Legnagyobb szerelem klisékkel

2018. május 07. 23:30 - supermario4ever

Tegnap befejeztem a Sekaiichi Hatsukoi második évadát, és hát ez sokkal kevésbé tetszett, mint az első évad. Egyrészt kevésbé éreztem a szerelmet a párok között, másrészt meg ebben sokkal inkább érezhető volt a Shounen-ai animékre jellemző klisék. Így nem volt, ami elterelje a figyelmemet azokról a dolgokról, melyeket problémásnak tartok egy ilyen animében. Például soha nem fogom megérteni, hogy miért kell különválasztani egy fiúpáros esetében a szerepeket, hogy van egy domináns és van egy alárendelt. Ez olyan, mintha a fiúpároson belül is ki lennének osztva a szerepek, az egyik a férfi, a másik a női szerepeket hordozza magán. Akár külsőre is, bár inkább az figyelhető meg, hogy akinek férfiasabb a külseje, kisebb a szeme, az csendesebb, titokzatosabb, nem mutatja ki annyira az érzéseit és mélyebb a hangja. Míg a másik nem néz ki annyira férfiasan (bár ez az anime ebben kivétel, mert az is kellőképpen férfias, aki az alárendelt szerepet játsza), nagyobb a szeme, nyitottabb személyiség.

Meg ahogy feljebb írtam, kevésbé éreztem a szerelmet a fiúpárok között. Sokkal inkább olyan érzésem volt, mintha amatőr színészeket látnék játszani, akik nem képesek hitelesen átadni a szerelem érzését. Többször volt olyan gondolatom, hogy igencsak nagy bajban lennénk, ha ez lenne a világ legnagyobb első szerelme, mert akkor a többi szerelem a világon mintha nem is szerelem lenne, hanem valami maszatolás az érzelmekkel.

Úgyhogy sikeresen lehozták a készítők a Junjou Romantica szintjére az animét. Ráadásul az új opening és ending sem jött be. Az opening előadója ugyanúgy Shuhei Kita, mint ahogy az első évad openingjét is ő énekli. Ez a dal is dallamtalan, nem érzek ívet, harmóniát a zenében, az énekben, csak úgy össze-vissza viszi a hangját, és ettől hiteltelenné válik az, amiről énekel. Az ending itt is valamivel jobb és letisztultabb, de mindkét dal hűen tükrözi, hogy mennyire nem a világ legnagyobb szerelméről van szó. A mangaka, Nakamura Shungiku is sokkal inkább azon volt (lehetett, nem olvastam a mangát), a Shounen ai női műfaj mivoltát erősítse, a műfaj rajongóinak szánta mind a Junjou Romanticát, mind a Sekaiichi Hatsukoit. Azt gondolom, hogy mindkét alkotás nehezen befogadható azok számára, akik kritikusabb szemmel nézik a műfajt, vagy a stílusjegyeivel nem tud kibékülni.

Ennek ellenére adok egy esélyt egy másik Shounen-ai animének, ami a képek alapján úgy néz ki, hogy nem feltétlen hordozza a műfaj kliséit, és egyéni mer lenni. Ez pedig a Hitorijime My Hero. Az első két rész alapján ígéretesnek tűnik, ha olyan lesz, írok majd arról is, ha a végére értem.

Szólj hozzá!

Új Okui Masami album

2018. május 07. 21:10 - supermario4ever

Óriási örömömre szolgált, hogy a CDJapan tájékoztatott arról, hogy új Okui Masami album jelenik meg 2018. augusztus 21-én. Már a címét is lehet tudni, Happy End lesz, ami nem véletlen, hiszen ezzel zárja le a 25. évfordulós ünnepségét, amit tavaly az Innocent Bubble kislemezzel nyitott meg.

Gondolkodtam azon, hogy egy nagy válogatásalbum lesz, mert még korábban kigondoltam, hogy micsoda menőség lenne, ha egy több lemezes nagy válogatásalbummal tenné fel a koronát a 25. évfordulós karrierjére, amelyre minden nagysikerű és menő dala felkerülne, egy-két új dallal, mellé egy Blu-ray kerülne minden jó videoklippel. De aztán láttam, hogy a lemez ára ¥3.240 lesz, ebből lehet tudni, hogy csak egy lemezes album lesz. Tehát jó eséllyel stúdióalbummal lesz dolgunk. Akkor viszont nem feltétlen egy vidám albumra kell számítani, ahogy a cím utal rá, hiszen jó eséllyel az Innocent Bubble mellett a Sophia kislemez dalait is tartalmazni fogja, amelyen inkább melankólikusabb dalok vannak.

Aztán, hogy pontosan mire utal a cím, az ki fog derülni. Vagy a 25. évfordulóját zárja le így, vagy talán az egész szólóénekesnői karrierjének búcsút int vele. Azt igazán a lelkemre venném, de legalább vidáman int neki búcsút. Mindenesetre nagyon várom az albumot, és ha lesz rá anyagi lehetőségem, elő fogom rendelni az albumot.

Szólj hozzá!
Címkék: Masami Okui
süti beállítások módosítása