Japán Harry Potter

2014. szeptember 17. 23:00 - supermario4ever

Tegnap tehát befejeztem a fő F-Zero karakterek leírását. Alapból vannak többen is, például az F-Zero AX arcade játék versenyzői teljesen mások, vagy a Maximum Velocity-ben négy teljesen egyedi karakter játszató, vagy az animében is vannak olyan versenyzők, akik csak ott láthatók (és a GP Legend-ben játszhatók). Róluk esetleg később írok, de ezt a 30-at tartottam fontosnak, akik az X-ben és a GX-ben játszhatók.

A múlt héten dolgoztam két napot a kínai étteremben. Egyelőre nem tudom, hogy a héten mikor kell menni. Amúgy nem rossz, meg lehet csinálni, csak tényleg fárasztó a vendéglátásban dolgozni. 10 órát kell bent lenni, és ismert, hogy a kínaiaknak más a munkamoráljuk, mint az európaiaknak. Erősen hajaz a japánhoz, nem szeretnek fizetni azért, hogy ülök, és nem csinálok semmit, még akkor sem, ha nincs forgalom, akkor is kell a munkát keresni. Miután ez all you can eat étterem, ezért konkrétan nem kell kiszolgálni a vendégeket, így olyan sokféle munka nincs, csak azt csinálni kell. Majd kíváncsi leszek, hogy hívnak-e, és hogy hogy bírom hosszútávon.

És így, hogy több pénzem lett, vásároltam néhány nagyobb dolgot magamnak. Ami érdekes lehet, hogy nekem eszembe sem jutott, csak nővérem mondta anyámnak Skype-on, hogy most már tudok magamnak TV-t vásárolni, mivel már 100 fontért is lehet jobbat találni. Ezen úgy elgondolkodtam, hogy valóban. És egy kis szabadságot is kapnék, mert akkor nem kell a többiekhez alkalmazkodni, és mikor tudok játszani. Aztán elkezdtem nézelődni Birkenhead-ben, hogy milyen árak vannak pontosan, és mit adnak érte. Már az Asdában kapható Polaroid TV-vel is megelégedtem volna, de úgy voltam vele, hogy még szétnézek. 125 fontért lehet egy jobb HD ready (1366×768) TV-t. Second hand boltok (Cash Converters, Cash Generator) nem rendelkeztek nagy választékkal, de volt egy készülék 25 fontért, amit TV-nek és monitornak hittem, azt gondoltam, hogy ez lesz a jó egy rövidebb időre, de kiderült, hogy nincs hozzá távirányító, mert ez csak monitor. Más jó ár-érték arányú meg nem volt. Aztán az Argos-ban találtam egy LG TV-t 130 fontért, ami nagyon megfogott. 1920×1080-as, progesszív, Full HD, és dizájnra is tetszett. Miután átgondoltam magamban a dolgokat, mellette döntöttem. Jó döntésnek tartom, mert ezt hosszútávon is használnám. Aztán mivel TV-t egyelőre nem tudok nézni rajta, ezért úgy döntöttem, hogy másképp használom ki a Full HD lehetőségét, egy használt boltban vettem magamnak Blu-ray lejátszót. Soha nem volt még ilyenem, és mindig is érdekelt, hogy milyen valódi 1080p-ben nézni filmet, animét, rajzfilmet. És találtam is egy jót 35 fontért. Itt tudtam meg, hogy nemcsak DVD-t játszik le "visszamenőleg", hanem audio CD-t, sőt olyan jót választottam, hogy SACD-t is lejátszik. Amiból ugye nekem van egy: Suara - Yumeji CD. Kár, hogy nincs itt, majd elhozom novemberben.

És akkor vegyek lemezt is. Szerencsére a Blu-ray-jel is az a helyzet, hogy ha jó helyen keresünk, a jobb filmeket akár 3-4 fontért is megvehetjük. Miután a Harry Potter úgyis aktívan visszatért az életembe, ezért mellette döntöttem, főleg amikor láttam, hogy a nyelvek között van japán is. Hoppá... Nem is volt kérdés, hogy megvegyem-e, már önmagában azért megérte, hogy japánul megnézhetem. És végre megtapasztalhattam, hogy milyen valóban 1080p-ben nézni filmet. Nagyon tetszik. És ki is tudom használni, mert a TV-m valóban progresszív, erről olvastam nem is olyan rég, hogy a műszaki áruházak előszeretettel hangoztatják, hogy ez a TV Full HD-s, vagyis hozza az 1920×1080-as felbontást, de azt elhallgatják, hogy nem progresszív, hanem váltott soros (1080i), így a kép nem olyan jó minőségű. Nagyjából értem, hogy miért, de nem vagyok annyira műszaki zseni, hogy ebbe részletesen belemenjek. A lényeg, hogy amennyire értek hozzá, nagyon tetszik, amit látok, és a japán hang... Csak még jobban imádom a nyelvet. Jó érzés hallani, hogy a filmek szinkronjainak minőségére is odafigyelnek, és tényleg a magyar mellett a japán az a nyelv, ahol több érzelmet tesznek a hangjukba a szinkronszínészek (szerintem csak animék esetében seiyuu-k, de legyenek filmben is), és ezáltal sokkal élvezetesebb. Ugyanakkor nagyon érdekes európai szereplőknek ázsiai nyelvet kölcsönözni, többször azzal a tudattal néztem, mintha japán szereplőkkel újraforgatták volna a filmet. Harry és Ron hangjai tetszetősek, Hermione hangja viszont kicsit idegesítő, éreztették, hogy mennyire tudálékos, és szeret kérkedni vele. Dumbledore hangja mint egy öreg bölcsé egy animében, viszont Piton hangján szabályosan megrökönyödtem. Mint egy démoné. Ő nagyon rossz választás volt, és mivel Piton az egyik kedvenc szereplőm, ezért érzékenyebben érintett, hogy nem tudom élvezni az érzelemmentes, már-már hidegvérű gyilkos jellemét, mert egyszerűen sehogy nem tudom az archoz illeszteni azt az ugyan hideg, de magas, démoni hangot, és még akkor sem tudom elfogadni, ha ez a japánoknak tetszik. Piton karakterét a könyv annyira nem, de a film nagyon megszerettette velem, eszméletlen jól alakította a színésze, minderre rájött az, hogy mennyire jó a magyar hangja, nekem több sem kellett. Harry-nek viszont nagyon illik a japán hang az egyéniségének, lehet, hogy részint a külső vonások miatt is, mivel gyerekként eléggé ázsiai stílusú haja volt. Szinte már csak az kell neki, hogy a szeme elferdüljön, a mongolredői kicsit lejjebb ereszkedjenek, és kész az ázsiai Harry Potter. Amúgy úgy tűnik, Japánban nem nagyon szokás (nekik) külföldi ismert karaktert cosplayezni, mert kerestem az interneten, de egyáltalán nem találtam japán HP cosplayt, pedig a post címe is stilusosabb lett volna. Ez már így marad. Összegezve Pitont leszámítva jó a japán szinkron, csak furcsa volt fehér emberek szájából ázsiai nyelv hallani. De ha minden japán szinkron ennyire igényes, akkor még több számomra érdekes filmet megkeresek majd ezen a nyelven.

Amúgy ez az a technikai fejlettség, amíg maximálisan elmennék. Mert egy ideig nagyon tetszett, amíg elment a technika, tetszik a nagyobb felbontás, és eddig követem a trendeket, de hogy mindent megokosítanak, az már egyáltalán nem. Huicong is egyszer az iskolában megkérdezte, hogy kié az a telefon, amit talált. És akkor mondom, hogy az enyém, és teljesen elképedve kérdezte, hogy hát miért nincs nekem okostelefonom? Talán mert nem tartok rá igényt? Én úgy vagyok már az okosításokkal, hogy már nem tudnak mit kitalálni, de ahhoz, hogy a gazdaság pörögjön, folyamatosan fejlődni kell. Hallottam jó oldalát is és maximálisan elismerem, de nem érzem azt, hogy nekem könnyebb lenne az életem velük. A telefonom maradjon csak buta, ahogy a TV-m is, meg majd a karórám is, de mi volt a leghajmeresztőbb, amit nemrég olvastam? Lesznek majd okos otthonok. Nekem ez már a no comment kategória, és igen, én buta otthonban akarok meghalni. Okostelefon nekem már csak azért sem kell, mert a gépemen ugye Windows 8 van, amiken szintén vannak alkalmazások. Hát ezeket sem használom hosszútávon. Pedig van például eBay, Amazon alkalmazás, de a mai napig úgy vagyok, hogy megnyitok egy böngészőt, és ha valami érdekel, akkor ott nézek utána. Ennyire nem tudom az életem részévé tenni ezeket a dolgokat.

Szólj hozzá!

F-Zero karakter profil #30

2014. szeptember 16. 23:21 - supermario4ever

Beastman

Beastman

Nem: Férfi
Kor: 30 éves
Kocsijának neve: Hyper Speeder

Beastman ember dinoszaurusz jelmezben. Gyerekkorában majdnem meghalt, amikor megtámadta egy krokodil, ezért lett vadász, megvédje az embereket a veszélyes vadállatoktól. Azért nevezett a versenyekre, hogy ennek nyilvánossága legyen, valamint célja Bio Rex-et kiiktatni a versenyből. Christopher Annex néven született, nagyon szégyenlős gyerek volt, amire a támadás csak még jobban rányomta a bélyegét. Testén is maradtak sérülések, de a lelki sebek sokkal erősebbek. Agresszív vezetési stílusa sikerre vitte, melyet részint azért is alkalmaz, hogy megvédje a többieket Bio Rex-től. A dinoszaurusz jelmezt azért viseli, hogy elrejtse valódi szégyenlős mivoltát.

Hyper Speeder

Súly: 1.460 kg
Test: C
Gyorsulás: C
Fordulat: A

A hajót eredetileg Beastman találta egy erdőben vadászat alatt, és megkérte Dr. Clash-t, hogy alakítsa át neki versenyautóvá. A kocsi némileg könnyebb, mint Dr. Clash-é, ennek köszönhetően lényegesen jobb tulajdonságokkal is bír. Legkönnyebben irányítható kocsi, ezek mellett viszonylag erős, és jó időben éri el a maximális sebességét.

Szólj hozzá!
Címkék: F-Zero

F-Zero karakter profil #29

2014. szeptember 15. 19:15 - supermario4ever

Kate Alen

Kate Alen

Nem: nő
Kor: 30 éves
Kocsijának neve: Super Piranha

Kate hatalmas énekesnő, akinek erőteljes tánca és lélekkel teli hangja miatt nagyon sok rajongója van. Ő énekel az F-Zero versenyek nyitóceremóniáin. Már egészen kislány kora óta énekel, szülei hangtechnikusok, így általuk sokat tud az éneklés technikai mivoltáról, 10 bátyjával pedig az Alen Eleven nevű formációt alkotják, Kate a legfiatalabb. 21 éves korában szólókarrierbe kezdett, ezekben az időkben választották ki F-Zero ünnepségek énekesnőjének. Már nem képes lelkesen énekelni, ezért is döntött úgy, hogy kipróbálja magát versenyzőként. Az énekesnői pályafutása alatt szerzett ritmusérzéke és fizikai ereje jót tesz a versenyének. Az animében a mai napig lelkesen énekel.

Super Piranha

Súly: 1.010 kg
Test: B
Gyorsulás: C
Fordulat: B

A Team Power Boys nevű csoport készítette az énekesnő megbízásából, amikor még zenei karrierjét építette. Nagyon jó konstrukcióval építették és könnyen irányítható a kocsi, egyedül a gyorsulása nem olyan jó. Kate hi-fi berendezést is építtetett a kocsijába. A kocsi nagyon hasonlít Samus Aran páncélzatához a Metroid játékszériából.

Szólj hozzá!

F-Zero karakter profil #28

2014. szeptember 14. 22:06 - supermario4ever

Billy

Billy

Nem: Férfi
Kor: 7 éves
Kocsijának neve: Mad Wolf

Billy egy majom, aki azért nevezett a versenyekre, hogy bizonyítsa, hogy több képessége van fajtársaihoz képest. Egy laboratóriumban nőtt fel, ahol megtanították írni, olvasni és kommunikálni. Kivételes képességei miatt nevezhetett már 7 évesen az F-Zero versenyekre, ezzel ő a legfiatalabb versenyző. Az Odyapes nevű bolygó lakosa, és ő első majom, aki ki tudott jutni az űrbe. Játékos természetével hamar nagy népszerűségre tudott szert tenni. Elsődleges célja, hogy bebizonyítsa, hogy a majmok is képesek hasonlóan gondolkodni és cselekedni, mint az emberek. A 7. életévével középkorúnak számít, mivel a fajtája átlagosan 16 évig él.

Mad Wolf

Súly: 1.490 kg
Test: B
Gyorsulás: B
Fordulat: C

Ugyanaz a laboratórium gyártotta, aki felnevelte őt. Igyekeztek úgy összehozni a kocsit, hogy a lehető legkönnyebben értelmezhető legyen, mivel írástudása a mai napig erősen korlátozott. Nemcsak a kocsi színe emlékeztet egy banánra, hanem a szárnyai is banán alakúak. Mindenképpen keményre akarták gyártani a kocsit, hiszen nem akkora a majom intelligenciája, hogy minden egyes ütközést kivédjen, ezek mellett jól gyorsul, és irányítása sem mondható rossznak.

Szólj hozzá!
Címkék: F-Zero

F-Zero karakter profil #27

2014. szeptember 13. 22:39 - supermario4ever

Michael Chain

Michael Chain

Nem: Férfi
Kor: 39 éves
Kocsijának neve: Wild Boar

Michael Chain a Bloody Chain banda vezetője, mely csapat tagjainak száma néhány éve átlépte a 10.000-es álomhatárt. Azért nevezett a versenyekre, hogy bizonyítsa, hogy milyen jó a bandája, ám eddig nem sikerült nyernie. Az utca embere, már gyerekként is életének szerves részét képezte a vezetés. Kedvenc szórakozása volt, hogy lopott kocsikkal rendőröket előzött, akik soha nem tudták elkapni. Szülei autós üldözés során haltak meg, részben miattuk is vezet. Lényegében annak hatására kezdett el versenyezni, hogy csapata átlépte a 10.000 főt, de mivel nem sikerült nyernie, sokan elhagyták a bandát. Azóta még agresszívabbá tette vezetési stílusát, hiszen tudja, hogy ha így megy tovább, a banda megszűnik. Heavy Metal-t és operát szokott hallgatni, mert azok a szüleire emlékeztetik.

Wild Boar

Súly: 2.110 kg
Test: A
Sebesség: C
Fordulat: C

Az egyik legnehezebb kocsi, nagyon sokat dolgoztak rajta a strapabíró legyen. Főleg akkor lett fontos, amikor keményebbé tette a vezetési stílusát, még a keményebb ütközéseket is jól bírja. Emellett gyorsulásban és irányításban sem utolsó, így maga a kocsi adott, hogy Michael Chain sikeres legyen a versenyeken, és megvédje csapatának becsületét.

Szólj hozzá!
Címkék: F-Zero

F-Zero karakter profil #26

2014. szeptember 12. 22:18 - supermario4ever

Leon

Leon

Nem: Férfi
Kor: 16 éves
Kocsijának neve: Space Angler

Leon félig ember, félig farkas, sokkal gyorsabb reflexei és állati ösztönei teszik többé az átlagemberhez képest, ugyanakkor nincs akkora intelligenciája. Szüleit még 4 évesen ölték meg otthonában (Zou bolygó) dúló nagy háborúban. Itt találkozott Super Arrow-val és Mrs. Arrow-val, akik kölcsönadták neki a King Meteor kocsit, és már az első próba után ráérzett a lényegre. Ezután kezdték el folyamatosan képezni. nem sokkal utána nevezett is az első versenyre. Azt reméli, hogy ha nyer, a pénzből meg tudja menteni a bolygóján lakó a gyerekeket a nyomortól és a vérengzésektől, és ehhez minden alapja megvan.

Space Angler

Súly: 910 kg
Test: C
Gyorsulás: C
Fordulat: A

Annak ellenére, hogy az egyik legkönnyebb kocsi, viszonylag strapabíró, emellett sebessége is elég jó, de főleg irányítani nagyon könnyű. A Fable Animal nevű csoport gyártotta a kocsit, aki még évekkel ezelőtt megszállta a bolygót. Könnyű vele jó eredményt elérni.

Szólj hozzá!
Címkék: F-Zero

Eredeti JAM Project: Breakthrough kislemez

2014. szeptember 12. 00:30 - supermario4ever

Hát, nem úgy terveztem megvenni, ahogy végül meglett, de most ebben az esetben a végeredmény számít:

Ilyen jó képet egy megvásárolt CD-ről, cuccról talán még soha nem csináltam, ezért tettem ki nagyba. Az iskolában fényképeztem le az edző résznél, amikor takarítottam. Először árnyékban, ott nem sikerült valami jól, aztán úgy voltam vele, hogy ott, ahol süt rá a Nap. Itt sikerült nagyon jól elkapni. És a lényeg: Eredetileg Okui Masami: Mitsu kislemezét akartam megrendelni még augusztus 5-én, ami sikerült is, de kaptam pár nap múlva üzenetet, hogy problémás a megrendelése, ezért várni kell rá 3-4 hetet. Rendben van. Három hét múlva rájuk írok (amúgy a CDJapannél rendeltem meg), hogy mi a helyzet. Azt mondták, hogy ahonnan rendelik, nekik is nagyon sokáig tart a beszerzése. Hát igen, most hogy megszűnt az evolution, Okui Masami kiadója, nehéz lett beszerezni a CD-it. Ezek szerint ennyire nehéz lett. Írtam is, hogy akkor szeretném kérni a JAM Project: Breakthrough kislemezt. És válthattam, mivel egy árban volt, ezzel már sikerrel jártam. És nagyon örülök neki, most is csak azt tudom írni, hogy letöltés és torrent ide vagy oda, eredeti CD-t hallgatni felbecsülhetetlen. Ezért is van az, hogy nekem a CD az igazi, és nem játszik a legális letöltés, meg az online stream. Meg a kislemeznek is van már története, amikor megjelent, megismertem, akkor úgy voltam vele, hogy nagyon jó lesz, de nem volt hozzá hangulatom. Aztán augusztusban, ahogy egyre jobban kezdtek összejönni a dolgok több területen is, akkor kezdtem csak igazán ráérezni a dalok hangulatára, és miután megvettem, erősen jelzi, hogy top-kislemezek között van még most is. Az off vocal-ok is nagyon jók, főleg Okui Masami háttérvokálos hangja tetszik nagyon a Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~ dalban. Nem hiába, 8 éve ismerem az énekesnőt, és még most is képtelen vagyok megszokni, hogy mindenhez, amihez hozzányúl, az arannyá változik. Mindig tud valami olyat nyújtani, aminek hatására mindig rácsodálkozok, hogy Okui Masami az egyszerűen csak Okui Masami és nem több, de nem is kevesebb. És a neve önmagában garancia a minőségre. Még azt is szeretem, hogy a vocal-os verzióban az első bridge-nél kicsit szexisre viszi a hangját, ezáltal még izgalmasabb az egész dal. Konkrétan el tudom képzelni, hogy önmaga elénekelje az egész dalt, szerintem nagyon jól állna neki, csak sajnos a kiadója megszűnt, így vajmi kevés az esély, hogy lesz Self Satisfaction III.

Bár animés kép van a borítón, de a belső oldalakon két kép is fellelhető az együttesről:

JAM_Project_-_Breakthrough_promoJAM Project - Breakthrough backIgazság szerint egyik sem az igazi. Az önmagában furcsa az egész kompozícióban, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen. Én értem, hogy ő a csapatvezető, de ha nemek tekintetében nézzük, akkor sokkal jobb lenne, ha Okui Masami, mint egyetlen nő lenne középen, és nem az dominálna, hogy ki a csapatvezető. Az első kép elsősorban Fukuyama Yoshiki miatt vicces (bal szélen), olyan, mintha meg lenne sértődve, és mondaná, hogy őt most hagyja mindenki békén. Okui Masami-nak meg nagyon rámentek a hajára, pedig eddig nem nagyon volt rá jellemző, hogy nagyon "kidekoráltatná" magát. Több szóló albumán pont hogy smink nélkül látható, és erre mondtam magamban azt hogy ez igen! Aki tudja magáról, hogy nem kell sminkek mögé bújnia, az megmutatja magát pontosan úgy, ahogy a természet megajándékozta. Mert amilyen arca és kisugárzása van, az tényleg ajándék. Most meg kezdik alakítgatni, gondolom nem akarják, hogy látszódjon a képeken, hogy már 46 éves. Bár ez még mindig a jobbik véglet, minthogy ollóval mennének neki. Amúgy nem lettek nagyon ötletesek a képek, kompozíció tekintetében még mindig a Wings of the legend viszi a prímet. Na de, ilyenkor szokásom mondani, hogy a dalok a fontosak, mert abban az élen jár ez a kislemez.

Szólj hozzá!

F-Zero karakter profil #25

2014. szeptember 11. 23:08 - supermario4ever

James McCloud

James McCloud

Nem: Férfi
Kor: 32 éves
Kocsijának neve: Little Wyvern

James McCloud a Galaxy Dogs nevű repülőosztag vezetője, és a hasonlóság nem véletlen, valóban a StarFox sorozat főszereplőjéről Fox McCloud-tól kölcsönözték a nevét. 2670-ben nevezett először az F-Zero versenyekre, amit akkor nem tudott megnyerni, ezért egy évre rá, 2671-ben újra megpróbálja. Felesége és fia inspirálja a versenyre, egyrészt hogy könnyebb életet biztosítson nekik, másrészt meg ha nyer, akkor a díjból vesz a fiának egy versenyautót, hogy ő is bajnok lehessen. Az anime 33. részében kap főszerepet, ahol James McCloud párja O'Donnell, aki szintén a StarFox szériából ismert Wolf O'Donnell-től kapta a nevét.

Little Wyvern

Súly: 1.390 kg
Test: E
Gyorsulás: B
Fordulat: B

A kocsi lényegében James McCloud harci repülőjének átalakított változata. A Space Dynamics nevű csapat készített egy bár nagyon gyenge szerkezetű, de jól használható és jó sebességű versenyautót. A csapat sokat tesztelte a kocsit, mivel elsősorban repülőgyártásban van tapasztalatuk. Céljuk az volt, hogy akár harci repülőként is lehessen használni, és a kettő elegyét dolgozták ki.

Szólj hozzá!
Címkék: F-Zero

F-Zero karakter profil #24

2014. szeptember 11. 00:52 - supermario4ever

Mighty Gazelle

Mighty Gazelle

Nem: Férfi
Kor: 37 éves
Kocsijának neve: Red Gazelle

Mighty Gazelle egykoron ember volt, de olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy mindene összetört és csak robotként tudták újraéleszteni. Minden testrésze mechanikus, és szinte sérthetetlen, ezért bátran versenyezhet erőszakosan, nem kell félnie a haláltól. Eredeti foglalkozása 3D fényképész és Clinton Gazelle néven született. Régóta imádta a versenyjátékokat, és álma volt, hogy kipróbálja élesben, ezért nevezett be az F-Zero versenyekre. Első győzelmére nem sokat kellett várni, nem sokkal ezután következett be az ominózus baleset, mely nemcsak azt hozta magával, hogy robot lett, hanem hogy mivel nincs halálfélelme, ezért érzelemmentesen éli az életét, és az F-Zero versenyek a mindene. Az animében eredetileg Roy Hughes, Captain Falcon régi barátja.

Red Gazelle

Súly: 1.330 kg
Test: E
Gyorsulás: A
Fordulat: C

A kocsit az a Cyber Stick Inc. gyártotta, aki robotként újjáélesztette Mighty Gazelle-t. Mivel robot, ezért szuperintelligens, így a kocsit is a lehető legmodernebbre készítették. Így is könnyedén boldogul vele, viszont a kocsi váza nagyon gyenge, ennek ellenére nem fél, hogy balesetet szenved a versenyautójával.

Szólj hozzá!

Őszközép ünnep

2014. szeptember 10. 00:54 - supermario4ever

Nagyon utánanéztem, hogy ne szó szerint fordítsam le, de úgy tűnik, tényleg ez a magyar megfelelője a Mid-Autumn festival-nak. A kínaiak és a vietnamiak egy jelentős ünnepe, melyet minden holdév nyolcadik havának 15. napján ünneplik meg. Ezt mi is megtettük vasárnap.

Mielőtt még írnék róla, egy kép, aminek megörültem:

Ezt a végleges ittmaradásomnak köszönhetem. Miután nővéremék tudják, hogy számíthatnak rám, ezt egy tagságival megerősítették meg. Örültem neki, mert nagyon szeretem amit csinálnak, és ahogy csinálják, és azt érzem, hogy jó közéjük tartozni. Oroszlántáncra meg biztosan nem maholnap kezdek el gyakorolni, mert a fesztiválon az is volt, és láttam egy próbát. Akár elől vagyok, akár hátul mindkét félnek kemény fizikai erőt kell demonstrálnia.

Egész héten az ünnepségtr készültünk, többek között Holdsüteményeket (ez volt a másik, amin meglepődtem, hogy a Moon Cake is tükörfordításban van magyarul) készítettünk. A Holdsütemény nagyon érdekes, mert nem a hagyományos tészta az alapja, ezért nem is könnyű elkészíteni. Liszt, olaj és aranyszirup az alapösszetevők. Az aranyszirup nagyon hasonlít a mézhez, nem tudom, hogy ugyanaz-e, de ez nádcukorból készül. Huicong gyúrta össze a tésztát, szinte óramű pontossággal állította össze az alapanyagokat. Például a liszt csakis és kizárólag 600 gramm lehet és nem 599 de nem is 601. Meg egyszer hívott segíteni, hogy a lótuszmagokból szedjem ki a közepén található zöld valamit. Kicsit megrökönyödtem, hogy lótuszmag-ízű sütemény? Az mégis milyen? Szokatlan, ennyit elárulhatok. Meg volt még vörösbabpép töltelék is, ennek sem tudtam hova tenni az ízét. A tésztát is nagyon pontosan kellett szaggatni, ahogy tölteléket is pontosan annyit lehetett tenni, hogy mindegyik egyforma legyen. Erre a sütés miatt volt szükség, hogy minden egyes sütemény egyformán süljön meg. De esztétikus is volt, hogy mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki. Igazából még szórakoztunk is vele, hogy a tészta csakis 30 gramm lehet. 29 gramm? Tegyél még hozzá. 31 gramm? Vegyél el belőle. Ugyanígy a töltelék, ami 35 gramm lehetett. A végére már szemmértékem is lett arra, hogy a kiszaggatott tészta, vagy kiszedett töltelék annyi-e vagy sem.

Chang'e_Flying_to_the_Moon_(Ren_Shuai_Ying)A sütést ráhagytam a többiekre, én inkább ma az iskolában segítettem asztalokat, székeket pakolni. Ráadásul igencsak húzós nap volt, mert az egyik kung fu-ra járó gyerek nálunk tartotta 11 órától a születésnapját. Arra is külön készülni kellett. Igazából a néhány poszttal lejjebb olvasható JAM Project X cures Earth album kritikám is a születésnapi parti alatt íródott meg. Úgy volt, hogy mindig amikor szusszanhattam egyet, akkor írtam, de szinte mindig kellett valamit segíteni, például kávéval, teával kiszolgálni az embereket, vagy ne adj isten pedig Kung Fu Pandának öltözni, gyerekeknek integetni, ölelkezni, a ruha mögött jól megizzadni... Úgyhogy megvolt nekem is a dolgom. De az ünnepre készülni már sokkal jobb volt. Egy nagy evészettel kezdődött a mulatság, úgyhogy nagyon sok dolgom volt a pult mögött, nem is bírtam egyedül, segítség meg csak sokára jött. Szinte imádkoztam, hogy kezdődjön el a műsor, addig is nyugalom lesz. Egy helyes kis történetmeséléssel kezdődött, Christopher-t körbeülték a gyerekek. Chang'e történetét mesélte el nekik, aki a Hold kínai istennője, viszont nem a Holdat személyesíti meg, hanem ott él. Hozzá kapcsolódik a Jáde nyúl története, amit már nem meséltek, hanem a gyerekek játszották el. Ennek jobban értettem a történetét, nagyon zanzásítva a lényege az, hogy egy szegény öregember éhes volt, és ennivalót kért a nyúltól, aki hiába próbálkozott, semmivel nem tudott szolgálni az öregembernek. De hogy mégse maradjon éhes, feláldozta saját magát, és a belőle készült húsból jól lakhatott. A nyúl a Holdra került és Jáde nyúlként ott készíti az örök élet elixírjét. Igazán szép történet, és az alakítás is tetszetős.

Ezután két embert is felköszöntöttünk születésnapja alkalmából (az egyik közülük az, akinek volt a partija, maradt az ünnepségre is), tortaevés után elsétáltunk a Seacombe Ferry-be, ahol lampionokat eregettünk. Ilyet eddig csak koreai történelmi sorozatokban (A királyi ház titkai) láttam, és nagyon tetszett, hogy milyen szép, hogy a sötétben egyszerre sok kis lampion az égnek ereszkedik. Ez a mi esetünkben nem így lett, csodálkoztam is, hogy miért megyünk még sötétedés előtt, azt hittem, hogy majd ilyen 21 óra fele megyünk, erre 19 órakor voltunk. Osztogattuk őket, és egyenként emelkedtek az égbe. Így is szép volt, meg jól éreztük magunkat, de úgy lett volna az igazi, ha tényleg mindenki egyszerre emeli fel. Nem mindegyik tudott felemelkedni, amelyiket túl hamar engedték el, azok a folyóban végezték sajnos. De amelyek az égnek emelkedtek, azokat mind megtapsoltuk. Ilyenkor szokás kívánni is, ami részemről elmaradt, mondjuk ebből a szempontból eléggé lazán csináltuk, mivel sokan nem tudták, hogy mit kell pontosan meggyújtani, meg hogy megy, ezért segíteni kellett. Ebből a szempontból is veszített a varázsából, mert nem az eredeti "tulajdonosok" emelték fel a lampiont. Miután visszamentünk az iskolába, még egy kicsit játszottak a gyerekek, mi is szórakoztunk, aztán elkezdtük visszahordani az asztalokat, székeket az eredeti helyükre.

Összességében jól éreztem magam, és hiányzott már egy olyan esemény, amit mi szervezünk, összegyűlik a társaság, és kikapcsolódunk. Az általam készített képeket ide tettem fel:

2014. szeptember 7. - Mid-Autumn Festival

Szólj hozzá!
Címkék: Kína Kung Fu
süti beállítások módosítása