JAM Project: Kessen the Final Round kislemez kritika

2015. december 21. 19:28 - supermario4ever

JAM Project - Kessen the Final RoundJAM Project fő csapásiránya a Super Robot Wars széria. Valószínűleg a játékok témája is adja magát, de az azokra írt dalok sokkal erősebbek, érződik, hogy ebben érzi magát otthon az együttes. A Kessen the Final Round kislemez a tavaly megjelent Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~ kislemez folytatásának is mondható, hiszen a két SRW játék együtt egy nagyobb történetet ölelnek fel. Az első játék dalai eléggé érdekesek, talán annak az openingje kivétel a fentebb említett dominancia terén. Inkább komolytalannal tűnt, ott az ending volt igazán erős. Idén ismét két érdekes SRW dallal van dolgunk. Nem ez az első eset, hogy a JAM Project olyan dalt ír, melyet szakaszokra lehet felosztani. Az egyes részeknek önmagukban semmi közük nincs egymáshoz lendületében, stílusában és hangulatában, de Kageyama Hironobu elkövette azt a bravúrt, hogy egységes dalt faragjon belőlük. Ismét egy ilyen dallal van dolgunk a címadó dal esetében, de hogy milyen lett? Lássuk:

  1. Kessen the Final Round: Tehát több szakaszra felosztható a dal, ami vélhetőleg azért van, mert a zenét közösen írták. Inkább úgy mondanám, hogy mindegyik tag, mert egyáltalán nem tűnik közös munkának, ugyanis itt aztán végképp nem sok köze van egymáshoz az egyes részeknek. Öt részre osztható fel a dal, az elsőben lágy zene mellett Okui Masami énekel, de még hogy! Szinte látom magam előtt, ahogy istennőként a csodálatos énekével akarja békére bírni a harcoló feleket. Aztán jön a második rész, ami már sokkal erősebb. Nagyon szeretem, amikor a JAM Project együtt gregorján stílusban énekel, itt olyan érzetet ad, mintha a két harcoló fél a dühét adná ki magából. A tagok külön is énekelnek. A harmadik rész jelentősen különbözik az első kettőtől, és egyértelműen ez viszi a prímet. Csak erre a részre megadom a 10/10-es értékelést. Teljesen más zene, hihetetlen lendületes, más helyszínt is képzelek el erre a részre. Az ének stílusa is teljesen más. Titokzatos, mintha meglepetésszerűen akarnának lecsapni az ellenségre. Eszméletlen hangulatos lett. Viszont a nagyedik rész megint éles váltás, és botrányossá válik a dal! Lassú lett, nem mondanám, hogy semmitmondó, mert önmagában nem rossz, de ahhoz képest kiábrándító, hogy volt egy lendülete, és hirtelen megáll a dal. A vége pedig egy rövid lezárás, de igazából nem zárja le a dalt, nincs vége. Ezt a végtelenségig lehetne folytatni, de úgy tűnik, hogy 6:23-ban határozták meg a hosszúságot. Az első három rész tart 3:48-ig, odáig nagyon jó, imádom, de a vége borzasztó lett. 7/10
  2. END OF HEAVEN: Most kivételesen nem Okui Masami írta az endinget, hanem Endoh Masaaki, így más is a hangulata. Alapvetően nem rossz, kellemes lezárása a játéknak, de másfajta érzelmek hallhatók a dalban. És ez nem rossz, sőt, egyedivé teszi ezt a kislemezt. Inkább azt mondom, hogy ez való egy Super Robot Wars féle játék ending dalának. Olyan érzete van, mintha egy nagy kaland (vagy harc) végén lennénk, és a győztes csapat közösen énekli ezt a dalt, megélve a győzelmüket, egyben megemlékezve a küzdelmes időkre. Endoh Masaaki igazán kitett magáért, nagyszerű munkát végzett. 8/10

Egy ideje akarok írni a JAM Project képekről, borítókról, és most, hogy egy olyan kislemez borítót látunk, ami érinti a problémakört, ezért itt írok róla. Ugyanis zavar engem, hogy mindig Kageyama Hironobu van középen, ezzel jelezve, hogy ő a csapat vezetője, és ő viszi a hátán az együttest. Ez ennek a kislemeznek a borítóján hatványozottan megjelenik, hiszen itt nemhogy ő van középen, de csak ő néz ránk, a többiek meg oldalra. Ez olyan érzetet ad, mintha nemcsak hogy az együttes vezetője lenne, hanem ő a domináns tag, a többiek csak besegítenek neki. A többi képen legalább "érvényesülnek" a többiek. De úgy lenne az igazi, ha Okui Masami, mint egyedüli női tag lenne középen és a férfiak közrefogják, mintegy védelmezve őt. Meg hát csak úgy mutatna szépen, ha a nő van középen.

Szólj hozzá!
Címkék: JAM Project

Új könyv

2015. december 21. 16:21 - supermario4ever

Tegnap értem a végére Csernus Imre legújabb könyvének. Nem változott a véleményem róla, továbbra is azt gondolom, hogy az eddigi legrosszabb könyve, de nem azért, mert minőségében, stílusában olvashatatlan, hanem mert ezzel csak egy célcsoportot szólított meg, méghozzá a tinédzser és fiatal felnőtt lányokat. Azt gondolom, hogy ez a könyv nekik nagyon jó, meg annak, akinek ez az első Csernus Imre könyve. Még egy kritikám lenne a könyv kapcsán (azok mellett, amit korábban írtam), hogy több hasonlatot is megírt a könyvébe, de a baj az, hogy ezek már voltak a korábbi könyveiben. Azt gondolom, hogy az lett volna az igazi, ha az adott szituációra más hasonlatot vagy történetet mesél el, mert egyrészt az újdonság erejével hat azoknak, akik már olvasták valamelyik korábbi könyvét, másrészt meg akinek ez az első könyve, és kedvet kap a korábbi könyveinek olvasására, az ott fog mást olvasni. Más történet vagy más aspektusból hozott hasonlat által jobban megmarad a fejben a mondanivaló. Ennyi lenne a gondolatom. De még azt gyorsan szeretném leszögezni, hogy nem úgy kell elképzelni, hogy ez mennyire rossz könyv, és senki ne vegye meg, csak elmarad a tőle megszokott 10/10 pontos minőségtől. Ha mindenkinek ilyen lenne a legrosszabb könyve, akkor csak fantasztikus könyveket lehetne kapni a könyvesboltokban. És nagyon remélem, hogy lesz folytatása is: A Férfi - pasiknak vagy valami hasonló címmel. Azt akár elő is rendelném. A könyvei közül ugyanis a férfi áll nálam az 1. helyen. A második a kiút a harmadik pedig a fájdalom arcai.

100E0727És most új könyvet olvasok, szintén önismereti jellegű, csak spirituális megközelítésből: Soma Mamagésa: Öngyógyító könyv. A korábbi könyveiben, főleg az Ébresztő 1-2-ben sokat írt a kineziológiáról, Hellinger-terpáiáról tanácsként. Akkor én is utánaolvasgattam több helyen, és határozottan tetszik a módszer, mert azt gondolom, hogy a probléma legbelső gyökerét tárja fel. Erről is lesz majd szó ebben a könyvben, most a 35. oldal körül tartok. Alapvetően tetszik, amit olvasok, csak egyből belevágott a közepébe, és a spiritualitás egy olyan szintjét ütötte meg, ami már magas nekem. Nyitott vagyok rá, ezért elolvastam, de úgy érzem, hogy ehhez még fejlődnöm kell érzelmileg, hogy valóban magamévá tudjam tenni. Ahogy átnéztem a tartalomjegyzéket, sokféle gyógyító módszerről ír, kíváncsian fogom olvasni, hogy mi az, amit magamévá tudok tenni. Amúgy ez az utolsó könyve (eddig), amit terveztem megvenni, ezzel együtt öt könyv van tőle: A két ébresztő, a nemek igenje, a tiszta szex és ez. Somának azért nem akarom megvenni az összes könyvét, mert egy részük az női önmegvalósításról szól, én ebből férfiként nem tudok mit hasznosítani.

Talán furcsa ellentét, de nálam nagyon jól kiegészíti egymást Csernus Imre, és Soma nézetei, gondolatai. Más aspektusból, de sok útmutatást adtak nekem, ami által fejlődni tudtam. Csernus doktor a radikális nézeteivel az életre "nevel", míg Soma a belső énünket erősíti És hogy messze még az út vége (már ha az önismeret útjának egyáltalán van vége...) szinte hihetetlen.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása