Switchre is portoltak, Wii U-n jóval olcsóbb, ezért ezeket a játékokat úgy veszem meg, hogy Switch játékokkal játszok olcsón.

Egyik ok ugyanis, ami miatt el akartem menni Rotterdamba, az az, hogy az ottani CeX-ben volt két olyan játék, ami olcsó volt és Switchen is játszható.

  • Super Mario 3D World
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild

Meg is lettek, de a Super Mario 3D World lemeze rettenetesen karcos volt, nem tudta beolvasni a Wii U. Úgyhogy vissza kellett vinnem. És itt most kvázi "vizsgázott" nálam a CeX, mert nem akartam Rotterdamba visszavinni, nagyon reméltem, hogy foglalkoznak vele Leidenben is. Másnap visszavittem és szerencsémre igen. Nagyon rendesek és készségesek voltak, úgyhogy ezért mindenképp plusz pont az üzletnek.

Viszont úgy mondták, hogy majd a címemre küldenek el egy másikat. Meg is jött, és hát... beigazolta azon gondolatomat, hogy miért nem rendelek online soha a CeX-től. Maga a lemez ugyan rendben volt, de a kiadvány Nintendo Selects-es volt és én olyat nem veszek. Ez az egyik, a másik, ami miatt nem rendelek onnan, az az, hogy mivel használt játékokkal foglalkoznak, ezért egyáltalán nem biztosított a játék jó állapota, akárcsak külsőre is. Erre a koronát a "cover reprinted" példánnyal teszik fel. Tehát nálam alapvető, hogy ha a CeX-ben akarok venni valamit, akkor bemegyek az üzletbe és magam győződök meg a játék állapotáról. Bár ez most Rotterdamban elmaradt... Elvileg ellenőrzik a lemezeket, mielőtt beveszik, úgy tűnik, ezt a Super Mario 3D World esetében elmulasztották. Mindenesetre a postán küldött példányt is vissza kellett vinnem Leidenbe. De ezért már nem egy példányt kértem ebből a játékból, hanem levásároltam az árát a Donkey Kong Country: Tropical Freeze-re.

Így már rendben vagyunk. A Super Mario 3D World-öt meg Marktplaats-on találtam meg jó áron, tökéletes állapotban, minden papírjával. Úgyhogy végül jól alakult minden.

Egyébként a Donkey Kong Country: Tropical Freeze-en keresztül jól lehet érzékeltetni az árbéli különbséget. Wii U-n az is €12, míg a Nintendo Switch port €45. És ha tartalmaz is valamennyi extrát a Switch változat, biztos nem annyit, hogy jelen helyzetben érdemes legyen érte a magasabb árat kiadni. A Super Mario 3D World esete némileg más, mert ott a Nintendo Switch változat kapott egy extra játékot. De ott is az van, hogy Wii U-n szintén €12, Nintendo Switch-en meg €50 és nem hiszem, hogy az a plusz játék feltétlen megér €38 pluszt. Azok ráérnek. Bár azt gondolom, hogy a Super Mario 3D World azért is kapott egy extra játékot, mert Switchen már ott van a Super Mario Odyssey. És a Super Mario 3D World önmagában messze nem akkora játék, és mi az, hogy egy kisebb játékékért is elkérik ugyanazt a pénzt, amit egy nagyszabású Mario játékért?

Egyébként nemcsak gyűjteménybe érdemes megvenni mindegyik változatot, hanem azért is, hogy motiváltak legyünk abban, hogy többször is végigjátsszuk a játékot. Szemügyre vehetjük mindegyik változatot, miben más, ezáltal is érdekes lehet végigjátszani (ha elegendő plusz van az új változatban). Ezért is van most nálam a fókusz a Wii U-n.

Szólj hozzá!

Szóval, Nintendo Switch

2021. április 13. 17:12 - supermario4ever

Gondolkodtam azon, hogy a Hungária egyik dalának szövege legyen a cím kicsit átírva:

Switch, Switch, idenézz, itt a remek Swiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitch!!!

De végül elvetettem. De álljon itt emlékként. Egy biztos: Rettenetesen örülök neki.

Az új kiadás és ragaszkodtam a kék-piros Joy-Con pároshoz. Mindig is ez tetszett jobban. A szürke az... olyan szürke.

Ezt így kinyitni... És ne legyen az embernek a 35. születésnapjának küszöbén gyermeki érzése, mint amikor a karácsonyi ajándékát bontja ki. És még jobban.

Nagyon rég vágytam rá és ma meglett.

Most az egész konzolba szerelmes vagyok. ^^ Az viszont meglepett, hogy csak egy "fontos információk" papír volt a konzolban, semmi más. Ezek szerint már a konzolban is spórolnak a papírokkal.

Kevesebb minden is van, maga a doboz is kisebb, mint a Wii U doboza. Tényleg ilyen hibrid-érzetet ad, hogy egyszerre asztali konzol is, meg kézikonzol. Valószínűleg az elején többet fogom itthon használni, mert még nincs nagyon. hova eljárni.

Helyileg a Wii U mellett van, de lehet, hogy a Wii U bekerül a szekrénybe, mert már abban a két hétben is keveset használtam, amióta megint van Wii-m, úgyhogy ha nem lesz használva a Wii U, akkor elteszem valahova.

Ha majd el tudok járni, vinni is tudom mibe a Switchet.

Ezt még kb. 2 éve vettem. Valami akció volt rajta? Vagy nem is tudom, de talán az, hogy a Mario Kart 8 Deluxe témájú kifutó volt már akkor és ezt mindenképp meg akartam venni. Nem bántam meg, most tudom mibe vinni a konzolt.

És akkor a Mario Kart 8 Deluxe:

Próbáltam a játékot és úgy érzem, hogy az extrákkal új értelmet nyert a játék. Látható a különbség a Wii U verzióhoz képest. Részletgazdagabb a Deluxe, élénkebbek a színek, meg a többi: Több karakter, alapvető DLC-k plusz super boost a játékban. Már egy ideje elkezdtem tesztet írni a játékról, de áll, mert nem tudok róla többet írni. Na majd most.

És akkor a két játék együtt.

A Ring Fit Adventure meg azáltal teljességgel tökéletes nálam, hogy teljesen holland. A beszéd is 100% holland! A Nintendo Switch is 100% holland! Egyedül a netre csatlakozott fel lassan, de ezt leszámítva teljesen rendben működik. A játékokról meg majd írok később. Meg majd normálisabb postot is írok, ha majd lenyugszok.

Szólj hozzá!

40% Nintendo Switch

2020. június 11. 18:35 - supermario4ever

Folyamatosan adok el a dolgaimból Vaterán, hogy tudjak venni Nintendo Switch-et. Alapvetően jól állok, már majdnem a fele megvan. Az a helyzet ugyanis, hogy láttam a Jófogáson egy Nintendo Switch-et Super Mario Odyssey-vel és Mario Kart 8 Deluxe-szel 85.000 forintért. Mivel az eredeti Switch, teház nem a Lite-, ezért egész jó ajánlat, főleg, hogy a neon kék és piros Joy-con-t adja mellé, amit jobban szeretek, játékok borítói  pedig német nyelvűek, ami nálam sokkal inkább előny, mint hátrány. Írtam az eladónak, végül abban állapodtunk meg, hogy mivel neki nem annyira fontos gyorsan eladni a konzolt, nekem meg úgysem menne másra a pénz, ezért átutaltam neki annyi pénzt, amennyim van, a többit meg megkapja, ha meglesz. Remélhetőleg minél hamarabb. A hirdetést már levette a Jófogásról, és ő meg kvázi "biztosítékként" csatolta nekem okmányait az E-mailben. Kicsit furcsának tartom, de végül belementem. Hiszek neki, és várom, hogy végül megkaphassam.

Szólj hozzá!

Toaru Majutsu no Index

2020. január 23. 21:20 - supermario4ever

Most az utóbbi időkben nagyon rá vagyok függve a Toaru Majutsu no Index-re. Még karácsony körül megnéztem a Toaru Kagaku no Accelerator-t, és most tervezek cikket írni az AniMagazinnak az animéről. El is kezdtem írni, de eléggé rosszul indult. Rájöttem, hogy alig emlékszem erre az animére, ami nem is csoda, hiszen 2012 táján néztem az első két évadot. Így úgy döntöttem, hogy az egész animét újra végignézem, kell egy kis emlékezetfrissítés.

Ehhez jól jött az, hogy előfizettem a Netflix-re. Kevés az anime, ami elérhető Magyarországon, a Toaru Majutsu no Index speciel jelen van. Úgyhogy itt kezdtem el nézni. Ami nagyon kellemes meglepetés volt, hogy a Netflix működik Wii U-n is. Azt tudtam, hogy maga az alkalmazás elérhető Nintendo konzolon, de amikor megpróbáltam rácsatlakozni a YouTube profilomat, nem tudtam, mert lekapcsolták a Wii U szervereit. Ehhez képest a Netflix működik.

img_20200119_172141

Legkedvesebb német barátom OriginalNoel totál meglepődött, hogy Wii U-n van Netflix, Nintendo Switch-en meg nincs. Lám, nemcsak a játékok az egyedüli ok, ami miatt érdemes a Wii U-t aktívan használni, hanem az ilyen alkalmazások miatt is. És nemcsak, hogy elérhető a Toaru Majutsu no Index, hanem magyar címet is kapott.

img_20200119_172757

Amikor megláttam a Tiltott varázslatok jegyzéke címet, valósággal le voltam nyűgözve. Zseniális fordítás, ha engem kérdeztek. Van benne egy kis szabad fordítás, mégis kiválóan leírja az anime mondanivalóját. Egyébként most sokkal jobban élvezem az animét. Akkor is érzékeltem, hogy jó ez, de valamiért nem kapott meg annak idején. De Kawada Mami: PSI-missing és See visionS dalai már ekkor is nagy kedvencek voltak. Úgyhogy már csak ezért is nagyon jó újra megnézni az animét.

És most annyira megkapott, hogy a dalokat is hallgatom. Ugyanis nemcsak a Netflix-re, hanem a Spotify-ra is előfizettem. Hogy hagyhattam ki eddig ezt a zenei alkalmazást? Azonnal ráfüggtem, szinte már csak itt hallgatok zenét. Ráadásul mivel van diákkedvezmény is, ezért nem havi €4.99-et fizetek a szolgáltatásért, hanem €2.49-et. Ráadásul csak áprilistól esedékes, ugyanis él a 3 hónapos próbaidőszak. Nagyon sok japán zenét megtaláltam itt, néhány magyart is, ami érdekel. De az egész rendszer nagyon tetszik, ahogy fel van építve. Ugyanis PC-n is lejátszhatom a dalokat, de mobilon is hallgathatom az alkalmazással. Ez egyrészt azért jó, mert ha nem a szobában vagyok, hanem például a konyhában ténykedek, ott is tudom hallgatni. Másrészt így a telefonról tudom fülhallgatóval hallgatni a zenét, ami nekem azért fontos, mert nemrég kaptam egy vezeték nélküli Bluetooth fülhallgatót, a PC-n meg nincs Bluetooth támogatás, így csak telefonról tudom hallgatni fülhallgatón keresztül a dalokat. Összeállítottam egy saját listát a Toaru Majutsu no Index opening dalokból.

2020-01-23 (2)

Tudom, hogy van hivatalos lejátszási lista, sokkal több dallal, de a saját listám abban különbözik a hivatalostól, hogy a kislemezekből válogattam össze a dalokat, így a Last.fm profilomban a kislemez hallgatása növekszik. Aki meghallgatná és követné, az itt megteheti.

És hogy nagyon szerettem az Index dalokat ahhoz az is nagyban hozzájárult, hogy az új dalok is kiválóak. A Gravitation-t is sokat hallgatom Kurosaki Maon-tól, de amikor a ROAR-t először meghallottam, pár másodperc után szabályosan felüvöltöttem, hogy "BASZD MEG, EZ KIBASZOTT JÓ!!!" Ilyen pedig ritkán fordul elő nálam. Az igaz, hogy nagyon elüt a megszokott Index-hangzásvilágtól, felesleges is letagadni, de maga a dal nálam 10/10 pont. Imádom azt a vadságot, ahogy az énekesnő énekel, és az a lendület... Állítom, hogy 24 órás ébrenlét után is felrázna! Egyébként is nagyon izgatott vagyok a holland utazásom miatt, ezt erősíti ez a dal. Úgyhogy Kurosaki Maon karrierjét ezentúl figyelni fogom.

1 komment

Láthatatlan javítás

2019. október 13. 11:36 - supermario4ever

Dolgozok most ezen a blogon, hogy jobb legyen, áttekinthetőbb. Egészen pontosan a kategóriákat és a címkéket rendezgetem. Rengeteg kategóriát fogok törölni, és csak a legfőbbek maradnak meg. Például: Nintendo, Anime, Film, Zene, Anison. Illetve a filmen, zenén belül meghagyom az adathordozókat (CD, DVD, stb.) Ha jól emlékszem, kb. 420 kategória volt, most tartok kb. 327-nél. Azt gondolom, hogy a végére kb. 40-50 lesz. A címkéken belül pedig sok a félreírt, duplázott címke. Azokból 900 körül van... Azokkal később fogok foglalkozni. A kategóriáknál átnézem az összes postot, és törlöm az egyes "tematikus" kategóriákat. Például animén belül volt olyan, hogy "Slayers" vagy "One Piece", ezek törölve lesznek, és minden csak anime kategóriájú lesz. Közben a címkéket is átírom a helyesre. A címkéken belül lesz a Slayers és a One Piece, így lesz értelme mind a kettőnek. Kategórián belül csak az Anime lesz. Ha kész lesznek a kategóriák, akkor a címkékkel már sokkal könnyebb dolgom lesz, mert már csak törölni kell a szükségteleneket, félreírtakat, mivel azokat is folyamatosan javítom. Ha ez is meglesz, akkor áttekinthetőbb lesz, és kikerülhet minden a blogba, és lehet választani.

Tervezem, hogy visszaköltözzek ide, és minden blogpost egy helyen legyen. 2015 elején találtam ki, hogy témánként kerüljenek külön blogokba az írásaim. Ennek több oka is volt. Egyrészt, azt olvastam, hogy a tematikus blogok népszerűbbek, másrészt meg többen is mondták, hogy például a videojátékos írásaimat örömmel olvassák, de az animések nem érdeklik, harmadrészt meg minden blogmotornak megvan a maga előnye, "hangulata", ami miatt jó azt használni. De hát a hiányosságok is bőven kijönnek. Nincs olyan blogfelület, ami tökéletes lennem Ezeket venném most számba:

  • blog.hu: Ezt azért szeretem, mert magyar. Így jobban "magyar-érzetetű" lesz a blog. Alapvetően ennek a legegyszerűbb a kezelőfelülete, ellenben csak itt lehet alapvetően táblázatot létrehozni. Ami viszont rettenetesen bosszantott, és visszavetette a lelkesedésemet, hogy a címkék közül nem listázza ki azokat, amikben kettőspont van Márpedig játéknál nem nehéz kettőspontot használni: "The Legend of Zelda: Twilight Princess". És ezeket nem listázza... És sajnos a blog.hu-nál nincs címkekezelő, hogy lehessen azokat kezelni, így az összes blogpostban külön-külön kéne átírni. Amikor a supportban kértem segítséget, hát csak széttárták a kezüket, hogy ez van. Hát akkor én is széttárom a kezem, és elköltözök onnan.
  • Blogger: Ez azért jó, mert Google. És akinek van Google profilja, az miért is ne használhatná ki teljes körűen a benne rejlő lehetőségeket? Ezért kezdtem el azt használni. Ennek a kezelőfelülete inkább minimalista, mint egyszerű. Ennek HTML-je furcsa, mert "div"-ben formázza az írást, és nem "p"-ben. így némileg másképp néz ki. Kétszer kell entert nyomni, ha bekezdést akarok váltani, meg ilyenek. Előny viszont minden felületen egységes külső-beli beállítási lehetőség van. És mivel szeretem a két oldalú oldalsávot, ezért ez egyértelműen előny a bloggernél. Egyszerűen azért szeretem, mert áttekinthetőbb. Bal oldalon lennének a kategóriák, címkék, jobb oldalon meg az egyebek: Keresés, impresszum, Twitter, Instagram plugin és egyebek. Viszont ami idegesítő, hogy a címkék összesen 200 karakter hosszúak lehetnek. Például egy éves összesítésnél, ahol különböző animéket, előadókat említek meg, ott azért meglódulnak a címkék. A másik komoly hiba, hogy a képeket csak 1600 pixel szélesen jeleníti meg maximálisan, nem abban, amibe feltöltöm.
  • WordPress: Konkrétan itt van a beállítási lehetőség. Meg az egész a maga modern felületével sokkal inkább menő blog-feelinget ad. Meg hogy külön vannak választva a kategóriák, címkék, az sokat lendít az áttekinthetőségen. De a hiányosságok is, mint például hogy nem lehet csak úgy táblázatot létrehozni, azon könnyen lehet segíteni: Beírom a HTML-felületbe a kódot és kész. Kinézetre és külsőre ez tetszik a legjobban, ugyanakkor habár sok a sablon van, de a beállítási lehetőségeket erősen korlátozták azzal, hogy csak prémium felhasználók számára érhető el a CSS-felület. Meglátom, milyen lehetőség van a prémiumnál, és ha úgy döntöttem, hogy végleg ideköltözök ismét, akkor elképzelhető, hogy előfizetek, ha további számomra releváns előnyt nyújt.

Igazából nagyon hajlok arra, hogy visszaköltözzek ide, és minden egy helyen legyen megint. Aztán mindenki azt a postot olvassa, ami neki tetszik. Csak ez nemcsak azzal fog járni, hogy a kategóriákat, címkéket rendbe tenni, hanem az összes blogpostot ide áthozni 2015-ig visszamenőleg. Meglátom, hogy haladok a kategóriák és címkék rendezésével, akkor milyen lehetőség lesz akkor, és megfontolom majd akkor, hogy végleg itt legyen minden. Akkor itt lenne minden Wii U, Nintendo Switch, post, sőt, az a rengeteg Haikyuu!! írás, amit idén ejtettem meg az animés blogomban. Úgyhogy miért is ne?

Szólj hozzá!

Párkapcsolat egy otakuval

2019. augusztus 25. 18:12 - supermario4ever

Wotaku ni Koi wa MuzukashiiÚjabb animének értem a végére, méghozzá a Wotaku ni Koi wa Muzukashii volt az, amit befejeztem. Kicsit sajátságos, de pont azért tetszett, mert a maga nemében hiteles volt.

Egyrészt nagyon tetszett, hogy megmutatta, hogy huszonévesen munka mellett is lehet hódolni a gyerekkori / tinédzserkori szenvedélyünknek. Nem egyszer láttam olyat, hogy valaki arra hivatkozva hagyta abba a rajongói munkásságát, mert most már dolgozik, és nincs rá ideje. Soha nem tudtam ezzel a gondolattal azonosulni. Az vitán felül áll, hogy egyetem után, ha valaki dolgozik, annak kevesebb ideje jut a hobbijára, főleg, ha jön a komoly párkapcsolat, házasság, akár gyerek(ek) is, de azt gondolom, hogy aki igazán szereti a hobbiját, az igyekszik úgy koordinálni az idejét, hogy tud rá időt szakítani. Ezt mutatja meg ez az anime. A munkahely stimmel, a kapcsolat kialakulóban, házasság, gyerek még nincs. De ahogy bemutatja a fiatal felnőtt létet, azt hitelesen teszi, nem utolsósorban szerethető módon. Különböző személyiségek találkozása mindig ad alapot a poénra.

Két páros kapcsolatának kialakulását követhetjük végig: Nifuji Hirotaka és Momose Narumi valamint Kabakura Taro és Koyanagi Hanako. A lányok inkább animerajongók, a fiúk meg videojátékosok. A videojátékos részben nagyon tetszettek a különböző Nintendo konzolok és játékok: Nintendo Switch, Mario Kart, Wii Wheel, sőt még az Animal Crossing is szóba kerül, bár én személy szerint ez a játékot nem szeretem. A lányok meg tipikus női otakuk. Cosplayes képek, sokat sejtető jelenetek a telefonon, és persze fujoushik. Mert ezt a témát is megragadták az animében. És hogy már az animékben megjelenik a téma, jelzi, hogy mennyire tényező lett az anime világában a fujoshi vagy fudanshi lét. Néhány kép erejéig a lányok összehozzák Hirotakát és Tarót, akiken ugyan látszik, hogy nem egymás mellett képzelik el a jövőjüket, de a lányokért kibírják ezt a kis kellemetlenséget.

Ami nagyon tetszik, hogy lassan alakul ki a párkapcsolat. Romantikus történetek egyébként is úgy jók, ha inkább lassú a történetvezetésük, mert így van lehetőség megélni, azonosulni a szereplőkkel, valamint ha az anime kellőképpen elmélyül a érzésekben, akkor azt is megérhetjük, hogy miért pont őt választotta. Bár itt érzések elmélyüléséről nem igazán beszélhetünk, sokkal inkább arról hogy bár a párok hobbija szinte ugyanaz, mégis különböző a személyiségük. És bizony sok poénra ad alapot az, ahogy viszonyulnak egymáshoz főleg az elején, aztán szépen lassan, ahogy egyre többet vannak együtt, összecsiszolódnak. Az elején Hirotaka szinte teljes apátiával van Narumi lelkesedése felé, mintha az egész életét egy meghatározott rutinnal élné, abban nincs semmi izgalom, nem érti, hogy Narumi mire fel örül ennyire az életnek. Azt ugyan nem mondanám, hogy a végére Hirotaka valósággal meghasonul Narumival személyiség terén, de azzal több időt töltött vele, talán mondhatjuk azt, hogy megszokta a személyiségét, és egy kicsit meg is szerette. Az első évad végéig ide jutottunk velük kapcsolatosan.

A második páros Taro és Hanako hasonlóak abból a szempontból, hogy Taro inkább a videojátékokat szereti, plusz a mangákat, míg Hanako inkább anime rajongó. A különbség köztük annyi, hogy mind a ketten magabiztosabbak, céltudatosabbak az életben. Taro is határozottabb, ahogy Hanako is. Ő magabiztosabban éli meg a maga nőiességét, és kicsit él is vele. Sok időt töltenek el négyen együtt közösen, ezekbe olykor becsatlakozik Hirotaka öccse Nifuji Naoya is, az ártatlan arcú, egyszerű gondolkodású srác, aki tud örülni az élet apró örömeinek. Kifejezetten kellemes személyiség. Későn derül ki, de végül neki is lesz párkapcsolata. Az animében már nem is térnek ki rá igazán, de abban a gyorsétteremben, ahol dolgozik, egyszer betér egy lány a kézikonzoljával, és Naoya segít neki, hogy továbbjusson. Mondjuk az anime fujoshi mivoltára szépen rájátszottak a lány személyében. Mivel félhosszú haja van, és túlzottan egyszerű az öltözködése. Nem is lehet felismerni, hogy most fiú vagy lány, tipikusan az a fajta otaku, aki még az öltözködésére sem ad. Aztán olyan, hogy emberekkel barátkozni... Szinte teljes képtelenség. Annyira fiúsnak tűnt, hogy konkrétan azt hittem, hogy behoznak egy fiúpárost az animébe. Na mondom, de szép lenne, de aztán kiderült, hogy lányról van szó. Náluk is maximálisan el tudom képzelni, hogy nagyon jó páros lennének. Naoya az ártatlanságával könnyen meg tudná nyitni Kou-t, ha látja benne a pozitív személyiséget és megbízik benne. Velük is érdemes lenne foglalkozni.

Wotaku ni Koi wa Muzukashii OVAAztán van egy részes OVA is, ami alapvetően beleillik a sorozatba, de ez egy sztorizós epizód. Hanako meséli el Hirotakának és Naruminak, hogy találkozott először Taróval. Középiskolában, egészen pontosan röplabda edzésen. A fiú a középiskola röplanda csapatának tagja volt, de nem egészen itt találkoztak először. Ez adja a történetük érdekességét. A röplabda pálya, meg ahogy Taro bánik a labdával, egyértelműen Haikyuu!! utalás. Hanako eléggé furcsán néz ki a félhosszú hajával, de már itt megvillogtatta a női rafinériáját, amivel ha nem is behálózta Tarót, de mindenképp jó alap volt a kapcsolatuk megalapozásának. Jól sikerült az OVA, ajánlom mindenkinek.

Egyértelmű, hogy lesz második évad, hiszen épp csak kialakulóban voltak a párkapcsolatok. A második szezonra biztosan komolyra fordul a szerelem, akár házasság sem kizárt annak a végére. Mindenesetre nagyon szívesen megnézném, hogyan alakul tovább a kapcsolatuk. Nagyon jó romantikus anime, ahol nincsenek túltolva az érzelmek, mégis végig érzékelhető, hogy több van közöttük, mint barátság, ráadásul kiválóan megmutatja az anime, hogyan csiszolódhatnak össze különböző személyiségek.

Szólj hozzá!

11. Animepiac

2019. június 15. 19:20 - supermario4ever

Nagyon rég lehetett hallani MAT-os rendezvényről, egyáltalán arról, hogy a MAT bárhol is aktív lenne, ezért is örültem az AnimePiacnak. Na meg nem utolsósorban kiváló lehetőség arra, hogy néhány Haikyuu!!-s cuccot beszerezzek. Elsősorban mangára, figurára számítok, extrémebb esetben anime DVD, OST CD.

9-kor ébredtem fel. Ahogy összekészülődtem, már el is indultam. A metrópótló busszal mentem el a Klinikákig, itt van a közelben a Leövey Klára Gimnázium. 500 forint volt a jegy ára, a piac pedig a gimnázium 2. emeletén volt két teremben. Nagyon tetszett a kínálat. Volt, aki a használt cuccait hozta el eladásra, de legalább ilyen arányban voltak egyedi készítésű termékek is. Egyébként szívesen veszek fan made Haikyuu!!-s cuccot is, ha az rendben van. A "rendben van" alatt meg azt értem, hogy például a rajz nagyon szép, igényes, vagy ami rá van nyomtatva a termékre, az ha nem is hivatalos artwork, de a lehető leginkább hasonlít az eredetihez. Mert láttam például Haikyuu!! füzetet, meg volt ott még valami, amin Hinata Shouyou volt, de az a rajz inkább egy kezdő rajzos munkájára emlékeztetett. Jó eséllyel az eladó maga csinálta, nekem eléggé igénytelen munkának tűnt. Ha saját készítésű munkákat adnék el, én azt csak úgy tenném, hogy a mű a lehető leginkább hasonlítson az eredetihez.

És ennyit a kritikákról. Összességében jól éreztem magam, és önmagában az, hogy MAT-os rendezvény volt, már-már nosztalgikus volt. Annyira más volt a légkör, és nem feltétlen a helyszín miatt, vagy mert kevesen voltak (bár ahhoz képest egész jó volt a létszám), hanem mert az egész olyan kellemes, nyugodt volt. Itt is találkoztam néhány ismerőssel. Animagazinosok: Catrin, Hirotaka, most találkoztam először Iskariotes-szal, akivel Twitteren szoktam néha beszélgetni. Aztán itt volt még bagszi szervezőként, meg rengeteg sok Pokémonos relikviával. Meglepődtem, és jó volt látni, hogy mekkora kereslet van még most is a Pokémonok iránt. Mindig voltak nála, mindig volt kinek segítenie, és sokat el is adott. Meg hozott TV-t, vele Nintendo Switch-et az összes játékával. Elsősorban Pokémonnal játszottak, de volt Mario Kart 8 Deluxe és Super Smash Bros. Ultimate is.

IMG_20190615_113819Volt kvíz, aminek legtöbb pontot elérői szintén nyereményben részesültek. Én biztos, hogy nem, de nagyon jó volt. Hogy milyen animékből volt kérdés, nagyon jól érzékeltette, hogy MAT-os volt. Ugyanis olyan animékből voltak kérdések, melyek inkább retrók, vagy inkább a felnőtt korosztálynak szólnak. Tehát tipikusan az igényesebb anime kedvelőknek szánták ezt a kérdőívet. Egy-két trendi anime is helyet kapott, és nagyon remélem, hogy a 12. kérdésre adott válasz melletti extra információt plusz ponttal jutalmazzák. És most tűnt fel, hogy a 11-es kérdést kihagytam. Valószínűleg a 10. kérdés után úgy megörültem annak, hogy Haikyuu!!-s kérdést láttam, hogy át is ugrottam a 11-eset. Amúgy ne használjátok puskának, a nagyját betippeltem.

Azért sikerült néhány Haikyuu!!-s cuccot találni, és ami menőség, hogy mind eredeti.

IMG_20190615_152652

A magazinokat találtam meg először, 800 Ft volt darabja. Japán animés újság, nagyon jók. Nagyon jól visszaadják az animés japános hangulatvilágot, és hát miután 2014-es mind a kettő, amikor újdonság volt a Haikyuu!!, ezért tele van a magazin az animével. Olvasni meg majd fogom tudni, folyamatosan tanulok japánul. Aztán, van még egy apró Hinata figura, így megvan az apró Kageyama figura párja. A Kageyama telefondísz, amivel már többször találkoztam CDJapan-en, és egy nagyobb Hinata táskadísz, aminek hátuljára rá lehet írni a nevünket címünket, telefonszámunkat, ha elhagytuk volna. Nyilván nem fogom felhasználni, gyűjteménybe vettem.

És lassan kezd úgy festeni, hogy nem lesz elég egy polc a Haikyuu!!-s relikviáknak:

IMG_20190615_170210

Egyébként sem terveztem egy polcnál megállni, sőt, egy könyvespolcnál sem, úgyhogy ez még nagyon kezdő szintű gyűjtemény. De már mondhatom, hogy tartok valahol.

Az AnimePiac, mint MAT-os rendezvény nagyon jó volt, még sok ilyet!

Szólj hozzá!

MondoCon konzolos szemszögből

2019. május 09. 14:34 - supermario4ever

Meglepődött bagszi, amikor szóltak neki, hogy kint lesznek a csehek a MondoConon, így megint volt Nintendo. Keresett embereket, de az őszi tapasztalatok után tudatosan nem jelentkeztem. Mellesleg nélkülem is sokan voltak, látszott is, hogy laza volt a légkör. Bár, most nagyobb volt az érdeklődés a Nintendo iránt, úgyhogy annyira azért nem unatkoztak, mint mi ősszel.

Láthatóan oldott is volt a hangulat, bagszi is örömmel vette, hogy fárasztom a hülyeségeimmel. Mondtam neki, hogy kutatások bizonyítják, hogy sokkal magasabb lesz a Nintendo Switch élettartama, ha német nyelvre van állítva, mert sokkal jobb lesz a konzol pszichés háztartása. Bagszi rettenetesen gyűlöli a német nyelvet, ezért azt mondta, hogy az ő konzoljának élettartama jelentősen lerövidülne, ha német nyelvű lenne, mert azonnal a földhöz vágná. Pedig még azt is kitaláltam, hogy megszívatom azzal, hogy átállítom a Switchét németre. Tök ártatlanul elkértem tőle, hogy valamit megnézzek rajta. Persze a konzol nyelvének átállításának lehetőségét akartam megnézni. Amit meg is találtam, csak amikorra el akartam fogadni, hogy német legyen a Switch, újra akart indulni a rendszer. Na mondom, ennyire szemét nem vagyok, visszautasítottam. Nagyon bírom, ahogy bagszi lereagálja az ilyen szövegeimet.

Most csak a Switch volt kiállítva, valamint néhány asztal Nintendo LABO-val. Egy kicsit játszottam a New Super Mario Bros. U Deluxe-szel, meg figyeltem a többieket Mario Kart 8 DeluxeSuper Mario Party és Super Smash Bros. Ultimate közben. Jó volt látni, hogy sokan érdeklődnek a Nintendo iránt. Lehetett játszani még Mario Tennis Aces-szel, Donkey Kong Country Tropical Freeze-zel, valamint néhány 3rd party játék is ki volt állítva. Bagszi mellett Sparrow volt még ismerős, a többiekkel legfeljebb futólag találkoztam, illetve néhányan most voltak először.

Készítettem néhány képet is.

IMG_20190504_155429IMG_20190504_155532IMG_20190504_155547
Szólj hozzá!

PlayStation gyűjtemény felszámolása

2019. április 10. 08:16 - supermario4ever

Úgy döntöttem, hogy eladom minden PlayStation-ös cuccomat, ami megvan. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nagyon keveset játszottam velük, amióta megvannak.

Két éve döntöttem el, hogy kipróbálom komolyan a PlayStation-t, és akkor komolyan érdeklődtem iránt, több játékról is olvastam tesztet, és alig vártam, hogy vehessek PS-t. Akkor tökre be voltam lelkesedve tőle, de úgy néz ki, hogy nem annyira, mint amennyire gondoltam, hogy szeretni fogom. Nagyon keveset játszottam velük, és soha nem is inspiráltak komoly játékra. Még akkor is a Nintendóval játszottam, amikor a TV-hez volt kötve a PlayStation, tehát csak be kellett kapcsolni.

Ezért is döntöttem úgy, hogy eladom őket, meg hát vennék másokat. Vagy a Haikyuu!! első évadát veszem meg Blu-ray-en Angliából, vagy félreteszem Nintendo Switch-re. Bár amennyire én félre tudok tenni pénzt... Na mindegy, meglátjuk, hogy mi lesz. Mindenesetre kiteszem ide is a linket, hogy miket adok el.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása