Eddig is volt fogalmam arról, hogy a Mario a játékok olyanok, hogy casual szinten is élvezhetők, végigjátszhatók, ám ha valaki komolyabb végigjátszásra törekszik, az igencsak meg lesz izzasztva! Ez a New Super Mario Bros. esetében meglepő tény, hiszen híresen könnyű játék. 2007-ben kaptam karácsonyra a Nintendo DS játékot és szinte szekunder szégyenérzetem volt, hogy milyen könnyen végigjátszottam.
Hát persze... Mert akkor nem érdekelt az összes csillagérme. Úgy voltam akkor, hogy amennyit tudok, a legjobb tudásom szerint összeszedem, a többivel meg majd lesz valami. Azóta is várják a sorsukat. De akkor szinte szaladtam a játékban.
És a sorsuk Wii U-n végeztetik be... Ahogy az enyém is. Mert hihetetlen, mennyire nehéz tud lenni, ha már az elejétől a 100%-ra törekszünk. A 3-B pálya titka nem volt annyira vészes... Legalábbis megtalálni. De végigmenni az össze-vissza dőlő gombákon már nem volt annyira leányálom. Nem egyszer azért haltam meg, mert pont akkor dőlt az ellentétes irányba a gomba, amikor épp ráugrottam volna, így nem volt a lábam alatt talaj.
Többszöri nekirugaszkodás után végül megnyílt a 3-B és a 3-C titkos pályák. A 3-B pálya még nem is volt annyira vészes, csak a második csillagérmét nem tudtam megszerezni, mert pont úgy van, hogy falról falra ugrással kell oda eljutni, de csak egy kockányi szabad hely van jobb oldalt. El nem tudom képzelni, hogy kell oda eljutni. A 3-C pálya meg szívás a javából, hiszen a tüskés hal, a Spike Bass ugrál ki a vízből, utána meg kiugráló Cheep Cheep-ek között kell szlalomozni. Azt egyébként régóta sejtem, hogy a Mario játékok ezen pályái pont úgy vannak programozva, hogy ha végigszaladsz, akkor pont nem találnak meg a Cheep Cheep-ek. A klasszikus Marióban ez bevált, itt még nem mertem ezt kikísérletezni. Itt egyébként a harmadik csillagérmét nem tudtam megszerezni. Szívből gyűlölöm azokat a titkokat, amelyek pont olyan magasságban vannak, hogy akárhogy ugrálsz fel, nem éred el. Az ilyenhez tényleg nincs lövésem, hogy kell megszerezni. Úgyhogy összesen két csillagérmével vagyok adós magamnak a 3. világból.
Aztán már csak egy titok maradt, az ágyúpálya megnyitása. Az igazat megvallva, ennek már utána kellett nézzek. Az megvan, hogy szellemházban kell a titkos kijáratot keresni, de többször is nekimentem és akárhol kerestem, nem találtam. És bevallom őszintén ez azon titkok egyike, aminek már utánanézek. És nem csoda... Tipikusan azon trükkös kijáratok egyike, amihez egy detektív szeme kell, hogy észrevegyük. Arról van szó ugyanis, hogy a titkos ajtó csak a harmadik narancssárga felkiáltójel kapcsoló megnyomására jelenik meg. Az ajtó meg pont annyira messze van, hogy konkrétan egy speedrunner tudása kell, hogy eljussunk oda. Sokszor nekiveselkedtem, konkrétan többször előfordult, hogy pont beléptem volna az ajtóba, amikor eltűnt... Végül nem emlékszem pontosan hogyan, de valahogy egyszercsak kinyílt az ajtó, és ott várt a piros zászló.
Aztán megpróbáltam még a második világ kastélyának titkos kijáratát megnyitni, de ez sem sikerült, mert nem volt már Toad ház elérhető, ezért csak az pályán megjelenő piros kérdőjelnek köszönhetően juthattam Mini Gombához. Na most azon a pályán is végig kellett szaladni, aztán eljutni a kastélyig. Ott legalább annyi sikerült, hogy a harmadik csillagérmét megszereztem, ahova csak Mini Marióként lehet eljutni, de a főellenségnél elvéreztem...
És itt abbahagytam a játékot, mert ez az egész már kicsit sok volt. Egyébként összességében élveztem a játékot, csak kicsit tömény, ha a tökéletesség a cél. Ez tegnapi játék volt, ma újra nekimegyek a titkok felfedésének, és megnyitom a negyedik világot.