Ma ünnepeltük a születésnapomat, ami szerencsére eléggé mozgalmas volt. Most ez a hét egyébként is eseménydús, mert hazajöttek a nővéremék látogatóba és nagyon örülök, hogy ők kifejezetten olyanok, hogy szeretnek eljárni mindenfelé. Több helyen is voltunk együtt, és ezt nagy örömmel veszem, mert az életem is egy kicsit eseménydúsabb így. Legalábbis ez a hetem mindenképp. Nekem meg egyedül nincs kifejezetten affinitásom eljárni helyekre, ezért most kihasználom a lehetőséget. Reggel megleptek egy kisebb tortával, valamint megkaptam születésnapomra a The Legend of Zelda: Ocarina of Time 3D-t.

Ez az egyedüli játék, ami még hiányzott a gyűjteményemből, ami megvolt régen, de eladtam, amikor meglett digitálisan. És most újra megvan, bár az örömöm nem felhőtlen, mert Nintendo Selects-es kiadás lett meg. Majd később gondoskodok róla. Magának a játéknak egyébként nagyon örülök, mert nagyon szeretem. És kicsit játszottam is vele, most is jó volt.

Eredetileg Szegedre akartunk átmenni, de végül Gyulára mentünk, mert voltak egyéb programok is mára, és így nem kell annyira autózni. Nem kifejezetten örültem neki, mert Gyuláról elég sok rossz emléket őrzök, kezdve a többszöri sikertelen fülműtétekkel (amit aztán csak Budapesten tudtak helyrehozni), plusz a gimnáziumi évek, amikre szintén nem emlékszem szívesen. De szerencsére az én helyzetem nem annyira súlyos, hogy pszichózisos állapotba kerüljek és hadakozzak az ellen, hogy Gyulára menjünk, inkább úgy voltam vele, hogy fordítsuk meg és gyűjtsünk szép emlékeket a városról. Ez így is lett, mert nagyon jól sikerült. A Gyulai Vár körül voltunk, először az Almási Kastélyt néztük meg. Itt nem mentünk be, csak a kávézójába ültünk be. A Várba viszont igen, de előtte felültünk a városnéző vasútra, amivel végigjártuk a várost. Azt kell mondjam, kifejezetten üdítő élmény volt így látni a várost, még annak a pontjait is, ahol annak idején nap mint nap sétáltam. Ezután mentünk be a várba. Lehet, hogy furcsán hangzik, de annak ellenére, hogy kb. 20 km-re lakok a Gyulai Vártól most voltam belül életemben először. De hatalmas élmény volt. Nem is nagyon tudtam, hogy be lehet menni, meg nem is gondoltam volna, hogy valóságos történelmi kincseket rejt. Egy nagy restanciát pótoltam most azzal, hogy békés megyeiként végre bementem oda. Egy része kifejezetten az Alphen aan den Rijn-ben lévő Archeonra emlékeztetett. Aztán a nővérem fiával felmentünk a csigalépcsőn egészen a vár tetejéig, onnan láttuk be egész Gyulát. Illetve élek a gyanúperrel, hogy amikor kelet felé nézünk el, ott már Románia volt. Egyébként nem tudom, mennyire számít ez is restanciának, de Erdélyben sem voltam még soha, soha nem hagytam el kelet felé a magyar határt. Ja, és mielőtt bementünk volna a várba, a bejáratnál volt egy solymász, akinél két sólyom volt, és az rárepülhetett a kezedre. Természetesen a megfelelő kesztyűt feladták a jelentkező kezére, és a sólyom arra repült. Jó ötlet, de én nem éltem vele. Viszont a nővérem fia igen. Szombatonként tartanak solymászati bemutatót a várban, ahol reptetik is a madarakat.

Mielőtt hazaindultunk volna, beültünk a Hamburger Bárba enni. Ez is Gyulának egy emblematikus helye, amely már akkor bőven állt, amikor gimnáziumba jártam, de még előtte is jócskán. Én Gyros tálat ettem, nővérem és a fia egy-egy hamburgert. Nem volt rossz, bár csak én voltam a leginkább elégedett a kajámmal, nővéremék nem igazán. Ráadásul a monitor sem működött, mert nem mutatta a számot, hogy kész a rendelésünk. Nekünk kellett külön elmenni érte, az is a nővéremnek jutott az eszébe, hogy rákérdezhetnék, hogy mi a helyzet. Úgyhogy akármennyire is emblematikus hely, meg sokan voltak, hagy kívánnivalót maga után. Mindenesetre irány ezután haza.

A családban nem én vagyok az egyedüli ünnepelt április 14-én, hanem a bátyám is névnapos, ezért átmentünk hozzájuk grillezésre. Szerencsére ez is jól sikerült, általában jók szoktak lenni a családi összejövetelek. Meg aztán még hárman testvérek, plusz a nővérem fia meg a bátyám élettársa elmentünk a városligetbe sétálni meg beszélgetni. Illetve a közeli játszótéren én voltam a felelős nővérem fiának szórakoztatásáért. Aztán beesteledett, mentünk haza.

Ma ilyen mesélős kedvemben vagyok. ^^ Remélem több ilyenben lesz részem majd kint Hollandiában.

A héten átmentem egy másik Nintendo Switch Online családi programra, ahol megvannak a plusz szolgáltatások (Nintendo 64, Sega Mega Drive játékok, Mario Kart 8 Deluxe DLC bajnokságok, stb...). Nagyon jók a Mario Kart 8 Deluxe extra pályák, ha kicsit küzdelmesen is, de megcsináltam mind a kettőt Mirror-ig 60 pontos győzelemre.

Ezzel részemről megvan 100%-ra ez a két bajnokság. Nem törekszem arra, hogy 200cc-n is meglegyen, mert az már irreális. Ezzel teljesítettem a személyes elvárásomat. Ha a Mirror-ban is meg tudom csinálni maximálisra a bajnokságokat, akkor elégedett vagyok. Természeten fogom csinálni 200cc-n, ahogy tudom, igyekszem megcsinálni, ha ott is sikerül valami jó eredményt elérni, az már a (non) plus ultra!

Most jött az üzenet az Erasmus Koordinátortól, hogy nem Leidenbe neveznének, hanem Ede-be, és jelezzek vissza, ha elfogadom. Örömmel. Azért változtatnák meg, mert ott nem egyetem van, hanem valami főiskola, és ott nem annyira nehéz. Leidenbe inkább mesterszakosokat küldenek. Nekem azért jó, mert úgy gondolom, hogy a megfelelő ismeretanyagot Ede-ben is megkapom, ami elegendő lesz az alapszakos diplomához. Ha pedig nem olyan nagyok a követelmények, az csak az én életemet könnyíti meg. A krediteket ugyanúgy beszámítják ott is.

Meg lakhely szempontjából is szívesebben mennék oda. Ede Kelet-Hollandiában van, közel a német határhoz. Egyrészt szívesen átjárnék Németországba, meg abból a szempontból is van jobb helyen, hogy nem ott a legsűrűbben lakott régióban lennék Hollandiában. Keletebbre, de talán még inkább északra, nagyobb nyugalom van. Kisebb a népsűrűség és több a zöld terület.

Most már ennek fényében néztem szét, hogy hova mehetnék lakni. Mivel az lenne az ideális, hogy ősszel ne kelljen költözni, ezért Eindhoven nem jöhet szóba, mert kerülővel lehet onnan Ede-be eljutni. És hát ha valami nagyon drágává teszi Hollandiát, az a vasúti közelekedés. Nagyon drága ott a vonatjegy. Három nagyobb város jöhet szóba nyári munkakeresés szempontjából: Utrecht, Nijmegen vagy Arnhem. Utrecht azért lenne ideális, mert az földrajzilag Hollandia közepén van, így onnan könnyebben el tudok jutni bármerre. Bár az népsűrűség terén bukna, mert Utrecht tartomány a harmadik legnépesebb provincia Hollandiában. Nijmegen meg ott van keleten: jobbra nézek, ellátok Németországig. Arnhem-et egyáltalán nem ismerem, de gondolom, azzal se járhatok rosszul.

Határozottan azt gondolom, hogy jól jártam ezzel a váltással, remélem, hogy ténylegesen sikerül a környéken egy olyan helyet találni, ahol jól érzem magam.

Úgy döntöttem, hogy megírom részletesebben, hogy mire jutottam magamban, miben látom a sorozatos sikertelenségek okát, amitől olyan nehezen tudok szabadulni. Lesznek utalások személyekre, de nem fogok senkit megemlíteni név szerint. Egyrészt a történet szempontjából irrelevánsak, másrészt, problémás lehet nekik, ha említésre kerülnek. Ezért igyekszek úgy írni róluk, hogy ne lehessenek beazonosíthatók. Ha eljut hozzájuk és felismerik magukat, az maradjon az ő titkuk.

A helyzet ugyanis az, hogy a múlt hét elején jutott eszembe, hogy az önállósodásra való igényem valójában nagyon régi, még 2006-ból gyökerezik. A sztori ott kezdődik, hogy 2005 decemberében kötötték be hozzánk az internetet. Már előtte is használtam komolyabban, de igazán csak akkor, amikortól otthon is elérhető lett az internet. Ekkor kezdtem el komolyabban jelen lenni fórumokon, használtam az MSN Messengert. Ekkor még csak magyar fórumokra voltam regisztrálva, ezért magyar barátokra tettem szert. Többekkel komolyabb barátságot kötöttem, az egyiküknek köszönhetően volt lehetőségem akkor először felutazni Budapestre, ugyanis megbeszéltük, hogy átmegyek hozzájuk, beszélgetünk, játszunk, jól érezzük magunkat.

Ez a bizonyos 2006. július 14-i nap több szempontból is vízválasztó volt az életemben. Egyrészt ekkortól kezdtem el sűrűn feljárni Pestre. Ezelőtt ilyen 2-3-5 évente voltam egyszer, ha valamilyen nagy esemény volt. De ettől a naptól kezdve jöttek a baráti, közösségi összejövetelek, és olyan szinten nyílt ki számomra a világ, hogy az valami elképesztő. Ekkor éreztem meg életemben először Budapest erejét, hogy mennyivel másabb, mint bármelyik másik város Magyarországon. Hogy annyi lehetőség van, sokféle ember él, rengeteg helyre el lehet menni. Ez a fajta változatosság, ez az újdonság teljességgel lenyűgözött. Másrészt ennek a srácnak, akihez eljutottam, a lakókörnyezetét csodálatosan gyönyörűnek tartottam. A külvárosban lakott, egy új építésű házban, és maga a ház is nagyon tetszett, hogy teljesen szép és modern benne minden. A másik, ami rettenetesen tetszett benne, hogy kinéztem az ablakon és szinte kilométerekre elláttam. Én ilyet korábban nem tapasztaltam, ott nekem olyan szintű szabadságérzetem volt, mint talán soha előtte nem. És ez a kettő együtt hatalmas inspirációt adott arra, hogy önállósodjak, megvalósítsam magamnak ezt a jövőben. Budapestre akartam költözni, nekem ez lett az amerikai álmom. Bennem ugyanis egy furcsa kettősség van, mert egyrészt szeretem a nyüzsgést, meg a pörgést körülöttem. Az ha napközben megvan, az nagyon tud éltetni. Másrészt rettenetesen szeretem a nyugalmat, és azt akarom, hogy a lakóhelyem békés, nyugodt legyen. És végülis abban a lakókörnyezetben oly módon találtam meg a számításomat, hogy teljesen falusias volt a közeg: Autók alig jártak, a madarak éneke melengette a szívem, ugyanakkor felszállok a közeli buszra, és 20 perc alatt bent vagyok a városban.

Mindezek fényében következetesen tervezgettem is a jövőmet. Emlékszem, már 2007-től kértem a különböző hírleveleket Budapesten kiadó albérletekről, munkalehetőségekről. Csakhogy a helyzet az, hogy csak 2010-ben költözhettem ki Budapestre. Ez a 3-4 év meg elegendő idő ahhoz, hogy komoly változás álljon be, mint ahogy az jelen esetben is megtörtént. 2009-ben szerelmes lettem, de annyira, hogy életem második nagy szerelmét éltem meg akkor. És ez minden egyes jövőbeni tervemet felülírta. Az anyagi jellegű álmok egy az egyben törlődtek az elmémből, és már csak azért akartam Pesten élni, hogy vele lehessek, ha összejön a kapcsolat, együtt éljünk. Tehát az anyagi jellegű álmok helyét átvette a szerelem, az érzelmi biztonság iránti hatalmas vágy. Ez viszont azt hozta magával, hogy amikor Pestre költözhettem, ugyan volt lehetőségem dolgozni, de nagyon nehezen bírtam. Kiderült számomra, hogy azért, mert a munkahelyeken is kerestem valamiféle érzelmi biztonságot, amit a szerelemben kerestem, de az akkor nem adatott meg. A munkahelyi dolgokat egy darabig viseltem, mert tényleg olyan mértékű szerelmet éreztem, mint amit a Disney klasszikusok ábrázolnak. Hogy ha vannak is problémák, mire összejönnek, de a végére boldogan éltek, míg meg nem haltak. Érdekes belegondolni abba, hogy sokan elemezték a mai fiatal generáció irreális viszonyulását a szerelemhez, amit elméletek szerint a romantikus filmek és a szerelmes dalok adják meg. Nálam pont egy irreális, nem megvalósuló szerelem adta meg ezt a tökéletesen boldog jövőképet, amire a filmek és a dalok csak ráerősítettek. De valójában ugyanabban a csapdában éltem hosszú-hosszú éveken át, mint azok, akik elhiszik a Hollywood-i filmek által ábrázolt valóságot.

A másik érdekes dolog, amire rájöttem magam kapcsán, hogy már az én generációmra is azt mondják, kevés munkával akar nagyot mászni a ranglétrán, és a lehető leghamarabb vezetői pozícióban lenni. Én is ugyanebben voltam, csak érzelmi szempontból. Mert nem adtam alább, ezért senkit nem láttam meg, aki átvehette volna a helyét. Azért is ragaszkodtam hozzá ennyire, mert azt gondoltam, hogy a gyerekkori nehézségek után vele akar kárpótolni az élet, csak még nem jött el az ideje, várni kell. És én készséggel vártam. Persze, csináltam a magam dolgát, tehát komolyan kevesen tudtak arról, hogy mi játszódik le bennem. De évek kellettek, mire ténylegesen rájöttem arra, hogy hiába várok. Persze, egy páran mondták, hogy felejtsem el, mert reménytelen, de igazából a mai napig nem bántam meg, hogy nem hallgattam rájuk. Egyrészt, úgy gondolom, hogy ezt az utat magamnak kellett végigjárni. Talán attól égett ennyire belém ez az időszak, hogy magamtól jöttem rá végül, hogy ebből nem lehet semmi. Másrészt, volt egy-két olyan ember, akit meg se kérdeztem, de ők maguk eldöntötték, hogy megmondják nekem a tutit. Ezek az önjelölt segítők nagyon rányomták a bélyegét arra, hogy hogyan viszonyuljak a megmondóemberekhez. Azt a részét bánom egyébként, hogy annyira nagyon sokáig tartott, azt viszont nem, hogy a magam útját jártam, mert nekem a személyes tapasztalat sokszor többet számít, mint mások intő szava.

De a lényeg most azon van, hogy semmilyen jellegű anyagi álmom nem volt, amiért harcolhattam volna, amiért megérte volna kiállni a nehézségeket. Az érzelmi jellegű álmaim irreálisak voltak, anyagi jellegű semmilyen nem volt. Ez is azt hozta magával, hogy megviseltek, kis túlzással traumatizáltak a nehézségek a munkahelyeken, és valójában sokáig féltem dolgozni.

Óriási megkönnyebbülést okozott az, hogy ez így összeállt bennem és rájöttem dolgokra. Nyíltan kimondani, hogy hibáztam, és bánok bizonyos döntéseket. Nekem ez azért hozott megkönnyebbülést, mert ezek a gondolatok, érzések valójában mindig is ott motoszkáltak bennem, de el voltak nyomva. És most, hogy a felszínre törtek, ez iszonyatosan felszabadító érzés. Már ettől önmagában úgy érzem, hogy sokkal inkább agilis vagyok a munkára. És ha még lerendezek magamban még néhámy dolgot, összeállítok a fejemben egy részletes tervet a jövőre nézve, akkor még jobb lesz. Meggyőződésem, hogy ha van anyagi jellegű tervem, akkor sokkal könnyebb lesz viselni a nehézségeket. Erre a múlt hét közepe is ráerősített, ugyanis visszamentem arra a környékre, ahonnan elindult ez az egész budapesti álmom, és ugyanazok a kellemes érzések jártak át, mint 15 éve. Nagyon jó volt újra sétálni ott egyet. Ez visszaadta a régi értelmét az életemnek, határozottan azt érzem, hogy visszakerültem a jó útra. Úgy érzem, hogy ez nagy segítség lesz abban, hogy tudjak munkahelyeken teljesíteni, mert újra van távlati tervem. Csak ez már nem Budapestre szól, hanem Hollandiára. És ha párkapcsolat terén is lejjebb adok az igényeimből (ami nem azt jelenti, hogy mindent feladni), akkor újabb komoly lépést tettem azért, hogy egyenesbe jöjjön az életem.

Most értettem meg igazán, hogy mennyire fontos az anyagi és érzelmi jellegű terveket egyensúlyba hozni. Mind a kettőre szükség van, de mind a kettőt kordában kell tartani, mert ez is egy eleme a kiegyensúlyozott életnek. Ezért fogok küzdeni a jövőben.

Ma közzé tették az Erasmus pályázat eredményét, és sikerült! Mehetek 2 félévet tanulni Leidenbe! Hihetetlen jó érzés, ez még akkor is nagy öröm, ha egyébként is nagy esély volt arra, hogy elnyerjem a pályázatot, mert egyrészt az évfolyamomból csak én jelentkeztem, másrészt meg elég jók a tanulmányi eredményeim, hogy tudjam, hogy nem a semmire nyújtom be a pályázatot. De nagyon jó érzés tudatosítani magamban, hogy fél lábbal már tényleg Hollandiában vagyok. Ott fogom befejezni a tanulmányaimat, onnan megcsinálom még, amit az itteni egyetemen kérnek, hogy meglegyen a diploma. És akkor én be is fejeztem a magyarországi tevékenységemet és végleg kint maradok. Főleg a tegnap este fényében, nekem már tényleg nincs semmi jövőképem Magyarországon. Túlságosan nyugati gondolkodású vagyok a magyarok többségéhez képest.

De most a lényeg az, hogy elkezdjem komolyan szervezni a holland kiköltözésemet. Azon gondolkodom, hogy érdemes-e már most albérletet keresni, és lefoglalni június 1-jére, egyáltalán le lehet-e, vagy várjak még vele? Illetve, mennyire vannak szakmai gyakorlati helyek, mert arra is van érvényes pályázatom. Elmentettem már egy pár weboldalt, ahol tudok Hollandiába gyakorlati helyet nézni. Biztos, hogy fogom keresni, de igazából azért nem idegeskedek rajta annyira, mert ha az nem jön össze, akkor futárkodni fogok. Kezdetnek az is megfelel, az is jó lesz majd elfoglaltságnak, és a nyelvet is fogom tudni gyakorolni általa is.

Abban biztos vagyok, hogy ott nagyon meg fogom tanulni a nyelvet. Tavaly is az volt, amikor kimentem Hollandiába, hallgattam a hollandok beszédét, csak lestem, hogy úristen, mikor fogok tudni ezekkel normálisan beszélgetni? O_O Aztán egy hónap után már egész jól ment. Egész jól értettem, hogy mit mondanak nekem, és jobban is tudtam válaszolni. És ha ott maradok, szinte biztosra vehető, hogy jobban fogok tudni hollandul, mint angolul. Leiden meg gyönyörű város, biztos, hogy sokat fogok ott sétálni.

És akkor most már úgy megyek vissza, hogy tudatosan fogom építeni a jövőmet, lépcsőfokról lépcsőfokra.

1. Nyári szakmai gyakorlat + szobabérlés
2. Leideni egyetem + szobabérlés
3. Rendes munka + megfelelő anyagi helyzet esetén akár lakásbérlés
4. Pénzt félretenni a jövőbeni tervekre + akár hitelre lakást venni
5. Párkapcsolat + akár család (úgy érzem, két gyereket tudok felnevelni)

Ezt így nagyvonalakban. Persze sorrend bizonyos mértékig módosítható, például a párkapcsolat jöhet sokkal korábban is. Meg hát persze ezt az élet felülírhatja, de nagyjából 40 éves korom körülre tudom elképzelni, hogy akár gyerekem is lehet. Nagyon távlatinak tűnik ez a terv, de azért gondolkodok így, mert ahogy elgondolkodtam a múltamról, hogy hol követtem el hibát, az egyik az volt, hogy nem volt konkrét távlati tervem, ami miatt megérte volna viselni a nehézségeket. De erről majd később részletesebben.

Sikerült bővíteni a The Corrs gyűjteményemet, végre újra megvan az In Blue is kazettán. Ez volt legelső The Corrs kazetta, amit megvettem még 2004 őszén, amikor elkezdtem gyűjteni az együttes albumait. És most újra megvan, ráadásul bontatlanul. De nem őrzöm meg így, felbontom, mert azért használni is akarom. Nosztalgikus a borító, jó kazettán is nézni. Amúgy összességében jó album. Ahogy írtam korábban, ugyanarra a mainstream zenén alapul, amin a Talk on Corners, de egységesebbek a dalok, az In Blue inkább alkot egy egységes egészet. Így ez az album inkább hallgatható.

És a CD és a kazetta együtt.

Valamint megvan a két 7. Harry Potter film első kiadásban DVD-n.

Ezeket is kerestem már egy ideje, de mindig túlárazták, most végre megtaláltam elfogadható áron. És ezzel megvan az összes első kiadású díszdobozos Harry Potter DVD.

Mindegyik (legalább) duplalemezes, az utolsó triplalemezes. Ha harmadik lemezen valami extra film van, még nem láttam. Majd megnézem a tavaszi szünetben. A 6. film nem jelent meg díszdobozosan. Ezzel teljes a Harry Potter DVD-gyűjteményem. Szerintem más kiadásban (magyarul) nem fogom megvenni.

Most már komolyabban nézegetem repülőjegy árakat Hollandiába, mivel nagyjából akkor tervezek visszamenni, mint tavaly, vagyis május 30-a körül. Így időszerű, ha olcsóbban akarok visszamenni. Eleinte igencsak megrémültem, mert pont 30-án 30.000 forint körül volt repülőjegy Eindhovenbe. Fel is merült bennem, hogy persze, mindennek robban az ára, de akkor nekem is tényleg alaposan be kell nyúlnom a pénztárcámba, ha vissza akarok térni és új életet kezdeni? Május 31-ére is drága volt a jegy, de aztán jött a nagy meglepetés, ugyanis júniusra mintha valami fonalat vágtak volna el... Június 1-jén már 5.690 forintért lehet Eindhoven-be utazni. Hát, nagyot néztem, nem is hagytam ki a lehetőséget, megvettem a repülőjegyet! Ilyen jó áron biztos, hogy nem fogok jegyet találni, ennyiért még úgy is megéri, ha valamiért nem jönne össze az út, és le kell mondjam. De nagyon nem szeretném. Rettenetesen örültem neki, most olyan időket élünk, hogy minden ilyen lehetőséget meg kell ragadni. Nagyon szerencsésnek gondolom magam, hogy sikerült ilyen olcsón találni jegyet.

Nagyon izgatott vagyok, nagyon várom. Néhány dologgal sikerült elszámolnom magammal, hogy miért nem sikerült tavaly, ezeket nagyon remélem, hogy tudom hasznosítani. Erről lehet, hogy írok majd később részletesebben.

Mostanában többet hallgatok zenéket a '90-es évekből, köszönhetően annak, hogy sikerült megszerezni a Dance Action 4. albumot CD-n, illetve láttam, hogy digitális formában elérhető lett néhány más album is a Dance Action szériából. Ezek most több szempontból is nosztalgiázásra késztetnek, ugyanis több emléket is visszahoztak gyerekkoromból, amikre jó érzésekkel gondolok vissza.

Az egyik legérdekesebb, hogy most találtam meg egy olyan dalt, amit szerettem annak idején gyerekkoromból, de soha nem tudtam, hogy ki az előadója, és mindig vártam, hogy megszólaljon, mégpedig ez:

Az az érdekes, hogy nem azonnal ugrott be, hogy ezt a számot nagyon szerettem annak idején, hanem fokozatosan jött elő a tudattalanomból. Mert ugye a '90-es években nem voltak olyan rádiók, melyek mutatták volna, hogy éppen mi szól (internet meg csak mutatóban volt...), így akkor a szerencsén múlt, hogy bemondja-e a műsorvezető, hogy melyik dal szólt, vagy nem. Emlékszem, jó néhány dalnál reménykedtem abban, hogy a végén megtudom, hogy mi fog szólni. Csináltam én is olyat, hogy üres kazettákra vettem fel azokat a dalokat, amiket szerettem, aztán visszahallgattam őket. Nem mindegyiknek tudtam a címét, így a hozzá járt borító, amire lehetett írni, egy része üres maradt. És beugrott, hogy ezt a dalt nagyon szerettem, de valamiért ritkán adták csak a rádiók, így emlékeim szerint ez volt az egyik olyan dal, ami "elveszett" nálam. És még mostani fejemmel is azt mondom, hogy az akkori Eurodance átlagos nívójához képest ez egy nagyon jó dal.

Gyerekkoromban egyébként helyi rádiót hallgattam, méghozzá azt, amelyik Békéscsabán elsőként kezdte meg a regionális működését. Ez az FM 88,9 MHz-en volt, az volt az érdekessége, hogy ezen a frenvencián nem egy, hanem három rádió szólt napszaktól függően:

• START Rádió 1:45-13:45
• Róna Rádió 13:45-19:45
• FBI Rádió 19:45-1:45

Ez volt az első olyan frekvencia, ahol 24 órán keresztül szólt rádió. Nem sokkal később indult be a Csaba Rádió az FM 104,00 MHz-en, de az sokáig csak 14:00-24:00 között szólt. Nálunk mindig a 88,9 MHz három rádiójának egyike szólt, és mivel nagyon sokat hallgattam, ezért nagyon képben voltam a '90-es évek zenei aktualitásaival. Ráadásul a START Rádió és az FBI Rádió ugyanarról a stúdióról sugárzott, a Derkovits sornál levő Ifjúsági ház 5. emeltén volt volt a stúdió. Az épület ma már nem áll, helyére került a Csabagyöngye Kulturális Központ, de azért emlékszem pontosan arra, hogy hol volt, mert volt lehetőségem többször is bemenni oda. Ugyanis rendszeres betelefonálója voltam a rádiónak. Vagy a kívánságműsorban kértem egy számot, vagy telefonos játékban vettem részt, alkalmanként sikerrel. És a nyereményekért mentem be a stúdióba. Egy idő után már szinte ismerősként fogadtak, egyszer körbe is vezettek, megmutatták, hogy működik a rádió. Ott láttam élőben először keverőpultot, rádiós mikrofont, meg azt a rengeteg CD-t, amit a dalok lejátszására használtak. A keverőpult használatából természetesen semmit nem értettem, de élmény volt számomra élőben látni, és egy kicsit figyelni, hogy használják. Ami a betelefonálást illeti, később már annyira ismert lettem a környéken, hogy többen is jelezték, hogy hallották, megint kértem egy számot, vagy megint játszottam és nyertem. Már akkor is zavarban voltam, ezek most is kellemes emlékek, és tökre jó érzés fogott el, hogy eszembe jutottak. Egyébként külön izgalmas dolog volt a betelefonálás, mert hát természetesen többen is akartak játszani, vagy dalt kérni, ezért az esetek többségében foglalt volt a vonal. Az már önmagában siker volt, ha kicsöngött a telefon.

Leginkább a START Rádiót és az FBI Rádiót szerettem. A Róna Rádió némileg más volt, mert egyrészt a stúdiója is máshol volt (Valahol a Bartók Béla úton, de ezt már nem tudom pontosan visszaidézni. Talán valamelyik tízemeletes tömb egyik lakásában alakítottak ki stúdiót), illetve a zenei kínálat is némileg másabb volt. Ez elsősorban az egyik műsorvezetőnek köszönhető, akinek nevére még most is emlékszem: Adamik Tibor volt, aki mindig hozta a saját stílusának megfelelő zenét. Ezért általa sok egyedi dalt hallgathattunk a rádióban, amit sehol máshol nem. Ezt az én gyerekfejem akkoriban nemigen tudta értékelni, mert elvoltam az akkori trendekkel. Néha hallgattam, de ezen kívül semmi. Ma már azt mondom, hogy nagyra értékelem, hogy annak idején hozott valami újat, valami egyedit. Pont emiatt jegyeztem meg a nevét.

Ez volt az a rádió, amit nagyon sokat hallgattam. Reggel, ha felkeltem, ezzel a rádióval készültem iskolába, napközben is sokat szólt, este is ezzel a rádióval mentem aludni. Úgyhogy gyerekkorom egy része volt, és kifejezetten jó érzés erre visszagondolni.

A másik emlék meg a Dance Action-ben hallható dalok kapcsán, hogy néhány olyan dalt is itt fedeztem fel, amik az 1997-es Játék Határok Nélkül egyik játéka alatt szóltak. És valami hihetetlen volt ezekre is visszaemlékezni. Megvannak most is az egyes adások a 128 GB-os Philips Pen Drive-omon, néha most is visszanézem és érdekes ezeket a dalokat felfedezni. De annyit láttam már, főleg az 1997-es Játék Határok Nélkül elődöntőit (mert ez az abszolút kedvenc évadom), hogy már pontosan meg tudom mondani, hogy melyik játék alatt melyik zene szólt.

Úgyhogy most egy kicsit élek a '90-es években, aztán visszatérek a jelenbe. Hiszen itt is vannak csodák, amik megszépítik a mindennapjaimat.

Instagramon találkoztam egy BL-mangával, ami a borító alapján szimpatikusnak tűnt és úgy döntöttem, hogy elolvasom. Ez a Kimi wa Natsu no Naka. Ez egy két kötetből álló 5-5 fejezetes mangapáros, mely a Hidamari ga Kikoeru egyszerűségével mesél el egy szerelmes történetet. Chiharu Saeki és Wataru Toda iskolatársak, a közös hobbi, a filmek hozta össze a két srácot. Saeki egyébként az iskola szépfiúja, akibe szerelmesek a lányok, de mindegyiket visszautasítja, mondván, hogy neki már van valakije. Csak az a bizonyos valaki nem tud róla... Na de szerencsére nem arról a nagyon nyomulós BL-történetről van szó, amit egyébként rettenetesen gyűlölök. A két srác kapcsolata teljesen békésen alakul. Eljárnak helyekre (főleg moziba), beszélgetnek, közelebb kerülnek egymáshoz. Alapvetően nem egy nagy durranás, de azért olvastam szívesen, mert az ismerkedésnek és párkeresésnek egy számomra ideális módját láttam itt. De leginkább azért tetszett rettenetesen, mert olyan érzelmeket rajzolt a fiúk arcára a mangaka, amilyennel nagyon ritkán találkozok és megérintett. Úgyhogy nagyon szerettem olvasni.

Be is tettem a kedvenc mangák közé, de sajnos az utolsó fejezetre kénytelen voltam a 10 pontot levinni 9-re, mert a vége rettenetesen össze volt csapva. Olyan volt, mint az a 12-13 részes anime, ami megy a maga békés medrében, aztán mintha a készítők észbe kaptak volna, hogy ja, mindjárt vége! Kicsit bele kell húzni, srácok! Tehát itt is, a végére annyi mindent sűrített be a mangaka, hogy már nagyon nem is lehetett megélni a történéseket. Pedig ott derül ki, hogy ki is az, aki miatt Saeki visszautasította a lányokat, egyáltalán hogy is volt az egész. Meg aztán annyira valószínűtlen volt a legvége. Nagy kár érte, pedig lazán lehetett volna minden idők legjobb BL-mangája nálam, mert tényleg a rajz csodálatosan szép. Mindenesetre igen... Ez a Hidamari ga Kikoeru - Given - Kimi wa Natsu no Naka BL-vonal az, ami bejön nekem, amivel én magam is tudok azonosulni.

Kerestem egyébként a mangát németül, mert terveztem a Bookline-on megvenni, de úgy tűnik még nincs németül. Tisztára úgy emlékeztem, hogy valamelyik német manga-kiadó (többet is követek) insta-oldalán láttam, de nem. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg a "Shelfie-sunday" hashtag alatt láttam valahol, és ott figyeltem fel a borítóra. Akkor majd angolul megveszem valahol, ha megtalálom megfizethető áron. Mert egyébként nagyon jó. Csak egy egyszerűbb, lassabb lezárással jobban jártunk volna, mert akkor átélhetőbb is lett volna az egész történet és a dinamikája is megmaradt volna.

Kíváncsiságból meghallgattam Ukrajna Eurovíziós dalát is. Részint a háború miatti személyes érintettség okán, részint azért is, mert nagyon tetszett a tavalyi ukrán dal, és érdekelt, hogy idén mivel indulnak. Nos, örömmel állapítottam meg, hogy idén megint valami nagyon jó dalt hoztak el nekünk.

Mivel nem vagyok semelyik zenei típus elkötelezett rajongója, ezért tudom szeretni azt is, ha valaki ötvöz stílusokat. Azt még inkább, ha valaki valami egyedit hoz ki, mert abban mindig valami egyéniséget vélek kihallani. És én nagyon szeretem, egy előadó a maga egyéniségét közvetíti a dalaival, ha még tudok is azonosulni vele, az már tényleg a (non) plus ultra. Itt is valami ilyesmit sejtek felfedezni. Nem tudom megnevezni a fúvós hangszert, ami hallható a dalban, de nagyon tetszik. A zene is nagyon jó lett, és a srácok is tehetségesek. Rapben is, meg az ének is nagyon jó lett.

Úgyhogy szerintem nagyon jó lett a dal, esélyük van a végső győzelemre is. Bár azt gondolom, hogy Ukrajna nehéz helyzetben van most az Eurovízión, mert látok reális esélyt arra, hogy meg fogják nyerni, és nem biztos, hogy csak a dal miatt (bár megérdemelnék), hanem sokkal inkább a háború miatti szolidaritásból. És hát gondolom, jóval korábban eldőlt, hogy melyik dallal fog Ukrajna indulni az Eurovízión, és biztos vagyok, hogy a srácok sem így tervezték ezt az egészet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy eljutnak-e a májusi döntőig, és ott mi lesz velük.

Egy valamit viszont nem tudok értelmezni. Az együttes a Spotify profiljának bannerjének egy elég furcsa üzenetet írt ki, és ez olvasható a videoklipjük "borítóképén" is YouTube-on.

Ezt az üzenetet többféle módon tudom értelmezni.

1. Állítsuk meg mi az orosz támadást! De mi egyszerű emberek, mit tudunk tenni? Mi ugyanúgy csak tehetetlen nézői vagyunk ennek a szörnyű rémálomnak, mint ők.
2. Álljunk le a videójuk nézésével! Ennek viszont elég kellemetlen áthallása lenne az együttes részéről. Mert értem én az érzelmi "felzúdulást" (nem jut eszembe jobb szó...), de biztos, hogy erre van-e most szükség?
3. Ne azzal fejezzük fejezzük ki Ukrajna iránti szolidaritásunkat, hogy hallgatjuk a dalukat, nézzük a videoklipjüket.

Még talán a harmadik a legjobb, illetve arra gondoltam még, hogy az angol fordítás nem tökéletes, és lehet, hogy ukránul van úgy megfogalmazva, ahogy azt valóban értelmezik. Rákérdezek majd az ukrán barátomnál. Mellesleg ugyanez az üzenet olvasható a tavalyi Eurovíziós dalfesztivál előadójának Spotify oldalának bannerén.

Ahogy a videoklipjük borítóképén is ugyanez a szöveg olvasható. Egyébként nemcsak a dal kiváló, hanem a videoklip is nagyon egyedi lett. Szeretek ilyen előadókkal ismerkedni.