Sokat GameCube-oztam a hétvégén, elsősorban a Mario Kart-tal játszottam. Az All Cup Tour-ban mértem fel, hogy mekkora tudásom van. Azt csináltam, hogy három alkalommal játszottam úgy, hogy két könnyű, két közepes, két nehéz súlyú karakterrel, és az alábbi eredmények születtek:

Rapszodikus volt mind a három játék, bár a Mario és Luigi-val való játékot inkább "balladisztikus"-nak nevezném. Az, hogy a két könnyű karakterrel, Toaddal és Koopa Troopával értem el a legjobb eredményt, azt nem meglepő, hiszen könnyű karaktereket a legjobb irányítani. Náluk az volt, hogy az elején értem el nagyon jó eredményt, aztán a végére estem vissza. Bowser és Wario közös játéka meglepően jól sikerült. Velük úgy voltam, hogy kb. 30-40 pont a végére, és akkor megcselekedtem, amit megkövetelt a tudásom, ehhez képest a 83 pont nagyon jónak számít. Náluk az volt, hogy nehezen indult be a játék, utána szárnyaltam, nem is akartam elhinni, hogy jött egyik első hely után a másik. Marióval és Luigival csak egyszer tudtam nyerni, amúgy szinte végig negyedik vagy rosszabb helyezést értem el. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy még Bowsernél és Wariónál is olyan kocsit választottam, amit a súlycsoportjukban könnyű irányítani, míg Mariónál is Luiginál átlagosat, és hát úgy néz ki, hogy ennyit számít. Nehéz volt irányítani, nem mindig akarta az igazságot. De ezek csak kifogások, igazából a Double Dash!! abból a szempontból jóval több játékórát ígér, hogy több lehetőség van gyakorolni, és továbbra is azt mondom, hogy aki igazán jó akar lenni egy Mario Kart-ban, az mindegyik kocsival és karakterrel tud nyerni. Legyen ez a cél?

Csak érzem azért, hogy valóban az utolsó helyen szerepel nálam a Mario Kart-ok közül a Double Dash!!, ugyanis ennyi játék után inkább azt éreztem, hogy az agyamra megy az egész, nem azt, hogy mennyire élveztem a játékot. Ugyanakkor meg szeretném visszaszerezni ebben a játékban is a régi tudásomat. 150cc All Cup Tour Mode-ban 139 pont a rekordom valami 36 perc 30 másodperc körüli idővel. De ez naaagyon régen volt, és ahhoz, és azért látszik, hogy kell még gyakorolni, hogy újra elérjem ezt az eredményt.

Még amikor nem volt Wii U-m, még akkor elgondokodtam azon, hogy majd ha meglesz a kurrens Nintendo konzol, akkor visszanyeri a Nintendo GameCube az értelmét. És így lett! Milyen érdekes, a mai napig rácsodálkozok arra, hogy a GameCube-ot tudtam a legnehezebben megszeretni, sehogy nem tudtam igazi Nintendo konzolkoént gondolni rá, most meg igazi kultusznak örvend nálam. Végre elővettem, a Wii U-n pihen nálam. Tegnap a Mario Kart: Double Dash!!-sal buliztam, ma pedig a Wave Race: Blue Storm okozott néhány kellemes órát. Úgy tűnik, rengeteget kell gyakorolni a Mario Kart-ban, hogy újra a régi legyek, de az a nagyon régi. könnyű karakterekkel itt is könnyű jó helyezést elérni, de például a Wario és Bowser páros valami eszméletlen. Tegnap egy 150cc bajnokságban 8 ponttal 6. helyen végeztem velük. De élvezem, jót szórakoztam játék közben.

Ez a részleg eléggé rendetlen, de itt vannak a Wii U-s és a GameCube-os controllerek és kiegészítők.

Ja és persze a Wii-s cuccok. Az eredeti fehér GameCube controllerért a mai napig nagyon hálás vagyok bagszinak, hogy elcserélte velem, nagy ritkaság. Ritkán is használom, hogy ne essen bántódása. Ugyanis a fekete controller analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van. Gondolkodom azon, hogy ne csak lilát szerezzek be, hanem egy feketét is, mely jobb állapotban van. Tehát eredeti lila controller kerestetik. És akkor meglesz a mesternégyes GameCube controllerek tekintetében: Lila-fekete-ezüst-fehér. Ebben a sorrendben.

És a Wave Race? Jó volt több hónap után is elővenni, és érdekes, hogy a tudásomból mit sem vesztettem. Most már egészen jól megy, csak nehéz kiokoskodni, hogy a turbót mikor használjam el, mert annak rendszerint ütközés a vége, és abból felállni nem kis időveszteség. Sok helyezést szoktam veszíteni, amikor megtörténik a baj. Ennek ellenére szeretem a játékot. Az a fajta, ami önmagában nem nagy szám, de nagyon hangulatos, és korához képest őrült jó a grafikája. Szívesen gyakorlok még vele, de hamarosan a Mario Kart kerül terítékre, mert akármennyire a Double Dash!! a legkevésbé szeretett rész általam, de az All Cup Tour mode nagyon sokat emel a játékon. Szeretem a GameCube-ot, csak a könnyed platform játékot hiányolom belőle, mint pl. a New Super Mario Bros. sorozat.

Erős volt a 2006-os év Okui Masami karrierjében. Nemcsak a szokásos évi 3 kislemez jelent meg ebben az évben, de emellett 2 stúdióablummal is jelentkezett. Valószínűleg erre azért volt lehetősége, mert ebben az évben a JAM Project vette lazábbra a dolgokat, hiszen csak 2 kislemezzel jöttek ki, az album meg már áprilisban megjelent, azok új dalaiban sem énekelt túl sokat, így jobban tudott a saját karrierjére összpontosítani. Nagyon szépen köszönjük ezt a rengeteg munkát, hatalmas dolgokat csinált ebben az évben, szeretjük Okui-samát nagyon. Az ebben az évben megjelent stúdióalbumok közül a másodikról, az evolution-ről szeretnék most hosszasan értekezni.

Azért választottam most ezt, mert ennek is van egy érdekessége, mely miatt érdemes írni róla. Egyelőre nem akarom ellőni a poént, de mindenképp egyedivé teszi az albumot. Minőségében nagyjából hozza a tőle elvártakat, zenei stílusban sem változtat sokat, talán kicsit erősebb lett. És a többi. 10 dal, 45 perc. De mit kapunk, ha betesszük a lemezt a lejátszóba?

1. SOLDIER ~Love Battlefield~: Nagyon szeretem, ha belecsap rögtön a közepébe. Közel áll hozzám ez a fajta rock zene, van ereje, de nem megy át abba az embertelen, elviselhetetlen csörömpölésbe (bocsánat a nagyon kemény rock szerelmeseitől, de tényleg nekem sok az már) ami már csak a tombolásról, fej össze-vissza rángatásáról szól. Viszont ahogy Okui Masami ebben a dalban énekel a "szerelmi csatatérről", élen állok, ha harcolni kell, és győzni fogunk! 10/10
2. zero-G-: Nagyon szép anime a RAY the animation, melynek openingje ez a dal, magasan ajánlott mindenkinek. Ez a dal pedig kifejezetten azok közé tartozik, ami nagyon szép, nagyon jó, csak nem tudok vele tökéletesen azonosulni. De értem a mondanivalóját, és az nagyon szép. Nemcsak az anime mondanivalóját tudjuk meg a dalból, hanem az énekesnő mély érzéseiről is képet kapunk. 8/10
3. Iteza no Tsuki no Koromo ni: Azt hiszem, van egy közös tapasztalatunk Okui Masami-val, a Nyilas csillagjegyűekkel komolyabban barátkozni... Az bizony bátor vállalkozás. Persze ez most nagyon le van egyszerűsítve, de körülbelül erről szól a dal, melynek magyar fordítása nagyjából így szól: "A nyilas csillagjegy ruházata". Szeretem ezt a számot, ez a rock zene is bejön, viszont a dallamvilág kicsit leegyszerűsíti a mondanivalót. Jól áll a dalban, nagyon is ideillik, de ilyet már hallottunk, ezért nem veszi annyira komolyan magát. Mindettől függetlenül nagyon is megéri hallgatni. 9/10
4. Niji: Az első olyan szám az albumon, amit meghallgatok, de ha nem került volna fel, az sem lett volna baj. Marad az eddig megszokott erős rock zenénél, meg is marad bennem, de valahogy ez nekem tucatzene. De abból a szempontból jó hallgatni, hogy lássuk, hogy nem ám csak a rendes hétszínű szivárvány létezik, másféle is, ezt hallhatjuk a dalban. 7/10
5. Lunatic Summer: Hát eléggé elmebeteg nyár volt az idei a maga hőhullámaival, de ez a dal most másról szól. Igazából jól jön most egy könnyed Jpop szám, az előző rockok után, kicsit lazítani, szinte magam is előveszem a legtrendibb napszemüvegemet, és kiülök a Napra és élvezem a semmittevést. Kéne is egy ilyen nyár nekem, hátha a jövő évi ilyen lesz. 7/10
6. Kiba ~Tusk~: És vissza a rockzenéhez, de még milyenhez! Teljesen tűzbe hoz, szinte minden egyes pillanatban átérzem a hangulatát, mely egyre csak erősödik. Valószínűleg az ebben az évben indított GARO sorozat adta az alapötletet, méltó lett volna a sorozat valamelyik dalának. Köszönjük az ilyen dalokat, még sok ilyet kérünk. 10/10
7. Shiranui: Eltelt némi időbe, mire kibogarásztam, hogy mit is jelent a cím, nagyjából a foszforeszkáló fény jelentés áll a legközelebb hozzá. Nagyon érdekes dal, tetszik, hogy éretten, majdhogynem diplomatikusan énekel a megélt csalódásokról. Ahhoz a fényhez hasonlítja, ami a fény hatására átvesz egy kis fényt, de annak valódi ereje nincs, és ki is alszik egy idő után. Egyedi hangulata, zenei világa pedig gondoskodik arról, hogy megjegyezzük egy életen át. 8/10
8. WILD SPICE -TRANCE MIX-: Hogy mit éreztem, amikor meghallottam az egyik kedvenc Okui Masami dalomat trance stílusban? Borzasztó volt. Egy dal, amelyik a magasba emelhette volna az album színvonalát, és kemény rock hangzásával nagyon is beleillett volna a hangulatába, erre kijönnek egy trance verzióval, aminek az eredeti változathoz semmi köze nincs, el is csúfítja az egész albumot, de még az eredeti dal mondanivalóját is valósággal lerombolja. Nagyon régóta ismerem ezt az albumot, de azóta sem tudtam megszokni, hogy ez a tákolmány rákerült az albumra. Okui Masami karrierjének legnagyobb hibája, és SOHA nem bocsájtom meg, hogy ez helyet kapott ezen az albumon. 1/10
9. Otomegokoro Mugen: Hát, visszatértünk a rock zenéhez, de sovány vigasz az előző csalódáshoz képest. Okui Masami most visszaemlékszik saját tinédzserkori élményeire, amikor az első komoly érzelmei érték, és persze hamar kiderül, hogy minden csak illúzió volt. Abból a szempontból nagyon jó a dal, hogy maga a zene is érzékelteti ezt az érzelmi éretlenséget. Nem rossz, hogy bekerült egy ilyen is az albumba, hallhatóan az énekesnő is beleélte magát, de azért lássuk be, hogy 38 éves volt az album megjelenésekor, ez a dal egy tinédzser trendi rocksztár albumán jól mutatna, és bár Makkuntól is jól hangzik, de a dal éretlen mivoltától ez sem menti meg. 6/10
10. SOUL MATE: Ez már sokkal inkább illik egy érett nő vallomásaihoz. Egy ilyen balladával búcsúzni azért sokkal jobb érzetet hagy maga után az album. Ne is felejtsük el, hogy mindig szüksége van az embernek egy olyan érzelmi társra, aki mindig mellettünk áll, ennek öröméről hallhatunk egy csodaszép dalt, hatásos gitárszólókkal. Amikor ilyen dallal záródik az album, azt érzem, hogy talán mégsem volt hiába megvenni az albumot. 10/10

Miután hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy egy rendes japán album legalább 12 számból áll és 55 perces, ezért kis túlzással élve akár az evolution is nevezhető mini-albumnak. Rövid, a mondanivalója sem igazán teljesedik ki, pedig lenne. Egy nő, aki megélt már jópár dolgot az életben, ezért ha újra találkozik ugyanazokkal a csalódásokkal, fájdalmakkal, már diplomatikusan kezeli őket. Így az album címe illik a mondanivalójához, csak azok a szarvashibák tényleg rontják az összképet, pedig sokkal jobb is lehetett volna. Ez az egy, ami miatt jóval gyengébbnek tűnik a God Speed mellett, pedig az alapok nagyon megvoltak. Lesz ez még jobb is.

31/40