MondoCon konzolos szemszögből

2019. május 09. 14:34 - supermario4ever

Meglepődött bagszi, amikor szóltak neki, hogy kint lesznek a csehek a MondoConon, így megint volt Nintendo. Keresett embereket, de az őszi tapasztalatok után tudatosan nem jelentkeztem. Mellesleg nélkülem is sokan voltak, látszott is, hogy laza volt a légkör. Bár, most nagyobb volt az érdeklődés a Nintendo iránt, úgyhogy annyira azért nem unatkoztak, mint mi ősszel.

Láthatóan oldott is volt a hangulat, bagszi is örömmel vette, hogy fárasztom a hülyeségeimmel. Mondtam neki, hogy kutatások bizonyítják, hogy sokkal magasabb lesz a Nintendo Switch élettartama, ha német nyelvre van állítva, mert sokkal jobb lesz a konzol pszichés háztartása. Bagszi rettenetesen gyűlöli a német nyelvet, ezért azt mondta, hogy az ő konzoljának élettartama jelentősen lerövidülne, ha német nyelvű lenne, mert azonnal a földhöz vágná. Pedig még azt is kitaláltam, hogy megszívatom azzal, hogy átállítom a Switchét németre. Tök ártatlanul elkértem tőle, hogy valamit megnézzek rajta. Persze a konzol nyelvének átállításának lehetőségét akartam megnézni. Amit meg is találtam, csak amikorra el akartam fogadni, hogy német legyen a Switch, újra akart indulni a rendszer. Na mondom, ennyire szemét nem vagyok, visszautasítottam. Nagyon bírom, ahogy bagszi lereagálja az ilyen szövegeimet.

Most csak a Switch volt kiállítva, valamint néhány asztal Nintendo LABO-val. Egy kicsit játszottam a New Super Mario Bros. U Deluxe-szel, meg figyeltem a többieket Mario Kart 8 DeluxeSuper Mario Party és Super Smash Bros. Ultimate közben. Jó volt látni, hogy sokan érdeklődnek a Nintendo iránt. Lehetett játszani még Mario Tennis Aces-szel, Donkey Kong Country Tropical Freeze-zel, valamint néhány 3rd party játék is ki volt állítva. Bagszi mellett Sparrow volt még ismerős, a többiekkel legfeljebb futólag találkoztam, illetve néhányan most voltak először.

Készítettem néhány képet is.

IMG_20190504_155429IMG_20190504_155532IMG_20190504_155547
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr2518877116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása