Ma megérkezett a Vaterás rendelésem, az élőszereplős 101 Kiskutya és 102 Kiskutya DVD-k. Az utóbbi időkben jónéhányszor megnéztem mindkét filmet, és nem titkoltan többek között azért, mert mindkettőn rajta van a holland szinkron és felirat. Nem lelkesedve arról, hogy mindkét DVD első kiadású, és hát az InterCom sokkal igényesebb kiadásokat készített a Disney DVD-kből.

Persze, nem lehet hibáztatni a Pro Videót sem, mert ők is csak abból főznek, ami van. Ők már más kiadást kapnak feldolgozásra. Régebben nagyobb volt a kereslet a DVD-kre, ezért a kiadásokra, a borítóra is nagyobb figyelmet fordítottak. Hogy mekkora a különbség, az az alábbi képeken látszik csak igazán, főleg a harmadik képen..

Fogom majd váltogatni a nyelveket, így többször is meg fogom nézni a filmeket. De igazából most is csak azt tudom mondani, hogy csak Szörnyella miatt nézhető a film. Mondjuk az 1961-es rajzfilmben is ő dominál, nem véletlen, hogy ő van legtöbb helyen a képeken. De többi emberi karakter egyáltalán nem alkot emlékezeteset. Ami az állatokat illeti... Az vitán felül áll, hogy teljesen irreális, ahogy viselkednek. Ha létezik is valamilyen kommunikáció az állatok között, biztos, hogy nem ilyen szinten, mint ahogy a filmben bemutatták. És bíztam is különben abban, hogy az extrákban képet kapunk arról, hogy pontosan hogyan oldották meg a kutyák mozgását, de rendkívül szegényes az extrák kínálata DVD-n. Az a 2 kb. 3-4 perces werkfilm, ami semmilyen formában nem alkalmas arra, hogy bemutassa a film készítésének hátterét. Kíváncsi lettem volna arra, hogyan valósították meg az állatok között a már szinte emberi szintű kommunikációt, de ez tökéletesen kimaradt.

Egyébként meg ezt a filmet csak gyermeki lélekkel lehet oldottan nézni. Nem szabad egy percre sem komolyan venni, hogy az állatok ennyire intelligensen viselkednek a filmben és azon elgondolkodni, hogy ezt mégis hogy találták ki. A film egyértelműen gyerekeknek szól. 10 éves voltam, amikor ment a mozikban, láttam is annak idején, és ma is vissza tudom idézni, hogy nagyon kedves filmnek tartottam. Ez a film csak úgy élvezhető, ha felnőtt fejjel is az akkori 10 éves gyereklelkemmel nézem. Tekintve, hogy most is szívesen nézem, ez sikerül. Sőt, most Szörnyella DeFrász, vagyis Glenn Close színészi játékát még jobban szeretem. Az mondjuk sajátságos érzetet ad a filmnek, hogy mindig a gonosznak szurkolok. Nagyon aranyosak a kiskutyák, szeretem őket, sőt a mai napig könnyeket ejtek, ahogy a kis Lucky életre kel Roger kezében, de csak ismételni tudom magam, hogy annyira erős Szörnyella jelenléte a filmben, és azért, mert nem kell őt komolyan venni, inkább komikusnak hat a szerepe. Ezért tudok mai napig sokat nevetni rajta. Mondjuk ez talán külsősként üt ennyire, de amikor ráordít Alonsóra:

VEGYE ÁT A RAJZOT ANITÁTÓL ÉS HOZZA IDE NEKEM!!! NEHEZÉRE ESIK???

Ezt valahányszor látom / hallom, mindig könnyezek a nevetéstől. Bár az biztos, hogy ez élőben azért komolyan ijesztő lenne. De ahogy visszagondolok a rajzfilm változatra, Szörnyella már ott is olyan volt, hogy lehetett érzékelni, hogy ott sem kell őt komolyan venni. Ugyanezt hozták át a filmbe is és ha a klasszikusra alapozunk, akkor kiválóan. Tehát igazából ez is olyan film, amit a helyén kell kezelni, és akkor élvezhető. Természetesen szó nincs arról, hogy 10 pontot érdemelne, főleg ha azt is beveszem, hogy a kis család, főleg a házvezetőnő, Nanny mennyire idegesítő. Továbbra sem bírom azt a tökéletes álomvilágban élő idős nő szerepét, amit megjelenít. Minden egyes pillanatban annyira boldog, mintha egyenesen a mennyországból szállt volna le. Roger és Anita meg akkor szerepelt le nálam, amikor Anita már majdnem a végén jön arra rá, hogy na vajon ki lophatta el a kiskutyákat, és milyen szándékkal? Na vajon? Ez az a dolog, amit sehogy nem tudok elfogadni, és semmilyen történetvezetés nem magyaráz meg. Tehát, amikor teljesen nyilvánvaló Szörnyella gonoszsága. Ott látta, ott ordízott előtte, ott rajzolgatta önelégülten, gonosz vigyorral az arcán a pöttyös szörmebundát... Ez az, amit sehogy sem tudok elfogadni, minden más szerethető.

Még néhány kép a 101 Kiskutya videokazetta és DVD kiadásáról.

A videokazetta régóta megvan, ehhez jött a DVD ma. Egyébként néztem, hogy megjelent-e valaha Blu-rayen, de meglepetten konstatáltam, hogy soha, sehol nem jelent meg a fim Blu-rayen. Így a film igazából egy módon nézhető meg Full HD-ben: nCore-ról letöltve, ott a magasabb bitrátájút szedtem le. Mindkét film 10-10 GB, ha megint lesz majd egy kis pénzem, veszek egy 32 GB-ot Pen Drive-ot, és az lesz a Blu-raye a két filmnek. A két DVD-t meg feltettem a gépemre, kiszedem belőlük a holland szinkront és feliratot, és ráteszem azokat is a Pen Drive-ra, így a németalföldi nyelven is nézhető lesz Full HD-ben.

Külön szeretnék még néhány JAM Project dal bemutatni, amiket manapság hallgatok. Méghozzá azért külön, mert négyből három egy albumról származik, de a negyedik is szorosan kötődik a többi háromhoz. 2016-ban és 2017-ben két stúdióalbumot jelentett meg az együttes, az AREA Z-et és a TOKYO DIVE-ot. Nem is kérdés, hogy melyik tetszik jobban, egyértelműen a TOKYO DIVE. Több az emlékezetes dal ezen az albumon. Bár egyébként az AREA Z is jó abból a szempontból, hogy az album fő témája a NAWABARI ~Haitoku no Scenario~ más stílusban íródott, mint az előző albumok fő témáját képző dalok. Ezzel mintha jelezték volna, hogy már kifogytak a jól megszokott "We will never die" vagy "No, we never give the dream!" jellegű dalokból, ezért váltottak, és jött egy futurisztikus, gépi hangzású dal. Ami a változás szempontjából kifejezetten üdvös, csak nem maradt meg annyira az emlékezetemben. Kicsit káosz is az egész, olyan, mintha csak kísérleztek volna a gépi zenével. De nagyjából az egész AREA Z album olyan, hogy jó, de nem kiemelkedő. Egyet viszont tudok mutatni az albumról, ami nagyon jóra sikeredett.

Magical Mystery Spice ~Magic Spice no Theme~

Talán az egész album jobb lett volna, ha ez a dal lenne a fő témája, és ebből indul ki az album mondanivalója. Csak a cím a furcsa, nem is tudom egyszerűen hova tenni, én biztos, hogy más címet adnék a dalnak. De maga a dal hihetetlenül nagyot üt. Nagy hatású, mintha egy nagy harc előtt állna a csapat, és most, vagy soha. Sok ilyen dala van a JAM Project-nek, de itt ez nagyon működik. Tetszenek a tradicionális hangzások, ahogy össze van hangolva a szintetizátorral. Az ének is nagyon átjön. Arra azért kíváncsi lennék, hogy a kottában hol szerepel a legmagasabb hang, az biztos, hogy olyan magasságokig kevesen tudnak énekelni. De hát ezért JAM Project a JAM Project.

TOKYO DIVE

A TOKYO DIVE album fő témája már sokkal érdekesebb és izgalmasabb. Ugyanolyan futurisztikus, gépi zene az egész, de sokkal jobb a hangzása. Jobban meg van írva, a hangok is harmonizálnak egymással és az ének is jelentőségteljesebb. Ennél a dalnál inkább az első refrén után némi képzavar, amikor van némi káosz a hangzásban. Jó eséllyel szándékos, csak nem érzem, hogy annak ott van mondanivalója. Mindenesetre ötletes, hogy az ének is itt-ott el van gépesítve, mintha a 21. század második felében lennénk. Nagyon érdekes dal, és a videoklip is jól visszaadja a dal hangulatvilágát.

BAD CITY ~We'll be alright~

Endoh Masaaki zenei stílusa annyira nem különíthető el a többiekétől. Ritkán is ír zenét, amikor megteszi, akkor kiad a kezéből olyan nagyszerű dalokat, mint a BAD CITY ~We'll be alright~. A gépi hangzás és az élő hangszerek egy saját elegyét hallhatjuk ebben a dalban. Megvan a maga futurisztikus hangzása, de több az élő hangszer ebben a dalban. Az egész dal nagyon izgalmas, pontosan az a fajta optimizmus jelenik meg az énekben, amit hitelesnek tartok. Tőlük hitelesnek tartom, hogy pontosítsak. A refrén nagyon erős, meg úgy az egész dal határozottan a jobb JAM Project dalok közé tartozik.

Alexandria

Nagyon szeretném tudni, hogy mi inspirálta Fukuyama Yoshikit, ezen dal megírására, de az biztos, hogy egész zenei pályafutásának egyik legjobb dala ez. Konkrétan el tudom képzelni, hogy egy történelmi film betétdala legyen ez a dal, ahol a harcosok készen állnak a nagy összecsapásra. Ráadásul van annyira hosszú a dal, hogy egy egész csata lejátszódik a fejemben, miközben hallgatom a dalt. De ezt persze átvitt értelemben is lehet gondolni, belső vívódás, háború, és az jelenik meg egy harc képében. Az egész dal hihetetlenül erőteljes, jelentős, külön kiemelkedik az album többi dalai közül.

Szóval ez a JAM Project. Remélem, hogy tettem azért valamit, hogy ismertebbek legyenek.