supermario4ever photography

Szabadkígyós Wenckheim-kastély 1. rész

Szabadkígyós Wenckheim-kastély 1. rész

Ma Szabadkígyósra mentem el, megnézni a megye egyik nevezetességét, a Wenckheim-kastélyt. Nem emlékszem, hogy valaha is jártam volna itt, pedig kb. 10 km-re lakok innen. Ráadásul a bicikliút is lényegesen jobb itt, mint Murony felé.

De ami késik, nem múlik. Ha tényleg most láttam először, annál nagyobb az élmény. Ahogy olvastam, ez Békés megye egyetlen eredeti állapotában, épen megmaradt kastélya.

img_20240911_105258.jpg

Alig akartam elhinni, hogy ilyen építészeti remekművek nemhogy Magyarországon, de hogy a közelemben. Érdemes volt eljönni, megnézni.

img_20240911_110137.jpg

Egy kis kápolna is van a kastély bal oldalán levő kisebb épületszárnyon. Tényleg nem mondható nagynak, két sorban helyezkedik el 1-2 pad, az oltár is elég kicsi. De az a nyugalom, amit Hollandiában is megtapasztaltam a templomokban, itt is megvolt. Jó volt egy pár pedig itt ülni.

img_20240911_104421.jpg

Azt gondoltam, hogy van valami zöld terület a kastély körül, de azt nem, hogy komplett park, a közelben lévő erdőben ösvénnyel. Ide épp csak benéztem, mert nem készültem arra, hogy ilyen sok időt el lehet tölteni a kastély körül. Ezért is írtam a címben, hogy első rész, ide egyszer mindenképp vissza fogok jönni, és mindent meg fogok nézni. A kastély körüli park és ösvény mindenképp megér egy felfedező sétát. Meg állítólag van a közelben egy lángosos. Ezt nem találtam meg, úgyhogy ezen kastély körül egyszer mindenképp szét fogok nézni.

Több kastély is van Békés megyében, de ez a legépebben megmaradt kastély a régióban. Ami még jelentős, a Gyulai vár, illetve amit láttam még, hogy a Kétegyházán lévő Andrássy-Almási Kastély van szép állapotban. Tehát vannak Békés megyében is felfedeznivaló látványosságok.

Szabadkígyós Wenckheim-kastély 1. rész Tovább
Lőkösháza vasútállomás

Lőkösháza vasútállomás

Lőkösháza határtelepülés, ez az első olyan falu, ahol a Temesvár, Arad felől Romániából érkező vonatok Magyarországon megállnak. Innen megy a vonat Békéscsaba-Szolnokon át Budapestre.

img_20240910_101013.jpg

img_20240910_101101.jpg

A vonatok körülbelül fél-egy órát állnak az állomáson, mert itt csatlakoztatják a belföldi kocsikat a román kocsikhoz. Illetve mivel a mai napig előfordul, hogy jelentős késéssel érkeznek a vonatok Romániából, ezért azt is megcsinálják, hogy csak a belföldi kocsikat indítják menetrendszerűen Budapest felé.

img_20240910_101134.jpg

Az állomás épületének belső részét nem volt lehetőségem (merszem) lefényképezni, mert az egyik várakozó utas szúrós tekintettel méregetett, így azt inkább kihagytam. Az épület a másik oldaláról is nagyjából ugyanúgy néz ki.

img_20240910_101638.jpg

img_20240910_101734.jpg

Ez az első alkalom, hogy Lőkösházán voltam, így nem tudom megítélni, hogy nézett ki a felújítás előtt, de az biztos, hogy szép az épület, és a mellette lévő fedett tér is kifejezetten modernnek hat.

img_20240910_103825.jpg

Kicsit odébb is mentem fényképezni, de ennél tovább már nem mehettem, mert már az államhatár van. Van itt határrendészet, ők figyelmeztettek.

A vasútállomás szép, kicsit sétáltam a faluban is. Van néhány kifejezetten szép épülete. A művelődési ház és a templom mellett a fából készült buszmegállóra lettem figyelmes.

Kifejezetten megszépíti a település fő útját. Azt viszont a magam részéről meglepőnek tartottam, hogy semmi nem volt románul kiírva, csak magyarul.

A vonatra szállva is csináltam néhány képet a vasútállomásról, közülük talán ezek sikeredtek a legjobban.

img_20240910_113936.jpg

img_20240910_114053.jpg

Mint határtelepülés, érdemes volt eljönni, és kicsit szétnézni Lőkösházán. Egy napos kirándulás gyanánt el lehet jönni ide. Van egy-két kisebb látnivalója, az egész falu 2-3 óra alatt bejárható.

Lőkösháza vasútállomás Tovább
CsabaPark

CsabaPark

Békéscsaba határában, Gyula felé van a CsabaPark, ami egy hatalmas zöld terület. Maga a létesítmény nem annyira régi, kb. 10 éves. Azontúl, hogy rendezvényközpont, itt szervezik meg évente a Csabai Kolbászfesztivált, van néhány magyaros étterem, van egy nagy zöld területe, amin egy futóút, játszótér, erdős tér, tó, benne kacsákkal, Streetfitness és állatsimogató található.

A parkból áradt a nyugalom. Eleinte meg is lepődtem, hogy miért vannak annyira kevesen, mire leesett, hogy pont iskolakezdéskor jöttem ide. Pont ezért alkalmas időpont most fényképezni itt.

Aranyos egyébként a játszótér ezekkel a kis kolbászokkal, zöldségekkel, mintegy kiemelve, hogy a kolbász fellegvára a mi városunk.

img_20240904_102932.jpg

img_20240904_102301.jpg

img_20240904_101522.jpg

Érdekes, hogy többen is azt hitték, hogy békéscsabaiként nagyon szeretem a kolbászt. Nem tudom, hogy ez mennyire törvényszerű; ha igen, akkor a város lakosságának azon kb. 1%-ába tartozom, akik nem szeretik a kolbászt. De ez persze semmit nem von le a park értékéből. A zöld terület nagyon szép.

A végén van egy tanösvény, melynek legérdekesebb része a kis házikó, aminek falára festették a különböző berendezési tárgyakat.

Nos, ennyi lenne. Vannak további terveim, hogy mit mutathatnék meg Békés megyéből, ha ezek jól sikerülnek, akkor megyek messzebb.

CsabaPark Tovább
Murony vasútállomás

Murony vasútállomás

Tegnap elbicikliztem Muronyba, megnézni a vasútállomást. Idestova 18 éve járok Budapestre vonattal, mindig elmegyek a vasútállomás mellett, de egyszer se tettem meg azt, hogy leszálljak itt és szétnézzek. Pedig mindenképp érdemes, mert szép és nyugodt hely.

img_20240903_110206.jpg

Murony kisközség kb. 1100 lakossal, Békés megyébe, Békéscsabától kb. 11 km-re. Tulajdonképpen csak azért ennyire szép a vasútállomása, mert Lőkösháza-Budapest vasútvonal része, így mint fő vasútvonal, gondoskodnak róla.

img_20240903_095438.jpg

De pont ez adja a falu fő vonzerejét. A településen csend és nyugalom van, de ott van a határában a vasútállomás, aminek köszönhetően könnyen elérhető Békéscsaba, Szolnok és Budapest. Lényegében ez a vasútállomás fő funkciója: Minden óra felében (menetrend szerint) biztosítja az átmenő forgalmat Budapest és Lőkösháza között.

img_20240903_095128.jpg

img_20240903_095143.jpg

A váróterem kicsi, de szép, modern és rendezett. Ugyanazt a nyugalmat árasztotta magából, mint a vasútállomás.

img_20240903_103916.jpg

img_20240903_101033.jpg

img_20240903_095551.jpg

img_20240903_095523.jpg

Szeretem a messzeséget fényképezni, mert a lehetőségek végtelen tárházát szimbolizálja. A vasútállomás, meg különböző életszakaszok jelképe. Valami hasonlóról énekelt Zorán a "Hiába vársz" című dalában, bár ott a vasútállomás pesszimista színezetet kapott, mintha megrekedtünk volna életünk egy pontján. (fogságban tart a pályaudvar)

De ha megérkezik a vonat, dönthetünk magunk úgy, hogy igenis továbbmegyünk.

img_20240903_105250.jpg

img_20240903_105349.jpg

De ez a vonat most nélkülem indult el, mert biciklivel tettem meg azt az utat, amit a vonat.

Szerettem itt lenni, hiányzott ez a vasútállomás a repertoáromból.

Murony vasútállomás Tovább
süti beállítások módosítása