Jeles számhoz érkeztük, a JAM Project júliusban megjelentette 10. válogatásalbumát. Mindenképp szép, ha egy csapat tartósan aktív tud maradni, és már Japánban sem annyira könnyű. A JAM Project soha nem tartozott eladások tekintetében az élvonalbeliekhez, de annyi pénzt mindig hozott a kiadónak, hogy éppen megérje nekik egy-egy albumot, kislemezt megjelentetni, hogy a rajongók igényét kielégítsék. 14 éve építik zenei karrierjüket, ezalatt több mint 200 dalt írtak már, és ha összegeznénk, hogy hány dalt írtak másoknak, hány animében működtek közre mind csapatban, mind egyénileg, akkor bizony azzal szembesülhetünk, hogy a csapat sokkal szélesebb körben ismert, mint hinnénk. És most újra itt vannak.
Hiányoltam is már egy komolyabb kiadványukat. Nem akarom még egyszer elemezgetni a nemrégiben megjelent kislemezeiket, de sajnos azok épp elég indokok voltak arra, hogy aludjon a JAM Project iránt érzett rajongásom. Ugyanakkor mindig reménykedtem abban, hogy ha megjelenik ez a BEST COLLECTION album, akkor meg fog változni a véleményem a kislemezes dalokról, ez be is jött. Régebben írtam már róla, hogy teljesen más a hangulata egy adott dalnak, annak függvényében, hogy milyen egyéb dalok "környezetében" van, hiszen kölcsönösen emelhetik egymás értékét. Bár az igaz, hogy egy dal akkor az igazi, ha önmagában megállja a helyét. Ez is árnyalja egy kicsit a kislemezeket, de az album összességében nagyon is a helyén van. Erősebb, keményebb, mint az előző albumok, de több az érzelem is. Az album minőségének titka ugyanis, hogy a dalok jobban meg van töltve tartalommal, ezáltal többféle érzelmeket lehet hozzájuk társítani, ki ki a saját élettapasztalata, értékrendje, érzelmi intelligenciaszintje alapján. Lássuk én mit gondolok a dalokról.
Kakusei X: Sokban hasonlít az előző BEST COLLECTION album címadó dalához, a THE MONSTERS-hez, csak nem annyira vad, és jobban illik egy album nyitódalához. Dallamosabb, könnyebben énekelhető (már akinek van ehhez énekhangja...). Bár azon egy kicsit megrökönyödtem, hogy "Change your way!" szöveggel kezdik, valahogy az a gondolat ugrott be elsőre, hogy ennyire rosszul csinálnék valamit, hogy 180°-os fordulatot kell vennem? Amúgy nagyon tetszik, a már-már gregorián stílusú énekük, konkrétan induló-hangulatot ad a daloknak. Köszönöm szépen ezt a fantasztikus kezdetet! 8/10
Wings of the legend: Sokszor írtam a kislemez megjelenésekor, hogy mennyire jelentős számomra ez a dal. Mivel változtak az idők, ezért a dal értéke is vele változott, és most már objektívebben is tudom értékelni a dalt. Most is azt mondom, hogy fantasztikus, a top JAM dalok között van, de nagyon furcsának hat, hogy egy-két sor után más ritmus, más dallam, ami valamennyire illeszkedik egymáshoz, és a dal összességében egy egészet alkot, de aki nem nyitott az ilyenekre, annak eléggé disszonáns lesz a hangzás. Pedig egy komplett történetet mesél el, és rejlenek benne a változások is, ezért is olyan a dal, amilyen. Én meg akármennyire is változtak az idők, még 5% esélyt fenntartok, hogy a himnuszom legyen. 10/10
Isshoku Sokuhatsu ~Trigger of Crisis~: Reméltem, hogy ezt is olyan nagy hatásúra csinálják meg, mint az eddigi GARO szériához írt dalaikat, de most nem erre törekedtek. Olyannyira nem, hogy igencsak felejtősre sikeredett, ennél sokkal erősebb rock dalaik is vannak, sajnos ez most csak egy a sok közül. Elmegy a többi dal mellett, de önmagában véve nem nagy eresztés. 6/10
Babylon: A Wings of the legend kislemez B-side track-je, megmondom őszintén, valami lágyabb dalra számítottam, mivel a Super Robot Wars kislemezek második dalai mindig valami Okui Masami által írt lassabb, melankolikusabb dalok. Ez most ha lehet, még erősebb, amit az elején sérelmeztem is, de ahogy ráéreztem az ízére, na mondom magamban, ez igen! Kicsit ilyen titokzatos, ezáltal végig fenntart egyfajta kellemes izgalmat, hogy vajon mi fog ebből kisülni. A refrén nagyon erős, és a legvégén, ahogy erejének teljéből üvölt Fukuyama Yoshiki, azzal keményen feltette az i-re a pontot. De azt senki le nem törli onnan! 9/10
Yume Sketch: De mérges voltam erre a kislemezre, mert a Wings of the legend után jelent meg alig 2 hónap után, és nem akartam elhinni, hogy csak ennyi telik ki tőlük. Az együttestől teljesen szokatlan lágy dal, ami részint érthető is, hiszen a Bakuman. anime egyik ending dala, és aki nézi / látta az animét, annak tetszhet is a dal, mivel nagyon illik az animéhez. De mint JAM dal túlságosan is elüt a többitől, és mivel én az együtteshez viszonyítottam, ezért sokáig nem tetszett. Most azt mondom, hogy a stílus adottságaihoz képest kihozták magukból a legtöbbet. 8/10
Mirai he no Chikai: Van egy nagyon hasonló című daluk, de ez nem ballada, hanem kemény rock dal. Kicsit hajaz azokra az általam viccesnek titulált JAM dalokhoz, amiknek ugyan értem a jelentését, meg hogy mit akarnak énekelni, de valamiért mindig mosolyra fakaszt. És helyet kapott Ricardo Cruz is, a csapat brazil származású segítő tagja is, ő énekli a refrénekben a közös rész utáni sorokat. Most tetszik, amit csinál, és örülök annak, hogy ilyen jellegű rock dal is helyet kapott az albumon. 8/10
Arashi: Van egy másik STORM című daluk még a karrierjük legelejéről, arról a dalról jobban elhittem, hogy vihart fognak aratni. A japán című dal érzelmesebb rock szerzemény. Az érzelmes részét főleg Okui Masami emeli ki a refrén végén hallható extrém magas hangú szólójával. A dal elején és végén hallható kórus szintén az együttes védjegye, amivel évek óta emelik dalaik hangulatát, most sincs ez másképp. 9,5/10
R.I.P. ~Tomo yo Shizuka ni Nemure~: Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a dallal. A cím elárulja, hogy egy balladáról van szó, de ez sem az a fajta, ami azonnal megmarad a fejemben. Ráadásul, ha a JAM Project lassú, lírai dalt ír, azok is legtöbbször pozitív kicsengésűek, de a cím azt is elárulja, hogy bizony most erről szó nincs. Temetői hangulatú, halottat búcsúztató, hozzá intézett utolsó szavakat éneklik el, valamint a halál fájdalmát éneklik ki. De nem tetszik, mert a többi lassú dalaikhoz képest azt mutatja, hogy egy csatát el is lehet veszíteni, és nem feltétlen a következő harcra buzdít fel. Viszont a végén hallható Fukuyama Yoshiki szóló emeli a hangulatot. 5/10
Wildflowers: Egy rock dal a jellegtelenebb fajtából, mely csak úgy van, de semmilyen érzelmet nem tudok társítani hozzá. De meghallgatom, ha lemegy az album, de többszöri visszahallgatás után sem tudok dallamot visszaidézni belőle. Próbálkozásnak nem utolsó... 4/10
Kimi no Moto he: Ahogy írtam az elején, több érzelmet felvonultató album, ami abban manifesztálódik, hogy több a szélsőségesen jó dal. Ez azt hozza magával, hogy adott esetben elnyomhatja azokat a dalokat, melyek nem különböznek az átlagtól, így több dal jelentéktelenné válik. Ugyanerre a sorsra jutott ez a dal is. Meghallgatom, amikor soron van, de önmagában nem maradt meg eddig bennem, pedig ötször már végighallgattam az albumot. 4/10
Orekyuu JUSTICE: Az elejéről azt hittem, hogy ez már a PLATONIC, mert Okui Masami szólóval indult, csak aztán kezdett leesni, hogy nem annyira lírai, be is keményít. Ez némileg jobb az előzőeknél, hangulatosabb, jobban illik a JAM feelinghez. Erről a dalról el tudom képzelni, hogy később meg fogom szeretni. De türelem... 7/10
PLATONIC: És újabb Okui Masami szóló. Márpedig amihez ő hozzányúl, az arannyá változik, most sincs ez másképp. Többször énekelt már szerelmi csalódásairól szólókarrierje során, vagy egyoldalú szerelmekről, most sincs ez másképp. Ez inkább melankolikus, mint sírósan szomorú, de pont ezért hallgatható. Kellemes, szerethető ballada, ugyanakkor a második felében hallható férfikórus némileg megzavarja az addig árasztott nyugalmat, mert bár a refrénben kitör az énekesnő, de marad az a csendes elvágyódás. A férfikórus a belső hangokat szimbolizálja, hogy bár kifelé nyugalmat sugároz, de belül ordít. Ez a férfikórusos refrén után acapellában fejezi be az énekesnő, jelezvén, hogy kiénekelte az érzelmeit és megnyugodott. 9/10
Kaze ~Tabidachi no Uta~: Na ez egy nagyon érdekes dal, egyszerre vidám és fájdalmas is. Magyar vonatkozásban érdekes a cím, ugyanis a változásokat szoktuk úgy is mondani, hogy más szelek járnak, és a hullámos kötőjelben írt cím magyarul pedig az utazók dala fordítást rejti magában. Ez a dal a változásról szól, és az azzal járó fájdalomról. A dal azért kettős, mert bár benne van az elmúlás, az elengedés fájdalma, ugyanakkor izgatottan várja, hogy az új élet mit hoz magával. És igen, sokszor rossz, hogy a régi és az új nem köthető össze. Ez a dal segít feldolgozni és elengedni a múltat. 10/10
Victory Soul: Értekeztem már erről a dalról korábban, most is ugyanaz a véleményem, hogy a beteljesült álom boldogságáról énekel, benne az az oldott, már-már bohókás jókedv a versékben. És most is csak azt tudom írni, hogy ha még nem teljesedett be az álmunk, ez a dal erőt adhat, hogy harcoljunk érte, azáltal, hogy érezteti azt az oldott boldogságot, ami a küzdelem gyümölcse. Hajrá, hajrá, soha ne adjátok fel! 10/10
Kimi Omofu ~Tatta Hitori no Kimi he~: A Yume Sketch kislemez B-side track-je, ez a dal végképp feltette annak idején a pontot arra a bizonyos i-re, ami miatt mérges voltam a kislemezre, de most is azt tudom írni, mint a címadó dal esetében, hogy így albumon a többi dal között teljesen más hangulata van. Méltóképp zárja le az albumot, pozitív hangulatot sugároz magából, és minden rosszat feledtet. Nem utolsó sorban egy kellemes, lágy Kitadani Hiroshi dal, ami tőle igencsak ritka. Bravó, szép munka! 8/10
Mirai he no Daikoutai ~Great Voyage~: A JAM-nél már szinte tradíció, hogy valami nagy útravalóval zárják az albumot, most sem lenne ez másként, csak mostanra sikerült összehozni ezek közül a legjelentéktelenebbet, és sikerült alulmúlni az ötös és hatos BEST COLLECTION albumok záródalait. Jó kis rock dal, de felejthető, és rontja az album összképét. 6/10
Hát ez így fest. Az a helyzet, hogy lehet jönni nagy hatású dalokkal, de azok tényleg elnyomhatják a többit, és így az egész album szélsőséges lesz, rosszabb esetben zavaros összképet fog adni. Nagyon jó album, hallgattatja önmagát, de messze nem tökéletes. Ahhoz, hogy maximális pontszámot kapjon, akkor nemcsak a nagyon jó dalok kellenek, hanem, hogy a többi is elég jó legyen ahhoz, hogy az egész album azt az érzetet adja, hogy ez igen! És mindig újra és újra meg akarom hallgatni. Ezt eddig nagyon kevésnek sikerült, például Okui Masami: DEVOTION vagy Suara: Yumeji albumok ilyenek. Úgyhogy egyelőre nem ingott meg a harmadik BEST COLLECTION albumnak a JAM-ISM trónja. Hogy milyen érzetet kelt az album hosszútávon, arról majd később írok, most egyelőre:
30/40
