ALI PROJECT akkor és most

2010. augusztus 07. 20:18 - supermario4ever

Sikerült hozzájutnom az ALI PROJECT első albumához, mely a Gensou Teien címet kapta és 1988. január 25-én jelent meg. Hát valami elképesztő a változás, amin keresztülment az együttes! :D Már ekkor hallható volt az a bizonyos goth-loli stílus, ami az együttest mára fémjelzi. Viszont a hangszerelés nagyon szegényes volt. Sokkal inkább a szintetizátor-hangzás volt a központban, ezek szerint az élő hangszerek (vonós hangzás pl.) csak sokkal később kaptak szerepet. Arról nem is beszélve, hogy szintetizátor is rengeteget fejlődött a több, mint 20 év alatt. Arika Takarano, az énekesnő hangja pedig hát érdekes. 24 éves volt az album megjelenésekor, és ugyan már ekkor tisztán hallani, hogy van egy nagyon jó hangja, amit képzett, de mára sokkal-sokkal színesebb lett az énekhangja, és hallhatóan a hangterjedelme is sokat "tágult" az idők során, arról nem is lelkesedve, hogy mennyivel technikásabb az énekstílusa. Tisztán érződik már akkor is ezt a progresszív rock, goth-loli stílust akarták művelni, de a '80-as évek végén sem technikai, sem énekhangi adottságok nem voltak annyira adottak, csupán hallani, hogy van egy nagyon jó alap, amin tovább dolgoztak, és lett belőle az, ami. Az együttes férfitagja Mikiya Katakura, is nagyon sokat fejlődött dalszerzés terén, ugyanis ő a zeneszerző.

De hogy mekkora a változás, hadd mutassam be 2 YouTube videón keresztül:

ALI PROJECT
Seigagetsu
Gensou Teien 1988

ALI PROJECT
Ransei Heroica
2010

Szólj hozzá!
Címkék: ALI PROJECT

Suara vagy / és ALI PROJECT?

2010. augusztus 07. 02:14 - supermario4ever

Egyszerűen nem tudok dönteni, hogy mit rendeljek meg. Suara: Yumeji CD-t, vagy ALI PROJECT: Psychedelic Insanity CD-t? Szavazzanak! Önök szerint melyik CD-t rendeljem meg:

  • Suara: Yumeji
  • ALI PROJECT: Psychiedelic Insanity

Hívják a 06-90 414-1205-ös számot, és az egyes gombot nyomják meg, ha ön a Suara CD-t venné meg, vagy a kettes gombot, ha az ALI PROJECT CD-t venné meg! A hívás díja 120.000.000 forint + ÁFA. A szavazók között értékes nyereményeket sorsolunk ki!

Komolyra fordítva a szót, nehogy bárki is fel merje hívni azt a számot. -_-' És bármilyen egyezés csak a véletlen műve lehet! De tényleg, a Suara CD-t már nagyon rég beterveztem magamnak, de az utóbbi időkben annyira belezúgtam a fent említett ALI PROJECT albumba, hogy ahhoz is szeretnék minél előbb hozzájutni. Egyszerűen képtelen vagyok megunni a dalokat az albumon, és ez az együttes egyetlen albuma, melyen minden dalt nagyon szeretek. Illetve ez így még erős kifejezés, mert csak néhány albumot hallgattam meg, de mindegyikről az volt a véleményem, hogy jó-jó, de különösebben nem mond semmit. Valahogy ez a goth-loli zene túlzottan csicsás nekem. Mert van két dal, amivel megismertem őket: Jigoku no Mon és Kinjirareta Asobi, ezeket minduntalan tudnám hallgatni, aztán megismertem azokat az albumokat, melyeken rajta van ez a két dal, és vannak rajta jó dalok, de az egész album komplexen nem olyan, hogy meglegyen nekem eredetiben. Aztán amikor voltam Lam'O-éknál ugye, és amikor Duong nézett YouTube-on valami zenét, ami nem tetszett nekünk, ott találtam rá az Ankoku Psychedelic dalra, mely már akkor nagyon tetszett. Szerencsére a borítóra emlékeztem (mivel az volt képként), így rákerestem az album borítójára így leltem rá a Psychedelic Insanity CD-re, amire azonal hozzá is jutottam. Meghallgattam, és teljesen az az érzés fogott el, hogy ha értékelnem kéne, simán ott van a 40/40, amit nagyon-nagyon kevés albumra adnék meg (pl. Megumi Hayashibara. SpHERE, vagy Masami Okui: DEVOTION). Annyira egyedi hangulata van az albumnak, meg hát ahogy írtam korábban szinte teljesen kizökkentett a rossz hangulatomból. Ilyen album tényleg nagyon ritka.

Úgyhogy most négy eset áll fent: 1. Suara: Yumeji CD,  2. ALI PROJECT: Psychedelic Insanity CD, 3. mindkettő egyszerre. Ez még menne is, ha megtanulok kenyéren és vizen élni, ami ahogy az elmúlt másfél hónap tanúsít egyáltalán nem lehetetlen küldetés számomra. 4. Egyik sem. Ennek sem 0% az esélye, mert ha kevés pénzt kapok fizetés gyanánt... Jövő pénteken (várhatóan) lesz válasz a nagy dilemmámra.

Szólj hozzá!

Ázsia konyhaközelben

2010. augusztus 07. 00:55 - supermario4ever

No, azért vásárlóként még mindig jó a Tesco. ^^'

Az utóbbi pár napban vásároltam egy pár dolgot, hogy egy lépéssel közelebb hozzam az ázsiai konyhát. Aminek örültem, hogy végre tudtam venni gyékényből készült tányéralátétet. Ennek ára 99 forint, és Vietnamban készült. Ma néztem, már 149 forint.  Meg ekkor láttam, hogy lehet kapni bambusz evőpálcikát, 10 pár 299 forint, és mivel tartósnak tűntek, gondolkodás nélkül vettem egy csomaggal. Így otthon is gyakorolgatok evőpálcikával enni. És azt kell mondjam, hogy mostanra egész jól megy, miután mutatták, hogy kell használni. Csak a hüvelykujj használatával nem vagyok tökéletesen tisztában, hogy az most az alsó, vagy a felső pálcikán kell lenni, aztán arra jutottam, hogy mindkettőn egyszerre. Ha az alsón van csak, akkor a felső kiesik a kezemből, ha pedig a felsőn van, akkor meg az alsót nem tudom rendesen használni.

Meg ma vettem egy japán sült tésztát, Nissin Yakisoba Deluxe a neve. Ezt is az a cég gyártja, mely a Smack leveseket. Mint ahogy benne van a termék nevében, hogy ez nem leves (yaki=sült, soba=tészta), de tésztaételként kiváló. Ma megfőztem egyet, és amikor megszagoltam a szószt, örömömben felkiáltottam, hogy ez az az illat, amit annyira imádok! Nővérem férje (tehát a sógorom) csinált egy párszor sült tésztát, annak volt ilyen illata / íze, mert ízre is fantasztikus volt, szóval én ajánlom mindenkinek. ^^

Szólj hozzá!
Címkék: Japán
süti beállítások módosítása