Hát, őszintén nagyon remélem, hogy egy hosszú sorozatot kezdek most el. Mindenesetre ez az előfutára a jövőmnek, a nagy váltásnak, amikortól semmi nem lesz olyan, mint eddig volt, de minden esély megvan arra, hogy jobb legyen, mint eddig bármikor is volt az életemben. Egyáltalán nem túlzás titokzatosan fogalmazni. A lényeg: Holnap indítják az Erasmus pályázatot, de én már a héten elkezdtem összeállítani a szükséges dokumentumokat, hogy a lehető leghamarabb be tudjam adni a jelentkezésemet.

Akár már hétfőn. Amiről biztosan tudom, hogy szükség lesz, az egy önéletrajz és egy motivációs levél. Magyar és az adott külföldi nyelven, melyen tanulni fogunk az egyetemen. Én végül három nyelven írtam meg: Magyarul, angolul és hollandul. Magyarul csak ki kellett gondolnom, hogy miért vagyok motivált abban, hogy Hollandiában tanuljak, aztán ezt lefordítani angolra és hollandra. Az angol fordítás eléggé nehezen ment. Elég jól tudok angolul, elbeszélgetek külföldi ismerősökkal, barátokkal, de nagyon ritkán látok hivatalos írást, így nehéz volt a motivációs levelet átírni angolra. Ami a legfurcsább: Az elöljáró szavak okozták a legnagyobb nehézséget. Mondjuk akármilyen nyelvről van szó, én és az elöljáró szavak esküdt ellenségek vagyunk. Konkrétan németből hamarabb megtanultam a kötőszavak utáni helyes szórendet az összetett mondatok esetében, mint az elöljáró szavak helyes használatát, különösen ha vonzatos igékről van szó. De végül az angol ha nehezen is, de összejött. Ami érdekes volt számomra, hogy a holland fordítás jobban ment. Nyilván a magam alapfokú tudásával még nem rázok ki a kisujjamból hivatalos írást, kértem online szótár és fordítóprogram segítségét, de mégis jobban ment. Nyilván nem az volt, hogy egy az egyben bemásoltam a lefordított mondatokat, hanem azt alaposan átnéztem, és még én is találtam bennük hibákat, amiket javítottam. De az volt az érzésem, hogy jobban flowban vagyok a holland nyelvvel, mint az angollal.

Persze emberi segítséget is igénybevettem a fordításhoz. Az angol változathoz a nővérem segítségét kértem, végülis már 20 éve lakik Angliában, gond nélkül ki tudná javítani a hibákat. Végül egy angol tanár ismerősének küldte el és ő javította a hibákat. Elsőre amikor ránéztem a javított változatra, és láttam a sok áthúzást és megyjegyzést, na mondtam magamban, ennyit ér az angol tudásom, minek is csinálom ezt az egészet? Aztán, ahogy jobban átnéztem, annyira mégsem rossz, de látszott, hogy nincs jártasságom hivatalos szöveg írásában. Egy-két javított mondat annyira szép volt, hogy ha csak én fele ilyet tudnék kreálni, igazán elégedett lennék magammal. Hátha sikerülni fog ilyen is a későbbre.

A holland változathoz két barátom segítségét kértem. Végül abba is sok javítást eszközöltünk, de elsősorban stilisztikailag egyszerűsítettünk a szövegen. Nagyjából mindkettejük konklúziója az volt, hogy néhány elgépelési és nyelvtani hibától eltekintve ez a szöveg túl jó a jelen szintemhez képest. Értettem, hogy mire gondolnak. Tudják ők is, hogy ennyire még nem tudok hollandul, mint ahogy ezt összehoztam. Majdnem 3 óra telt el, mire kész lettünk vele. Az volt a legérdekesebb, amikor én sem tudtam, hogy mit akartam ott írni. Néha túlzottan szofisztikáltan fogalmazok magyarul, a fordítóprogram meg hülyén hozza át az adott mondatot (tényleg sokat javítottam a kiadott szövegen), és akkor elővenni a meglévő holland nyelvtudásomat, amit meg nem tudok, azt vagy a németből következtettem ki, vagy szótárból néztem ki az adott szót, amit furcsának tartottam. Ebből hoztam ki magam az első változatot, amit nevezzünk vázlatnak. Az volt a baj néhány mondatnál, hogy annyira bonyolultan írtam le magyarul, hogy már amiatt volt értelmetlen. Komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy írjam át, hogy egyszerűsítsem, hogy legyen értelme is. Aztán azt írtuk át hollandra. Végül meglett. Egyébként megmaradt bennem néhány új szó, ahogy miközben írtam, majd javítottuk a holland movitációs levelet, így új értelmet nyert a belé fektetett munka.

Alapvetően két célom volt azzal, hogy hollandul is meglegyen. Egyrészt a szándékom komolyságát akartam ezzel jelezni, másrészt meg ha lesz olyan óra Hollandiában, ami hollandul lesz megtartva, akkor ne legyen probléma. Márpedig lehet, hogy szükség lesz rá. Három egyetemet ajánlottak ahogy rákérdeztem, hogy hova érdemes menni tanulni: A Leideni egyetemet, az Utrechti egyetemet és a Groningeni egyetemet. Illetve plusz két belga egyetemet, de Belgium nálam nem játszik. A lényeg az, hogy a múltbéli tapasztalataim szerint fognak kérni tantárgytervet, hogy miket tervezek a megjelölt egyetemeken tanulni. Ki lehet keresni a tantárgyakat az egyetemek weboldaláról, úgyhogy nem kérnek lehetetlent. A Leideni egyetem teljesen rendben van. A weboldalon találtam olyan angol nyelven is tanított tárgyakat, melyeknek hasznát veszem az itteni tanulmányaim kapcsán. Az Utrechti egyetem oldalán viszont csak hollandul találtam "Nederlandse taal en cultuur" szakot, és azon belül sem találtam sok olyan tantárgyat, ami fontos lenne az egyetem szempontjából. Megjegyzem, én magam tanulnám azokat, kifejezetten érdekesnek tartom. De az is szempont, hogy az itteni egyetemet tényleg befejezzem három év alatt. A legfurcsább, hogy hollandul volt meghirdetve a "Nederlands als vreemde taal". Teljesen jó a szóválasztás, tényleg "vreemd", hogy hollandul hirdetnek meg holland, mint idegen nyelv tárgyat. A Groningeni egyetem weboldalán van holland nyelvoktatás angolul, de ott meg nem tudtam kihalászni részletes tantárgytervezetet. Azt hiszem, még szükségem lesz segítségre, ha tényleg kérnek tantárgytervezetet. A legérdekesebb tantárgyat a Leideni egyetemen találtam: "Obstacles in Learning Dutch as a Second Language". Ezt kurvaisten, hogy fel fogom venni, ha bejutok ide.

Első körben ennyi. Hálás köszönetem Humbbynak és KaiGRT-nek a holland segítségért. A könnyeimmel küszködök boldogságomban, ha eszembe jut, hogy ilyen értékes emberek vannak a baráti körömben.

Tegnap este találtam az Instagramon néhány INFJ-s profilt, ahol különböző, a személyiséghez kötődő meme-eket osztanak meg. Van közülük jó néhány, amelynél olyan érzésem volt, mintha engem akartak volna kifigurázni. De igazából jó érzés volt, mosolyogtam rajtuk. Ezekből szeretnék néhányat megosztani, magával az Instagram posttal együtt, és írok is hozzájuk magyarázatot. Csak az instagram postok miatt ez egy nagyon hosszú blogpost lesz.

Kezdjük is rögtön azzal, amelyik jól érzékelteti, hogy mi az, ami számít igazán.

Egyszerű a képlet: Nem az számít, hogy hányan vannak egy közösségben, hanem hogy hányan vannak igazán jelen? Ezért becsülöm jobban a kisebb közösséget, de minőségi időt töltünk együtt. És ugyanez a másik véglet: Sokkal jobban érzem a magányt, amikor sok ember van körülöttem, de senkit nem ismerek közülük, és nem is tudok velük mit kezdeni.

A következő meme is a közösséggel kapcsolatos problémákat illusztrálja.

Ez a szocializálódási igényt reprezentálja. A "félreértett" jelző pedig egyáltalán nem túlzás. Mivel az INFJ a legritkább személyiségtípus, ezért egyedinek számít a gondolkodásmódom és viselkedésem, amit sokan nem értenek. De mivel alapvetően szeretek közösségekbe járni, ezért szeretném megmutatni, hogy ki vagyok. De ha tapasztalok valamit, ami miatt rossz érzésem van, akkor tényleg visszavonulót fújok, és van úgy, hogy napokig nem adok hírt magamról.

A következő jól reprezentálja, hogy mennyi gondolat van a fejemben, amikor emberekkel vagyok együtt.

Ezek a gondolatok teljességgel kontrollálatlanul jönnek elő. Valósággal lerohannak, ha elkezdek valakivel beszélgetni, teljesen mindegy, hogy milyen a kapcsolatunk. Ezért is van az, hogy nem vagyok annyira beszédes közösségben, sokkal inkább a háttérből figyelem az eseményeket és matematikus szintjén elemzem magamban a látottakat, hallottakat. Többek között ez az oka annak, hogy elég hamar túltelítődök emberekkel, és akkor szükségem van arra, hogy egyedül legyek, mert így töltődök fel. Még akkor is, ha a szerelmemmel vagyok együtt.

De ha már szerelem, akkor ez itt...

Sok embernél látom azt, hogy megteszik a fentebb illusztrált lépcsőfokokat amikor találkoznak valakivel, még akkor is, ha első pillanatra szimpatikussá válik az illető. Nálam meg nem egyszer fordult elő az, amit a meme mutat. És itt szó nincs a romantikus komédiák és a szerelmes dalok hatásairól. Ez a "gondolattengernek", a megérzéseknek, és az érzelmeknek egy sajátságos elegye. Tehát amikor meglátok egy bizonyos személyt aki nemcsak gondolatokat, meg pozitív érzéseket ébreszt bennem, amiket ráadásul szélsőségesen élek meg, de rájönnek még a megérzések is, akkor én ott tényleg olyat élek meg, amiket a Disney klasszikusokban lehet látni. Ha az adott személynél úgymond minden "stimmel", abba nemhogy azonnal beleszeretek, de pár percre rá már a házasság és az együttélés minden gondolata áraszt el, ráadásul úgy, hogy a nehézségeket is jól kezeljük. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy nagyon szerelmes tudok lenni.

De ami bezavar ebbe a dologba, az "J", vagyis az ítélet, ami miatt nagyon nehezen változik meg a véleményem egy emberről, ezáltal az érzelmi viszonyulásom is hozzá. Ezt erősíti az "N" is, vagyis a megérzés, ami igazából reményt gerjeszt, mert valamiért a megérzések azt súgják, hogy "szeressek belé". Emiatt tudok nehezen elengedni embereket érzelmileg, és ezért van az, hogy az INFJ-sekre jellemző leginkább az egyoldalú szerelem, amibe sokáig benne maradnak. Erre mondja egy "külsős" sokszor negatív fennhanggal, hogy nem a másikba szerelmes, hanem a szerelem érzésébe. Tekinthetjük így is, de nemrég jöttem arra rá, hogy ez egyáltalán nem baj. Ez valójában a lelki szerelmes állapota, és milyen jó, hogy pont most volt filozófia tantárgy. Első órán Platón volt a téma, akinek egyik híres mondása így szól:

A testi szerelmesek gyümölcse a gyermek, a lelki szerelmesek gyümölcse az erény.

Miről is van itt szó? Aki lelki módon szerelmes és reménykedik, az hihetetlen módon inspirálva érzi magát arra, hogy fejlessze saját magát, hiszen hiszi még, hogy megtörténhet a csoda. Addig is, amíg nincsenek együtt, addig is fejlődik, ami által lehet, hogy elérheti a másik félnél, hogy jó irányban változzon a véleménye róla. Többek között ezért mondják plátói szerelemnek az egyoldalú szerelmet. És azt gondolom, hogy amíg magában reménykedik, és nem támadja le folyamatosan a másik felet, addig ezzel nemhogy nincs gond, de jót is tesz magával. A "letámadás" meg legkevésbé az INFJ-sekre jellemző. Hiszen ők azok, akik megérzik, hogy a másik hogy érezheti magát mellette, és képesek hátrább állni, ha érzik, hogy nincsenek rendben a dolgok. És akkor a háttérből figyelik a eseményeket. Ha pedig túl sokáig nem történik semmi, akkor lassú folyamatban megtörténik az érzelmi elengedés. Én például megtanultam azt, hogy szabad érzelmileg kötődni valakihez, de mindig nyitott szemmel járok, és ha adódik új lehetőség, amiből még akár lehet is valami és tényleg látszik, hogy az előzőre nincs értelme várni, akkor továbblépek.

A következő nagyon jól mutatja, hogy mi az ítélkezés jelentősége.

Elsőre ellentmondásosnak tűnik, és sokan el is ítélik a "Forgiven, not Forgotten" (ha már az előző post a The Corrs első albumáról szólt...) gondolkodást, pedig itt valójában arról van szó, hogy az indulat elmúlik, de az érzés nem. Nemrég olvastam az úgynevezett "door slam"-ről, ami az INFJ-sekre nagyon jellemző. Ez egy pszichológiában használt kifejezés, az a lényeg, hogy ha valaki rosszat tesz a másik személlyel (jelen esetben egy INFJ-ssel), arra rácsapja az ajtót és nincs többé bejárás az INFJ-s életébe. És a "nincs többé" kifejezést lehet szó szerint is venni. Nálam is vannak olyan emberek 10 sőt akár 20 év távlatából is, hogy persze, nem haragszok rájuk, de az életben ne lássam őket többet. Nyilván tudom, hogy ezt például munkahelyen nem lehet megcsinálni, ott az van, hogy persze, munkatársak vagyunk, olykor együtt kell dolgoznunk, de szorítkozzunk a lényegre, aztán hagyjuk egymást békén.

A következő egoistának fog tűnni, de ez is az INFJ része.

Ez is a megérzésekről szól. Mivel az INFJ-seknél az "N" rész (intuition) különsen erős, ezért nagyon korán megérzik azt, ha valakivel valami nagyon nincs rendben. És ezt a többiek ugyan később veszik észre, de ha megtörténik, azt ugyan lehet egoizmusnak hívni, hogy ez az "én megmondtam!" tipikus esete, és ezért van bennem jó érzés. De ez arról is szól, hogy ha mondjuk van egy adott közösségben egy olyan személy, aki miatt nem éreztem magam oda valónak, mert volt benne valami olyan, ami miatt hátráltatva éreztem magam, hogy a csapat tagja legyek, akkor azáltal érzem magam jobban a közösség részének, ha az a bizonyos "problémás" személy legalább a háttérbe szorul, de még inkább, ha kiszorul a csoportból. Lehet azt mondani erre, talán joggal is, hogy nincs ok erre büszkének lenni, de sajnos ez velejárója, mert velem is előfordult, hogy szerettem volna egy közösség tagja lenni, de ez valaki miatt nem ment és csak akkortól sikerült, ahogy ő kiszorult onnan. Ez sajnos így van.

A következő post az INTJ-sek és az INFJ-sek pszichológusi képességeit hasonlítja össze.

Az INTJ-sek is rendelkeznek olyan jó megérzéssel, mint az INFJ-sek, de az az egy betű különbség jelentős. T = Thinking, F = Feeling. Tehát a lényeg az, hogy az INTJ-sek általában akkor hoznak jó döntéseket, ha az eszükre hallgatnak, az INFJ-sek pedig akkor, ha a szívükre. És a kettő egyáltalán nem összeegyeztethetetlen, sőt, mivel valójában hasonló a személyiségük, ezért ha kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz, akkor barátként is nagyon jól ki tudják egészíteni egymást. A holland barátom, Humbby, akit már itt is megemlítettem többször, ő például INTJ-s, és azért értjük meg egymást annyira jól, mert sok mindenben hasonlítunk, de a különbségek miatt másképp látunk rá a dolgokra. De ezt nemcsak hogy tiszteljük egymásban és el is fogadjuk, hanem nem egyszer fordult elő, hogy megvitatva dolgokat, más-más perspektívából világítottuk meg, és ebből nagyon jó beszélgetések kerekedtek ki.

Végezetül pedig egy összefoglalást mutatnék a tipikus INFJ-s személyiségjegyekről.

Nos, hát ennyi lenne.