A héten megvettem magamnak Presser Gábor második könyvét. Nagyon örülök neki, mert mostanság kezdtem el folytatni az első könyvet és egyszerűen élmény olvasni. Ez is olyan fajta könyv, amiből nem szabad sokat olvasni, mert annyi információ van benne és annyi gondolatot, értéket hordoznak magukban, hogy ezt csak lassan lehet olvasni, hogy kellőképpen megmaradjon bennünk minden, ami a könyvben leírattatott. (Éljen a magyar szenvedő szerkezet!) Nagyon jó olvasni, érzékelni Presser stílusát, humorát. Az egész olyan, mintha nem is feltétlen egy interjúban mondaná el ezeket, hanem az olvasónak bizalmasan, mondjuk egy kávé mellett. Lassan lesz végigolvasva a két könyv, de az biztos, hogy emlékezetes olvasmány.

A két könyv együtt.

Különleges helyük lesz a könyvespolcomon.

Szerecsére jól állok a fogyásban, lassan lemegyek 70 kg alá. Ha ez megtörténik, majd megjutalmazom magam azzal, hogy kipróbálok egy eredetileg hízlaló ételt, de új formában. Majd megmutatom, ha meglesz.

Eddig is igyekeztem tudatosan nézni, hogy mit tartalmaz egy-egy boltban vásárolt étel, de erre most még jobban fogok figyelni. Azt találtam ugyanis ki, több kaját fogok magamnak megcsinálni, és olyan összetevőkből, melyek a legkevesebb zsírt, cukrot tartalmazzák. Tehát összességében a legalacsonyabb a kalóriatartalma. Ettől remélem azt, hogy ha visszatérek a számomra ideális étkezéshez, az kevésbé lesz hízlaló. Legrosszabb esetben, ha ez se ment meg a hízástól, legalább az lassabb folyamat lesz, és onnan nem lesz nehéz újra lefogyni. Az biztos, hogy sokkal jobban fogom kontrollálni a súlyomat, mert az okosmérleg inkább arra inspirál, hogy folyamatosan mérjem magam, hiszen mindig elmentődik, és folyamatosan láthatom, miként módosul a testtömegem. Így hamarabb tudok lépni, ha úgy érzem, hogy ez azért már sok.

Néhány ötletet ki fogok ide is írni. Azt gondoltam ki, hogy azokat az ételeket, amiket szeretek, azokat a Street Kitchen weboldaláról nézem ki, elmentem a profilomba a receptjeim közé és ahogy tudom, megcsinálom. Azt már láttam, hogy egy-egy ételhez több receptötlet is tartozik, akkor kiválasztom a számomra megfelelőt, és azt mentem el. Aztán ezeket csinálom meg azokkal az alapanyagokkal, amiket ideálisnak tartok, hogy az elkészült étel a lehető legkevesebb kalóriatartalmú legyen.

És néhány ötletet szívesen megosztanék itt is. Azt sietve (inkább rohanva) hozzáteszem, hogy senki ne várja tőlem, hogy forradalmasítsam a gasztronómiát. Jaj, dehogy is! Nincsenek egyébként szakácsi ambícióim (különben már rég étteremben dolgoznék), csupán szeretnék néhány ötletet megosztani, aztán aki esetleg magáének érez egyet-kettőt közülük, az formája nyugodtan a saját képére, ahogy megfelelő számára. Mivel olyan nagy tapasztalatom a konyhában még nincs, ezért egyszerűbbeket próbálok ki elsőnek. Ráadásul nem is feltétlen egészséges módon csinálom még meg. Például azért, mert még a zacskós formából csinálom meg, ezért is mondom, hogy nincsenek nagyratörő terveim a konyhában. Most még elsősorban azt akarom érezni, hogy jobb az, ha én csinálom meg az ételt, jó dolog a konyhában ténykedni. Jobb megenni azt, amit én magam csinálok, mert ha esetleg még egy-egy alapanyag egészségtelen is, legalább a kontroll van annyira a kezemben, hogy az a legalacsonyabb kalóriatartalmú legyen. Aztán ha fejlődök, jöhet majd az is, hogy hosszú órákon át ténykedek a konyhában.

Első körben az ezersziget öntetet tanultam meg magamtól megcsinálni ezen recept alapján. Mivel már többször csináltam, így már kívülről tudom a hozzávalókat. Az alábbi összetevőkből szeretem a leginkább megcsinálni.

Bizonyos összetevőknél azért lehet látni, hogy az alacsonyabb kalóriatartalmú olcsóbb, úgyhogy ár tekintetében is jobban jövök ki belőle. Ez elsősorban tejtermékekre igaz. Most lehet azon vitázni, hogy miért jobb a 12%-os tejföl, amikor az nem is teljes értékű, hiszen kivonják belőle a zsírt. Tudok róla, sőt, azt is megmondom, hogy ettem már házi tejfölt is, és tisztába vagyok vele, hogy semmi nem fogható a házi tejföl ízéhez. Konkrétan gyerekkoromban a piacon vettük minden szombaton. Volt egy árus, akinek házi készítésű tejtermékei voltak, azok tényleg fantasztikusak voltak. Talán a boltokban kapható 25%-os tejfölnek van ahhoz hasonló íze. Olyat is ettem már, és való igaz, hogy sokkal finomabb és krémesebb a magasabb zsírtartalmú tejföl, de most az az elsődleges, hogya lehető legalacsonyabb kalóriatartalmú legyen. És bízvást mondhatom, hogy a többi hozzávalóval nem is érződik, hogy a tejföl 12%-os.

Ami még sokaknak szemet szúrhat, hogy a fokhagymát granulátummal pótoltam. Az az igazság, hogy iszonyatosan gyűlölök hagymával dolgozni. Gyűlölöm, hogy könnyezik tőle a szemem, gyűlölöm, hogy aztán olyan büdös lesz tőle a kezem, hogy nincs az a szappan, meg szer, ami semlegesíti a szagát. Ezért van az, hogy nem is teszek bele vöröshagymát, mivel kitartó keresésem után sem találtam vöröshagyma granulátumot. Úgyhogy arról megkönnyebbülten lemondok.

Két olyan hozzávaló van a képen láthatók közül, ami drágább, de most bevállaltam. Az egyik a Hellmann's Light Majonéz, aminek a mostani helyzet következtében ugyanúgy robban az ára, mint bármi másnak az élelmiszeriparban. Ezt akkor vettem magamnak, amikor akciós volt, mert egyébként rettenetesen finom, és tényleg nem érződik a "Light" mivolta. Olcsóbb alternatívája a Tescós Light majonéz, aminek megítélésem szerint szintén jó íze van. Illetve, ha nem találok mást, aminek alacsonyabb kalóriatartalma van és olcsó, akkor az S-Budget majonézt veszem. Ennek ez a hátránya, hogy 397 kcal, míg az átlag light majonézeknek 270-300 kcal tartalma van. Érdekesség, hogy Angliában régebben nemcsak Light majonéz volt, hanem Lighter than Light is. Abból aztán tényleg kiszívták az utolsó csepp zsírt is. Amíg kapható volt és Angliában voltam, mindig azt vettem magamnak. Amikor utoljára voltam, kb. 3 éve, akkor már nem találtam. Vagy legalábbis nagyon kellett keresni. Az ASDA-nak van a saját márkás Lighter than Light majonéze, de ritkaság lett. Ami nem csoda, mert amit "Real Mayonnaise"-nek hívnak ott, attól tényleg messze áll íz terén, emiatt sokan le is húzták a terméket az értékelésben, de én szeretem. Nálam már konkrétan az van, hogy a teljes majonéz az, amit nem szeretek, mert annyira hozzászoktam a light változathoz, hogy már külön érzem a teljes majonéz zsírtartalmát, ami miatt kellemetlen nekem.

A képen látható SPAR-os ketchup annyira nem ismert nálunk, ami nem csoda, mert drágább. Én is ritkábban veszem. Különlegessége, hogy nincs benne hozzáadott cukor, édesítőszerrel (szurkalóz) teszik édesebbé, így a megszokott 100 kcal helyett csak 58 kcal van benne. Nem tudom, hogy van-e olcsóbb alternatívája, majd nézni fogom. Mindenesetre íz terén nem érzek komoly különbséget, ugyanúgy édessé tette az öntetet, mintha normál ketchupöt használtam volna.

Az öntet így néz ki.

Ízletes volt, örültem neki. Egyébként nem mérem ki patikamérlegen a hozzávalókat. Érzésre teszem bele a hozzávalókat. Az uborkát igazából nem tudom, hogy kell apróra vágni, azt csinálom, hogy amennyire csak lehet, vékony szeleteket vágok, és ezeket a szeleteket vágom 4 részre. Ez a pepecselős része a munkának, de különösebben nem zavar.

Szóval szerettem csinálni, meg nemcsak a kontroll érzése jó, hogy én válogatom össze a hozzávalókat, hanem, hogy én csinálom magamnak. Ha majd jó leszek a konyhában, lehet, hogy majd hozzám fogom randevúra hívni a szívem választottját és az általam készített étellel fogom levenni a lábáról. Hát ki ne akarna magának egy házias pasit? Ez önmagában jó pont lehet udvarláskor. De egyébként ezért sem szeretek étterembe járni, mert az egy dolog, hogy megbízható alapanyagokkal dolgoznak, de csak a jóisten a megmondhatója, hogy például a különböző húsételeket mennyi zsírban sütik. Meg nekem nem az éttermek úgymond a "szórakozásom". Elég pénzt visznek el a CD-k, DVD-k, Blu-ray-ek, játékok, azok az én bűnös élvezeteim, amikre szívesen költök. Éttermi étkezésre nem. Tudom, hogy inkább társadalmi jelentőssége van, hiszen egyrészt emberek között vagyunk és emberekkel együtt eszünk a magunk közösségével, de mivel ennél introvertáltabb vagyok, ezért az éttermi étkezéssel vagyok úgy, hogy otthon is megcsinálom a magam jó minőségében. Legalábbis ezen dolgozok. Ennek első lépése (vagy Super Mario Bros. 1-1 pályája) volt ez az ezersziget öntet.

Majd Hollandiában fogok tudni erre jobban odafigyelni. Már tavaly is láttam, hogy sokféle változatban lehet ételeket, alapanyagokat enni. Mostanság egyre gyakrabban nézem az Albert Heijn és a Jumbo online felületét, eddig minden olyan ételt megtaláltam, amit eddig kerestem és van Magyarországon is, egy kivétellel: Tejföl. Arra emlékszem, hogy azt tavaly is nagyon kerestem. Az Albert Heijn-ben találtam egy tejfölhöz hasonló terméket, de mivel 125 g volt volt €1,09, ezért nem csináltam rendszert abból, hogy mindig legyen a hűtőben. Egyszer kipróbáltam, ízletes volt, de túl drága. Azt már Angliában is megfigyeltem, hogy a tejföl nincs prioritásban, bár az tény, hogy ami volt, az viszont nagyon finom volt. Hollandiában még annyi sem volt, mintha hungarikum lenne a tejföl. Pedig mennyi menőséget lehet belőle csinálni, mennyi ételt lehet vele finomabbá tenni. Ez hiányozni fog (ha nem lesz alternatívája), ezt leszámítva, úgy néz ki, hogy Hollandiában is fogok tudni ténykedni a konyhában úgy, mint itthon.

Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne többet írni Hayashibara Megumi-ról is, hiszen ő maga a japán anime ipar egyik nagy ikonja. Hiszen nemcsak seiyuu-ként alakít emlékezeteset, hanem énekesnőként. Ő az első olyan seiyuu, aki sikerre tudta vinni az énekesnői karrierjét. Nemcsak albumai jelentek meg sorozatban, hanem ezek mind-mind sikeresek voltak. Hayashibara Megumi az első olyan seiyuu, akinek az albumai és kislemezei sorozatban voltak Top 10-esek a lemezeladási listákon, sőt, az első dobogós album is az ő karrierjét ékesíti. Megjegyzem, teljes joggal. Mert bár nem annyira hatásosak a dalai, mint Okui Masami-é (akivel köztudottan barátságot ápol), de magasan kiemelkedik a seiyuu-k által elénekelt dalok tömegéből. Lássuk is az énekesnői karrierjének gyökerét, hiszen a Half and, Half az énekesnő 1. albuma, mely 1991-ben jelent meg.

Annak ellenére, hogy a japán szinkronszínészetet az egekig szokás emelni, hiszen hihetetlen életet adnak a karaktereknek a seiyuu-k a hangjukkal, fontos tudni, hogy a szakma megítélése nem volt mindig egységes. Konkrétan Hayashibara Megumi abban a '80-as években kapta az első szerepeit, amikor az egész seiyuu szakmának eléggé negatív volt a megítélése Japánban: "Az megy el szinkronszínésznek, aki színészként megbukott". Ez azért elég erős hátszél egy olyan fiatal lánynak, akinek ráadásul álma volt, hogy seiyuu legyen, és ezért mindent meg is tett. Kijárta az iskolát, és csak hogy még jobb lehessen, még énekelni is megtanult. Hayashibara Megumi ugyanis semmilyen hangképzést nem kapott gyerekkorában, minden, amit ezen az albumon hallhatunk, az utóbbi néhány év hangképzésének az eredménye. Mindenesetre az, hogy egy ilyen közegből ki tudott emelkedni és lett a '90-es évek egyik legismertebb animés személyisége, az nemcsak a tehetségének, hanem az egyéniségének is köszönhető.

Bár az első albumon azért hallható, hogy tényleg csak nemrégiben kezdett el énekelni tanulni, és hogy ez a folyamat még tart. Inkább "biztonsági"-nak nevezném ezt az albumot, ugyanis bár énekel olyan dalt, ami nagyobb hangterjedelmet kíván, de alapvetően érzékelhető, hogy nem vitték túlzásba. Sőt, néhány dal annyira egyszerű lett, mintha gyerekeknek írták volna. Hayashibara Megumi is kedves, ártatlan hangon énekel, mintha kifejezetten gyerekdalokra akart volna szakosodni. Persze van egy-két komolyabb dal is, úgyhogy az album 12 dala némileg változatos összképet ad.

1. Kimi no Answer
2. A LATE COMER
3. Niji Iro no Sneaker
4. Mannatsu no Valentine
5. Don't Say "Wake up Baby"
6. Ame no Hi no Shakespeare -TO FLY AWAY-
7. Friends
8. College Ring wo Kai ni Yukou
9. Regret ga Naiteiru
10. Koi no Scramble Race
11. EL WAKT
12. BECAUSE

Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag erre az albumra csak új, az utóbbi hónapokban írt dalok kerültek fel. Pedig nyugodtan kiadhattak volna egy albumot az addig felénekelt anime dalokból, hiszen addigra már bőven volt egy albumra való, ehhez képest új dalokat írtak csak erre az albumra. Egyik sem anime betétdal, egyedül a Niji Iro no Sneaker az, ami az akkoriban indult Heartful Station című rádióműsorának volt a betétdala. Egyébként csak új dalok vannak az albumon. Annak ellenére, hogy ez az album meglehetősen kezdetleges, mind zeneileg, mind szöveileg, mind ének terén, nem mondható rossznak. Mert már ezekben a dalokban megmutatkozik Hayashibara Megumi szerethető személyisége, ami miatt aztán később tényleg megérdemelten lesz ismert és népszerű. Ezt az albumot egyértelműen az énekesnő személye adja el. Ha egy átlagos seiyuu énekelte volna fel a dalokat, aki ráadásul énekelni sem tud (ami akkoriban nem volt ritka... elég csak meghallgatni a '90-es évek karakter dalait), akkor épphogy közepes lenne ez az album. De Hayashibara Megumi olyan bájossággal énekelte fel a dalokat, hogy önmagában csak ez sokat javít az album összképén.

És azért van munka a dalokban, mert azért amit tud, azt Hayashibara Megumi beletette, hogy jó legyen az album. Énekel a legjobb tudása szerint, és szerencsére zeneileg sem faék egyszerűségűek a dalok. Több szólam, több hangszer hallható a dalokban. Tehát a lehetőségekhez mérten dolgoztak az albumon, de azért érzékelhető, hogy figyelembe vették azt is, hogy Hayashibara Megumi még tanul énekelni. Még ne várjunk tőle világszínvonalú teljesítményt. Azt túlzásnak tartom, hogy ez az album egy ígéretes karriert vetít előre, de ahogy énekli a dalokat, azt mindenképp nagyon kellemes hallgatni. De ezt így nem csinálhatta volna sokáig. Pont attól volt nagyon jó az énekesnői karrierje, hogy valami olyan szintű fejlődést mutatott fel Hayashibara Megumi az évek során, amit csak a Half and, Half-ból nem lehetett előre vetíteni.

A borító inkább szerencsétlenre sikeredett. Már itt megcsinálták azt, hogy sok képet csináltak az albumhoz, amit aztán közzé tettek. De az nem mondható, hogy a képek mind jók lennének. Alapvetően nagyon tetszik az, hogy Hayashibara Megumi konkrétan smink nélkül látszik és annyira természetes a megjelenése az összes képen, mintha tényleg csak valaki spontán előkapott volna egy fényképezőképet és kattintgatott. Van olyan kép, ahol annyira kócos az énekesnő haja, mintha éppen akkor kelt volna fel az ágyból, és ahogy éppen kinéz, úgy lefényképezték. Van olyan kép is, ahol gyaníthatóan még a fésű sem került elő, nemhogy valami sminkkészlet. Annak ellenére, hogy nagyon szeretem a természetességet, és ha egy előadó tényleg önmagát mutatja, nem sikerült jól mindegyik kép a borítóra. Fogalmazzunk úgy, hogy némely kép túlzottan spontánra sikeredett. De amit még problémásabbnak tartok, az az elrendezés. Ugyanis a tokban lévő füzetben csak képek vannak. A dallista, a szöveg és az egyéb információk külön papírra lettek nyomtatva. Szerencsére ez nem lett hagyomány, mert eléggé olyan érzetet ad, hogy minden más információ csak mellékes. A teljes belső tartalom így néz ki.

A bal oldali kihajtható papíron vannak a szövegek, a jobb oldalin pedig az egyéb információk. Ennek ellenére nagy becsben tartom ezt a kiadást, hiszen ez az első kiadású limitált példány, a "KICS 100"-as katalógusszámú, ami nem sok rajongónak van meg. Főleg nem ennyire jó állapotban. Ja és csak most látom a borítón, hogy mégiscsak előkerült a sminkkészlet... Milyen rajongó az, aki a borító képét felejti el? De mindegy is, a lényeg, hogy ez az album inkább egyfajta rajongói kuriózum. Nem ezt az albumot mutatnám meg annak, aki szeretne ismerkedni Hayashibara Megumi munkásságával. Ezt annak érdemes hallgatni, aki már szereti az énekesnőt és úgymond érzi is a dalait. Az jó eséllyel meg fogja szeretni, akár el is mélyítheti a rajongáságát, de aki ismerkedni akar Hayashibara Megumi mukásságával, az semmiképp ne ezzel az albummal kezdje. Ezt az albumot csak az fogja szeretni, aki már ismeri és szereti Hayashibara Megumi személyét. Az kap egy új, kétségtelenül különleges szeletet az énekesnő személyiségéből. Ez teszi emlékezetessé és szerethetővé ezt az albumot.

Ének: 6/10
Zene: 6/10
Szöveg: 6/10
Hangszerelés: 7/10
Borító: 6/10
Hangulat: 7/10
+ Már itt jelen van az a személyiség, amitől annyira szeretjük Hayashibara Megumit.
- Túlságosan is "első" ez az album.

64%