Mario Kart 8 holland profillal

2021. március 20. 19:36 - supermario4ever

Nemrég létrehoztam egy új Nintendo Network ID-t, mert nem lehet országot váltani. Én meg nem Angliaként hanem Hollandiaként szeretnék játszani, úgyhogy két NNID-m van. El is kezdtem rajta Mario Kart 8-cal játszani, és itt is behozni minden mentést, ami az előző profilon megvolt. Megvan 50cc alapbajnokságokon (tehát a DLC-ket leszámítva) az aranyserleg és a háromcsillagos minősítés.

Illetve online is játszok, és azt kell mondjam, nagyon jó érzés a nevem mellett a holland zászlót látni. ^^

Zuid-Holland van beállítva régiónak, mert akkor hoztam még létre, amikor még Alphen aan den Rijn - Leiden páros volt a mindenem. Most már bárhol máshol szívesen laknék, szerencsére lehet is változtatni a régión. Ha majd kiköltözök Hollandiába, akkor majd az a régió lesz beállítva, ahol lakni fogok. Most még a szép emlékek örömére marad a Dél-Holland tartomány.

Ez még a tegnapi játékból maradt meg, a mai sokkal érdekesebb volt.

Volt "honfitársam" Noord-Brabantból és volt három belga játékos is. Természetesen ők voltak a legfőbb riválisok. Volt is egy játék, ahol úgy végeztem a második helyen, hogy az utolsó kanyarban előztem be a belgákat, így született egy ilyen eredmény.

A két holland lett így az első két helyen, és hogy pont az utolsó pillanatban előztem, el is nevettem magam, mondván, hogy "lösér belgák!" Természetesen nem vérre megy, de néha jó egy kicsit cikizni a belgákat. Mondjuk a beszédüket csak cikizni lehet. A minap kerestem olyan YouTube csatornát, ami ilyen nyelvtanfolyam-szerű és lassabban beszélnek hollandul, hogy gyakoroljam a hallott szöveg értését. Az egyik, amibe belenéztem, annyira megütötte a fülemet a flamand stílusú holland, hogy nem bírtam egy percnél tovább hallgatni. Borzalmasan beszélik a hollandot, én egyszerűen nem bírom hallgatni.

Mindenesetre játékra fel! Most játszok Wii U-n, amennyit tudok és ha majd lesz Nintendo Switchem, ott létrehozzuk néhány holland barátommal a "Holland Brigádok" nevezetű szindikátust és megmutatjuk, hogy hogy kell Mario Kartozni!

Szólj hozzá!

Az első Madonna CD

2021. március 20. 12:02 - supermario4ever

Alapvetően nagyon nem tisztelem azt, amit Madonna csinál (főleg, amit manapság...), de van 4 album tőle, amit értékelhetőnek tartok, azokat megvenném, ha lesz rá lehetőségem, az alábbiakat:

  • Ray of Light
  • Music
  • American Life
  • Confession on a Dancefloor

Sikerült közülük elsőként a legrosszabbat megtalálni. :) Egyébként már kisgyerekként találkoztam Madonnával, mert nővérem nagy rajongója (volt), több CD is megvolt tőle, így már néhány évesen is hallottam tőle számokat, felismertem a TV-ben. Ekkor még annyira nem voltam tisztába azzal, hogy mivel is "köríti" a dalait, de azt érzékeltem, hogy nagyon nem nekem való az, amit csinál. Aztán jött az Evita, amit láttam én is a moziban annak idején, anyám meg nagyon szerette a dalokat, úgyhogy ha lehet CD-t rongyosra hallgatni, az rongyosra volt hallgatva. Nem tudom megítélni, hogy mennyire volt rossz a film, mekkora történelemhamisítás (nem ismerem Argentína történelmét), de az biztos, hogy a dalok sokkal inkább megmaradtak bennem, mint bármilyen színészi alakítás.

Ugyanakkor az önmagában tetszett, hogy nem azt a Madonnát láttam annak idején a moziban, amiről már akkor is tudtam, hogy nem szabad látnom. A Ray of Light albumot pedig kifejezetten üdvözítőnek tartottam és azt gondoltam, hogy azt már érdemes figyelni, amit ott csinál. Ma is azt gondolom egyébként, hogy a maga módján tényleg innovatív volt. Azt már szívesen néztem (a videoklipeket) és hallgattam az albumot, de majd akkor írok róla részletesebben, ha majd meglesz, de most lássuk az American Life-ot.

Elvagyok vele, ez még épp elmegy, csak épp semennyire nem hiteles. Mert gúnyolódik az amerikaiakon és azon a Hollywoodon ironizál, amit a filmjeivel ő maga is gazdagított. Csak az Evitához volt "szerencsém", de amit hallottam a többi filmjéről, az az érzésem, hogy jobb, hogy kimaradtak az életemből. Innentől kezdve nincs erkölcsi alapja arra, hogy Hollywood elé görbe tükröt tartson, ahogy az amerikai élet elé sem, hiszen a dalaival a maga módján ő is kiszolgálta az amerikai gondolkodást. Mindig mondják Madonnára, hogy ezerarcú és mindig átváltozik. Ez így még önmagában igaz is, csak soha nem diktálta a divatot, hanem követte az aktuális trendeket, hogy népszerű maradjon. Japánból van jó példa arra, hogy valaki mindig átváltozik, csak ő tényleg ezerarcú, mindegyik arcával önmagát mutatja, csak másképp. Az ALI PROJECT az, az énekesnő a maga nemében tényleg innovatív.

Míg Madonna nemhogy nem innovatív, de sehol nem önmaga. Úgyhogy teljesen igaz az az önvallomás, hogy Nobody Knows Me, mely személyes megítélésem szerint egyébként a legjobb dal az albumon. Senki nem ismeri őt, mert nem látható az egyénisége sem az album borítóin, és nem hallható a dalszövegeiben. Az Easy Ride is számomra sokkal inkább egyfajta áldozati szerep. Sehol nem igaz az, amit ott énekel, mert ha tényleg az ujjai hegyében akarja érezni a vért és az izzadtságot, akkor oly módon dolgozott volna meg a sikerért, hogy következetesen mindig arról énekelt volna, amiben hisz, és hallanám a dalaiban és látnám a borítóin az egyéniségét. És azzal küzdött volna meg a sikerért. Arra azt mondanám, hogy teljesen rendben van, gyönyörű dal. De tudva, hogy milyen karrierje van (vagy már inkább volt...) csúnyán elhasal a dal, ha a szöveg hitelességét vizsgáljuk. A Nothing Fails is valójában epic fail, mert ha volt olyan kedves a '90-es évek elején kiárusítani a szexet és azt hangoztatni, hogy a szex a minden, akkor hogy jön ahhoz, hogy ártatlan, naiv kislányként, 44 évesen úgy énekeljen a szerelemről, mint egy mindent elsöprő érzésről?

Ennyi kritika után mégis miért akarok néhány Madonna CD-t a gyűjteménybe? Mert van olyan, amikor a pillanatnak akarok élni, nem gondolkodni semmin, csak a jelenben benne lenni a maga teljességében. Néha azt érzem, hogy keverednek bennem az INFJ és az ISFP személyiségvonások és az ISFP-s részemnek jók a Madonna dalok.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása