Egy dal emlékbe

2018. május 01. 20:05 - supermario4ever

Az összes szériáját tervezem megnézni a .hack sorozatnak, ma végeztem a LIMINALITY-vel. Erről annyira nem szeretnék írni, mert korántsem ragadott meg annyira, mint a SIGN. Furcsa is volt, hogy nem a játékban játszódik (bár tény, hogy említették a "THE WORLD" nevű játékot), és mivel nem ragadott magával a történet, ezért igazság szerint nem is figyeltem nagyon, hogy mi történik. Többször azon kaptam magam, hogy elkalandozik a gondolatom, miközben nézem, pedig ez nem szokásom, ha tetszik, amit látok. Így az igazat megvallva nem tudom megmondani, hogy van-e valamilyen köze a SIGN-hoz, és ha igen, akkor pontosan micsoda. Azt láttam, hogy kívülről akartak rácsatlakozni a játékra, és néhány titkot is megtudtunk, amit a SIGN-ból nem feltétlen tudhattunk meg. De ezen kívül semmi érdemleges nem maradt meg.

Négy részes a LIMINALITY, és amit érdekesnek tartok, hogy az ending az végig marad, viszont minden egyes résznek más openingje van. Mindegyiket a See-Saw énekli kivétel nélkül, és érdekes, hogy ezek is olyan dalok, hogy jók, szívesen hallgatom, de amilyen magaslatokban van az Obsession, egyik sem ér fel oda. Illetve a negyedik rész openingje, a Kioku erős kivétel. Ez a dal is óriási. Nagyon tetszik az a lassú, érzéki hangulatvilág, amit áraszt magából, és a hangszerelésben is valami különlegeset mutat. Az egész összkép meg itt is egybe van. Úgyhogy erre a dalra nagyon odafigyeltem, és teljesen beleszerettem. Azóta csak ezt hallgatom. Majd elolvasom a szöveget, értelmezni fogom, és majd fogom részletesen elemezni a dalt.

Mondjuk, hogy az utolsó rész openingje, azt tartom érdekesnek, hogy nem találtam meg egy OST CD-n sem. Kislemezen nem jelent meg külön, illetve csak a Kimi ga Ita Monogatari kislemezen kapott helyet a 90 másodperces rövidített verzió. A teljes változat csak a See-Saw: Dream Field albumán jelent meg. Illetve karaoke verziót nagyon szeretnék belőle, de nem találok így hirtelen. Ha meglesz, ha nem, de legalább egy vocal only kfn-t megcsinálok ebből a dalból.

https://youtu.be/E4Wbk4ACIEM

1 komment

A kiválasztott

2018. május 01. 16:17 - supermario4ever

Tegnap voltam a WestEnd-ben, szétnéztem a Media Markt-ban, és továbbra is van az a PlayStation 4, amit kiválasztottam magamnak, és szerintem nagyon kedvező áron.

100.000 forintért 1 TB-os Gran Turismo-s PlayStation 4 nagyon jó ajánlat, és már régóta ezt a pakkot néztem ki magamnak. Nem játszottam még Gran Turismóval, de szeretem az autós játékokat, sok jót képzelek el erről a játékról, 1 TB-os, nem Pro verzió, ez pont ideális számomra.

Írtam már arról, hogy feleslegesnek tartom a Pro verziót, és a 4K-s megjelenítést. Azért, mert nem tervezek méteres átmérőjű TV-t, innestől számomra untig elég egy Full HD TV. Meg még nagyon kevés szolgáltatás használja ki a Full HD-nál nagyobb felbontást (pl. TV csatornák, online streamek, digitálisan kölcsönözhető filmek). Ha már sok minden fogja használni a nagy felbontást, akkor esetleg váltanék, de bőven elégedett vagyok most a Full HD-val. Ezzel a PlayStation 4-gyel meg nagy konzolos álmom valósulna meg.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása