Ismét egy kis nosztalgia Mario módra

2013. április 13. 14:41 - supermario4ever

A múlt heti MondoConon, amikor Pesten voltam, sikerült megszerezni a Super Mario Kalandjai videokazettát. Örömmel konstatáltam, hogy a hang minősége videokazettán kifogástalan, így már teljes az élvezet. Pláne, hogy nem egy napi szinten fellelhető kincsről van szó.

Hazahoztam a Super Mario All-Stars német és francia nyelvű leírását, és a héten annak lefordításával foglalatoskodtam. Szerencsére egyáltalán nem nehéz a nyelvezete, ezért könnyen ment a fordítás németről magyarra. Egy pár mondat volt, amit sehogyan sem tudtam értelmezni, azt megpróbáltam a játék, és a mondatban fellelhető néhány német szó ismeretével, magyarosra fordítani, de így is jobb lesz, ha átolvasom az egészet, mielőtt közzé teszem. Másfél oldal maradt még hátra, azon még túlleszek, aztán bescannelem az eredeti füzetet is, és a magyar szöveget is kiteszem. Gameplay képeket majd keresek a netről, csak azt nem tudom, hogy a benne levő artworkök hogy kerüljenek be. Abban nem vagyok biztos, hogy be tudom-e úgy scannelni, hogy a benne levő képeket fel tudjam használni, ugyanis javarészt olyan artworkök vannak benne, amiket a neten eddig nem láttam. Na majd még kitalálom, de persze segítséget is szívesen fogadok. :)

Na, és akkor visszatérve a videokazettára, és a rajzfilmre. Bedigitalizáltam a kazettát a DVD felvevővel jó hangminőséggel, úgy döntöttem, hogy kiteszem ezt is letöltésre. A borító is álljon itt ismét:

Super Mario Kalandjai VHSÉs a videó: Letöltés itt / Download here Egy vállalkozó szellemű egyén egyébként bevállalta, hogy ráteszi a DVD-re a régi magyar hangot, és a borítóból csinál egy DVD borítót, és akkor kap egy modern változatot. Ez úgy jegelve lett. Amúgy az én digitalizálásom sem lett 100%-os, ugyanis egy kicsit (kb. fél másodpercet) késik a hang...

És akkor, ha már többen is kérték új szinkronosan, akkor álljon az is itt. Annak nem tudom, hogy valaha is kitettem-e ide a borítóját, de nem emlékszem, hogy feltöltöttem volna ide, márpedig megtaláltam:

Scan-130315-0006Közben eszembe jutott, ahogy a New Super Mario Bros. 2-es scannek között találtam a képet, hogy tényleg ott volt, akkor tettem ki ezt a képet is. Egyébként ennek a DVD-nek a berippelése is érdekes történet, ugyanis DVD-t még csak egyszer vittem gépbe (Az Okui Masami: Akasha CD+DVD DVD-jét), de az már régen volt, ezért nem emlékszem, hogy melyik programmal csináltam, melyik alkalmas rá. Először a Xilisoft Converter Ultimate-tel próbálkoztam, de ez olyan érdekesen szedte elemeire a DVD-t, ugyanis 192 órás videót látott, és 41 órába tellett volna bekonvetálni. Ez így igencsak érdekes, egyből kapcsoltam, hogy ez így nem lesz jó, hiszen effektíve nem egy több, mint egy hetes videóanyagról beszélünk, úgyhogy az eredmény se lett volna jó, ezért azonnal befejeztem. Aztán Lernenboy is szétnézett, és megtalálta a WinX DVD Ripper programot. Ez jónak tűnt, és bizony jó munkát végzett, ez már normálisan részeire szedte szét a DVD tartalmát, és 1 óra alatt végzett a teljes munkával. Egyébként vicces volt, mert itt szembesültem először azzal a ténnyel, hogy a DVD-n angol hangsáv is van. Ezt jól eltitkolták a borítón. :D A részek kettessével itt vannak:

1. Alattomos, sunyi, kétszínú, óriás sárkánynindzsák / Hüllők a rózsakertben 2. Viharos uralkodás / Pelenkás időutazók 3. Mario, a múmia mása / Csábító csáberő 4. Bébicsősz Kalamajka / Varázspálca rossz kezekben 5. Ó, testvér! / A vízvezeték-szerelők gyöngye 6. Szavazz rám! / Koopa kelepce

Mindegyik videó avi formátumban tetszeleg. Ha bármi gond lenne a letöltéssel, szóljatok nyugodtan. ISO-ban tök felesleges lenne, mert semmi extrája nincs, és a menü is csak egy képből áll:

SMB3menuAz biztos, hogy ha Lernenboy nem lenne, és nem hozná elő ezt a kazettát, akkor talán soha nem került volna elő sehogy az eredeti szinkronos változat, nincs az a hála, ami elegendő lenne köszönetem kifejezésére. Ha esetleg valaki bevállalná a régi szinkron DVD-re történő áttételét, és egy rendes DVD-borítót is csinálna neki, az még nagy dobás lenne.

19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://supermario4ever.blog.hu/api/trackback/id/tr9018875048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norbert Orosz 2013.04.14. 16:17:28

Köszönöm szépen! Istenkirály vagy! A VHS-ripért pedig külön köszönet, úgy tökéletes ahogy van! ;)

supermario4ever 2013.04.14. 17:02:39

Szívesen. :) Akkor lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, mintha elcsúszott volna a hang a egy kicsit? Mindegy, az a lényeg, hogy tökéletesen élvezhető. :) Ma is jövök egy aprósággal.

Norbert Orosz 2013.04.14. 17:10:10

Hát nem nagyon vettem észre, VLC-vel néztem. Esetleg nem lenne meg neked a G.I. Joe rajzfilm TeleVideo-s kazettán? Abból is elviselnék egy ilyen rippet. xD

supermario4ever 2013.04.14. 17:11:33

Nincs G.I. Joe VHS-em, nem éltem soha velük. ^^'

Norbert Orosz 2013.04.14. 18:32:59

Amúgy a dvd-menüről jutott eszembe, hogy nekem megvan a Super Mario Bros. film dvd-n és annak is érdekes a menüje... N64-es montázsok vannak benne. :D

supermario4ever 2013.04.14. 18:49:12

Igen, megvan. Valóban érdekes, ahogy maga a film is az. ^^'

Norbert Orosz 2013.04.14. 19:09:15

Először a német Pro7-en láttam 1996 körül. :D

Szőcs Ákos 2017.07.31. 13:56:28

De nekem kell az iso formátum. Mikor adod le?

supermario4ever 2017.07.31. 15:00:26

Leadni nem adom le, (végülis nem szakdolgozat XD), de azt megteszem, hogy előkeresem, és felteszem valahova, ha kell.

Szőcs Ákos 2017.08.01. 09:49:57

Ahoz kell az iso hogy feltegyem egy dvdre,és kérlek add le isoban,használd az IMGBURN programot,Itt a link a programhoz:http://www.imgburn.com/index.php?act=download

supermario4ever 2017.08.01. 10:22:10

Van IMGburn-öm, használom én is. Előkeresem ma, hátha megtalálom.

Szőcs Ákos 2017.08.01. 13:10:57

Add le az isot linkben.

Szőcs Ákos 2017.08.02. 07:38:17

Na megkaptad a dvdt?

supermario4ever 2017.08.02. 07:42:55

Kerestem, de nincs meg sajnos. Ez a kiadás nem jelent meg DVD-n, csak új szinkronnal, annak a DVD képét tudom esetleg adni.

Szőcs Ákos 2017.08.02. 08:20:28

Jó, csináld meg isoban azt az új szinkront, és tedd fel megára, és add is le a linket.

Szőcs Ákos 2017.08.02. 08:21:41

Vagyis azt akartam mondani hogy rippeld ki isoban

supermario4ever 2017.08.02. 22:38:39

Tessék, itt van: https://mega.nz/#!cZYlFbaQ!5FvpfkuWhk77kPb73Wyxsd0OpNYksWQm79wlTD9lMW8

Szőcs Ákos 2017.08.03. 10:42:01

Kőszőnőm szépen, nagyon kedves vagy

Szőcs Ákos 2017.08.03. 10:52:59

Ma én is adok egy kis meglepetést.
süti beállítások módosítása